(2731) A Soros György sztori

Tibor bá’ online

A MagyarHang-ban hétfőn megjelent Soros történetet egy az egyben átvesszük a téma fontosságára való tekintettel

https://magyarhang.org/belfold/2019/01/14/orban-es-soros-a-kesz-atveres-show/

Kiderült, az, amit az ellenzék, illetve a civil szervezetek évek óta állítanak, miszerint minden valóságalapot nélkülöző, tudatos ellenségkép kialakításából áll a kormány Soros-kampánya. Ezt a svájci Magazinnak adott interjújában maga az egyik ötletgazda, a holokauszt-túlélő apától született George Eli Birnbaum árulta el. Birnbaum a jól ismert, 2017-ben elhunyt republikánus kampányguru, Arthur Finkelstein legjobb tanítványa, aki személyesen a mestertől tanulhatta el a hatékony politikai kampányok megszervezésének tudományát.

A 24.hu által felfedezett interjúból kiderült, hogy a Finkelstein-Birnbaum páros 2008-ban került kapcsolatba Orbán Viktorral és a Fidesszel, mégpedig Benjámin Netanjahu közvetítésének hála. Ekkor már közismert volt a Finkelstein-módszer a kampányokban, amelynek az volt a lényege, hogy kijelölnek egy ellenséget, akit folyamatosan támadni lehet, és akire minden, a választók által rossznak vélt dolgot ki lehet vetíteni. Orbán lecsapott a lehetőségre, és a két kampányguru szerződést is kötött a Századvég Alapítvánnyal. Először a 2008-as szociális népszavazáson számítottak rájuk, majd a 2010-es és a 2014-es parlamenti választásnál is, ekkor az MSZP, valamint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap, azaz a finánctőke legfőbb képviselői kerültek a célkeresztbe.

Majd megtalálták azt a személyt, aki egyáltalán nem tud védekezni a vádakkal szemben. Állítólag egy telefonos közvélemény-kutatás után jutottak el a megoldáshoz, Soros Györgyhöz, és maga a miniszterelnök is elfogadta a magyar származású milliárdos ellenségként való megjelenítését. Soros tökéletes volt erre a szerepre: liberális, pénzügyi spekuláns, nem itt él, ráadásul még zsidó is, aki mivel nem politizál, nem is tud majd a politika fegyvereivel visszavágni. Birnbaum szerint ez volt az összes termékük közül a legegyszerűbb, „csak be kellett csomagolni és piacra dobni”. Maga a kampány, sőt, nevezzük inkább egy hadjáratnak, az akkor kormánypárti Heti Válasz cikkével kezdődött (2013. 08. 14.), amelyben a Soros által irányított civil szervezeteket vette célba. És innen nem volt megállás, megszületett a kormánysajtó által terjesztett összeesküvés-elmélet – Soros Magyarországot támadja –, majd a hatalom nekiment az Ökotárs Alapítványnak, és létrejött „a veszélyes NGO-k” rémképe.

A második szakaszt 2015-ben a migrációs krízis alapozta meg, és az alapot önhibáján kívül maga a milliárdos adta, miután egyik írásában azt jósolta, ha a helyzet nem változik, évente egymillió menekült érkezhet Európába. Ez adta a hadjárat következő munícióját, a kampányguruk irányításával megszületett a Soros-terv, és az a nézet, miszerint a főellenség évente egymillió menekültet akar Európára zúdítani. És innen már csak egy lépés volt egyesíteni a két, addig külön futó kampányt, és 2015 végétől már az volt a propaganda fő mondanivalója, hogy aki nem a kormányt támogatja, az migránspárti, Soros-bérenc, és minden civil szervezetet, amely támogatást kapott a Soros-féle Nyílt Társadalom Alapítványtól, azt a milliárdos irányítja. A kampány tehát összeállt, Soros lett a gonosz megtestesítője, aki a finkelsteini módszernek megfelelően nem tehetett semmit.

Ami igazán döbbenetes volt, az az, hogy a magyar modell elkezdett más országokban, földrészen is működni, és hasonló kampányokkal lehetett találkozni Kolumbiától, Izraelen és Kenyán keresztül Ausztráliáig. Sőt, 2017-ben Olaszországban Soros által fizetett menekülthajókról szóló kitalált történetek kezdtek terjedni, 2018-ban pedig Donald Trump amerikai elnök is arról beszélt, hogy Soros által fizetett migránskaravánok tartanak az amerikai határ felé. Mindenesetre Birnbaum az interjúban azt állította, nekik a magyarországi kampányon kívül a többihez nem volt közük. Sőt, azt is tagadta, hogy tudták volna azt, hogy Soros milyen származású.

„Amikor kitaláltuk a kampányt, egyetlen másodpercre se jutott eszünkbe, hogy Soros zsidó” – állította a vallását gyakorló Birnbaum, aki még azt is hozzátette, sohasem dolgozna antiszemitákkal, de rögtön vissza is kérdezett: „Ha valaki zsidó, akkor már nem is támadhatom meg?”

A kampánytanácsadó szerint az általuk megtervezett kampányok senkit nem tettek antiszemitává, aki azelőtt nem volt az, legfeljebb mutattak nekik egy új áldozatot, más nem történt.

Párhuzamos valóságok Magyarországon

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint nem fog visszaütni a kormánypártokra a birnbaumi kitárulkozás.

„Egyszerűen párhuzamos valóságok léteznek Magyarországon, és ez az interjú, ami lerántja a leplet a Soros-kampány hátteréről, el sem jut azokhoz, akik már régóta rettegnek Sorostól. Mivel megint kizárólag azok fogják elolvasni a cikket, akik pontosan tudják, hogy a milliárdos egy kreált ellenség, így a már zajló EP-választásokon semmilyen hatása nem lesz, a kormány ugyanúgy sorosozhat, a hívek ugyanúgy retteghetnek” – mondta el a Magyar Hangnak a Political Capital választási szakértője.

László Róbert úgy véli, a kormánypropaganda már készül Soros György halálára, nem véletlen, hogy a milliárdos nem önállóan szerepel a kampányban, hanem Soros-hálózatról és Soros-tervről van inkább szó. És a jelenlegi helyzetben a szakember úgy látja, politikailag belátható távon belül még bőven lesz ennek kifutása.

„Egyébként abszolút nem a Finkelstein–Birnbaum duó találmánya az ellenségképzés, hiszen számos társadalmi csoportot kiáltottak már ki bűnbaknak a történelem során. Talán annyi innováció van benne, hogy egyetlen embert tettek meg főellenségnek, mégpedig egy olyat, aki képtelen ez ellen hatékonyan védekezni, így bele se vág a kommunikációs csatába” – állította az elemző.

Maga a kampány permanensen zajlik, és egyre több helyen működik, igaz, mindenhol megkapja a maga sajátosságát. Izraelben a palesztinok segítésére működő civil szervezete és az Izrael ellenessége miatt alkalmas a főgonosz szerepére, míg Romániában éppen a magyar származását emelik a középpontba. Magyarországon ugyan nem a zsidó származása az elsődleges célpont, ám a 2016-os plakátkampány egyértelműen felidézte a 30-as évek hangulatát.

„Kizárt dolognak tartom azt, hogy a kampánytanácsadók ne tudtak volna Soros György zsidó származásáról. Legfeljebb az hihető, hogy ők nem mérték fel a kampány antiszemita felhangjának jelentőségét; ez már talán a magyar stábot »dicséri«” – tette hozzá László Róbert, hangsúlyozva, hogy az antiszemita íz, bár vitathatatlanul érződik, nem a leglényegesebb összetevője a Soros-ellenes hadjáratnak.

Most már csak tényleg az a nagy kérdés, vajon lesz-e, lehet-e valamilyen hatással a magyar emberekre az, ami Birnbaum által adott interjúból véglegesen kiderült: Soros kreált ellenség.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

35 gondolat erről: „(2731) A Soros György sztori

  1. Jó, hogy betetted Tibor bá,

    azért egy picit te is hiszel abban, hogy van értelme. Ha nem is sok, de egy icipici, merthogy a fidesz fanok kb. 2 milliós tábora lassan erodálódik.

    Málik, pereg a hazugság vakolata.

    Egy részük megtapasztalja az országrablás következményeit, pl. valamelyik szerette belehal az ellátatlanságba, kórházi fertőzésbe vagy gyereke, unokája lelép az élhetetlen országból.
    Másokhoz pedig – a kevésbé fanatikusokhoz – eljutnak az ilyen hírek, leleplezések és lassan ébredeznek vagy legalább a lelkük mélyén megindul valami és érzik, hogy csúnyán megvezették őket.

    A pénzért, baksisért trollkodók hada meg jobb ha tudja, kiszivárog az igazság előbb vagy utóbb. A listájuk megvan valahol és könnyen előfordulhat, hogy napvilágra kerül a névsor.

  2. „vajon lesz-e, lehet-e valamilyen hatással a magyar emberekre? ”

    Tömören: semmi. Régóta már következmények nélküli ország (világ) amiben élünk. Hatása csak annak lesz amikor pl. végképp elmarad a nyugdíjkifizetés mert oligarcháinknak az egymásközti marakodás közben már ilyesmire nem jut ideje.

    Hatása akkor is csak annyi lesz, hogy majd kaszálnak a temetkezési vállalkozások meg nőnek az ezzel kapcsolatos illetékbevételek meg lakáseladások…

  3. Azért nehogy már piedesztálra emeljük ezt a „szent” embert! 🙂
    Nálam egy tőzsdespekuláns egy szinten van az adócsalóval, korrupt politikussal, stb.. Amúgy Soros csak a „reklámarca” egy társaságnak, azoknak a szürke eminenciásoknak, akik nem szeretik ha ők, és a tevékenységük reflektorvénybe kerül. ÉS sajnos OSF sok olyan dolgot támogat világszerte amivel én nem értek egyet.
    Persze amit írtál Tibor bá’, az igaz, de az éremnek két oldala van! A fiuk egy kicsit túl tolták a „sorosozást” tényleg, de sok minden sajnos igaz abból amit írnak. Pl.: A CEU egy szélső liberális káderképző, egy agymosoda! Egy modern EU-s „foximaxi”! Az idősebbek tudják mi az. 🙂
    Szóval azért nem kéne a fürdővízzel kiönteni a gyereket is!

  4. 1 . Gyarmathy:
    Van egy olyan angol közmondás, hogy „you’ve got to be in it to win it” Ha meg se próbálod, akkor egészen biztos nem nyersz.

  5. Repedezik a NER vakolat és csorog a sz@r.

    A közszolgálati dolgozók országos sztrájkba lépnek

    Azért ez már nem semmi, ha tényleg sztrájkolni fognak. Az utóbbi napokban a zsaruk, BV-sek és mások is a közszférából feltették fizetésük értesítőjét a fészbúkra, amiből kiderül, hogy döbbenetesen keveset keresnek, ha nincsenek túl magas beosztásban. (Márpedig a nagyobb részük ilyen).

    Decemberben meg több ezret ki is rugdaltak közülük. Pedig állítólag jól megy az országnak, persze csak állítólag, merthogy a valóság bilije elkezdett kilötyögni.

    https://merce.hu/2019/01/15/a-kozszolgalati-dolgozok-orszagos-sztrajkba-lepnek/

  6. Szerintem meg semmi nem lesz. Évek alatt beleverték az egyszerű emberek fejébe, hogy Soros a hibás mindenért, azért is hogy neki szar az élete. Most hiába hallja majd azt hogy ez nem igaz, nem fog tudni vele mit kezdeni és nem is fogja érteni. A másik meg hogy el sem fog jutni hozzá, hogy nem igaz mert amíg évek óta az összes médiumból ez folyik addig majd az ellenkezőjéről lesz majd egy beszélgetős műsor az atv-én meg egy cikk a hvg-ben, ezek meg azt nem nézik és azt meg nem olvassák.

  7. Erről a bejegyzésből elsőre ez a történet ugrott be: Baráti körünkben élő, kisiskolás gyerek azt kérdezte meg a szüleitől, hogy ki az az öreg bácsi, aki mindenhol ki volt plakátolva a választások idején… 🙁

    Azonban mielőtt szenté avatjuk Serial Gyuri bácsit…
    Goebbelsi propaganda azért is annyira hatékony, mert maga a propaganda alanya sem egy ma született bárány…
    Érdemes megnézni vele pár riportot, amiben arról beszél, hogy ő hogy dolgozta fel lelkileg azt, mikor valutákat/országokat tett tönkre a spekulációjával, egyetemben sok ezer ember megélhetését. Mindig valamilyen társadalmi szervezettel kompenzált egy darabig, aztán kezdte újra az egészet elölről…

    Számomra másik furcsa dolog az az, hogy milyen viszonyt ápol Izraellel. Autentikus forrásként Bálintot kellene megkérdezni, de nekem úgy tűnik, hogy nem túl felhőtlen a hazájával a viszony… Kérdés az hogy pontosan miért, ez is megérne egy misét(nyúlfaroknyi magyarázat van a bejegyzésben erről, ami nagyon felszínes)

    Továbbá felettébb bosszantó lehet neki, hogy az anno kistafírozott tanítványa hogy hátba szúrta. Tiszta Birodalmi Császár-Dart Vader párhuzam 🙂 🙂

  8. Unicornis – „Nálam egy tőzsdespekuláns egy szinten van az adócsalóval”. Megint olyasmiről mondasz véleményt amiről fingod sincs. Neked és a többieknek (dajtás pl.):

    Soros semmit nem döntött be, nem tett tönkre embereket. A nagy devizaspekulációi mint arról szóltak, hogy egy ország elszámolta magát, rosszul mérte fel a devizája erejét, és ezen pénzt keresett, de ezek az események nélküle is bekövetkeztek volna. A legnagyobb, és leghíresebb spekulációját is a média fújta fel. Az angol font nem azért rogyott meg, mert többek között Soros is ellene spekulált, hanem azért mert az angol pénzügyi vezetés rosszul döntött, amikor a márkához képest meghatároztak egy átváltási szintet, olyan szintet amilyet nem indokolt az angol gazdaság ereje. Ha nem jött volna Soros, a rendszer akkor is borult volna, ugyanígy. Mondok egy friss példát, emlékeztek 2015re? A svájci jegybank évekig nem engedte 1.20-as szint alá erősödni az euróval szemben a frankot, aztán nem bírták tovább, és egy pillanat alatt elengedték, rengeteg befektető, spekuláns ment tönkre (magyarok is sokan!), de egész brókercégeket is magával rántott amikor egy pillanat alatt erősödött 20%-ot. Volt nagy spekuláns a svájci jegybank ellen? Nem, volt, de a piac előbb utóbb minden félreárazást helyrekényszerít. Ha egy nagy spekuláns nyomult volna a frank ellen, szarrá kereste volna magát, de hogy ő lett volna az egész okozója? Naiv és buta elképzelés.

    Egyébként meg aki nem spekuláns az idióta. Mindenki spekulál, mindenki próbálja fialtatni a pénzét. Könnyen belátható, hogy akinek nem csak annyi van, amit havonta eliszik, az kénytelen bizonyos szinten spekulációkba bocsátkozni, hogy a vagyona értékét megőrizze. Ha jól csinálja, akkor ő lesz a gonosz spekuláns, ha szarul akkor meg az átvert, állandóan hőzöngő kisember. Én egy örökség után váltam spekulánssá, az egyik legnagyobb önismereti utazás volt az eddigi tőzsdei pályafutásom. Rengeteget megtanul az ember a világról is, de még többet arról, hogy a kapzsiság/félelem tengelyén ő hogy teljesít. Ha rajtam múlna kötelezően tanítanám a tőzsdei kereskedést.

  9. A józanul gondolkodók azért sejtették ezt az egészet. Csak ugye ki szeret egy nemzetközi tőke spekulánst? Nagyjából senki.
    Ezért volt „zseniális” a Finkelstein csapat politikai marketing terméke.

    Egy kicsit más, de kapcsolódik a témához: Tibor bátyám mondta, hogy a polgárháború nem jellemző a magyarokra. A hideg ph már zajlik, és évek óta mondom, hogy ha OV és csapa egyszer bukni fog, akkor az utánunk a tűzözön (szándékosan nem vízözönt írok…) elv alapján majd a nem kormánygép Airbusokon elmenekül. De az egyre agresszívebb politikai kommunikációval, a várható recesszióval és a médiakampányok keretében elköltött milliárdokkal bizony az elbutított, gyűlölködővé, paranoiássá tett embertömegekkel bizony nem nehéz kvázi polgárháborút szándékosan kirobbantani, annak a céljaként, hogy ha már nem lehet a miénk a „szemétdomb” akkor másoké se legyen…! (Elvakult Fityeszes ismerősöktől már olyanokat hallani, hogy jön a vörös terror, meg Kun Béla szellemisége, stb. miközben csak tüntetések vannak, meg egyre inkább sztrájkra való törekvés egyes szakszervezetek részéről. Gondolom ezt is a templomban, az „állampárt” tájékoztatásaiban, stb. hallhatják, mert azért eléggé abszurd ilyenekre következtetni némi tüntetés sorozat után.)

    „A Fidesz 5-ös számú tagkönyvének büszke birtokosa, a mosdatlan szájú propagandista, a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének 2016-os kitüntetettje, a keresztény úri hölgykoszorú sok tagjának bálványa, azaz Bayer Zsolt már-már mártírt csinált Nagy Blankából, a 18 éves kiskunfélegyházai diáklányból. A gimnazista először egy kecskeméti tüntetésen szólalt fel szokatlanul szenvedélyesen. Beszédét ezzel kezdte:

    „Egy undorító, alattomos, ocsmány és fertőző járvány járja az országot. Ez nem a pestis, nem az ebola, nem a kergemarhakór, pedig kicsit hasonlít rá. Ezt a járványt úgy becézzük, hogy Fidesz.”

    ayer Zsolt esetleg azt állíthatja most: ő csak a diáklány stílusát forgatta vissza, amikor így fogalmazott az Echo Tv 2019. január 13-ai, Bayer Show című műsorában:

    „Ő a mi kis Blankánk, a jövő politikusasszonya, ugye, aki ha gimnazista, akkor maximum 18 éves lehet, és már egy igazi, kretén, barom állat. És még csak 18 éves! (…) Kedves Blanka! Az a helyzet, hogy te nem hős vagy, hanem egy szerencsétlen, nyomorult, ócska kis proli.”

    Aki csak egyszer hallotta Bayert beszélni, akár tévé-adásban, akár demonstráción, esetleg beleolvasott pártos publicisztikájába, az biztosan szembesült azzal, hogy a nemzeti NEM együttműködés rendszerének eme, egyik legfőbb arca szakmányban szórja a legválogatottabb durvaságokat az ellenzék bármely képviselőjére, vagy akár azokra az egykori harcostársaira, akiknek mára elegük lett az Orbán-rezsim módszereiből. Semmi szükség nem volt arra, hogy durván kössön bele a diáklányba. De minthogy megtette, így ő maga, Bayer Zsolt volt az, aki a fiatalt az országos közbeszédbe úgy beemelte, hogy kis túlzással, hirtelen vele lett tele az internet. Vagyis hovatovább sokan máris hősként tekintenek Nagy Blankára, a Fidesz-agitprop fenegyereke, Bayer jóslata ellenére. Ebben az is szerepet játszik, hogy a pártgépezet lejárató kampányt rendelt a lakájsajtójától a gimnazista ellen.
    Immár sorozatosak a hasonló esetek. Mintha a nemzeti NEM együttműködés rezsimjét fenntartó klán szándékosan feszítené a húrt, kreálna ellenséget azokból, akikkel ha tárgyalna, bizonyára megegyezhetne. Vonatkozik ez az emlékezetes, a túlóratörvényhez kapcsolódó érdemi egyeztetések negligálására – bármit állított is erről a kormányfő a január 10-ei Orbán-infón –, illetve a december 12-ei szavazás körül az ellenzék által keltett botrány érzéketlen kezelésére. Szintén vonatkozik ez azt ezt követő tüntetésekkel összefüggésben elhangzott becsmérlő, lekezelő kijelentésekre, illetve arra a makacsságra, amivel a közszolgálatinak csúfolt, állampárti média viszonyul a képviselői indítványokhoz, akciókhoz. Arról már nem is beszélve, amilyen erőszakosan léptek fel a különleges védettséget élvező politikusokkal szemben, amiről belső videó-felvételek (!) is kijutottak. A kormány (szándékolt?) makacssága következtében lényegében országossá terebélyesedtek a tiltakozó mozgalmak, holott ezeket némi rugalmassággal akár meg is lehetett volna előzni, le is lehetett volna szerelni.
    A józan ésszel értelmetlen kormányzati magatartás egyik következménye, hogy növekszik az ellenfelek egy-egy szereplőjének népszerűsége. De mintha éppen ez lenne a cél. A láthatatlan migránsok, a távol lévő Soros György helyett talán új áldozatokat keresnek, s ha megtalálják, elősegítik, hogy ismertté váljanak. Az immár belső és néven nevezhető ellenségre aztán rá lehet majd zúdítani a lakosság érdemi információktól elzárt nagyobbik részének indulatát. Vagyis egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a minden ésszerűséggel szembemenő kormányzati ellenállásnak a gyűlöletkampányok folytatásához szükséges célpontváltási kényszer az oka. Aztán előbb-utóbb majd csak elszabadul valahol a pokol. Ha pedig nem, akkor majd tesznek érte, s akkor meg lehet mutatni kinél is van az erő. Példát lehet statuálni, az ingadozókat megfélemlíteni, a híveket feltüzelni!
    Egy ilyen koncepció támogatását nagyon is el tudom képzelni arról az Orbán Viktorról, akinek mindent legyőzni akaró elszántságát még a 2000 előtti évek vasutas sztrájksorozatának időszakában ismertem meg. Azóta az indulatok felkorbácsolásában is gyakorlatot szerzett. 2008 óta a gyűlöletkeltés amerikai szakértőinek tanácsaira támaszkodott, amint ezt mindig is tudtuk, de amiről épp az elmúlt héten osztott meg részletes információkat a nemzetközi (!) sajtóban az egyik bennfentes. Az uszításra épülő, a Finkelstein és Birnbaum páros koncepcióját követő kampányok meghozták Orbánnak és holdudvarának az elsöprő választási győzelmeket. Ezek révén szinte totális hatalmat épített ki, ezért azt gondolhatja: ez a módszer most is bejön neki.
    Csakhogy azt hiszem, néhány körülménnyel nem számolt. Például azzal, amiről a minap írtam a „Bomlik az Orbáni holdudvar” beszédes címmel ellátott jegyzetemben. Ebben Lázár Jánosnak a Makói Városi Televízióban elhangzott mondatait idéztem arról, hogy neki is fenntartásai vannak a túlóratörvénnyel kapcsolatban. De a mára háttérbe szorított, értelmiségi kvalitásokat is felmutató egykori Fidesz-vezetők példája szintén sokakat elgondolkoztathat. Mondjuk, a Brüsszelbe delegált Navracsics Tibor visszafogott, ám mégis nyilvános bírálatai. Markó Péter, a Vas megyei közgyűlés volt elnöke, aki nyolc évig politizált a Fidesz mezében, a Nyugat.hu-nak adott múlt heti interjúban többek között ezt mondta:

    „A 2002-es választás után láttam, hogy a Fidesz belső demokráciája hogyan lesz gyakorlatilag egyenlő a nullával. (…)Talán az utolsó pillanatban vagyunk ahhoz, hogy elkerüljünk egy polgárháborút. A Fidesz politikusainál iszonyú sok pénz van, amit nem akarnak elveszíteni. A másik elem a harag és a gyűlölet, amit beépítettek az emberekbe. Ilyen nem volt a Kádár-rendszer végén, most azonban olyan feszültség van az emberekben, ami nagyon veszélyes.”

    Orbán ezeknél veszedelmesebb helyzeteken is úrrá lett már – vetheti ellene az olvasó. Csakhogy a magyar politikus törekvései mostanra nemzetközi dimenzióba kerültek. Már nem egyszerűen arról van szó, hogy a kivéreztetett-kivérzett, ellenséggé kinevezett hazai, illetve a megfoghatatlan külső erőkkel kell birokra kelnie. A hatalmi mámortól fűtött Orbán Viktor immár jócskán belegyalogolt a nagyok játszmáiba. Azokéba, akik nem restek ellene fordítani saját eszközeit.”
    https://bekialtas.blog.hu/2019/01/16/partvonalra_szoritjak_orbant

  10. Re:9
    Bayer nem éppen arról híres hogy türtőztetné magát…
    Elég tufa módon tud nyilatkozni, ami a mondandójának értékét(ha van neki) leviszi a béka popója alá. Alap retorikai szabály, hogy aki anyázik a vita közben, az élből bukta a vitát…

    EP kampány felvonás n-edik szakasza. Lesz még min rágódni a választásokig…

  11. Re:8
    A valós gazdasági háttérrel összefüggő deviza ármozgást nem keverem össze a bennfentes kereskedéssel…
    Franciáknál 2 év letöltendőt kapott, ami minden, csak nem követendő példa…

  12. Re:8
    Lehet szépíteni a dolgon, de attól még a tőzsdei spekuláció/kreatívan kitalált pénzügyi csomagok a mai kor mindentől elrugaszkodott pénzügyi „terméke”, és minden, csak nem normális. Ma már annyira áll valós alapokon a tőzsde, mint a disznó jégen(hogy fogalom zavarral éljek). Ne keverjük össze a gazdasági alapokon nyugvó tőzsdemozgásokat a tisztán manipulatív pénzügyi manőverekkel, mert vastagon ebben mozgott Soros is, és nála bőven belefért a bennfentes kereskedés is, aminek szerintem te se tapsolsz állva, és nem tekinted példaértékűnek… (Ha jól rémlik, még a franciáknál is le kellett volna guggolnia 2 évet a kóterban, de valahogy kiügyeskedték az ügyvédjei, hogy megússza).

    Az hogy ma legálisan tudsz „spekulálni”? Na és, 100 évvel ezelőtt az ópium is legális volt… Ugyan erre a sorsa jut majd a jelenlegi tőzsdei spekuláció is előbb utóbb, mert ha nem, akkor önmagát számolja fel a rendszer, ahogyan nagyon jó érzés ópium mámorban is úszni, de előbb utóbb beledöglik aki használja(direkt ezt a hasonlatot használom, tovább lehet gondolni…)

  13. Soros Soros Soros SorosSoros Soros

    Ez poszt nem Sorosról szól, csak halkan szólok.

    Ezermilliárdokat loptak el és dobáltak ki az ablakon hazugságokat terjesztve, rohasztva az erkölcsöt, a morált, miközben az ország fele le van pusztulva anyagilag is. És a gennyes hazudozás folyik tovább közpénzből.
    Ez a végletekig romlott rezsim elpusztítja az országot.

    Ez mintha nem zavarna benneteket, ehelyett a soros gumicsont rágása folyik tovább.

  14. Re:11
    Ez a hsz-em törölhető, 12.hszben benne van a lényeg.

    Re:13
    Hanyatlás nem ma kezdődött, amit látsz az a végjáték. Silány magból silány növény nő, utolsó valamire való generáció Tibor bá’ korosztálya volt, ezóta hány generáció nőtt is fel, kinek is a felelőssége hogy itt tartunk?

    Már a senki által meg nem választott ellenzéki kerekasztalnál el lett rontva, a mai napig nem nyílvános ügynöklistával egyetemben…

  15. 14 – dajtás:
    Igazad van. Én és korosztályom jobb gyerekkort akartunk gyermekinknek. A hatás nem volt kívánatos, de azt nem tudtuk előre. De (amire Gyarmathy rámutat) ez a mai garnitúra pontosan tisztában van káros tevékenységével és mégis műveli. Hatalmas különbség.

  16. Re:15
    A mai politikai elit a mai korszellemet tükrözi.
    Ahhoz hogy ez megváltozzon, nem politikai pártot kell váltani, hanem közgondolkodást…
    Traumák után szokta az ember átértékelni az életét, itt sem lesz másként…

  17. 16.
    Traumából is sokféleképpen lehet kijönni: lehet belőle erőt is meríteni, de a szorongással teli állapot állandósulhat is ezzel még jobban elszigetelve magát. Elnézve ennek a nemzetnek a sorsát ebben a kérdésben nem vagyok optimista.

  18. Re:17
    Látszat ellenére én optimista vagyok.
    Pár éve, mikor március 15.-én beragadtak az autók az M1-esen, tanúbizonyságot tettünk arról, hogy össze tudunk fogni. Pártállástól függetlenül meleg szobával és étellel segítették a bent rekedt autósokat, de ez nem volt másként árvíz idején sem…
    Fene nagy jó dolgunkban kell egy tanító füles, és helyére kerülnek a dolgok…

  19. „Kiderült, az, amit az ellenzék, illetve a civil szervezetek évek óta állítanak, miszerint minden valóságalapot nélkülöző, tudatos ellenségkép kialakításából áll a kormány Soros-kampánya.”

    Ezek szerint Soros nem egy cinikus spekuláns, akik milliárdokat költ a migrácó előmozdítására ?

    És csodálkoztok, hogy senki nem veszi komolyan az ellenzéket?
    Nem ártana, ha beírás előtt informálnád magadat.

  20. 18:dajtás
    „Fene nagy jó dolgunkban kell egy tanító füles, és helyére kerülnek a dolgok…”

    Igen, ha az embereket valami kényszeríti (árvíz, földrengés, havazás stb), akkor közvetlen kapcsolatba kerülnek egymással és leszűkül a mozgástér (és így egy zártabb kisebb társaság verődik össze azonos problémával) akkor igencsak feljavul az együttműködés! Együtt lapátol szegény-gazdag, jobb- és baloldali hirtelen egy igazságos „munkamegosztás” alakul ki, ami addig elképzelhetetlen lett volna. Meglepő, de a kisebb csoportokban együttélő állatoknak is van „igazságérzetük”, tudják(*) kinek-mi jár és nem tűrik az igazságtalanságot – ahogy egy ismert kisérletben ez jól látható
    ( akit érdekel: rövid lényege, hogy két majom külön ketrecben de egymást láthatja, és a kavicsokért először ugyanazt kapja mindegyik – a második körben az egyik finomabbat kap…) https://www.youtube.com/watch?v=lKhAd0Tyny0

    Nagy tömegben amikor esély sincs személyes kapcsolatra a túlnyomó többséggel, akkor megfordul a dolog és eszement dolgokat is elfogadunk – szokásalapon?!?
    Nagy Frigyes mondta egy tábornokának egy katonai seregszemlén:
    „Itt van ez a 60-ezer ember teljes fegyverzetben, valamennyien erősebbek ügyesebbek nálunk és egy sincs közülük aki fellázadna amiatt hogy családjuktól elszakítva a koronánkért háborúba küldjük őket meghalni. Nem, ehelyett itt reszketnek előttünk, mi meg nyugodtan sétálgathatunk előttük.”

    Nagy tömegben az ember a tabuknak és társadalmi szokásoknak kiszolgáltatott kivert kutya lesz valamiért… Kérdés ki állítja a tabukat és a tömeg számára a szokásokat, meddig terjed a lehetőségük, mindig így kell ennek lenni, és valóban csak egy nagy pofon segíthet a kijózanodásban?
    A félelem(keltés) a nagy tömegekben a kulcs?

  21. Re:20
    Félelem soha nem jó tanácsadó…
    Aki félelemmel motivál, az hosszú távon leépíti, és nem felépíti a körülötte lévő világot…
    Ezért is szoktam mondani, hogy nem valami ellen, hanem valami mellett kell tüntetni, ha már tüntetni akarunk.

    Mi lesz a pofon? Jó kérdés, sok mindennek meg kellett volna már történnie, de elmaradttak a dolgok. Most olyan vonalon mozgunk ami nincs „kitalálva”…

  22. Csak egy kérdés. Soros magyar állampolgár is, vagy nem?

  23. Mert a Wikipédia szerint igen. Tehát :ha annyira nemzetellenes, miért nem vonják meg tőle az állampolgárságot? Ha meg mégsem az, akkor egyértelműen hazudoznak róla. Az egyszerű ember ez alapján csak képes eldönteni mi is az igazság. Ha nem, akkor ott már nagy baj van értelmi képességek terén.

  24. 23 –
    ” miért nem vonják meg tőle az állampolgárságot?”
    Hát mert ANTISZEMITIZMUS !!!
    Ezért …

  25. 23 – Dan:
    El vagy maradva. Aki kitalálta a hazudozásokat Svájcban elhencegett vele. Ehhez már semmi kétség nem férhet.

  26. 20.Vaszil

    Pontosan.
    Az emberek félelemmel ide-oda rángathatóak.
    Ha vmi külső kényszerítő körülmény hatására egymás felé fordulnak és a gödör aljára rogynak, rá fognak jönni, hogy félelmük illuzórikus.
    Addig azonban marad a mókuskerék és manipulációjuk remekül működik.

    Nem titkolt célom is ez volt. Építeni egy helyet, ahová bajban visszahúzódhatnak közelebbi és nem közelebbi ismerőseim. A világ a szemünk előtt változik, és a változás egyre nyilvánvalóbb azok számára is akik eddig lehülyéztek.

    Ha a körülmények hatására nem zuhannunk élelemért kajtató, elállatiasodott sorba, tehát még gondolkodni képesek maradunk, akkor a fejlődés villámgyors lesz.
    Nem túlélni kell, hanem megérteni a miérteket még fizikai életünkben(tehát valameddig túl is kéne élni), mely megértés beleég tudatunkba, így segítve minket következő világkorszakbeli szerepünkre. A hibás minták felismerése, megértése, majd a működő modellre való ráeszmélés, mely szintén bennünk van.
    Csak a sallangot kell ledobni.

    Azonban még sokukat a fogyasztás és az úszómedenceépítés foglalkoztatja. Így nem készülnek és a közelgő változás nem a gondolkodásuk fejlődését fogja szolgálni-miként célja lenne- hanem pont az ellenkezőjét.
    Mert ezen a szinten még kell a krumpli a bendőbe, hiába a sok -kezdőkre jellemző- spirituális szöveg. Ami persze kell, de az elején még inkább önvigasztalás semmint a valóság ezen szintjén elérhető maximális tudása.
    Így várható egy jó adag nyirvékolás a részükről, jó volna akkor tudni adni valamit. Egy tányér levessel könnyebb az információt is átadni.
    Én a tányér levesért dolgozom, van aki meg pontosabban át tudja adni a megfelelő információt.

    21. dajtás
    igen, sok minden elmaradt. Nem lehet, hogy csúszik?
    Én erről semmit sem tudok.

    18. dajtás
    az még lófütty. Valódi bajban más ám a leányzó fekvése.
    1 nap a hóban. ha-ha
    Optimizmus oké. majd ha a mögöttes gondolata is az lesz.

  27. Re:26
    Igen sok minden elmaradt, vagy csúszik, és ezt sokan érzik is, hogy valami nincs rendben az „idővonallal”…
    Most az a biztos, hogy semmi sem biztos, ami jó hír, mert mi döntjük el, hogy merre legyen az előre…

    Írj privátban, mert ezzel nem terhelném tovább a blogot. 😉

  28. Tibor bá

    „Nem ártana, ha beírás előtt informálnád magadat.”

    Miről?
    Hogy egy kampánytanácsadó szerint Soros tökéletesen alkalmas azoknak az értékeknek képviseletére, amivel a kormány szembehelyezkedik?

    Mindenesetre ez a kampány sikeresebb, mint az O1G meg a Grazi kezelések…

  29. 28 – lehettem volna valaki más:

    „Ezek szerint Soros nem egy cinikus spekuláns, akik milliárdokat költ a migráció előmozdítására ?”
    Ha csupán arról lenne szó, hogy Soros alkalmas a mumus szerepre akkor nem állhatsz elő azzal, hogy de igenis Soros egy szemét spekuláns és vagyonát arra használja fel, hogy segíti a migránsokat (térkép, mobil telefon, tippek, hogy merre menjenek, stb.) mert ez mind csak kitaláció. Teljesen egyértelmű, hogy a Sorossal kapcsolatos kampány alapja tiszta kitalált hazugság. Tanulság? Téged nem szabad komolyan venni.

  30. Soros György Budapest díszpolgára. Ezzel a címmel díszsírhely is jár.

  31. Világos, hogy a Fidesz profin kihasználta Soros személyét a maga propagandacéljaira. De ez nem jelenti azt, hogy minden, amit mondtak róla, hazugság lenne. Valójában minden propagandában kell lennie igazságnak, különben hiteltelen és hatástalan lenne.

    Például tényszerű, hogy Soros Györgynek a pénz csak egy eszköz arra, hogy előmozdítsa a Nyílt Társadalomnak nevezett utópiája megvalósulását az egész világban.

    Itt van például egy cikk, amelyik elég alaposan és hideg fejjel veszi végig a munkásságát, és nem találtam benne semmit, ami ne volna tényszerű és ellenőrizhető:
    https://mandiner.hu/cikk/20190128_bekes_marton_soros_gyorgy_fuves_konyve

  32. Én igazából nem értem a nyílt társadalom eszmekör valódi jelentését, nekem csak szlogennek tűnik, ami mögé el lehet rejteni meg nem fogalmazott hátsó célokat.
    És ha abból indulok ki, amit ma tapasztalunk Európában a bevándorlás kapcsán, akkor ez a fogalom az emberekben félelmet kelt, és bizalmatlanságot.
    Érdekes módon, én sokat kutattam a neten ezzel kapcsolatban, de sehol nem találkoztam a mai zajló folyamatok pozitív eredményét leíró, optimizmusra okt adó végkifejletére, valami hihető vízióra, amitől lelkesedni lehetne érte, annál többet a félelmekkel, teljes bizonytalansággal.
    Erre Orbán nagyon ráérzett, és maximálisan kihasználja a benne rejlő potenciált a hatalom megtartására.
    És ezt az ütőkártyát nehéz kicsavarni a kezükből, főleg most, hogy egész Európában erősödik a bevándorlásellenes hangulat, és ezt a hullámot ők most jól meg tudják lovagolni, még akár erősödhet is pozíciójuk nemzetközileg a közeljövőben.
    És ez sajnos módot ad a sok disznóságra, ami el fog halványulni, ha iránymutatót fognak látni benne a migrációellenes erők Európában.
    Ne legyen igazam…

  33. 31.
    Inkább ezek a tények:
    1. A fidesz tele van Soros öntöndíjasokkal, Orbánnal kezdve, Dajcstomin át Kovács Lászlón keresztül Schmith Máriáig.

    2. A harmadik világból nem Soros, hanem a fidesz engedett be legalább 20 000 embert, köztük több ezer befolyásos muszlimot is, mégpedig anyagi haszonszerzés céljából, az országunk hosszútávú kárára.

    3. Az országunkat nem a bevándorlás, hanem az elvándorlás fenyegeti és teszi tönkre, ami nagyrészben Orbán és bandájának sara.
    A középiskolások több mint 60%-a tervezi, hogy elmegy. Mi lesz így?
    Az ország demográfiai katasztrófa szélén, anyagi lepusztulás útján halad és ehhez társul a szellemi és erkölcsi leépülés. Mindebben oroszlányrésze van a hazug propagandának.

  34. 31:Lebá
    Nagyon jó a belinkelt cikk, döbbenetes, különösen a végén az idézetek.
    Számomra az jött le, hogy Soros = Marx + Engels egy személyben.
    A marxizmus eredménye jó ismert számunkra.

  35. 34: Ahhoz képest hogy te így látod, Soros elég sokat tett a létező szocializmus lebontásáért. Meg az is lehet, hogy a MandiNER úgy mutatja be Soros, ahogy a gazdi láttatni szeretné…
    Vajon ha Orbán 1988 és 1999 közti idézeteit szednénk össze, abból milyen kép alakulna ki benned? Akkoriban Viktorunk még bősz liberális volt, a Liberális Internacionálé legszűkebb vezetőségi körébe is sikerült bejutni.
    Soros legalább nem köpönyegforgató szélkakas.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük