(2188) Egészségügy 2011

Tibor bá’ online

 

Pirosodni kezd a cseresznye a fákon. Eszembe jut a hat évvel ezelőtti cseresznye szüret. Közreadom, mert megéri.

A családi terv szerint tegnap, azaz szombaton leszedtük volna a  cseresznyét az utolsó fáról. Még azt is beterveztük, hogy ezt a 8-10 kilót lefagyasztjuk, mert a téli gyümölcs már-már megfizethetetlen. Azonban az égiek beleköptem a levesbe, Egészen más volt számunkra megírva a tegnapi napra. Éva a nagy igyekezetében rükvercben simán lelépett egy méteres támfalról. Puffant egyet, aztán nyögés, majd csend, én meg még  csak a létrát hoztam. Éva ül a fűben és keserves képet vág, én meg nem értem mi van. Erre elkezdi mutogatni a sebeit és pityereg hozzá. Betámogattam az ágyra, kiderült, hogy mindenütt zúzódás, de a legfájdalmasabb a medencecsont. Na, cseszd meg, ha eltört a medencecsontod, akkor egy darabig nem szedsz cseresznyét. Világos dolog, kell egy röntgenfelvétel, van-e törés vagy nincs. Ez most a téma, a többi lényegtelen. Telefon: 104. Bemondom mi történt és a címet. Mi persze egy kicsit lelógunk a térképről, ami ilyenkor nem túl szerencsés, de nem, még 5 perc se telt el, és már hallom a távoli szirénát. A szervezés tökéletes, nyilván nem Vörösvárról jöttek, hanem valahol útközben elcsípték őket rádiótelefonnal. Az állomány viszont nagyon messze van a tökéletestől. Tudom, pofára egy vén hülye fasznak nézek ki, és a körülményekből ítélve nyilván nem éhezünk. A mentő tiszt tehát nem lacafacázott hanem egy szuszra közölte velem, hogy a kapu nagyon messze van a háztól (80 méter), az ő hétvégi munkája nincs megfizetve, a gyér fizetését a betegeknek kell kipótolni, és sose tudhatom mikor kapok infarktust. Az igazság az, hogy meglehetősen nagyvonalú vagyok, mondhatnám  bőkezű, de az ilyen szövegre már csak azért se veszem elő a pénztárcámat. Viszonzásként a mentős otthagyott, ugyanis megbeszéltem vele, hogy miután Évát levitték, kiengedem a kutyákat a kennelből és megyek mögöttük. Mire lementem a mentőkocsinak hűlt helyét találtam. Évát elrabolták egy szál bugyiban, igazolvány, papucs, fogkefe, köntös, törölköző, stb. nélkül.  Mivel tudom, hogy a János… bocsánat, most már Szent János Kórházhoz tartozunk, betéptem én is a kórházba. V. kapu – 600 forint – Traumatológia. Itt összefutottam a mentősökkel, akiket elküldtem az anyjukba és messziről láttam a feleségemet is, de nem engedtek hozzá. Mondtam az asszisztensnek, hogy valami információt szeretnék kapni, mert az mégsem megy, hogy a feleségemet elrabolják, itt betolják egy nagy ajtón és nekem fogalmam sincs mit fognak vele csinálni, mikor és hogyan. Mielőtt levágják a fejét esetleg konzultálhatnak velem. Sajnos egy 120 kilós asszisztensnő (nem kifejezetten egészségügyi reklámdarab) a testével kiszorított a teremből, ahol különben négy hordágyon feküdtek a szombat délelőtti szabadidő áldozatainak egy része, volt egy adminisztrációs asztal 3 össze-vissza futkosó asszisztensnő és egy ki-bemászkáló orvos. Időnként érkezett két-két mentős egy hordággyal, és szép lassan gyűltek az ellátásra várók. Volt, akinek pont most jutott eszébe, hogy levágja 3 ujját. A másik a Gellért-hegyen mountinbikozott, és nem túl szabályosan legurult a Gellért Szálló forgó ajtajáig. A harmadik lement a pincébe, de a sörhasától nem látta a létrát, mellélépett, majd elterült a kövezeten. Találékony egy társaság. A mentősök leadták a hordágyon nyögő betegeket és mellékeltek hozzá egy kitöltött törzslapot, amiből kiderült néhány nagyon fontos adat. Évának – például még a házban – megmérték a  vérnyomását – csak az isten tudja miért – (115/80) és a vércukrát (6,3 mmol/l), Valamint kapott egy tetanusz injekciót és az összes súrlódását (volt vagy hat) beecsetelték szép pirosra és leragasztották. Ez utóbbi nagyon fontos, mert ha nem ragasztják le, akkor asszisztensnőnek nincs mit feltépni.

Tegnap, szokásos hírvadászat közben, rákattintottam a Guardianre, ahol a sok minden között ezt is találtam: „More people are reading the Guardian than ever, but far fewer are paying for it. „Magyarul ez így néz ki: „A Guardian-t többen olvassák, mint korábban bármikor, de jóval kevesebben fizetnek érte.” – Gondoltam a nyomukba lépek. jelenleg napi valamivel több, mint 1000 látogató van a honlapon, de utoljára 3 hete adakozott egy olvasó 2000 forintot. Hogy miért csak 2000-et? Mert nincs neki több, akinek van, az nem adakozik.

Kábé egy órával később, ami alatt semmi nem történt, Évát kitolták a nagy teremből és áttolták a folyosó végén lévő röntgen szoba elé, ahol már 4 hordágy szép sorban várakozott. Másfél órával később a röntgenből kijött egy röntgenológus és elkiáltotta Éva nevét. Erre odamentem hozzá, ő pedig megkérdezte, hogy én lennék Antalffy Éva? Miért, úgy nézek ki? Kérdeztem vissza. Antalffy Éva a feleségem és ott lapul 8 hordágy között, várja a végítéletet. Azt mondja a röntgenológus, hogy jöjjön be. Tényleg? A hordágyat hozhatja magával? Kerítsen egy beteghordozót. Én kerítsek? Nekem mindegy, rántott egyet a vállán a röntgenológus. Majd én betolom, vállalkoztam. Fel is tudja emelni? Majd megpróbálom, ha már az előbb kitiltottak a kezelőből.  – Betoltam, átraktam, kimentem, vártam, behívtak, hogy vigyem ki. Átraktam, kitoltam, áttoltam a kezelőbe, ott rám ripakodtak, hogy vigyem ki. Kitoltam. Vártunk, de csak néhány percet. A röntgenfelvétel 3 perc alatt megszáradt, nyilván valami szuper berendezés, mert régen egy órát száradtak a filmek. Berendezés tehát van, csak az állomány!  Mindegy a röntgenológus rárakta a 4 felvételt Éva mellére. Nekiestem a felvételeknek. Egy-egy kar, egy mellkas és egy medencecsont. Medencecsont ép, OK.  Délután 2-kor végre megtudtam, hogy az esés viszonylag szerencsés volt. Bevittem volna a felvételeket a kezelőbe, de az ajtóban rám kiabáltak, hogy álljak el az útból. Elálltam, az orvos éppen kijött. Mondom neki röptében, hogy készek a röntgen felvételek. Erre a válla felett visszasziszegte „örülök neki”. Erre aztán bepipultam, főleg azért mert Éva TB járulékára havi 5100 forintot fizetek, mert nincs munkahelye és még nem nyugdíjas (persze segélyt, munkanélkülit, stb. nem igénylünk). A röntgenfelvételeket leraktam az íróasztalra és közöltem velük, hogy tologattam, rakosgattam a beteget, elhoztam a röntgenfelvételeket, a diagnosztizálással ne fárasszák magukat, elvégzem azt is helyettük. Ezzel Évát kitoltam a kocsihoz, átraktam hazahoztam, kiraktam (kezdek belejönni), megetettem, megfürdettem. Az alulfizetett egészségügyi dolgozók szarják magukat össze. Ahhoz képest, amit művelnek szerintem túl vannak fizetve, nem alul. És ne hordják olyan magasan az orrukat, mert bár Évának az oldalán 3 tenyérnyi kék folt van, ami komoly trombózis veszélyt jelent, a vérhígító adása kiment a fejükből, azt nekem kellett pótolni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

8 gondolat erről: „(2188) Egészségügy 2011

  1. Ó azok a szép emlékek a János kórház trauma osztályán… Bő 10 éve én is voltam ott. Koszos,lerobbant,bunkó személyzet,kedvencem a röntgenes nő volt. Kificamodott térdel rámripakodott,hogy gyorsabban vetkőzzek/öltöznek,plusz még meg is tekerte a kificamodott térdemet.
    Azért a spiné visszavert magából,mikor rászóltam hogy ne legyen már paraszt…

  2. Az alacsony fizetések hozzájárulnak a kontraszelekcióhoz! Azt is vallom mentősként, hogy mindenkit emberségesen el kell látni életkortól és társadalmi osztálytól függetlenül. Az alacsony bérezés nem jogosít fel a bunkó viselkedésre…

  3. fetamas 2.

    Az emberség az kevés.
    Néha egy kis „szakértelem” is szükségeltetne.
    Mert szaktudás nélkül az emberség még szintén kevés ebben a szakmában.

    igazad van.
    belőlem most a megérintett fájdalom beszélt.

    Ide jutott a ma Magyarországa.

  4. Az urológus szakorvos a második magánviziten ultrahanggal nem találta a hólyagkövemet.
    Saját ötletem volt, hogy felkerestem egy röntgenorvos ismerősömet, aki kérésemre beutaló és hálapénz elfogadása nélkül, csinált röntgen és ultrahang felvételt.
    Ezt a következő viziten
    ( ekkor már a kifizetett összeg 35 000 Ft ) megtekintette az orvos és közölte ez már nem fog magától távozni.
    – Hajlandó bejönni pénteken citoszkópiára ?
    (bár taj kártyás újabb 10 000 hálapénz )
    A valóban professzionálisan végrejatott hólyagkőműtét után
    (20 000 ) félig gyógyult prosztatagyulladással küldött haza,hiszen lázam már nem volt ,de otthon jól felment 41 – re amit saját szakállamra háziorvosi telefonos segítséggel antibiotikummal kúráltam, az augusztusi 33 fokos kánikulában úgy kirázott a hideg, két pléd alatt melegítőben ,hogy majd leestem az ágyról.
    Sok pénz – relatív, persze, hogy nagyon megérte, csak van aki nem tud fizetni, pedig 40 évet dolgozott – ügyes önmenedzselés – sok sok szerencse, egy gyermekkori ismerős röntgenorvos , egy együttműködő háziorvos és már meg is gyógyultál,ennyi !

  5. 4. Akalawago

    Szerencse fia vagy.
    Olcsón megúsztad.
    Életben maradtál.

    Nagyon nagy baj, hogy nem mindenki mondhatja ugyanezt el.

  6. A történetemhez tartozik még, hogy 2015 januárjában a fent leírt augusztus 22 – iki műtét évének első hónapjában ,gyulladásos igen kellemetlen tüneteimmel,hétvégén kénytelen megjelentem a János Kórházban, ahol egy éppen osztályügyeletes urológus felírt egy prosztataizomlazító gyógyszert az antibiotikum mellé , ami nagyon sokat javított az állapotomon és amit azóta is szedek Duodart néven amely gyógyszer egy másik komponenst is tartalmaz utóbbi szerencsés esetben megakadályozza a prosztata további „jóindulatú” növekedését.
    Ha ezt a gyógyszert előbb felírják nekem, cirka kettő év folyadékürítéssel folyadékvisszatartással kapcsolatos keserveimet nem kellett volna elviselnem.
    Vajon miért is nem írták föl ? Rejtély.
    Ugyanez az orvos műtétet helyezett kilátásba, ahol majd ő eltávolította volna egy füst alatt a hólyagkővel együtt az egész dülmirigyemet.
    – Muszáj ezt doktor úr ? – kérdeztem.
    – Orvosi műhiba lenne két külön műtétet végezni. – válaszolta.
    Ehhez tudni kell, hogy a prosztata eltávolítása azzal jár, hogy az illető
    „feladja ugyan a csomagot, de a címzett nem kapja meg”
    Rosszabb esetben, amiről egy velem egyidős férfi számolt be, egyszer s mindenkorra , lőttek a szexnek.
    Na jó intuicióval nem mentem vissza ehhez a dokihoz, úgyhogy ezt is megúsztam.
    Valahogy nem tetszett a rámenőssége.

  7. 6 – Akalawago:
    Városi legenda, hogy prosztata nélkül nem létezik szex. Ami kell hozzá az tesztoszteron, amit a herék termelnek, de injekcióban is kapható.

  8. 7
    Kedves Tibor bá’

    A prosztata szikével való eltávolítása, több kevesebb kockázattal is jár.
    Mert a dülmirigyet nem lehet úgy kivenni, mint a macisajtot a papírdobozból.
    A TURP ,sebészt izzasztó hosszadalmas aprómunka, amit kicsit és nagyon el lehet cseszni.
    Rengeteg parányi ér, ideg , izom megsérülhet, ami ilyen olyan további panaszok forrása.
    Én legalábbis erről ezt az infót gyűjtöttem be.
    Nem vennék rá mérget, hogy minden páciens a műtét után esélyes lesz a lepedőbajnokságon.
    Egy konkrét esetről írtam.
    Az is egy tény, hogy kvázi ondó nuku.
    Az ondóhólyag ürítése jár orgazmussal, akkor hogy is van ez ?
    Igen, a férfi szex élvezetének az kilövelésünnep csak a legélvezetesebb tetőzése.
    Vannak személyes tapasztalataid a tesztoszteronpótlás kedvező hatásáról ?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük