(2584) A kapca elkezdett szorítani

Tibor bá’ online

 

Szerencsénkre a mi nyarunk teljesen normális, amit nyugodtan veszünk tudomásul, de ez nem globális. Pont az ellenkezője. Európa nem ismer magára. Ilyen meleg nyár Angliában még nem volt, az 1976-os nyárra emlékeztet, amit volt alkalmam nekem is élvezni potom 30 napon keresztül. A skandináv államokban is szokatlan meleg van. A görögöknél a szokatlan időjárást hatalmas erdőtüzek tarkítják. Észak Afrika se kivétel (új rekord: 51°C ), az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig. Erre már nehezen lehet azt mondani, hogy nem a globális melegedés az oka, hanem csak egy természetes kilengés, ahonnan az időjárás simán vissza fog lengeni a normálisra. Nem fog! Mert ez a „természetes” szélsőség Észak Amerikában is megjelent (Halál-völgy 52 °C, új rekord). Az északi sark körön túl is, aztán Japánban. Ők aztán cudarul jártak. Japán előfutárként kapott egy vízözönt, majd egy hetekig tartó kánikulát, 41 fokos csúcshőmérséklet rekorddal. De nem ez szedte a halálos áldozatokat, hanem a 80 százalékos relatív légnedvesség, amiről már posztoltam.

Szépen kérem, aki nem tudja, mi az a relatív légnedvesség, és az egész hogy működik, az szíveskedjék megnézni, megtanulni a hőtan legalább a vízzel kapcsolatos részét, mielőtt elkezd marhaságokat hozzászólni. A 41 °C és 80 % relatív légnedvesség nagyon-nagyon közel van az elkerülhetetlen, mondom elkerülhetetlen hőhalálhoz. Természetesen a légkondicionálás kivételével, de ahhoz meg áram kell. Ha az áram egy rövid időre elmegy, a halál minden teketória nélkül megjelenik, mert az emberi szervezet nem tud 41 fokon működni.

Tehát bekövetkezett. Ne áltasd magad, ez csak egyre rosszabb lesz. Ha van egy kis eszed, felkészülsz rá. Ne bízz kizárólag egy légkondicionálóban, csak ha van saját, megbízható áramforrásod. Egy hűvös pince, egy kiásott verem sokkal biztosabb.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

85 gondolat erről: „(2584) A kapca elkezdett szorítani

  1. Megint egy (halálosan) izgalmas poszt.

    „Szerencsénkre a mi nyarunk teljesen normális…”
    Nem annyira! Nézzük a Mo.-i időjárást:
    Sok eső és hőség riasztás:
    https://www.met.hu/idojaras/veszelyjelzes/index.php?c=a

    „Ne áltasd magad, ez csak egyre rosszabb lesz. ”
    Így igaz!

    „Ha van egy kis eszed, felkészülsz rá. ”
    Erre csak egyféleképpen lehet. Elfogadással.
    Most még sokan a tagadás fázisában vannak.
    http://www.antalffy-tibor.hu/?p=24096 (1) és (2)
    Guy McPherson elmeállapotát vizsgálnák az időjárás helyett.
    (1) Igen tud valamit. Nem mondhatja el, mert nem értenék meg, vagy/és nem fogadnák el.

    Vannak morzsák, pici mozaikok amelyeket össze lehet rakni.
    Egy pici darabka itt: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=23894
    „Viszont a csendes óceáni mérések azt mutatja, hogy decembertől új El Nino várható.”

    „Ne bízz kizárólag egy légkondicionálóban, csak ha van saját, megbízható áramforrásod.”
    Nemlehet mindenkinek klímája, annyi nincs a világon. Ha lenne, az még nagyobb baj lenne.
    Nincs megbízható áramforrás sem.
    Aggregátor üzemeltetés viselhetetlenül drága. Napelem legfeljebb sziget üzemben jöhet szóba, de az is nagyon drága és szaktudást igényel.
    Ha viszont valaki találna olcsó és megbízható energiaforrást, azt jövedékileg megadóztatnák (talán brutálisan). Pl. a fagázgenerátor.

    Pince, verem városban leginkább felejtős. De ha mégis, és mindenki hűsöl, akkor ki fog dolgozni? Gyárak, vetés, aratás, … , ez mind leáll?

    Csak abban versenyezhetünk, hogy ki lesz az utolsó, aki leoltja a villanyt.

    🙁

  2. Már régóta tapasztalom a „Kasszandra” jelenséget, elhallgattatják lehülyézik a bekövetkező ‘rossz’ események szószólóit. Nem először de legalább most utoljára.
    Tanulunk-e vajon a korábbi társadalmi katasztrófákból??

    „Az oligarchikus ellenőrzés veszélyezteti a társadalom azon képességét, hogy helyes döntéseket hozzon a létét fenyegető fenyegetésekkel szemben. Ez megmagyarázza azt a látszólagos paradoxont hogy a korábbi civilizációk összeomlottak annak ellenére, hogy rendelkeztek a válságuk megoldásához szükséges kulturális és technológiai know-how-val. A probléma nem az volt, hogy nem értették a fenyegetés forrását vagy az útját, hogy megakadályozzák. A probléma az volt, hogy a társadalmi elitek kihasználták a rendszer zavarait, és megakadályozták az elérhető megoldásokat.” Komoly a helyzet…
    Forrás:

    https://www.counterpunch.org/2018/07/20/climate-change-is-proving-worse-than-we-imagined-so-why-arent-we-confronting-its-root-cause/

  3. 3. Nálunk (Erdély) sem mondható normálisnak az időjárás, kb. 2 hónapja szinte minden nap esik, rekord mennyiségű csapadék esett júniusban.

  4. 5 – Camelia:
    Mi az, hogy helyre állítani? A point of no return kb. 20 éve volt. Hansenre kellett volna hallgatni 30 évvel ezelőtt. Az emberiségnek már lőttek, csak ezt kevesen merik bevallani.

  5. Én most kezdek rákészülni a legrosszabbra, mert most sikerült eladnom egy ingatlant, amiből fedezem ezeknek a költségét. Veszek egy kis telket, aminek a farszomszédja egy iható vizű forrás. A telken van egy verem, amiben felhalmozok élelmiszert és gyógyszert. És próbálok olyan „szert” is beszerezni, amihez csak a legvégső esetben nyúlok, hogy ne szenvedjek, szenvedjünk. Ha már lehet választani a halálnem közül, akkor gyors és kíméletes legyen, nem szeretnék pl. hőgutát és éhhalált… Minden más jöhet 🙂 Na azért ez elég morbid, hogy ilyenekről beszélek. Ti hogy készültök? Vagy készültök egyáltalán?

  6. 7: Én nem készülök. Véletlenül sem szeretném túlélni az Armageddont. Csak azt remélem, a vég gyorsan jön. 🙁

  7. Camelia
    Ha túl lehet egyáltalán élni a geddont, akkor miért nem szeretnéd? Félsz, hogy úgy kéne élnünk, mint az ősembereknek?
    Ha jól sejtem nincs gyereked, én is csak miatta készülök.

  8. 7. margit
    Készülök, már évek óta, mert vannak gyerekeim, és ameddig lehet szeretnék enni adni nekik, és biztonságban tudni őket. Van betárazva élelem, bár mindig is volt, mert falun nőttem, ott ez a szokás. Most ismét falun élek, van kertem, lesznek állataim, van ktuam. Kicsi, és összetartó a közösség. Nagy a pincém, és télire a kamra is teli lesz a kertben termett dolgokkal. Sok tudást, eszközt összeszedtem, főként a régiek tudását, akik még jól megvoltak áram, vezetékes víz, és minden technikai vívmány nélkül. Így tudom, hogy tökéletes célpont lennék a vonuló hordáknak a szép kis gazdaságommal. Tudom kitől, kiktől kell majd első körben tartani, ismerem a veszélyeket. Meg tudom védeni magam, és a családom, a legtöbb szóbajöhető veszélyforrástól. Szóval elmondhatom, hogy a nagy átlaghoz képest elég felkészült vagyok. Feladtam a szép lakást, jó autót, idegörlő, de normálisan fizető állást, és parasztasszonynak álltam. Ettől függetlenül valójában egy percig nem gondolom, hogy tényleg felkészültem, mert családanyaként erre nem lehet kész senki. Nem felkészülsz, kárt mentesz. Egy minden valószinüség szerint bekövetkező apokaliptikus epizód elött állunk, az óra ketyeg, és nagyon nagyon sokismeretlenes az egyenlet. A felkészülés arra jó, hogy este lefekvés elött elmondhasd magadnak, te megtetted amit tudtál, aztán vagy húzod még egy darabig a geddon után, vagy nem, de legalább megpróbáltad, addig meg legalább egészségesen éltek, szép környezetben. Tény hogy ezt fenntartani nem hivatali munkaidőben tudod, csak 0-24-ben, és kell, hogy a családod is támogasson mindebben, mert egyedül nem megy. De valamit valamiért.
    Sok bennem a félelem, leginkább azért, mert az ember olyan lény, hogy hiába tudja mi veszi körül, ameddig nem érzi a saját bőrén, hogy az épp zajló folyamatok hatással vannak rá, hajlamos elfedni a közelgő vonatot, egy szines fátyollal. Kollektív menekülés ezért nincs csak egyéni, vagy kisközösségi szinten.
    Mély álmát alussza a városlakó, és az urbanizálódott falusi.
    Még magam is néha úgy érzem csak álmodom ezt az egészet. Mert hiába van meg a tapasztalás, a biztos tudás arról hova tartunk, elmegyek a bevásárló központba, és szép és tiszta. Az emberek bolondnak gondolnak, amiért kiléptem a mókuskerékből.
    Tudom, a Titanikon is az utolsó percig játszott a zenekar…

    A jól ismert ismeret, képen tud verni, mikor (akár többször is), felismered.

  9. Fegyvereket szereztek be? Ha igen, milyet? Mert öldöklés az lesz tutira, ha más nem önvédelemből. Először kifosztják az összes élelmiszer üzletet, ha az elfogyott, megeszik az állatokat, a házi kedvenceket. Kifigyelik hol van mozgás és elveszik amid van. Utána marad az emberhús. Egymásra fognak vadászni az életben maradottak.
    Tibor bá! Te hogy készülsz?

  10. 12 – margit:
    Az én dolgom egyszerű, mert 85 vagyok. Amit írtál az logikus. Ha lesz fegyvered, nem sokat érsz vele, csak a létedet meghosszabbítod talán néhány hónappal. Ha nem végez velünk a klíma, akkor kisebb önvédelmi csoportokba kell tömörülni. Ha dolgozol éjjel-nappal és termelsz élelmiszert (is) jó eséllyel egy fegyveres banda életben tart. Szóval vannak lehetőségek, majd akkor és ott meg fogod látni mit tehetsz. Nem féltelek, mert látom helyén van az eszed.

  11. 12 margit:
    Azért csak óvatosan az ilyen elhatározásokkal mint tanyára költözés! Volt aki a blog alapján 10-12 éve faluszélére költözött, azóta is emlegeti a bloggazdát meg a felmenőit…

    Nem azt mondom persze, hogy csudi jó világ lesz, de 10 év olvasgatás adatgyűjtés elemzés és készülgetés után én most úgy látom sokkal több tartalék van még ebben a (szar embertelen) bolygógyilok rendszerben mint anno hittük. 10 éve is a geddon olajpara és a kannibalizmus volt itt a blogon a téma, azt hittük bármelyik pillanatban elszabadul a pokol…aztán nézd meg mi változott?

    – Az olajválságot elodázták a nem konvencionálisokkal de ha azok tetőznek akkor még ott van a sok évtizedre (századra?) elég földgáz, amire tényleg olcsó és könnyű átalakítani a járműveket.
    – Az élelmiszerhiányra ott van a mai rengeteg húsfogyasztás mellőzése meg a jelenleg kidobott vagy megromlott élelmiszerrel való spórolás.
    – A klíma ügyben ahogy Tiborbá is írta pince és egyéb megoldások is vannak. Pl ha van kútvized érdemes radiátor helyett fancoilt felszerelni ami jobb hatásfokú és hűteni is tud. Az egyik elérhető és leg gazdaságosabb fűtés-hűtés a hőszivattyú abból is a vizes. Ha van egy telken kút érdemes megfontolni. Se kémény se zaj se nem látványos csak csendben teszi a dolgát a kút mellett vagy a pincében 30-40 évig. (Persze első a szigetelés!)

    Szerintem nem érdemes a fotelból hirtelen tanyára menni és a hidakat magad mögött felégetni. Elég próbaképp egy vidéki rokonhoz költözni, a régi lakást/házat kiadni pl és máris bele lehet kostolni a parasztéletbe.

    Jómagam is tanyára szerettem volna menni 10 éve „geddonozni” de feleségem hatására kisváros lett belőle légkondival vezetékes vízzel és minden jóval, nem is bánom. Sőt! 🙂

    Simán látok még 10 év hasonlóan bukdácsolós gazdaságot vagy többet közel ilyen életszinvonalon mint ami most van. Persze egyre több katasztrófával menekülttel és egyre dráguló energia és élelmiszer árakkal. DE még megfizethető árakkal.
    Persze én nem vagyok Guy mekkferzon meg nincs a nevem előtt prof vagy dr előtag csak egy átlagos prepper vagyok aki 10 éve totál parázott most meg már tisztábban lát dolgokat. Vidám depi mentes prepperkedést kívánok mindenkinek! 🙂

  12. 13. Tiborbá
    „Az én dolgom egyszerű, mert 85 vagyok. ”

    Neked már csak annyi a dolgod hogy egy korsó hideg sör mellől a hűvös konyhában nézd a 55-ös led tv-n a görög erdőtüzeket , a tomboló kánikulai híreket egész nap.
    El tudom képzelni ahogy szurkolsz hogy kezd bejönni 😀 Nem azért mert kárörvendő vagy hanem mert szeretnéd ha a mostani generáció is meglátná mi az az éhezés meg ilyen II vh-s állapotok.Bocs ezt nem hagyhattam ki rohadjak meg 😀

    **
    Amúgy ha nagy lenne a páratartalom akkor érdemes erdőbe elhúzódni, pl. este mikor mentem az erdőben főleg van egy hely ahol völgy van ott rendesen fázni lehet este nyáron is. Na de ez az erdőbejárás majd a gyakorlatban derül ki ha itt is lesz 45 fok.

    ***
    ha majd tavaszon csap meg a kánikula és a búza , kukorica nem tud megnőni akkor lesz nagyobb gáz, ilyenkor aratás után nálunk termésből nincs hiány .
    Ennek ellenére azt mondják hogy a hagyma , meg egyéb zöldségek itt nálunk a duplájára emelkedtek(ezt nem én szoktam megvenni , így nem tudom a napi árat csak halottam)
    Ha elindul a spirál és pl évente nő 10%-ot az élelem ár az kamatos kamattal pár év alatt rohadt sok lehet .pl most egy zsák krumpli szarért húgyért van a mai világunkban fél óra alatt megkereshető az ára, de majd elindul minden felfelé. Vagy majd ha a rizsföldeken lesz aszály +Kína éhsége .Most még olcsó a kaja , de ha pl egy kg uncle- bens rizs 1200 FT helyett 3-4000 Ft lesz tartósan az sokaknak fog fájni (ugye beszéltük hogy az átlag csak a rezsi és kaja kifizetéséért dolgozik lényegében)és onnan már csak felfelé megy majd …..Ja pl a vaj, tejre is nyomnak most 10%-ot csak úgy ha jól tudom.Ez még csak a kezdeti fázis , majd akkor lesz érdekes ha az egekbe száll az ár , illetve ha pl. korlátozzák a vásárlást, bár a közeljövőben nem tudom lesz e ilyen.
    Illetve a méhek (nem vagyok profi méhész) a most kánikulás területen hogy bírják a meleget? Valaki vélemény?
    Mert a méhek is bizonyos hőmérséklet felett elpusztulnak.Ha fák alá erdőbe vannak telepítve az még csillapít a helyzeten, de ha nem akkor azthiszem 4x fokig bírják.(?)Ha tévedek akkor javítsatok ki. „Elég” ha csökken az állomány a világon 10-20-30%-ot évente.

  13. Egyébként ha klíma:
    Már fáradt vagyok, de valaki megkereshetné van egy olyan oldal ahol ott van az országonkénti búza , kukorica stb.. termés
    Namármost kánikula ide meg oda ha ezen csökken a termésátlag akkor indul a baj.

    Van egy oladal:
    https://www.agroinform.hu/termenypiac_rovid_hirek
    pl. Argentína ● búza vetésterület ● 2018 előrejelzés: 6,1 millió hektár (+7% vs 2017); mindenkori rekord
    Törökország ● napraforgómag termelés ● 2018 előrejelzés: 1,5 millió tonna (±0% vs 2017);
    Ukrajna ● kukorica export ● 2017. szeptember – 2018. június: 16,6 millió tonna (-17% vs 2016/2017 azonos időszaka)
    EU-28 ● árpa termelés ● 2018 előrejelzés: 59,6 millió tonna (+2% vs 2017); előző havi előrejelzés: 62,5 millió tona

    Ez csak pár példa volt

    Na de a fentieken menjen el valaki. Amúgy úgy néz ki rohadt sok millió tonna idén is a termés világszinten és nagy mínuszokat nem látni.Egy igazi aszályos időben majd mindenhol worldwide -20-30%-ot fogunk látni szerintem ezen a honlapon.

  14. „Szerencsénkre a mi nyarunk teljesen normális, amit nyugodtan veszünk tudomásul, de ez nem globális.Pont az ellenkezője.
    A görögöknél a szokatlan időjárást hatalmas erdőtüzek tarkítják.”

    Bár a nyár közepén vagyunk, de az időjárás nálunk, eddig inkább őszies volt, sűrűn esett az eső és az átlagnál hűvösebb volt, ennek ellenére „hatalmas erdőtüzek tarkítják” Görögországot!?
    A Helén Űrszervezet (ELO) (ΕΛΔΟ) által adott sztigmák szerint a
    Keleti Attika körül három párhuzamos tűzfront volt, és több mint 15 tűzfészke amely szinte egyidejűleg tört ki és szinte leküzdhetetlen tűzfrontot teremtett.
    http://bankingnews.gr/index.php?id=377216

  15. Ami a vilag orszagainak agrar termelesi mutatoit illeti erdemes megnezni azt is mennyi tartalekot kepesek felhalmozni.Nem gondolom hogy ez novekedne es ebbol kellene jol lakatni elelmiszer segelyezes formajaban nagyon sok afrikai ,azsiai orszagban elo embert ahol a nepessegnovekedessel nem tudott lepest tartani a mezogazdasag fejlodese….mindezt valtozo klimatikus feltetelek mellett kellene biztositani es kozben alacsony aron tartani a mezogazdasagi arakat a vilagkereskedelemben mert kulonben nem fog mukodni a rendszer.A vizrol nem is beszelve.

  16. freeetoaster

    Nem költözöm vidékre, a lakóhelyemtől 15 percre található a telek és a forrás, amit említettem, egy eldugott kis hely, nem sokan ismerik, még a környékbeliek sem. Szerencsére nagyon olcsó, ezért nem kell feladnom az eddigi életemet. VISZONT itt van Budapesten, ami nem túl ideális…hiába eldugott, ha beindulnak a dolgok, akkor a vízért sorban fognak ott állni.

    Tibor bá
    Ha magadra nem, akkor Évára csak gondolsz.

  17. 14 – freeetoaster:
    Na fene, eddig tartott a megsértődés?
    Oh, szóval nálatok a nő hordja a nadrágot. Van ez így.
    Különben a nyugdíjas házaspár, akikre utalsz a Bakonyba ment. A feleségnek az volt a kifogása, hogy a kutya ugatástól és a kakas kukorékolástól nem tud reggel aludni,és ha jól emlékszem, a szomszédokkal nem tudott barátkozni. Ehhez nem kell kommentár.

  18. 22. – margit

    Persze, hogy gondol rám. Állandóan csak rólam gondoskodik, hogy nyugodt és biztonságos legyen a jövőm.

  19. 24 Tiborbá:
    Milyen megsértődésről beszélsz? Összekeversz Jövőnk-kel, ő szokott évente megsértődni és „távozni végleg” 😀
    Én emailben ennyit írtam pár hónapja :
    „Szia Druszám!
    Számomra már túl alpári lett a blogod ezért kicsit pihentetem… mondjuk az összeomlás első áramszünetéig vagy amíg meg nem gondolom magam 🙂
    Légy szíves törölj az idei vip fordításokról is.”

    Ezt ugyanígy gondolom a blogról bár egy hajszálnyit javult a helyzet, már nem naponta többször hülyézitek le a másikat… Szóval csak így tovább! Néha elolvasok egy posztot de csak ha geddonos…

    Nem az asszony hordja a nadrágot hanem kettőnk együtt. Megmondta hogy se tanyára se albérletbe nem szül gyereket… A család,gyerek,egészségügyi ilyesmi témájában főleg rajta van a gatya, és a műszaki, prepper(készlet, önellátás, ház stb) témában meg rajtam. Neki volt igaza hogy albérlet helyett vegyünk kisvárosban házat. Szeretünk itt élni akár 10 akár 50 év van az omlásig ha egyáltalán lesz, a ház meg a dupláját éri ha pénzzé kéne tenni. De szerintem lassú hosszú fájdalmas „omolgatás” lesz inkább, arra ez pont jó hely lenne.

    Az az idős pár főleg a blogod hatására költözött el és elég nagy bukójuk lett hogy a padlón adták el az ingatlanjukat. Sokan hallgatnak rád itt és követik amit mondasz, érdemes lenne ezen elgondolkodnod mi milyen hatással van mások életére amit leírsz. Persze nem kötelező elhinni ami itt van de mindig is meg lehetett vezetni az emberek egy részét, van aki sose ocsúdik fel.

  20. 26-freeetoaster:
    Sokan követnek? Nos, és mit mondok? Hogy adj el mindened és költözz egy bakonyi falúba? Ilyen summás ötletem nincs, de az van, hogy összeomlás esetén egy budapesti panelben a túlélési esélyed NULLA. De ezt nélkülem is tudja mindenki. Ezen ki hogy tud segíteni, azt én se tudhatom. Azt megszerveztem, hogy menjünk el Balázshoz és nézzük meg, hogy néz ki a tanyasi élet, sőt feltehet kérdéseket Balázsnak. Mindenki láthatta, és hallhatta aki eljött. A többi nem az én dolgom. Itt elég sok információt fel lehet csipegetni, de arról nem tehetek ha valaki rosszul él vele. Balázs világosan megmondta (és folyamatosan mondogatja) A tanyasi/falusi élet kemény. Nem okos dolog sokkal előbb belevágni, mint muszáj.

  21. freeetoaster

    Tibor bá védelmében írom, hogy ő soha nem vett rá senkit arra, hogy adja fel az addigi életét és kezdjen el teljesen másképpen élni. Én sajnálom az idős házaspárt, akiről írtál, de elég bárgyú dolog volt egyből fejest ugrani a vidéki életbe. Vehettek volna első körben egy nyaralót vagy egy kis telket, már ott kiderülhetett volna, hogy az asszony nem bírja a sarat.
    Én sem Tibor bá hatására veszem meg a fent említett telket, évek óta fáj rá a fogam, most van lehetőségem rá és ha már meglesz, akkor oda fogok berendezkedni.
    A tartalékolást, öngazdálkodást pedig geddontól függetlenül nagyon hasznosnak tartom.
    Én nagyon örülök, hogy rátaláltam erre a blogra 🙂 Persze vannak dolgok, amik engem sem igazán érdekelnek itt, pl. politika, ilyen-olyan amolyan szex…:)

  22. 7.margit
    10.anna
    Kedves hölgyeim , minden tiszteletem a tietek, mert bátorságban és kezdeményezésben magasan fölöttünk álltok, és oly merész lépésre szánjátok el magatokat, melyeket nem látok a jelenlevő férfitársaságnál.
    Ezen okból engedjétek meg nekem, sokat tapasztalt idős embernek , néhány állandó, afféle fix-mania mantrámmal előhozakodni , mint szoktam vala akárhányszor ezen téma fel-és előkerül a bloggon:
    Ha nincs lőfegyveretek, illetve nem tudtok majd vele profi módon bánni, az államiság szétesése után védelem nélkül maradtok.
    Az élelmiszer, viz nem minden!
    A második legeslegfontosabb dolog az orvosságok lesznek, és most persze nem hűléselleni Optalgin-ra gondolok.
    Most már csak egy bejáratott, harcias kisközösség kell, akik képesek a majdani fosztógatóhordákat a településtől távol tartani-minél távolabb, ha a rablók már a falú utcáján vannak, az már késő – és ha mindezt összehozzátok, még sikeretek is lehet, amit kivánok nektek, kedves hölgyeim, tiszta szivemből.

  23. Ismét egy remek cikk Tibor bá’-tól, amit köszönök és különösen az utolsó bekezdést.
    Védelem… hm, nem látok sokkal több embert a lőtéren, szóval a felkészülés terén nagy változás nincs.

    Már egy jóideje „nem sértődök” csak úgy meg. 😀

  24. 29 balint szavaihoz:
    „…az államiság szétesése után …”

    Ez is közel van.

    http://delhir.info/2018/07/11/cia-elorejelzese-ket-even-belul-megvaltozik-europa-kepe-hol-kap-helyet-magyarorszag-es-szerbia/
    „A CIA (Amerikai Központi Hírszerző Ügynökség) és a Stratfor Elemző Ügynökség szerint Európában már 2020-ig komoly változások következhetnek be.”

    Ezt a hírt csak Délvidéki (Szerb) oldalakon olvastam, de hasonló tartalom máshol is van.

  25. 32 n/a Ez egy városi legenda és általános tévhit. Sportlövészet: Avtamat Kalasnyikova – „B7” öntöltő sportcélú karabély – leghamarabb 9 hónapon belül otthon; Fegyvertartási Engedéllyel. (Fegyverszekrényben max. 10 fegyver, ebből maximum 6 hosszú csövű és összesen 1.000db lőszer. Csupán tv-eket kell betartani és megfelelni a hatósági eljárások szigorú betartásának, azaz amikor kell, akkor Rendőrségre menni és eleget tenni az előírásoknak. A költségek… nos számos airsoft vagy state of the art paintball marker drágább buli.)

  26. 33 Jövőnk

    Koncentráj!

    29 balint ezt mondta:
    „Ha nincs lőfegyveretek, illetve nem tudtok majd vele profi módon bánni, az államiság szétesése után védelem nélkül maradtok.”
    Vagyis tűzfegyver. Puska a falon, pisztoly a zsebbe, védelmi célból.
    Nem fegyverszekrénybe, nem sport célból!

  27. 29. balint
    Van fegyverem, engedélyem, és gyerekkorom óta tudom használni. Ha nem így lenne nem szereznék be fegyvert gyakorlat nélül, mert a saját fegyveremmel lőnének le. A fegyverrel az a gond, hogy ha fél az ember, soha nem volt éles helyzetben, akkor kicsi az esély arra, hogy valóban tudja majd használni.

  28. n/a koncentrálj: AK 7,62x39mm éles. 20-as, 30-as tár, öntöltő, azaz egyszer csőre töltöd és kiürülésig tüzelsz, újra és újra meghúzva az elsütőt.Tudom, meleg van. 😀

    Picit rásegítek: nem sorozatlövő, de nem is baj. AK-val a legrövidebb sorozat 2, vagyis 30-as tár maximum 15 célpont, míg nem sorozattal 30 célpont. A fegyvert fegyverszekrényben kell tartani, külön a fegyvert, a tárat és a lőszert, de a Fidesz-kormány módosított: napközben felügyelet alatt, akár előtted lehet az íróasztalon, betárazva, de nem csőre töltve; ami 0,5s. Nincs az asztalomon, mert nem betörők ellen van, hanem sport célból, vagy ha SHTF van.

  29. 36 Jövőnk

    Mindenképpen azt akarod, hogy igazad adjak neked?
    Rendben, igazad van.

    A többieknek.
    A törvényes helyzetről beszéltem.
    A sport célra tartott fegyverre ilyen tartalmú engedélyt adnak.
    Ha más célra használják a fegyvert, akkor azt már engedély nélkül teszik.

    Elképzelhető (sőt elő is állhat) olyan helyzet ami mindent felülír, de ez már egy másik gondolat.

  30. Anna

    Írj kérlek részleteket, hogy lehet gyakorlatot és engedélyt szerezni lőfegyverhez.

  31. 38. Az elöttem szólók, jól körülírták. Kerss egy sportlövő klubbot. Az én esetem kicsit más, a papám vadászott, és engem is „megfertőtött.” A megfizethető legális tippem így a sportlövészet, mert egy vadásztársaságba elég konoly befektetés bekerülni.

  32. 38. Sportlövészként Fegyvertartási Engedély
    (másodjára, mert az első válaszom… lost in space lett)

    – Sportlövő egyesület/klub (belépési díj, éves tagsági díj)
    – Sportorvosi vizsgálat/igazolás (évente, és a Rendőrségen be kell mutatni a lejárat előtt)
    – Pszichológiai vizsgálat, első után hat hónappal a második a fegyvertartáshoz, ezt majd az engedély kiváltásakor kell bemutatni és átadni.
    – Fegyverismereti vizsga
    – Licenc kártya az Országos Szövetségtől
    – Minősítő lövészet (évente) abból a fegyver kategóriából, amilyet venni akarsz

    Szóval minimum hat hónap után egyesületi és megyei ajánlás az adott fegyver megvásárlásához, majd azzal és minden egyéb papírral Rendőrségen kérvényezni. Ha a fentieknek megfelelsz, automatikusan engedélyezik (böntetlen előélet, de ezt a Rendőrség intézi) 30 (maximum 60 napon belül, közben kimennek ellenőrizni a tárolás helyét, azaz a házadba/lakásodba (fegyverszekrény), majd kiállítanak egy fegyvervásárlási engedélyt, ami 90 napig érvényes. Azzal veheted meg a fegyvert, utána 8 napon belül (!!!) Rendőrségen bemutatni a fegyvert, bevezetik az új barna könyvbe, azaz a Fegyvertartási Engedélybe. Minden későbbi fegyver vásárláskor már nem kell engedély a Rendőrségtől, hanem a fenti folyamat, szintén 8 napon belül a vásárlás után!!!
    Összesen 10 fegyvered lehet, ebből maximum 6 hosszúcsövű – pl. Kalasnyikov, vagy SzVD Dragunov vagy sokféle „gépkarabély” és puska, pisztoly – és összesen 1000 darab lőszer. (A Kalasnyikov például vagy katonaiból visszaalakított vagy eleve sportra gyártott, ez a B7 kategória, azaz a „sportcélú öntöltő karabély, ami csak abban különbözik egy katonai gépkarabélytól, hogy nem lő sorozatot.)

    Ami fontos: határidők (!!!), minden jogszabály szigorú betartása és semmilyen bűntető eljárás – közlekedési sem -, mert akkor visznek mindent és többé nem lesz.

    🙂 nyugalom, a lövészet annyi fegyelmet hoz majd ki belőled, hogy minden automatikusan megy majd.

    (Légpuskázóknak: figyelni a 4,5J-ra!!! Hülyeség ugyan, de ha túllépi, akkor lőfegyvernek minősül és bűncselekmény. Airsoft: fegyvertartási törvény alá tartozik, azaz KELL a kis bevizsgálási kártya, paintball: nem, így a markehez sem, de óvatosan, mert a legújabbak beelőzték az airsoft „fegyvereket” és van olyan, ami 100 méteren pontlövő és tutira 4,5J felett van (RAP4 AK47), nem is hozattam be az USA-ból, mert a hatóságoknál elakadtak, s nem tudtak válaszolni.)

    Ami az önvédelmet illeti, lásd tv. Otthonodba éjszaka vagy fegyveresen vagy csoportosan behatoló(k) ellen akár az élet kioltásával is védekezhetsz. Udvaron nem, utcán nem. Ha van fegyvered, akkor az a nagy kérdés, hogy mi történik… mondjuk, ha a házadba minimum negyed óra alatt lehet bejutni, akkor azonnal hív 112 vagy Rendőrség… közben pedig kulcs a szekrénybe; feltéve, hogy a fenti érvényes a szituációra. A törvényt a bíróságok nem megfelelően alkalmazták így a Kúria tavaly kiadott egy jogértelmezési nyilatkozatot. Érdemes a Kaliber Magazin ügyvédjével konzultálni, bár én a Rendőrségen kérdeztem erre rá, igaz nem otthonvédelemre vagyok sportlövész; mert rákérdeztek, de a válaszon meglepődtek.

  33. 38. margit
    A másik lehetőség, hogy vadásznak állsz. Mivel politikusaink között több a vadász, mint a sportlövő, ezért a költsége és a macera is kisebb, ugyanakkor a tartható fegyverek köre korlátozottabb (de elegendő). A menete nagyjából a következő:
    – Elvégzel egy vadász tanfolyamot. Az őszi tanfolyamok nemsokára indulnak és kb 2-3-4 hónaposak. Ezeken célszerű részt venni, mert kell az elméleti vizsgához.
    – Közben párszor mész lőtérre, mert lövészet vizsga is lesz. A tanfolyam szervezői szoktak ajánlani lőtereket és a legtöbb árában benne van néhány alkalom. A lövészet vizsga nem nagy mutatvány, az elméletin többeket húznak meg.
    – Kell egy orvosi és pszichológiai vizsgálat. A tanfolyam szervezők általában ezt is biztosítják. A követelmények kb azok, mint egy jogosítványnál, azaz legyen meg az összes végtagod, lássál tovább az orrodnál és ne legyél nyilvánvalóan közveszélyes.
    – A tanfolyam után lövészet és elméleti vizsga is van. Régebben ez csak a lakóhely szerinti vadászkamaránál volt letehető, manapság már bármelyiknél. Célszerű vidékit választani, mert a budapestiek elég kemények.
    – A sikeres vizsga után kapsz egy oklevelet, amivel bemész a legközelebbi vadászkamarai kirendeltségbe, ahol kiváltod az adott vadászati évre szóló vadászjegyet.
    Az oklevéllel és a vadászjeggyel elmész a lakóhely szerinti megyei rendőrkapitányságra, ahol engedélyt kérsz lőfegyver vásárlásra. Célszerű golyósra és sörétesre is egyszerre, mert így olcsóbb, mint külön-külön. Természetesen szükséges a büntetlen előélet. Csak az első fegyver vásárlásához kell külön engedély, a többihez már elegendő a fegyvertartási engedély is.
    – Néhány napon belül kijön pár rendőr és megnézi a tartási körülményeket. A közhiedelemmel ellentétben nem kell páncélszekrényben tárolni a fegyvereket, elég egy „számottevő erőhatásnak ellenálló” szekrény (ez szerepel a törvényben), aminek biztonsági zárja van és a lőszer külön zárható rekeszben tartható. Tehát akár egy vastag tölgyfa vitrin is elég, ha zárható és ütésálló az üvegezése. Természetesen egy kifejezetten fegyver tárolására készült fegyverszekrénnyel kockáztatsz a legkevesebbet, mert abba nem lehet belekötni.
    – Újabb néhány napon belül küldik a fegyver megszerzési engedélyt. Meglepő módon ezt képes volt a rendőrség gördülékenyen megszervezni, tényleg néhány nap alatt megvan minden.
    – Az engedély birtokában besétálsz egy fegyverboltba és megveszed a neked tetsző fegyvereket. (Hogy mi tetszhet, arról később).
    – A fegyverekkel nyolc napon belül újra felkeresed a megyei kapitányságot, ahol beírják a fegyvertartási engedélyedbe (a könyvecskét az első fegyver bemutatásakor kapod).
    – Ha mindezzel megvagy, életed hátralevő részét mintapolgárként töltöd. Nem csak a jogszabályok betűjét, de szellemét és minden lehetséges értelmezését is betartod. 🙂

    Mindez eddig fegyverek nélkül kb. 250-300 ezer forint egyszeri költségbe kerül. A fegyverek ára néhány tízezer forinttól a csillagos égig tart, de 200 ezer forint környékén teljesen jókat lehet kapni. Viszont nem lehet bármilyen fegyvered:
    – Csak hosszú csövű (50 cm-nél hosszabb) fegyvert tarthatsz.
    – A golyós fegyver csak egy lövetű, vagy ismétlő lehet. Automata, vagy öntöltő nem.
    – Sörétes fegyverből tarthatsz automatát, vagy öntöltőt, de ekkor max három lőszer lehet a tárkapacitása. Minden más sörétesnél nincs tár korlátozás.

    A tartható fegyverek és lőszerek számának nincs törvényi maximuma, viszont 10 fegyver, vagy 1000 lőszer felett megerősített helyiség (rács, ablakfólia, stb.) és távfelügyeletbe bekötött riasztó kell.

    Hosszabb távon még a következő teendőid lesznek:
    – Évente meg kell újítani a vadászjegyet a vadászkamaránál (kb 15000 Ft). A közhiedelemmel ellentétben nem kell vadásztársasági tagnak lenned, sőt egyáltalán nem kell vadásznod. Persze célszerű legalább a lőtérre néha lejárnod.
    – Öt évente meg kell újítani az orvosi alkalmasságod. Ez pontosan megegyezik a jogosítványhoz szükséges vizsgálattal (akár egyben le is tudható), tehát a háziorvos csinálja. Ha csak nem vagy krónikus beteg, simán megvan, de valamennyit fizetni kell érte. (Nem vesztegetni, hivatalos ára van. 🙂 )
    – Elvileg évente kijön a rendőrség ellenőrizni a tartás körülményeit. Azért elvileg, mert erre már szemmel láthatólag nem jut emberük. Ha nem tartasz nagy arzenált, akkor éveken keresztül békén hagynak.

    Összességében vadásszá válni nem bonyolult és a fenntartása sem drága. Lényegében bárki megcsinálhatja, csak elhatározás kell hozzá.

  34. Szerencsére a német agráridőjárás előrejelzők mát jövő vasárnaptól lehűlést jósolnak odafelé. Ez be szokott jönni, jobban bíznak benne, mint a többi „időjáráshírekben”.

    más

    Az Economist World in 2018 címlapján a kiszáradt folyómedres tarotkártyával megjósolta a 2018-as szárazságokat.
    Megy a hajsza az ivóvízért?

  35. Személy szerint Freetoaster véleményén vagyok. Se klima se gazdasag, se egyéb területen nem latok olyan problémat, amitöl bärmiféle horrorszcenärio 10 éven belül beütne.
    Föld rengeteg eröforrässal rendelkezik még. Ezzel kär vitatkozni, mert tény.
    2007-ben sokkal durväbb höség volt, mint most. Ugyan igy voltak erdötüzek. Es???
    Most 11 évvel késöbb ugyan ugy éljük az életünket. Nincs klimamegfutas és nincs semmiféle olyan exponenciälis folyamat, ami 1-2 éven belül olyan vältozäsokat generälna, amiröl ti itt gyakran értekeztek. Lehet erröl beszelni, de nem ugy mint egy holnaputän bekövetkezö folyamatrol….

    N/a
    ugye te se gondolod, hogy a délhires cikkednek lenne bärmi valosägtartalma? 2 év mulva felbomlik az EU. Németorszag valsagban és Romänia virägzik……haha az év vicce.
    Ezért ennyire nem dobjuk mär el az agyunkat, hogy ilyen baromsägokat elhiszünk.
    Romänia minden idök legnagyobb elvändorläsi hullämät éli meg katasztrofälis következményekkel. Aki arra az orszagra azt irja hogy pär éven belül virägozni fog, az minimum füvet szivott.

    Szoval ne örüljön senki egy közelgö vilägvégének…… még sokat kell a melohelyen gälyäzni…..

  36. 44 – Curix:
    Kellemes olvasni töretlen optimizmusod. A problémám mindössze annyi, hogy kevesen osztoznak vele. Csak néhány dolog, amit próbálj meg tovább gondolni:
    1) Az angol mezei állampolgárok élelmiszer felhalmozásba kezdtek, mert a Brexit körüli események kezdenek nagyon eldurvulni.
    2) Az olasz belügyminiszter referendumon töri a fejnét.
    3) Orbán Viktor (akiről mindent lehet mondani, de azt nem, hogy álmodozó naiv balfasz politikus lenne) tervbe vette, hogy kezébe veszi az EU vezetését.
    4) Az USA-t egy félőrült, kiismerhetetlen zseni vezeti, akik a balliberális oligarchák megakarnak dönteni, bármi áron, beleértve egy polgárháborút is.
    5) Amire még nem volt példa, a NATO ás nem NATO országok látványosan ellenállnak az USA követeléseknek (fegyver vásárlás letiltása Oroszországtól, nyersolaj vásárlás letiltása Irántól)
    6) Egyre komolyabb konfliktusok Kínával as Dél Kínai tenger miatt.
    7) Izrael követeli Irán megtámadását, amit megfűszerez A Golán fennsík visszafoglalásának szír fontolgatása.
    8) A klímaváltozás bizonyított és érezhető gyorsulása.

    Persze, ezeket mind le lehet söpörni az asztalról, és még igazad is lehet legalább 10 évig. De mi van akkor, ha nem lesz igazad, és hétfőn reggel arra ébredek, hogy az összes TV csatorna folyamatosan arról értesíti a lakósságot, hogy az éjszaka folyamán…….. és a hipermarketeket nyitás óta rohamozza a nép. Nekem pedig tök üres a gépkocsim tankja, mert ma délelőtt terveztem tankolni? Megmondom mi van, imába fogom foglalni a nevedet miközben megpróbálok venni néhány palack ásványvizet.

    Persze, ha egy kicsit rutinosabb lennél, akkor észrevetted volna, hogy freeetoster büntetésből destruálni akart, mert felesége megsértődött egy korábbi poszt témája miatt, és férjétől elvárta, hogy találjon ki valami megtorlást. Olvasd el 26. alatt beidézte saját korábbi (utolsó) hozzászólását.

  37. Tibor ba

    Az a rész engem nem érdekel, hogy Freetoaster milyen felinduläsbol irta, amit irt. En akkor is egyetértek vele.
    A viläggazdasäg tele van turbulenciäval, ebben tökéletesen igazad van. De kérdem én, hogy mikor nem volt?
    Jegybankok telepumpaltak a gazdasägot ingyen penzzel. Ez a következö évekre erös infläciot vetit elöre, ebben van logika be is fog következni.
    Egy ilyen kärtyavärban, mint a mai pénzrendszerünk mindig benne van egy välsäg lehetösége. Ezért egyetértek veled abban, hogy legyünk résen.
    Viszont a klimäval kapcsolatban nem értek egyet.
    Nalam a Balaton kitünö indikator az ilyen höseghullämokban. Most néztem még 26 fokos sincs, talän ma éri el. 2007-ben 29 fokos volt. 40 fokos hömérsékletek voltak. Hol van ez a mostani hozzä képest? Sehol.
    Tökéletesen osztom a véleményed a klimänkkal kapcsolatba, baj lesz én is tudom. De nem holnap nem jövöre, és nem is 5 éven belül……
    Görögorszag azért langolt, mert gyujtogattak. Semmi köze a klimähoz. Es azért haltak meg olyan sokan mert a települések rendezési terve nem vette figyelembe a lehetséges tüzeket és nem készültek menekülési lehetöségek…..
    Nem kell mindenhol rémeket lätni.
    Japänokért sem kär. Baromi magas a népsürüség az orszagukban, aztan mindenki felsziszeg ha egy äradäs kinyir 100 embert….. na és? Mär bocsänat a kifejezésért, de ki nem szarja le. Föld nevü bolygon élünk, ahol ez elöfurdul, oszt jonapot….

    Ami Orbant illeti….. szänalmas a manus. Ahogy erröl itt mär beszélgettünk, az elsö komolyabb välsägban menni fog a szemetdombra a fideszesszel együtt……. pont mint az Mszp.

  38. 45: Meg még ez is…!

    Az eurázsiai tengely aláásásához Trumpnak meg kell gyengítenie Moszkva elkötelezettségét Peking és Teherán irányába. Koncnak a térségünket löki oda, ahol Putyin szabadabb kezet kap hibrid hadviselési módszerekkel a befolyásának növelésére.
    Elkerülendő az őszi választási vereséget, Trump elnök két hónapja váratlanul visszatért eredeti kampányígéretei megvalósításához. Ennek főbb oszlopai az agresszív kereskedelmi kurzus Kínával, az EU és a NATO elhiteltelenítése, Merkel pozíciójának aláásása és a háttérkiegyezés Putyinnal. November 6-án kulcsfontosságú választások jönnek az USA-ban, ahol például a képviselőház összes helyét újraválasszák, ahogyan a szenátusi helyek harmadát is.
    Két hete Helsinkiben a 130 perces négyszemközti megbeszélés Trump és Putyin között egy új, globális játszma kezdete, amelyben régiónk is kiemelt szerepet játszik – mégha ezt nem is kötik az orrára. Trump számára Kína a fő ellenség, ezért meg kell törnie Peking „Egy Övezet Egy Út” tengelyét, amely összekötné Kínát Európával. Ebben a manőverben kulcsszerepet játszik Irán destabilizálása.
    Az eurázsiai tengely aláásásához Trumpnak meg kell gyengítenie Moszkva elkötelezettségét Peking és Teherán irányába. Henry Kissinger, az amerikai geopolitika doyenje éppen ezt javasolta Trumpnak finnországi tárgyalásai előtt. Mint ismeretes, Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadóként 1971-ben Kínát választotta le a Szovjetunióról, most pedig újra az eurázsiai tengely megtörésére tesz javaslatot, de most Moszkvának tett engedményekkel.
    Putyin geopolitikai étvágyának csillapítása térségünkben jól jöhet a washingtoni neokonzervatívoknak egy esetleges iráni konfliktus esetén. Jelenleg Trump kormányában csupán James Mattis védelmi miniszter ellenzi a rezsimváltást Iránban, a Trump-Bolton-Pompeo triumvirátus viszont Izraellel és Szaúd-Arábiával egyetemben meg akarja dönteni a mullahok rendszerét. Talán az új játszma első lépéseként foghatjuk fel, hogy izraeli katonai források szerint Moszkva már nem ellenzi, hogy Tel-Aviv kiszorítsa Iránt Szíriából.

    Trump és Putyin titokban Európa újrafelosztásán dolgozik
    https://privatbankar.hu/makro/trump-es-putyin-titokban-europa-ujrafelosztasan-dolgozik-320406

  39. 46 -Curix:
    Elég sok mindent érintettél. Nekem különösen ez a rész tetszett:

    „Japänokért sem kär. Baromi magas a népsürüség az orszagukban, aztan mindenki felsziszeg ha egy äradäs kinyir 100 embert….. na és? Mär bocsänat a kifejezésért, de ki nem szarja le. Föld nevü bolygon élünk, ahol ez elöfurdul, oszt jó napot….”

    Ha jól értem a klimatikus változás gyorsulását a sűrűn lakó japánok (mert értük se kár) leszarásával próbálod cáfolni. A Föld nevű bolygón valóban minden népcsoportot leszar valaki, aminek eddig a megváltoztatásáért küzdöttél. Ez is egy fajta haladás. 😀

  40. Tibor ba

    nem azért szarom le öket, met ök a Japänok. Hanem mert az ember egy 5 csillagos Hotelt akar csinälni az egész Föld nevü bolygobol, es kurvära elszakattunk attol, ami minket életben tart. A viszonyunk a természettel nagyon durvan megromlott. Irtunk csapunk vägunk mindent, amit csak érünk, és mikor a bolygo megmutatja hogy hol a helyünk, akkor hüledezünk és tätva marad a szänk, hogy hät hogyan fordulhat ez elö, hogy 100 embert elvisz az är, hät borzaszto……..
    Szoval leszarom a japänokat….
    De toväbb megyek leszarom az indonézeket is a földrenges miatt….. annak sincs semmi köze a klimavältozashoz.
    Tudom agressziv kismalac vagyok most de ez az igazsäg.

  41. 49 – Curix:
    Tudom, csak akkor kapod fel a vizet, ha valaki a buzikat szarja le, mint pl. Kalotaszegi. Ezért lettél hirtelen hiteltelen, és nulla az értéke, ha valakivel egyetértesz.

  42. Tibor bá
    nézeteltérésed van Freetoasterrel és most rajtam keresztül vered el a port.
    Tedd.
    Most olyan napom van hogy ezt is leszarom…….

  43. 51 – Curix:
    Nincs nézeteltérésem freeetoasterrel, de ha lenne, neki írnám meg. Neked kizárólag azt írtam, ami a szövegedből következik.

  44. 46. Curix
    „Görögorszag azért langolt, mert gyujtogattak. Semmi köze a klimähoz. Es azért haltak meg olyan sokan mert a települések rendezési terve nem vette figyelembe a lehetséges tüzeket és nem készültek menekülési lehetöségek…..Nem kell mindenhol rémeket lätni.”
    Tisztelt „Curix”.
    Teljesen egyetértek veled, az utóbbi tűzvésznek semmi köze a klimához.
    Abban is igazad van, hogy Máti, Marathon, Rafina – Athén tengerparti külvárosai- szinte várostervezés nélkül, illegálisan épültek az állam tudtával.
    A fenyőfákkal és olajfákkal teli dombokon keskeny utcák és zsákutcák vezettek a telkekre állandó családi házakkal vegyítve víkendházakkal, virágos kertekkel,ahol egy földi Paradicsomnak számitott lakóinak.
    Sajnos abban is igazad van, hogy nem voltak erre megfelelően felkészülve. Nem tudni, hogy volt-e egyáltalán evakuácios terv számukra. Az ami biztos az az, hogy hivatalosan nem volt riasztás.
    A tűzvész hirtelenül tört ki 15 helyről egyidejüleg, teljes szinkronban, elképesztő erővel, hihetetlen hőmérséklettel, és irtózatos sebességgel.
    Az eddigi hivatalos beismerés szerint az emberi veszteségek a tűzvész után 91 halott és 25 eltűnt személy.
    A média arról tájékoztat minket, hogy egy pakisztáni gyújtott tűzet egy ól mögött és négy fiatal „tyúktolvajt” tartóztattak le a tűzvész után mivel „robogóval” mászkáltak és idegen házakban kotorásztak.
    Ezek olyan hirek, mint a közvélemény-kutatások, aki fizeti a közvélemény-kutatásokat az megkapja az általa keresett eredményeket is.

    Tisztelt „Curix”.
    „Nem kell mindenhol rémeket lätni.”

    Itt, ennél a mondatnál nem értek egyet veled.
    Nézz, ne csak láss! Figyelj, ne csak higgy! Találj, ne csak keress!
    Nem rossz ha gyanakodsz, ha olyasmit látsz, amit furcsállsz vagy rossz érzést kelt benned.
    A tűzvésszel nálunk sok furcsa dolog történt és sok kérdés merült fel. Nem fogom fölsorolni mivel ez a téma fárasztó lehet mindannyiunknak.
    Csupán kettöt emlitek:
    a. A hadügyminiszterünk P. Kamenosz azzal védekezett az újságirók előtt, hogy a hadseregünknek meg volt tiltva a NATO-tól a tűz oltása és emiatt nem vett részt benne.
    b.
    Görögország a NATO Gladio Geo-Mechanika működésének a célkeresztjébe került? -FALSE FLAG ATTACK-

    http://themillenniumreport.com/2018/07/greece-targeted-with-geoengineered-wildfire-terrorism-photos/

  45. L.s

    Gyermek vagy? Gyújtogatunk,mint a Középkorban?!
    Ez nem vall a háttérhatalmi földőnkivüli repilián elit taktikájára.

    Inkább néhány idióta felelőtlen ember flekkent sütögetett és a görög cigánysor máris leégett.

  46. 54. kalotaszegi

    Görögország egy nagyon komplex helyzetű ország. Hogy mást ne mondjak, az eladósodás során óriási összegeket költöttek katonai kiadásokra, mégpedig nyiltan Törökország ellen, amely pedig Nato szövetségese. Most napirenden vannak a tengeri incidensek a járőrhajóik között, és ott van Ciprus ügye is.

    Lehet hogy páran tényleg flekkent sütögettek, de annyi már most is biztos, hogy szándékos gyújtogatás történt. Épeszű ember anno sem tételezte volna fel, hogy létezhet a Nato Gladio csoport (csoportok), és hogy képesek felrobbantani egy pályaudvart.

    Amúgy meg kis befektetéssel nagy zűrzavart okozni alapvető gerillataktika.

  47. 55.
    sleeper

    Mint már mondtam,a gyújtógatás középkori taktika,mert vagy bejön vagy nem. De inkább nem szem elött tartva az extrém és hirtelen időjárásváltózást ,ha van egy normális közösség ,ahol mindenki tudja mit kell tennie tűz esetén és tart a garázsában legalább egy poroltót csak úgy elővigyázatosságból és nem menekül el jajveszékelve a tűzoltóságra várva- hagyva a feladatot.. A falumban és a határon ,mezőn és erdőben volt pár tűzvész , ha mi is igy teszünk ,rég porig égett volna itt minden .
    Ilyesmit nem lehet kitervelni ,mert az időjárás és a szél nagyban hozzájárult az esemény végkifejletéhez.
    Kalofirniában is a Gládio gyújtogatott ,ahol most éppen tizezer tűzoltó kűzd a lángokkal?

  48. 56. kalotaszegi

    nem vitatkozni akarok, mert lehet hogy igazad van, de egy saját magam által megélt példa:

    Magyarország sík vidék, itt-ott némi dombok, de többnyire lomblevelű erdők.
    Végy egy tavaszi napot, egy hegyvidéken, ahol tűlevelűk alkotják az erdőt. Kora tavasszal, mikor elolvad a hó, nagyon száraz minden. Aki otthon, karosszékből látott csak ilyet, az meglepődhet, de ilyenkor nagyon ki van száradva minden. Nagyjából 15 ember megáll egy tisztáson, páran rágyújtanak. Egyszer csak azt veszed észre, hogy kicsi lángocska lobban fel, ha nem nézel oda éppen, észre sem veszed. Egy pillanat alatt el kezd terjedni, hihetetlen sebességgel. A 15 ember üvöltve ugrándozik, tapossa a lángokat, minden módon próbálja oltani, valami 5 perc után sikerül megfékezni és eloltani. Nem sokkal később a környéken volt szerencsém látni ahogy az aljnövényzet lángra kapott, 20 méter magas fenyők egy pillanat alatt lobbantak be. Szürreális volt.

    Ezzel csak azt akarom mondani, hogy van az a helyzet, amikor nincs lehetőséged védekezni, csak futni, ha tudsz. A mi környékünkön a legnagyobb hőség és szárazság idején sem tudnám elképzelni a tűz olyan gyors és brutális terjedését mint a leírt példában. Egy magyarországi erdő egyszerűen soha nem képes olyan gyorsan égni, ezért szerintem sokan nincsenek is tisztában, hogy milyen brutális tud lenni egy igazi nagy tűzvész.

  49. 56. kalotaszegi
    „Ilyesmit nem lehet kitervelni ,mert az időjárás és a szél nagyban hozzájárult az esemény végkifejletéhez.
    Kalofirniában is a Gládio gyújtogatott ,ahol most éppen tizezer tűzoltó kűzd a lángokkal?”

    Nyilvánvaló nem zavar, hogy nem olvastad a belinkelt cikket.
    Többek között:
    Az alábbi képek is mutatják, az elégett járműveken, elolvadt könnyűfém keréktárcsákat, és mellettük az el nem égett fákat épületeket, úgy mint a mesterséges irányított viharokat Kaliforniában.
    Mi más okozhatta ezeket a rendkívül szokatlan károkat az autókon az utcákon, közvetlenül az é r i n t e t l e n fák és épületek mellett, ha nem a DEW (Directed Energy Weapons) (irányított energiafegyverek)?
    A görög tüzeket nem az Anyatermészet okozta.Igen, van egy hőhullám szerte a világon ezen a nyáron, de így működik a Gladio.
    A „gazdálkodók” teljes mértékben kihasználják a szélsőséges időjárási körülményeket a geo-terrorista műveletek elvégzéséhez.
    Ezért a görög tűz egy klasszikus „FALSE FLAG ATTACK” (hamis zászlós hadművelet) ahol könnyen lehet hibáztatni az időjárást.

  50. 58
    sleeper
    Ne felejtsük el ,hogy sűrűn lakott telepen keletkezett a tűz,ahol minden adva van a tűz eloltásához,ha idejében és helyesen cselekednek az emberek.Annál inkább a pánikra is.
    Nálunk is gyúlt meg fenyőerdő,tudom,hogy ég , úgy mint a zsir. A harangot félreverték és megindult mindenki a fűst irányába,traktorral ,kapával ,láncfűrésszel. A legelőt égette fel valaki (ez teljesen normális a dúsabb fűhozam miatt ) a hirtelen iránytváltó szél miatt azonban belekapott az erdőbe és begyúlladt . A traktorok ekével ,az emberek kapával sáncoltak ,a láncfűrészekkel pedig mindent ledaráltunk a tűz elöl. Hét óra ,három traktor,és kétszáz ember kapával,lapáttal,fejszével.

    59
    LS
    Ez a Directed Energy Weapons valami műholdas lézerfegyver ?

  51. 60.kalotaszegi
    …”Ez a Directed Energy Weapons valami műholdas lézerfegyver ?”
    Pontosan!
    Drónokkal kombinált fegyver, amelyről már régen mormogott valamit a fiam a kinai munkájuk során, és amivel, ha akarom, a világ tulsó sarkából felégetem a falvadat, úgy, hogy a templomod körül továbbra is virágzanak az orgonabokrok, ha netán május környékén jönne rám a bolondéria.

  52. 6O. kalotaszegi
    „Ez a Directed Energy Weapons valami műholdas lézerfegyver ?”

    Jól sejted.
    Amerikában már évek óta ismert, a YouTube-on fel lehet keresni az ezzel a témával foglalkozó videókat.
    Egy pár videóval az 53. L.S. hozzászólásom végén belinkelt cikk besegithet.
    A következő cik elején négy fotót lehet látni.
    Figyeld milyen furcsa a tűzvész: pl.: a zászló nem kellett neki, a többi fotón a fenyőfák és vikendházak éppen maradtak az autók azonban leégtek.
    https://www.diadrastika.com/2018/08/epeidi-den-eimaste-oloi-koroida.html#

  53. Hőség, súlyos aszály, kiszáradó folyók, kiégő növényzet, bozóttüzek – ilyen az idei nyár Európa legtöbb részén, és az északi féltekén, úgy általában. Az aggasztó hőhullám egyes területeken az mezőgazdasági termények felét elpusztította. Németországban 36-37, Spanyolországban, Olaszországban 40-45, Portugáliában akár 50 fok is lehet a következő napokban.

  54. 60. kalotaszegi

    hegyvidéken, főleg olyan helyen mint Görögországban nagyon csalóka a talaj. Erdőt látsz, fákat, még füvet is, de próbáld meg belevágni a kapád a földbe, és 3centi után sziklába megy. Ilyen helyen nem tudsz te körbeszántani semmit, csak esetleg aprítani. De a lényeg a száraz aljnövényzet, ami továbbviszi a lángot, valamint ha egyszerre 15 helyen lobban fel, akkor annyi.

  55. 64 – sleeper:
    Azért az érdekelne, hogy 3 cm talajból, hogy nő ki egy fa, erdőről már nem is beszélve. Ne is mondjam, imádom az ilyen pontatlan hozzászólásokat.

  56. 63 – Python:
    Most a legfontosabb kérdés, ez egy szélsőséges év, ami hébe-hóba előfordul, vagy pedig egy új trend (jövőre elválik). Ha az új trend kezdete, akkor a népesség csökkenés beindult.

  57. 65. Tibor bá’

    van ahol 5 centi, mellette 3 centi, egy méterrel odébb 25 centi. A fa megnő ilyen helyen is, a gyökerei megtalálják a legkisebb rést is.
    de próbáld meg ezt a helyet körbeszántani, vagy csak felásni.
    Vagy sátoroztál már hegyvidéken a szép füves területet találtál, akár fa alatt, de a sátor cölöpjét 5 centire nem lehetett lenyomni? Amíg nem próbálod ki, nem tudod eldönteni, hogy a földréteg amit látsz 3, 5, 50, vagy éppen 150 cm vastag.

  58. 61.
    Ha rendelkeznénk olyan hatásos és miniatür energiaforrással ,amit képes lenne egy dron magával vinni és ilyen szupererős lézert müködtetni a világ már rég a Star Trek univerzumban virágzana.

  59. 68.kalotaszegi
    Vannak dolgok melyek nincsenek az üzletben, ergo nem látod őket.
    Ki mondta neked, kalotaszegi, hogy csak miniatűr drónok vannak a világon?
    Vannak akkorák, melyek nemcsak hogy könnyúszerrel a levegőbe emelnek téged, de még el is cipelnek kilométerekre.

  60. 69

    Értem,de annyi energia előállitásához,amely egy ekkora erejű lézerfegyvert működésbe hoz komoly erőműre van szűkség,mert csak az képes kellő elektromos áramot előállitani.
    Vagy van valamilyen újfajta zsebreaktoruk is?

  61. 70.kalotaszegi
    …”Vagy van valamilyen újfajta zsebreaktoruk is?”
    Van akármijük, fricfranc, vagy esetleg lófasz és pestifény, ahogy anno a régi Kolozsváron mondták volt.
    Bármijük legeyn, nem kötik az orrunkra!
    De tény, hogy van!

  62. 70 kalotaszegi

    „Értem,de annyi energia előállitásához,amely egy ekkora erejű lézerfegyvert működésbe hoz komoly erőműre van szűkség…”
    Most ezt komolyan kérded/mondod? Lézerszakértő vagy?
    Én nemtom hogyan keletkeztek a tüzek, de bármi tagadásától azért tartózkodok.
    Ehhez a hozzászóláshoz illik: https://htka.hu/2018/08/01/atommeghajtasu-fegyvert-teszteltek-az-oroszok/

    66 Tibor bá’
    „Ha az új trend kezdete, akkor a népesség csökkenés beindult.”
    Igen, igen.
    https://privatbankar.hu/agrar/jo-hir-a-gazdaknak-lecsapnak-a-magyar-keszletekre-320509
    Vagyis már most látszik a hiány.
    „A gabona exportára jelenleg tonnánként 50 ezer forint felett van, ami tonnánként több mint 5 ezer forintos emelkedés éves szinten. ”
    Ez világpiaci ár és z 10%-os emelkedés, és még lehet több.
    Ha a termény is ilyen arányban kevesebb, akkor a Föld lakosságának is ilyen arányban kell csökkennie.
    Hogyan lehet a létszámot 10-20%-al (1-2 miliárd) csökkenteni, még ebben az évben?

    Csak elgondolkodtam…

  63. 65. Tibor bá’
    „Azért az érdekelne, hogy 3 cm talajból, hogy nő ki egy fa, erdőről már nem is beszélve. Ne is mondjam, imádom az ilyen pontatlan hozzászólásokat.”

    A fenyőfa a legigénytelenebb fák közé tartozik.
    Egy maroknyi föld és egy apró hasadás a kopár sziklán elég, hogy magból szép lassan magas fenyőfára nőjön.

  64. A tudósok még mindig finomkodnak, de lassan már nem lehet. Meredeken nőni fog a forró időjárás miatti halálozási ráta, 2000 %-os növekedést várnak a trópusi országokban főként. A 2080-as dátum szerény véleményem szerint egy röhej, gondolom, a megnyugtatást célozza. Ráadásul egyre több hely válik lakhatatlanná.
    Rettenetes 🙁

    https://www.sciencealert.com/global-warming-heatwaves-mortality-rate-climbing

    We’re Going to Die in Record Numbers as Heatwaves Bake The World, First Global Study Shows

    New research has given us the first solid prediction of how more heatwaves like the one that’s struck Europe this year will affect future death rates, finding tropical heatwaves in some areas could one day send the mortality rate skyrocketing by as much as 2,000 percent.

  65. Az embert természetes ellenségei, mindenhol és mindenkor milliószámra gyilkolták.
    A természeti katasztrófák, a járványok és így tovább…..
    Aki azt gondolja valami originális újdonságot tapasztal a jelenben
    vagy a közeljövőben ,az téved.
    Csak a legszerencsésebb kíváltságosak, találkoznak először e jelenséggel.

  66. 75:
    Originális újdonság az, hogy ezt most önmaga csinálta annak ellenére, hogy a kellő figyelmeztetés még időben megtörtént.

  67. 76
    Ez igaz.
    Radikális védekezés a Termogeddon ellen jelenleg sem történik.
    Minden más partikuláris érdek fontosabb ennél.
    Se a mostmár vitathatatlan tények elfogadása, se elégséges pénz,
    se összehangolt akarat szervezettség nincsen.

  68. https://www.commondreams.org/news/2018/08/03/earths-carbon-concentrations-have-soared-levels-not-seen-800000-years?cd-origin=rss&utm_term=Earth%27s+Carbon+Concentrations+Have+Soared+to+Levels+Not+Seen+in+800%2C000+Years&utm_campaign=News+%2526+Views+%7C+Earth%27s+CO2+at+Levels+Not+Seen+in+800%2C000+Years&utm_content=email&utm_source=Daily+Newsletter&utm_medium=Email&cm_mmc=Act-On+Software-_-email-_-News+%2526+Views+%7C+Earth%27s+CO2+at+Levels+Not+Seen+in+800%2C000+Years-_-Earth%27s+Carbon+Concentrations+Have+Soared+to+Levels+Not+Seen+in+800%2C000+Years

    As temperatures bust heat records across the globe and wildfires rage from California to the Arctic, a new report produced annually by more than 500 scientists worldwide found that last year, the carbon dioxide concentrations in the Earth’s atmosphere reached the highest levels „in the modern atmospheric measurement record and in ice core records dating back as far as 800,000 years.”

    … even if humanity „stopped the greenhouse gases at their current concentrations today, the atmosphere would still continue to warm for next couple decades to maybe a century.

  69. Tisztelt L.S!
    -Botanikai hozzáértésed: O
    A fenyőfa :szimbióta, a gyökérgombák nélkül nem tud létezni! V.Osztály általános iskola tananyaga.Lehet újra kezdeni vele.
    -Személy szerint javaslom, mert a helyes írásomat a word tudja javítani de a tudás hiányát csak a képzés!

  70. 8O. nod
    „-Botanikai hozzáértésed: O
    A fenyőfa :szimbióta, a gyökérgombák nélkül nem tud létezni! V.Osztály általános iskola tananyaga.Lehet újra kezdeni vele.
    -Személy szerint javaslom, mert a helyes írásomat a word tudja javítani de a tudás hiányát csak a képzés!”

    «Γηράσκω αεί διδασκόμενος» Σόλων.
    „Nem számít, mennyire öregszünk meg, attól még szerezhetünk tudást …” Szolon.

    „Egy maroknyi föld”-ben talajfertőtlenítés nélkül a gyökérgombák és sok más mikroorganizmus adottak.

    Lehet újra kezdeni az V-ik osztáyt.
    Köszönöm szépen a javaslatot! Számomra áldás a szeretett unokáimmal újra tanulni.

  71. Egy ilyen gomba pl.A mikorhizza?
    De a talaj élet ennél azért bonyolultabb?
    -az egy marék földben 50%segítheti a másik pont ellene dolgozhat?
    -Részemről már legalább a 4 osztálynál tartok .Itt mondták el ,hogy a hollandok áltál fejlesztett Panoramix milyen tökéletes.
    -hétfőn meg azért folytatom a norvégoknak a fényőfacsemete ültető automatát.(Ez tény)Csak tudnám miért viaszolják is le őket?:D—Megvan rájöttem mert egy marék föld elég a folyamathoz vagy egy szikla—

  72. 82. nod

    “Egy maroknyi föld”-ben a természetben – talajfertőtlenítés nélkül – egy egész mikrokozmoszt lehet a mikroszkop alatt tanulmányozni éveken keresztül.

    Egy maroknyi föld és egy apró hasadás a kopár sziklán elég, hogy M A G B Ó L szép lassan magas fenyőfára nőjön.

    Szerinted hány százalékos sikere lehet a viaszolt fenyőfacsemetéket ültető automatának a sziklás hegyeken és szakadékok oldalán?
    Lásd a 79. Bodor Attilátol belinkelt fényképet.

  73. Na nézzük:
    -Az automatával egy mag egy csemete,99,8% hatás fokkal.Eredmény fenyő ültetvény.Pár év leforgása alatt.
    -A természetben 10000-100000 mag egy csemete vagy hasonló arányok?Évtizedek-évszázadokig lejátszodó folyamatok.Eredmény a stabil erdő évezredes mértékben.Megfelelő éghajlaton magasságban.(klimakörnyezetben)
    -Az alföldön a vicc kategória.(volt uniós project rá, a tűlevél után ismét érdekes ,mi is terem meg ott)
    -Biztosan a Norvég cég totál nem tudja mit is csinál,de majd tolmácsolom neki agodó tekintetünk.A viaszolás a hőmérséklet klima miatt kell.
    -A mag a természetben a kopár szikládon ha nem szárad ki ,először is gyökeret fejleszt az első vízréteg eléréséig.(Ez akár több évet is igénybe vehet)Majd kezdi kifejleszteni a levélkét utána a többi.(Iradalma megtalálható, magyar 56-os diszidens tanár kezdet gyümölcs fákkal így ha jól emlékszem Francia országban. Sajnos a nevét elfelejtettem,Ország József -Géczy Gábor valamelyik előadásában elhanzik)
    Tehát összegezve:
    -idő,eredményesség ,lépték.Se időnk sem energiánk nincs rá, kivárni mire a természet újra alkot egy másik rendszert
    -A robot pedig elvégzi
    -:D

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük