(2197) Generációk

Tibor bá’ online

 

Családomat kissé hányatta a sors, aminek sok-sok következménye volt, de most csak azt az egyet említeném meg, hogy az érettségiig összesen 10 tanintézetben voltam tanuló. Ebből következik, hogy az évek folyamán rengeteg osztálytársam volt, akik közül egyetlen egynek se tört el semmilyen csontja. Ilyenre nem emlékszem, pedig mi is elég vásottak voltunk. A csonttörés valami fantasztikusan nagy dolognak számított, aminél csak a halál volt komolyabb. Képzeljétek el, hogy meglepődtem, amikor 30 évvel később az egyik gyermekemnek eltört a kulcscsontja. Egy évvel később a másik gyerekemnek eltört a karja. Már arra gondoltam, hogy a feleségemnek van valami rejtett genetikai hiányossága (naná, majd nekem), de nem. Gyermekeim osztálytársai között is meglehetősen gyakori volt a csonttörés. Úgy látszik, ez egy ilyen generáció, pedig most jön csak az igazi, az unokáim kor osztálya, akiket a jogszabályok, a szülők és a társadalom hülyére kényeztet. Amikor nekem skarlátom volt, persze 8 éves korom környékén – ami az unokámmal nem eshet meg, mert csecsemőkortól kezdve teli nyomják őket vakcinákkal – az ajtónkra ki volt ragasztva egy vörös cédula, hogy ragályos beteg vagyok, mindenki kerülje el. Amikor meggyógyultam, a KÖJÁL kijött és a lakást lefertőtlenítette, vagyis egy agresszív folyadék szétspriccelésével tönkretettek mindent, ami textília elnevezés alatt található volt az egész lakásban. Ezért aztán a következő betegségemet követve az anyám mindent eldugott a KÖJÁL elől.

Én még ólomkatonákkal játszottam, ma már ólom még nyomokban se lehet a gyerekjátékok festékében (legfeljebb a levegőben 😀 ). Mégis a mai gyerekek allergiások mindenre. Ha szomjasak voltuk ittuk a csapvizet. A mai gyerek a csapvízben legfeljebb megmossa a kezeit, de azt alaposan és gyakran, ahogy az iskolában tanítják.  Nekem is volt biciklim már 10    éves koromban, ami akkoriban ritkaságszámban ment. Nem volt könyökvédőm, se sisakom,  nem csak mert nem volt kötelező, de nevetséges lett volna. Ennek ellenére még mindig itt vagyok. És ami a legfurcsább, okos telefonok nélkül roppant jókat játszottunk és sohase unatkoztunk. Az”uncsi” szót a mai gyerekek találták ki. Nyaranként nem vittek minket steril körülményeket biztosító táborokba. Vagy a téren játszottunk napestig, vagy a vidéki nagymamánál. Mindkét esetben egész nap a szabadban rohangáltunk, nem voltunk túlsúlyosak, nem kaptunk lime kórt kullancsoktól, bár nem étkeztünk korszerűen, mert a zsíros kenyér volt a fő táplálékunk vitamin adalékok, vagyis „táplálék kiegészítők” nélkül. Senkinek se jutott eszébe, hogy a táplálékot ki kellene egészíteni. Mivel? Minek? Ezeknek ellenére majd kicsattantunk az egészségtől, és még ma is szép számmal vagyunk jelen, jó lehet az ötvenesek, a hatvanasak sorozatban hagyják maguk mögött az árnyékvilágot.

Minket gyerekkorunkban a mama nem hívott fel másfél óránként mobilon, mert nem is volt mobil, de ennek ellenére nem vesztünk el, nem lettünk pedofil bácsik áldozata, mert nem is hallottunk arról, hogy ilyenek lennének,  és biztos nem hiszitek el, de a bérházak kapuja egész nap nyitva voltak, csak este 10-kor zárta be a házmester, akiről a mai gyerekek azt se tudják, hogy ki lehetett. Hát én elárulom, ő volt az akit ma úgy jellemeznének, hogy lúzer, aki télen ellapátolta a havat a ház előtt. Mindent összevetve felelőtlen boldogság vett minket körül, amiért cserébe meg kellett egy egész életre tanulnunk, hogy mi a kötelesség és a felelősség, amely fogalmakat a mai fiatal generáció nem is ismer, mert nekik kizárólag csak jogaik vannak, de az piszok sok.

És, amikor ivarérettek lettünk állandóan attól rettegtünk, hogy a partnerünk teherbe esik, pedig Q-10 meg hasonló jó drága csoda bogyóknak hírét se hallottuk. A feleségek leggyakoribb panasza a férjek látszólag kielégíthetetlen szexuális étvágya volt. Tegnap pedig azt olvastam az INDEX nevű hírportál levelezési rovatába egy feleség panaszkodott, hogy „nekem heti egy szex kevés” Ja, hölgyem, rosszkor tetszett születni. Amikor gyerekáldásra fájdult meg a fogunk, az volt a legkevésbé problémás dolog a világon. Ezzel szemben a mai középgenerációnak nem kell félni a nem kívánt terhességtől, és amikor gyereket akarnak – persze 15 évvel később, mint az biológiailag optimális lehetne – hónapokig próbálkoznak, hormonokat szednek, spermaszámláláson esnek át, felhagynak a dohányzással. Aztán végre, 3 év után  sikerül, és ahogy megszületik a gyerek (természetesen a hetedik hónapban), elválnak. Arra vagyok kíváncsi, de nagyon, hogy a legfiatalabb generáció rá tud-e erre tenni még egy lapáttal. Mert az lesz ám az „igazi”.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

34 gondolat erről: „(2197) Generációk

  1. Szia Tibor bá.

    Ez nem új dolog, az idősebb generáció mindig így látja.
    Cseh Tamás Születtem magyarországon című dalában 1983- ban ezt írja:

    “Fiamból idegbeteg lett, nem bírta a váltásokat,
    és elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak,
    hogy lesznek ezek túlélők? Valami itt korcsosul.
    Kérdezném, hogy száz év múlva ki tud majd itt magyarul?
    És ahogy magukat nézem, egyik sem betonkemény,
    elszállnak az első szélre! Mi lesz így? – kérdezem én.”

  2. Hát igen. Ez tényleg így van.
    Én is (közel a 60-hoz) sokszor elgondolkodom, hogyan is csúszott így el ez a világ?
    Ha őszinte vagyok magamhoz, akkor pedig belátom, hogy szégyenkeznem kell, mert mindezek a dolgok az én időmben történtek! Engem (minket) terhel a felelősség. És képtelen voltam(tunk) bármit is tenni ellene!

  3. lala 2.

    A statisztikát elemezni, értelmezni kell és a zavaró tényezőktől megtisztítani, mert különben arra használják fel, amire akarják, főleg a megtévesztésünkre.

    A várható átlagéletkorba beletartozik a gyermekhalandóság és egyebek. Azt nem tudom, hogy a világháborúk közvetlen és közvetett alkalmi hatását, spanyolnáthát, világjárványokat kiszűrték-e. Nem valószínű.

    Tibor’bá az általános korabeli állapotot írta le.
    Persze a gyerekkorában nem volt akkora gépjármű forgalom se és gyakori sebességtúllépés, az utak padkáit sem kövezték ki.
    Igaz nem volt ózonjuk, meg sugárfertőzés és hormontartalmú környezeti szennyezés sem.
    És jó pár “halálos ” betegségnek az ellenszerét is feltalálták közben.

    A korai Magyarországon-Monarchiában is szokás volt a nagy család, sokszor 10-en felüli gyerekszámmal.
    Nagyapáméknál pl. az egyik kisgyerek a tejeskannába fulladt bele, a másik a kútba, a harmadikat a ló taposta agyon, a negyedik a vizesárokba, az ötödik leesett a fáról, a hatodik fiatalember berúgva elaludt a februári fagyban, a hetediket a tehén rúgta fel, stb….. 16-tuk közül, 6-an élték meg a felnőtt kort.

    Ez mind az általad belinkelt statisztikai görbe része és még talán a világháborúk is.

  4. “cserébe meg kellett egy egész életre tanulnunk, hogy mi a kötelesség és a felelősség,”
    És a tisztelet!
    Bizony, ha egy felőttel nem úgy beszéltünk ahogy illett, rögtön kaptunk egy nyesett terenyest. 😀

  5. Azért furcsa most azt olvasni, hogy majd kicsattantál az egészségtől, máskor meg a tüdő- és mellhártyagyulladásos, TBC-s és tüdőszanatóriumos élményeidről mesélsz…

  6. Ebből is látszik, hogy kaja az van roskadásig, már ahol jut rávaló, de a boltok tele vannak minden szem, szájnak ingere portékával. Csak az a bibi, hogy minőségi szarok, azaz minőségileg éhezünk, nem mennyiségileg, mint mondjuk egy afrikai menekült. Ezért a sok csonttörés, allergia, megbetegedés, stb.!

    A mai generáció gyermekei, akiknek a többsége már 10-12 évesen elveszíti a szüzességét, már dohányzott, alkoholizált, és 14-16 éves korára lelkileg egy kiégett “roncs”, persze azért vannak kivételek, de…! Szóval igen Tibor bátyám, rá tudnak tenni, nem, nem egy lapáttal, egy talicskával…! 😛 😉 🙁

  7. Piton!

    Légyszíves áruld el nekem miként varázsoltad ide az első smileyt? Mi a kódja?
    Kösz.

  8. kettőspont és nagy pé, együtt, szorosan…. “:P” szóval így 😛

  9. ‘és nekünk még nem kellett kotonban dugnunk!’
    Al Bundy 🙂

  10. 5 – Avatar:
    Nem írtam, hogy majd kicsattantam az egészségtől. Gyerekkoromban minden szart megkaptam, és, mindenből kigyógyultam. Vagyis azt írtam áttételesen, hogy szívós voltam. Az egész kor osztályom. Akikkel együtt érettségiztem a fele még él. Elég rozogák, de élnek.

    2 – lala:
    A számsorokból, adatokból, az esetek sűrűségéből le lehet szűrni tényeket, de nem könnyű. Neked ez nem sikerül, de erről nem én tehetek. Ha minden százezredik gyerek töri be a fejét kerékpározás közben, akkor nyilván nem éri meg sok ezer forintért bukósisakot, könyök védőt, stb. venni 100.000 gyerek részére. Ha minden tizedik gyerek összetöri magát, akkor nagyon is indokolt. – Ha ezer 93 éves pasiból egy dohányzott 13 éves kora óta, akkor ez azt jelenti, hogy a dohányzás árt az egészségnek, hiszen 999 darab 93 éves nem dohányzott. – Szóval valahogy így. 😛

  11. 3. előforduló

    “Nagyapáméknál pl. az egyik kisgyerek a tejeskannába fulladt bele, a másik a kútba, a harmadikat a ló taposta agyon, a negyedik a vizesárokba, az ötödik leesett a fáról, a hatodik fiatalember berúgva elaludt a februári fagyban, a hetediket a tehén rúgta fel, stb….. 16-tuk közül, 6-an élték meg a felnőtt kort.”

    Ezt hívják természetes kiválasztódásnak.
    Aki megélte a felnőttkort, az tényleg vasból volt.

    Istenkáromlás ilyet mondani, de hála az orvostudománynak, egyre gyengébb emberek élik meg a felnőttkort, és örökítik át a különböző gyengeségeket.
    Nem szabad erről beszélni, de ez nagyon komoly probléma lehet a közeljövőben.
    Amikor azt mondom, hogy a túlzott intelligencia negatívan hat a természetes kiválasztódásra, akkor meg el vagyok küldve melegebb éghajlatokra.

    Pedig csak újra kellene olvasni a Szép Új Világ című könyvet…

  12. @Attila(PV), a logikád szerint a két világháború után jócskán meg kellett csappanni a “vasgyúróknak” hisz pár millióan eltávoztak, csak a fiatalok, öregek és alkalmatlanoknak kellett maradni, az életerős, fiatal hímek elhullottak a fronton vagy a gulágon. Mégis itt vagyunk.

  13. 12: “Ezt hívják természetes kiválasztódásnak”

    Manapság ez a közutakon zajlik.

  14. 12.
    Részben igaz a betegségekkel, intelligenciával kapcsolatban.
    De amikor a kb. 2-3 éves kisgyerek beleesik a tejeskannába, mert kíváncsi, vagy inni akar belőle, vagy a szülők figyelmetlensége miatt a kútba esik, vagy az udvaron az igavonó lónak éppen olyanja volt, hogy a játszadozó kisfiút megtapossa, ehhez igencsak a szerencse kimaradása szükséges.
    A nagyvárosokban élő, “közhivatali” családokban az effajta balesetekre persze sokkal kisebb esély volt.

    Szóval szerintem a természetes kiválasztódásnak a testi-lelki egészség és ellenállóképesség, szülői gondviselés alapján van jogosultsága, nem pedig a vakszerencse okán.

  15. 15 – előforduló:
    80 évvel ezelőtt könnyebb volt egy gyereknek balesetet szenvedni, mint most. Egy mezőgazdasági paraszti ház teli van baleset veszéllyel. És legyünk őszinték, 10 gyerekre nem lehet úgy vigyázni, mint egyre, és nem is nagyon akartak, nem értek rá erre. A közgondolkodásra jellemző az én esetem. Egymás után két tüdő és mellhártya gyulladás után beesett mellű, sápadt kisgyerek voltam. Apámék elvittek egy “híres” gyerekgyógyászhoz, aki azt tanácsolta, hogy költözzenek a liget mellé, engem tegyenek oda ki reggeltől estig (még nem voltam iskolás) aztán vagy megerősödöm, vagy angyalka lesz belőlem. Angyalka már akkor se akartam lenni. 😀

  16. 15. előforduló

    Lehet, hogy a kíváncsiság mértéke is lehet evolúciós tényező…
    Az igásló meg figyelmeztetés a többieknek, hogy mire kell vigyázni…

    Abban viszont teljesen igazad van, hogy akinek a szülei gondosabbak, annak nagyobb az esélye a túlélésre. A testi-lelki egészség egy része genetikus, és az is sokat játszik.

    Jó lenne, ha Tibor bá’ ebben a témában is találna valami ütős kutatást….

  17. A táplálékkiegészítőkről mi gondoskodtunk.Felfaltuk a papsajtot ,vadsóskát,megettük az akácvirágot, a jegenyefa termését,az aranyalmát, a Margitszigeten meg valami olajfa édeskés bogyóit szopogattuk,még a bakaszivarral is megpróbálkoztunk.Az úttörőtáborban zölden leszüreteltük az összes barack ,alma meg szilvafát, a tettenérést ricinussal jutalmazták.

  18. Ha szomjasak voltuk ittuk a csapvizet.*** tőlünk még azt is sajnálták…..-Ne igyál annyit mert béka nől a hasadban.A húst se ajánlatos volt enni mert akkor bikával álmodunk majd a sok mákostészta zabálástól meg örökre el lehet aludni és a rágógumi se volt olyan jóizű miután megtudtuk ,hogy a majmok seggéből gyártják….

  19. 19. előforduló

    “Ez is az emberi evolúció része?”

    Inkább a kontraszelekcióé.
    Bűnöző társaságoknak szüksége van arra, hogy a tagság zsarolható legyen.

  20. 12. Attila (PV)
    Most pontosan azt írtad le, amit nekem 17 évesen mondott egy orvostanhallgató, aki oktatóként vett részt az egyetemi előkészítő tanfolyamon.
    Akkor számomra meghökkentő volt, hogy így nyilatkozik meg egy ember, akinek majd életek megmentése lesz a hivatása.
    Azt mondta, hogy az orvosok kifejezettem károsak az emberi evolúcióra, mert életben tartanak olyanokat, akiknek ki kellene esni a rostán a természet törvényei alapján, és így az emberi faj folyamatos korcsosulásra van ítélve.
    Itt ugrik ki, hogy az emberi moralitás teljesen eltér az evolúciós pályáktól, mert nincs az a szülő, aki ne tenne meg mindent gyermekéért, legyen az bármilyen rossz egészségügyi állapotban, és reménytelen élethelyzetben…

  21. 23 hubab:
    A visszás helyzet abból adódik, hogy a sülők képtelenek megszabadulni az ösztöneiktől. Pedig ésszel határt szabni az ösztönöknek nem egy lehetetlen feladat. Különben van rá példa. Számtalan mongoloid gyerekkel az anyja 20-30 éven keresztül kínlódik, de van olyan is, aki megszabadul tőle. Beadja egy intézetbe. És ugye volt egyszer egy Tajgetosz is.

  22. 22.

    Abban mi a kontraszelekció, hogy a tagság egyes egyedeiben a “szeánsz” mélységes megvetést és ellenérzést kelt?

    A félelmet valakik másképp használták uralmuk kiépítésére és sajnos az is működik, nyilvános kivégzések nélkül.

    A félelemkeltéshez meg nem éppen kiskorúak (szüzek) vérét kellene ontani, mert annak talán másabb oka, indíttatása lehet……..

  23. 23. hubab

    “Itt ugrik ki, hogy az emberi moralitás teljesen eltér az evolúciós pályáktól, mert nincs az a szülő, aki ne tenne meg mindent gyermekéért…”

    Tibor bá’ meg előforduló utaltak már rá, hogy nem volt ez így mindig.
    Amikor 10 gyerekből 5 megélte a felnőttkort, már jó volt.

    Én se tudom a jó választ.
    De azt látom, hogy a primitívebb hordák le fogják gyalulni a “kifinomult” európai kultúrát.
    Nekem is vannak gyerekeim, és a hideg szaladgál a hátamon, amikor ilyesmiken gondolkodom.
    De nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy amennyire felelősek vagyunk azért, hogy milyen világot hagyunk a gyerekeinkre, unokáinkra, felelősek vagyunk az ő egészségükért is, beleértve a génállományt is.
    Ha 100 év múlva Steven Hawkins szerű toloókocsis figurákkal lesz tele a világ, és megkérdezik, hogy miért, a válasz ugye az lesz, hogy szeretetből….

  24. 22. előforduló

    “A félelemkeltéshez meg nem éppen kiskorúak (szüzek) vérét kellene ontani…”

    A félelemkeltés mellett az abszolút szociális érzéketlenség kialakítása is cél.
    Minnél jobban elveszti valaki a morális gátlásait, annál jobban tudja szolgálni a csoportot. Lásd Soros…
    De az afrikai gyerekkatonák kiképzésének is nem véletlenül része a hadifoglyok gyerekekkel való kivégeztetése…

    Szóval a szüzek, gyerekek feláldozása az erkölcsi gátlások abszolút kiirtását szolgálja.
    Meg egyfajta szűrő… Világosan mutatja, hogy kinek nem veszi be a gyomra.
    Ezek nem kerülhetnek be a legbelső közökbe…
    A pizzagate-ről hallottál?

  25. 29. A gyerekek automatikusan nem biztos szüzek. (lásd a sáskákat)
    Több korai kultúrában állítólag az első áldozatnak van jelentősége és nem a gyerek voltuk.
    A szociális érzéketlenséghez nem szükséges kellék a szertartás.
    A puszta legyilkolásuk az már a morális gátlás levetkőzése és félelemkeltés.

    A pizzagate-ről nem hallottam.

  26. 30. előforduló

    “A szociális érzéketlenséghez nem szükséges kellék a szertartás.”

    Ez attól függ, hogy milyen csoportról van szó.
    Egy mezei bűnbandánál elég, ha a csoport megerőszakol egy lányt, és a “te is benne voltál” apaú zsarolás elég jól működik.

    Nyilván a gazemberek között is vannak a spiritualitásra fogékony csoportok, nekik hatékonyabb valami szertartással fűszerezni a dolgokat.
    Nem véletlen a szabadkőművesek végtelenül bonyolult rituáléi sem.
    Ha nem lenne hasznos, nyilván nem élnének ezzel.

    A szertartások, rituálék csoportformáló, összetartó erőt adnak. Ez a legtöbb esetben igaz. Ezeket viszont különböző tartalmakkal lehet megtölteni. Ez lehet sátánista szeánsz, vagy esti mise a falu templomában.

  27. 29: A pizzagate egy jó nagy kamu volt, amivel sikerült is egy embert annyira behülyíteni, hogy nekiállt lövöldözni a Comet Ping Pong-ban, azzal a céllal, hogy majd ő megmenti (a valójában nem létező) feláldozásra váró gyerekeket.
    Meg a pizzázó tulaját és dolgozóit sokan mások többször életveszélyesen megfenyegették.
    Meg talán még Trump hatalomra kerülésében is szerepet játszhatott ez a történet, ami legalább olyan tragikus, mintha Hillary került volna az elnöki székbe…

  28. 32. Avatar

    “A pizzagate egy jó nagy kamu volt”

    Azt hiszem, a pizzagate is bekerül a Kennedy gyilkosság meg a 9-11-es magyarázatok közé, amiben mindenki politikai orientáltsága alapján foglal állást, mert az igazság erősen fel van hígítva politikailag motivált magyarázatokkal.

    A helyzet az, hogy akik levezényelték az iraki háborút hazugságokra alapítva, meg TV-n egyenesben elmondani, hogy 500 000 gyerek halála MEGÉRTE, szerintem más aljasságokra is képesek…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük