(2782) Szép új világ

Tibor bá’ online

 

Tegnap kaptam egy angol nyelvű levelet, ami szerint a küldője sikeresen bejutott a rendszerembe, a kamerámat aktivizálta, és azon keresztül láttam, hogy verem a farkamat, miközben egy pornó adót nézek. Képeket készített rólam, amiket az E-mail címjegyzékemben lévőknek mind elküldi. Erről lemond, illetve ez megakadályozható, ha egy adott számlára elküldök 2000 dollárt, amiért cserébe az egészet örök időkre törli. Azt már nem tette hozzá, hogy utána nyugodtan verhetem a farkam tovább, ő már több pénzt nem akar rólam lenyúzni.

Az üzlet nem jött létre, mert annak rengeteg akadálya volt. Először is nincs felesleges 2000 dollárom, ami azt illeti, egyetlen egy dollárom sincs. Másodszor ki hiszi azt el, hogy többé nem fog zsarolni, ha már egyszer voltam olyan hülye, és bedőltem. Harmadszor nincs kamerám a monitor aljára helyezve, mert sose cseteltem, és nem is fogok. Végül, de nem utolsó sorba, az elmúlt 70 évben nem vertem a farkam, nem volt rá szükség. Következésképpen a zsaroló nem engem látott, ha egyáltalán látott valamit.

Legszívesebben visszaírtam volna neki, hogy ”fuck your mother”, de mi van akkor, ha nincs anyja és nem baszik, hanem veri a farkát? Innen jöhetett neki az ötlet.

Ki az a hülye, elmebeteg, aki elküld 2000 dollárt, ami testvérek között is 700.000 forint? Jó, tudom, vett egy millió E-mail címet mondjuk 10.000 dollárért. Ha egy millió címnek a fele férfi (az ugye 500.000) és ha ebből csak minden ezredik szarik be az is 500 faszverő. Dől a zsozsó, egy millió $, az eredeti befektetés bőven megtérül. Bezzeg a CIA nem cicizett. Nem kért egy fillért se, simán kikapcsolta az áramot egész Venezuelában. Szép új világ. Ha Huxly ezt tudta volna!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

8 gondolat erről: „(2782) Szép új világ

  1. Lesz ez még rosszabb is.
    Nyílt hadszíntérré válik előbb utóbb az internet, ebből fakadóan érdemes minden fontos digitális anyagot offline is tárolni.
    Pár DVD/BD lemez nem kér enni, cserébe megmarad a családi fotóalbum,videó.

    Szerintem a regnáló venezuelai vezetés annyira hülye, hogy nem kell hozzá CIA, hogy áramszünet legyen. Végletekig kizsigerelt infrastruktúrán ülnek, az a csoda, hogy eddig megúszták komolyabb műszaki hiba nélkül. Pont ilyen volt nálunk a M2 metró is, de itt észbe kaptak, mielőtt valaki meghalt volna a rohadó infrastruktúra miatt.
    (Emlékszünk még a kigyulladó rozzant metrókocsikra, az olajsártól égő megállókra, és a majdnem kisikló szerelvényekre?)

  2. A farokverős átverés már ismert egy ideje, és igen, lesznek akiknél betalál és fizetnek. Ha az unokázós átverések nagy százalékban működnek, akkor miért pont ez ne működne?

    Venezuelában az a csodálatos, hogy még mindig van akkora támogatottsága a rezsimnek hogy nem omlik össze. A mi Viktorunknak még nagyon nincs félnivalója, messze van még a fal, éhezés, halál, de a hívők még mindig elhiszik, hogy a rendszer jó.

    Egyébkén biztos hogy nem a CIA. Ez egy 2013-as hír:

    „Ide vezet a rezsicsökkentés? Brutális áramszünet Venezuelában

    Nemzetközi elektromossági támadást” sejt a tegnapi kapitális áramszünet hátterében a venezuelai államfő, az ellenzék szerint azonban az ország áramszolgáltatójának hat évvel ezelőtti államosítása vezetett az egész országot sötétbe borító technikai hibához.”

    Rezsicsökkentés – milyen véletlen – nálunk is van, és ez miatt rohadó infrastruktúra, az ezzel járó több áramszünettel, akadozó szemétszállítással nekünk is ismerős lehet, és ha nem változik a rendszer, és továbbra se marad pénz fejleszteni, karbantartani, akkor még sok kellemes élményben lesz részünk.

    Egyébként a szlovákok meg úgy néz ki egy liberális nőt választanak közt elnöknek, akinek ráadásul a korrupció elleni küzdelem a fő programja. Hiába volt ott is negatív, lejárató, migránsozó kampány ellene, nem dőltek be a népek. Nem tudom mi a baj velünk Magyarokkal, talán tényleg megrekedt a a szutyok itt a medencében.

  3. 2. lr01

    nem kell hasraesni a szomszédok miatt – a liberális nő esete csupán azt bizonyítja, hogy a médián (mindenféle) keresztül nagyon jól működik a beetetés. Főleg akkor ha a politikai helyzet beérett – most pontosan az történik, hogy a régi banda megy a levesbe, és az új arcok bizalmat gerjesztőek ( egyenlőre ).
    A lényeg, hogy egy szinte ismeretlen ( egy kisváros képviselője, és a korábbi elnöktől eltérően nem multimilliomos ) valaki olyan médiahátszelet kap, amely az elnöki székbe repíti egyenesen. Ez már olyan szép történet, hogy szinte mesébe illő …..

  4. Re:8
    Ne azt nézzük mit mond, hanem azt, hogy mit csinál majd…

  5. Tibor bá’.
    A hülyeséghez nem kell angol nyelvű levél, kis hazánkban
    állami támogatással házhoz jön, illetve a semjén – orbán
    páros tálcán hozza. Nem idézem az egészet, de tartalmát
    vázlatosan = A Katolikus Szeretetszolgálat (?) 20 millió Ft
    értékben pályázatot (!) hirdet orvosok eü. szakdolgozók
    részére. Tanfolyamra lehet jelentkezni, melynek ára 700
    ezer Ft, de ennek csak az 5 %-át 35 ezer Ft-ot kell befizetni,
    a többit, a „szeretetszolgálat” fizeti. Cserébe nyilatkozatban
    vállalniuk kell, hogy egy évig semmi olyan tevékenységben
    nem vesznek részt, ami a gyermekszaporulat ellen szólna.
    ( Még a fogamzásgátló szereket sem írhatják fel !!! )
    A tanfolyamon olyan oktatókat képeznek (orvosokból ???)
    akik, IDÉZEM : „akik menstruációs rendellenességgel,
    meddőséggel küzdő, illetve a saját nőiességüket, egészségüket
    értelmezni, követni vágyó nőket tudják megtanítani testük
    működésére.” stb, stb. (Érted ??? a nők vágynak, de buták )
    Szóval fizess 35 ezret, hogy orbán vágyai teljesüljenek !!!
    És tessék örülni, tapsolni, hogy a maradék 665 ezret nem TE,
    hanem — „a Katolikus Szeretetsolgálat mögött álló Emberi
    Erőforrás Minisztériuma állja, a 30 fős tanfolyam részére.”
    De van még itt egy „svédcsavar” a Szeemmelweis Egyetem
    akkreditációs portálján a tanfolyam díja 499 ezer 500 Ft,
    szemben az EMMI 700 ezres költségével. Ez ugyebár 200
    ezres külömbség !!! VAJON HOL FOG LANDOLNI ???
    Van itt lóvé dögivel, csak mi nem tudjuk hol kell megkeresni.
    Na szólaljanak meg a harsonák, = ELKEZDŐDÖTT A JÖVŐ !!!
    ( Az eredeti = „Kolozsvári Szalonna – és hirtelen beszólunk.” )

  6. Már régóta – több, mint 2 éve – kapom azokat a bizonyos farokverős kamerás e-maileket.
    Csak elrakom őket egy mappába a teljes levéltörzzsel.
    Ha valami gebasz lenne a gépemből kiindulván (illegális letöltés?- olyat sem csinálok) ott vannak az e-mailek, akik azt állítják,hogy beléptek a gépemre még valami hülyeséget is küldtek a gyenge jelszavammal („bikkfa”) érdektelen. Keressék csak vissza kik honnan küldhették: én nem csak ők csinálhatták a disznóságot.
    Nem feltételezem, hogy azt is az EMMI küldte.

  7. Egy barátomnak meg is jelent a monitoron a saját ábrázata,mikor pornót bámult.Ott az volt a szöveg hogy kiskorút nézett és ez bűncselekmény de x forintért eltekintenek a feljelentéstől. A bemerevedett önarcképet nem tudta kiiktatni, kénytelen volt baráti segítséget kérni.Kellemetlen lett volna ha a neje is bele akar volna nézni a laptopba.Ketten használtak egyet.
    Venezuela. Hogy spanyolt gyakoroljak chatelek egy ottani középkorú nővel. Azt állítja hogy alig van pénze ennivalóra. Állítólag 4-5 hamburger ára a minimálbér. Már kezdtem megsajnálni.Gondoltam adakozok neki valamennyit,úgyis kivált nekem egy nyelvtanárt,de akár kamu is lehet, hisz akkor honnan van pénze netre?
    Mindenesetre az ottani forgatókönyv egy válság esetén itt is bekövetkezhet.
    Sok minden kezd bejönni Tibor bá, amiről itt elkezdted a ,,vészmadárkodást,,.
    Akkor annak tűnt. Ma már klíma téren áttört a gát.Diákok tüntetnek hogy tegyünk valamit.Nyilván rájöttek hogy nem vár rájuk békés öregkor..

  8. 7 – kamunév:
    „.Nyilván rájöttek hogy nem vár rájuk békés öregkor..” Nem bizony. Egyes kutatók szerint, legfeljebb 7 év van hátra. Lásd, holnapi poszt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük