(2706) Ki igazán értelmes?

Tibor bá’

 

Ki igazán értelmes? Nem az, akinek magas az IQ-ja, az se, aki összeseggelt 2-3 diplomát. Azt se nevezném igazán értelmesnek, aki kiügyeskedett magának egy jól jövedelmező vállalkozást. Igazán azt nevezném értelmesnek, aki az eszével kordában tudja tartani mélyen gyökerező, esetleg gyerekkorában felszippantott érzelmeket. Aki miden fajta automatikus késztetéseket felül tud bírálni pusztán az intellektusával, aki józanul tud ítélkezni.

Ez nem mondható el a honlapra bejelentkező hozzászólók egy részéről, a Fidesz birkákról. Nem az a bajom, hogy a Fideszre szavaznak. Nem, a bajom az, hogy birkák. Én a butaságot képtelen vagyok tolerálni. Utoljára veszem magamnak a fáradtságot és részletesen elmagyarázom.

A „ballibsik”, ahogy nevezik őket, minden bizonnyal loptak, miden bizonnyal sokat loptak. Lehet mondani, hogy Antall Józseftől kezdve kiárulták az országot, átmentették a hatalmukat. Nem dédelgették a határon túliakat. Minden bizonnyal nem építettek volna határzárt a muzulmán emigránsok kívül tartására (aki átutaztak volna rajtunk, végül is nem hozzánk, hanem Nyugat Európába jöttek), és ha még van ellenük vád az is elfogadom, DE

Eszük ágában se volt az Alkotmány Bíróságot kiherélni, és feltölteni pártkatonákkal.

Még csak nem is gondoltak arra, hogy megszállják a bíróságokat, és mondjuk (Gyurcsány feleségét) Dobrov Klárát a nyakukra ültessék.

Nem csináltak viccet az ügyészségből.

Nem nevezték ki MNB elnöknek Gyurcsány jobbkezét (nem tudom, volt ilyen?).

A kétharmaduk birtokában el se tudták képzelni, hogy saját alakjukra szabják a választói törvényt, megszüntessék a két fordulót, átalakítsák a választó körzeteket, hogy utána számukra a szavazatok 45 százalékából 67 % képviselő többség legyen.

Viszont létrehozták azt a magánynyugdíj pénztárt, amit Orbán ellopott.

Orbán első dolga volt, hogy a személyi jövedelemadót egy kulcsossá tette. Vagyis a kis embereket adóztatja, a gazdagokat hizlalja. A felzárkóztatásra kapott, pénzt ellopja. Nem csoda, hogy az ország lecsúszott az utolsó előtti helyre (Bulgária után). Elbutítja az országot, elcsalja a jövőt. Megöli a múltat. Elhanyagolja az oktatást, az egészségügyet. Részletesen: A kötelező iskoláztatást csökkentette, egyetemet elüldöz, az oktatást központosítja, a MTA-t fojtogatja. A kórházakat elhanyagolja, a várólisták hónapokra/évekre nyúlnak, a kórházi fertőzések burjánzanak. Az orvoshiány növekszik. A kilátástalanság miatt százezrek menekültek külföldre. Folytathatnám, de minek? Minden gondolkodó ember tudja, hogy az országot lehetetlen állapotba hozta Orbán Viktor.

Éppen ezért nem kínlódok tovább, hogy bizonyítsam a magától érthető dolgokat olyan birkáknak, akik teljesen be vannak gőzölve. Ezért fájdalom nélkül elbúcsúzom a következőktől: 1) Milagro, 2) Tornatanár, 3) Ouse M.D., 4) Lehettem volna, 5) Solouse, 6) Camelia, 7)Pzuj.

Aki hozzászólásában sorszám helyett a nevüket írja le, annak elvész a hozzászólása!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

 

44 gondolat erről: „(2706) Ki igazán értelmes?

  1. „Ezért fájdalom nélkül elbúcsúzom a következőktől…”
    És ezután visszateszed a „Antalffy Tibor, az ország legidősebb bloggere, az értelmes emberek vitafóruma.” feliratot?

    Elmondtad a politikai nézeted: „Fidesz ne…”
    Értem.

    „Minden társadalom kitermeli a maga arisztokráciáját.”
    Azért Fidesz, mert a társadalom ezt akarja.
    „…, mert védi a kor szelleme,
    Erősebb, mint te.”
    (Valahogy mindig Lucifer idézet jut eszembe 🙂 )
    A társadalommal szemben, széllel szemben…
    Érted?

  2. 1 – n/a:
    Ha neked ez politikai nézet, akkor: bárki csak nem a Fidesz.

    A társadalom nem ezt akarja? Ha marad a két fordulós választási rendszer, a Fidesznek nincs több, mint 30 százaléka. Neked a kilóra megvett cigányok „társadalom”? Neked a határon túlról áthozott ukrán/magyar népség „társadalom”? Orbán manipulációját ne nevezd társadalomnak! Ettől függetlenül, ha kell, zokszó nélkül megyek a társadalommal szemben az igazamért.

  3. 2 Tibor bá’

    Hibás a gondolkodásod.
    A „bárki” végtelenül széles fogalom, így belefér olyan variáció is amely biztosan nem tetszene neked, és talán rosszabb mint a mostani.

    Hibázol akkor is amikor az egészet szétszeded és csak a részleteket vizsgálod, így elveszel benne.

    „…ha kell, zokszó nélkül megyek a társadalommal szemben az igazamért.”
    „Ne kergess már tarka délibábot,
    várd meg, mit az élet hoz eléd!
    Hűvös estén vedd fel a kabátot,
    s örülj, hogyha ízlik az ebéd!”

    🙂

  4. 2. Tibor bá’ egyre növekő indulata kivetíthető az egész társadalomra. Egyre komolyabb indulatok szunnyadnak a mélyben. Ez a túlóratörvény még nem igazi ok, de előbb utóbb belenyúl valamibe a Fidesz, ami után ledózerolja a nép az MTV-t, vagy még előtte jön egy kisember, mondjuk egy egykori trafikos, vagy nyerőgépes, vagy juhász, vagy földműves vagy más egykor jól élő de a Fidesz által jogtalanul kisemmizett, és ebbe beleőrült alak, és beleereszt egy sorozatot valamelyik kedves vezérürübe. Elindult valami, és ezt csak a vak nem látja, kezd testet ölteni, legitimálódni a rendszer gyűlölete, és a Fideszt nem pártnak, hanem elnyomó hatalomnak, mételynek látják már sokan, ami ellen nem magyar aki nem küzd. Ha valami, ez az indulat képes lehet változást hozni.

  5. Magánnyíjt mint rendszert be sem kellett volna vezetni mert csak hiányt generált nagy kiesés volt az államinál. Második pillér eleve az önkéntes pénztáraknak kellett volna lenni. Quse hiányozni fog főleg a klima posztokban.

  6. 1.

    Egy buta és aljas „társadalom” kivetülése a fidesz. Ez azt jelenti, hogy a magyar népességen belűl a buta és lealjasodottak aránya túl magas ahhoz, hogy a teljes népesség le tudja dobni magáról a köztörvényes, végtelenül romlott vezető rétegét.
    Legalábbis egyelőre!

  7. Baj lesz, higyjétek el. Orbán után. Most is baj van Orbán közben. A tömeget ez nem érdekli.

  8. Legalább annyi eszük lenne, hogy észrevegyék, nem nekik áll a zászló.

  9. Én üdvözlöm Tibor bá döntését, ezek az emberek gyakorlatilag minden belpolitikai posztot széttrollkodtak már évek óta. Ráadásul miattuk egy csomó értelmes ember inkább nem írt mert ezek összedolgozva (mint más helyeken is) hajtogatták a teljesen beteg agymenésüket egy olyan országról, amit majd egy másik 20 év lesz újra talpraállítani ha lesz még itt egyáltalán fiatal, aki ezt majd megteszi.

  10. 3 – n/a:
    Okoskodásod már-már okvetetlenkedésnek számít. Valamit szögezzünk le. Nem kértem tőled tanácsot. Ezt a blogot nem azért kezdtem el több mint 10 éve, hogy 75 éves fejjel tanuljak, hanem, hogy tanítsak azoknak, akik ezt igénylik. Aki nem igényli, az takarodjon el innen.

  11. Mindenkinek a töke tele van a hülyítéssel, a falvakban meg az a fontos van e elég takarmány. A vidék pont leszarja a politikai szinjátékot. Legyen tüzelő, és elég élelem a háztájinak. Disznót vágnak. Ennyi.

  12. Re:11
    Egyik rokonom mondta, hogy amíg szarik a paraszt, addig a városinak van mit ennie…
    Ha a vidéknek tele lesz a hocipője Orbánnal, akkor lesz érdemi fordulat.

  13. 11.
    Te nem a Dajcstomi vagy? 🙂 Az mond ilyeneket, meg ennyizik.
    Persze van benne igazság, amit írsz, de azt is látni kell, hogy soha nem a falvak döntötték el a politikai fordulatokat.

    A napokban arra vetemedtem, hogy ránéztem a fészbúkjára, mivel beszólt Somogyi Zoltánnak, miután ez utóbbi posztolt és üzent a kis prosti mráz elemző kollégájának, aki épp akkor okoskodott az mtv-ben, amikor Hadházy-t rángatták a fogdmegek.

    No mindegy, Tomcsi kapja az ívet rendesen, támogató meg alig van.
    Tudom, sokan utálják már régóta, de meglehet nézni Bayer Zsolt posztolásait is. Eléggé megfogyatkoztak a bólogatók, viszont kap olyanokat, hogy a fal adja a másikat.
    A félelem még az úr, de a felszín alatt egyre inkább izzásba jön a mély.

    12.
    Ez igaz volt régebben, de a paraszt már nemnagyon szarik. Örül, ha magának termel valamit és ő is leginkább a teszkóban vásárol.

  14. 12.

    A mondás igaz volt.
    A probléma csak annyi, hogy manapság vidéken már nem lehet padlást seperni, max. a lyukas lábos esik a fejükre.
    Nincs élelem termelés, élelmiszeripari alapanyag termelés vette át a helyét. Az is pár ember kezében összpontosul falvanként.

    Vidéken modernizálódásra vágynak szegénykéim, ami egyrészt érthető, másrészről értelmezhezetlen, mivel maguk sem tudják ez pontosan hogyan is kéne kinézzen.
    Mikor a falusi ember városi szeretne lenni, a városi pedig már bohóc módjára öltözik akkor jön a gebasz-írta valami jós régen.

    Nyilván nem rád gondolok, de azért igencsak jellemző a nagyvárosi emberekre a deviancia.
    Főleg a fiatalabb korosztályra értem.
    Egyrészt a kilátástalanság egy komoly antimotivációs tényező, másrészről jódolgukban baromságokkal foglalkoznak.

    A középosztály pedig küzd a mindennapokkal.

    Nem mindenki szabad lélek mint te. Ketrec a fizikai életük.
    Nincs már játék, kedvesség, tolerancia, az már csak a szív mélyén van. A felszín tele szelfiző ostoba cigánygyerekekekkel, meg stressztől megfáradt arcú munkába menő családanyákkal.

    Az értelem meg minden eszközzel el van nyomva( szép magyarosan), egyszerű figyelemelterelés révén.
    Na ezért utálom ezt a hatalmat is mint az összes többit.

    Azt hiszik a kis rabszolgák, hogy a rabszolgatörvény ellenében a szabadságukért küzdenek, pedig annak kulcsa a fejükben van.

  15. lr01 4: + 1
    Gyarmathy 6: + 1 !!
    Thunder 9: +1 !!
    Véleményem a cikkről, a felsorolt nevek kezdtek már egyfajta rákos daganatként viselkedni, provokatív módon szajkózva olyan „igazságokat” melyek valótlanságáról képtelenségnek tűnt meggyőzni őket. Ami tény, a rendszerváltás óta eltelt évtizedekben egyetlen kormány sem végzett akkora rombolást a társadalom minden szintjén, az ország külföldi megítélésében, nem lopta el a befolyó hatalmas összegek jelentős részét (O1G 2 MRD EURO tulajdonosa) mint a 2010 óta hatalmon levő kormány. Aki ezeket tagadja és folyton csak a „bevándorlás és Soros”, nos az tűnjön az elvtársaihoz. Elég sokáig itt lehettek de a rák már csak ilyen, el kell tüntetni hogy ne szívja el a normális, egészséges sejtek energiáit.

  16. 2019-ben hatalmas gazdasági válság lesz Europában és ha ez bejön akkor talán lesz esély elmozditani Orbánt..egyébként meg nincs rá esély hisz Izrael nagy nagy támogatását birja a keritést is az ő engedélyükkel épitte meg ugy hogy Orbán sorsa nem Magyarországi tüntetésektöl függ…..

  17. A fidesz sikere szerintem nem csak egyes emberek értelmi képességeinek hiányosságából fakad, hanem egy eddig Magyarországon új. csak a hatalmon lévő párt kezében lévő megfigyelő és analizáló programok választásokon elsőként való használatától ered.
    Egy példa: Ha adidas cipót keresek a netten akár csak egyszer. Hetekig cipőboltok hirdetéseit fogom minden olvasott cikkhez kapni. De (ez nem mitosz) ha a telefonomon beszélek hogy adidas cipőt szeretnék venni és meg van adva a telefon számon a facebookomnak akkor is. Ha ezt tudják rólam valószínűleg minden mást is betudnak mérni.
    Ott van a nevem életkorom címem anyagi helyzetem politikai véleményem. Látják milyen oldalakat likolok, miket írok milyen vallású vagyok mit szeretek és utálok, mitől félek. Mivel szinte mindenki telefonon is nettezik szinte teljes a névre szóló lista
    Sok millió dollárért egész biztosan kiépített OV egy Cambridge Analitikahoz hasonlo titkos elemző kozpontott magának.
    Franciaország: A semmiből jött ismeretlen politikus nyerte a választást. Abszoluth politikusi elözmények nélkül!!! Mindent tudott amit a Francia nép hallani szeretett volna. Egyböl ö lett a tökéletes süti fiú.
    Brazilia: Most nyert az Usa bábú és kiszolgálo Bolsonáró, gondolom neki is segitettek és adtak egy kis analitikus segítséget az usabol.
    Usa: Itt szerintem mind a két fél rendelkezik vele, de ez látható is volt a szoros eredményekből.
    Szoval OV cinkelt kártyákkal játszik a partiba És még biztos ami biztos a szabályokat is átíratta a kedve szerint.
    Tudja hol melyik térségben szeretik, oda küld is pénz ha gond van például a szabolcsi almával a helyi politikusok a megoldással fognak kampányolni.
    Folyamatosan sulykolja hogy vagy ő vagy a világ vége. Amit ellensúlyoz is az általa összehozott ellenzékkel.
    Azért van remény lássátok Franciaországot. Lassan a szavak kevesek lesznek 🙂

  18. „Igazán azt nevezném értelmesnek, aki az eszével kordában tudja tartani mélyen gyökerező, esetleg gyerekkorában felszippantott érzelmeket. Aki miden fajta automatikus késztetéseket felül tud bírálni pusztán az intellektusával, aki józanul tud ítélkezni.”
    Jó, de ki tudja ezt megcsinálni?
    Az, aki tisztában van az érzelmeivel és indulataival, vagy az, aki régen leboxolta őket a tudatalattijába, és lebetonozta, és azóta fel se tűnik neki, ha éppen felrobban az idegességtől?

    Az emberi motivációkban az arányok ezek: a gondolat egy hangya, az érzelem és ösztönvilág egy elefánt. Akkor is, ha lebetonoztad, és a hangya elfelejtette, hogy az elefánt hátán csücsül, az elefánt viszi. Akkor is, ha túlfejlett az értelmed, ebben az esetben arra használod az intelligenciádat, hogy észérvekkel alátámaszd az elefánt döntéseit.

    Ha tisztában vagyok vele, hogy szívből utálom a Gyurcsányt/Orbánt, akkor tisztában vagyok azzal is, hogy nem ítélem meg objektíven, és valószínűleg valamivel kevésbé gonosz és sokkal emberibb, mint ahogy én azt felételezem róla. Ha a hangya tudja, hogy az elefánt hátán ül, akkor ki tud dolgozni stratégiákat, hogy hasson rá: belesuttoghatja a fülébe, hogy amerre éppen akar menni, az romlásba visz, válasszon más irányt.

    Ha nem vagyok kapcsolatban az érzelmeimmel, akkor nem tudok reflektálni arra, hogy az ítéletem nem objektív, és megmagyarázom magamnak észérvekkel, hogy mért igaz a teljesen szélsőséges álláspontom.
    Ha a hangya nem tud arról, hogy az elefánt hátán ül, akkor nem látja, hogy az elefánt viszi, nem tud rá hatni, és azt hiszi, hogy azért megy arra, amerre, mert az volt az ő racionális döntése.

    Nézzétek meg, hogy „A vég kezdete” alatti hozzászólásokban melyik oldalon jelentek meg érzelemmel, indulattal telített hozzászólások, és melyik oldal ütött meg nyugodt, visszafogott kulturált hangnemet. Ez elég pontosan tükrözi azt, hogy ki tudja kezelni az érzelmeit, és ki az, aki racionalizálja a féktelen indulatát.

  19. Alex, amit írsz, az teljesen reális, egyetlen ponttól eltekintve: akinek megvannak az adataid, az a Google és a Facebook, elkötelezett balliberálisok. Ha bárkinek is segítenek, az a másik oldalon lesz. A Cambridge Analytica botrány is arról szólt, hogy hogy jön ahhoz a szemét jobboldal, hogy lopva használja ugyanazt az eszközt, amihez a baloldalnak főbejárata van.

  20. 19 – Ábel:
    A legaljasabb félrevezetés az, amikor kő kemény tényekkel szemben a vitázó kételyeket fogalmaz meg, amivel olyan bizonytalanságot hoz létre, amibe bele lehet kapaszkodni. Ilyen volt az, amikor a a dohány lobbi cáfolta a nikotin-tüdőrák kapcsolatot. Ilyen volt, amikor amikor az olaj lobbi cáfolta a globális felmelegedést.
    Szóval Ábel te meg akarod fúrni az állításomat (beidézett első 4 sor)? Hangya-elefánt? Hülyeség. Ha nem vagy képes észrevenni a nagyságrendi különbséget Orbán és az összes korábbi miniszterelnök kártékony tevékenysége között, akkor hülye vagy. Persze a „mi kutyánk kölyke” szindróma létezik, de aki önmaga elhiszi a saját csalását (Pápa, Göring) az pszichésen nem normális. –
    Szóval kedves Ábel, olvasd el figyelmesen, amit írok. És blablával ne próbálkozz!.

  21. Tibor bá’ a Fidesz tudatúakat a Fidesz módszereivel kezelte.

    A jövőt viszont reménytelennek látom. HA fiatal lennék, pattannék az országból.

  22. Ha hiszitek, ha nem, van a munkásőröknek nyílt fézbukk csoportjuk. Csodálják és merengenek a múlton. Rendíthetetlen kádári hitükkel gondolom már rég nem vitázik senki. Örülnek önmaguk kis zárt világának.

  23. 23.
    … „pattannék az országból.”…
    – ugyan hova, arra a kis idöre?

  24. 21 Ábel:

    „Alex, amit írsz, az teljesen reális, egyetlen ponttól eltekintve: akinek megvannak az adataid, az a Google és a Facebook, elkötelezett balliberálisok.”

    Az üzemelés liberális, de az üzemeltetés egyenesen szélsőjobbos a Facebook esetében. Nézd meg kinek az érdekeltsége a fő PR cégé aki most egyengeti a szarukat.
    Az sem véletlen, hogy a Cambridge Analitica ügy hátteréből előkerülnek szélsőjobbos és orosz szálak is.

    Ne legyetek naívak, mindkét oldal hazudik. Nagy pozitívumként írtam P2uj javára, hogy legalább kételkedett az oroszok feltétlen megbízhatóságával kapcsolatban.

  25. Tibor bá’!

    Hogy Te milyen értelmes, okos és bölcs vagy!
    Csodállak és köszönöm, hogy megmondod a tutit!

  26. 26 – d311c:
    Balga az, aki hisz bármelyik hatalom (pl. orosz) feltétlen megbízhatóságában. Viszont vannak olyanok, akik gátlástalanul hazudoznak arra számolva, hogy az emberiség 98 százaléka képtelen gondolkodni.
    Ezen kívül arra is fel kell figyelni, hogy vannak nagyon ravasz véleményformálók. Aki majd tökéletes és valós analízisekkel megteremtik megbízhatóságukat, és akkor ezzel visszaélve hatalmasakat képesek manipulálni az olvasóikkal. Hogy ezeket fizetik-e vagy sem, azt nehéz megállapítani.

  27. (2706) Ki igazán értelmes?
    14. Balázs
    „Azt hiszik a kis rabszolgák, hogy a rabszolgatörvény ellenében a szabadságukért küzdenek, pedig annak kulcsa a fejükben van.”

    Díjnyertes brilliáns 4 perces animáció és elemzése korunk rabszolgatartó társadalmáról! Címe: BOLDOGSÁG

    https://vilaghelyzete.blogspot.com/2018/10/dijnyertes-brillians-4-perces-animacio.html

    „A tömegek szervezett szokásainak és véleményének tudatos és intelligens manipulálása a demokratikus társadalom fontos eleme. Azok akik manipulálják a társadalomnak ezt a láthatatlan mechanizmusát, egy láthatatlan kormányt alkotnak, mely országunknak a valódi uralkodó elitje. Olyan emberek által vagyunk kormányozva, az elménk befolyásolva, az ízlésünk kialakítva és eszméink szuggerálva, akikről még soha életünkben nem hallhattunk.”(Edward Bernays)”

  28. (2706) Ki igazán értelmes?

    „Éppen ezért nem kínlódok tovább, hogy bizonyítsam a magától érthető dolgokat olyan birkáknak, akik teljesen be vannak gőzölve. Ezért fájdalom nélkül elbúcsúzom a következőktől:…”

    Az eszmék szabad kifejeződésének legfontosabb eleme szerintem Evelyn Beatrice Hall-tol iródott:

    „Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de halálomig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”

  29. 30 – L.S.:
    Nagyon szép, de haszontalan mondás Voltaire-től. Csakhogy én nem vagyok liberális. Különben kamaszkoromtól kezdve liberális voltam kb 60 éves koromig. Akkor ráébredtem, hogy ezen voltairei vélekedésre az emberiség mindössze (talán) 2 százaléka méltó. Azóta inkább az igazságot, a valóságot keresem, és nem adok lehetőséget azoknak, akik szándékosan hazudnak, csalnak, térítenek.

  30. Látható, 89 után egy teljesen nyílt Kleptokráciát alakitottak. Mindegyik párt a kormányzati helyzetért harcol, mert itt lehet elveszteni a közpénz jelleget, saját zsebre. A hatalomért hazugságokra alapozott, körmönfont propaganda hadjáratot visel, minden párt. Aki azt hiszi, ha franyó visszaülhetne, vagy Hadházi bele ülhetne a hatalomba, és akkor milyen jó lenne nekünk, az naív. Nekik lenne jó, nem nekünk. Bárki nyer, mi maradunk a rabszolga, és balek cipőben.

  31. 32 – Bogozy:
    Az tök nyilvánvaló, hogy Antall kezdte el a „kistaffirozást” és a korrupció minden kormány váltás után csak nőtt. Egy új kormány is lopna, de talán csinálna némi rendet. Például a gázszerelő fél Balatonját visszavennék.

  32. Tibor bá’ „új kormány …… talán csinálna rendet” azt hittem realista vagy és ismered az embert. Politikus akkor is tud lopni, ha már minden el van lopva. Erre találták ki az állam adósságot. 🙂 Gyermeki optimizmust mutatsz. Olvasd el még egyszer, amit írtam, minden szót, ne ugord át ezt is lopna, de . Talán megérted, amit írtam, és korrigálod a választ.

  33. Re:33
    Holló hollónak nem vájja ki a szemét…
    Hiú ábránd abban bízni, hogy új seprű jól fog majd seperni.
    Itt csak akkor lesz valós felelősségre vonás, ha gyökereiben más lesz demokrácia bábjáték helyett…

  34. 13. – ra. De bizony a falvak döntenek, nem a városok. Nézz utána miért van a fidesznek kétharmada.

  35. Dan, mivel Budapest 2 millió, vidék meg nyolc, nélkülük nem lehet nyerni. Erre még nem jött rá az ellenzék. :). Tibor bá’. Őszintén! Mi a fenének csinálna rendet, mikor a törvényes lopás módszere jól ki van alakítva. Új kormány is emberekből lenne, nem?

  36. 36.
    Persze, persze, amíg választásoknak nevezett cirkuszról van szó. Csakhogy mi választáson kívűli forradalmi helyzetről beszéltünk.
    A jelenlegi helyzetről volt szó, nem választásokról.
    Forradalmak, tüntetések. Amikor ilyesmiről van szó, akkor a falu népe nem sokat nyom a latba.

  37. 38:Gyarmathy
    „Forradalmak, tüntetések. Amikor ilyesmiről van szó, akkor a falu népe nem sokat nyom a latba.”

    No ez csak a mesterségesen szított esetekre igaz nagyjából (amikor egy szűk csoport a háttérből provokálja ki) – nem pedig egy valódi össznépi felbuzdulás esetében. Mert azt az isten sem állíthatja meg (ha eljön az ideje)

    Ezt a plebeus vs urbanus megosztástechnikát vagy száz éve oktatják is okkult politikacsinálóknak – de egyre kevésbé működik már a régi módon. Az az előny, hogy politikai célokra felhasználhatók és mobilizálhatók nagyobb tömegben vannak városokban mint vidéken kevés az üdvösséghez. Az internet korában rögtön elvész a városi elégedetlenkedők „geopolitikai” előnye (hogy gyalog-galoppal rögtön a parlamentnél vagy TV-nél tüntizhetnek) ha az on-line információs felületeken „lebuknak” és kisebbségben maradnak mint most is. Ez nem jelenti azt hogy nincs jogos elégedetlenség, csak azt hogy ebben a menetben (ilyen módszerekkel) nem sikerült padlóra küldeni a regnáló hatalmat…
    Azért is – Kellemes Ünnepeket 🙂

  38. 39.
    Azt akarod mondani, hogy a jelenlegi helyzet csinálva van valamilyen háttérből?
    Szerintem meg elég őszintének tűnik az ellenállás. Csak még nincs elég embernek tele a hócipője és/vagy még nem oszlott el sokaknál a narancs köd.

    Még talán nem szorít eléggé a kapca, és/vagy a félelem még nagyobb úr. Sokak(különösen vidéken) az 50 ezer forintos közmunkát is féltik, mert eközött vagy az éhenhalás között kell választaniuk, így inkább csendben maradnak.

    No meg az is lehet, hogy még a folyamatnak koránt sincs vége.

  39. 37…40:
    Ezt a kérdést én a holnapi posztban fogom a helyére rakni.

  40. 40: Én úgy gondolom, hogy ez olyan mint a táncparkett. Elsőnek senki nem akar kezdeni, de ha már egy pár ropja, majd szépen lassan csatlakoznak páran, akkor elér egy kritikus pontot, és hirtelen mindenki becsatlakozik, mert már az ciki ha a parkett szélén állsz. Lesz egy pont, amikor az lesz a ciki, ha kimaradsz a tüntetésből, de ehhez még sokkal nagyobb tömeg kell. Egyébként az is „gyorsítaná” a helyzetet, ha véletlenül lenne egy mártírja a tüntetéseknek. Egy fiatal halott, akit leütött egy rendőr, vagy elüt egy rendőrkocsi, vagy csak elvisz a szívbaj az utcán, és utána a neve zászlóra tűzhető.

  41. Tiborbá :
    „Ezért fájdalom nélkül elbúcsúzom a következőktől”

    🙁 🙁 🙁

    Nem lehetne csak limitálni a napi hozzászólásaikat? Vagy akár a politikai posztokból ha teljesen kimaradnának? Azokat már én alapból hanyagolom, szinte geddonozni járok csak ide….
    A nagy részük évek óta szerves része a blogodnak és egyet értenek szinte mind hogy Game Over csak a mikorban van eltérés… Persze nagyon hangoztatnak saját nézeteket (de ki nem ugye? 🙂 ) viszont értelmes embereknek tartom őket.
    Ez a kitiltás nem korlátozódhatna csak a pszichopatákra és a nagyon idiótákra mint pl mosógépszereIő?

    Remélem ezért nem leszek még kitiltva 😀

  42. Tibor bá!

    Jó az új képed!
    Lehetne egy olyan kérésem hozzád, hogy gondold át újra ezt a kitiltást. Már úgy sincs sok időnk hátra… Legalább azokat visszaengedhetnéd, akik csak abban „vétkeztek”, hogy Orbánt védték. Azért mert a politikában nem egyezik a véleményetek, attól még sok kitiltottal értelmesen el lehetett beszélgetni. Nekem hiányzik hatos. Mindig naprakész volt a klímaváltozással kapcsolatban és szimpatikus volt, erőt adott, hogy még reménykedett.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük