Tibor bá’ online
Ez volt az utolsó 9 év legjobb (illetve egyetlen) ellenzéki húzása. Miért? Magyarországon több millió választópolgár van, akinek a hócipője teli van O1G és bandájának uralkodásával, de nincs kire szavazni, mert az ellenzék egy szar, sunyi, megélhetési politikusok gyülekezete, és saját boldogulásán kívül semmi se érdekli. Kellett már egy új arc, egy olyan személy, aki hiteles, nincs lejáratva, karaktere legyilkolva. Ezt most megtalálták. Ha pusztán a személye elég ahhoz, hogy az EU képviselők választásán a DK-ra több, jóval több szavazat kerüljön, mint 5 %, akkor 2022-ben Dobrev Klára még miniszterelnök is lehet. Ehhez nem kell más, mint Gyurcsány visszalépése a politikától és megfelelő szakemberek megfizetése. Lesz nekik miből!
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Ez irónia akar lenni?
Dobrev Klára köztudottan zsidó. Ez nekünk annyira nem jelent jót
1 – K:
Nem irónia, hanem helyzet felmérés és jóslás.
–
2 – Béla:
Én nem úgy szelektálok, hogy zsidó – nem zsidó, mert ez sehova se vezet. Egy ember képessége és szándéka a fontos. Ha ezt valakinek magyarázni kell, az elég szánalmas.
Alchejmer bácsi megérkezett
Nekem az a bajom vele, hogy DK-s, pontosabban a DK alapítója (ha csak névleg is)
Szóval ezzel csak színre lépett egy új marionett bábú.
Azt fogja tenni amit az európai szélső liberális barátai is kérnek tőle. Ez pedig a határkerítés lebontása, és mindenki beengedése. Ezt az álláspontot a DK nyíltan képviseli. Ha pedig ez megtörténik, akkor Európa védelmezői helyett, az árulói leszünk! És ezzel együtt Magyarország mint európai keresztény ország történelme véget ér! Onnan már nincs többé felállás, nemzeti ujjá születés. Ehhez a jövőhöz képest Orbán pusztítása bakfitty!
ja, az elsikkasztott alumíniumiparral, zug privatizációval…. kecskékre káposztát…
Európa hamarosan széthullik – mert ez sokak érdeke. És jönnek majd sorra azok a dolgok történések, változások, amit a Tibor’bá is rendszeresen elemez.
Hogyha már választani kell melyik „csapat” vezesse majd ezen keresztül országot , akkor már sokkal inkább a zorbánék.
Mellesleg Apró Antal unokája akit nem kell bemutatni.
5 – Unicornis:
Te fújod az O1G propagandát.
–
6 – v-lemény:
Európa széthullásával még várj egy kicsit.
–
7 – Béla:
Az embereket nem a nagyapjuk szerint szokás kiértékelni.
Érdekes, hogy egy ilyen okos embernek nem tűnik fel hogy ki is van a szépasszony háta mögött szorosan. 🙂
A Fideszt polgárháború nélkül csak az EP választáson lehet megverni, majd azon keresztül felőrőlni, mivel még mindíg rengetegen megeszik a migráns maszlagot. Lásd fentebb lévő hozzászólást. Szerintem a zsidózásból kurvára elege van mindenkinek itt. A magyar Nobel dijasok kilencvenkilenc százaléka zsidó, ha ez valakinek fáj, változtasson fajt, mert az emberek közé nem való. És rohadtul nem érdekel az, hogy bezzeg ők tanúlhatnak. Tessék megteremteni a lehetőségeket, nem pedig a magyar tudományos akadémiát tönkretenni, és csodaszarvas balladákban hinni. Kezdünk visszatérni a primitív ősmagyar életvitelhez, amit már István király is bűntetett ezer éve.
9 – Egon:
Ha rám céloztál, akkor közlöm veled, hogy nekem elsősorban a helytelen szórended tűnik fel. – Gyurcsányban pedig becsülöm azt, hogy rájött, az ő karakterét O1G már legyilkolta, hátra kell lépnie.
Tiborbá ez biztos?
Szerintem találhattak volna „sterilebb” bábut:
https://www.hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2019/02/23/deutsch-tamas-szuksege-lehet-a-mentelmi-jogra-dobrev-klaranak
Nem lehetett volna legalább valaki új arc, esetleg nem a családból?
Come on!
12 – Sárkányka:
O1G kétharmada egy mentelmi jogot bármikor felfüggeszt. Inkább arról van szó, hogy beindult Dobrov Klára karakterének a gyilkolása. Be van tőle szarva O1G.
A híradó pont hu kezdetü link már eléggé propaganda felfogást tükröz. Véletlenül sem vagyok hajlandó megnézni. Olyan dolgokat művel mostanában a fidesz ami agyrém. Klipakátolják az egész országot, nekimennek a Svédeknek, vétóznak szövegértési problémákból adódóan, elvennék az MTA vagyonát, úgy hogy előbb kivéreztetik. Az átlagpolgár meg elvesztette a józan paraszti eszét.
Balázs. Kénytelen voltam olyan drasztikus „propagandista” módjára leírni valamit, ami sokaknak egyértelmü, de a sokak kevesebben vannak….
11:
Gyurcsány karaktere valóban le van gyilkolva, de ennyire nem lehet hülyének nézni az embereket. Ebben a fidesz kommunikáció sokkal jobb.
Van egy mondás: Nem szartam a kútba, csak a kávájára és utána löktem bele.
Na ez pont ilyen, Gyurcsány nem hajlandó kiadni a kezéből amit markol.
Arra rájött, hogy a dk fanatikus tábora arra szavaz akit ő kijelöl, viszont kívülről nem jön szavazat a személye miatt. Erre beteszi a feleségét az első helyre.
Kisstílű húzás, jelent neki pár tized százalékot, és elcsámcsogunk rajta.
Közben a fidesz egyik valódi ellenfele éppen döglődik.
Ezt a média agyonhallgatja, és még segít is ebben a dk,mert van gumicsont amit lehet rágni.
Jah, anno volt ősmagyar szemléletü kollégám… Tarsolyt hordott, és a telefonja csengőhangja egy Hitler általi szónoklat volt, amit a hívehiez intézett egy stadionban….. Ami a szívemen, az a számon :mi értelme van a rovásírással kiírt helységnév tábláknak, ha senki sem oktatja Magyarországon a rovásírást?
Tibor bá’ egy régebbi blogjában az álnéven írást kérdőjeleztem, melyre valakitől olyan
értelmű választ kaptam, hogy óvatosnak kell lenni némely vélemény kimondásával leírásával. Már csak azért sem értek ezzel egyet mert eleve elítélem, hogy valakinek legyen úgymond „HIVATALOS” illetve magánvéleménye, mert ez a köpönyegforgatás
egyik fajtája. Tibor bá’ 2761-es (Dobrev Klára …) blogjának kommentjeinél érezhető,
nehogy folt essen valódi nevükön. Számomra megdöbbentő, hogy itt ahol többnyire tanult ( feltételezem értelmiségi ) „elvileg normális” társaság verődött össze, képesek oly módon szelektálni, hogy ki kinek a leszármazottja, vagy honnan jött. Szinte lényegtelen az egyén (bárki legyen is,) emberi kvalitása, gondolkodása, magatartása,
teljesítménye és hogy merre tart. Nem mellesleg erre alapozva feltételezések sorát képesek elővezetni. Igaz hogy szubjektív, de ide sorolom : 1-K, 2 és 7 Béla,
4-Tatahalá’, 5-Unikornis, 6-v-lemény, 9- Egon, véleményét. Különösen érdekesnek
látom unikornis véleményét, mert ő a 2760 / 3 -ban azt írja, IDÉZEM : „Nem az a baj,
hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy alacsony a kerítés.” Ezzel az egy mondatával egyetértek. Szintén egyetértek 100 %-ig 10- Dan véleményével —–( És, hogy tiszta legyen a kép, nem tartozom a fentebb említett értelmiségi társasághoz, sőt még azt sem gondolom, hogy én vagyok köztetek egyedül a normális.
17:
Egy kicsikét bontsd ketté hogy ki az aki a leszármazotti vonalat kifogásolja, és ki az aki azt hogy ki is a férje jelenleg az illetőnek.
Elsőben még igazad is lehet, a másodikban úgy mondanám hogy kilóg a lóláb Klára asszony háta mögül.
Dan véleménye független a Dobrev Klára féle történettől, és így egy kissé offtopic.
Egyetérteni persze lehet vele. 🙂
16 – Egon:
A feleség betétele kisstílű húzás lenne? Lehet, de O1G-től megtanultuk, a győzelem a fontos, nem pedig a hogyan érjük el. Ha ezt Gyurcsány elleste, akkor okosan tette.
Én inkább a fenti videoban szereplő személyre és a hozzá hasonlókra bíznám az országot.
Akkor , még talán lenne esélyünk. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a következő rövid felvételt.
3. Tibor bá:
Én nem úgy szelektálok, hogy zsidó – nem zsidó, mert ez sehova se vezet. Egy ember képessége és szándéka a fontos. Ha ezt valakinek magyarázni kell, az elég szánalmas.
Akkor hogy hogy a Jobbikra szavazott valaha is? A régi JObbikra?
Dan
Azért a csodaszarvas legendát és Klári nénit mint hazánk szempontjából szóba jöhető potenciált egy hozzászólásba összehozni nem semmi.
Az ősmagyarok leszólása külön dicséretes, a téma nem-, vagy felületes ismeretéről árulkodik. Az igazi magyarok nem gyűlőlkődnek és nem a lovat szőrén megülöm, hátrafele nyilazó, húst a nyereg alatt puhító barbár, nomád népek.
A mai magyarság elkorcsosult részben, akárcsak a zsidóság. A magyarságot dícsőítő , mellüket büszkén verő, Mária országát ordibálók a magyarságukat felhasználják és csak a különbözőségüket, hamis felsőbbrendüségi érzésüket fejezik ki ezzel általában.
Ez is -mint minden az életben- sokkal komplexebb, nem könnyű megítélni.Azért egy táltos vagy pláne egy sámán feladata nem abból állt, hogy bebaszva ugráljon a tűz körül. Szetetnénk mi ma annyit tudni a téridőről például.
Egy értelmes ember nem fajilag szelektál- ebben biztosan egyetérthetünk.
Tibor bátyám
Dobrev színrelépése egy duplanulla.
Én is szeretném, hogy demagóg vezérünk hátravonuljon egy kicsit,mondjuk az akasztófa árnyékába hűsölni.
Na de ez egyáltalán nem alternatíva.
Ezt még az emberek sem veszik be. Hála Istennek az egész csürhével kezd a tökük teli lenni, kezdik érezni, hogy a rendszer a maga látszatválasztásaival úgy rossz ahogy van.
Inkább ebben bízunk!
21 – Béla:
Szavaztam én már a Fideszre is. Ez semmit nem jelent. Egy adott szituációban az ember megpróbál a legbölcsebben dönteni.
–
22 – Balázs:
Én elemeztem. Nem akarom, hogy D.K. miniszterelnök asszony legyen, de meglátásom szerint benne van a kalapban.
– Megjegyzem Dan álláspontja megegyezik a tieddel, csak másképp fejezi ki magát.
Ha már Gyurcsány és Klárika esetét nézzük, akkor az eddigieket nagy valószínüséggel sikerült félreérteni a hangosan véleménytmondó szemlélőknek.
Hogy is kezdődött Gy. karrierje? Nem inkább valószínü, hogy a programot az anyós és az asszony előírták neki, s akik lényegében egyrészt profik voltak ebben, másrészt készen hozták a politikai szempontból létfontosságu támogató hátteret is? Gy.-nak csak a mikrofonállvány szerepen kívül jópofáskodás volt a dolga, amit „túltolt”, s az évek során mindent leamortizált …
Most mindössze az történik, hogy az asszony visszaveszi a biciglit, s nemsokára ámul a világ, hogy milyen profi módon teker vele…
18. egon.
Nem választok ketté semmit, aki ide beteszi a lábát az olvasson,
és ki ki vegye fel a reá passzoló „inget.” Ha akar reagáljon. Passz !!!
Nézd meg például 2760 / 19. Tom Bobb-ot, milyen vehemensen
tiltakozik, hogy őt a Lapos föld hívőjének tekintsék, miközben azt
írja, IDÉZEM : „hiszen van alternatíva.” ( a gömbalakú földnek ??? )
22. Balázs .
IDÉZEM : „Dobrev szinrelépése egy duplanulla.” Sikerdíjra érdemes
vélemény, a megfelelő helyen !!!
Az pedig iskolapéldája a félreértelmezésnek, amikor azt írja IDÉZEM :
…. „a csodaszarvast egy mondatban összehozni Klárinénivel nem
semmi.” Szó nem volt összehozásról. A csodaszarvas legendában
hívők gondolkodásmódját próbálta hasonlítani a „Lapos föld” hívők
gondolkodásával. Miközben Ő a táltosok (sámánok ) tudásáról azt
írja, IDÉZEM : „Szeretnénk ma mi annyit tudni a téridőről” (mint ők )
EMBEREK (!!!) Hol élünk tulajdonképen ??? Nemrégen azt írtam egy
helyüt, hogy vissza mászom a majomkenyérfára . Olvasván némely
kommentet, EGYEN-KETTEN KÖVETHETNÉNEK !!!
Nem mellesleg elnézést kérek, hogy mindenkit egy kaptafára vettem
amikor azt hittem = itt egy tanult, értelmiségi társaság verődött össze.
8. Tibor bá’
Ezen a blogon is többször elhangzott és egyetértettünk vele (te is!), hogy egy ember világnézetét lényegében teljesen meghatározza, hogy néhány éves koráig mit él át. Ha ez igaz a mohamedánokra, akkor igaz a kommunista származékokra is. Ezért nem szabad egy feketeöves kommunista unokáját, de még az ükunokáját sem politika közelébe engedni.
10. Dan
Ha a Nóbel díj esetén számít a zsidó származás, akkor számítson már Rákosi Mátyás, Péter Gábor, Szamuely Tibor és a hasonló söpredékek esetén is. Azért az elgondolkoztató, hogy brutálisan felül voltak reprezentálva az utóbbi száz évben a népszivatók körében. Úgyhogy talán Apróékon is el kellene gondolkodni. (Lefordítom: biztos létezik olyan darázs, ami nem csíp, de értelmes ember nem próbálja végig az összeset csak azért, hogy azt az egyet megtalálja.)
Tibor bá’
Háromszor írtam meg ugyanazt a véleményemet,
háromszór kíséreltem meg elküldeni, egyszer sem
sikerült. Én vagyok ügyetlen, vagy ki vagyok tiltva ???
A választ előre is köszönöm.
Egyik se, a szövegedben volt kitiltott szó. Ha makacsul ugyanazt többször elkülditek, csak nekem okoztok több munkát.
13. Tiborbá-Nem feleselésbôl, de ezen a „karakteren” már nincs túl sok gyilkolnivaló.
Nem értem miért ilyen tulkok hogy nem egy friss arccal jönnek(ennyire nincs senki?)-vagy csak tudnak valamit amit mi nem…
Az apró család történetét végignézve, az a forgatókönyv, most vegyük elő a „keresztanyát” mert ő olyan ártatlan, és eddig csak háttér tagként vett részt a fosztogatásban. Don Corleone csettintene….
Klára asszony előretolása, kizárólag csak azt jelzi, a déká egy szigorúan zártkörű társaság, ahol csak a 100% megbízhatók kaphatnak funkciót. Persze csak az „ország” érdekében! Akik azt hitték valódi demokrata alakulat, azokat kiszórták.
26. Barna Mihály
A komment beragadt, később jött elő.
Felmászom veled a majomkenyérfára szívesen, főleg ha ott lehet tanulni.
Bár ezt kötve hiszem.
Majd megszokod, vannak itt furcsa gondolatok. Ha ez számodra azt jelenti, hogy a” hülyék” ne szóljanak bele a nagyok dolgába, akkor tarts velem.
Amíg nem szólsz hozzá semmihez addig én sem. Ok?
Így mások nyugodtan politizálhatnak, így nem zavarom őket felesleges okoskodással, te meg a nyilvános önértékelési mizériáiddal. Nekünk meg több időnk marad.
26 – Barna Mihály:
Ezt írtad: „egy kaptafára vettem amikor azt hittem = itt egy tanult, értelmiségi társaság verődött össze.” Tökéletesen igazad van. A blog eredeti alcíme ez volt: „Az értelmes emberek vitafóruma”. Amikor rájöttem, hogy tévedtem, az alcímet töröltem. Ugyanis elég sokan úgy gondolták, ha itt megszólalnak, akkor automatikusan „értelmesek” lesznek, ha teljesen feleslegesen olyan fogalmakat szőnek bele a mondataikba, mint pl. „téridő”.
34: Mindenki eleve azt hiszi magáról, hogy értelmes, a blog alcímétől függetlenül. Beleértve Téged és engem is. (Sőt még Tom Bobbot is 🙂 )
35 – Lebá:
Nekem nem kell értelmesnek lennem, mert én vagyok a főnök, de másoktól elvárom. Tehát csipked magad. 😀
34.Tibor bá
…” Ugyanis elég sokan úgy gondolták, ha itt megszólalnak, akkor automatikusan “értelmesek” lesznek, ha teljesen feleslegesen olyan fogalmakat szőnek bele a mondataikba, mint pl. “téridő”….”
Kár hogy törölted a blogod alcimét, sokakat éppen ez csábitott ide, jelen lenni az értelmes emberek fórumán.
Az alcim nélkül mi maradt? Kőbánya – külső mellékutcai pincekocsma, facér kubikosok gyülekezőhelye. 😀
Jól van ez így- mármint a főcím. Nincs idegesítőbb mikor okoskodó hülye tyúkok és majomagyú „youtube-fizikusok” értelmeskednek meg nyelvészkednek egy főcím alatt. (és ezzel nem minősíteni akarok, mert biztos beleestem magam is ebbe a hibába párszor)
ON: Szerintem Dobrev Klára alkalmas politikus-asszonynak. Nyugodt, okos, nem lehet belerángatni hülye helyzetekbe, higgadt, és van méltósága. (nem politikai véleményem, hanem csak ha megnézem)
Tibor bátyám
Tudom Barna Mihály nem szólt hozzá, én mégis megteszem. Bár megegyezés nem történt?.
Tudod milyenek a narcisztikus emberek?
Mar írtál róla.
Van egy olyan tulajdonságuk, hogy könnyen sértenek és még könnyebben sértődnek.
Könnyen lehet, hogy nem vagyok elég értelmes. Magam is úgy gondolom, hogy nagyon alacsonyak az ismereteim. Pont annyit tudok, hogy felfogjam milyen keveset is valójában.
Azonban értelmem odáig is terjed, hogy felfogjam nem érdemes vitázni veled.
Nem azért mert te vagy a főnök, mert ez egyszerűen nem lehet szempont egy egyenrangú beszélgetésnél. Különben alá- és fölérendeltségű válik a kommunikáció.
Tehát ezt félretehetjük. Vulgarisan mondva: pont le…..m.
Engem nem kell kioktatnod tiszteletadásból, mert soha nem voltam udvariatlan, főleg nem a bloggazdával. Veled is inkább azért nem, mert személyesen ismerlek és tisztellek.
Bár hozzáállásod híven tükrözi a mai emberek általános viselkedését.
„Tibor bá online „centrikus világképed nem erőssége az oldalnak. Az előnye az ötlet és a megvalósítás.
Hiánypotló, nem vitás.
Szeretnélek megkérni, hogy tiltsál ki végleg. Ismerve magam perverzitásait, még el-elgyengülnék egy-egy jó kis összeomlós posztnál, vagy Istenes témánál és a végén még hozzászólnék.?
Ezt meg egyikünk sem akarhatja komolyan.
Ráadásul múltkor szólt hozzám a gyerek és a honlapodat nézegettem. Azért ugyebár van egy fontossági sorrend. Nem sértődtem meg, csak már unalmas.
Segítenél ebben?! Köszönöm a kutyákat!
Balázs
Bálint, a facér kubikusok gyülekezőhelye is egész jól hangzik!
De néha lehetne „középhaladó pszichodráma csoport szorongóknak ” (köztük vagyok)
vagy „akik házhoz jönnek pofonért, és megint, meg megint”
vagy magyar anyanyelvűek okoskás külföldről szenvedős blogja…
Én pl. néha önkínzásból depresszióba olvasom magam a klímás posztoknál, az se egészéges dolog..
Jobb ha nincs alcím… csak a főcím ami van. Akkor nem kategorizálja be magát senki, ír szabadon 🙂 Tibor Bá’ pont elég oda. (szerintem)
Dobrev Klára egy okos, intelligens nő, több nyelven beszél, tökéletesen alkalmas a feladatra. Ha valakinek nem tetszik, amit képvisel, ne szavazzon rá. Remélem, szerez támogatókat a DK körén kívülről is, bár sajnos a karaktergyilkosság nálunk művészi fokon zajlik, a bűnösség meg hetedíziglen befeketít, sötét középkor.
Ivett- arra gondolok, hogy annyira edzve vagyunk már a karaktergyilkosságokhoz, hogy bármit próbálnak, nem fog drámaian hatni. Dobrev Klára biztosan fog a DK-n kívüli körökből is támogatókat szerezni.
42.Dorka.
Anno sodródtam. Politikai életem ? = O, Ahogy esik úgy puffan !!!
Nekem dolgoznom kell és tanulni. 1 x parlamenti TV közvetítés.
Kamera rásvenkek egy öregúrra, félrebillent fejjel alszik, szája
sarkából hosszú nyálcsimbók. Elfog az undor !!! EZ ??? Ezek (???)
akarnak engem képviselni ??? Na nem. Jöjjenek inkább az ifjak !!!
EZ LETT A VÉGE !!! Ma sem tartozom semelyikhez, de a Fb-on már
leírtam még tavaly. Jöjjön egy nő, akinek családja van, mos, főz,
takarít, mert egy normális nő másképen gondolkodik mint egy férfi.
Van előrelátása, fontossági sorrendje, (addig nyima cicoma amíg
a gyerek lábán lukas a zokni, vagy bármi hasonló. ( Ehhez persze
nagy ban hozzájárul, hogy nagyon elfogult vagyok és részrehajló
a női nem iránt. ) Ne érts félre, most 80 évesen még jobban, mint
valaha, most inkább szellemi és érzelmi szinten. Tehát a voksomat
( mint a 42. ben írtad, abszolút kívülről fogom Dobrev Klárára tenni.
39 – Balázs:
Fogd vissza az agarakat! Nem akarom vitatni senki szellemi képességét, nem is ez a hiba, hanem az, hogy (és ezt már néhányszor megírtam) ha nekiülsz az írásnak, nem tudod abbahagyni. Eszem ágában sincs kitiltani. Azt ki kell érdemelni. 😀
Tényleg unom már ami ebben az országban folyik. Szerintem kellene tenni végre valamit. Hordószónokok, megmondó emberek, azok vannak dögivel. És én úgy látom, igazából mindenki meg van elégedve a sorsával. A többi meg felesleges fröcsögés. Tehát. Vagy igazat írunk, és aszerint is cselekszünk, vagy hazudozunk és a látszatot tartjuk fent, mintha tiltakoznánk. Ti melyik kategórıába tartoztok? Felfoghatatlan számomra ha valaki kitart az elvei mellett az miért nem harcol az igazáért. Mert az kényelmetlen? Ha pedig kényelmetlen, akkor pedig miféle érvekről beszélünk? Ez az értelmes emberek vitafóruma, ha jól tudom. Logikus e az, hogy mást mondunk mint ahogyan élünk? NEM. Nem logikus.
A gyengébbeket megvették a migráns asszonyerőszakolós dumával, meg az ingyen tüzifával, a kevésbé gyengék meg rendelkeznek nem kevés megtakarítással, ingatlan vagyonnal ahhoz, hogy bele sz….. nak az egészbe. Ez utóbbiak struccpolitikát, illetve három majom efektust követnek. Nem lát, nem beszél, nem hall. Ez még mindíg tisztább hozzáállás mint az aki vizet prédikál és bort iszik.
Én azért nem szavazok négy évente TIZENNYOLC éves korom óta, mert NINCS kire. 39 éves vagyok… Semmi értelmes perspektívát nyújtó párt sincs HUSZON EGY ÉVE, a magyar politikában. Jelenleg sincs. Hazug tolvaj megélhetési bűnözőkre nem szavazok. Mindegy hogy JOBBIK vagy FIDESZ a nevük. Csak azért meg nem megyek el szavazni, hogy nehogy az előző banda nyerjen megint. Mert az nem demokratikus szavazat hanem KÉNYSZER.
Dan! Tökéletesen egyetértek veled. Sőt, akik elmennek szavazni, egyik vagy másik lopós, hazug bandára, azok megerősítik a magyar Kleptokrácia működésének törvényes jellegét.
47 Dan
Egyetértek. Nincs alternatíva.
Kíváncsian várom, vajon mi sül ki a 15-ei diáktüntetésekből (itthon legjobb tudomásom szerint nem lesz). Változtatni csak ők fognak tudni, de vajon lesz-e rá elég idő..?
Csak azt nem értem, hogy Dobrev Klára mennyiben különbözik Gyurcsány Ferenctől.
Nyilván senki sem várja, hogy a DK politikája gyökeresen változik.
A nyíltan bevándorlás párti, Európai Egyesült Államokban hívő vonal nem fog változni.
A szálakat akkor is Gyurcsány fogja húzogatni.
Igaz, talán kevesebbet fogunk szórakozni a kígyózó kígyókon…
Aki nem megy el szavazni, az ne panaszkodjon, hogy milyen a politika, meg milyen ebben az országban élni! Egy esélye van változtatni rajta, azzal sem él.
30. Sárkányka
„Nem értem miért ilyen tulkok hogy nem egy friss arccal jönnek(ennyire nincs senki?)-vagy csak tudnak valamit amit mi nem…”
Az van, hogy az értelmesbb ellenzékiek rejtőzködnek, és megvárják, hogy ez a garnitúra végleg ledarálja magát.
Minnél tovább megy az ötletelés, hogy ugyanazt a vállalhatalan politikát újra és újra átcsomagolva eladják, annál tovább tartják hatalmon Orbánt.
Most már egyre komolyabb teret nyer az ellenzékben is a „beépített Fidesz ügynök” koncepció.
Szóval aki még szeretne politikai jövőt a baloldalon, az igyekszik magát elhatárolni a jelenlegi társaságtól.
Az már világosan látszik, hogy a profi politológusok meg a tanácsadók már elengedték ennek a társaságnak a kezét, ezért kerülhet sor egymás után a sok kudarcba meg nevetségben fulladó performansz…
Dobrev is menekül, ő is ki akar jutni az EU parlamentbe, ahol nincs szem előtt… Ilyen férj mellett egyébként is annyi esélye van, mint vak háromlábú sündisznónak a hatsávos autópályán. Ha szavazókat szerez, azokat úgyis a jobbiktól meg az MSZP-től fogja elszipkázni, az alapvető arányokat nem fogja megváltoztatni.
Lebá, 51. Nem siránkozom. Azért nem megyek el szavazni mert nincs értelme. Az értelmetlen dolgok feleslegesek. Intelligens ember is sok értelmetlen dolgot csinál.