Tibor bá’ online
Manapság szinte éjjel-nappal az egészségügyről van szó. Ez sarkalt arra, hogy összeszedjem emlékeimet és írjak valami olyasmit, ami majd mindenkit meglep.
Bár Fleming a penicillint 1928-ban fedezte fel, az első gyógyításra csak 1942-ben került sor. Az első penicillin készítményeket Magyarországra az angol „megszálló” katonák hozták be 1945-ben, amikor is úgy keresték, mint a cukrot. A 8 éves húgom életét egy ilyen mentette meg 45 karácsonyán. Protekció és pénz kellett hozzá. Az első penicillin por egy apró üvegcsében volt hermetikusan lezárva, gumidugó segítségével. Egy injekciós tű (és persze fecskendő) segítségével élettani só oldatot nyomtak a porra, majd a feloldódás után annyit szívtak vissza, amennyi egy adagnak számított, és mindjárt be is nyomták a betegbe. Ezek szerint a háború előtt a magyar egészségügynek be kellett érni a szulfa készítményekkel: Ultraszeptil, Szuperszeptil, Szulfaguonidin… Más nem létezett. De nem hiszem, hogy ezért nagyon hátrányos lett volna. A magyar orvosok nagy tudású, sok tapasztalattal rendelkező, hivatásbéliek voltak. Ezek a ma már ritka tulajdonságok ellensúlyozták a modern diagnosztikai eszközök hiányát. Nem kellett ultrahang, egy sztetoszkóp és hozzáértés, máris megszületett a diagnózis. Szívbillentyű tágulás.
Anyám meglehetősen hanyag anya volt, ami a paraszti múltból maradt vissza. Ha üvöltöttem, akkor lázam volt, rohant az 5 házzal arrébb lakott (gyerektelen) Maca nővéréhez, és együtt rohantak velem tovább. Két éves koromban a Horthy Miklósné gyerek klinikára, ahol 2 hét alatt helyre pofoztak, természetesen ingyen. Erről nyilvánvalóan nincs személyes élményem. 4 évesen már a Tűzoltó utcai gyermekkorházba vittek, amit akkor „Fehér keresztnek” neveztek. Tüdő és mellhártya gyulladás, ami modern antibiotikum nélkül nem volt vicces. De meggyógyultam. Az anyám nem, de az állam vigyázott rám, kellett a katona, mert Erdélyt vissza akartuk szerezni. Esti ima helyett azt harsogtuk el, hogy „Csonka Magyarország nem ország, egész Magyarország Mennyország.” A gyógykezelésem itt is ingyenes volt, nem is lett volna rá pénzünk, különben is, anyám sajnálta volna rám költeni (a gyerek akkoriban fogyóeszköz volt, nem minden joggal felruházott parazita).
Csak azt ne gondoljátok, hogy a nővérek – például – kitörték értünk a nyakukat. Nem voltak hanyagok, de semmi laca-faca. Az esti lázmérésnél behoztak egy bögrét félig teli fertőtlenítő folyadékkal, amibe bele volt nyomva 20 lázmérő, sorba járták az ágyakat és mindenkinek a kezébe nyomtak egy lázmérőt, úgy vizesen. Le is törölhették volna, de nem, edződjenek ezek a gyereket, a csatamezőn se lesz kényeztetés. Emlékszem rá, mennyire kellemetlen volt a hideg víz és a forró test találkozása. Különben se kényeztettek (ami ma a hirdetések kulcsszava) Vérvétel, injekció, tűrnünk kellett egyetlen zokszó nélkül. Nekem a hátamból lógott ki egy gumicső (PVC nem létezett), amin keresztül csöpögött saját termelésű gennyem. Zacskóba tárolt vérplazma ismeretlen fogalom volt. Ha kellett vér, akkor jött egy rokon és „transzfúzió”, azaz egyik testből a másikba, csövön keresztül. A rokon azért is fontos volt, mert vércsoport megállapításra nem nagyon került sor. De ha az anyuka nem kúrt félre, akkor a fiúgyerek rendszerint örökölte az apa vércsoportját. Viszont az iskolában havonta jött az orvos és mindenkit meg vizsgált, jellemző a korra, hogy még a hajtetű és deréktetű ellenőrzés is be volt iktatva. Három havonta pedig testületileg mentünk fogorvoshoz. A Kormány nem csak papolt a megelőzésről, de cselekedett is. Igaz, nem volt anyuka, aki berohant volna az iskolába és tiltakozott volna, hogy a 14 éves fiának a fitymáját is megnézték, nem szűk-e. Mi, legfeljebb röhögtünk.
Vézna voltam, beutaltak az Erdei iskolába (a fogaskerekű második állomása), ott töltöttem 3 hónapot, megerősödtem. Természetesen ez is ingyen volt. A téli hónapokban ingyenes volt a kvarcolás (gondolom D3 vitamin helyett)
Az OTI, OTBA, MABI, MÁV biztosító társaságok a kor igényeit kielégítették. Persze „más anyagból” dolgozott a kormány. Az orvosok fix fizetést kaptak, és eszük ágában se volt lelkiismeretlen munkát végezni, vagy tartani markukat paraszolvenciára. Ez elképzelhetetlen volt. A korszelleme nem tette lehetővé. Az emberek vasárnap nem megszokásból mentek templomba. Nem kellett őket rászorítani a lelkiismeretes munkára. Pedig a feladat gigászi volt. Népbetegség a halálos TBC, ami ellen nem volt gyógyszer. A immunrendszernek kellett gyógyítani. Persze én is megkaptam, (majd pont ezt hagyom ki!). A korabeli technika a kavernás tüdőlebeny „lekapcsolása” volt, azaz levegő nyomás alatt kicsire zsugorítani. Ha a szervezet a kavernát elmeszesítette, akkor szüret. Ha nem, akkor annyi. Röntgen átvilágítás természetesen létezett, iszonyatos dózissal, de legalább diagnosztizálni tudták a betegséget. Persze a gyógyulás hosszú hónapokig tartott, amit jó levegőre épített szanatóriumokban kellett eltölteni. Ez nem kigyógyítás volt, „csak” utókezelés.
Amit nem értek, minden olajozottan működött, ment a gyógyítás és a kormány nem vágta a társadalom pofájába, hogy nincs pénz. Sokba kerültök. Nem dolgoztok, csak élősködtök. Egy sima laborvizsgálatra nem kellett 4 hétre előre kérni időpontot. Nem 07:00-től 09:00-ig volt a vérvétel, hanem amíg a páciensek el nem fogytak. Sokan haltak meg, mert mások voltak a feltételek, de senkinek se volt az az érzése, hogy szarnak rá, az orvosa és a rendszer nem tesz meg mindent az érdekében.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
„Amit nem értek, minden olajozottan működött, ment a gyógyítás és a kormány nem vágta a társadalom pofájába, hogy nincs pénz.” –
szerintem nagyon is érted ezt, Tibor bá’, a termeléskenység és a munkás kezek közti összefüggésben rejlik a magyarázat. A 60-as évek közepétől a termelékenység nem a termelő munkaerő mennyiségi és minőségi rendelkezésre állásán múlik, hanem az automatizált robotizáción. (Automaták, amik nem csak a terhelhetőségükkel, hanem precíziós képességeikkel is messze meghaladják a munkás ember képsségeit) Érdekes módon elkezdték az oktatás színvonalát csökkenteni, és statisztikai eredmények bizonyítják, hogy az átlagember intelligencia mutatója a 60-as évektől máig folyamatosan csökken! Azt hiszem néhányunkat ez zavar igazából, na meg az a vonzata, hogy ezek a managaer-diplomás csökevények ma a politikai „elitet” is teljes mértékben uralják.
1 – Szabolcs:
A mai magyar rendszer abszurditása felmérhető abban, hogy már a New York Times (ahol eddig azt se tudták hol van Budapest) is elég kirívónak találja Orbán hülyeségét. Kikiáltja az egész Világba, hogy a kórházak lepusztulnak a Stadionok pedig épülnek és virágzanak. Ez a robotizált Amerikában is hírértékű.
2: Abban az Amerikában, ahol ha nincs magánbiztosításod vagy készépénzed, nyugodtan megdögölhetsz akármilyen gyógyítható betegségben.
Én nem mondom, hogy a kormány jól kezeli az egészségügyet, de hogy a New York Timesban mi jelenik meg, az sokkal inkább politika, mint bármi egyéb kérdése.
Olvasd el még egyszer amit írtam, és próbáld megérteni.
Egy nagy problémát látok:
Kimaradt egy N betű (Tibor bá’ oline)
Az iskolában nekünk is volt rendszeres ellenőrzés (70-es évek), tetűvizit, de még azt is megnézték, koszos-e a nyakunk vagy a körmünk. Ma már elképzelhetetlen. Helyette onnan tudjuk, hogy van tetű az iskolában, hogy kitesznek egy tájékoztatást a faliújságra, hogy hogyan védekezzünk a tetű ellen. (Kivéve a kisebbik gyerek osztályát, ahol egy negyven éve tanító tanítónéni beíratja az üzenőfüzetbe, hogy nézze meg mindeni otthon a gyerek fejét)
Régen tüdőszűrőre is testületileg jártunk, illetve munkavállalás feltétele volt a tüdőszűrős papír. Ráadásul rendszeresen küldtek emlékeztetőt, hogy már X éve nem voltál, szíveskedj megjelenni. Nem csoda, hogy megint terjed a TBC, ráadásul egyre kevésbé reagál az antibiotikumokra, szóval nem játék…
Ez nagyon jó poszt Tibor bá’.
Tanulságos- és egyben arra is rámutat:
– a lakosság is sokkal hálásabb volt az akkor nyújtott sokkal visszamaradottabb egészségügyi ellátásért- míg ma már hálivúdi high- techet várnak el
– az egyéni- családi- felelősségvállalás is sokkal nagyobb volt, mint ma- egyszerűen lepasszolnák sokan az egyszerű ápolási feladatokat is az EÜ- re
Ami a New York Times cikkét illeti:
a 444 itteni beépített újságírója írta a tudósítást- majd a NYT- re hivatkozva a 444 lehozta. Attól még pesze igaz, de miért kell ilyen pitiáner módon játszani…
Mellesleg, szívesen olvasnék egy cikket a new yorki állami kórházak állapotáról is, mennyi lőtt- szúrt sebet látnak el naponta, mennyi homelesst, mennyi beteget utasítanak el biztosítás hiánya miatt, mennyi középkorban kiirtott betegség- TBC, kanyaró, pestis, stb ütötte fel a fejét újabban náluk.
Alzi,
Mit mutat az összkép.
Nők várható élettartama USA: 81.6 év
Nők várható élettartama Magyarország: 79.1 év
Férfiak várható élettartama USA: 76.9 év
Férfiak várható élettartama Magyarország: 72.3
7:
A fél Világ lerablásából csak ennyire telik?
Mellesleg a csecsemőhalandósági mutatóik rosszabbak.
De nem citáltad a szúrt- lőtt sebbel ellátottak arányát sem.
8:Alzi:
Miért is releváns a magyar egészségüggyel kapcsolatban az amerikai szúrt-lőtt seb aránya?
Netán ez számít, amikor ha szükség úgy hozza, egy magyar kórházba mész?
Igazi Gyurcsány a hibás, elmúlt nyolc év, másra mutogató szintű érvelés.
Europában elsők vagyunk a sportra való, utolsók között az egészségügyre és az oktatásra való költésben.
Félrértés ne essék, ez a stadionokat jelenti, nem azt,
hogy a magyar lakosság ennyire egészséges a tömegsporttól.
Ezek nemzetstratégiai ágazatok, mivel egy ország felemelkedésével szorosan összefüggnek az ezekre való GDP arányos költés.
E helyett mi látunk?
A trendszerű GDP arányos csökkenést az erre való költés terén.
„Nemrég végigszántotta a hír a médiát, hogy 2017-ben rég nem látott mélypontra esett az egészségügyi kiadások GDP-arányos értéke. Rossz hírem van: senki nem vette észre, hogy az OECD oldalán megjelentek a 2018-as adatok is, és tavaly már csak 6,6%-os volt az egészségügy részesése a bruttó nemzeti össztermékből. Ez 1997 óta a legalacsonyabb érték.”
https://www.portfolio.hu/gazdasag/20190918/huszonket-eve-nem-volt-ilyen-melypont-a-magyar-egeszsegugyben-401201
Igen, a gyurcsány korszakhoz képest is.
Elmúlt 9 év…?
Az meg nevetséges, hogy az ezt megírókat hibáztatjuk a tényekért.
Világos, hogy erről az ellenzéki oldalról kell valakinek beszélni, mert érdekeltség okán nem a kormányoldal fog.
10:
6,6 % még mindig többszöröse, arányaiban az amerikai (állami) ráfordításnak.
Azt meg senki ne mondja, hogy 1997- ben jobb helyzetben volt az EÜ, mint ma.
Az valószínűleg nem élt akkor.
De amúgy az ellenzék mit tett eddig ez ellen:
– Szegeden (Botka 17 éve polgi)
– Zuglóban Karigeri
– vagy a többi ellenzéki, különösen az EÜ- t rendbe tevő SZDSZ
Mert most ezek jöttek vissza, a külföldi felforgató szervekkel megspékelve- akiknek kétlem, hogy a magyarok EÜ- állapotának javítása lenne a célja…
Szövegelés az megy, mindenkinek.
10:Alzi:
„Szövegelés az megy, mindenkinek.”
Ebben egyetértünk.
„6,6 % még mindig többszöröse, arányaiban az amerikai (állami) ráfordításnak.”
Egy link jó lenne, az USA egészségügyi kiadásokra, ha már állítasz valamit.
USA-ban alapvetően más rendszer van, sokkal erősebb a magán egészségügy. Sokaknak egyáltalán nincs TB biztosítása.
Cserébe gondolom e címen nem vonnak le tőlük semmit a bérükből.
Obama indult meg abban az irányba, hogy az alsóbb rétegeknek is legyen egészségbiztosítása, amit Trump próbált meg, kevés sikerrel visszacsinálni.
Mert az ő rendszerük erősen eltér pl. az Európában megszokottól.
Szóval almát a körtével ?
Sokkal értelmesebb lenne egy EU összehasonlítást megnézned.
Vagy az már kicsit frusztráló lenne, mert kilógna a lóláb?
Orbán azzal próbálja a lopásokat mentegetni, hogy a hazai tőkésosztályt építi.
Azt is mondta, hogy az egész Magyarország érdekeit akarja képviselni.
Szerinted a folyamatosan kivéréztetett oktatás és egészségügy mennyire szolgálja az Magyarország érdekeit?
És mennyire az általa sógor-koma alapon kiépített hazai tőkésosztályt?
Csak az e két szektoron „megspórolt” pénz más irányú elköltésére gondolj…
Mesélj, egy alapvetően állami (visszaállamosított) egészségügyben, mit tehet az ellenzék, amit számon lehet rajtuk kérni?
„EÜ- t rendbe tevő SZDSZ” ??
Elmúlt 9 év, GDP arányos adatok nem mondanak valamit?
Mindig más a hibás?
11. Idegen
a youtube-on keress rá magyarok által felrakott videókra, amikben mondjuk az angol egészségügy kapcsán szerzett tapasztalataikat osztják meg. Próbálj ne olyanokat keresni, akik mondjuk csúcs IT szakemberek, és hiperdrága biztosításukat a cég fizeti, hanem átlagos emberekre.
Linket nem tudok, mert nem szoktam ilyeneket keresni, csak a múltban már belefutottam néhányba véletlenül, és a nagy többség azért visszasírja a sokat szidott hazai ellátást is.
Alzi,
„A fél Világ lerablásából csak ennyire telik?
Mellesleg a csecsemőhalandósági mutatóik rosszabbak.
De nem citáltad a szúrt- lőtt sebbel ellátottak arányát sem.”
Arról írtál, mennyivel rosszabb az EÜ helyzete az USA-ban.
Mivel az élettartamba beleszámítják még a csecsemőhalált is és az összes, sérülésben meghaltakat is, ezért a tény adat jól bemutatja, hosszabb ideig tartja életben az USA a polgárait, mint Magyarország. Ehhez nyilván a jobb eü ellátás hozzájárul.
Szúrt- lőtt sebbel ellátottak arányáról nem találok adatot. Épp úgy nem, mint a hazai kórházi fertőzésekben megrokkant, belehalt emberek száma is titkosított adat.
Ha találsz megbízható adatod ezekről, akkor oszd meg.
„minden joggal felruházott parazita” :))))
11, 13:
Még mindig nem írtátok le:
MIT fog ezügyben tenni- a 12 éves ciklus alatt már egyszer leszerepelt ellenzék ezügyben?
Karöltve, az őket megszavaztató adatbázist, kampányt építő külföldi titkosszolgálati fedőszervekkel…
Amúgy, csak arra utaltam finoman a NYT „tényfeltáró cikk” – re utalva, hogy odahaza, pár tömbházzal a szerkesztőség mellett is körülnézhetnének, mi is a nagy helyzet, a nagy amerikai valóságban.
12:
Orvos unokatesóm szintén orvos férje, 5- 6 éve haza kellett jönnie Bristolból, mert gerincsérv típusos tüneteivel képtelen volt eljutni idegsebész szakorvosig.
Nemhogy műtétig, még egy szakorvosi vizsgálatig se sikerült az NHS- nek előjegyeznie- kapott paracetamolt, meg diclofenac- ot, oszt helló.
Ezt többször is eljátszották vele.
Itthon pikk- pakk megoperálták. Aztán persze rehabon, meg a nővérnek kellett dugdosnia a kp- t a zsebbe.
De se kórházi fertőzés, se szándékos meggyilkolás nem történt, ahogy a sok jóltájékozott írja a horrorsztorijaikat.
Tibor Bá’
Emlékeid szerint mikor kezdett a paraszolvencia elterjedni MO-on?
Sajnos az elmúlt három évben többször is voltam kórházban (ebből két alkalommal fogadott orvos egy pedig spontán rohammentős akció volt) és semmi bajom nem volt az ellátással. Szépen felújított vagy vadi új kórtermekben voltam, ha kellett motoros ágyra tettek, vadonat új orvosi műszerek voltak mindenhol (pl. olyan műszert csak egyszer láttam, hogy floppy volt benne). A mentősökkel, az orvosokkal és a nővérekkel se volt bajom, lelkiismeretesen mindent megtettek anélkül is, hogy pénzt adtam volna. Nyilván adtam pénzt mindenkinek, főleg önnöm magam megnyugtatására.
Nagyon sok ismerősöm azt várta tőlem, hogy negatív tapasztalatokról számoljak be, mert ez van a köztudatban.
Egyébként kicsit helyre kellene tenni a dolgokat, hogy akkor meg mi van, ha pénzt adunk a dokinak. Az emberek több százezreket eltapsolnak egy nyaraláson, az egészségükre meg sajnálják a pénzt, inkább rinyálnak, hogy mennyit kell várni stb.
Pl. a barátom most vett téligumit 120eFt-ért a kocsijára (amit minimum 4 évente megismétel), de a térdműtétjére meg sajnált kiköhhinteni 40 ezret a dokinak.
Amúgy meg nem az elmúlt 20 évben romlott le az egészségügy.
Nekem paraszolvenciával csak olyan élményem van, hogy mikor adtam volna, visszautasították.
Nem számítva a szülészetet, de oda már nem járunk – jobb otthon.
bj – bocs, de ettől a nicktől röhöghetnékem van. Lehet, hogy velem van a baj, de erről csak egy dolog jut eszembe.
18:
Ez a nick a monogramom, ha ettől jól érzed magad, akkor egészségedre!
1. Szabolcs
Érdekes amit írsz. „Az átlagember intelligencia szintje 1960-as évektől csökken”
Ez így igaz. Viszont az oka nem az oktatásban keresendő, hanem a televízió elterjedésével.
Kisgyermekkel rengeteget beszélgettek régen. Ma? Tévé elé ültetik, vagy odalökik neki a számítógépet, okostelefont, nézzél rajzfilmeket.
A másik fontos tényező, régen az információt olvasással szerezték, a beszéddel történő információ átadás mellett. Az olvasás igen hatékony, kétség esetén vissza lehet menni a lap elejére. Tévés esetben nem.
Ráadásul manapság a sajtó java része nem információt ad, hanem propaganda szócső, ahol nagy energiával és nagy tudással manipulálnak.
16 – BAB:
Amikor 1956-ban elmentem, nem volt. 1963-ban feleségem majdnem belehalt, mert nem tudtam, hogy kell adni. Rákosi alatt mindenhová ki volt írva, hogy „öntudatos dolgozó nem fogad el borravalót.” Pincér, borbély, taxis ehhez tartotta magát. Én soha meg se kíséreltem a borravaló adását, nem lett belőle probléma.
20 – bögözy:
Ne keverjük össze az intelligenciát az ismeretekkel. Te az ismeretekről beszélsz. A csökkenés az intelligenciára is igaz. Oka a szennyeződések növekedése, és a szoptatási hiány. A csecsemő szoptatás és az intelligencia összefügg. Bizonyos szennyező,anyagok, pl. az ólom a levegőben hátráltatja az idegrendszer kifejlődését.
22: Ez is igaz, de az is, hogy az intelligencia kialakulásához is szükség van egy rakás ingerre. Amik ha csak hiányosan érkeznek be, butább lesz a gyerek, mint lehetne. Ezek közé tartozik a mászkálás, fáramászás, egyensúlyozva billegés, és még sokminden.
23 Ábel
Nem veszed észre.
22-ben Tibor bá’ szépen leírta a lényeget, és ( szokásától eltérően ) most nem (nagyon) bújtatta el a körítésben.
„A csecsemő szoptatás és az intelligencia összefügg. ”
Ez én kiterjesztem minden szülő-gyerek testi kapcsolatra, símogatás, odabújás, ölelés…
Ennek jelentőségét nem tudom túlhangsúlyozni.
Inger az van bőven, a gyerek mindenképp talál magának, persze ezt lehet irányítani is.
6.
„Ami a New York Times cikkét illeti:
a 444 itteni beépített újságírója írta a tudósítást- majd a NYT- re hivatkozva a 444 lehozta. Attól még pesze igaz, de miért kell ilyen pitiáner módon játszani…”
Most minden fideszes mert kritika érte a rendszert fröcsögve (nem rád gondolok) erre a tényre támaszkodik, hogy egy 444-es újságíró tollából született cikk jelent meg a New York Timesban, amit nyilván a Soros fizetett megint meg a magyar ellenzék keze van egyébként is az egészben. Jó lenne ezt tisztába tenni egy picit mert itt óriási tévedések vannak a fejekben. A cikkben a megjelenés pillanatában ott szerepelt a magyar újságíró neve, aki részt vett ennek a tartalomnak a megszületésében. Senki nem próbált meg eltitkolni semmit se. A New York Times-nak a világon az egyik legkomolyabb szerkesztői gárdája van, oda nem lehet csak úgy bekerülni egy tartalomnak, csak azért mert magyarországon megfogalmazott valaki egy rendszerellenes cikket. Ez a New York Times szerkesztőségének a döntése, hogy azt leadja-e és persze előtte ellenőrzi is, hogy az abban leírtak megfelelnek-e a valóságnak. Ráadásul egy amerikai szerző is közreműködött benne, aki rendszeres jár Magyarországra. Egyébként miért ne írhatta volna akár egy magyar újságíró? A lényeg, hogy igaz-e vagy nem igaz, amit megfogalmazott. Nyilván a New York Times is igénybe veszi egy magyar újságíró segítségét mert nincs arra pénze, hogy itt üljön egész éven át egy saját tudósító mert az rengeteg pénzbe kerülne. És hogy ebben közreműködött egy magyar újságíró, na és? Ebben nincs semmi pitiánerség. Egy külföldi nyilván nem ismerheti annyira a magyar viszonyokat, támaszkodnia kell egy magyar újságíró segítségére, aki összegyűjti, értelmezi a cikkben megjelentett információkat, amit aztán majd az amerikai tudósító megfelelő formába önt és megjelentet. Ennek semmi köze a magyar ellenzékhez meg Soroshoz meg a tököm tudja kihez. Hozzáteszem, hogy Novák Benjámin, aki a cikket írta nem a 444 állandó munkatársa hanem egy újságíró, aki ír a 444-be és más helyekre is, lásd New York Times. Egyébként Magyarországon évente több olyan cikk születik, amik az amerikai egészségügyi rendszert savazza, hogy mennyire rossz, kirekesztő, élhetetlen stb. Azt akkor lehet, de ezt nem? Ott is feljajdulnak vajon a kormánypárti politikusok és emberek mert az Origón megjelent egy amerikai rendszerellenes cikk az EÜ rendszerükről?
25:
A NYT főrészvényese Dzsuribácsi (no meg a CIA).
Ugye, nem azt akarod mondani, hogy egy origo- n megjelent cikknek az amcsi EÜ- ről ugyanakkora hatása van globálisan, lokálisan vagy az USA- ban,
mint fordítva egy NYT- cikknek…
Meg lehet írni itthonról is a cikket, nem külföldről szemlézni, hogy „de nem is mi írtuk, mi csak átvesszük”.
Meg aztán az EÜ szakmai színvonalról nem sokat írtak, csak kb annyit, hogy nincs WC- papír meg kéztörlő a mosdóban.
Jó- jó, qrva gáz, de a magyar EÜ- szakemberekről és a szakmai színvonalról semmit nem árul el.
15.Alzi:
„Még mindig nem írtátok le:
MIT fog ezügyben tenni- a 12 éves ciklus alatt már egyszer leszerepelt ellenzék ezügyben?”
Bocsánat, de több mint kilenc éve a Fidesz van kormányon, nem az ellenzék.
Tehát először rajtuk kérd számon, hogy mit tettek vagy mit nem tettek e-téren.
Megint terelsz és másra „mutogatol”….( Besh O Drom)
Szerintem nagyon egyszerű a kérdés. Meg kell nézni, hogy hogyan csinálják, akik nálunk jobbak e téren, és azokat a módszereket kell alkalmazni, adaptálni a helyi viszonyokra.
Nem hiszem, hogy olyan hungaricumok lennék, hogy azokat az eredményes módszereket ne lehetne adaptálni Magyarországon.
Valószínűleg a több pénz költése a szektorokra benne van a pakliba.
Lenne pénz erre, ha pl. másra kevesebbet költenénk.
Természetesen a béremelésre költött pénzt az emelések után nehéz lesz ellopni. Ez lehet, hogy zavar egyes érintetteket.
Meg strukturális átalakítás is.
Beszélnek a folyamatos kórházi hiányról, aminek két oka van, az elvégzett munkák alulfinanszírozása a állam részéről és az esetleges szervezetlenség és pazarlás.
Volt ré 9+ év, miért nem történt előrelépés?
Pl.:
„Magyarországon az amputációk száma háromszorosa a nemzetközi átlagnak, ami többek között az érsebészeti ellátások alulfinanszírozásának köszönhető.”
https://www.napi.hu/magyar_gazdasag/egeszsegugy-reform-erbetegseg-lablevagas-finanszirozas.694072.htm
Ha keresel jó pár összehasonlítást találsz a magyar-EU egészségügyről és azok különböző paramétereiről.
26: Alzi, a szervilizmusnak ez a szintje már szánalmas, komolyan hányingerem van tőled, ahogy mosod a gazdát seggét, ha kell, ha nem.
26.Alzi:
„A NYT főrészvényese Dzsuribácsi (no meg a CIA).”
A NYT Class A részvényesi struktúrája eléggé szétszórt:
https://money.cnn.com/quote/shareholders/shareholders.html?symb=NYT&subView=institutional
26.Alzi:
„A NYT főrészvényese Dzsuribácsi (no meg a CIA).”
„After this, the family continued to exert control through its ownership of the vast majority of Class B voting shares. Class A shareholders are permitted restrictive voting rights while Class B shareholders are allowed open voting rights.
The Ochs-Sulzberger family trust controls roughly 88 percent of the company’s class B shares.
Any alteration to the dual-class structure must be ratified by six of eight directors who sit on the board of the Ochs-Sulzberger family trust. The Trust board members are Daniel H. Cohen, James M. Cohen, Lynn G. Dolnick, Susan W. Dryfoos, Michael Golden, Eric M. A. Lax, Arthur O. Sulzberger Jr., and Cathy J. Sulzberger.[128]”
https://en.m.wikipedia.org/wiki/The_New_York_Times
Mesélj a Soros meg a CIA dominanciáról…
28:
Szánalmas, az, hogy fogalmad sincs milyenek a nagy nyugati egészségügyi rendszerek- na meg mennyibe kerülnek mellette-
és semmilyen érved nincs a magyar EÜ szakmai színvonaláról.
De komolyan, egyesek meglepődnek, hogy a pénz alapvetően olyan helyre megy, ahol még több pénz lesz belőle?
Na, ezért nem lesz már soha az EÜ- be pénz rakva…
26.Alzi:
Class A NYT részvényesek:
https://money.cnn.com/quote/shareholders/shareholders.html?symb=NYT&subView=institutional
„In a 1946 speech, Sulzberger claimed that Zionism was to blame for some of the Jewish deaths in the Holocaust, and that the refugee crisis during the war had been “a manageable, social and economic problem” until “the clamor for statehood introduced an insoluable [sic] political element” into the issue. “It is my judgment that thousands dead might now be alive” if “the Zionists” had put “less emphasis on statehood”.[10]
His stand against Zionism and a Jewish state of Israel on principle has been accused by Laurel Leff of deliberately burying accounts of Nazi atrocities against Jews in the back pages of the Times. She alleges that Sulzberger went out of his way to play down the special victimhood of Jews and withheld support for specific rescue programs for European Jews.[11]”
https://en.m.wikipedia.org/wiki/Arthur_Hays_Sulzberger
Nocsak.
25.
Teljesen mindegy ki a főrészvényese, amíg az igazságról ír. Akkor egyetértenék veled ha a cikk olyan állításokat tartalmazna, aminek semmi köze a valósághoz, akkor én is azt mondanám, hogy egy külső, nem tudom milyen erő megpróbál beavatkozni és befolyásolni a világ véleményét az országunkról. De amíg az igazságot írják meg addig teljesen mindegy ki adja rá a pénzt. A másik, hogy a cikk alapvető lényege nem a kézmosók és kéztörlőproblémákban állt meg hanem abban, hogy amíg rohad az egészségügy és nincs orvos addig Orbán mennyit költ focira és mennyire korrupt a rendszer, amiben azt teszi.
Emberek!
A pénz benyomása a fociba, és elvonása az egészségügytől annyira felháborító hülyeség, hogy még a NYT-nl is hírértékű volt. Ezt írtam. Ezt nem lehet megvédeni. Aki mégis ennek a gyakorlatnak a passzív vagy aktív védelmére kel, az szerintem nem normális.
35:
Mióta lehet EÜ- járulékot focira költeni…
A NYT (444 újságíró) semmit sem írt a szakmai színvonalról, kórházi fertőzésekről, stb.
Annyit írt, hogy a stadionok csillognak- villognak, a kórházakban meg nincs szappan, WC- papír és túlterhelt a személyzet.
Ezt azért elég sok amcsi állami kórházról is el lehet mondani.
36 Alzi
Nem olvastad el a cikket.
Ír az orvosok elvándorlásáról is.
„Senior clinicians estimate that more than one-tenth of Hungarian doctors — an estimated 5,000 — have emigrated because of low wages and poor working conditions.”
Magyar portálokon is hemzseg a hír az egészségügyről.
Ennek hatását magam is megtapasztaltam:
https://24.hu/belfold/2019/09/02/fogorvos-sztrajk-3/
Fogalmazd át a hsz-ed.
36.
Megelőzés + rák + kórházi fertőzések:
Today, Hungarians die of preventable diseases at the fifth-worst rate in the European Union. The cancer death rate is tied for worst. And the government has refused to release the number of infections contracted in state hospitals for fear of, in its words, “spreading panic.”
Elvándorlás + állapotok + túlhajszoltáság:
Senior clinicians estimate that more than one-tenth of Hungarian doctors — an estimated 5,000 — have emigrated because of low wages and poor working conditions.
Many clinics are understaffed, lengthening waits and causing patients to visit emergency wards in desperation. As the head of a major state-run emergency department in Budapest, Dr. Gabor Zacher said his ward had 25 doctors instead of the 50 needed and 14 beds in intensive care instead of 40.
Dr. Zacher, who resigned in protest last summer from Honved Hospital in Budapest, said his department was underfunded by $1.8 million, leaving no money for new equipment or staff. Several doctors work up to 300 hours a month, he said, while some patients waited more than 10 hours to be treated.
“It was too much for us,” Dr. Zacher said. “I couldn’t look at myself in the mirror.”
Titkolozni + hazudozni kell:
State doctors and hospital directors have been barred from speaking out about problems. They are instructed to publish weekly examples of positive developments.
36.Alzi:
„Mióta lehet EÜ- járulékot focira költeni…”
Most Te tetteted vagy tényleg ennyire nem érted? (finom voltam)
a.) Effektíven kevesebbet költenek az egészségügyre, mint a focira. Kormányzati döntés. AZ EÜ és egyéb járulék nincs felpántlikázva, hogy csak EÜ-re lehet költeni.
b.) A vállalatok kevesebb társasági adót fizetnek be a költségvetésbe, mert a sportra való költés levonható a társasági adóból. Az általuk befizetett összeg tekintélyes része a Vezérnek kedves ügyek támogatására irányul (Felcsút stadion, focicsapat, akadémia), a nyalás jegyében.
Egyetértve 35-ben Tibor bá’- val:
„Aki mégis ennek a gyakorlatnak a passzív vagy aktív védelmére kel, az szerintem nem normális. ”
Tovább nem is ragozom a témát, a véleménybuborékkal felesleges harcolni .
36 – Alzi:
„Ezt azért elég sok amcsi állami kórházról is el lehet mondani.” Ez akár igaz is lehet, de mi közünk nekünk ehhez? A hanyag, nemtörődömséget, sőt bűnös felelőtlenséget nem menti fel, az, ha valahol, valaki más is elköveti. Aki ezt nem látja be, az súlyos fogalomzavarral küzd, illetve fenét küzd, dicsekszik vele. Hozzászólásaiddal nincs kedved átmenni mondjuk az ORIGO-hoz?
27 végéhez:
3 hete a szomszédban éppen a levegős emelő tetejét igazította a küszöbhöz a srác, amikor egy darázs megjelent mellette, oldalra nyújlt elhessegetve, de ekkor véletlenül a levegő karját is megütötte, így az egyik újja küszöb és az emelő közé szorulva kilapult. Gyorsan kórház. 2 órát váratták, addig folyt a vér az átázott rongyból.
Le akarták vágni az újját. Nem hagyta, szólt a haverjának, saját kocsival fel Miskolcra, odaszóltak, hogy mikor érkeznének, rögtön vizsgálat, majd altatás mentes műtét, drótozás. Már működik az újja (a hüvelykújjról van szó!!!)
Egy pataki srácnak (gitáros) munkaközben (ács) megugrott a fűrész a kezében, belevűgott a kezébe, aztán ahogy eldobta a fűrészt elesett, olyan szerencsétlenül, hogy a vágott keze még el is tört, gyakorlatilag nyílt törése lett. Le akarták vágni a kezét. Nem hagyta, felvitette magát Miskolcra. Mai napig is zenekari tag…