(2250) Mind meghalunk (A lakhatatlan Föld)

VIP. 139.

 

A globális felmelegedés, vagy klímaváltozás mára megszokott fogalmak, de csak kevesen döbbentek rá a tényleges valóságra. Ez az esszé 2017. Július 10-én jelent meg kissé átfésülten a New York Magazine-ben. Az eredeti gondolatmenet Peter Brannertől származik The Ends of the World (A Világ elpusztulásai) címen. Az alábiakban az esszé kivonatolt fordítását olvashatjátok.

Éhínség, gazdasági összeomlás, az emberiséget megsütő Nap: miket rombolhat szét a klímaváltozás – hamarabb, mint gondolnád: David Wallace-Wells.

Az esszé több témát is érint, olyanokat, amelyekkel mi is foglalkoztunk és alaposan kitárgyaltunk. Ezért logikusnak tűnik csak azokkal a részekkel, megállapításokkal foglalkozni, amelyek nem annyira ismertek.

Első fejezet: Utolsó ítélet (mi van a tudományos szűkszavúság mögött) A szerző biztosít minket arról, hogy a helyzet rosszabb, mintsem gondolnánk. És ez miért van így? Ezt James Hansen fogalmazta meg „tudományos szűkszavúság” kitalált kifejezéssel. A lényeg, hogy a kutatók bátortalanul tárják fel a társadalom felé a tényeket. Hibás a kommunikáció. Az adatok vérszegény ismertetése alig viszi át a köztudatba a veszély nagyságát. Ennek hagyománya van. Nincs nagyobb blama, mint amikor egy tudományos állításról kiderül, hogy hibás. Ez az oka annak, hogy a kutatók óvatosan fogalmaznak, amit a társadalom úgy könyvel el, hogy a vészhelyzet bekövetkezése „bizonytalan”. Ha ehhez hozzáadjuk az emberi hozzáállást a kellemetlenségekhez, vagyis azt a tényt, hogy a kellemetlenséget vonakodik elfogadni, akkor megérkezünk a széleskörű alulinformáláshoz. De ez nem minden. Az óvatos megfogalmazások oda vezetnek, hogy az utóbbi 10 évben a bekövetkezés duplája az előrejelzésnek. Ennek ellenére a közhangulat nyugodt. Egyfelől úgy gondolják, hogy az emberiség minden felmerülő problémát eddig meg tudott oldani, most miért ne tudná. Másfelől még mindig vannak aktív klíma szkeptikusok, akik tagadják, és ezzel bizonytalanná teszik a klímaváltozást.

Már elég régen beült a köztudatba, hogy 2 °C átlagmelegedés a tűréshatár, amiből egy fokot már bespájzoltunk. Miközben a kutatások szerint nem lehetetlen a + 10 °C sem. Közben az is világossá vált, hogy a múltban volt példa a 10 év alatti 10 fokos változásra is. Mc Pherson ezt próbálja megértetni az emberiséggel, de csak annyit ért el, hogy egyfajta vicc figurának veszi őt a többség.

Második fejezet: Hő halál

Erről már volt poszt, amit olyan fokú értetlenség követet, hogy újra felvettem.

Az emlősállatok folyamatosan hőt termelnek, amitől meg kell szabadulniuk, mert az emberi szervezetet 36 °C-on kell tartani. Ez normál körülmények között nem probléma, mert a bőrfelületről a felesleges hő könnyen lepárolog. Ha a külső hőmérséklet megemelkedik, az ember izzadni kezd. Az izzadság elpárolog, ami hőelvonással jár. A párolgást mesterségesen tudjuk fokozni ventilátor alkalmazásával. A baj akkor kezdődik, amikor a külső hőmérséklet túllépi a 36 °C-t, és a légnedvesség is magas. Ebben az esetben a hő leadás lehetetlen. Becslések szerint 7 °C átlaghőmérséklet növekedés esetén a Föld túlnyomó részén ember számára az élet lehetetlen.

Harmadik fejezet: Élelemtermesztés

Különböző klíma, és főtermények van, de a lényeg az, hogy egyes termény optimális termesztési hőmérsékletétől eltérve Celsius fokonként 10 százalék terméscsökkenés várható. Ez azt jelenti, hogy ha az évszázad végére 5 fok átlaghőmérséklet következik be, akkor kétszer annyi embert kell eltartani fele akkora terméssel. Fehérje esetében a helyzet még rosszabb, mert 1 kalória marhahús előállításához 16 kalória szénhidrát kell. A marhahúst marhából nyerjük ki, a marha pedig egész élete alatt metánt fingik, ami üvegházhatású gáz.

A helyzet az, hogy gabonaféléket a trópusokon nem lehet termelni, ahol lehet ott már maximális a kinyerés. Melegedés mellett a termesztést északabbra lehet tolni, de a talaj minőség miatt ez is jelentős termés vesztességgel járna.

A hőmérséklet emelkedésnél is nagyobb probléma a vízhiány. Jelenleg a legtermékenyebb területek elsivatagosodása folyik.

Negyedik fejezet: Járványok

Mi történik akkor, amikor a jégbe fagyott mikrobák felszabadulnak? Ezeknek a mikrobáknak egy része több millió éve nincs a levegőben, ezért sose találkoztunk velük, és így ismeretlen az immunrendszerünk részére is.

A sarkvidéken el vannak bújva kellemetlen élőlények is. Alaszkán már találtak is az 1918-as influenzajárványt okozó vírusokat. Ez a vírus annak idején a Föld lakósságának 5 százalékával végzett.

Ez év májusában a BBC jelentette, hogy a tudósok szerint a szibériai jégbe fagyva himlő és bubópestis vírusok vannak.

Ennél is nagyobb baj származhat abból, hogy bizonyos trópusi betegségeket hordozó rovarok, főleg szúnyogok a hőmérséklet emelkedésével feljönnek Európába.

Ötödik fejezet: Belélegezhetetlen levegő

Az évszázad végére a trópusi Dél Amerika, Afrika területein a leghűvösebb hónap melegebb lesz, mint most a legmelegebb hónap.

Az életben maradásunkhoz oxigénre van szükségünk, amit a levegőből nyerünk ki, de a levegőben van más is. Például széndioxid, aminek a koncentrációja jelenleg 405 ppm. Becslések szerin a század végére ez el fogja érni az 1000 ppm-t, aminek a hatása 21 százalékos agyi tevékenység csökkenés lesz. A légszennyezés átlagosan 10 évvel fogja megrövidíteni az emberi életet. 2090-re 2 milliárd ember fog olyan levegőt belélegezni, amiben, a WHO szerint, a káros anyag koncentráció meghaladja az elfogadható mértéket. Nemrég mutatták ki, hogy az ózon koncentráció növekedése növelni fogja az autista gyerekek számát. Máris napi több mint 10.000 ember hal meg gépkocsik káros anyag kibocsátásától. Évente 339.000 ember halálát okozza az erdőtüzek füstje. A felmelegedés miatt az amerikai erdőtüzek szezonja 78 nappal megnyúlt 1970 óta. Az amerikai erdő felügyelet szerint 2050-re az erdőtüzek romboló hatása meg fog duplázódni.

Hatodik fejezet: Véget nem érő háborúk

Igen gondos mérlegelés szerint a fegyveres konfliktusok 10-20 százalékkal fognak nőni a 0,5 °C melegedés hatására, víz és élelmiszerhiányból kifolyólag.

Hetedik fejezet: Végleges gazdasági összeomlás

A 2008-as nagy válság után történészek véleménye kezdett ráhangolódni arra a nézetre, hogy megközelítőleg a XVIII. Században beindult gazdasági fejlődés hajtómotorja nem a fejlesztések, kiterjedt kereskedelem és a globális kapitalizmus dinamikája volt, hanem a fosszilis nyersanyag felfedezése. Ezeknek a felfedezése előtt, 500 évre visszamenőleg senkinek se volt jobb élete, mint szüleinek, nagyszüleinek vagy további elődeinek. Kivéve a fekete Halált, ami lehetővé tette a szerencsés túlélőknek, hogy hozzájussanak az elhunytak által visszahagyott javakhoz. A kutatók véleménye szerint, miután az összes fossziliát elégettük, vissza fogunk térni az egy helyben toporgó gazdasághoz. Persze a folyamatnak van egy hosszú távú költsége: klímaváltozás.

Nyolcadik fejezet: Megmérgezett óceánok.

Az évszázad végére az óceánok felszíne valószínűleg 3 méterrel lesz magasabb a mainál. A világ legnagyobb városainak egy harmada a tengerpartokon helyezkedik el.

Pillanatnyilag a kibocsátott széndioxid egy harmadát felveszik az óceánok, ami savasodást jelent. A savasodás megöli az óceán élőlényeit, aminek katasztrofális hatása lesz az emberi táplálkozásra.

Kilencedik fejezet: A tények megszűrése

Hogy lehet az, hogy az emberiség végveszélyének ellenére a tömegek alig tudnak róla valamit? Ez a vakság természetesen nem fog fennmaradni. A plusz 6 fokkal felmelegedett Földön olyan sok természeti katasztrófa fogja felütni a fejét, amit nem lehet nem észrevenni.

Érdekes módon a klímakutatók hisznek, és bíznak abban, hogy az emberiség végül meg fogja oldani a CO2 problémát, de vannak más hangok is.

Van néhány tudós, akik úgy gondolják, hogy Fermi híres paradoxonjára itt a válasz. Fermi szerint az univerzum beláthatatlanul nagy, miért nem szerzünk tudomást más intelligens lényekről. Azért, mert a civilizációk természetes élettartalma legfeljebb ezer év, miközben a Világmindenség kora sok milliárd év. Egyszerűen időben nem találkoznak.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

148 gondolat erről: „(2250) Mind meghalunk (A lakhatatlan Föld)

  1. „Ennek ellenére a közhangulat nyugodt.”
    Talán jobb is ez így amennyiben valóban kb 10 év lehet még hátra és nem lehet már megállítani a folyamatot. Ha a többség felfogná, hogy mi is történt, már most kitörhetne a pánik, az összeomlás. Így legalább az utolsó éveket viszonylag nyugodtan, a „carpe diem” szellemében élhetjük le…

  2. Van itt egy tévedés.
    Trópusokon is termeszthető gabona. Rizsnek hívják, és több fajtája is van, a klíma öveknek megfelelően.

    A mostani földi helyzetben is vannak rendkívül szélsőséges klíma viszonyok. Eszkimók, és szibériai népek remekül alkalmazkodtak a szélsőségesen hideghez.
    Kalahári és más sivatagi népek remekül alkalmazkodtak a szélsőségesen meleghez.
    Ezért is tartom borzasztó esztelen hülyeségnek, a természetes kiválasztódással szembemenő multikulti agymenést.

    Az emberiség nagyobb része, egy természetes kiválasztódás során el fog tünni. Mivel a természetben a szelekció mindig a gyengébbek kihalását jelenti, a nagy klíma változások idején.

    A túlélők majd alkalmazkodnak, a természet a sok kihalt ember fogyasztásától megkönnyebbülve szépen helyrehozza magát.
    Mikorra a túlélők már elfelejtették mit okoztak az őseik, újra kezdik az esztelen fogyasztást és az inga újra nekilendül.

    Látjuk ősi nagy civilizációk romjait. Ezer év múlva majd a New York romjait vizsgálgatják az archeológusok. 🙂

  3. Tehát választhatunk: vagy most felborítja az emberiség az eddigi rendszert, és bizonytalan eredmény mellett nagy káoszt kockáztatunk már most, vagy folytatunk mindent úgy, mint eddig, és meglátjuk, mi lesz.
    Emiatt nem erőlteti a hatalommal, döntési lehetőséggel rendelkező szűk irányító réteg az azonnali közbeavatkozást? Úgy gondolják, hogy kényelmesebb mindenkinek a halogatás és amúgy is az ő esélyeik a legjobbak a túlélésre?

    A nagy számú kisember szintjén pedig miért lenne indokolt olyan dolgokat tenni, amik részére azonnali életminőség csökkenéshez vezetnek, ha a múltban, emberi tevékenység nélkül is bekövetkezett rövid idő alatt nagyobb hőmérséklet változás?

  4. A kivonatban írott tudományos szemérmességgel egyetértek. Amikor 2005-ben rádöbbentem, hogy kb. mi vár ránk, kiléptem ebből, és érzelmileg magasabbra raktam a lécet – gyakorlatilag az engem ért támadások úgy 50%-a emiatt jött; a maradék 25-25% arányban oszlik meg a „nem lett vége az olajnak” és a minek kevertem bele a vallást” között.

    Azóta én is visszahúzódtam a tudományos szemérem keretei közé, és 3-4 alkalommal is átolvasok valamit, interjút, ism. terj. cikket stb, amit kiadok a kezemből, mert a próféta is megdöglik, mindenkivel együtt legkésőbb, de inkább előbb, a kutatót meg legalább az összeomlás napjáig fizethetik, ha egyébként jól dolgozik

  5. 2017 január elsején, amolyan újévi fogadalomként elhatároztam, hogy jó ideig nem szólok itt hozzá, mert fölösleges futnunk ugyanazokat a köröket.
    A mai poszt viszont visszahozott, mert elképedtem mennyi megalapozatlan feltételezés van beállítva itt elfogadott tényként. Ezzel nem Tibor bá-t bírálom és minősítem, csak a „szakértőit” 🙂 . Az, hogy ő mennyire hisz bennük, azzal most nem foglalkozom.
    Mindegyik fejezet megérdemelne egy-egy külön bejegyzést, amit a blogomon, szeretnék meg is valósítani, de ez időigényes, ezért addig is a rövid válaszom a bejegyzésben felsorolt 9 fejezethez:

    1.
    James Hansen nemcsak a „tudományos szűkszavúság”-ot TALÁLTA KI, hanem egy jó pár olyan dolgot és jóslatot tett közzé, amely azóta sem vált be. A blogomon részletesen fogom ezt dokumentálni.
    – „az utóbbi 10 évben a bekövetkezés duplája az előrejelzésnek” – na ez egy hatalmas csúsztatás, több oldalnyi paramétert lehet hozni és fogok is, amelyek értékei messze elmaradnak az előrejelzésektől. Egyúttal nem bánnám azt se, ha valaki felsorolná azokat az értékeket amelyek valóban megduplázódtak.

    2. Hő halál.
    Az elmélet az helyes, 36 fok felett és magas páratartalom mellett lehetetlen az emberi élet. Ezt nem is vitatom, azt igen, hogy ennek a bekövetkezése reális. A mostani hőhullámot is SZÁRAZ afrikai légtömeg okozza, amit az északi részeken megülő alacsony légnyomású területek tesznek tartóssá. Az OMSZ szerint ” Az alsó légrétegek átlagos relatív nedvessége csupán 30-50% között várható…”
    – az adatok azt mutatják, hogy a mostani globális felmelegedés éjszaka, illetve télen történik: a minimális hőmérsékleti értékek nőttek, illetve a téli hőmérsékletek (főleg a sarkakon) nagyobbak a megszokottnál. – természetesen ezt is részletesen tudom és fogom dokumentálni.
    – a globális légnedvesség csökkenő trendet mutat. Ez nem így kellene történjen, ezért egyesek kezdik megkérdőjelezni ezeket a hivatalos adatokat. Ez egy újabb példa arra, hogy a tudomány még nem áll olyan szinten, hogy bármit is „pontosan” megmérjen.
    Összefoglalva 2-es pontot, láthatjuk, hogy egyelőre se a max. hőmérsékletek, se a páratartalom nem növekszik, így a megjósolt hő-halál a mostani trendeket illetően sehol sincs a horizonton.

    3. élelemtermesztés

    Egyelőre a terméshozamok növekszenek, illetve a CO2 hatására a Föld még „zöldül” is. Természetesen több foknyi melegedés alaposan megbolygatja az élelemtermesztést, de semmi bizonyíték arra, hogy „az évszázad végére 5 fok átlaghőmérséklet következik be”
    A vízhiány és az elsivatagosodás problémája valós, de ez is komplexebb folyamat, és nem egyszerre jelentkezik mindenhol, ugyanakkor egyetértek, hogy ebben a növekvő emberiségnek nagy szerepe van.

    4. járványok
    Az új járványok megjelenése mindig is valós veszély, egyetértek. Ha növekszik a hőmérséklet, akkor a veszély is növekszik ez is stimmel. Az viszont érdekes, hogy
    az 1918-ban jégbe kerülő és most kiszabaduló vírus egyértelműen jelzi, hogy abban a pontban most értük el az akkori szintet.

    5. légszennyezés
    – az első mondat (a leghűvösebb hónap melegebb lesz, mint most a legmelegebb hónap) erőteljesen megkérdőjelezendő, mert ez csak egyszerűen lineáris vagy exponenciális kivetítése a mostani rövidtávú trendeknek, annak figyelembe vétele nélkül, hogy a természetes folyamatok még emberi ráhatással se követik az egyirányú emelkedést, nem ismerjük eléggé a Föld képességét az önszabályzásra, a negatív és pozitív visszacsatolások eredőjét egyszerűen nem tudjuk kiszámolni, mert 1/10-ét sem ismerjük.
    – „A felmelegedés miatt az amerikai erdőtüzek szezonja 78 nappal megnyúlt 1970 óta.”
    – igaz, de arról nincs szó, hogy az előtte levő magas szintet még se most se értük el, ez az ismeretek hiányára vall, vagy a szándékos elhallgatásra.

    6., 7. fejezet: háborúk és gazdasági összeomlás
    Ezek valós veszélyek, ezzel mindig is egyetértettem, és a természetesen változó klímának is egyértelműen van hatása ezekre a folyamatokra.

    8. megmérgezett óceánok
    – a leghosszabb, ismert vízemelkedési trend alapján sem lesz 3 méterrel magasabb a vízszint a század végére.
    – savasodás valóban történik az emelkedő CO2 szint hatására is, de ismeri valaki az adatokat, hogy ez milyen mértékben következett be eddig?
    – az emberi szennyezés és az élővilágra való kihatás valóban egyre aggasztóbb méreteket ölt.

    Összegezve, a valós problémákra kellene fektetni a hangsúlyt, illetve ezen problémák felszámolására vagy legalábbis enyhítésére, ahol lehet. Ehelyett iszonyú pénzek mennek el az olyan álproblémákra, mint amelyeknek James Hansen a szószólója.
    Én itt látom az emberiség vesztét, így a címmel (mind meghalunk) egyetértek, és azzal, hogy az álproblémákkal foglalkozunk, még fel is gyorsítjuk ezt a folyamatot!
    A felsorolt pontokhoz részletes adatokat szolgáltatok majd a blogomon.

  6. A politikusok és a mögöttük álló oligarchiák a klíma változásban is megtalálták az üzletet. Lásd a széndioxid kvóták kereskedelmét.

    Az ordas félrevezetés, hogy sokkal rosszabbul kellene élnie a nagy néptömegeknek, ha odafigyelnénk a széndioxid kibocsátásra.
    Pl. Az USA polgárainak jelen sportterepjáró mániája, 18-20 literes fogyasztású kocsik használatát jelenti. Ha átülnének 6-8 literes fogyasztású, kisebb kocsikba,

    mennyivel csökkenne az életszínvonaluk?

    Vagy a nyári meleg ellen nem csak légkondícionálókkal, hanem jobb hőszigeteléssel is védekeznének?
    Ha nem cserélnék le a mindennapi használati tárgyaikat 4-5 évente a legújabb divat kedvéért?

  7. 6: MSzilárd, pl. az 5-ös hozzászólásban közzétett link grafikonjai NYT hozza, meg én is közzétettem a fb-on. Nem annyira örömteli ám az. Furcsának tartom – egyre inkább – hogy mennyire értjük az elvi alapjait egy emberi eredetű folyamatnak, most már világos, hogy megkergült az időjárás, és mégis valahogy vannak, akik mosdatják a szerecsent, mondom megint, nem értem.

  8. A kételkedőknek és az optimistáknak azért nincs igazuk, mert nem hajlandók abból kiindulni, hogy adva van egy emberiség, ami nem tud, nem fog megváltozni. Nem zárja el a csapot, hanem rááll a másik fejére, hogy az fulladjon meg előbb.

    Mc Pherson 10 évet adott nekünk, és ragyogóan védi álláspontját. Azt mondja kár bármit tenni, élj, amíg lehet.

    Dr. Hansen még hisz a visszafordíthatóságban, unokája most pereli Trunkot, mert meglopja őket a jövőtől.

    Mszilárd (akit én nagyra becsülők) szerint a baj nem olyan nagy, az adatok értékelésével (illetve manipulálásával) van a probléma.

    Mindenki döntse el, melyik álláspontot fogadja el.

  9. 6. Mszilárd:)

    Azt se feledjétek, hogy a rómaiak fügét meg gránátalmát termesztettek a Pannon medencében. A környezetszennyezés és a túlnépesedés valós probléma, de a világ vége messze van.
    Rémüldözni persze szabad.

  10. 6 MSzilárd

    Örülök, hogy jelentkezel itt is és végre a blogodon is!

  11. 8:
    Tisztelt Hetesi Zsolt!
    Én sem értem, hogy egy olyan széles-látókörű és felkészült ember, mint amilyennek Önt tartom, nem veszi észre a valós helyzetet. Egyszerűen az lehet erre a magyarázat, hogy nincs ideje a dolgok mögé nézni, és Önt is megtéveszti az a szándékos manipulálás, ami nemcsak a széles tömegeknek (azok minden téren történő manipulálásával gondolom egyetért) szól, hanem a jóhiszemű, a tudományban túlságosan bízó, intelligens réteget célozza meg.
    Nem vagyok fanatikus összeesküvés-hívő, de a klímaadatokkal kapcsolatban, minél hosszabban és részletesebben tanulmányozza valaki, annál inkább kiderül, hogy valami nem stimmel.
    Én a Hansen-féle (ő áll a NYT grafikon mögött is) adatokat már rég nem tartom hitelesnek és erről itt ezen a blogon, és az enyémen is, hosszú időn keresztül kifejtettem a véleményem, és adatokkal igazoltam, hogy mennyire manipulált adatfolyamról van szó.
    Bárki, aki megnézi ezt a szépen prezentált grafikont, elfogadja, hogy nagy a baj, mert nincs ideje letölteni a nyers adatokat és egy egyszerű grafikonon ábrázolni a mért értékeket. Nem is kell, van aki megteszi helyettünk, „a BIG-OIL” emberei (mert mindenki az, aki egy picit kritikusan áll hozzá 🙂 ) és nekik ez jön ki: https://realclimatescience.com/2017/06/climate-science-peer-review-is-complete-garbage/
    Az itteni grafikonokon az látszik, hogy az összes amerikai állomás (ami az összes földi állomás több mint felét teszi ki – tehát pont olyan mértékben tekinthető helyinek és nem globálisnak, mint Hansen északi féltekés grafikonja) mért értékei alapján (a Hansen-féle adjusztálás és homogenizálás előtti adatokról van szó) a magas hőmérsékletek előfordulása CSÖKKEN.
    Ezek a grafikonok egymásnak teljesen ellentmondanak. A valóság hol van? Ellehet hinni valamelyiket, vagy neki lehet fogni egy hosszú, és időigényes saját adathalászatnak, és a dolgok végére járni. Én ezt az utat választottam, „érdekes tájakon” haladok keresztül jelenleg, és az „útleírásaim” nem tudják ezt teljes mértékben visszaadni, ezért arra biztatok mindenkit, járja be a saját útját, és győződjön meg a színes valóságról személyesen…

  12. 9:
    Üdvözöllek Tibor-bá!
    Igazad van, az emberiségtől nem lehet várni semmit sem.
    McPherson, hány éve mondja, hogy csak 10 évünk van? Na, ezt mindjárt kipipálhatjuk, dőljünk hátra (mást úgyse lehet) és élvezzük a show-t.

    10: Anna: Biza 🙂

    13: GMarko
    Köszönöm, igyekszem, de kevésbé leszek aktív, sajnos nincs időm…

  13. 9. Tibor bá’

    „hogy adva van egy emberiség, ami nem tud, nem fog megváltozni. ”

    NEM az emberiség, hanem a vezetői.
    Sokszor mondtam, hogy az emberiség arra megy amerre vezetik.
    Ha templomba vezetik, akkor imádkozik, ha a plázába akkor pazarol, hogy a vezetőinek nagyobb legyen a haszna.

    Ha az egyszerű paraszton, meg az őt „kizsákmányoló” nemességen múlik, akkor ma is feudális szinten éldegélnénk, de ÉLNÉNK, és nem arról posztolgatgánk, hogy holnap vagy holnapután múlunk ki.

  14. 120. Hetesi Zsolt

    Úgy tunik, hogy a prognosztizáló számítások a mai energiafelhasználást veszi alapul.

    Emlékszem, amikor pár éve megugrott az üzemanyag ára, alig láttam az autópályákon valakit gyorsabban hajtani, mint 100 km/h…

    Volt a TED-en egy eloadás arról, hogy a megtermelt élelmiszer több mint fele a szemétbe kerül.
    Tehát a megtermeléséhez sükséges energia is fölösleges veszteség.
    És még beszélhetünk a divatról, a 4 évenként kötelezoen lecserélendo autókról….

    Van olyan számítás, ami a pazarlás felszámolásával igyekszik az energiahiányt enyhíteni?

  15. 14: Sosem hittem abban, hogy bármit úgy meg lehet hamisítani, hogy mindenhol egyszerre történjen. Ebben sem hiszek. Épp most néztem meg egy cikket (biztos téved, vagy hazudik…) amely a NOAA adatsorát 3 másikkal támasztja alá és azt állítja, hogy a NOAA adatsora megbízható. Az Ön által linkelt blog egyik első pontja a szófelhőben, hogy a NOAA adatsora rossz, „data tampering” miatt.

    Vagy a hozzá hasonlított 3-al is megcsinálták, vagy egyszerűen nem mondanak igazat.

    A tudományos részében biztos vagyok, a több CO2 biztos, hogy hőt köt ide, ami nélküle elmenne. Miskolczi úr szerint a vízpára mennyisége a légkörben csökken, hogy a nettó üvegház-hatás állandó maradjon, csakhogy a növekvő hőmérséklet növekvő páraképződéssel is jár. Egyesek szerint a felső légkörben csökken a vízpára mennyisége, de ennek hatása nem ellensúlyozza a CO2-növekményt. Ennek azért nekem is utána kell nézni jobban, csak azért írom, mert Miskolczi kolléga úr cikkét nem fogadta be valódi szaklap és ő is kétkedett, csak nem tudományos alapon áll az elmélete 100%-osan legalábbis nem, hiszen nem közölték. Nem hiszek világméretű összeesküvésben ami az adatokat és a klímakutatókat érinti. Nem is lehet megcsinálni. Magam az adatokból vonok le különböző következtetéseket, de nem azokkal dolgozom, amikről itt beszélünk (szélsőségek) .

  16. Nekem nincs szükségem a dolog elbírálásához adatsorokat tanulmányozni, táblázatok hitelességeit vizsgálni. 30 évvel ezelőtt (41 vagyok) gyermekként nyaranta szépen lebarnultam, gyakorlatilag folyamatosan a szabad ég alatt voltam. Alig vártam, hogy 30 fok felé kússzon a hőmérő, de ez nem volt túl gyakori, 35 fölött talán soha nem is volt. Manapság akármilyen óvatosan, már május eléjétől akarok lebarnulni, soha nem sikerül. A nap éget, azonnal bőrpír, hámlás. Pedig nem vagyok rá hajlamos! A napsütést sokszor alig bírom elviselni, esküszöm más a fény, több az UV, ez szemmel is érzékelhető. A 35 fok alatt már nem is kánikula, strandon fázni nem volt alkalmam jó ideje (pedig sok ilyen emlékem van régről). Szóval lehet vitázni, persze a következményeket illetően, de hogy azt letagadjuk, amit szó szerint a bőrünkön érzünk… ( A téli élményeket is sorolhatnám, az én 12 éves fiam nem sok hóemberkét tudott építeni, én annó még várat is)

  17. 16 – Attila:
    Az embereket arra könnyű vezetni, merre menni van kedve. Színvonalas TV műsornak nincs nézettsége. Naná, hogy a nép kapja a szemetet. A Zeneakadémián megtartott klasszikus estre éppen hogy elmegy ezer ember. A pop rángatózásnál 60.000 ember tolong valamelyik stadionban. Egy irodalmi esten néhány tucat ember ül a sorokban, míg a romkocsmákban ezrek duhajkodnak. Az állami vezetők elérték azt, hogy a cigaretta csomagolás egyszerű fekete és felhívja a figyelmet a veszélyre, és folyamatosan emelik az adótartalmat. Ennek ellenére milliók dohányoznak és növekszik a számuk. Vagyis a szöveged megint alaptalan propaganda. Az van, amit én állítok. A tömegek nem hajlandók semmiről se lemondani. A wellness szállók teli vannak, a kutya se megy kirándulni.

  18. Az emberiség vezetői megszokták, hogy a népesség időnként rendesen megfogyatkozik különböző okokból. Nehéz kenyér rávenni az embereket, hogy ne szaporodjanak kedvük szerint, igen sok érdek is ezzel szembe viszi őket (vallási, gazdasági érdekek többek közt) és a „vérükben is van”. A fenntartható pálya pedig csak ez lehet.

  19. Szerintem optimisták…! Eleve nem számolnak a permafrosztból egyre jobban feltörő metánnal.

    Az új kutatás szerint azonban célok és erőfeszítések ide vagy oda, a hőmérséklet így is közel 1,5 Celsius-fokkal fog emelkedni a századfordulóra. A szakértők vizsgálatukban az óceánok szén-dioxid-elnyelő képességét, a bolygó energia-egyensúlytalansági adatait, a légköri finom részecskék éghajlatra vonatkozó viselkedését és egyéb faktorokat elemeztek. Mauritsen szerint becsléseik már megtörtént dolgokon alapulnak, és a felmelegedés azon részére utalnak, melyek a múltbéli kibocsátás miatt már elkerülhetetlenek. A tanulmány alapján amennyiben 2017-től teljesen leállunk a fosszilis anyagok használatával, 2100-ra így is 1,3 Celsius-fokos felmelegedés várható. Az óceánok ugyan csökkenthetik a hőmérséklet-emelkedést, de mivel egyelőre lehetetlen, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását lenullázzuk, a felmelegedés ennél is magasabb lesz. A szakértők úgy vélik, hogy a jelenlegi kibocsátás mellett 13 százalék a valószínűsége annak, hogy hiába küzdünk, nem fogjuk tudni 2100-ra 1,5 Celsius-fok alatt tartani a hőmérséklet emelkedését.
    http://24.hu/tudomany/2017/08/01/mar-megallithatatlan-a-fold-felmelegedese/

  20. 20: Ott a pont. Az emberek többsége tudatlan konzumidióta. Önző, és csak a mának él, de lehet ezt szépen elkényelmesedett fogyasztói társadalomnak is hívni, ahol csak a most és a pillanat „uralása” számít, minden más huszadlagos probléma. 😛

  21. Sokat olvastam már itt a végítélet elérkeztéről.
    Ilyenkor mindig eltanácstalanodok, hogy érdemes-e még lemenni a sarki közértbe egy vekni kenyérérért holnapra.
    A Háború és Béke olvasásába biztosan nem fogok bele.

    Közben megélünk minden félét, többek közt a Föld lakosságának folyamatos és robbanásszerű növekedését.
    Mostanában ez mintha nagyobb problémának nézne ki.

    A klímaválságot úgyis a gazdagabbak élik túl, a „férgese” meg elhullik.
    Lehet itt 1000 dollár az olaj, akkor is közlekednek majd a Bentley-k és akkor is lesz homárlakoma.
    Egyeseknek.
    A többség meg azon meditálhat, hogy megéri-e a holnapot.
    Ezt viszont úgysem ők döntik el, hanem mások helyettük. Akik már ma is döntenek és döntöttek……….

  22. 18:
    „a NOAA adatsorát 3 másikkal támasztja alá … Vagy a hozzá hasonlított 3-al is megcsinálták, vagy egyszerűen nem mondanak igazat.”

    Ez egy csúsztatás az „alarmisták” részéről, hiszen nincs 3 független adatsor: mindegyik a NOAA által használt/fenntartott GHCN- adatbázist használja. A GHCN mérőállomások nyers adatai átesnek több korrekciós és homogenizálási folyamaton, az így kapott adatsort dolgozza fel a többi független intézmény és ez lesz a végső globális hőmérséklet termék: NASA GISTEMP, NCDC,HADCRUT, stb.

    Amit független adatsornak lehet tekinteni, az az ezektől különböző műholdas mérések (UAH, RSS) és a megint teljesen más módszerekkel mérő rádiószondás meteorológiai ballonok hálózata. Ez a két csoport független egymástól, és a GHCN-től is, és a közelmúltig a 2 műholdas értékek nagy mértékben megegyeztek a rádiószondás értékekkel.
    Az RSS legújabb verziója ugyanis nagyobb felmelegedést mutat, mint eddig, erről itt lehet olvasni bővebben: http://www.drroyspencer.com/2017/07/comments-on-the-new-rss-lower-tropospheric-temperature-dataset/

    Ezzel a szembenállás kiegyenlítettebb lett: Vannak a GHCN adatbázison alapuló adatsorok, amelyet az egyik műholdas mérés (RSS) megközelít és van a másik műholdas mérés (UAH), ami a rádiószondás mérésekkel talál.
    Tehát semmikép nincs 3 találó független adatsor, a 3 ténylegesen független módszer fele-fele arányban ad eltérő eredményeket, míg a GHCN-n alapuló adatsorokat hatalmas csúsztatás egymástól függetlennek nevezni.

  23. 19: Tothist
    Látod, legtöbbször ez a reakció. Hogy bőrünkön érezzük. Persze, hogy érezzük, hiszen globális felmelegedés van!
    Az amit én vitatok nem ez, hanem a mértéke és a kiváltó okai: megtudod mondani a bőrödön keresztül, hogy mennyit okoz ebből a CO2 és mennyit a természetesen változó klíma?
    Az adatbányászat célja éppen ez: megismerni a valós értékeket, és a módszereket, amelyek ebből, csúsztatással és más rafinált módszerekkel, vészjósló grafikonokat szerkesztenek, amivel lehet ijesztgetni az embereket.

  24. Tiborbá
    Rohadjak meg neked van otthon felcímkézve pezsgőid amikre a következők vannak írva
    1C°,2C°,3C°. A 3C° -os az már 10 literes lehet.
    És amikor eljön akkor el tudom képzelni hogy kibontod a hűvös szobában hátradőlve a fotelben és csak ezt mondod: na látjátok gyerekek igazam lett:D.
    A hőhullámokra pedig csak fél literesek vannak bekészítve: 1. hőhullám, 2. hőhullám
    😀 😀

  25. 25. Amiről írnak, azok ARGO, Hadley és COBE adatok, nem hiszem, hogy mindhárom NOAA eredetű, főleg, hogy az utolsó az japán.

    Nem egészen értjük egymást, és mindig a részleteknél kötünk ki. Nem tartom valószínűnek, másképp egy lyukas garasra nem fogadnám, hogy ez összeesküvés.

  26. 26: Mszilárd
    Engem a grafikonok nem ijesztenek meg, de sajnos – szintén saját bőrön érezhetően – a melegedés mértékéről is lehetnek fogalmaink. Nem a hóembereket sajnálom, hanem mondjuk bizonyos kutyafajtákat, meg gyümölcsfákat, amik a hihetetlenül gyorsan észak felé terjedő kártevőkhöz nem tudnak alkalmazkodni. Mint ahogy nekünk is gondot okozhat a malária rövidesen. Erről nem kell adatsor, vagy megdöglik minden kutyám szívférgességben, meg babeziában, vagy nem. Vagy lerohad minden amiből lekvárt főzhetnék, vagy nem. Vagy megjelenik a tigrisszúnyog, vagy nem. Tehát ha a felmelegedés tényét nem vitatod, mert nyilvánvaló, a mértékét sem vitathatod, mert az is nyilvánvaló. A kiváltó okot meg… talán ismét kitört a Krakatau?

  27. 20. Tibor bá’

    „Az embereket arra könnyű vezetni, merre menni van kedve.”

    A kommunizmushoz volt kedve?
    A háborúkhoz, amikbe belehajszolták őket, ahhoz volt kedve?

    És kik csinálják a színvonaltalan műsorokat?

    Ha lenne politikai akarat, hogy megváltozzanak a fogyasztási szokások, akkor megváltoztathatók lennének.
    Népfelkeléstől meg nem kell félni, mert a többség már túl satnya, és ha kétszer a tömegbe lövetnének, akkor meghunyászkodnának…
    Legalább egyszer a jó cél érdekében.

  28. 23. Piton

    „Az emberek többsége tudatlan konzumidióta. Önző, és csak a mának él, ”

    Mert azt csináltak belőlük a vezetőik.
    Nekik konzumidióták kellettek, akik termelnek és fogyasztanak, és ennek rendelték alá az oktatást és a kultúrát.

    Ez bizonyítja, hogy a tömeg alakítható.
    Ha normális dolgokkal tömik a fejét, akkor normálisan reagál.
    De ehhez egy pozitív politikai akarat kell, és az az elit felelőssége.
    Gipsz Jakab nem tud beleszólni az RTL Klub műsorpolitikájába, nem ő a hibás a Mónika Show miatt.

  29. 30 – Attila:
    Megint csúsztatsz! A háborúba VEZÉNYELTÉK az embereket. A Kommunizmust ránk ERÖLTETTÉK. Nem volt választás, de ha van akkor az van, ami most, hülyén mennek a „halálba”.

  30. 24:
    Az „elite „se éli túl .Róluk majd gondoskodik a 1200+ Atomerőmű
    Attila:
    A szegénység emberségre tanítót ,a jó lett meg embertelenségre.

  31. 32, Tibor bá’

    „Megint csúsztatsz! A háborúba VEZÉNYELTÉK az embereket. A Kommunizmust ránk ERÖLTETTÉK. Nem volt választás,”

    Könyörgöm, nem mindegy?
    Egy ország, vagy egy ideológia érdekében ezerszer megtették, hogy egy vagy több népet vezényeltek, erőltettek egy „magasabb cél” érdekében.
    Hát a világ megmaradása nem elég magas cél hogy végre jó irányba vezessék, erőltessék vagy vezényeljék a tömegeket?

    A technika és a módszerek évezredek óta adottak.

    CSAK az elit döntésén múlik.

  32. 34 – Attila:
    Imádsz engem félreérteni! Ennél jobban csak az én állításom félremagyarázását szereted. 😀

  33. 35. Tibor bá’

    Hol van itt a félremagyarázás?

    Aról van szó, hogy az elitek MINDENT el tudnak érni a néppel, szép szóval, olcsó virslivel, manipulálással, önkénnyel, tizedeléssel, terrorral, reklámokkal, bármivel, ami az adott populációt a kívánt irányba tereli.

    Ha akarnák, akkor a Földet is megmenthetnék.
    De valami miatt nem akarják.
    Pedig, ha valakinek, NEKIK minden eredeti, nem a tömegek számára előemésztett, cenzúrázott információ a rendelkezésükre áll.

  34. 28: Hetesi Zsolt
    ARGO, Hadley és COBE, ezek mind az óceánok globális hőmérsékletét mérik, a felszínen és különböző mélységekben. Nem pont erről beszélgettünk, hanem a szárazföldi mérőállomásokról, de az, hogy e 3 adatsor megegyezik a NOAA hasonló adatsorával az csak örvendetes, mert az alábbi ARGO grafikonból kiindulva én nem aggódnék, ugyanis az azt jelzi többek között, hogy az északi sarkot körbevevő óceán hőmérséklete csökkent 0.2 fokkal, míg a globális óceáni hőmérséklet 0.03 fokkal emelkedett, 2004 , az ARGO működésbe lépése óta:
    http://www.climate4you.com/images/ArgoGlobalSummaryGraph.gif

  35. 36 Mszilárd :
    Laikusként belegondolva ha olvad az északi sark jege az hűti körülötte a vizet. 2004 óta pedig jelentősen csökkent a jégsapka…

  36. Hova van az leírva, hogy a Földön x mennyiségű embernek kell taposni ezt a kis sárgolyót? Sehova. Lehet abból még x/10 is akár. Pláne, ha rásegítenek egy kicsit.

  37. 40 MSzilárd
    Nem lehetséges, hogy az olvadékvizek lesüllyednek a fenékre, és hideg áramlatokként távoznak, míg a felszíni vizek részben délről kapnak utánpótlást, részben az alacsonyabb albedó miatt melegednek, és ezért melegszik a felszín?

  38. Mszilard

    Tudtommal a globalis felmelegedest nem tagadod, csak azt hogy az emberi lenne.
    Ha nem az embertöl es a CO2-tol melegszik a klimank, akkor mitöl?
    Es mikor fog ujra visszahülni?


  39. 40 – Mszilárd:
    A grafikont miért nem 1970-től vették fel, miért csak 2002-től?
    Az extent kiterjedést jelent, nem veszi figyelemben a vastagságot. Mi van a jégtömeggel?
    42 – Curix:
    Ilyen gyors melegedést természetes ok nem tud adni, csak az ember által hirtelen termelt CO2. A Milankovics ciklusok 10 ezer éves nagyságrendűek. A „természetes okokra” támaszkodók arra játszanak, hogy nem bizonyítható, nem cáfolható, de zavar keltésre illetve reménykedésre kitűnő. Én erősen szkeptikus vagyok, hogy hogy pont most (1850-2017) jelentkezik egy ismeretlen természetes melegedési ok.

  40. alakul a blog a régi résztvevőkkel.Már csak Ouse M.d és Jövönk kellene és minden a régi lenne 😀

  41. 41,Hubab
    Így van, és a végeredmény, hogy az egész „Circum-Artic” zóna 0-1900 m méter mélyig (eddig vannak Argo-bólyák) hűl. Ilyen értelemben ez jó hír, mert McPhersonék azt állítják, hogy olyan meleg a sarki tenger (ők csak a felszínt nézik), hogy a tengerfenéken levő metánhidrát destabilizálódik hamarosan. De, ha az egész zónában folyamatos lehűlés van, akkor ennek az esélye egyre kevesebb…

    42, Curix
    A választ nem tudom. Amit tudok, hogy a mostani felmelegedés, bármennyire is próbálják precedens-nélkülinek beállítani (mérték/időtartam) nem az. Azt kellene a tudomány megtalálja, hogy máskor mi okozta, és nem azzal foglalkoznia, hogy a mostani „normális” melegedés adatait addig torzítja, amíg ki nem hozza, hogy ez rendkívüli.
    A CO2 jelentős részét az elmúlt 30 évben engedtük ki, logikus kellene legyen, hogy akkor ebben a periódusban melegedjen a legnagyobb ütemben a hőmérséklet. Erre a műholdas mérések alig mutatnak melegedést, és még az agyon módosított Gistemp értékeknél is simán lehet találni 2 másik 30 éves periódust a múltból, hasonló trend-el: http://klimahiszteria.blogspot.ro/2016/07/jatek-nasa-gistemp-terkepeivel.html

  42. 43:
    – mert Freetoaster „2004 óta pedig jelentősen csökkent a jégsapka…” kijelentésére a válasz.
    – a jégtömeg a PIOMAS szerint jelentősen csökkent, a Cryosat szerint nem annyira, (pedig ezelőtt 5 évvel a 2 ellenkező irányba tért el egymástól jelentősen), a DMI műholdjai pedig azt jelzik, hogy jelenleg a 2004-2013 dekád átlagos szintjén van a jégtömeg:
    http://polarportal.dk/fileadmin/polarportal/sea/CICE_curve_thick_LA_EN_20170801.png

    Én ebből arra következtetek – és nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel – hogy a jégvastagságot/térfogatot nagyon nehéz mérni és inkább modellezik, mintsem „mérik”, ezért a jelentésen eltérő értékek.

    „pont most (1850-2017) jelentkezik egy ismeretlen természetes melegedési ok.”

    1850 előtt volt a kis jégkorszak, amikor természetes körülmények hatására nagyon lehűlt a klíma, a mostani melegedés csak visszatérés az előtte levő szintre.
    Michael MANN pont most vesztette el a pert, mert nem volt hajlandó kiadni, hogy milyen adatok alapján számolta ki a híres „Hockey-stick” grafikonját (stabil hőmérséklet, majd meredek emelkedés), amit eddig axiómaként kezeltek, de egyre több a bizonyíték, hogy a kis jégkorszak előtt a maihoz hasonló meleg volt.

  43. 49 – Mszilárd:
    A nevemet két effel, nem két ellel írom. Ez az enyhe pontatlanság a posztodban megkérdőjelezheti pontossággal kapcsolatos igényedet. 😉

    Az adja a dilemmát Szilárd, hogy az ilyen cikkek feltűnő gyakorisággal jelennek meg:
    http://index.hu/tudomany/2017/08/01/ausztralia_rekord_meleg/ És az is figyelemreméltó, hogy Magyarországon (is) folyamatosan újabb és újabb melegrekordok születnek.

  44. 51: Tibor bá’,

    a zindex az szajha média, nem? Annak nem kell hinni. 😉
    Természetesen jogod van kiönteni a gyereket is a fürdővízzel együtt, de ez nekem nem szokásom 😀

  45. 53. M. Szilárd

    Köszönöm a linket.
    Megdöbbentő, hogy titkos adatkezelési rendszert üzemeltetnek.
    Az elmélethez nem illeszkedő, hőmérséklet értékek kozmetikázása és törlése jellemző a hierarchikus tudományra, különösen amikor hatalmas üzleti érdekek fűződnek a felmelegedés elmélet megerősítéséhez.

    Volt koleszterin hisztéria, volt olaj kifogyás hisztéria, ezek lecsengőben, most beindult a klíma hisztéria.

  46. 53 – Mszilárd:
    Az én agyam melegben is működik! A tiéd pedig most egy kicsit trükközik, vagy nem figyeltél fel rá. Ha az észlelt trend nem globális melegedés, hanem globális lehűlés lenne, akkor a lehűlés tagadók taktikája nyilván a hideg rekordok eltüntetése lenne. De most a gyanú a globális melegedés, aminek bizonygatásához az alkalomadtán mért hideg rekord nem oszt, nem szoroz. Mivel azonban a globális melegedés mellé kapunk egy kis extra szélsőséget is, a hideg rekord ragyogóan beillik a képbe.

    Ugye abban nincs közöttünk vita, hogy a melegedés valós. A mértéken pedig nincs értelme vitatkozni. McPherson valószínűleg elvetette a sulykot. Egyszer majd megtudjuk. Minden esetre a vitázó felek – az én meglátásom szerint – eldöntötték, hogy nekik mi esik jól, és a vitát ennek bizonyítására szentelik. Ebbe bőven benne van az is, hogy akinek nagyon nem jól jönne egy gyors, halált hozó melegedés, az önmegnyugtatás végett ebbe az irányba, hogy is mondjam, finomít.

  47. 40: Az a cikk, amiben használták, pont arról szól, hogy a vártnál nagyobb hőmérséklet-növekedést találtak az óceánok esetében.

  48. 55: Tibor bá
    Rég volt ilyen egyetértés köztünk, elismerem, hogy a melegedés (még) tart, és azzal , hogy te is belátod, hogy McPherson elvetette a sulykot, kezdünk lassan közös nevezőre jutni.
    A melegedés mértékét pedig azért érdemes vizsgálni, mert egyáltalán nem mindegy, hogy precedens nélküli, vagy csak egy rengetegszer előforduló, természetes, normális melegedés, aminek az eltúlzásával sikeresen kiváltották a hisztériát.

  49. A régi korok klímaelemzéseiben számomra az lenne egy fontos tényező, hogy a drasztikus klímaváltozások milyen dinamikájú folyamatok révén következtek be.
    Már többször elhangzott, hogy voltak már korábban is rendkívül gyorsan lezajló változások a múltban, amelyek néhány év, vagy évtized alatt végbementek.
    Ugyanakkor azt is gyakran kiemelik, hogy a korábbi, természetes okokból történő CO2 növekedésnél sokszorosan gyorsabb ma az emberi eredetű folyamat.
    Ezt az ellentmondást csak az oldhatná fel, ha bizonyítható lenne, hogy a klíma megváltozásának dinamikája nem függ a kiváltó ok változásának dinamikájától.
    Lehetséges, hogy egy rendkívül lassan ható felmelegedési folyamat, amely akár tízezer évig is eltart, végül hasonlóan hirtelen viszi át a klímát egyik állapotból a másikba, mint egy vágtató CO2 szint emelkedés, csak az „előjáték” hosszában van különbség?
    Hiszen a lényeg az, hogy el kell érni a billenőpontot, hogy lassan, vagy gyorsan az mindegy, de amikor azt eléri a helyzet, akkor a folyamat robbanásszerűen lezajlik.
    Mert ha ez a helyzet, akkor az nem érv, hogy már korábban, ember nélkül is történtek hasonló, gyors felmelegedések…
    Ez azt jelentené, hogy a klíma drasztikus felmelegedésének dinamikáját azok a pozitív visszacsatolások adják meg, amelyek a billenőpont átlépése után fejtik ki hatásukat.

  50. 45:

    Mszilard

    Az a gond hogy az energiad szinte egeszet arra forditod, hogy bizonyitsd a jelenlegi klimaadatok falsak. Közben te is tudod hogy melegszik a klima.
    De nem tudod, hogy mitöl, csak annyit, hogy termeszetes folyamat.
    Szerintem azert azt jo lenne megallapitani, hogy azok szerint, akik azt mondjak nem a CO2 akkor megis mi okozza. Ha nem tudjak mi okozza, honnan tudjak, hogy termeszetes?

    Szilard a masik dolog, hogy te kvazi tagadod, hogy a CO2 üveghazhatasu gaz lenne.
    Ez azert meredek am, mert tenyleg szembemesz a tudomannyal.

    Abban en sem hiszek, hogy 10 ev mulva kihal az emberiseg, de abban igen, hogy a tevekenysege mär kihatassal van a Föld klimajära. Egyre gyorsulo tendeciäval.

  51. 58 – hubab:
    McPherson és Sam Carana pontosan ezen, vagyis a visszacsatolásokon lovagol, és legalább két tucat tudós támogatja őket.
    59 – Curix:
    Just for the record: Mszilárd a múltkori „egyeztetéskor” azon a véleményen volt, hogy ez most egy klíma kilengés, és max 10 éven belül vissza fog lengeni. Persze joga van változtatni a véleményét. Az ember egész életében tanul.

  52. Hetesi Zsolt,

    Úgy tunik, hogy a prognosztizáló számítások a mai energiafelhasználást veszi alapul.

    Vannak számítások, amik figyelembe veszik a gigantikus pazarlást?
    Tele van az EasyJet, csak mert olcsó…
    A hétvégeken kb annyit autóznak a népek, mint a héten összesen (munkábajárás 10-20 km) de a hétvégén elugranak megnézni a nagyit az ország másik végében…
    És ott van a holland paradicsom szállítása Spanyolországba, meg viszont, és új zélandi almával ócsítják a borsodit…

    Emlékszem, amikor pár éve megugrott az üzemanyag ára, alig láttam az autópályákon valakit gyorsabban hajtani, mint 100 km/h…

    Nekem az az érzésem, hogy gigantikus tartalékok vannak a pazarlásban, és ez valamelyest lassíthatná az összeomlást.
    Ahogy körülnézek, úgy tunik, fele olaj is elég lenne…
    Volt a TED-en egy eloadás arról, hogy a megtermelt élelmiszer több mint fele a szemétbe kerül.
    Tehát a megtermeléséhez sükséges energia is fölösleges veszteség.
    És még beszélhetünk a divatról, a 4 évenként kötelezoen lecserélendo autókról….

    Szóval újra a kérdés: Van olyan számítás, ami a pazarlás felszámolásával igyekszik az energiahiányt enyhíteni?

  53. Az elit túléli. Állandóan túl vannak lihegve az atomerőművek…

    Amúgy szép cikk Tibor bá’!
    Tiszteletem és üdvözletem (ha nem vagyok letiltva és egyáltalán megjelenik.)

    tothist… tetszettek a hsz-eid. Ennyi. Ahogy írtad. 🙂

  54. 56. M. Szilárd

    Erősen gyanítom, hogy a felmelegedés elmélet jelen állapotban inkább hisztéria, mint tudományos valóság. Nemcsak a vizsgált meterológiai jelenségek rövid megfigyelési időtartama ad okot gyanúra, hanem a feltételezett felmelegedésre adott gazdaság politikai válasz intézkedések. Pl. széndioxid kvóta rendszer, a kvóta kereskedelem, viszont felmelegedés ellen hatékony atomenergia hisztérikus elutasítása.

    A felmelegedés elleni küzdelem leges leg hatékonyabb rendszere lenne az értelmetlenségbe fajuló világ kereskedelem ésszerűsítése, (spanyol paradicsom utazik Hollandiába, Holland paradicsom utazik Spanyolországba, Kínai zöldségek Európába stb)
    A fogyasztói társadalom haszon elvű, divat irányított gyorsított elavulásának korlátozása.

    Nyilvánvaló, ha a leghatékonyabb lépésekre még gondolni sem akarnak, még szóba sem hozzák, akkor itt valami sundám-bundám van

    Gigászi üzlet épült és fejlődik a felmelegedés hiszti mögé. A profitnak gyünnie kell. 🙂

  55. 61:
    Az nyers olaj ár mesterségesen van alacsonyan tartva hogy életben tartsa a gazdaságot.
    62:
    Hát én abból az életből nem nem igazan kérnek

  56. Tegnap 42.5 , Ma 41.8 mértem digitális hőmerővel (ami elég pontos) az udvaromban.
    Gondolom az ország több pontján is közzel hasonló értékek voltak.
    Minden évben meg dőlnek az előző évi rekordok .
    És meg mindég vannak akik kétségbe vonják a felmelegedés.
    Nem szoktam hozzászólni a posztokhoz és némelyik hozzászólást látva nem is igazan van kedvem .Tudom hogy nem lehet mindenki Klimatológus ,Fizikus, Vegyész meg Biológus , de az Isten szerelmére hol van a Logika
    Ha a bőrünkön érezzük hogy évről évre melegebb van ,akkor mik ezek a ” sunda-bunda ,felmelegedés hiszti , klima üzlet, stagnáló klima meg jégkorszak.
    Azt hiszem maradok továbbra is csak egy csendes olvasó.
    Sok szerencsét a jövőjük-hoz ,azt hiszem nagy szükségük les rá.

  57. 60.

    Ha jól emlékszem az a probléma, hogy a takarékoskodással csak lineáris csökkenés érthető el, az olaj meg exponenciálisan csökken.

  58. 65. Sama

    Én kérek elnézést tőled, de mégis csak kétkedem az egészen biztosan nagy felmelegedésben vagyunk klíma változás elméletben.

    Valóságos tény, hogy az udvarodban 40 fok felett mértél.
    Valóságos tény, hogy egyes teleken akár tartósan -20 alatt van a hőmérséklet. Ilyen volt a 87-es tél. Január elsejétől egyfolytában hónapokig tombolt a tél.

    Olvastam a vikingek történetéről, gabonát, zöldséget termeltek olyan helyeken, amelyeken már évszázadok óta csak hó és jég van, a leglangyosabb nyarakon is kell a pulóver, meg a bundagatya.
    Szóval a vikingek korában sokkal melegebb volt, mint manapság.
    A hatalmas kőszéntelepek szintén igen meleg éghajlatok vitathatatlan nyomai.

    Ha valóságos és teljesen bizonyított lenne a nagyfokú tartós, visszafordíthatatlanul káros felmelegedés, bizonyosan nem széndioxid kvóta kereskedelemmel, meg bizottságosdikkal állnának neki a széndioxid kibocsátás csökkentésének, hanem valóban hatékony intézkedéseket hoznának.

    Balogh János akadémikus úr a folyamatosan megújuló eső őserdők példáját állította elénk, a hosszútávú létezés példájára. Teljes újrahasznosítás (reciklálás)
    Erre már ma is teljes mértékben képesek vagyunk, csak nem csináljuk, mert még nem égett a körmünkre a gyufa.

    Félreértés elkerülésére nem akarlak meggyőzni, hiszen aki hinni akar, az abban hisz amiben akar.

  59. A Columbia Egyetem egyik professzora, James Hansen, aki korábban a NASA klíma tudósa volt, a kollégái segítségével kielemezte több évtized hőmérsékleti adatait, majd egy rendkívül letisztult infógrafikában egyesítették eredményeiket. A grafikán láthatjuk, mi történne a bolygóval és az élettel, velünk emberekkel, ha egy, kettő, vagy akár hat fokkal emelkedne az átlaghőmérséklet.
    http://www.tisztajovo.hu/kornyezetvedelem/2017/08/03/elkepesztoen-meleg-van-de-mondunk-valami-ujat

  60. 66. Bogozy

    „Ha valóságos és teljesen bizonyított lenne a nagyfokú tartós, visszafordíthatatlanul káros felmelegedés, bizonyosan nem széndioxid kvóta kereskedelemmel, meg bizottságosdikkal állnának neki a széndioxid kibocsátás csökkentésének, hanem valóban hatékony intézkedéseket hoznának.”

    Aha! Ekkora józanságot feltételezni akár klíma, akár más politikai stb. ügyekben nem kicsi optimizmusra utal, erre csak ezt tudom idézni.

    „Félreértés elkerülésére nem akarlak meggyőzni, hiszen aki hinni akar, az abban hisz amiben akar.”

    És nem, nem vagyunk képesek, csak lehetnénk. Ez azért kis különbség. Tudod, majdnem kanállal nem lehet levest enni. Klíma ügyben -a hosszú kifutási idő miatt- nincs egzakt dátum a körmünkre égés kérdésében. Nincs paradigmaváltás, csak kapkodás lesz, mikor rájönnek, hogy hoppá, ez egyébként történik.

    A tudósok is emberek elsősorban, szakmájuktól eltekintve ilyen-olyan bölcsek. A politikusokról akik a tudósoknak osztják a zsugát meg nem is érdemes szót ejteni, mert egy ilyen rendszerben szinte csak a legalja marad állva 1-2 évnél tovább.

  61. 68 – Piton:
    Hansen és társai remek és pontos munkát végeztek. Egyetlen hiba, hogy nem volt közöttük szociológus, vagy társadalom tudós, aki megmondhatta volna, hogy a következő, kritikus évtizedben az emberiség semmit se fog tenni a globális klímaváltozás ellen. Pillanatnyilag unokája néhány diákkal egyetemben beperelte Trump elnököt azon az alapon, hogy az ifjúságot megfosztják a jövőjüktől. Itt tartunk! A világ vezetői azon tökölnek, hogy Kína, Oroszország Észak Korea és Irán közül melyiket támadják meg először. A kutyát se érdekli a felmelegedés. Úgy, hogy a +6°C elérése nem lehetőség, hanem bizonyosság.

  62. 67 – Bogozy:
    „Ha valóságos és teljesen bizonyított lenne a nagyfokú tartós, visszafordíthatatlanul káros felmelegedés, bizonyosan nem széndioxid kvóta kereskedelemmel, meg bizottságosdikkal állnának neki a széndioxid kibocsátás csökkentésének, hanem valóban hatékony intézkedéseket hoznának.”
    Gondold ezt még egyszer végig, mert én felteszem neked azt az egyszerű kérést, hogy kik? De van más kérdésem is: „teljesen bizonyított lenne” szerinted ez logikus hozzáállás? Nem ismered azt az ősrégi szólást, hogy biztos csak a halál Akkor pedig szerinted semmire se kell felkészülni, mert semmi se teljesen biztos. Nem csatolom be a biztonsági övet, mert egyáltalán nem biztos, hogy neki megyek valaminek. Nem oltatom be magam influenza ellen, mert messze nem biztos, hogy valaki megfertőz. Kondomot se húzok fel, mert hol vagyok én biztosítva arról, hogy a csaj teherbe esik vagy mondjuk HIV fertőzött lenne…. stb. Amikor a tét a puszta életünk, akkor egy a millióhoz esélyt is komolyan kell(ene) venni. Itt pedig az esély közel 100%, egyesek szerint pedig bizonyosság

  63. Tibor bá’

    Vikingek ezer évvel ezelőtt vígan termesztették az árpát fenn északon. 🙂
    Egy-egy kontinensen egy-egy időjárási anomália mennyire határozza meg a jövőbe vivő folyamatokat?

    Gigászi erők hatásai között élünk.

    Jobb lenne Balogh Akadémikus úrra hallgatnunk és szervezni az újrahasznosítást, ellenállni a divat őrületeknek, nem kidobálni minden régit, az új (áramvonalasabb) cuccokért. Ezt lehet kicsiben is művelni, nem kell vityára meg Trump elnök úrra várnunk.

  64. 70: Igen, olvastam az Our Childrens Trust mozgalomról.
    http://divany.hu/szuloseg/2017/07/30/meno_amerikai_gyerekek_beperelik_trumpot/

    Szerintem sem fogunk tenni elegendőt, lesznek próbálkozások, de az emberi populáció teljes v. viszonylagos jólétben élő része nem fogja akarni és tudni felmondani a kényelmes életét. És ahogyan előrejelzik, minden +0,5C° -os melegedés 15-20% -al növeli a konfliktusok, háborúk esélyét. Szóval szerintem is hamarabb lesz itt egy akár hatalmas fegyveres gebasz, mintsem, hogy megfőlünk a levünkben. 🙁

  65. Erről a globális felmelegedés szituról a véleményem a következő:

    – kezdjük a tudományossággal. a több ezer éves szerves műveltséget egyszercsak felváltotta a racionalitáson alapuló tudomány. pontosabban nem felváltotta, mert az azt jelentené, hogy a régi tudás elavult, használhatatlanná vált és kifejlődött egy új helyett. a tudomány létrehozták és erőszakos módszerekkel, több évszázados propagandával tették fel a tudás oltárának legmagasabb fokára. elérték a fejekben, hogy ha valami mögött számok, adatok, mérések, magasan iskolázott emberek vannak, akkor az és csak az az igazság.

    – a tudomány nem független. mivel ezek a kutatások rengeteg pénzbe kerülnek, mindig kell egy szervezet, aki ezt finanszírozza. a kapitalizmus nem az önzetlen macenaturára épült, hanem pont ellenkezőleg: az önös érdekre, aminek ráadásul nem a közjó a célja, hanem a profit termelés. ebből következik, hogy a tudományos kutatások is bizonyos profit célokat szolgálnak, a finanszírozó céljait. nyilván ezt nem szabad kimondani, hanem le kell önteni egy szép mázzal, hogy édes legyen és hihető.

    – véleményformálás. a média tőkés szupervállalatok kezében van, tehát nem várható el a független, objektív tájékoztatás. a médiamanupuláció és véleményformálásba nem csak az tartozik bele, hogy bizonyos dolgokat hogyan tálalnak, hanem az is, hogy mi az amiről beszélnek és mi az amit elhallgatnak. nyilvánvaló, hogy a saját érdekeiket szolgáló információkat tolják és az azzal szembemenő dolgokat eltitkolják. tehát a sajtóban csak olyan kutatásokról értesülünk, ami valamelyik tőkés csoport érdekeit képviseli.

    a marketingkommunikáció lényeg az, hogy hogyan tudjuk elérni azt, hogy az emberek véleménye úgy alakuljon, ahogy azt a termék előállítója szeretné. mivel a tudomány is tőkés érdekeket szolgál, ezért ha szeretnék, hogy az emberek így vagy úgy gondoljanak, érezzenek bizonyos dolgokban, akkor annak megfelelő „tudományos” elméleteket, eredményeket rendelnek meg és a „tudósok” ezt készséggel, pénzért legyártják.
    azért arról ne feledkezzünk már el, hogy a tudós szó is egy csúsztatás, szómágia. összemossák a pappal, miközben csak egy szakma ismerőjéről, szakemberről van szó, nem pedig egy magasabb rendű igazság felkent képviselőjéről.

    összefoglalva fentieket: a tudomány a tömegmanipuláció eszköze (természetesen nem vitatom el az érdemeit sem, de most nem ez a téma)

    nekem az mindig furcsa, mikor a nagy demokrácia és véleményszabadság harsogása közben a tudományos (vagy annak álcázott) elméletek közül az egyik egyszercsak egyeduralkodóvá válik és dogma lesz belőle. azaz lehet róla beszélni, de az alapfeltevést már kritizálni sem szabad.

    nézzük csak meg példának a liberalizmust, mint politika, társadalmi ideológiát. gyönyörű szép elmélet, de a gyakorlatban életképtelen, nem képes széles tömegeket megfogni, nem alkalmas társadalomszervezésre és a történelem már bebizonyította, hogy mind a politikában, mind a gazdaságban kontraproduktív. nyilván a sajtóból az ellenkezője ömlik, de aki látja a valóságot, az tudja, hogy nagy mesemondás, hazudozás megy.

    ugyanez a helyzet ezekkel a világszintű elméletekkel.

    tényleg nagyon meggyőző a globális felmelegedés hatástanulmányait olvasgatni, elhinni, majd rettegni és beleborzongani. és valójában pusztán ennyi is a célja.
    a politikai marketing mindig a félelemre épít és a globális felmelegedés is egy politikai program. nem lokális politika, hanem világpolitika.

    mára odáig jutott ez a dolog is, hogy lehet vitatkozgatni, okoskodni arról, hogy mit kellene tenni ellene, hogyan lehet alkalmazkodni, de mivel dogmává vált, a fő kérdést már nem lehet támadni. azaz tényleg van-e globális felmelegedés?

    szerintem nincs.

    elhisszük, hogy van, mert valaki elővesz egy adatsort?
    elhisszük, mert valaki a saját tulajdonú médiabirodalmában nap, mint nap súlykolja?
    elhisszük, mert megjelenik egy „tudományos” fórumon, újságban, stb?
    van köztetek olyan, aki ellenőrizte már a méréseket?
    tudja-e bárki ellenőrizni ezeket a méréseket?

    szerintem nem vagy ha igen, azt úgysem tudja publikálni a tömegmédiában, csak az alternatív sajtóban, de akkor pedig rásütik az összeesküvés elmélet stigmát és az ugye már nem lehet igaz / tudományos. és nem azért mert nem tudományos módszerekkel készült, hanem azért mert ellentmond a kánonnak.

    amit a reklámokban látunk, azt is elhisszük?
    mert ez is reklám, hiszen egy terméket (gondolatot) akar valaki minél több embernek eladni. csak annyit kell tenni, hogy tudományosnak kell csomagolni és akkor már nem reklámként tekintünk rá és fenntartások nélkül elhisszük. ilyen egyszerű.

    azt tanítják most nekünk, hogy egy olyan fejlett világban élünk, ahol minden információ elérhető. ez egyrészről igaz is, hiszen 1 perc alatt terjed el az egész világon a híre bárminek (ebola, járványok, katasztrófák, stb.) villámgyorsan lehet új globális félelmet gyártani. másrészről pedig a tőke érdekek alapján működő tömegkommunikáció egyoldalú, tehát csak egyes vélemények (hírek? tények?) kapnak nagy nyilvánosságot, miközben természetesen azt a látszatot keltik, hogy hatalmas a szabadság.

    szerintem totális véleménydiktatúra van globális szinten, de ha nincs is, a törekvés egyértelmű. ennek egyik modern eszköze a tudomány.

    a tudomány is politika, tehát érdekvezérelt, azaz nem biztos, hogy mindig igaz.

    nincs globális felmelegedés vagy ha van is, akkor sem biztos, hogy úgy és azért, amiért hirdetik.

    áldás, békesség!
    Tibor bá’: Sok beszédnek sok az alja. 😉

  66. „van-e globális felmelegedés?
    szerintem nincs.”

    Teljesen egyetértek azzal, hogy valami nem attól lesz igaz, mert azt tudós állítja.
    Felejtsük is el őket egy pillanatra.
    Aki csak a saját szemének hisz, az csináljon egy konyhakertet és ültessen gyümölcsfákat és várjon egy kicsit.

    Nem tudnak arról a délről északra terjeszkedő kártevők, hogy nem kéne itt lenniük. Mert a magyar paraszt kertjeiben egyre többféle pusztítanak olyan kártevők amik eddig tőlünk csak délebbre teleltek át, szaporodtak.
    Olyan szúnyog csípheti meg az embert, amihez eddig világútlevél kellett. Most meg, kisem kell mozdulni a négy fal közül.
    Engem nem érdekel mi okozza a felmelegedést. Ha rajtunk múlna, sem tennénk ellene.

  67. 76: Károly
    “Aki csak a saját szemének hisz, az csináljon egy konyhakertet és ültessen gyümölcsfákat és várjon egy kicsit.”

    Aki csak a saját szemének hisz az úgysem tudja meggyőzni azokat akik csak a saját innen-onnan összegyűjtött véleményükben hisznek. Ezek hit-kérdések – csak különböző alapon (ami ugye legyen mindenkinek a saját hite szerint…) Ráadásul konyhakertet ültetni baromi ciki és fárasztó sőt még éveket is kéne várni az összehasonlítható eredményekre (eredménytelenségekre) – annak aki most vágna bele. Egyébként is erre már nincsenek évtizedeink – hacsak valami csoda nem történik…

    (csoda kategória lenne ha pl. kitörne a világbéke az összefogás érdekében)

  68. “van-e globális felmelegedés?
    szerintem nincs.”
    Látom sokan élnek Dellúzisztán-ban ,Hópiumon…..

  69. Bogozy: +1
    tisztánlátásodat nem tudta kikezdeni „Hansen és társai remek és pontos munkája”

    Tibor-bá:
    fenti idézet tőled. Igazad van, remek munkát végeztek, ha ennyi intelligens ember, bekötött szemmel hisz nekik. Mert mit számít az, hogy Hansen jóslatai szerint már most vagy 6 fokkal melegebb kellene legyen, és víz kellene borítsa New York utcáit. De hát a pontosság az pontosság…
    – remek érzékkel időzítetted a posztot

    Sama:
    Nem az előző évi rekordok dőlnek, hanem legtöbbször a 100 évesek (olvasd el az index összes rekordos cikkét az elmúlt napokból). S a hülye média még ki is hangsúlyozza ezt . 100-ból hány embernek fordul meg a fejében, hogy akkor most értünk el a 100 évvel ezelőtti szintre?
    Baj akkor lenne, ha az országok nagy részében, a települések nagy részén, minden évben, az előző évi rekordok hasalnának el. Ez nincs így, rengeteg 100 éves rekord tartja még magát.
    Tudtad pl. hogy 2016 nyara „csak” a 20. legmelegebb nyár volt? ( http://met.hu/eghajlat/magyarorszag_eghajlata/eghajlati_visszatekinto ) /elmult_evszakok_idojarasa/ ). Igen, az idei nyár valószínű a top 3-ban lesz, de számít ez? Ha igen, akkor mennyit számít, hogy az elmúlt télnél 89 melegebb telünk volt (1901-től kezdve).

    A saját bőrükön érzőknek, meg azoknak akik azt állítják, hogy tagadjuk a felmelegedést:
    – azt a pár kevés embert, akik a hisztéria ellen mernek szólni, különböző negatív jelzőkkel látjátok el (a hülyétől, a nevetségesig a skála széles fokán), és közben nem veszitek észre, hogy érveitek mi ellen , vagy mi mellet szólnak.
    Mi érveket, adatokat sorakoztatunk fel, amelyek azt bizonyítják, hogy a hisztéria alaptalan. Kérem, hogy erre reagáljatok, ne azt fújjátok, hogy melegszünk, mert olvadnak a gleccserek, terjednek a kártevők, stb., stb. Ne a melegedést igazoljátok, hanem azt, hogy miért rendkívüli ez.
    Az elmúlt évek alatt, szinte az összes hozzászólásom erről szólt: próbáltam megmagyarázni, hogy az adatok semmi rendkívülit nem jelentenek, és hatalmas energiával és kutakodással megtaláltam azokat az adatokat (a múltból) , amelyek igazolták ezt. Az évek folyamán egyetlen ilyen adatot SEM CÁFOLTATOK MEG!!!

    Hansenről leírtam (részletesen a blogomban), hogy a CO2-os modellje fabatkát se ér, jóslatai nevetségesek, erre mit olvasok ma Tibor bá-tól: Hansen remek és pontos. Az.
    Gratulálok mindenkinek!

  70. Mitől veszélyesebb egy mostani, akár kisebb fokú felmelegedés is az emberiségre nézve, mint abban az időben, mikor még kőtáblára vésték az információt?
    Mert sérülékenyebb a mai rendszer.
    Például azért, mert hét milliárdan vagyunk.
    Vizsgálták a sáskajárást. Vajon mikor indulnak pusztító útjukra?
    Azt találták, hiába kevés az élelem, de alacsony létszám esetén nem indulnak neki a vakvilágnak. Viszont, ha felszaporodik a létszámuk az előző évek kedvező körülményei folytán, és az élelem ekkor lesz kevés, útnak indulnak.
    Ugyan az az élettér más cselekvést vált ki, ha laza a populáció elhelyezkedése és mást, ha túlszaporodják azt.

    A régebbi felmelegedéseknél az ember nem rendelkezett pénzzel, atomfegyverekkel, biológiai és vegyi fegyverekkel, árutőzsdével.

    Ha a kőtábla kint maradt a szabadban és az évezred vihara tombolt, majd a tűző nap hetekig sütötte, a rá vésett információ hiánytalanul megmaradt.
    Későbbiekben a cserépdarabokra, állatbőrökre /pergamen/ és fába vésett infók már sérülékenyebbek voltak.
    De a leg sérülékenyebb a papírt is megelőzve a mai adattárolók.

    Ha régebben egy felmelegedési periódus visszalökte az embert az első, második emeletről a földszintre, ilyenkor nagy eséllyel sok túlélő volt.
    /legfeljebb odébb hajtották az állataikat és a gond letudva/
    Ma a sokadik emeletről zuhanunk majd a földszintre.
    Sőt, lassan ott tartunk, annyira sérülékenyek vagyunk, hogy tényleges felmelegedésre sem lenne szükség, elégséges az összeomláshoz a hit.
    Ha egy olyan csarnokban kiáltjuk el magunkat, tűz van, ahol csak lézengenek az emberek, akkor körülnéznek, látják, hogy nincs tűz, nem tör ki pánik. De, ha ezt egy emberekkel zsúfolt helyen tesszük, pánik fog kitörni. Halálra tapossák egymást az emberek. Ugyan annak a cselekménynek más és más a következménye.

    A pénzrendszert a hit működteti, a tőzsdét a hit működteti. Rendkívül instabilak.
    Ha ehhez jön egy felmelegedés, /pici adalék a vízhiány, pici adalék az új kártevő fajok megjelenése, sok kicsi sokra megy/, akkor kiválthat egy olyan reakciót a döntéshozókból, belőlünk, hogy átmegyünk sáskába.
    Egy nyomorult bolti kiárusításnál agyonverik egymást az emberek, csakhogy olcsóbban megkapják a lapostévét.

    A mai korszerű állataink, táplálék növényeink a csúcsra járatás miatt sokkal sérülékenyebbek, mint száz vagy ezer éve.
    A magas hozamoknak ára, hogy a rendszer sérülékeny. Kicsi változás, nagy kártétel.

  71. 79 – Mszilárd:
    Szerinted nem baj, ha a 100 éves rekordok megdőlnek. Akkor járjuk körül ezt a témát. Tegyük fel, hogy rekordokat 100 különböző témában jegyeznek fel (hőmérséklet, csapadék, szél, stb.) Ha visszatekintünk akkor azt látjuk, az elmúlt 100 évben minden egyes évben fel van jegyezve egy-egy rekord. Amennyiben a jelenlegi évben 10 rekord megdől, akkor a nézeted nem érvényes, mert durván eddig minden év 1-1 rekordot tart, de 2017 ezzel szemben 10-et. http://index.hu/belfold/2017/08/06/sorra_dolnek_a_csucsok_ujabb_melegrekord_ezuttal_szegeden/ Végső következtetés: Szélsőséges kilengések mindig voltak, ez jellemző az időjárásra, de mostanra ezek a kilengések felszaporodtak. Jóval több van, mint korábban. ÉS EZ A LÉNYEG. – Javaslom foglalkozz a svájci gleccserekkel, érdekes dolgokat fogsz találni. – Hansen általam megdicsért munkája egészen biztos nem teljesen fedi a valóságot. Mert az atyaúristenen kívül senkié se fedné. De jó megközelítés. – Végeredményben te és a hozzád csatlakozó szkeptikusok a CO2 hatását tagadjátok. Melegedés van – mondjátok – de fogalmunk sincs miért. Na majd vissza fog fordulni. Miközben a CO2 hatása bizonyított, és az Ember okozta a folyamatos felgyülemlését, és ez nem állt le, és nem fog leállni. Akkor – kérdem én – mitől fordulna vissza a melegedés? Ne az adatokat egyeztesd, a fenét se érdekli. Azt bizonyítsd, hogy a melegedést nem a CO2 okozza. Ha ez sikerül, akkor meghajlok előtted.

  72. Mihez képest melegedünk?

    Az ezer évvel ezelőtti viking telepeken komoly mezőgazdaság volt, fenn északon.
    Ma ott jég és hó, nyáron pár hét plusz néhány fok.

    Mi a föld normál klíma állapota.

    Visszatekintve a történelemre, a geológiai formációkra, jégkorszakok és trópusi bujaságok maradványaira, látni kell a valóságot. Nincs teljesen stabil klíma. Folyamatos változás van. nagy időtartamú léptékben és rövid időtartamú anomáliákkal.

    Tőlünk független, elképzelhetetlenül nagy energiájú erők hatnak a földre.

    Persze a széndioxid kibocsátással és a széndioxidot elnyelő növényzet kipusztításával, helyileg tudunk rontani a klímán.

  73. 82 – bogozy:
    Helyileg?
    Nekem eszembe jut az argumentumodról, hogy az Egyház ragaszkodott a hat napos teremtéshez. Amikor már a hülye is tudta, hogy milliárd évek alatt jött létre a Föld. Akkor azt mondták „nem kell a Bibliát szó szerint érteni, a hat nap valójában hat korszakot jelent.

  74. 80: Károly

    Na látod, ezzel egyetértek, nem a melegedés a rendkívüli, hanem a civilizáció lett annyira sérülékeny, hogy egy természetes klímaváltozás (melegedés vagy hűlés )hatására mehetünk a levesbe.

    81: Tibor-bá
    A rekordok számáról azért vitatkoznék. Magyarországon több mint 3000 település van. Mennyi az esélye annak egy átlagosan meleg napon, hogy valahol megdőljön a maximum rekord? Tudod pontosan hány dőlt meg 2017-ben és mondjuk hány pl. 2001-ben? Biztos vagy benne, hogy 2017 kiemelkedik?
    Van pontos adatod erről, azon kívül, hogy az index most többet ír róla?
    Az indexes linken, legmagasabb minimum értékekről szól a hír. Szerinted az UHI (városi hősziget hatás) milyen mértékben járul ehhez hozzá? Ugyanis ez tipikusan UHI-hatás, hogy úgy van melegebb, hogy valójában a minimum értékek növekednek és nem annyira a maximumok, illetve a téli hőmérsékletek és kevésbé a nyáriak.

    Az USA-ban pl. 2017 júliusában összesen 840-szer dőlt meg a hőmérsékleti maximum rekord. 2016 júliusában 2215-ször, míg 2015 hasonló periódusában 1602-szer. 2001- júliusában pedig 2298-szor, 1981-ben pedig 2844-szer.
    Ennyi évre kerestem rá, akit érdekel a többi év, megnézheti itt: https://www.ncdc.noaa.gov/cdo-web/datatools/records (katt. a View selected records-ra, hogy interaktív módon lehessen keresgélni, sajnos csak max. 31 napra lehet és Magyarországról nagyon kevés adat áll rendelkezésre – a forrás a GHCN adatbázis)
    Ezek után, gondolom mindenki számára világos, hogy statisztikailag is nagyon könnyű egy napi rekordnak valamelyik településen megdőlnie, csak az utóbbi héten világszinten (GHCN állomások adatai alapján) volt 165 maximum rekord, illetve 134 minimum rekord.
    Statisztikus legyen a talpán, akik ezekből az adatokból világosan kihámozza, hogy a rekordok száma egyre több.
    Egy dolog biztos csak: a rekordok száma a médiában egyre növekszik, ezzel egyetértek!

  75. folytatás:

    81: Tibor bá:
    „Végső következtetés: Szélsőséges kilengések mindig voltak, ez jellemző az időjárásra, de mostanra ezek a kilengések felszaporodtak. Jóval több van, mint korábban. ÉS EZ A LÉNYEG.”

    Igen? Mivel támasztod alá? Mert Hansen vagy valamelyik másik vészmadár ezt mondja?

    Nemrég írtam erről is, lehet böngészni a WMO időjárási szélsőségek adatbázisát:
    http://klimahiszteria.blogspot.ro/2017/07/a-wmo-idojarasi-szelsossegek-adatbazisa.html

    Ott van az adatbázis, konkrét értékekkel. Szán rá valaki időt, és elemzi az adatokat? Szívesen várom az eredményét!

    ui: kicsit később folytatom a CO2-al is…

  76. R.B. Alley végig azt szajkózza, hogy nem ismerünk más magyarázatot csak a CO2-t. Ez a bizonyíték. Fizikailag nem lehet megmagyarázni a régi hőmérséklet változásokat, de ha beillesztjük a modellbe a CO2-t, akkor a változás tökéletesen kijön. Ez eddig szép és jó: nincs más gyanúsított, a leírás illik rá, megvan a tettes.
    A baj az, hogy azok a modellek, amelyek hátrafelé működnek, nem képesek előre is működni, és erre a bizonyíték pont Hansen modellje. A modell megalkotása óta eltelt annyi idő, amely bebizonyítja, hogy a modell valahol téved, nem vesz figyelembe mindent.
    Hogy mi az, ami a CO2 mellett vagy helyett kontrollálja a hőmérsékletet, elég sokan kutatják, viszonylag szerény eredményekkel. De ez nem zárja ki azt, hogy ez a természetes ok nem létezik, csak azt jelenti, hogy a tudomány még nem tart ott, hogy ezt megismerje és feltárja. Főleg, ha az ilyen jellegű kutatások nincsenek is támogatva, meg aki megkérdőjelezi a CO2 okozta melegedést az sarlatán. (lásd Miskolczi – akit nem értenek vagy nem is akarnak érteni)
    A következő cikk elég érdekes ebből a szempontból, a „solar forcing”-ra helyezve a hangsúlyt, bemutatja azokat a kutatásokat és az egyre gyűlő eredményeket, amelyek szerint Napnak nemcsak a direkt besugárzása (solar irradiance) van hatással a klímára, hanem rengeteg egyéb olyan paraméter létezik, amely képes hatni a klímára:
    http://www.sciencebits.com/CO2orSolar

    Összegzésképpen: jobb híján egyelőre a CO2-t részesíti előnyben a tudományos konszenzus, de nem biztos, hogy ez így is marad.

  77. Nem tartható a 2 fokos hőmérséklet-emelkedés:
    A párizsi klímaegyezményben célként feltüntett 2 Celsius-fokos emelkedéssel kapcsolatban számos kétkedő hangot hallottunk már (szakemberektől és laikusoktól egyaránt), de a napokban azonban egyszerre két tanulmány is megjelent a Nature Climate Change magazin oldalán, amelyek szintén kétségbe vonják ennek érvényességét.
    Az egyik munkában statisztikai elemzésre támaszkodva vázolták fel, hogy a Föld 95 százalékos eséllyel ennél is gyorsabb ütemben melegszik majd az évszázad végéig terjedő időszakban, és mindössze 1 százalékos esély van arra, hogy az emelkedés 1,5 Celsius-fok körül marad. A valószínű tartomány 2 és 4,9 Celsius-fok között van, az ennél kedvezőbb végkifejlethez pedig olyan drámai csökkenést kellene elérnünk a kibocsátásban (illetve annak intenzitásában), amire eddig még nem volt példa. A másik tanulmányban eközben azt szögezik le, hogy amennyiben ebben a pillanatban megszűnne minden káros kibocsátás, az emelkedés akkor is meghaladná a 2 Celsius-fokos limitet az évszázad végére.
    Ennél jóval valószínűbb forgatóköny, miszerint a kibocsátás jelenlegi szintje legalább 15 éven keresztül megmarad, ebben az esetben viszont a globális átlaghőmérséklet már 3 Celsius-fokkal emelkedne meg 2100-ig. Az eredmény és a következtetés nagyjából egybevág Fatih Birol, a Nemzetközi Energiaügynökség első emberének korábbi nyilatkozataival, miszerint ha mindenki betartaná a klímaegyezmény összes pontját (ami a tapasztalatok alapján sosem volt igazán esélyes), az átlaghőmérséklet akkor is 2,7 Celsius-fokkal emelkedne, míg a reálisabb pálya (a többé-kevésbé megfelelő teljesítési adatokkal) inkább egy 3,5 fokos melegedést vázol fel előttünk.
    http://www.sg.hu/cikk.php?cid=126587

  78. Soha nem mértek ilyen melegeket nálunk, mint az idén.
    150 éves rekordok dőlnek meg, 23-25 C éjszakai -38-42 nappali hőmérsékletek, ilyesmi még nem volt.
    Több, mint évtizede, hogy egyre rövidebb a téli, esős idöszak, egyre kevesebb és kevesebb csapadékkal és egyre korábban kezdődik a forró nyári idő-néha már március végén, április elején egész december közepéig-egy csepp eső nélkül.
    És a szakembereink szrint a halyzet csal rosszabbodni fog.

  79. 87 – Mszilárd:
    A múltbéli adatok nem modell, hanem tény. Ezek szerint az ok a CO2. Ha nem haragszol, én elfogadom a szajkózó R.B. Alley okfejtését. Azt pedig már megírtam, hogy a tét olyan nagy (az emberiség kipusztulása), hogy további bizonyítás megvárására nincs idő csak azért mert egyesek annyikra be vannak szarva a várható jövőtől, hogy bármit elfogadnak csak az ne legyen a valóság.

  80. 1970 juniusában 30 fokos hőség volt és augusztus 3 tuti biztos de 1980 juliusában és 30 szintén ez 10 év különbség és emlékezem rá nagyon mert szültem és a hőségtől szenvedett mindenki!

  81. 90: Tibor bá:
    Legalább 10-szer belinkelted ezt a videót, és mindig fel voltál háborodva, hogy nem nézzük meg. Igazad volt, én se néztem eddig végig, csak belenézegettem itt-ott. De most a te kedvedért, rászántam azt az 1 órát és végignéztem, sokszor visszatekerve.
    Többször elhangzik az előadásban, hogy nincs elég adatunk és a megfelelő modellekkel milyen szépen kijön úgy a hőmérséklet, mint a CO2 szint. Modellekről beszél a 17. perc környékén, 24.,27. perceknél, de a legfontosabb a 37. perc környékén hangzik el: a fizikai modellek, CO2 nélkül nem tudják megmagyarázni azt az emelkedést, de ha a modellbe beillesztjük a CO2-t, akkor igen.
    Szóval, modell, modell, modell…és bármennyire is kezeled tényként, a modell az nem szükségszerűen a valóság, sem a múltban, és főleg nem a jövőben!

    „további bizonyítás megvárására nincs idő” – már miért ne lenne? Engedelmeddel én megvárom, amíg a tudomány ezt kellően tisztázza- illetve megvizsgál más lehetséges opciókat is.

    „annyira be vannak szarva a várható jövőtől, hogy bármit elfogadnak ” – nem talált, nem fogadok el bármit, éppen erről van szó, hogy meggyőző bizonyíték hiányában a CO2 elméletet sem fogadom el teljesen.

    S ha már pszichológusként próbálod a hozzászólók lelki bugyrait feltárni, lenne nekem is egy elméletem, hogy te miért ragaszkodsz annyira a CO2-hoz és a mindenkinél hamarosan bekopogó halálhoz. De nem árulom el, mert nem szereted ha a korodat bármilyen vitában felhozzák. Így megtartom magamnak…

  82. 92 – Nszilárd:
    LOL. Nem te vagy az első, aki szerint, ha nekem el kell pusztulnom, pusztuljon velem együtt az egész világ. De ez egy mellélövés. Az én korosztályomnak (aki még él, és nem hülyült meg) az a véleménye, hogy a világ annyira elszaródott, hogy nem érdemes élni. OK. Tegyük fel neked lesz igazad. Ez a melegedés csak egy anomália, vissza fog lendülni és minden olyan lesz mint régen. Különben is az abrupt melegedés elmaradt, lesz itt még élet 2100-ben is. De……

    Előbb vagy utóbb Észak Koreának lesz olyan ICBM-je, ami atom töltetet fog tudni eljuttatni az USA területére. Washington világosan kifejtette, hogy ezt nem engedheti meg. Igazuk van. A Világ ura ezt nem tűrheti. Úgy nem lehet élni, hogy New York bármikkor kaphat egy atomcsapást. És akkor mit lehet tenni? Te válaszold meg.
    Kína néhány éven belül gazdaságilag kiüti Amerikát. És akkor Washington mit tehet? Te válaszold meg. Oroszország egyre erősebb és keresztbe tesz Amerikának. Már nem tehetik azt a Világgal, amit az elmúlt jó 100 évben megszoktak. Lassan már nem vehetnek valós értéket zöldre festett papírért. Mit lehet tenni? Te válaszold meg.

    A globális kapitalizmus kihozta az emberből a legrosszabb énjét, a dekadencia csúcsrajár. A családok itt-ott még erőlködnek, iparkodnak a legújabb generációt észre téríteni, nulla sikerrel. A pircing, a tetoválás, az elhízás, a szexuális deviancia, a fokozódó elbutulás nem egy kinőhető, múló jelenség, nem, az elbukás lépcsőfokai.

    Visszatérve az eredeti témához. Nagyapámat kirúgták a szatmárnémeti papneveldéből. Apámból is papot akartak csinálni, helyette ateista lett. 14 éves koromban a kezembe nyomta a Fajok Eredetét. 80 éves korában közölte velem, hogy a nagyanyám készíti számára a helyett a túlvilágon. Én pedig arra vagyok büszke, hogy a halálos ágyamon is tudni fogom, ennyi és nincs tovább. Az én nézeteimet nem befolyásolják se a személyes állapotom, se a külső (politikaik) lehetőségek, se az érzelmi hullámok. Te viszont elvárod, ha valaki a 85.-et tapossa, akkor ne fogadja el a globális hőhalál lehetőségét. Higgyen az örök tavaszban. 25 évesen hittem, akkor még lehetett.

  83. 91 – Kékavian:
    1952 júniusában is 30 fok feletti hőség volt napokon át. Tudom, mert próbáltam valakit tettekkel rábeszélni, hogy szüljön a következő év márciusában, és ebben a meleg egy kicsit zavart. 😀 1939 decemberében emberek fagytak meg az utcán. És?

  84. 92. Tiborbá

    „Az én korosztályomnak (aki még él, és nem hülyült meg) az a véleménye, hogy a világ annyira elszaródott, hogy nem érdemes élni”

    Tegnap voltam a boltban és egy 40 év körüli nő beszélte hogy hát ő már úgy sem él 84 évig mint a nagyszüleik, jó ha 60-ig él.A másik munkatársam is ezt mondta hogy 50-60.

    A világ valóban hülye lett ,sok fiatal 60 évet jósol magának. A fiataloknak igényei lennének , ilyen ház olyan ház, színes nyílászáróval stb…de dolgozni egy sem akar.

    A párkapcsolatok is instabilak lettek , sok huszonéves nőnél lett divat hogy a picsáját posztolja minden nap a FB-on, a fiatal férfiak pedig egy menő kocsval fényképezkednek , mert ez is divat lett hogy mutogassa az autóját meg a frizuráját.

    Az instabil párkapcsolatokból pedig nem születik annyi gyerek amennyi kell, ha születik is az sokszor kimegy dolgozni külföldre vagy el sem megy a szüleihez meglátogatni.

    A fizestési sávok is nagyban különböznek.Azt látjuk hogy a cigány maffiák pózolnak a BMW és aranylánc mellet (igen ez is divat lett) , mellette még talán a zsidóbérenc managerek vannak megfizetve a multinál .Régen ez sem volt, valahogy

    azt láttuk hogy régen nagyjából mindenki egyforma fizestés kapott amiből vett ladát vagy warburgot és nem volt társadalmi rang.

    A rokoni kapcsolatok is megromlottak, már nem járnak át egymáshoz a rokonok mint régen,mi sem megyünk már át közeli rokonokhoz sem, mert egész nap hajtják a pénzt meg már a modoruk sem a régi.

    Nincs már vagy nem lesz olyan hogy kiülünk a kapu elé mint a régi öregek vasárnap délután és elbeszélgetünk.

    Mindemellett meg jobb világ van mint valaha,ihatunk kólát amikor akarunk, olyan ételt ehetünk amilyet akarunk, aki dolgozik az emehet évente egyszer kirándulni, régen nem volt ilyen.

  85. 95 – Tamás:
    Ha neked a cola ivás kompenzálja azt, hogy a rokoni kapcsolat megszűnt, akkor nincs mit hozzá adnom.

    Valóban. 20-30 éve még örök zöldeket írtak, amelyek igen magas zenei színvonalat jelentettek. A mai klipekben kikozmetikált picsák vonaglanak, már azt se tudják hogy tegyék oda magukat. Amit produkálnak az zeneileg nulla. Akinek van egy kis esze, az megy vissza a 80-as, 90-es slágerekhez. Miközben a szex shopok tanácsokat adnak fiatal férfiaknak hogy és milyen eszközzel lehet legjobban faszt verni. Ha már a pina is kiment a divatból, akkor mi a francnak élnek? 😀

    Ki meddig él? Szerintem addig, amennyit megérdemel. A sörreklámok jeleneteiből ítélve, tényleg nem jósolok 60-nál többet. De lehet ám azt másképp is csinálni.

  86. 95.Tiborbá

    A kólaivás nem kompenzálja a rokoni kapcsolatokat, ez csak egy összehasonlítás volt, hogy pl , a 70-es években max. havonta ihattál kólát.
    A rokoni kapcsolatok elhidegülése sok helyen jellemző már. Ez is a mai világrend miatt van: rohanás, más világnézetek, irigység , rokon magasabb pozícióban dolgozik, stb…
    Kevés helyen van már olyan hogy vasárnap elmennek a rokonok egymáshoz havi 1 vendégségbe.

    A pina is kimegy a divatból: régen a nőkben volt alázat (20-30 éve) olyan nem volt hogy egy nő beszól egy férfinak.Ma pedig a budapest éjjel nappal és hasonló műsorok arra nevelik a nőt is hogy ugassa le a férfi fejét , és igen a szexkapcsolatok is sivárabbak lettek. Régebben jobban volt olyan hogy valakik csak kapcsolat nélkül dugtak csak úgy.Ma pedig a nők egy nagy része elridegült , ha egy férfi dugni akar csak úgy akkor elhajtja a nő. Ma azt mondják hogy a tizenévesek szopnak basznak a diszkóban,közben a fele sem igaz , elmennek a diszkóba pl. 5 lány csoportosan és csak eggyütt berúgnak , de nem basznak, ez a bandázás megy.Vagy egymást kinyalják ,mert az is divat lett….Hidd el hogy régebben 20-30 éve gátlástalanabbul basztak a nők , most vanak olyan nők hogy 2 szót váltasz vele és leszűröd hogy nem érdemes tovább beszélni vele. Mégegyszer összefoglalva: nem mindenkire igaz de sok nő ridegebb lett manapság. Persze a pornófilmekben más a helyzet , ott fizetnek 1000-2000EUR-t hogy adja magát….

  87. 89, balint:

    „Soha nem mértek ilyen melegeket nálunk, mint az idén.
    150 éves rekordok dőlnek meg”

    De, pontosan 150 évvel ezelőtt mértek olyan meleget nálatok, mint ami most megdőlt.
    Ez azt támasztja alá, hogy a mostani meleg nem példa nélküli, mert már 150 évvel ezelőtt is mértek ilyen meleget.

  88. 93: Tibor bá
    – igazad van, meg is írtam a 6. hsz-ben, hogy „… így a címmel (mind meghalunk) egyetértek, és azzal, hogy az álproblémákkal foglalkozunk, még fel is gyorsítjuk ezt a folyamatot!”

    „LOL. Nem te vagy az első, aki szerint, ha nekem el kell pusztulnom, pusztuljon velem együtt az egész világ. De ez egy mellélövés.”

    Sejtettem, hogy mellélövés, DE azért írtam mégis le (illetve utaltam rá), hogy érezd át, milyen érzés nekem az a mellélövés, amit velem kapcsolatban annyiszor leírsz: „egyesek annyira be vannak szarva a várható jövőtől”

  89. 99: „Mind meghalunk”

    Hát, ezzel a kijelentéssel azért nehéz lenne vitatkozni 😉

    Egyébként az van, hogy nem, nem lesz globális nagy kataklizma, és nem fogunk mind egyszerre meghalni. Se klíma „megfutás”, se mindent letaroló nagy háború, se túlnépesedés miatti káosz, se nagy-nagy gazdasági összeomlás.

  90. 61. Jövönk
    Remélem a honlapod csak alvó állapotban van és még valamikor frissül tartalommal főleg akkor lesz rá szükség ha a geopolitikai helyzet olyan lesz.

  91. 102 – gmarko:
    Várja a fene, jön az magától is. 😀

  92. Az örök fagy talaj, a permafroszt alól szivárgó metán nemcsak bármikor robbanhat, de az eddigi klímajóslatokat is felülírja. Orosz tudósok nemrégiben 7000 olyan pontot fedeztek fel Szibériában, ahonnan metán tör fel, és ahol bármikor robbanás történhet. Bemutattunk már több olyan helyszínt, ahol a talajból „kiolvadó” metán átalakította környezetét, ilyen például a Batagaika térsége, az Észak-Szibériában talált, átlagosan 70 méter mély kráterek, vagy a korábban soha, sehol nem észlelt jelenség, melynek során a felgyűlt metán olyan ruganyossá destabilizálta a talajt, mintha az egy vízágy lenne.
    A felfedezés több okból is aggasztó. Elsősorban azért, mert a metán 20 év alatt nyolvanhatszor annyi hőt szabadít fel, mint a széndioxid. A legtöbb klímamodell, mely a permafroszt olvadásának hatásait vizsgálja, csak a felszabaduló széndioxiddal számol, a metánnal nem. Így az újonnan előállt helyzet alapján még nagyobb felmelegedésre számíthatunk, mint amekkorát az eddigi jóslatok vetítenek előre. Annál is inkább, mivel úgy tűnik, a tudósok eddig nemcsak az üvegházgázok mennyiségét, hanem az olvadó permafroszt nagyságát is alábecsülték – pedig az „örök jég” már így is rohamosan tempóban olvad. A sarkvidék kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a Föld egésze.
    http://ecolounge.hu/nagyvilag/metanrobbannasok-varhatoak-a-jovoben-sziberia-olvado-orokfagy-talaja-idozitett-bombakat-rejt

  93. 103.Piton
    a 7000 pont nagysága a lényeges,mert lehet 1 pont 5m2 meg lehet 1km2 is , illetve a kiáramló metán mennyisége is számít.
    Azt bírom az ilyen cikkekben hogy oké hogy ezt leírja , de mégis mennyi lehet a 7000 pont metánkibocsájtása? Na erre kellenének a tudósok hogy nagyjából megírják,mert ez az infó jó de használhatatlan.
    Vajon ez emeli majd nagymértékben a metán ppb-t mondjuk év végéig? Vagy 10 évnyi szivárgás csak pár ppb-vel viszi feljebb a koncentrációt?
    Szóval itt még egy megközelítő becslést sem adnak hogy pl. x millió tonna metán van most a légkörben és év végéig 0,1x tonna jut a légkörbe,mert így volna hiteles.

  94. Andrew:
    Eddig nem szivárgott a permafroszt, ehhez képest most 7000 ponton tör föl a metán.

    Ennyi az információ, ha több kell akkor járj utána te, vagy fizess meg valakit.
    Csak ne kötözködj.

  95. 107 – Gibbonfióka:
    A klíma szkeptikusok tagadásának legkellemesebb módja a kötözködés. Meg aztán sokan gondolják, hogy az Internetről nyert információ ingyenes, beleértve a nyaggatást is. 😀

  96. 107:
    „Eddig nem szivárgott a permafroszt, ehhez képest most 7000 ponton tör föl a metán.”
    Azért mert egyesek nem tudtak róla az nem azt jelenti hogy NEM szivárgott.
    Én kb. ügy 8-9 éve már itt szoba hoztam a metánt ,de sokan azt se tudták miről beszélek .Egyik válasz az volt ha jól emlékszek „ne beszeljek mar ilyet mert ha ez igy lenne akkor tele lenne vele a sajtó”
    Hát majd eljött az ideje annak is .

  97. Sama:

    Ha a tudományos elit nem tudott róla, akkor azért valószínű nem volt jelenős.

    Permafroszt olvadás első számú következményeként már évek óta téma.

  98. 110
    A tudományos elit csak annyit tudat velünk amennyit jónak lát, vagy a amennyi meg van neki engedve .

  99. Sama:

    Erre nincs riposzt, innentől konteó hívő vagy akivel beszélgetni sem érdemes.

  100. 106.Gibbonfóka
    Nem kötözködök és nem vagyok klímaszkeptikus.Az viszont igaz hogy sok megkérdőjelezhető weboldal van manapság.
    A cikk alapinformációja jó nem erről van szó, csak aki megírta a cikket (gondolom külföldről átvette) az megkérdezhette volna hogy mégis mennyire szivárog mert ez a lényege az egésznek. (illetve aki ezt kutatta mérnök lemérhetett volna egy pár ilyen szivárgást:alapterület, kiáramlás mennyisége)
    Nem mindegy az ha mondjuk odamegyek hozzád és fingok egyet , vagy a szádba fingok, vagy a szádba fosok 😀 A mérték a lényeg.
    Itt van pl.a Károly által belinkelt bozóttűz.Én örülök neki hogy belinkelte, el is olvastam de a videón látszik hogy egy 4kmx500méteres sáv ég, ettől még nem lesz világvége,csak én jobban szeretném ha nem ilyen szenzációvadász címet adnak hogy az űrből is látszik,persze ha azt a címet adják hogy ég egy 2 négyszetkilométeres terület Grönlandon akkor pedig senki nem olvassa el:D
    A helyzet persze aggasztó, csak ha pontosabb adatokat közölnének a mérnökök akkor jobban látnánk a folyamat közeledtét és azt hogy mikor lesz gebasz.

  101. rakjátok be a keresőbe: (1162) Metán, a vég kezdete

  102. 97.gmarko
    Nem csak a rekordmelegekről irtam, hanem az egyre szárazabb és rövidebb telekről, az esők ritkulásáról.
    A Kineret tó 4 év alatt 15 métert apadt, ilyen nem volt, amióta anno néhányszázmillió éve ez a tó kialakult.
    És ez történik annak ellenére, hogy a tóból immár 2-3 éve egyetlen csepp vizet sem szivattyuznak ki, a desalination telepeknek köszönhetően, és mégis, a tó halálra van itélve, mert megbomlott egy természetes egyensúly.
    A fenyegető vizhiányt megelözendő, a mostanáig csak nappal üzemelő sótlanitó telepeken életbelépett az éjszakai műszak, azaz fözik a vizet, a hozamot szaporitandó, mert egyszerúen annyira hiányzik a viz, hogy nem engedhetik meg az éjszakai termeléskiesést.
    Annyira nincs viz!!!

  103. 115 – Mszilárd:
    Neked is tudom javasolni, hogy írd be a keresőbe: (1162) Metán, a vég kezdete – Kanada, Szibéria északi részein a földből tör elő a metán. Az annyira közismert téma, hogy egészen biztos IGAZ.

  104. Megható,mennyire szivén viseli Szaud-Arábia a Jemenből feléjük tartó migránsokat. és mily elözékenységgel siet ELÉBÜK, égve a vágytól, hogy találkozhassanak velük:
    A szaudi parti őrség naszádjai a jemeni partok közelében-azaz jó messze saját vizeiktől- elsüllyesztenek egy, a jemeni partot alighogy elhagyó migránshajót.
    Ezt látva, az ember csak felsóhajt :
    Bár Európa szeretné ennyire a migránsait!

  105. 117:
    Valami bizonyíték, hogy régebb nem tört elő, vagy, hogy most sokkal több tör elő?
    A metán görbe mutat-e gyorsuló növekedést?

    https://www.esrl.noaa.gov/gmd/ccgg/trends_ch4/

    A 2000-es évek (2000-2016) növekedési átlaga 4.33 ppb/év, míg a 80-as évek minden egyes éve 10 ppb/év fölött teljesített, magyarul a 80-as években 2,5-szer gyorsabban növekedett a metán szint.

    Szóval?

  106. 118.Mszilárd

    Vajon mennyi ppb-től lesz majd nagyobb gáz?
    Ha nem fut meg akkor lehet hogy 20 év múlva is csak évi 5-10 ppb-vel nő?
    Meg a gyakorlatban mondjuk 3000ppb vagy 10 000 ppb mit okoz? Van erre számítógépes modell?

  107. Bár Mszilárd görcsös tagadása megmentene minket! Kár, hogy nem fog.

  108. 119 – Mszilárd:
    Érdekes, hogy ezeket a NOAA adatokat szó nélkül elfogadod. 😀

  109. Ami tetszik azt elfogadja a többivel meg vitatkozik.

    Az a jó hogy ugyanonnan van az amit vitat, meg amivel alátámaszt az is.

    Viszont legalább rengeteg adattal dolgozik, hogy a fenének se legyen kedve utána számolni.

  110. 120: Tamás
    Nem tudom, a tudósok véleménye és a modellek is elég eltérőek. Ami tény: nincs gyorsulás.

    121: Solouse
    Nem az én véleményemen fog múlni a megmenekülésed/hőhalálod…

    122: Tibor bá
    Van más adat? Nem tudok róla, ezért azzal dolgozom ami van.
    Ezek az adatok lassulást mutatnak. Te elfogadod őket, vagy megkérdőjelezed a NOAA adatait?

  111. 124 – Mszilárd:
    Szerintem, aki ezt az adatsort leközölte (NOAA), annak ki kellene deríteni mi az oka. Bele lehetne kötni azzal, hogy ezek tenger szint feletti mérési adatok, míg a CO2 méréseket Hawaii szigeteken mérik 3 ezer méter magasan, de nem kötök bele, mert nem értek hozzá, én mindössze megértem, amit közölnek velem, és várom a magyarázatot. A permafroszt buborékol és a kiáramló gázt meg lehet gyújtani, ez tény, amit egy ilyen adatsor nem tud lenullázni.

  112. Érdekes, hatalmas kampányolás folyik a klíma ügyben a melegedéspártiak részéről, de nincs kialakítva egy standard meterológiai megfigyelőállomás hálózat, a megfelelő pontokra telepített állomásokkal.
    Műholdakkal nem lehet mindent pontosan mérni.
    Egy személyzetnélküli, sorozat gyártott megfigyelő állomás nem lenne drága.
    Valami okból megelégednek a meglevő, sokszor (klíma kutatás szempontjából) rossz helyen levő egységekkel.

  113. Biztos azért megy ez a „klímahiszti” mert a takarékosság és a fogyasztás visszafogása nagyobb üzlet mint a szén, gáz és olaj! 🙂

  114. 126 Solouse

    Ironikusnak gondoltad, de ez csak propaganda.

    Takarékos autókat hirdetnek .
    Régi kocsik 60-80 lóerősek voltak 8-10 literes fogyasztással
    Most 100-150 lóerősek és a labor teszteken 4-5 liter fogyasztást mérnek.
    Pechedre nem a laborban közlekedsz, szóval a közúton megeszik a 8-10 litert a mostani kocsik is. (kinek van türelme lábujjhegyen vezetni egy bivalyerős kocsit, különösképpen amikor a többiek is nyomják körülötted.

    A régi keverőtárcsás mosógép és külön centrifuga negyed annyi energiával és vízzel működött mint a maiak, szárítógépes variációkról nem is szólva.

    Ezerrel hirdetik az energia zabáló légkondícionálókat.

    Megy a parasztvakítás.

  115. 127. bogozy
    Nem nagyon fogtad amit írtam! Akkor még egyszer:
    Miért lenne a fosszilisek és a mindenki fogyasszon minél többet ellenében az hazudva, hogy gond van az éghajlattal?

  116. 128 Solouse

    Én jól értettelek.
    Ha valóban olyan valóságosan nagy, baj lenne a klímával, akkor valóban megmozdulna az elit, és megtennék a szükséges lépéseket, amelyekre teljesen képesek vagyunk, úgy technológiában, mint gyártó kapacitásban.

    Viszont a klíma változáshoz való jelenlegi hozzáállás, azt sugallja, inkább üzletet akarnak csinálni, és ahhoz kell a hisztit gerjeszteni. Extra fogyasztásra sarkallnak.
    Ehhez illeszkedik az autók fogyasztása körüli reklám, amit előbb írtam.

    Olaj kifogyás miatt is mekkora hiszti volt, aztán mára kiderült átverés volt az egész, van még olaj bőven.

  117. 129 bogozy
    Hát ebben is tévedsz. Nem fog kifogyni az olaj. Senki nem is állította. Csak a kitermelés volumene nem növelhető tovább és nemsokára csökkenésbe fordul. Vagyis a kitermelés tetőzik. Ez matematika. Nincs mit tenni vele.

  118. @Bogozy: Nem értem miért gondolod, hogy ez az „elit” ,egy homogén, értelmes, inteligens, a sorsunk iránt elkötelezett magasabbrendű csoport, amely megfelelő hatalommal bír a szükséges beavatkozáshoz. Szerintem ez a szűk réteg inkább gátlástalanságának ( +öröklés ) köszönheti helyzetét ( pl. a Soros György ) nem pedig tehetségének, s ebből kifolyólag még talán annyira sem látják a gondokat mint mi. Szerintem ők sokkal kevésbé érzékelik a bajokat mint az alsóbb rétegek ( a mérhetetlen luxus miatt ), aki viszont látja, hamar ráébredhet, semmit sem tehet ( mert ahhoz ő is nagyon kevés ) mivel a problémák egyre jobban összeadódnak, s bár lehet, hogy pl. az általad is említett olajválság időben kitolódott, a probléma valós, csak brilliáns műszaki megoldásokkal tartható egyenlőre a kitermelés. Például szerinted ha a Gyurcsány ( aki mindenképp az elit része ) az Öszödi beszédben kifejtette volna a klíma kapcsán is, hogy „elbasztuk”, mi változott volna…

  119. Klímaszkepticizmus: Miért tagadják a klímaváltozást, ha azt ma már a bőrünkön tapasztaljuk?
    Túlnépesedés: Egyre több ember él a földön, minel az orvostudomány rengeteg egykor halálos kort képes gyógyítani, illetve az átlagéletkor egyre csak növekszik. Teljesen logikus, hogy ha tovább élünk, az egyedszámunk is növekszik.
    Soros György: Gartai, csináld utána, nem mindenki mondhatja el magától, hogy senkinek születik, és senkiként is hal meg, majd mikor minden egyenes ági leszármazottja meghalt, senki sem emlékszik rá, tehát olyan mintha meg sem született volna. Tehát a léte az emberiség számára nulla értékkel bír.

  120. 130. bogozy
    Szerintem a mai világ már olyan összetett gépezetként működik a kapitalizmus kegyetlen elvei mentén, hogy bárkinek igen kockázatos lenne ennek belső mechanizmusával szemben kísérletezni, mert a legnagyobb valószínűséggel bedarálnák a többiek.
    Bármiféle lényegi hozzányúlás a rendszerhez annak a kockázatával járna, hogy a változások következtében egyes országok gazdasági pozíciói megrendülnének, lecsúsznának abból a pozícióból, amelyet évszázadok kemény munkájával kiharcoltak maguknak. Ezt viszont egyetlen ország, de főleg a fejlett országok elitje, de átlagpolgára sem lenne hajlandó felvállalni, így a politika ezt az utat biztosan elutasítaná.
    Ahhoz, hogy az egész világ egységesen adja magát egy ilyen változáshoz az kellene, hogy az egy kristálytisztán átlátható, sikerrel kecsegtető modellen alapuljon, ami ráadásul garantálja, hogy az országok egymáshoz viszonyított pozíciója sehol ne romoljon.
    Ráadásul mindenkinek hinnie kellene ennek közös sikerében, különben a szkeptikusok megtorpedózzák az egészet.
    Na, aki ilyen modellt létre tud hozni ebben az ezerféle érdektől szaggatott világban, az már a csodatévő kategóriájába tartozna.
    Ilyent legfeljebb egy egységes világkormánynak lenne esélye végrehajtani, de azt szintén nem nagyon szeretne senki, legfeljebb ha ő lenne a főnök… 🙁

  121. Attól függetlenül, hogy az elit, magánérdekei miatt, nem hajlandó nagy léptékben változtatni a dolgok menetén, a kisembereknek is megvan a lehetőségük egy környezet tudatos, alacsony széndioxid kibocsátású életvitelre. Sok kicsi ember mozgalmából születhetnek fontos és változást előidéző erők. Én személy szerint elkezdtem már jó ideje, és ma is rajta vagyok a dolgon. 🙂

  122. Most olvastam az Indexen Juhász Árpád cikkét aki szerint egy kis jégkorszakban vagyunk. Volt olyan időszak a földön amikor 10 fokkal nagyobb volt a hőmérséklet és virágzott az élet, jobban mint manapság.

    Szóval, ha volt már sokkal melegebb, és túléltük, csak alkalmazkodunk valahogy megint
    a langyihoz.

  123. 136 – bogozy:
    Árpi bácsi média bohóc. Valóban volt melegebb, de akkor még nem létezett még előember se, és nem néhány évtized alatt, hanem millió év alatt lett meleg. Hozzá lehetett alkalmazkodni.

  124. 138 – Camelia:
    Ezt nem nekünk, hanem Mszilárdnak kellene végignézni.

  125. Rettenetes, és a végletekig elkeserítő. Főleg az a lehetőség, hogy egyre több tudós gondolja, hogy Gaia-nak végzetes, halálos sebet okoztunk, és ha stabilizálódik a légköre, akkor minden élet kipusztul. 🙁 A hölgy is csak épp hogy utalni mer a megoldásra, pl. az emberiség létszámának csökkentésére, és arra,hogy a probléma csak diktatórikus eszközökkel megoldható, a liberalizmus és a kapitalizmus keretein belül nem. Azzal nem értek egyet, hogy feltétlenül fokozni kell a társadalmak technológiai fejlettségét, ő gondolni sem mer arra, hogy a korábbi világot kell megpróbálni visszahozni, mrt ha nem hozzuk, visszajön az magától, de az sokkal csúnyább lesz. Amit pedig a klímamenekültekről vetít előre – hát ezzel szemben ettől a töketlen EU-tól gyakorlatilag semmit nem remélhetünk. 🙁 A bolygómérnöki megoldásokról, amikre utal, nem sokat mondott sajnos, bár én semmilyen mesterséges beavatkozásban nem hiszek. Az emberiség alkalmatlan arra, hogy ezt kezelje, és minnél előbb kihalunk, annál több esélye van a Földnek, hogy túléljen minmket. Szomorú.

  126. 140 – Camelia:
    Nem tudom felfigyeltél-e rá? Ferencz Orsolya nagyon halkan megjegyezte „lehet hogy már túlléptünk”. Én magam minimum 5 éve jeleztem, hogy szerintem már túlbillentünk csak még nem tudunk róla. Most már akármit teszünk a földi klímaváltozás nem áll meg a következő stabil állapotig, ami az Ember részére nem lesz élhető. Az, hogy 2030-ig nem mehet több CO2 a légkörbe, na ez egy vicc.

  127. 140 Camélia

    Csak a bolygó mérnök uraktól mentsen meg bennünket az Isten.
    Megvan a természetben a recept, miképpen lehet létezni.
    Balogh Akadémikus úr rámutatott, teljes újra hasznosítás (reciklálás) a módszer, amit a természet évmilliárdok óta csinál, sikeresen.
    Erre már tegnaptól kezdve is képesek vagyunk.

  128. 142: én is ezt gondolom, épp ezért rettentő ijesztő számomra, hogy ez a hölgy már ebben látja a Föld megmentésének kvázi egyedüli lehetőségét. 🙁

  129. 142 & 143:
    Reménykedni természetesen szabad. Tisztán látni sokkal nehezebb.

  130. Tibor bá
    El tudom képzelni, hogy a maradék nyugdíjból, este a Honda jazzt beindítod, üresbe rakod és rápakolsz egy téglát a gázpedálra.

    Meg mellette a kertben tartasz 20 tehenet hogy hagy menjen a metán. 😀

    Tibor bá’: Rosszul képzelődsz, mert ha erre vetemednék, nem alkalmaznák téglát, hanem a motorháztetőt felemelve az alapgázt felcsavarnám 3000 rev/perc-re. 😉 Én már csak ilyen vagyok.

  131. Hogy lehet reciklálni ? : a gleccserek és a sarkok jegét , kiéget vagy kivágott erdőket ,a savasodó óceánokat , kihaló fajokat , termőtalaj tönkretétele etc . etc.
    Ez kb. olyan mintha egy 200km/h autóval száguldunk a falnak és azon vitatkozunk hogy ki hol üljön

  132. 146. Sama

    Hogy lehet reciklálni? Kérdezed. Erre felhozod a kivágott erdőket.
    Az erdőket újra lehet telepíteni.
    Termőtalaj vegyszeres szennyezését abba lehet hagyni, és újra alkalmazni a szerves trágyát, komposztálás.
    Kihaló fajok vadászatát, pusztítását abba lehet hagyni, élőhelyüket megóvni, bővíteni.
    A termelés során az elavult termékeket újrafeldolgozva csökkenteni lehet az óceánok savasodását, hiszen sokkal kevesebb energia, és széndioxid kibocsátást igényel, az öreg alumínium kukta fazekat meg olvasztva újat készíteni, mint bauxitot bányászni, majd timföldet etc.

    200 kilométeres sebességgel falnak száguldó autóról írsz.
    Közben nincs is kilométeróra a kocsiban, csak némely utas mondja, jaj de gyorsan megyünk, fal sem látszik, de már előre vetítik.
    Ha a valóságban a víziód szerint lenne, akkor sem mindegy, hogy becsapódás előtt 5 másodperccel, megnyomjuk a féket, vagy nem

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük