(2977) Politikai felfordulás

Tibor bá’ online

 

Recep Tayyip Erdogan török elnök hadseregét nekieresztette a szíriai Kurdoknak, természetesen Szíriában. Erre az adott lehetőséget, hogy Donald Trump amerikai elnök visszahívta csapatait a Kurdok és Törökország közötti területről.  Kurdok nehéz fegyverekkel nem rendelkező gyalogosok, akik remek munkát végeztek az ISIS terroristák elleni harcban, de a török vadászgépek ellen nem tudnak védekezni.

A fél világ tiltakozik, kivéve Orbán Magyarországát, aminek jegyében egy ideig vétózta az EU állásfoglalását Erdogan ellen. Szóval a karaván (Erdogan) halad a (félvilág) kutya ugat. És ha sokat ugatunk, akkor ígérete szerint Erdogan kinyitja a menekült táborok ajtaját és Európára enged 3,6 millió migránst. Trump elnök a vállát vonogatja, mert szerinte, a migránsok Európába fognak menni, nem Amerikába.

Érdekes módon arrafelé nem csak Irán tiltakozik, de Izrael is, amely egyetértésre 70 éve nem volt példa. A Kurdok Moszkvához akarnak fordulni védelemért, pedig eddig az amerikaiaknak voltak a szövetségesei.

A törökök arra hivatkoznak, hogy nekik kell egy 30 km széles és 450 km hosszú biztonsági zóna a Kurd terroristák ellen. Viszont lemerném fogadni, hogy ezt a területet soha a büdös életben nem adják majd vissza, elsősorban azért, mert olaj van a felszín alatt.

És hol vagyunk mi érdekelve. Hát ott, hogy Erdogan előbb vagy utóbb kinyitja azt a nagy kaput és 3,6 millió migráns megindul Európa felé. És ha jól emlékszem, mi Európában vagyunk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

37 gondolat erről: „(2977) Politikai felfordulás

  1. Szerintem a kisebb nagyhatalmak önálló politikai akarat érvényesítése jelzi, hogy az egypólusú világrend már több pólusú! Ebből lehet sokféle végkifejlet, de Amerika bizonyos helyeken háborúkat szított, míg másutt feszültségeket akkumulált. Törökország szabad külpolitikai önrendelkezésének érezhető az erősödése, pedig sokáig (Kubai rakéta válság előtt az USA tele pakolta rakétákkal az Oroszok kerítése mellett. Már akkor is ez ment!) elég rendesen alávetette magát az USA akaratának…Én reménykedek abban, hogy ez a politikai átrendeződés nem von automatikusan világháborút maga után, de biztos, hogy egy stabil – instabil – stabil átalakulás mindíg tartalmaz kockázatokat.

  2. A törökök ellen csak Dobó segíthet.
    Egy bombát ledobó…

  3. Erdogán fenyegetőzése az Európára szabaditandó milliónyi migránssal, ez Európa, és egyáltalán a nyugati világ iszonyatos elgyengülése jele.
    Ha a nyugatnak még megvolna régi , hatalmas erejének akár a tizedrésznyi töredéke, a török az életben nem merészelt volna ilyes fenyegetéssel élni irántuk.
    Kit lehet fenyegetni azzal, hogy akkor öntöm el udvarát tetszés szerinti migránssal, amikor csak akarom? Az idióta, barom, agymosott-végtelenül és halálosan -agymosott nyugati embert.
    Azt, aki már nem képes a védekezésre, a minimális védekezésre sem!
    Európa, illetve a nyugati világ abszolút, teljes, csúfos és szégyenteljes arculköpéséről van szó, nem másról!

  4. Nem ide tartozi, de mai hír iráni tankert ért támadás a Vörös-tengeren. Állítólag drón támadás volt és ömlik az olaj. Az olaj ára 2%-ot emelkedett, mivel fontos kereskedelmi utvonalon történt az incidens.

  5. Pontosan ezért nem túl okos dolog Erdogánt b*sztatni.
    Mert akkor ránk ereszti a „szír menekültjeit”.

    Az USA- nak pedig célja az európai káosz:
    meg lehet nézni a fejlettnyugaton sehol nem képesek 50%+1- et összehozni, még koalíciókkal sem.
    Minél nagyobb káosz-> még több migri -> még nagyobb káosz -> és így tovább.
    Addig se az oroszellenes világháborús készülődéssel foglalkozik az ojrópai agymosott.

    Mert Európa 100%- ban beáldozható; most nem hivatalosan az USA elnöke és külügye csinálja, nyíltan, mint Obama idejében- hanem a nyugat- európai amerikai bábok, ügynökök: BoJo, Merkel NSA- ügynök és tettestsaik + Dzsordzsi papa CIA- fedőszervein, NGOkon keresztül.

  6. 3. balint

    bizony. És nem is egy hadsereget kell megállítani, hanem egy civil, fegyvertelen tömeget, amely ellen már egy sima kerítés és pár határőr is elegendő. Most. Még.

  7. 4.vcsaba81
    Igen, és félve-kiváncsian várom mit lép erre Irán.
    Mert volt ami volt mostanáig, de egyenes támadás iráni tanker ellen nem vala.
    Bárki tette, iszonyú és óriási rizikót vállalt ezzel, mert ha ez nem cassus belli, akkor a szó teljesen értelmét vesztette, azonkivül a támadás Irán deklarált szemefénye, egyetlen bevételi forrása, az olajipara, az olajexportja elleni támadás.
    Nehezen hiszem el, hogy erre se lépjenek valami nagyon fájó dolgot.
    Bárki tette, ostoba lépés volt.
    Nem szabad egy ilyen hatalmas országot a nothing to loose veszélyes helyzetébe hozni, jusson eszünkbe Vietnam!

  8. Szerintem se kéne felpiszkálni Erdogant. Bár előbb vagy utóbb, de úgy is ráereszti európára a migránsokat. És ekkora emberáradatot megállítani csak tűzparanccsal lehetne! De ezt még Orbán sem merné meglépni, pláne a teljesen impotens nyugati vezetők. Igen, Európa teljesen legyengült.

    Kapcsolódik a témához: Most jelent meg magyarul Laurent Obertone tollából a Gerilla-Franciaország végnapjai című könyv.
    Ez Francia ország utolsó 3 napját meséli el. A teljes társadalmi összeomlás egy lehetséges, és igen valószínű forgatókönyve! Nagyon pörgős, sokkoló és nem ül le a cselekmény.
    Apokalipszis az első sorból nézve!
    438 oldal, de egy nap alatt kiolvastam, mert letehetetlen. Ajánlom mindenki figyelmébe! Szinte kötelező olvasmány ezen blog olvasói számára szerintem.
    (Nem vagyok semmi módon érdekelt a reklámozásában) 🙂

  9. Hát igen. A viharfelhők gyülekeznek fejünk felett, az égen.

  10. A kurdoknak most sincs jó lapjuk.
    Az elmúlt években a vérüket adták azért,hogy kiűzzék a daessh-t
    @ Abu Bagdadi aka Eliót Simon a földjeikről.
    A ruhát és amuniciót amerikától kapták.
    Szívességből csak annyit kértek
    kurdok örüljenek, hogy us. elviszi az észak -Szíriai olajtermelést.
    Trump döntése nyomán ezután az oszmánok
    és az Erdogán család lopja tovább a szír olajat.
    Kurd elzavarása, a türk lakosságcsere csak egy eszköz a folyamatra.
    Kérdés a perzsák mit szólnak az újkori oszmán hódításhoz.

  11. Új szemszögből az iráni tankerhajó elleni támadás:
    A tévé késő esti hireiben felmerült egy újabb teória : az elemzők szerint klasszikus false flag akcióról van szó!
    Ugyanis: iráni hajónak semmi keresnivalója a tenger azon pontján nincs, iráni hajó arrafele sohasem volt!
    És most a leglényegesebb vonatkozás: hol érte a ” támadás” az iráni hajót??
    Hol folyt ki belőle az olaj a tengerbe??
    Na hol?
    Nem messze Jeddah, illetve Yanbu szaudi városok desalination telepeitől.
    Az eredmény elképzelhető.
    Ravasz, körmönfont perzsák! Nagyon jól sakkoznak!

  12. 12: „Ravasz, körmönfont perzsák! Nagyon jól sakkoznak!”

    Akinek van esze meg nyitva a szeme az tanult valamicskét 9/11 óta…

  13. 12. Bálint
    „A tévé késő esti hireiben felmerült egy újabb teória : az elemzők szerint klasszikus false flag akcióról van szó!
    Ugyanis: iráni hajónak semmi keresnivalója a tenger azon pontján nincs, iráni hajó arrafele sohasem volt!”
    Dehogynem régebben is mentek arra iráni olajtankerek, csak az utobbi időben Egyiptom lezárta a Szuezi-csatornát iráni tankerek előtt Usa nyomására. Ezért ment multkor a Gibraltár-szoroson keresztűl Sziriába. Ezért nincs értelme a false-flag akciónak, ráadásul Jeddah-tól 100 km-re történt az eset.
    Én szerintem, így akarják kikényszeríteni Iránt, hogy újabb támadást intézzen Szaud-Arábia ellen. Tegnapi hír, hogy ujabb amerikai légvédelmi ütegeket vezényelnek SzA-ba. (Nyilvánvaló, hogy nem a keddi Putyin látogatásra szánják.)
    Ráadásul most már biztos, hogyTrump már akkor sem lehetne újra elnők, hogyha a demokraták egy fatuskót indítanának ellene 2020-ban. Így már belemenne egy Irán elleni támadásba.

  14. 15 – vcsaba81
    ” Egyiptom lezárta a Szuezi-csatornát iráni tankerek előtt Usa nyomására. ” vagyis Bálintnak igaza van, semmi keresni valója nincs arrafelé.

  15. 15.vcsaba81
    Kis helyreigazitás: iráni tanker ezen az utvonalon ritka volt, mint a fehér holló.
    Ogyanis a 80-as évek elejétől a sah bukása és az ajatollák uralma kezdetekor Irán kezdte a távol-keleti piacra forditani figyelmét, Szingapore, Hong-Kong, majd ugyanezen időkben a kinai iparosodás kezdetén természetesen Kinára , akik annakidején arannyal fizettek az olajért.
    Tovább: „…Ezért nincs értelme a false-flag akciónak, ráadásul Jeddah-tól 100 km-re történt az eset….” …az adeni öböl vize 3,7 km/ó sebeséggel nyomul be a Jemen és Djibuti közötti keskeny szoroson a Vörös-tengerbe, az órajárással ellentltes irányban haladva a szaudiai partok mentén lelassul valami 3,5 km/ó -ra , majd fentebbb, északon Sharma magasságában visszafordul.
    Ezen áramlati sebesség mellett a szennyeződés valami durva 28 óra alatt eléri a jeddah-i desalination telepkk elötti tengerrészt. Igy nézd a dolgokat.
    Az irániak nagyon jó sakkozók.!
    Úgy bizony!

  16. 11. Xander
    „A ruhát és a municiót amerikától kapták.”

    Abdullah Ocsalánt, a Kurdok vezetőjét, 15 napig vendégül fogadták a kenyai Nairobi Görög nagykövetségén.
    Az elfogadhatatlan és megszégyenítő átadása a törököknek a görög kormány és SIMITis miniszterelnőktől 1999 elején történt.
    1999-ig oroszbarát volt a Kurd ellenállás.
    A törökországi börtönbe zárása után az új kurd vezetés amerikai irányítás alá került.

    Abból, amit a kurdok mondanak:
    „A reguláris török hadsereg még nem lépett be a háborúba.
    Azok , akik szárazföldi támadásokon vesznek részt, az „ISM, az al-Kaida és más terrorista szervezetekből származó „Mohammed hadserege „, amint azt (Erdogan hívta).
    A török hadsereg rakétákkal, tankokkal és légierővel bombázik. ”
    A kurdok ma véres küzdelmükkel tanítanak minket, hogy mennyire értékes egy nép számára egy szabad haza.

    A kurd tényezőt az Oszmán Birodalom és az I. világháború szétesése óta a mai napig számos alkalommal elhagyták.
    Az amerikaiak által elhagyott szír kurdoknak nincs más választásuk, mint megállapodni Damaszkusz központi kormányával és Assad elnökkel.

    Lehet, hogy a törökök szíriai vállalkozása „Törökország Vietnammá” váljon?
    A török vezetés katonai inváziót indított, de nem tudja, hogyan ér véget és milyen áron.

    Az sincs kizárva, hogy a két nagyhatalom megegyezett és csapdába vezeti a törököket…

    „Édesanya, a világ elárult minket” ?
    https://thesecretrealtruth.blogspot.com/2019/10/asia-ramazan-antar.html

  17. Biztos vagyok, hogy valamennyien láttátok a médiában leközölt komoly elnöki levelet, amelyet Trump a Fehér Ház hivatalos levélpapirján irt Erdouganhoz.
    Ha a levél nem az amerikai elnöki rezidencia HIVATALOS, Amerikát képviselő levélpapirján iródott volna, viccnek vettem volna az egész blamázst, de igy nem tudom, sirjak vagy röhögjek.
    Egy biztos: milliónyi irott nemzetközi dokumentum keletkezett az évezredek folyamán, országok nagyjai leveleztek egymással milliónyi alkalommal és ezernyi témában DE ILYEN levél, ezen stilúsban nem iródott soha a történelem folyamán.
    Valamelyik kitűnő Rejtő regény jutott eszembe, cimét elfelejtettem, ahol valamelyik figura, Búzgó Mócsing, vagy a Török Szultán irogat valami cédulákat ilyes stilusban Senki Alfonznak, illetve Fülig Jimmynek. De ők nem voltak semmi kapcsolatban a Fehér Házzal. Még a gondolattól is megsértődtek volna, egy ilyen levél után…
    Szerintetek van még lejjebb Trump esetében, vagy ez már a legalsó szint?

  18. 20 – bálint:
    Van. Azt mondta, hogy a kurdok se angyalok, rosszabbak, mint az ISIS.

  19. 21.Tibor bá
    Van még lejjebb is. Néhány nappal ezelött jelentette ki, hogy a kurdok nemigen segitettek Amerikának a világháború alatt!!!! ERGO nem jár nekik amerikai segitség!!
    És az égbolt le sem zuhant!!

  20. 22 – bálint:
    Egészen pontosan azt mondta, hogy a kurdok a normandiai partraszállásnál nem segítettek. Még jó, hogy tudta, volt normandiai partraszállás.

  21. 20 balint
    A hivatkozásod megmelengette a szívemet!
    A generációdban is volt Rejtő kultusz?
    Mikor én voltam diák, a 60-as 70-es években, akkor éppen újra felfedezték az előtte hanyagolt szerzőt, rengeteg regényét kiadták, mi ezeken nőttünk fel. Tán életemben annyit nem nevettem, mint mikor ezeket olvastam, anyám sokszor rámszólt, hogy ez már nem normális, hogy magamban nevetgélek…
    Azt hittem, örökzöld, de meglepődve tapasztaltam, hogy a mai 20-as 30-as generációkból alig van aki ismeri.

  22. 24.hubab
    Nem, gyermekkoromban nem voltak kiadva művei, én is csak az általad emlitett években, sőt később, valamikor a 80-as évek derekán találkoztam először Rejtő könyvekkel, minekutána magyar barátaink által megvásároltam minden fellelhető könyvét. Szerintem egyike a legjobb magyar humor szerzőknek. Én is csodálkozom, hogy viszonylag hosszú ideig mellőzve volt.
    Rejtő, valamint a régi Ludas Matyi alátámasztja azon véleményemet, miszerint a magyar humor talán a legjobb a világon.

  23. 24 & 25 – hubab és bálint:
    Rákosi alatt Rejtő és társai dekadens volt, agyon volt hallgatva. Kádár alatt, a 60-as évek elején ébredt fel Rejtő Jenő. Film is készült: Vesztegzár a grand hotelben. Jelenleg a József Attila színház műsorán szerepel.

  24. 26 Tibor bá’
    Tényleg, emlékszem a filmre is, nem volt rossz vígjáték, de az az igazság, hogy Rejtő fergeteges nyelvi humorát nem lehet filmekben jól visszaadni.
    Hiszen a poénjai egy jó része nem a párbeszédekben, hanem az összekötő szövegekben van, ami filmen visszaadhatatlan.
    Később is született film, a Három testőr Afrikában, de az végképp méltatlan volt Rejtőhöz.
    Rejtőt olvasni kell!

  25. 27.hubab
    ….”Rejtőt olvasni kell!…” Igy igaz!
    Nemcsak Rejtőt, de minden irodalmat, kivétel nélkül. Akárhány megfilmesitett regényt láttam, de ELÖTTE olvasva a könyvet, mindannyiszor kiderólt, hogy a film halvány visszfénye a könyvnek.
    Arról már nem is beszélve. hogy olvasni, vagy filmet nézni két külön dolog.Ezért is szomorit el nagyon a mai trend, ahogy az emberek a szó szoros értelmében leszoknak az olvasásról. A mai ember túl sok vizuális élménynek van kitéve a képernyők világában, majd azt mondanám, hogy jó ha elmegy néha egy moziba, legalább kissé kimozdul a házból, ugyanis a legtöbb ember legtöbbször otthon gubbaszt a tévé vagy a számitógép elött, az okostelefonokat már meg sem emlitve.
    Nos, ám legyen bármennyire szines, érdekes és vonzó a képernyő, a film ám legyen a leglátványosabb filmtechnika remeke, semmi nem válthatja ki az olvasást, az általa mozgásba pezsditett képzelőerőt, videóbámulás nem gazdagitja szókincsedet, fogakomvilágodat, attól csak lassanként elsekélyesedik, elsivárodik a lélek, elsatynul az érzelemvilág – főleg a gyerekeknél – és lassanként lesz belőled egy afféle szellemi zombi.
    Jaj, de jó volt, hubab, mindezt kiirni magamból, olyasvalakinek , aki MÉG MEGÉRTI miről is beszélek.Az unokáim, ugyanis, legutóbb, mikor ugyanezt próbáltam magyarázni nekik, elhúzódtak nagypapától, merthogy ” a nagypapi olyan furcsákat beszél nekünk”…

  26. „A Reuters brit hírügynökség csütörtökön késő este adta hírül egy névtelenül nyilatkozó magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva, hogy Törökország úgy döntött, tovább már nem tartóztatja fel sem tengeren, sem szárazföldön az Európába igyekvő szíriai menekülteket. Az illető elmondása szerint a török rendőrség, parti őrség és határőrség parancsot kapott arra, hogy ne állja útját a szíriai menekülteknek.”
    https://24.hu/kulfold/2020/02/28/torokorszag-szir-menekultek-europa/

  27. Na ez most úgy hiányzott, mint leprásnak a sárgaláz.!?

  28. Tuti, hogy nem véletlen, hogy pont most engedték el őket! Európa most le van gyengülve, ilyenkor jó nagyot lehet rúgni bele.
    Innentől, egy karantén levezénylése itthon eleve reménytelen, mert minden épkézláb rendőrt, és katonát a déli határra kell vezényelni. Mert ezek párhéten beül millió szám lesznek a déli határnál!
    Érdekes év lesz ez a 2020, nem fogunk unatkozni.

  29. 29: Kellő határozottsággal bőven elegendő lenne az EU mediterrán államainak a partiőrsége és haditengerészete: egyszerűen ki kell adni a tűzparancsot, hogy az összes illegális hajót bele kell lőni a tengerbe.

    Ezt természetesen kommunikálni kell a menekültek felé is, még a túlparton, hogy ne induljanak el. Nyilván lenne aki mégis megpróbálja, de elég egy csónakot tényleg kilőni, a többi nem fog elindulni.

    Még humánus is lenne, mert azon az egy csónakon biztosan kevesebben lennének, mint ahányan jelen állapot mellett fulladnak a vízbe havonta.

    És a koronavírus még jó jogalapot is szolgáltatna hozzá. Na persze, ha nem töketlen idióták ülnének a különboző kormányokban, akik kifejezetten a saját országuk és Európa szétverésén dolgoznak.

  30. Nem tudom hallottatok-e arról , hogy Törökország hasonlóan própálja írányítani és felhasználni a saját diaszpóráját európában, mint a kínaiak az USA- ban?

    https://m.privatbankar.hu/makro/kemek-a-celkeresztben-parizs-raszallt-erdogan-ugynokeire-331085

    Ebben benne van az EU újabb lehúzása a szíriai , ciprusi és líbiai helyzet is.

    Több támogatást akar az EU-tól a saját ügyeire.

    Egyértelmű, hogy a zavart akarja fokozni európába.

    Persze lehet , hogy e mögött is Soros áll…

    Kíváncsian várom, hogy akkor is ilyen kemény lesz-e, amikor a vírus náluk is felüti a fejét.
    Irán szomszédos állam, nem hiszem, hogy a vírus megáll az országhatároknál.

    Az orosz- szíriai idlib elleni támadás ( a fegyverszűnet ellenére), több százezer menekültet mózdított meg, akiket Törökország nem akar fogadni.
    Gondolom várja az Eu segítséget, vagy próbál helyet csinálni az újonnan érkezõknek.

  31. Egyébként érdekesen alakul a tőrők-orosz és a török-USA viszony az orosz- szíriai idlib elleni offenziva tükrében.

  32. Korrigálom magam 950000 menekültről írnak amediában.

  33. Unicornis…nem érdekes lesz 2020, hanem izgalmas! Volt egy kolégám, aki nagyon jól látta a dolgokat-mint ti itt-várta is a finálét, erre infarktusban meghalt…hát nem kibaszás ez?
    Úgy fest mi végig(?)nézhetjük…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük