(2560) Közöny

Tibor bá’ online

 

Ki nem ismerné a farkast kiáltott fiú esetét? Persze, mindenki tudja, hogy amikor tényleg jött a farkas, már senki se hittel el neki. Erre gondolok, amikor a hozzászólók viselkedését figyelem. Most, hogy a válság a küszöbön liheg, senkit se érdekel, pedig hamarosan be fog lépni az ajtón és jóval rosszabb lesz, mint 2008-ban. A híreket még kicicomázva közlik velünk, de a forint hanyatlása már beindult. Az elmúlt évek rendkívül kedvező gazdasági környezetéből alig profitáltunk valamit. Ezzel ellentétben a szar most csősztől fog a nyakunkba csurogni. A közel null százalékos kamat Matolcsy-Orbán unortodoxiáját élhetővé tette, viszont a várható kamatemelkedés, a quantitatíve easing (QE) leállítása nagyon fog fájni, amikor az ország (és persze a nép is) piszkodul el van adósodva. Mivel a kormányok ballépését mindig az állampolgárokkal fizettetik meg, a forint leértékelése az én olvasatomban elkerülhetetlen lesz. És ugye a leértékelés nem más, mint egy extra adó. Egy rohadt nagy extra adó, amit a gondolkodó ember iparkodik kivédeni, de hogyan?

Szóval lenne mikről vitatkozni, de mára már senkit se érdekel. Sőt, hiába égette meg a kezét sok millió devizahiteles, az elmúlt 1-2 évben újra robog a hitelt felvevők vonata. Aztán majd lesz sírás-rívás és fogaknak vicsorgatása. És persze kollektív bűnbak keresés.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

46 gondolat erről: „(2560) Közöny

  1. Igen, elég furcsa téma ez. Most olvasom az „egyetemitőzsdefórum.hu” weboldalon, hogy a FED a (megrendezett) pénzügyi válság idején, 2008-ban kezdte meg a QE programját és 3750 milliárd dollárt pumpált a gazdaságba, amelynek következményeként a részvényárfolyamok emelkedtek. Hát arról nem szól a fáma, hogy az amerikai lakosság életszínvonala is, hiszen tavaly egy kiváló amerikai YouTube videóban elhangzott, hogy a középosztály 40 %-ának nincs 400 USD (bizony..) megtakarítása, tehát hirtelen válság (tetőbeázás, állásvesztés stb.) esetén kb. 120 ezer forint spórolt pénze.

    És ugyanez az egyetemistáknak szóló fórum ugyanezt a lépést Európa vonatkozásában 2018 második felére tervezi végrehajtani, és akkor ez bizony a lakosság számára megint csak nem fog jót jelenteni. A részvényesek világa eltérő a lakosság világától.

    A deviza(alapú) hitelek terén talán biztató, hogy az OTP jogásza egy ügyben már elismerte, hogy a Treasury-nek kellett volna kezelni az árfolyamváltozást és van egy bolgár főtanácsnoki vélemény (www.hitelsikerek.hu), amely szerint a 93/13-as EU-s fogyasztóvédelmi törvényt lehet alkalmazni Magyarországon, röviden: ki lehetne menteni a devizacsapdából a lakosságot és a vállalkozásokat is.

    A forint hitelek közül a fix kamatozású a drágább, a lakáshiteleké 8-10 % körül van, de akkor az fix.

    Hacsak nem járunk úgy, mint a 3 %-os OTP lakáshitel kamatlábbal a 90-es évek elején, amikor feltornászta a Terták Elemér-féle vezetés 33 %-ra.

    Akkor sem volt mindenkinek pénze, hogy a hitel felét kp-ban kifizetve (kellett a készpénz a lakosságtól!) kimeneküljön, sokan kerültek akkor is az utcára, de ilyen nagy mértékű kilakoltatás nem volt. Talán akkor még működött a bérlakás rendszer, amelyet szintén a 90-es években kezdtek felszámolni, negyedáron,
    fele áron eladni magántulajdonba a bérlakásokat.

    Én mindenesetre nem szeretnék soha senkinek a „bérlakásában” lakni. Csak saját tulajdonban és olyan helyen (ha költözöm), ahol biztosan nem foghatják rá, hogy villanyvezetéket húznak át a telken, vagy más közmű fejlesztést hajtanak végre és ezért fogják és elveszik, vagy hasonló.

    Tehát már belakott helyen, ahol biztosan semmiféle felújítást, új beruházást nem terveznek, mert az államocskánk könnyen elrekvirálja a magántulajdont is. Ha már az olajszőkítés kapcsán a devizahitelezéssel való összefüggésről is napvilágra kerültek dolgok (bankárok, bankvezetők, politikusok offshore ügyei…).

    Randa világ van Magyarországon. Bízzunk az EU segítségében, mégiscsak még az EU tagjai vagyunk.
    Talán ez most már nem Trianon-féle időszak.

  2. A lakosság nincs túladósodva Magyarországon. 2008 után a világon egyedülálló módon csak Magyarországon csökkent a hitelállomány, a lakossági ingatlanhitel állomány a GDP 8%-a, ez nagyon alacsony érték. Az egyedüli veszély a bankokra leselkedik, hogy senki nem akar majd hitelt felvenni.

    A „forintosított” hitelek miatt esetleg csak később fog kamatot emelni az MNB, emiatt elmozdul az árfolyam, de majd visszaáll. Egyelőre 2%-al mozdult el az árfolyam a 315-ös szinthez képest, a dollár havonta produkál nagyobb kilengéseket.

    Nyugat Európában ez a válság kisebb lesz, mint a 2008-as, szerintem.

  3. Minderre az épp elkezdődő Kereskedelmi Háború teszi fel a „koronát”…!

  4. Olyan simán vesznek fel a baráti körömben 20/30 milliót az emberek, hogy én teljesen megvagyok döbbenve ezen a felelőtlenségen. Azt feltételezni hogy kis hazánkban vkinek megmarad a munkahelye 20/30 éven keresztül az meglehetős naivságra utal és akkor még nem beszéltem az árfolyam mozgásáról mert persze ezek az emberek nem fix kamatozást vàlasztanak.

  5. 4 – Thunder:
    Aztán majd sírnak, hogy ezek a rohadt bankok, meg hogy a szemét kormány hagyta, stb.

  6. Kedves Dino, 900.000 olyan szerződés van, amely miatt 2-3-4 millió magánszemély és vállalkozó élete veszélyben van. Ez mi lenne, ha nem eladósodottság. Ja, hogy mit hazudik a KSH és az MNB? Magyarország maffia állam, hazugság hazugság hátán. Pontosan 2008-ban nyomták ki a bankok az ún. deviza(alapú) hiteleket, iszonyatos mértékben megnőtt a lakosság, vállalkozók és önkormányzatok eladósodottsága. Ha 1-2 családot tesznek utcára, az is sok. Ha 10 ezret (eddig kb. 6000 ingatlanból lakoltattak ki deviza(alapú) hitel miatt), arra már azt mondom, hogy iszonyúan sok. És még mi várható idén?
    Nos, ez lenne a European well-being, az európai jól-lét? Amiből kijut Lengyelországnak, Szlovákiának, Szlovéniának, Csehországnak és az összes többi, nyugatiasabb EU országnak
    Hát, szemellenző és valóság félremagyarázása, „ködösítése” nem viszi előre soha ezt az országot. Most tettek fel a Facebook-n egy OECD tanulmány táblázatot, Magyarországon HÉT NEMZEDÉK kell ahhoz, hogy valaki a szegény sorból felemelkedjen. Az OECD átlag 4.5 nemzedék. Utánunk Dél-Afrika jön……

  7. Tibor bá,

    Ha a forintot leértékelik, akkor pont hogy megéri hitelt felvenni nem? Ráadásul ott vannak a fogasztóbarát lakáshitelek és a kamatfixálás (akár 10 évre is lehet fixálni a kamatot).

    Mi a közeljövőben lakáshitelt szeretnénk felvenni, az elmúlt években többmillió forintot kifizettünk albérletre, ez mind kidobott pénz. Ha elkezdenénk gyűjtögetni, félrerakosgatni a pénzünket, és megszaladna az infláció/ leértékelődne a forint az megint csak ultra szopás lenne, ez sem megoldás.

  8. üdv.

    A történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy minden pénz idővel elértéktelenedik, csak magyar példánál maradva, így járt a Monarchia koronája meg a Horthy-rendszer pengője is.
    Mit tehet az átlagember?
    1. Tart pénzt betétben.- nem kap rá kamatot reálértékben, tehát évente kevesebbet fog érni a pénze
    2. Vesz államkötvényt, hitelez az államnak, pl Magyarországnak, vagy más országnak. Aki biztos visszafizető lenne, pl Németország, az nem ad kamatot, ami meg adna, pl Törökország, az elég kockázatos.-nem jó megoldás
    3. Vesz részvényt, vehet amerikait, németet, magyart… csakhogy évek óta emelkedtek a részvénypiacok, főként a nullkamatpolitika és a likviditásbőség-qe-programok miatt. Simán eshetnek bármennyit és persze az is benne van a pakliban, hogy az adott cég csődbe megy, amibe fektetne az ember.
    4. Váltogat a devizák között, pl vesz a forintért dollárt vagy svájci frankot, de ez is cseberből vederbe. Hosszabb távon mindegyik pénz kevesebbet fog érni vásárlóértéken.
    5. Vesz reáliát. Például termőföldet vagy ingatlant. Ezeknek az értéke idővel emelkedhet, csak van politikai kockázata. Például Rákosi-korszakban a kuláklista, adott hatalmi csoport ezeket erővel elveheti, esetleg ház háborús körülmények között tönkremegy-2. világháború, Budapest ostroma-.
    Ezekből lehet válogatni kb.

  9. Valamit kihagytál a felsorolásból: a nemesfémeket!
    Az értékért hosszú távon is megtartja, mobilis, kis helyen elfér, a világon mindenhol elfogadják, (a legkonvertibilisebb valuta).
    Az árfolyama ingadozhat, de aki hosszú távban gondolkodik, annak nem gond, mert
    hosszabb idő alatt mindig megőrizte az értékét.
    Olyan volt már, hogy a papírpénzt söpörték az utcán! De olyan soha sem, hogy aranyat söpörtek volna! Ha beüt a válság, az arany árfolyama durván emelkedni fog!
    Úgyhogy az én „titkos” tippem a fizikai arany.

  10. Mennyire örülök, hogy a piramisjáték-szerű BITCOIN senkinek nem jut eszébe. Ámbátor van egy „bölcs” magyarunk, aki a Deutsche Bank alkalmazottja és volt olyan kedves azt hazudni, hogy a Bitcoint magyarok találták fel, pedig japán a feltalálója.
    Amerikában az első Bitcoinba fektető cég vezetőjét megölték. 🙂 Mindenki tudja, hogy átvágás, a világ „vezetői”, pl. Bill Gates is kiállt mellette.
    Reméljük, akkor az itt kommentelőknek nem jut ilyen eszébe 🙂

  11. 7 – K:
    Most valóban megéri kölcsönt felvenni FIX kamata. Csak, ha nagyon elszáll a forint (lásd Pengő 1945/46) akkor le merem fogadni a Kormány megmenti a bankokat egy jó kis törvénnyel. A 20-30 millió mai forint tartozásod nem fog lenullázódni.

    Az a bizonyos albérleti milliók elgondolkoztatók. Ha jól kiszámolod, nem éri meg a lakás vásárlás csak abban az esetben, ha örököltetni akarod a gyerekeidet.

  12. Ha mondjuk egy házaspár keres 400-400 eft-ot pesten(pl informatikus) akkor nem gond a 20 millió hitel mert durván 3 év alatt megkeresik. Azzal van gond ha valaki 150 ezres fizu mellett veszi fel.

    A FED elkezdte a kamatemelést, elvileg idén még 3x emel valószínű 0,25%-ot így lassan 3% körül lesz az alapkamat.2008-ban 5,25% volt.

    Ha a 2008-as válságnál nagyobb lesz akkor sok ember megszívja, ugyanis még több ember dolgozik 2008-hoz képest olyan munkában (pl infomratika, stb…) ami majd a válság alatt nem kell.

    PL 2008-ban itt is rengeteg iroda zárt be akik usa-ba fejlesztettek applikációt.

    Hogy mi őrzi meg az értékét? A mini aranytömbökkel az a baj hogy azt jóval drágábban adják mint pl a 10dkg vagy 1 kg-osat.

    Nem kell válság a pénz értéktelenítéséhez. 10 éve még 100Eft jó fizetés volt , ma pedig sok helyen 220-250 Eft-ot megkeres egy operátor.

    Az élelem ára is elég magas .Pl egy szeletelt sajt ami 200Ft volt pár éve most 499-599 Ft. Persze az ember ezeket nem követi , pontosan nem is tudja,

    de ha valaki gyűjti a régi pl. coopos újságokat és kinyit egyet akkor megdöbben.

    Régen 1960-ban 1000Ft/hó jó fizu volt.Ma egy 24-es WC papír 1690Ft, azaz majdnem 2 havi akkori fizu.Csak szemléltettem hogy mekkora a pusztítást végez az infláció hosszútávon.

    Válság idején talán nem drágul annyira minden , mert nincs fizetőképes kereslet, nincs fizetésemelés ami spirálként emel mindent mint most….

    Mindenesetre akinek van helye és megtakarítása érdemes venni wc papírt , szódabikarbónát, mosószivacsot , ruhát, mosószert , kaját.tűzifát , tartalék kandallót stb….

    Az aranynál azt tudni kell hogy kurva nagy gebasz kell ahhoz hogy azzal fizessünk.Pl. 2008-ban sem volt jellemző hogy valaki azzal fizetett volna bárhol is a kenyérért.Szóval azt tudni kell az arany is egy kurva nagy omlás esetén jó, kisebb válság esetén is fizethetsz azzal , de sokat fogsz bukni, mert nem a valós áron számolja be a bolt. Illetve majd mit manipulának az árral nem tudni-nagy omlás-összeomló ipar-alig kell majd arany pl az elektronikai cuccokba- mert okozhatnak még meglepetést a spekulánsok.

  13. 13:
    1960-ban 1000 Ft/hó nem volt jó fizetés. Én 2100-at kerestem nyelvpótlékkal. Egy közönséges gépírónő 1300-at keresett.

    Aranyért nem veszel kenyeret, hanem eladod és az akkori értéken kapott pénzzel veszel kenyeret is.

  14. Szóval én az értékmegőrzést egyrészt olyan termékek vásárlásában látom ami eláll 20-40 évig is. Múltkor akadt a kezembe egy szappan amit még mamám vett és ha jól emlékszem 1Ft 60 fillér volt. Ma 150 Ft egy szappan, tehát 100x-ozódott az értéke.Ezt el is tettem emlékbe.

    Na a pénznek a bankban nem 100x-ozódott volna az értéke.Persze sok minden nem áll el de van ami igen. Pl 25 kg -os szódabikarbóna végtelen ideig, mosogatni, összeomlás esetén mosni, takarítani kiváló. Pl.borotva szintén-ha esetleg nem lenne nagy gebasz akkor 30 év múlva

    örömmel veszed elő amire 200 Ft/db van írva , mert az akkori ára tuti 5-10 eFt/db lesz. Tűzifa szintén hosszú évekig eláll ,és nem lesz olcsóbb az biztos.

    Még én sem kezdtem bele nagy vásárlásokba, de egy ilyen stratégiát kellene összeállítani.Ha nem lenne negy gebasz az infláció bizonyos mértékben kiküszöbölhető. Na iylet a mai emberek nem csinálnak, szinte senki sem csinálja ezt , max 1 heti tartalék van sokaknak, pedig mamám még

    mindent vett annak idején (cukor, ruhák, lepedők, mosópor stb…) akkor még megvolt az emerekben ez.

    A másik hogy lesegetni kellene az akciókat- ha pl a borotva,mosópor akciós akkor megvenni belőle 20-40%-al olcsóbban 10-20 évre elegendőt. , már ez is egy nyereség. Vagy pl. szódabikarbóna eladóval beszélsz hogy kell 30 csomag , adja olcsóbban. 30 év múlva meg amikor bontod fel örömmel tölt el hogy csak 5000Ft-ért vetted most meg 50000Ft egy csomag.

    Vízszivattyú, motorfűrész, fűrészláncok,kenőolaj(még ha rá is van írva a lejárati idő) nem kér enni úgyis drága lesz.Pl lehet venni 150 literes lánckenőolajat fele áron mint a literes. Biztos nem ken úgy 20 év múlva , de használható lesz…Champion gombaölő permet, rovarölő stb…

    Továbbá érdemes lenne egy autót átalakítani fagázosra:D (10kg fa /100 km , 10 perc után lehet menni ) sose tudni milyen világ lesz…

    Tibor bátyám erről kellene egy cikk hogy vajon mi meddig áll el valósan ahhoz képest ami rá van írva, mert sok esetben azt törvény kötelezi hhogy ráírják:D

  15. Elnézést rosszul emlékeztem, Imre bátyám a 85 éves szomszédom mondta annek idején, csak megközelítőleg emlékeztem:D Mindegy hogy 1000 vagy 2000Ft az arány a lényeg
    Na de akkor is 60 év alatt durván SZÁZSZOROZÓDTAK a fizetések, nyilván a bankban nem százszoroztódott meg a pénz.
    Csak azért említettem hogy az arányokat lássuk.
    ****
    Továbbá a közöny továbbra is marad mert mindenki a nyaralással és a fogysztói társadalombeli fogyasztással van elfoglalva. Új autó, lakás, kütyük stb…

    Sokan már most sem hiszik el hogy újabb válság jöhet. Egyik haveromnak is mondom aztán azt mondja hogy már 10 éve ezt hajtogatják.

  16. A legújabb fejlemények: szigorít az MNB

    https://www.portfolio.hu/finanszirozas/hitel/megjott-az-mnb-bejelentese-igy-nyul-bele-magyarorszag-a-lakashitelezesbe.2.289178.html

    röviden:
    A 10 év alatti futamidő végéig fixált kamatozású forint jelzáloghiteleknél – a nagyobb kamatkockázat miatt módosulni fog a törlesztőrészletre vonatkozó limit: Nem haladhatja meg a rendszeres havi nettó jövedelem 25, illetve magasabb jövedelem esetén 30 százalékát (Eddig 50% volt a limit!).
    A legalább 10 évre fixált kamatozású forint jelzáloghiteleknél nincs változás.

    Gondolom nem véletlenül módosítanak…

  17. 15:
    A felsorolásodból az derül ki, hogy te 30 év múlva is emberi társadalmakban gondolkodol. Felejtsd el. Számolj 5 évet. Ne vegyél 150 liter lánckenő olajat, mert se elhasználni, se eladni nem fogod tudni. Vegyél helyette 150 liter vodkát, mert azt bármire el fogod tudni cserélni. Ugyanez áll a cigarettákra és a koton gumira is. Ezekre az embereknek minden körülmények között szükségük van. Inkább bagózik, mint eszik. Nyomorban baszik, de gyereket nem akar. Vagy vegyél dehidrált élesztőt. A nők vesznek lisztet, de hogy mivel keltheti meg arra már nem gondolnak. Pedig élesztő nélkül nincs kenyér.

  18. 18.
    Pontosan. A cigarettáért pl. ölni fognak. Vagy olyan agybajt kapnak a hiányában, hogy azért ölnek.:-)

    Andrew elképzelései működhetnek egy-egy lokális összeomlásnál. Volt aki a szerbiai háborúban öngyújtó-utántöltéssel tartotta fent magát.
    Szerintem a hitelesített aranyérmék(még ha drágábbak is) működhetnek még emberi állapotok között.
    Falun érték a lánckenőolaj, városban azt se tudják mi az. Arra jó lesz egyébként bármilyen használt motorolaj, télen még az étolaj is elmegy, persze azt főzésre használják.
    Ki tudja mire kellene felkészülni?! Ha a globális világberendezkedés nem prosperál akkor ezek az elképzelések enyhén megmosolyogtatóak. De ő legalább ötletel, és biztos vagyok benne, hogy nem egy fotelhuszár.

    Andrew listája egy óhaj, hogy akkor is szeretné fizikai létezését folytatni,( még a megváltozott kondíciók ellenére is) mikor már az élet csak egy vergődés.

  19. Nem számítok semmi jóra hosszútávon 10-20-30 éves távlatban. Mindenesetre kíváncsi vagyok hogy a klíma , az olaj, vagy az ipari termelés omlik e össze drasztikusan legelsőre. Még mindig újabb és újabb gyárak nőnek ki Magyarországon. Ahhoz hogy gebasz legyen az ipari termelésben össze kell omlani a német autóiparnak, de az egyenlőre tartja magát.
    Azt mondják hogy nincs pénz, de jelenleg ha kimegy az ember az utcára tele van újszerű autókkal. A mi városunkban is rengeteg audi, mercedes van. Az utcán nem lehet átmenni annyi autó van.
    Kíváncsi vagyok mikor lesz Mo-on olyan hogy alig lesz autó az utakon(mint kb a 70-es években) , a wellnessek mikor lesznek szinte üresek a hosszú hétvégéken stb… amolyan élő geddon:D
    A cigi nem rossz , de ha nagyobb mennyiséget halmozol fel akkor a vámosak is megbaszhatnak. Iletve ha tudják hogy sok cigid az összeomlásban akkor lehet legelőször törnek be hozzád és vágják el a nyakad.
    ***
    Azért próbáltam olyan cucokra fókuszálni amik csak nekem kellenek azért hogy ne is kelljen egy öszeomlásban senkinek sem árulni semmi, mert egyből kitudódik hogy neked van és jönnek lopni. Amúgy szerintem még itt a blogon sincs olyan ember akinek lenne felhalmozva akármi is(akár tisztítószer stb,, akár cigi, pia) jelentősebb mennyiségben.

  20. 20 Andrew
    Kisebb összeomlások esetére elég, ha van egy jó szakmád. Amiket írtál arra jók, hogy ilyen esetben kicsit kényelmesebbé tegyék az életet és átmenetileg csökkentsék a költségeidet. Én még ide sorolná a saját tulajdonú házat, ahonnan nem lehet olyan egyszerűen kitenni, valamint ehhez kapcsolódóan további költségcsökkentő beruházásokat: kút, napelem, napkollektor, stb. Nagy összeomlás esetén a legfontosabb a fegyver, amivel megvédheted azt, amid van és beszerezheted azt, amire szükséged lesz. És eladni nem csak dolgokat lehet, hanem védelmet is.

  21. 17: Nagyon egyszerű ok van, hogy miért akarja az MNB a hosszabb fix kamatperiódus felé terelni a fogyasztókat.
    Matolcsy 2013-ban vette át az MNB-ben az irányítást és gyorsította fel az alapkamat csökkentését (5,25->0,9%). Mivel ez együtt jár a Ft árfolyamának romlásával (290->310Ft/€), ezért szükséges volt, hogy kivezessék a devizahiteleket, mert azokon azonnal a zsebükön érezték az emberek ennek hatását. Eddig az alacsony kamatlábú nemzetközi környezetben az alacsony magyar alapkamatot egész jól tolerálta befektetői réteg, + a gyengülő forint miatt a devizatartalék újrakötésén realizált MNB nyereséget az alapítványokba kitolták, és abból vették az államkötvényeket Matolcsyék, ami enyhén kétséges módja az állam finanszírozásának, de senki se csapott a kezükre.
    A devizahitelek kötelező forintosítása után a törlesztő részletek nagyságát alapvetően az MNB alapkamat határozza meg. Azzal, hogy máshol el kezdték emelni a kamatokat, nálunk is szükségessé válik ez a lépés, mert most már történelmi mélypontok felé tart a forint árfolyama, és ez már az inflációs célt veszélyeztetheti. Ha viszont emelnek, akkor a változó kamatozású hitelesek törlesztői is hamar emelkedni fognak, és morogni kezdenek majd… Ne ezt az elégedetlenséget akarja ő kitolni 3-5-10 évvel…

    Szembesüljenek csak majd akkor azzal, hogy 5 év alatt esetleg visszatért az 5-6%-os magyar alapkamat is a jelenlegi 0,9% helyett, és emiatt hirtelen ugrik egy nagyot a törlesztő. Addigra talán már nem is ő lesz a Jegybank elnöke, akinek emiatt kell hogy fájjon kicsit a feje…

  22. 20. Andrew
    Tévedsz, ma Magyarországon ismerőseim között több tíz családnak vannak felhalmozott készleteik rosszabb időkre. Több helyen élelmiszer, konzerv stb., raklap mennyiségben. Vannak olyanok is akiknek a teljes „gépesítés” megoldott állati erővel.
    A jobb módúak (több 100 millió Huf vagyon felett) Újzéland, Argentína a lehetséges menekülő útvonal. Természetesen ez nem kevés anyagi áldozattal jár. Sőt néhány külföldre szakadt gyerekkori barátom (USA, Németország) vásárolt itthon tanyát és rendezett be ha menekülni kell.

  23. 22. Avatar
    „…Matolcsy 2013-ban vette át az MNB-ben az irányítást és gyorsította fel az alapkamat csökkentését (5,25->0,9%). Mivel ez együtt jár a Ft árfolyamának romlásával (290->310Ft/€), ezért szükséges volt, hogy kivezessék a devizahiteleket, mert azokon azonnal a zsebükön érezték az emberek ennek hatását. …”

    még azért hozzátenném, hogy a helyzet nagyon instabil volt akkor, és a forinttól még az is várható volt ( illetve nem lehetett kizárni ), hogy durván beszakad, mégpedig az általad említett értéken jóval felül. Azonkívül a jegybank új, „unortodox” politikáját mindenki támadta, és biztos vagyok benne, hogy a saját berkeiben is voltak kétkedők. Akkoriban igazából a puszta túlélés volt a tét, senki sem hitte volna, hogy a jegybank stratégiája ennyire beválik.

  24. Felmerült bennem, hogy ha egy háborús támadás során lerombolják a lakásomat amire hitelt vettem fel, és ami amúgy biztosítva volt, mi történik vajon? Így jártam?

  25. 25:
    A biztosítási szerződésben általában ki van kötve, hogy forradalom és háború esetén nem fizetik ki a keletkezett kárt. Olvasd el türelmesen a biztosítási szerződésedet. Hát igen. A hatalmon lévő politikusoknak csak „politikai” felelősségük van (ami nem jelent semmit). A keletkezett kár a miénk.

  26. Vis mayor helyzetet emlit a szerzödés, de az természeti katasztofát jelent szerintem. Háborurol vagy polgárháborurol nem tesz emlitést. Szoval ha szétbombázzák a lakásomat, akkor mehetek sátrazni de a bank továbbra is tartja a markát a törlesztörészletért?

  27. 27. Sildi
    Szó sincs törlesztő részletről! Fedezet elvonás miatt a bank azonnal felmondja a szerződésedet és egy összegben követeli vissza a tartozást plusz mindenféle büntető kamatot. Lehet hogy jobban jársz, ha bombázáskor a lakásban vagy. 🙁

  28. 27:
    Háború, forradalom esetén, a dolgok gyökeresen megváltoznak. korábbi kurzus nem folytatódik. Visz majorra hivatkozást általában polgári per követ, ahol a bíró állapítja meg, hogy visz major-e vagy sem. Különben a visz major „előre nem látható” eseményt jelent.

  29. Egy háboru eléggé egy ” elöre nem láthato esemény” nek tekinthetö, nemde? 🙂 hogyan volt ez a második vh után? Fehérvárt például 90 %-ban lerombolták.

  30. 11: Olympia: a bitcoin feltalaloja valoszinuleg nem japan. Valoszinusitheto, hogy 3-4 ember csoport munkaja van benne, az egyik jelolt Nick Szabo, magyar szarmazasu szakember. Azert erdekes, hogy picsognak az emberek az inflacio miatt, meg a bankok tulhatalma miatt, a karokozas miatt amit okoznak, es nem tudjak ertekekelni, hogy emberek ezrei dolgoznak olyan infrastrukturan, technologiakon, amelyek segitsegevel erteket lehet kuldeni barhova a vilagon ugy, hogy senki nem tudja cenzurazni. Nincs ember aki be tudja zarni a bitcoin szamladat, vagy megtilthatna, hogy penzt kuldj akar olyannak is, akinek internete sincs. Nem bulvar lapokbol kellene tajekozodni, es akkor nem ilyen hulyesegekkel jonnel, hogy Bill Gates tamogatja. Elarulom, hogy megegyezik a velemenyed ez ugyben Bill Gatessal.

  31. 30:
    Úgy, ahogy akiknek lerombolták a lakását, az beköltözött a szomszédja mellé. Ebből lett a társbérlő. Mindenkinek volt meg nem térített vesztessége. Kinek sok, kiknek kevesebb.

    31 – jalso:
    Feltételezem, hogy a szlávon kívül magyar honlapokat is látogatsz. Kb. 10 €-ért lehet kapni ékezetes klaviatúrát. Érdemes megfontolni, mert a szövegedet alig lehet megérteni.

  32. 32: Ó, ha nagyon akarnám menne, bocsánat. A kilencvenes években kezdtem netezni, akkor a netikett alap pillére még az volt, hogy ne használj ékezetet, mert a kompatibilitási gondok miatt sose lehetsz biztos benne, hogy helyesen jelenik -e majd meg az email a fogadónál. Ha ezen szocializálódik az ember, úgy olvasol majd ékezet nélkül, hogy észre se veszed. Egy átlagosan flexibilis emberi agy simán megbirkózik vele.

  33. 33. jalso

    Szintúgy. Tulajdonképpen csak itt használok ékezeteket.
    Nemcsak a megjelenítéssel volt gond, de ha valamit elmentettél, sokszor nem tudtad megnyitni, meg értelmezhetetlenek voltak a hivatkozások, a fájlok nevei nem voltak olvashatóak, söt becsomagolt állományokat nem lehetett kinyitni. Föleg, ha több platformot is használtál.
    Ma ezerszer jobb a helyzet, de érdemes óvatosnak lenni, mert nem mindegy hogy natív módon vannak kezelve az ékezetes betük, vagy éppenséggel az eredeti html kód formájában. Ilyenkor másoláskor, mentéskor szétszabdalódhat a szöveg, és pl. egy mentett weboldalon értelmezhetetlenek a hivatkozások ( oldalon belül is ).

  34. 32. Kicsit utána olvastam és valóban: a biztosító nem fizet háború, polgárháború, terrortámadás, atomtámadás, sztrájkok miatt bekövetkezett károk miatt.
    Ha háború miatt lerombolják az otthonod, akkor számithatsz(elméletileg) kártéritésre, ha az országod a nyertes oldalon fejezte be a háborút. Például az USA is kapott háború s kártéritést Iraktól az Öbölháború után.

  35. 18:
    ” A nők vesznek lisztet, de hogy mivel keltheti meg arra már nem gondolnak. Pedig élesztő nélkül nincs kenyér”

    Tibor bá, gondolom a kovászról már hallott, ugye? Csak víz és liszt kell hozzá, semmi más.

  36. 36:
    „Tibor bá’, gondolom a kovászról már hallott, ugye? Csak víz és liszt kell hozzá, semmi más.”
    Igen, csak víz és liszt kell hozzá, meg egy kis élesztő. 😀

  37. Élesztő (szinte) mindenütt van, a leszüretelt szőlő is elkezd erjedni a „vadélesztőtől” beoltás nélkül is. Ha kiteszünk az udvarra egy tál csirizt, jó eséllyel „beleesik” valamilyen élesztő

  38. 39 – hargi:
    Ez igaz, de nem mindegy mi szaporodik el a „csirizen”. Tulajdonképpen a kovász nem más, mint az előző kenyér tésztájából félretett pár deka. Elvileg ezt a végtelenségig lehetne fenntartani, de a valóságban egy idő után „elvadul” a kovász, és érdemes a következő kenyeret élesztővel keltetni.

  39. Vajon amíg nem volt élesztő, hogy sütöttek az emberek kenyeret?

  40. Jalso, angol nyelvű lapokat szoktam sűrűn olvasni, onnan tudom, hogy Bill Gates támogatja. Én nem tudom, hogy Nick Szabó mióta magyar ilyen keresztnévvel, de Vezér-Szörényi László mondta, hogy magyar volt és japán is a csoportban. Hát nekem sajnos, mint pénzügyesnek, akármilyen is a világban a helyzet (fiat dollár stb, Libor botrány, most itt nálunk a deviza(alapú) hitel botrány), egy biztos, nem vezet sehova az ellenőrizetlen pénzáramlás. Szerintem a felszín alatt, mivel egy amerikai weblap összegyűjtötte a nem kamunak vagy bulvárnak számító Bloomberg és egyéb helyekről, hogy pl. az első Bitcoin Alap alapítóját is már megölték, én biztos, hogy úgy gondolom, ez nem tisztességes szándékú találmány és nagyon nagyot koppanhat valaki, kicsit olyan, mint a piramisjáték. Nem ismerem a teljes mélységét, néhány videót angol nyelven a YouTube-on már megnéztem, hát elég sötét jövőt jósolok Bitcoin és egyéb hasonló coin ügyben, mint pénzügyi elemző. Én nagyon nem szeretnék úgy utalni bármilyen áruért, hogy nincs ellenőrizve semmi…….

  41. A kenyeret lehet pótolni lepénnyel is. Csak liszt,pici zsiradék, só és víz kell hozzá. A tésztából kisebb tojásnyi darabokat kell vágni, kb 2 mm vékonyságúra nyújtani és vas serpenyőben szárazon megsütni egy-két perc alatt. Finom.

  42. 41. A nagymamám kovász receptje: 1 héjában főtt majd összetört krumplit 1 evőkanál lisztet, pici cukrot és kevés langyos vizet alaposan összekeverünk, majd lefedve 3napig meleg helyen tartjuk. Ennek az adagnak kb 1/3 része elég 1kg kenyérhez. A maradékot hütöszekrényben tartva még 8-10 napig felhasználhatjuk. Én kenyérsütö gépben is kipróbáltam és nagyon szép kenyeret sütöttem vele.

  43. 330 a forint az euróhoz,nem úgy néz ki hogy Matolcsyék kamatot szeretnének emelni 😀
    Nagyon kíváncsi vagyok mi a stratégiájuk,mert hogy állítólag szembe mennek minden közpoti bankkal,bár az EKB nem emelt kamatot,csak az eszközvásárlási programját felezi meg az év végéig.Matolcsy ezt az unortodoxiát Wilhelm Lautenbachtól vette,aki a weimari Németország gazdasági minisztériumának akkori vezető szakértője volt.

  44. 45.
    Lehet hogy megtámadták a forintot más egyéb környékbeli valutákkal eggyütt. Szerintem 350-ig elgyengítik úgy hogy rosszabbul járjunk és még drágább legyen minden. Ez olyan mint a birkanyírás , egy picit mindig nyirnak rajtuk, de a sok kicsi sokra megy. Aztán majd lehet úgy sül el hogy egyszer csak
    hirtelen kell majd 4-5% kamatot emelni egyik napról a másik napra előidézve egy újabb „svájci frank”-hoz hasonló hitelbotrányt.
    Apropó tv-ben láttam múltkor hogy idén 30 ezer ember/ vár elvileg kilakoltatásra, jövőre pedig 150 ezer. Ha kivesszük az időseket akiknek van otthona, a gyerekeket akkor kiderül hogy ez a 150 ezer elég sok ,és ez csak a kilakoltatás, ebben nincs benne a többszázezer akit nem lakoltatnak ki de alig tud fizetni hónapról hónapra, aki nehezen tud fizetni , aki kicsit nehezen. És talán ott van 10-20% aki gond nélkül tudja a törlesztőt fizetni.
    Na erre jöjjön majd a drága olaj vagy a klíma miatti élelmiszerdrágulás.
    Most látszik hogy a kurva nagy gazdasági fellendülésünkben még a talajt sem hagyták el sokan anyagi értelembem hanem csak mint egy repülő aki fel akar szállni de nem tud a földtől elszakadni…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük