(2381) Analógiák

Tibor bá’ online

 

Sokféle bölcsesség forog közszájon. Egyesek szerint a történelem  megismétli önmagát, mások azt mondják, hogy nem lehet kétszer belépni ugyan abba a folyóba. Én óvatosabban fogalmazok, azt állítom, hogy határozott analógiákat lehet felfedezni.

Orbán Viktor létrehozta a tökéletes kleptokráciát, és nyolc év szabad rablás után úgy látja, hogy ezt még évekig, de minimum 4 évig folytathatja.

1944. augusztus 23-án Románia „kiugrott” (ezért maradt náluk Erdély). A Vörös Hadsereg egy hónappal később, szeptember 23-án átlépte a Trianoni magyar határt. Három héttel később Szálasi úgy gondolta, hogy a háború megnyerhető, és a magyar népet még évekig hülyítheti, tehát „átvette a hatalmat”, aztán hetekkel később jobbnak látta elhagyni az országot.

A hatalmi tébolyban fetrengők mentalitására jellemzően kezdődött az úgynevezett Szálasi-per. A bíró, a bevett séma szerint, kérdezte: Neve? – Szálasi Ferenc; foglalkozása? – Magyarország nemzetvezetője; Tehát önnek ez a mániája még mindig tart. – Kérem szépen még nem mentettek fel.

Szálasi természetesen kötél általi halált kapott. Kivégzésére a Markó utcában került sor. A nemzet szó bitorlójának nyilvános kivégzését százezrek akarták látni. Irányába a gyűlölet elképesztő méreteket öltött. A Népbíróság pontosan ezért meg se fontolta Szálasi beszámíthatatlanságát, pedig nyilvánvalóan beszámíthatatlan volt. Meghatározás kérdése, mert aki napjainkban rákapott a nemzeti kifejezés használatára, szintén igényt tarthatna eme meghatározásra, nem az intézményezett lopások miatt, hanem mert nem képes betelni vele.

Amikor már szorult a kapca, a levegőben lebegő reménytelenséget már harapni lehetett, Szálasi bandája zsidókat cipelt a Duna-partra vízbelövetés végett. Még egy kegyetlen ideológia mellett is totálisan felesleges cselekedet. Csakhogy az elmebetegekből ezt váltja ki a helyzet reménytelensége. Ezért gondolom úgy, hogy február/március környékén Orbán szörnyű dolgokat fog művelni végső kétségbeesettségében. Pedig nem hiszem, hogy az új kormány első törvénye a halálbüntetés visszaállítása lenne. Bárha hinni lehet az analógiákban, semmi se lehetetlen.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

74 gondolat erről: „(2381) Analógiák

  1. Velős poszt, érdekes ez a “nemzeti” párhuzam is, Orbán számára nem kicsit baljós.

    Szerintem is be fog durvulni a diktatúra, mert olyan messzire mentek, hogy a hatalmat nem engedhetik át, mert akkor jó eséllyel mindennek vége számukra.

    Egy pici pontosítás, a románok 1944-ben ugrottak ki, ’45 nyarán már mindennek vége volt.

  2. 1 – Gyarmathy:
    Köszönöm az észrevételt. Elírás történt, javítottam.

  3. Tibor bá’

    Bocsánat a helyreigazításért.

    Magyarországon a nyílt Kleptokráciát 89-től kezdték szervezni.
    A mindenkori kormányzatok folyamatosan csiszolták.
    Vitya és bandája a közpénzek jellegének elvesztése formulával nagyot tökéletesített rajta.

    Rendkívüli naivitás azt gondolni, hogy Vitya nem adja át a kormányzást a régebbi, vagy újabb lopósoknak, mert akkor az ő lopásaira fény derülne.
    Mivel minden eddigi politikus lopott, lebukásra nincs esély, hiszen együtt ülnének a kóterben, mindegyik tisztában van a másik szennyesével, de kéz-kezet mos.
    Holló a hollónak nem vájja ki.

    Felelősségrevonás csak akkor lenne lehetséges, ha egy teljesen tiszta, becsületes emberekből álló kormányzat állna fel, és minden új tisztviselőt, személyenként 400 testőr védene, 24 órában. Ez csak az álmokban létezik

  4. Tibor bá’. Miért lesz az Orbán végső elkeseredés állapotában tavasszal?
    A választásokat simán megnyerik, lehet hogy 2/3-al. Utána meg simán kivezetnek minket az EU-ból. Ha szorul a kapca.
    Csak akkor lenne beszarva, hogyha az EU, megpróbálná fizikailag eltakarítani őt az útból, és megszállni az országot. Amihez nem kell túl nagy haderő sem.

  5. Orbán és kormánya Machiavellit megszégyenítően profi módon, minden gátlás és szégyenérzet nélkül építi ki a hatalom biztos megtartásának rendszerét.
    Az ellenzék szétmorzsolásával, a potenciális ellenzék magok lejáratásával megakadályozzák, hogy a választók képesek legyenek technikailag leváltani őket még akkor is, ha a fideszt pártolók száma lecsökkenne.
    Félő, hogy valamikor ennek robbanás lesz a vége, de az nem most lesz…

  6. Jó írás Tibor bátyám!

    A folyamat elkezdődött: A Jobbik ÁSZ általi rekord bírsága “tiltott pártfinanszírozás” miatt, ugye Simicska mostanság Vonáék mellett áll ki. 😛 Lesznek majd itt Simicska “Geci” Lajos és OV között még a választásokig csörték, sőt…! Olyat is pletykálnak a Verebek, hogy Morvai nem is akar visszavonulni, hanem OV vele akarja Vonáékat megbuktatni a párton belül, aztán jöhet a néppártosodás visszacsinálása, és ez így tökéletes OV -nak. Maszop érdekkörök egy részét kilóra megvette a Fityesz már ’10 környékén, legalább is Szilvásy György a felmentése utáni mai interjújában erre utalt.
    Szél Bernadettékra kezdik rásütni, hogy Soros bérencek, aztán ezzel a nagy ellenzéki szétforgácsolással (OV még Rákosinál is jobban alkalmazza a “szalámi” taktikát.) és a kb. 2-2,2 millió meghülyített “választópolgárával” nem hogy 2/3-a, hanem egyenesen kb. 3/4 -e lesz az országgyűlésben. A java meg csak utána jöhet, de az már élő egyenesben maga lesz az “őrület”…!

  7. A robbanás nem most lesz hanem majd 8 év múlva. Addig tűrni fogunk, ők meg lopni. A magyar nép még nem áll ott agyilag hogy belássa ez az út járhatatlan. A csoró réteg el van foglalva azzal hogy mit egyen másnap. Akinek meg pénze van azoknak meg fekszik Orbán rendszere.

  8. Általában leszarom a belpolitikai témájú posztokat, de nem tudok elmenni amellett, hogy miket is irkált Tibor bá, kicsivel több, mint 2 éve.
    Most meg népfelkelés a Gonosz ellen, sőt Dunába lövetés.

    A robbanás meg nem Orbán miatt lesz:
    azt tegnap elintézte a Trampli, aktiválta az Európába általuk és NGOik, hasznos idiótáik által becsempészett iszlámista proxykat, miközben az USA- ban beutazási tilalom van rájuk.
    Gladio- B folytatódik.

    Az ellenzéket meg nem kell senkinek lejáratni- megteszik ezek saját maguk, minden egyes nap.

  9. Még nyolc év? Addigra kiépül az újfeudalista rendszer, Orbán és családja dinasztiája fog uralkodni, míg tart az ország, míg kívűlről meg nem dönti valamilyen felfordulás vagy támadás.
    Ezen az úton vagyunk és kétséges, hogy ezt a folyamatot ki lehet-e még siklatni. Amíg az únió része vagyunk, addig van rá remény, de onnan nagyon kifelé áll a szekér rúdja.

    bogozy,
    “Mivel minden eddigi politikus lopott, lebukásra nincs esély, hiszen együtt ülnének a kóterben, mindegyik tisztában van a másik szennyesével, de kéz-kezet mos.
    Holló a hollónak nem vájja ki.”

    Világítsd már meg légyszi, hogy ez hogyan igaz a Jobbikra, meg az LMP-re. Merthogy Gyurcsánytól meg az MSzP-től valóban nem kell tartania és nekik lehetséges, hogy átadná a hatalmat, ha muszáj, mert nem bántanák és szépen folyna tovább minden.

    Bizonyos hírek szerint az LMP-vel összefogva képzeli Vona a kormányzást. A törésvonal tehát a kleptokráciát kiépítő és lejáratódott pártok, elkopott figuráik között és a még hatalmon sohasem lévő pártok között látszik, akik még akár becsületesek is lehetnek és még akár el is számoltathatják az elmúlt 28 év rablóbandáját, nyilvánossá tehetik az ügynöklistákat és gátat vethetnek az ország lepusztulásának.

    És mindezt egyre többen ismerik fel, hogy ez talán az utolsó esély, hogy ne süllyedjen az ország egy végtelenül becstelen réteg által alkotott új arisztokrácia évtizedekre bebetonozott rémuralma alá, ahol pár száz kiskirály, pár százezer talpnyaló mellett a nép nyomorog és hullik, mint a légy.

  10. 8.
    A terrorista sejtek majd azért követnek el merényleteket, mert Európa szinte egy emberként elítélte Trump lépését? Ha valamiért, nem ezért…
    Az ellenzékkel kapcsolatban persze igazad van, de mégis feltűnő, hogy micsoda kampány folyik azon ellenzéki szervezetek és személyek ellen, akiknek papírforma szerint semmi esélyük sincs.
    A fidesz még a leghalványabb esélyt sem akarja megadni, ágyúval lőnek a verebekre is, ami már szinte nevetséges.
    Igaz, Orbán nagyon a szívére vette, mikor legutóbb a baloldal átvette tőle a hatalmat, mikor erre nem számítottak, azóta inkább háromszorosan túlbiztosítja magát…

  11. Úgy értem, hogy 8 éven belül megfővünk, szétrobbanunk és átsugároz minket az atom, meg még kitudja mi történhetik addig. 🙂

  12. A Fidesz miért is nem tud 20-35 éves korosztályból pár értelmes, ám párthű fiatalt abból a nagy szavazóbázisából összeverbuválni, hogy a politikájukat az egyetemista korosztály is érdemben reprezentálja? Azért, mert a fiatalok nem fideszesek, mert nem létezik az a hatalmas szavazóbázisuk.
    Miért nem a látványos CÖF-ös felvonulást választották a levelezés helyett?
    Talán azért, mert ciki lenne, ha még buszoztatott tömegből sem jönne össze ötvenezer résztvevő?
    Horn megnyerte a választást egy nyakmerevítővel.
    A Fidesz azon a határon ténykedik a Jobbik rovására, ahol maga teszi jelképesen a nyakmerevítőt Vona nyakába, ami a választás megnyerését jelenti számukra.
    A Fidesz első ötlete a Jobbik agyonhallgatása volt. Mikor ellenzéki pártokról beszéltek, a Jobbik rendre kimaradt a felsorolásból.
    Pár hete elkezdték lejáratási szándékkal a 8-10 évvel ezelőtti jobbikos kirohanásokat feleleveníteni. Amibe az MSZP is beszállt Lendvai Ildikóval megfejelve.
    Ez a múltidéző stratégia nem vált be, így elhagyták ezt a vonalat is.
    A legutóbbi az ÁSZ támadás volt. Mióta megtörtént a támadás, a Jobbik az internetes felületeken ezerrel pörög a szimpatizánsok megosztásai miatt.

    A fiataloknak csak egyszer kell az ősökkel dumálni arról, hol képzelik el a jövőjüket.

    ” A tanulók közel fele külföldön képzeli el a jövőjét – mondta el az InfoRádiónak a Tárki vezető kutatója.”

    Egyetlen fiatal kettő szülő és kettő nagyszülő szavazatát képes elvonni a Fidesz-től.
    A Fidesz kezdhet izgulni, átugorja e egyáltalán az 5%-s bejutási küszöböt.
    Ha a slepp és a szavazótábor vesztést szimatol, akkor a diktátort gyorsabban hagyják magára, mint azt ő maga felfogná.
    Lásd, Nicolae Ceaușescu és csapattagok.

  13. 08 – Ouse M.D.:
    Ha neked anyagi előnyöd származik Orbán regnálásából, azt megértem, de ez esetben csendben kellene maradnod. Ha te meggyőződésből véded Orbánt, azaz Fideszbirka vagy, akkor “mindössze” azt árulod el magadról, hogy hihetetlen sötétség uralkodik a fejedben. És ezt komolyan gondolom.

    13 – Károly:
    Így van. A 800.000 MSZMP tagból 1991-re egyetlen egy darab se maradt.

  14. 13:

    Ja, látom magam előtt, ahogy a mostani fiatalok (nyilván annyira hülyék, hogy nem olvasnak netes híreket, nem jártak még a nagyszerű Nyugaton) mind a NO GO zónákba meg a párhuzamos társadalmakba vágynak WC- t pucolni és adót fizetni a menekültek segélyeire.

    14:

    Nem lehet, hogy neked van Orbán- fóbiád?
    Tudom, bárki jobb lenne nála, úgyhogy nemsoká Csau sorsára fog jutni :DDD

  15. 15.

    Az is lehet, hogy nem az m1-et nézik, meg a magyaridőket olvassák :).
    Károly ezt írta: ” A tanulók közel fele külföldön képzeli el a jövőjét – mondta el az InfoRádiónak a Tárki vezető kutatója.”

    Keményen ‘megcáfoltad’ ám bárgyú beírásoddal. Ténykérdés, hogy százezrek hagyták el az országot. a Tárki felmérése is ténykérdés, naponta mennek el a fiatalok, középkorúak. Biztosan az lehet a baj, hogy nem olvasnak netes híreket.

    Sőt, talán szeretnek WC-t pucolni is, főleg ha 8 – 10 euró nettót kapnak óránként érte. MÉg így is jóval több a kilátás, hogy előrébb jutnak, mint fidesz rabszolgaként, közmunkásként dolgozni havi 47 ezerért életük végéig, de azt is csak akkor, ha kellően hangosan tapsolnak.

  16. Az elmúlt években csak olyan emberrel találkoztam, aki szidta a fideszt és orbánt és soha sem értettem, hogy miként tudják így megnyerni a választásokat ha ennyire utálja őket mindenki. De. Most pl olyan munkahelyen dolgozom (lényegtelen hol), hogy az emberek nagy többsége kemény vonalas fideszes, jó sokan vannak, és meg vannak elégedve a jelenlegi rendszerrel. Vidéken meg teljesen el vannak hülyítve az emberek, nézik az M1-t és hiába nincs mit enni azt hajtogatják, hogy őket így meg úgy megvédi Orbán. Saját rokonaim is ezek közé tartoznak ezért is mondom.

  17. Károly,
    itt vannak a fidesz fiataljai, az értelmi szintet ítélje meg mindenki magának.

  18. 16:

    Hagyták el- múlt idő-
    2015 óta sokminden megváltozott- ezt nem fogjátok fel. Orbán meg igen.
    Az anyagi csili- vili helyett a biztonság lett a fő szempont.

    Azt a baromságot meg, hogy Magyarországon tömegesen éheznének az emberek- el kéne már felejteni….
    Aki tisztességesen dolgozik, az meg tud élni rendesen. Nem nagy lábon, de tuti nem éhezik.

  19. NINCS 8 évetek, legalábbis a helyzet mai állása szerint.
    Nem akartam volna megszólalni a témában, de az valami rettenetes, hogy megint, ismét és újból veletek baszakodnak sz EU-ban.
    Nem tudom nálatok mi van a hirekben lehozva vagy sem, de ime nálunk ugyebár december, év vége, és ismét folyik a rádióban-tv-ben az évvégi kiértékelés és kedves tisztelt országotok neve többször is emlitésre kerül.
    Azt már megirtam volt nektek, hogy nemrég leszállitásra kerültek a nyavalyás amerikai rendszerú füthető sátorok.
    Nos, mintha odaát Brüsszelben valakik csak erre vártak volna, ismét előkerül a migránsváros/ok ügye, és legutóbb valami rohadék, nem jegyeztem meg a nevét se, erőszakkal is betelepitené hozzátok a sok sáskát.
    Hannan Krystall, egyik jónevű hirelemzőnk a napokban fejti ki, miszerint MO. az unió leggyengébb láncszeme minden szempontból, az ő saját megérzése hogy veletek szemben ez az úniós banda majd mindent megmerészel engedni,és ami a ti szempontotokból nagyon baljós fontossággal bir: Krystall mondott valamit a visegrádi négyekről.
    Nekem ez a fogalom semmit sem mond, neki igen.
    Véleménye az, hogy az únió a közeli jövőben igyekezni fog valamiféle széthúzást szitani köztetek és a négyek között, igyekszem nagyjából idézni, éspedig:
    Az unió számára valszeg létkérdés a migránsok szétosztása. Rendkivül körmükre égett a gyertya, de igyekeznek titkolni a nyomasztó helyzetet és a tornyosuló bajokat.
    A migránskvőta ellen a keleti országok a legnagyobb ellenzők, és Mo. viszi a zászlót.
    Az únió, Krystall szerint, már az elején csakis benneteket szemelt ki befogadóállamnak, az ő szempontjukból logikusan, mert Mo. földrajzi adottságai-a sikságaitok – mintegy predesztinálják országotokat erre.
    Szerencsétekre, partnerre találtatok a többi kelet-európai országgal , akik szintén ellenzik a kvótákat, és az únió rájött, hogy ezen konstellációban csak és kizárólag Mo. ellen migránskérdésben nem léphet, mert rettenetesen kilógna a lóláb.
    És akkor most jön a csattanó: Krystall szerint az únió egy hátatok mögötti csapdát készit nektek azzal, hogy a legnagyobb titokban igyekszik egyezségre jutni a visegrádi négyekkel: nekik békét hagyna a kvótákkal, amennyiben cserben hagynak benneteket és ők is ellenetek fordulva nyomást gyakorolnak rátok hogy fogadnátok be a sáskahadat, hiszen oly sok szép sik területetek van, oly olcsó és könnyú a sikságra épitkezni, jógyerekek ezek a migránsok, azonkivül még pénzt is kaptok majd.( Mellesleg és zárójelben, Krystall azt is gyanitja, hogy a kvóta alóli menekülésen kivül, titokban a visegrádiak is kapnának valami pénzeket ha elárulnak benneteket)
    Igy állnak jelenleg a dolgok arrafelétek.

  20. 20:

    Ez nem új dolog, eddig is próbálkoztak a bomlasztással- nem sikerült nekik.
    Ehhez kapcsolódik- neked, szeretettel- hogy tegnap Csehország és Lengyelország is jelezte: beállnak mellénk a kvóták elleni EU bíróság előtti védekezésben.

    Az még el fog tartani egy ideig, addig pedig csak növekszik a szimpátia- és még az Európai Parlamenten belüli támogatás is- Magyarország irányába.

    Visegrádi Négyek: Magyaro, Csehország, Szlovákia, Lengyelország.

    Eddig csak az idióta szlovák kormány tűnik gyenge láncszemnek.

  21. Bálint, ehhez mit szólsz?

    https://hirtv.hu/ahirtvhirei/20-ezer-gazdag-bevandorlo-erkezett-a-letelepedesi-kotvenyekkel-2432530

    Azon gondolkodom, hogy hány arab vahabita ék lehet ezek között, akik élethosszig tartó jogot kapott Magyarországon? És ki tudja mekkora befolyás és erő van mögöttük? Nem innen (is) fúj a szél?
    Például Szaúd Arábia nagy bajban van, az olaj kitermelése egyre drágább, mivel drasztikusan nő az EROEI, ráadásul egyre nő a belső felhasználás. Az alacsony ár miatt több száz milliárd dollár tartalékuk is a végét járhatja már. Ha nem lesz olajbevétel, nem tudnak miből megélni, a társadalom fellázad, egymást fogják nyírni, akár meg is enni. Már két-három éve terjednek olyan hírek, hogy a fél Arábia át akar települni kelet Európába.

  22. 22: csak neked:

    Kína: 5487 fő, ebből 4095 kérelmet engedélyeztek,
    Oroszország: 392 fő, ebből 297 kérelmet engedélyeztek,
    Irán: 93 fő, ebből 39 kérelmet engedélyeztek,
    Pakisztán: 59 fő, ebből 38 kérelmet engedélyeztek,
    Irak: 47 fő, ebből 30 kérelmet engedélyeztek,
    Jordánia és Kazahsztán: 29-29 fő, ebből 16-16 kérelmet engedélyeztek,
    Libanon: 28 fő, ebből 24 kérelmet engedélyeztek,
    Egyiptom: 26 fő, ebből 15 kérelmet engedélyeztek,
    India: 26 fő, ebből 12 kérelmet engedélyeztek,
    Líbia: 17 fő, ebből 13 kérelmet engedélyeztek.

  23. “2015 óta sokminden megváltozott- ezt nem fogjátok fel. Orbán meg igen.”

    Mostmár 50 millió muszlim helyett 52 millió van Európában meg történt néhány véres merénylet.
    Ez valóban nem kevés, a helyzet fokozódik, de a kivándorlás Magyarországról továbbra is folyik, egyáltalán nem múlt idő. Köreimből egy magyar hazament, de négy vagy öt viszont jött az utóbbi egy-másfél évben. Nem bántani akarlak, de szerintem letüdőzted az orbán-habonyféle propaganda szmogot.

    A magam részéről közel másfél évtizede nyugaton melózok. Itt is romlik a helyzet mindenféle szempontból, de még nem annyira, mint otthon, azaz a szakadék nő. A nyugati világ legtöbb környékén szinte semmi nem érezhető a muszlim féle válságból.
    A muszlimokra térve, nem tudom, hogy mi leszünk-e itt tele hamarabb, vagy egy hirtelen elözönlés és nyugatról való kiszorítás következtében Magyarországon torlódnak fel akár százezerszámra.
    De te csak higgy az Orbán megvéd c. tételben, addig is nyugodtan alszol.

  24. 23:
    Örülök neki, ha semmit nem érzékelni belőle.
    Talán azért, mert nem is lehet róla beszélni :DDD

    Merkelisztánban két facebook- cenzúra központ és 10.000 katona laptoppal a kezében segítette a demokratikus választási kampányt.
    Miközben az online médiumok felületein 100%- ban megszüntették a kommentelést.

    Szóval, ha ennyire semmit nem érezni, minek ez a nagy “demokrácia”.
    Vagy az intézményesített Rendkívüli Állapot Franciaországban, ideiglenesen Belgiumban, Németországban hosszabbítgatva 3 havonta, fű alatt.

    Ehhez képest Magyarországon azt kommentelek, amit akarok, ott és ahol csak akarok. És csak a déli határokon van rendkívüli állapot, nem országosan. Arról nem is beszélve, hogy bárhol, bárkivel beszélgethetek bármiről.

  25. “Merkelisztánban két facebook- cenzúra központ és 10.000 katona laptoppal a kezében segítette a demokratikus választási kampányt.
    Miközben az online médiumok felületein 100%- ban megszüntették a kommentelést.”

    Hú basszus, ezt honnan vetted?
    Kérdezz meg inkább kint lévő magyarokat, hogy érzik magukat. Haza akarnak-e menni, hogy látják az otthoni dolgokat.

    Próbálj meg Vitya bátyád vagy sleppjének facebook oldalán igazi kérdéseket feltenni aztán meglátod, hogy hol kommentelhetsz 🙂

  26. “Talán azért, mert nem is lehet róla beszélni :DDD”

    Kerestem találomra egy videót, mely a migránsokról szól. Több, mint egy éve töltötték fel.

    https://www.youtube.com/watch?v=bOkRfYHYJU8

    El tudod olvasni a kommenteket? Ha nem, a fordító segít. 3700 hozzászólás, melynek 99 %-a agyba főbe szidja, átkozza a migrantokat.

    Látod ilyen egyszerű utánajárni, hogy egy állítás igaz-e vagy sem. Bődületes marhaságot írtál barátom. 🙂

  27. Kedves új kormányban reménykedők!
    Szerintetek Vona , aki az MSZP és Gyurcsány után a hatalom érdekében már a volt SZDSZ-esekkel is kokettál, és szinte hetente mutatja meg újabb és újabb átszabott öltönyét – szóval a Jobbik , valamint az LMP , ők ártatlan bárányok lesznek ( jóindulatúan: maradnak) ebben a velejéig romlott, pénzéhes, hazug világban??? Ti még hisztek az esti mesékben?? Az EU meghatározó vezetőiről folyamatosan derülnek ki a disznóságok. Ők majd simogatni fogják Mo. újonnan megválasztott báránykáit? Vagy inkább a báránykák fognak beállni az EU-sorba, és engedik majd a Bálint által jelzett sátorvárosok létrejöttét? Természetesen ingyen,
    soha, senkitől egy fillért sem fognak elfogadni, pláne zsebre tenni. Miután nem fognak lopni, mindennek csökkenni fog az ára, és hazánk virágos bokréta lesz a világ kalapján. Ugye? Vagy jön a régi szöveg, hogy OV és bandája annyit lopott, hogy szükség van a megszorításokra. Mint ahogy az minden baloldali kormány áldásos tevékenységét jellemezte .

  28. Indiánlány,

    hát igen, ennek kockázata megvan, az kétségtelen.
    De akkor azt mondod, hogy aki még nem járatta le magát, – annyit tudsz felhozni, hogy hetente másik öltönye van? – aki még nem lopott, az tuti, hogy fog, így ez érv lenne arra, hogy szavazzunk továbbra is azokra, akik a fél országot szétlopták és lenyúlják, lenyúlták az úniós támogatások nagy részét?
    Akik lopnak, csalnak, hazudnak, lejáratnak embereket, rágalmaznak, tönkretesznek mocskos módon embereket, akik nem tetszenek nekik és kiüresítették a jogállamot, az Alkotmányt is lecserélték saját érdekeik és szájízük szerint? Betonozzuk be a hatalomittas, kleptomániás despoták hatalmát, ne is adjunk esélyt semmi változásra mondván, úgyis mindenki lop és elkurvul?

    Fura egy érvelés, nem mondom.

    Amit művelnek most Havas Henrikkel meg a Jobbikkal, nem fordul ki tőle a gyomrod?

  29. Gyarmathy és a többiek:
    Akinek agyát megfertőzte a Fidesz féreg, azzal vitát folytatni nem érdemes, mert érveléseik a béka seggét se érik el színvonalban. “minden héten másik öltöny”. Úr Isten! Hová süllyedtünk.

  30. Úgy látszik egyeseknek az olvasás- értelmezés nem megy.

    On- line médiafelületen- talán a jouwatch kivételével- Németországban nem lehet sehol sem kommentelni. Próbálj meg a Spiegel, FAZ vagy hasonlók oldalán migránsos cikkhez hozzászólni.

    A youtube- ról meg annyit, hogy gőzerővel teszi korhatárossá, megoszthatatlanná a migránsokat valóságban bemutató videókat.

    Itt meg jönnek egyéni példákkal az Egyenlő Bánásmód és tsai- miközben az általános cenzúrával semmi bajuk a fejlett Nyugaton.

  31. Mikor a rakásba gyűjtött nedves gallyfát akarom meggyújtani, a módszer ami bevált a hatékony égetésre, hogy nem egy helyen gyújtok alá, hanem több kicsi tűzfészket csinálok. Mintha épp ez zajlana a világban, csak nagyban.
    Forró pontok. É-Korea-i térség, Ukrajna, Szíria, Irán, en bloc a Közel Kelet, Venezuela, India és Pakisztán állandó konfliktusa Kasmír tartomány miatt, Orosz-USA viszony elmérgesedése, folyamatban van Európa destabilizálása, Közép-Afrikai Köztársaság, Szomália, stb.
    A méreténél fogva a gallyfám és a világ közé ékelődik Orbán folyamatosan harcban állunk retorikája és tettei. Az egyre bizonytalanabb kimenetelű tűzfészkei ugyan olyan hatással lesznek az országunkra, mint a nedves gallyfa alágyújtási technikám. Egyszer csak a sok kicsi lángocska elemi erővel lobbantja lángra a farakást. Analóg.

    2010, 20.4 ezer milliárd; 2017: 27.5 ezer milliárd (nominális államadósság)

    A kormány az Eurostattal szembeni elszámolási vitában elfogadta a vereségét, így az Eximbankot, a jegybanki alapítványokat és a garanciaalapokat is állami intézményként kell majd számon tartani, ezzel pedig az államadósság meg fog ugrani. De mivel ugyan azt a játékot űzik, mint annakidején Gyurcsány, ezért csak a választások után jelennek meg államadósságként.
    Ezekhez jön nemsokára 3.000 milliárd Orosz és 550 milliárd Kínai (vasút) hitel.

  32. 32:

    Épp ezért kell prioritások szerint cselekedni.
    A virtuális nullák meg a kamu- gazdasági mérőszámok helyett,
    a VALÓDI veszély ellen kell elsőnek lépni:

    az pedig a tömeges illegális migráció és a kötelező kvóták.
    Második pedig a brüsszelita idióták és hazai árulóik, akik Brüsszel kezébe adnának minden magyar szuverenitást, csakhogy hatalomra jussanak, Simlicska vagy Szorosz gazdájuk pénzügyi étvágyát kielégíteni.

    A nyugati seggfejek meg örülhetnek a havi 5.000 EUR- nak a virtuális bankszámlán, amikor totális NO GO zónává lesznek az országaik.

  33. 22.Gyarmathy
    Mi a logikája ennek a letelepedési kötvény-dolognak?
    Van egyáltalán gyakorlata más országokban is a pénzen vásárolt letelepülésnek?
    Ha nálunk, vagy bárhol a világon a kormány tesz valamit, lép valamit, azt per ratio meg kell magyaráznia a népnek hogy miért és mivégből.
    Nálatok hogyan magyarázták a betelepitések okát?
    Szükségességét, logikáját, vagyis a mögötte álló rációt?
    Nálunk el lett fogadva 700 dél-afrikai bür család letelepedési kérelme, és a népnek meg lett magyarázva a RÁCIÓ:
    A fehérek tarthatatlan helyzete egyrészt-vagyis humánum és szolidaritás- másrészt becsületes, dolgos személyek általi gazdasági gyarapodás.
    Logikus és egyszerú.
    Nos, nálatok mivel magyarázták az arab betelepitéseket?

  34. Tibor bá’

    Nem azt írtam, hogy minden héten másik öltöny, hanem hogy a régi öltönyét szabja át újra és újra. Írhattam volna szájbarágósan is: köpönyegforgató.
    Attól, hogy le akarja váltani Orbánt, még nem biztos hogy olyan nagyszerű lesz, mint amilyennek elképzelitek. Sőt! Dróton fogja a Nyugat rángatni. Erre Heller Ágnes a garancia, aki szerint Vona igenis megváltozott, szalonképes lett. Innentől összefogás esetén – ha nincs csak jobbikos jelölt – a liberálisok és baloldaliak nyugodtan szavazzanak rá. Aztán majd ha a mór megtette a kötelességét, a mór mehet…. Mert nemzeti politikát már csak őmiattuk sem folytathat a Vona.
    Egy kérdésre válaszoljatok nekem! Ha Vonát leváltja a Jobbik és visszatérnek a radikálisabb irányhoz, majd Vona sértődötten új pártot alapít, akkor Ti kire szavaznátok?

  35. 35: Az ember fantáziájának nincs határa. Lehet azon szöszölni, hogy aki most nem kormányfő, az biztos milyen szar lesz majd a jövőben, ha hatalomra kerül.

    De ha már ezen szöszölünk, akkor azon gondolkozzunk el, hogy lehet-e annyira aljas és korrupt, az ország és az emberek valódi érdekeit semmibevevő vezető, mint a jelenlegi?

    Vona szerintem jellemében markánsan nem különbözik OV-től. Ugyanakkor a Jobbik szerintem soha nem lesz olyan szervilis seggnyalója Vonának, mint a fidesz OV-nak. A Jobbikban elég sok normális ember van, a fideszről ez már nem mondható el.

  36. Ouse M.D.
    Én a magyaridok.hu-n sem tudok kommentelni. Sőt sok más újság felületein sem, akkor tombol a cenzúra Magyarországon az online felületeken?

    “A youtube- ról meg annyit, hogy gőzerővel teszi korhatárossá, megoszthatatlanná a migránsokat valóságban bemutató videókat.”

    Csak folytasd nyugodtan a légből kapott állításokat. Nem linkelgetek itt tovább, mert minek, akit érdekel, kb. 2 perc alatt utánajár mennyire állja meg a helyét, amiket írkálsz, meg Tibor bá-nak igaza van..

    Bálint,
    “Mi a logikája ennek a letelepedési kötvény-dolognak?”

    A pénzszerzés a hazaáruló (szó szerint hazát árultak saját zsebre) politikusainknak.
    250 000 majd 300 000 euróért adtak egy letelepedési kötvényt, de ezt a pénzt a beengedettek csak kölcsön adják, amit vissza kell nekik fizetni kamatostúl, miközben az ügyintézésért hatalmas pénzeket tett el magának Rogán Antal cége.

    Tehát ha egy gazdag, befolyásos arab hozott 300 ezer eurót és kölcsönadta a magyar államnak, akkor örökre szóló jogokat kapott Magyarországon, a pénzét pedig visszakapja kamatostól a magyar adófizetőktől, miközben az üzleten a politikusaink gazdagszanak. Erről van szó Bálint, hazaárulásról.

    Ez év júniustól szünetelnek az ilyen kötvények eladásai, mert már nagyon gáz volt, meg jön a választás, de jövő év tavaszától újra kinyithat bolt, ha Orbánék megtartják hatalmukat. VAgy kicsit később, mert ha csökken vagy leáll majd az úniós pénzek beáramlása és Orbánéknak pénzre, valutára lesz szükségük, vajon ki fogják hagyni a pénzszerzés eme kipróbált és bejáratott módját?

    És ami a legszebb, hogy a fidesz fanok, miközben harsogják a kormány idegenellenes szólamait és megy a Soros, Soros, Soros…, azt nem veszik észre, hogy közben a hátsó ajtón pénzért beengedtek 20 ezer idegent.

  37. Az a baj, hogy az átlag mint ez a csapat is nem látjátok a fától az erdőt ahogy olvasom a hozzászólásokat ! Mindegy ki van hatalmon mindegyik lop az a jussuk. Ti meg vitatkoztok, majd szavaztok négy évente, hogy melyik mocsok lopjon. Szánalmas 🙁

  38. 39 – állampolgár:
    Szóval te is fideszbirka vagy.
    Utálom, amikkor hülyének néznek.
    Persze, mindenki “lop”, aki megteheti, az egész világon. De nem mindegy mennyit, és hogyan. Kádár alatt a honvédelmi miniszter kiskatonákkal építette fel a házát. Az MSZP alatt Horn Gyula kapott egy villát, amire (mentegetésként)a pénzt a Németországban kiadott könyvéért “kapta”. Az SzDSz-es Demszki a franciáktól kapott egy Horvátországi villára valót, mert, hogy tőlük rendelték meg a metrókocsikat. Viszont Orbán és bandája mindenre képes, csakhogy lophassanak. Bp-Belgrád vasút, amire a kutyának sincs szüksége (a kínaiaknak egészen biztos nincs), Paks 2, amit utódaink 50 évig fogják visszafizetni. Betelepedési kötvény, ami egyértelműen, és nyilvánvalóan vesztességes ügylet, hadd fizessék ki a ráfizetést az adófizetők. Ezt bagatellizálni csak fizetett Fideszbirkáknak van pofája.

  39. “Attól, hogy le akarja váltani Orbánt, még nem biztos hogy olyan nagyszerű lesz, mint amilyennek elképzelitek. Sőt! Dróton fogja a Nyugat rángatni. ”

    Indiánlány,

    Mivel a nyugati tömbhöz tartozunk(még), így aztán ha Vona lenne vagy lesz a kormányfő, nyílván igazodnia kell, mint ahogy Orbánnak is. Viszont egy csomó ország egész jól boldogul és fejlődik a nyugati viszonyrendszerben. Lehet mutogatni Vonára, hogy biztosan ilyen lesz meg olyan lesz, de tolvaj, országot áruló, rágalmazó propagandájára tízmilliárdokat költő, becstelen gazembereket védelmezni, azt nem lehet.

    “Egy kérdésre válaszoljatok nekem! ” És is feltettem egy kérdést előző, neked címzett hsz-emben. Kár, hogy nem válaszoltál rá.

  40. 39: “nem látjátok a fától az erdőt”

    Te meg a nagyságrendek közötti különbséget nem látod.
    Orbánék a teljes államgépezetet átállították a szervezett lopásra. Szánalmas, hogy te meg ezt nem látod… Vagy csak nem akarod látni, ahogy legázolnak mindent és mindenkit, csak hogy a zsebüket tömhessék. Ilyen mértékben /mértéktelenül/ lopni, ez Magyarországon nem volt korábban divatban.

    A problémát ugye az jelenti (a fidesz-fanoknak), hogy a fidesz kitaposta az utat, feltárta a lehetőségeket minden utána jövő pártnak, ezért majd azok biztosan ugyan ezt teszik. És, akkor mi van, kérdem én? Mi a különbség, ha nem az Orbán, hanem mondjuk a Vona család gyarapszik ilyen hihetetlen mértékben? Vagy amit szabad Orbánnak, nem szabad másnak? A mezei polgárnak mindegy, ki zsigereli ki.

  41. 35 – bálint:
    Kiegészítésként, amit Gyarmathy írt 38. alatt. Nem kellett feltétlenül gazdag arabnak vagy kínainak lenni. A betelepedési kötvény után fizetett kamat duplája annak, amennyiért kölcsönt lehet felvenni. Tehát kölcsönből is be lehetett fizetni a 300.000 € (ha valaki tudott ilyen kölcsönt felvenni) aztán elszámolás után még ütötte is a markát 2-3 százalék, ami (ha jól számolok) 18-27.000 € vagyis kb. fél millió forint. Nem sok, de mellette egy életre szóló európai (magyarországi) tartózkodás kurva jó üzlet NEKIK.

  42. 43.Tibor bá
    38.Gyarmathy
    Drága jó barátaim, megmagyaráztátok a FOLYAMATOT, de nem a RÁCIÓT!
    Van ugy, hogy egyes orvosságok oly keserüek, hogy valami édes bevonattal van ellátva a pirula, hogy egyáltalán a szájába vehesse az ember.
    Ismét megkérdem: hogyan és milyen MAGYARÁZATTAL lett nektek beadva a letelepedési kötvény-dolog, és hol van ennek párja-gyakorlata Mo-n kivül?

  43. 44: “beadva a letelepedési kötvény”

    Sehogy nem lett “beadva”, titokban indult, aztán lassacskán fény derült rá. És nem, senki sem kezdett lázongani miatta, mikor kiderült, ha ezt kérdeznéd. Tűrünk, mint a birka.
    A magyarok hátán szántani lehet, csak az ekét nemzeti színekre kell mázolni… 🙁

  44. Bálint,
    Ráció az ország szempontjából az lett volna, hogy olcsóbban jusson pénzhez, kölcsönökhöz az ország, mint ha a pénzpiacokról vesz fel hitelt.
    Viszont – ahogy Tibor bá is írta – már évek óta a piacról nagyon olcsón, nagyon alacsony kamatokkal lehet hitelt felvenni, így az ország kb. 8.5 milliárd forintot kidobott az ablakon, ami a letelepedési kötvényekre fizetett többlet kamatra megy el.

    Szóval ráció az nincs. Cél a lopás ez esetben is, mással nem magyarázható a dolog.
    A politikusaink kb. 100 milliárd forintot vágtak zsebre ebből, ez volt a cél.

    Számos országban lehet pénzért venni jogokat, sőt állampolgárságot is, de a normálisabb országokban az ország érdeke a cél és ott valóban van ráció benne.

    Hogy hogyan magyarázták meg nekünk? 😀

    Observer, +1

  45. Sok olvasó nem nagyon tud mit kezdeni ilyen számokkal, mint 100 milliárd. Ezért lefordítom egy kicsit.
    25 millió forintért már egy viszonylag szép, normális családi házat lehet venni sok helyen az országban.

    A 100 milliárdból – amit a politikusaink közvetítői díjként zsebrevágtak a kártékony letelepedési kötvények közvetítéséért – 4000 darab, igen, négy ezer darab, egyenként 25 milliós családi házat lehet venni.

    Talán így világosabb némelyek számára, hogy kinek, kiknek is volt érdeke és milyen mértékben volt érdeke ezeknek a kötvényeknek az eladása és általuk idegenek beengedése az országba.

  46. Nekem az nagyon tetszik, mert markáns elmozdulást mutat a régebbi érvelési gyakorlathoz képest, hogy amikor fideszes döntéshozó, a hétköznapi ember számára is nyilvánvaló bűncselekményt követ el, a válasz a következő volt a Fidesz szimpatizánsok részéről,- feljelentést kell tenni,-.
    Mára ez a lózung elmarad. Miért? Mert számukra is napnál világosabb lett, a hatalmi ágak, szervezetek összejátszása miatt teljesen felesleges a feljelentés, mindegy mennyire egyértelmű az elkövetés ténye, kimossák egymás szennyesét. /Farkas Flórián esete, stb./
    Nagyon veszélyes érvelésbe mentek át.
    Emígyen érvelnek. -Tudom, én is, mi is megvagyunk győződve, hogy bűnözők a jelenlegi ország vezetői, de mások is bűnözők lesznek, ha hatalomra kerülnek.

    A letelepedési kötvénynél a kamatnyereség volt a bevezetés rációja.

  47. 42. Observer

    Szerintem jogos a kérdés, hogy tegyük fel mi van akkor, ha a pártok közti összefonódások olyan jelentősek, hogy lényegében mindegy ki van kormányon. Csak spekuláció, hogy egy másik parlamenti összetétel kevesebb korrupciót eredményezett volna. Az is elképzelhető, hogy egyedül az változott, hogy könnyebb lebukni korrupciós ügyekkel, vagy már szarnak rá, ha kiderül.

    A másik dolog, hogy a döntéshozók ki vannak szolgáltatva a választók várakozásainak és nagyobb halaknak.

    Szóval ebben a helyzetben miért érdemes szavazni?

  48. 50: “miért érdemes szavazni?”

    Valójában már egy ideje nem érdemes. Csak arra jó, hogy fenntartsa a demokrácia látszatát.
    Csak ugye milyen más alternatívák vannak? Ha nulláról építenénk fel a politikusi gárdát, egy idő után akkor is ide jutnánk – a hatalom korrupciót szül.

    A jogrendszert kellene úgy átalakítani, hogy a képviselők önmagukat érintő ügyben ne alkothassanak törvényt (ne szavazhassanak róla), arról csak közvetlen népszavazással lehessen dönteni. Politikus bármikor visszahívható és elszámoltatható legyen, az általa okozott kárért bűntetőjogi felelőssége legyen. A hatalmi ágak (fékek, ellensúlyok) szintén csak népszavazással lehessenek módosíthatók, stb. Na, ilyen meg nem lesz sose…

  49. krampusz,

    Jó kérdést tettél fel a végén. Egyetértek Observer válaszával.

    A rendszer úgy rohadt, ahogy van és komolyabb változásra a magyar átlag szellemi és erkölcsi színvonallal és mentalitással nagyon pici a remény(ha egyáltalán van).

    Szellemileg és erkölcsileg is emelkedni kéne. Elutasítani és számonkérni a becstelenséget és soha többé nem választani olyat, aki besározódott. Aki hatalmi pozícióját lopásra, csalásra, a rendszert saját magára szabására, rágalmazásra használta. Ha ilyen mentalitása lenne az átlag magyar választónak, akkor a lejáratódott, becstelenné vált politikai gárda már rég a süllyesztőben lenne, már olyan nevekre, mint Gyurcsány, meg Orbán alig emlékezne valaki. Ez esetben a mai állapotokhoz el sem jutottunk volna, még a közelébe sem.
    A mindenkori kormány általában az átlag választó erkölcsi színvonalát tükrözi. Amíg van több százezer, sőt több millió bűnpártoló, aki a legnagyobb disznóságok ellenére is a bűnözővé lett politikusaira szavaz és mentegeti őket, addig mégis mi változna?

  50. 51. Observer

    Teljesen egyetértek. Sőt a pártlistás választást teljesen meg kellene szüntetni, hiszen a fő gazemberek mindíg listán kerülnek a hatalomba. Hol választanák meg közvetlen egyéni képviselőként, Kunczét, Deutsch Tamást, Franyót és a többi listás lovagot?

    Ezzel lehetne tisztítani a közéletet, hiszen a nyilvánvalóan lopósnak, hazugnak nem lenne esélye a következő ciklusra. Sokkal jobban oda kellene figyelnie a politikusnak a tisztességre.

  51. Az elektronika korában megoldható lenne, hogy a megválasztott képviselőre szavazók bármikor jelezhetnék, hogy megrendült a bizalmuk. Amikor a választók 50 százaléka visszavonta a szavazatát az adott képviselő “vissza van hívva”, és a helyire kiírják a választást.

  52. 20. balint

    nagyon érdekes amit írsz, meg amit már korábban is írtál, a legszívesebben leülnék veled egy pohár bor (sör, pálinka – tetszés szerint) mellett beszélgetni 🙂

    egy másik szemszögből nézve a dolgokat többet meg lehet tudni, azonkívül az is nagyon érdekes, hogy más országokban hogyan látják a dolgokat, különösen a te házad táján …

  53. 54 Tibor bá’

    “Az elektronika korában megoldható lenne…”
    Nem oldható meg (sehogy).
    A titkos szavazás miatt hiányzik a rendszerből az az információ, hogy ki kire szavazott.

    Biztonságosnak gondolod az elektronikus rendszert?
    Szerintem NEM biztonságos.

    Álmodozol!

  54. 55.sleeper
    …”20. balint
    nagyon érdekes amit írsz, meg amit már korábban is írtál, a legszívesebben leülnék veled egy pohár bor (sör, pálinka – tetszés szerint) mellett beszélgetni…”
    Köszönöm a szimpátiát, kedves sleeper, megtisztelés volna számomra veled találkozni, és sem a sör, sem a pálinka elől nem szaladok el.
    Remélem, hogy ami késik, nem múlik, és esetleg amint kimelegszik kissé az idő, ellátogatok Mo.-ra.

  55. A rendszer, mint a banki átutalásnál, szavazás előtt generál egy kódot, amivel a választások után visszaellenőrizhetem, oda került e a szavazat ahova szántam. Amíg nem így lesz, addig kiszolgáltatottak vagyunk.

    Tegyünk méregkapszulát minden hatalmi pozíciót elfoglaló ember szervezetébe és, ha a bizalmi index a megválasztáskori érték alá csökken, akkor lenne egy hete, hogy lemondjon, helyrehozza a hibát, különben a méreg aktiválódik.

    Komolyra fordítva a szót, a technika fejlődésében látom a megoldást.
    Pár év és az okos kütyük megállapítják az arcról, gesztikulálásról, szem mozgásáról, hazudik e az illető vagy igazat mond.
    Az lesz a mulatság, mikor visszamenőleg is megállapítható lesz, mikor hazudott a politikus.

  56. 58 – Károly:
    Ennek semmi értelme. Orbán és bandája úgy működik, hogy törvényt gyárt ahhoz, amit akar. Nem kell hazudnia, TÖRVÉNYES!

  57. 57 – bálint:
    Remélem Pilisborosjenőt se hagyod ki. 😉

  58. 60: Hülye lenne odamenni. Nálad se sör, se pálinka… 🙂

  59. Kedves Tibor bá
    Köszönöm, és élni fogok vele.
    Amint kissé kitavaszodik, igyekszem néhány napra ellátogatniMo.-ra és szerét ejtjük egy találkozásnak.

  60. 61 – Observer:
    Ez igaz, de van egy bájos-okos feleségem és 3 vendégszerető kutya.

    62 – bálint:
    OK. számoljuk a napokat.

  61. 63.Tibor bá
    …”OK. számoljuk a napokat.”
    Együtt számolunk, Tibor bá, eggyütt.
    Nagyon szertnék ismét egyszer decemberben odalátogatni, szeretem a decemberi ünnepváró kivilágitott körutas hangulatot.
    Sajnos már nem vagyok a régi, nem birom a téli utazást, a hirtelen , gyors hőmérsékletváltozás mostanában megvisel.
    Ne feledd, nálunk szintén december volna, de a napi átlag +22-25 fok, most jelen pillanatban este 9 óra, és még mindig +18 fok a kinti levegő, oly meleg volt a nap folyamán.
    Innen, ezen langyos télből nekiindulni Európának és alig 3 óraán belül leszállni a minusz akárhány fokban, ez már nem nekem való.
    Nagy kár nekem, mert mindig is szerettem az európai teleket.

  62. 57. balint

    az remek lenne, és az én számomra megtiszteltetés

  63. Kedves Bálint!

    Szerintem tehetnél egy körutat az országban az itteni olvasótábor tagjai között 🙂 Én is szívesen látnálak egy kis barackpálinkára (tegnap főtt, jól sikerült) és a bográcsba is kerülne valami (főztem már halal halászlevet, szerintem a kóser pörkölt is menne :))
    Az utazást meg szponzorálhatná az államod, mert egyedül többet teszel az országimázsukért, mint ők összesen.
    Viccen kívül, ha Szegeden jársz, szívesen látunk! Szeretünk értelmes emberekkel őszintén beszélgetni nehéz témákról is

  64. 68.hargi
    Nem hiszem el, hogy ily és ennyi megtiszteltetés esik elébem.
    Nemhiába karácsony-környéke az ajándékok időszaka, elismerésetek és kedvességetek a lehető legnagyobb ajándék számomra.
    Köszönöm szivmelengető, kedves meghivástokat, a lehető legszivesebben találkoznák az összes végtelenül tisztelt és szeretett fórumtárssal.
    Az van, hogy nem vagyok fiatal, az egészségem sem a régi, sajnos és téli utazás a fagyott Európába már nehezemre esik.
    De , mint ahogy kitavaszodik, kötelességemnek veszem egy rövid két-három napos látogatást szép hazátokban megejteni.
    N.B.
    Engem nehogy kóser kajával várj, hallod-e.
    Abból van nekem elég itt is, csak azért, hogy messze elkerüljem.
    Nejem soha, még véletlenül sem főz SOHA kóser eledelt, ugyhogy várhatsz nyugodtan egy afféle békebeli csülkös-disznótoros akármivel.

  65. 69 – bálint:
    Azt hiszem a legokosabb és a legjobb megoldás, ha tavasszal (te szabod meg az időt) rendezünk egy blogtalálkozót, ahova az jön el, aki akar, és ahol te leszel a díszvendég.

  66. 70.Tibor bá
    Drága barátaim, komolyan zavarba hoztok.
    Hát ki vagyok én, hogy rendelkezzek a Te és a kedves blogtársak idejével!!!???
    Nos:
    1.AKKOR rendezitek a blogtalálkozót, AMIKOR az neked a legmegfelelőbb!
    2.Isten örizzen meg engem bármiféle diszvendégségtől, hisz ismételem, a legkomolyabban: hát ugyan ki vagyok én?

  67. 71 – bálint:
    Minden blog hozzászólónak kijár a figyelem. A figyelem mértéke pedig a szükségletnek megfelelő. Messziről jössz, több figyelemre van szükséged.

  68. 72.Tibor bá
    Köszönöm kedves elözékenységedet.
    Ott és akkor hozd össze a blogtalálkozót, mikor Neked a legmegfelelőbb, részemről igyekszem akár négykézláb is eljutni.
    Csak erőt és egészséget adjon Isten valamennyiünknek.

  69. Tiborbá, ez igazán remek ötlet!
    Ha tudok menni, viszek finom “disznóságokat” 🙂 meg pálinkát

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük