(2708) O 1 G

Tibor bá’ online

 

Az már több mint nyolc éve nyilvánvaló volt, hogy Orbán és cége igazi profikat alkalmaz a PR fronton. A lelke mélyén még mindig szocialista érzelmű ember millióknál a „bankár kormány” ragyogó szlogen volt. Ugye, egy szlogennél az igazság tartalom nem fontos. A lényeg, hogy ütős legyen. Ezeket a verbális támadásokat a baloldal képtelen volt kivédeni. Nem azt mondom, hogy ezért vesztett, de a sorozatos kétharmadhoz hozzájárult. A Soros által támogatott migráncsok oly sikeres volt, hogy vidéken egy színes bőrű ember egyáltalán nincs biztonságban, mert az isten adta nép mindenütt a határon átszökött migráncsot lát.

Most azonban megtörni látszik a trend. A baloldal kitalálta a „rabszolga törvényt”, ami legalább olyan ütős, mint a „bankár kormány”. A volt pártpénztárfos és APEK főnök,  Simicska Lajos sose hitte volna, hogy summás véleménye szárnyra fog kapni. az „Orbán egy geci” telitalálat lett, elsősorban a fiatalok körében. O 1 G. Elképesztően kifejező. Nem kell bizonyítani, nem kell felsorolni tetteket, mindenki érti. „Orbán egy geci” visszaadja az alkalmazó véleményét, és kivédhetetlen. Orbán a pénteki rádiós beszámolójában jelentse ki, hogy ő nem geci? Elképzelhetetlen. Ez a karaktergyilkosság non plusz ultrája.

És persze a „rabszolga törvény” is zseniális. Két szó és nem csak tökéletesen fedi az igazságot, de kivédhetetlen. Pláne, hogy a sorosozás mintájára megy a folyamatos ismételgetés. Az ellenzék összefogott, mert (végre) rádöbbent, hogy az új, házi bíróság felállítása után Orbánnak már nem lesz rájuk szükség. Vége lesz a megélhetési ellenzékeskedésnek. Na erre össze tudnak fogni. De ha megbuktatják Orbánt (mert meg fogják buktatni) ki a fene lesz az új miniszterelnök? 😀 Ezt csak azért kérdezem, mert az országban rengeteg geci van.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

33 gondolat erről: „(2708) O 1 G

  1. Jelasity Radován lesz az új miniszterelnök.

  2. Orbánt a saját pártjából fogja félreállítani egy nálánál még nagyobb geci. Aztán ha Orbán nem lesz akkor eltűnik az egész fidess pont úgy mint az szdsz vagy kisgazda párt. Mégpedig azért mert a fideszesek igazából Orbánra szavaznak nem pedig a fidessre.

  3. Ok, nem Orban. Halkan kerdezem, megis kicsoda?
    Ellenzek osszefogott? Hol a jobboldal? Ahol en olvasgatok,a jobboldaliak magasrol tesznek az egeszre, nem hajlandoak ezzel a bandaval osszeallni. A jobbosok csalodtak a Jobbikban, semmibe se veszik az MHM_et. Lehet, hogy tevedek, de egyelore nincs alternaiva. Sajat partjabol, ugyan…

  4. Az ellenzék összefogás okának egy részét adhatja a Közig. Bíróságok létrehozása, de nyomósabb ok lehet az, hogy a Fidesz azaz maga OV előkészületeket tesz a Huxit -re.

    Jelei vannak, csak el vannak dugva egyéni indítványokban, egyes törvények módosításaként, stb.! És ha nem leszünk EU tagok azt nem mondom, hogy fehér terror vagy valami hasonló lesz, de…! Persze ez OV és Kövér személyiségétől nem állna távol, de hogy lecsukatnák az ellenzéki hangadókat, az szinte biztos. Igaz az ország már nem szemétdomb lenne, hanem Albánia is lehagyna akkor bennünket…! Viszont az EU -n kívül itt igazi diktatúrát építhet majd ki a „kedves és örökös vezető” elvtárs. Szerintem ez a nyomósabb oka az ellenzék összeborulásának, és annak, hogy ezzel elmennek a végsőkig majd, a tavasszal.

    Jelek: A legbeszédesebb a 3. pont a felsorolásban.

    1, Leállítják az euró, és dollár alapú hitelfelvételeket, kötvénykibocsátásokat, kb. csak forint és jüan alapú államkötvények kibocsátását tervezik.
    https://index.hu/gazdasag/2018/11/13/orban_viktor_juan_kina_allamkotveny_allamadossag_juankotveny_minek/

    2, Budapestre teszi át a székhelyét Moszkvából az orosz Nemzetközi Beruházási Bank. Ugye ez a KGST egykori, de máig működő bankja. 😛
    https://24.hu/belfold/2018/12/05/beruhazasi-bank-budapest/

    3, Szűkszavú, indoklás nélküli miniszterelnöki határozat jelent meg a friss Magyar Közlönyben, amelynek lényege, hogy Orbán Viktor felhatalmazta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, hogy készítse elő az Európai Unió egyes tagállamainak kormányai közötti beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló kétoldalú megállapodások felmondásáról szóló megállapodást.
    https://www.portfolio.hu/gazdasag/felmondja-a-kormany-az-eu-s-ketoldalu-beruhazasosztonzesi-programokat.308163.html

  5. 4 – Python:
    Orbán már rég kilépett volna az EU-ból, mert csak hátráltatja, de ugye onnan jött a pénz. Ha nem jön több, azonnal ott hagyja őket. Már többször leírtam. Ezt az ellenzék is tudja. Ezért fog össze. Tavasszal a járték a minél több szavazat volt. Eszük ágában se volt egymás javára visszalépni. Nem érdekeltre őket a Fidesz győzelem, de még a kétharmad sem. Most beszartak, mert ha Orbán marad, kilépünk az EU-ból, és ők meg börtönben fogják végezni. Orbán senkinek se bocsát meg. A megbocsátás nem született diktátorok szokása.

  6. A kormány vagy nacionális vagy kapitalista.. Nacionális kapitalizmus nem létezik. Miért? Mert a kapitalista világrend báránybőrbe bújt farkas. Kihasználja amit lehet, majd a profittal angolosan távozik. A nemzetelvbe csomagolt kapitalizmus sima rablás. Külhoni magyaroknak csepegtetett morzsák elenyészőek a szavazatukért, mindahoz amit kilopnak ezek,akiket megszavaztak.

  7. Amúgy ha ez így megy tovább nem koronázás lesz itt, hanem akasztás…

  8. Azért egy HEXIT annyira csak nem egyszerű. Az angoloknál is hatalmas vihart kavart mely azóta nemhogy nem csillapodott hanem még nagyobb hullámokat vert. Elég gyorsan itt hagyna minket pl. az autóipar és még több ágazat. Hacsak azt be nem ígérnék nekik hogy onnét kezdve 666+ ingyen túlóra, mert tényleg áttérünk a rabszolgatartásra. Nem tudom hogy O1G fejében van-e mesterterv a jövőre nézve vagy csak sodródik az árral. Mármint a nemzetközi események árjával. Ezen felül ne felejtsünk még egy fontos tényezőt, mely alaposan belekavarhat O1G életébe, a klímaváltozást. Mi lesz ha a mezőgazdaság megroppan egy brutális aszálytól? Mi lesz ha a DUNA soha nem látott árvizet fog átengedni? Mi történik ha nálunk is sok ezer hektáros területen erdőtüzek fognak tombolni, házak sőt emberéletek vesznek oda? Mi történik ha durva járvány tör ki és a tönkre vágott egészségügyben emberek ezrei halnak meg mert nem kapnak időben és megfelelő ellátást? A szomszédunkban háború van, ezt se felejtsük el. Az oroszok bármikor megindulhatnak Ukrajna nyugati részei felé. Mi azért beszereztünk néhány helikoptert, veszünk néhány Leopárd II tankot, (bármelyiket ki lehet lőni vállról indítható rakétával) mindezt úgy gondolom inkább O1G védelmében szerzik be. Azt hiszem ha kilépünk akkor a nép a várba fog vonulni. Attól függetlenül hogy ezek lekapcsolják majd a közösségi oldalakat sőt a netet is. A várat benne O1G és reszkető rokonaival a tankok és helikopterek fogják védeni. De a tömeg akkor is harcolni fog. Mert geci diktatúrát senki nem akar. Ezek pedig fogják a teherszállító gépekre pakolt aranyat és elhúznak oda ahonnét nem lehet őket kiadatni, egyezmény hiányában. Na akkor kell a zsidók náci vadász projektjéhez hasonló csapatot felállítani és elkapni mindet, plusz a lehető legtöbb vagyont visszaszerezni. Mert a Föld kicsi és ők megtalálhatóak lesznek. Ha esetleg emigrálnak a Marsra, ám legyen, a kozmikus sugárzás néhány, hónapokig tartó porviharral ott megteszi azt ami jár nekik.

  9. 8 – Nostredamusz:
    O1G-t nem érdekli a nép. Jól látod a fegyvereket saját védelmére szerezte be. A nép pedig hullani fog a természeti és emberi csapások nyomán. O1G pedig lógni fog, alig fogja túlélni a tömegek halálát. –
    Erről jut eszemben Új Zéland elkezdett védekezni a hirtelen támadt „bevándorlás” ellen.

  10. Rabszolga törvény? Évtizedeken át dolgoztam folyamatos túlórákkal. 240/280 óra havonta. Biztonsági őröknek úgy van meg a normál kereset, ha 240-260 órát dolgoznak. Sok más foglalkozásban hasonlóan. Ez eddig senkinek sem szúrta a szemét? Vitya és bandája sosem lépteti ki Magyarországot az EU-ból, ez az ellenzék propaganda rágalma. Kleptokrácia van. Minden párt azon igyekszik, hogy hatalomba kerüljön, mert ott lehet a legtöbbet lopni!

  11. 10 – Bogozy:
    A biztonsági őr nem dolgozik, sétál, vagy ül egy széken és olvas. így lehet heti 90 órát „dolgozni”. Próbáld meg futószalag mellett, kazán közelében, stb.
    A főprobléma a 3 év. Én is boldogan dolgoztam 90 órát egy héten. Szombaton megkaptam a tejes fizetést.
    Az ország kiléptetésének valószínűségét vitató hozzászólás nem rágalom.

  12. Szerintem a „Huxit szerű lépések” annak is betudhatóak,hogy készül az EU felbomlására.
    Amire valljuk be van esély, főleg úgy, hogy a centrum országok nem akarják a keleti „koloncot” a nyakukon.
    Továbbá a végletes centralizáltság arra enged következtetni, hogy meg akar ágyazni, egy direkt kormányzásnak(lány nevén királyságnak), ami esetleges félháborús/háborús helyzet esetén(ez is lóg a levegőben) működő képesebb, mint a száz felé húzó demokrácia.
    Mielőtt nekem estek, hogy Orbán a fején akarja látni a koronát, akkor el kell keserítsem az ebben „reménykedőket”, nem lesz rajta… 🙂

  13. 12 – András:
    A hatalom monopóliuma kevésbé kedvez a népnek, mint a 100 felé húzó demokrácia. Ha bejön, amire célzol (lóg a levegőben), akkor a „király” családjával, aranyával együtt helikopterre száll, és agyő népem.

  14. Fogalmam sincs melyik az a „nép” amiről itt beszéltek, ez valami véleménybuborékban élés következménye lehet.
    A valóság ezzel szemben az, hogy a „nép” Orbán mögött áll, ha holnap választások lennének, ugyanúgy 2/3 lenne megint, ezt minden közvélemény kutatás visszaigazolja . Tehát arra hivatkozni, hogy a „nép” majd akasztani fog az nevetséges, hacsak nem arra gondol valaki, hogy a néhány ezer randalírozót megunva, végül tényleg nekik mennek a jobboldali, nemzeti érzelmű emberek ezeknek a gazembereknek…

  15. 14 – csibész:
    Nem tudom, miért lenne nekem kutya kötelességem gyenge képességű embereket kioktatni. De teszem a dolgom.
    A „nép” szót csak én használtam, tehát a többesszám (beszéltek) indokolatlan. A „nép” szót tartalmazó mondat így szólt: „A hatalom monopóliuma kevésbé kedvez a népnek, mint a 100 felé húzó demokrácia.” Ez egy általános megállapítás, amivel természetesen lehet vitázni, lehet másképp gondolni, de nem lehet idekeverni Orbán kétharmadát. OKÉ, idekeverted. Akkor felhívom a figyelmed, hogy a legutolsó szavazáskor darabra kevesebben szavaztak a Fideszre, mint a többi pártra. Felmerülhet a kérdés, hogy lehet 45 százalék szavazatból 67 % a képviselő házban? Erre is megadtam már a választ, keresd meg.

  16. csibész 14: „A valóság ezzel szemben az, hogy a “nép” Orbán mögött áll, ha holnap választások lennének, ugyanúgy 2/3 lenne megint, ezt minden közvélemény kutatás visszaigazolja .”

    Még soha nem hallottál manipulált közvélemény kutatási adatokról? Melyik intézet adatait olvasgattad? Fogadjunk hogy „közeli”. Azok, mint tudjuk, azt szajkózzák amit kérnek tőlük. Ha jövő év elején 4/5-öt fognak kérni akkor az lesz. Nem vagy te kissé naiv, csibész? Vagy inkább O1G fan. Ez utóbbi káros agyszerkezet torzulással jár és majdan keserű ébredéssel.

  17. Tibor bá’ a busz bal első ülésen üldögélve sikerült a sok túlóra. Egyébként a választások az egyéni helyeken dőltek el. Listás kompenzáció nélkül alig lenne ellenzék! Vidékieket nem akarja az ellenzék felvállalni ez a kulcs tolla, a szára meg, az ellenzék első sorában ott villog igazmondó franyó, akit a szavazóknak csak 95 százaléka szívből gyűlöl.

  18. 17. Bogozy
    O1G mögött áll az elit nagy része. Ha csak 1G váltás lesz, nem változik semmi. Antaljózsi a gengszterváltás number one-ja O1G példaképe, a „nemzeti burzsoázia” kiötlője, annak idején háttér paktumot kötött, ergo nem valószínű, hogy mélyebb gyökerű változást (pl. oligarcha mentes Mo-t) akarna az ellenzék.
    Az egész rendszerre kihat a korrupció, hagyták is minden szinten kiépülni, a legalján a vidéki közalkalmazott tényleg nyomorog. Hogy van az, hogy az állítólag egységes közalkalmazotti bértábla ellenére főváros-vidék viszonylatban a kórházakban, egyetemeken kétszeres bérkülönbségek vannak ? – mert haveri szintű pénzelosztó helyek vannak. Én tényleg ismerek olyat, aki magasabb képesítéssel feleannyiért oktat az egyik egyetem kihelyezett vidéki szakán.

    (Ismétlés) „ a magyar elit 600 leggazdagabb tagja birtokolja Mo. GDP-jének egynegyedét: legszerényebb számítás szerint 70 milliárd 231 millió dollárnyi vagyont. Hazánk fele, 4 millió 899 ezer ember vagyontalan , 1,2 millióan pedig napi 1-2 dollárból élnek. A javakban dúskáló magyar elit tőkekoncentrációja és centralizációja hamarosan eléri a világszintet, amelyre az jellemző, hogy a földkerekség leggazdagabb 1 százalékáé a megtermelt érték 82 százaléka ” MSZF „Vagyoni és jövedelmi különbségek Magyarországon” jelentés

  19. 10.
    Tudod itt nem csupán kleptokráciáról van már szó, hanem az ország feudális viszonyokba való hajtásáról.
    Nem néhány milliárd ellopásáról van szó, hanem arról, hogy az elit – élén viktorral – akar birtokolni mindent, az összes valamit érő javak mellett az ország népét anyagilag, jogilag totálisan függő viszonyban lévő jobbágy vagy zsellérsorban szeretné látni.

    Figyelve hsz-eid, te ebből semmit nem veszel észre. Igazi hasznos idióta vagy. (Hacsak nem a fidesz propaganda osztálya van itt Bogozy nicknév alatt).

  20. 19. Feudális viszonyok = röghözkötés.
    O.G. neoliberális gazdaságpolitikát csinál, a kettő nem különbözik. Ha tényleg a családok érdekét nézte volna, nem csok-kal szívatja őket, felverve az amúgy is magas lakásárakat, hanem épített volna rengeteg bérlakást filléres bérleti díjjal. Ördögi terv. Most aztán önérdekből túlórázhatnak , hogy fizethessék annak a lyuknak a törlesztőrészletét, ami végre az övék, hogy védelmezzék azt a láthatatlan migrik ellen 🙂
    Ha keményen akarnék fogalmazni, O1G Hitler keleti munkaprogramját hajtja végre, a német multik meg elégedetten tapsolnak. A németek max. 35 órát dolgoznak 5-ször annyiért, mint mi, kétszer annyi munkáért. Ez a rabszolgatörvény lényege. Fiataljaink beszopták a csokot, és kénytelenek gürizni, míg a német a tengerparton heverészik.

  21. 19,
    A neokonzervatív O.G. neoliberális gazdaságpolitikát csinál, a kettő nem különbözik. Ha tényleg a családok érdekét nézte volna, nem csok-kal szívatja őket, felverve az amúgy is magas lakásárakat, hanem épített volna rengeteg bérlakást filléres bérleti díjjal. Ördögi terv. Most aztán önérdekből túlórázhatnak , hogy fizethessék annak a lyuknak a törlesztőrészletét, ami végre az övék, hogy védelmezzék azt a láthatatlan migrik ellen 🙂
    Ha keményen akarnék fogalmazni, O1G Hitler keleti munkaprogramját hajtja végre, a német multik meg elégedetten tapsolnak. A németek max. 35 órát dolgoznak 5-ször annyiért, mint mi, kétszer annyi munkáért. Ez a rabszolgatörvény lényege. Fiataljaink beszopták a csokot, és kénytelenek gürizni, míg a német a tengerparton heverészik.

  22. 20 – László:
    Plusz Orbán milliárdokat ad az ide települő gyáraknak a tőlünk összeharácsolt adókból.

  23. Gyarmathy Én nem veszem a bátorságot, hogy becsületsértő személyeskedésbe bocsátkozzam. A fidesz rajongók nem látják vitya és bandájának lopásait, hazugságait. Az ellenzék rajongói meg a saját pártjaik lopásait, hazugságait. Kevesen látják, hogy ez a cél, propaganda háborúba vinni a népet, gyűlölködésbe taszítani, barátot, családtagot, ismerősöket. Közben meg egyetlen tolvajt sem lehet elítélni, aki a Kleptokrácia szabályait betartva, „törvényesen” lop. Üdvözlettel Bögözy, a hasznos „idióta”

  24. 22 – Bogozy:
    Amit írsz az megfelelt az igazságnak 2010-ig. Akkor mondta Dávid Ibolya, hogy 70-30 százalék az arány a kormányzó pártok és az ellenzék lopásánál. Ma ez nem igaz. Az ellenzék 8 éve nem tud lopni, sőt sorra kapják a pénz büntetéseket. Ezt, amit te csinálsz, és amit freeetoaster oly lelkesen helyesel, a zsidók úgy hívják, hogy relativizálás, és komolyan büntetik. Ti megöltetek ennyit, mi megöltünk annyit, ők megöltek amannyit. Itt mindenki gyilkolászik, egyformán vagyunk bűnösek. Egy nagy PICSÁT!

  25. 22.
    Nézd, én nem vagyok egyik oldal rajongója sem. Van ilyen. Megbántani sem akarlak. De mit mondjak egy olyan kommentelőre, aki egyenlőségjelet tesz Hadházy és Orbán között?
    És ezt megteszed itt rendszeresen.
    Amikor feltűnik valaki (korábban Vona, rá is hasonlókat írtál), aki veszélyt jelent a jelenlegi tolvaj, hazug, rágalmazó, mocskolódó diktatúrára, te megjelensz és mantrázod, hogy akárki kerülne oda, ugyanolyan lenne.

    Hasznos vagy a rendszer számára.

    Most olvasom, hogy kiderült, a belgrádi rezsimnek 3456 bérkommentelője van, akik egy év alatt mintegy 10 millió hozzászólást gyártottak.
    Vajon mennyi lehet orbánéknak? És hányan fordulnak meg itt?

    No ne érts félre, nem gondolom, hogy közéjük tartoznál. De hogy bér nélkül is rendkívűl hasznos vagy nekik, azt nem nehéz belátni.

  26. Hadházy Ákos és Szél Bernadett bementek ma délután a közpénztévé székházába és most is ott vannak.

    Nem tudnak velük mit kezdeni, így azt találták ki habonyművek vagy fene tudjakik, hogy nem engedik el őket WC-re.
    Nehéz ennél szánalmasabbat még elképzelni is.

  27. Én sem tudok ennél szánalmasabbat elképzelni, mint H1F és Sz1HP görcsölése. Miért kell szelfizni azt, hogy pisilnie kell? Miért nem az urológián csinálja ezt? Az is közintézmény, de legalább van valami köze a pisihez! De mehetne akár a pszichiátriára is vagy akár befekhetnének VV Radics és VV Vivike mellé az ágyba!

  28. 29 -Gyarmathy:
    Ne diadalmaskodj! A Fidesz fanok oda se figyelnek. A Fidesz ellenőrzés alatt álló média elfordul és annyi. Ez soha nem lesz téma. Ahogy abból se lett téma a másik oldalon, hogy Alföldi rendezésében az István a királyból náci tisztek integettek és ömlött a lóvér a porondon.

    Értsd meg! O1G nem tud lebukni.

  29. 30.
    Én is azt hiszem, Tibor bá, hogy a tények, a kiderült dolgok, az igazság a fidesz fanokat nem zavarja, ahogy eddig sem.
    Szeretik a hazugságot és a mocskot.

    Arra leszek kíváncsi, ha tényleg bekövetkezik idén vagy jövőre egy gazdasági világválság és a magyar társadalom szükségleteire fordítandó, ám onnan kilopott ezermilliárdok komolyabban elkezdik éreztetni hatásukat, a fidesz fanok között is tömegessé válik a nélkülözés, miközben a hazug propagandára kevesebb pénz jut, akkor mi lesz.

    Egy hozzászólás a Fészbúkról:
    „Teljesen ketté szakadt az ország. Van a többség aki nem akarja hogy a fidesz legyen hatalmon, és van ez a rettegő, arogáns, demagóg, hazug és gyáva kis tömeg akik kurva nagy fizetésekkel, mutyikkal semmiféle szakmai hozzáértés nélkül kiszolgálják, védik és támogatják orbán rendszerét, Ők egységben vannak és sok pénz van mögöttük, az ellenzéki tömeg pedig kusza és erőtlen, nincs bennünk egység, nincs egy vezéralak. De mi vagyunk többen, bennünk van az erő, és ezt a rettegő, gyáva hazug tolvaj kissebséget, el tudjuk söpörni. Igen elsöpörni, mert másképp nem lehet itt változás!!! Minden nap újra és újra szomorúan nézem, magyar és magyar közt hogy lehet ekkora különbség erkölcsi értékben!”

  30. 31 – Gyarmathy:
    A fontosságra való tekintettel a MagyarHang posztot átveszem. Holnap szóról-szóra közlöm külön posztban. Majd vitázhatunk rajta. Nem lenne szabad elfelejteni a „Soros sztorit”

  31. Egy igen jó észrevétel egy gazdasági elemzőtől.
    Az a kormány aki egy fellendülő gazdasági szakaszban irányít, nagy valószínűséggel megnyeri a következő választást is. Mivel az emberek nagy része neki tudja be, hogy jobban él. Ellenben, ha egy recesszió következik be, az akkor hatalmon levő kormány a következő választáson valószínűleg el fog bukni. 1998 orosz válság, 2001 dotcom lufi, fidesz volt hatalmon, a következő választást el is bukta. 2008-09 ingatlanpiaci válság, mszp volt hatalmon, következő választás =bukta. 2010 óta nem volt válság, ami Magyarországot erősebben érintette volna. Fidesz azóta vezető szerepben tetszeleg. A következő válságnál viszont megy a levesbe. Nem menti meg őket se Isten, se ember :).
    Legyen az természeti vagy gazdasági. A gazdasági szerintem hamarabb fog jönni. 2022 előtt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük