(2132) Harry Potter

Tibor bá’ online

 

Amikor középiskolás diák voltam felnőttek szerettünk volna lenni, alig vártuk, hogy felnőttek legyünk. Ennek racionális oka volt. Mint kamasznak, nem voltak „jogaim”. A felnőtteknek viszont voltak. Hogy a tömegközlekedés igénybevételénél a helyemet át kellett adni vadidegen felnőttnek, az említésre se méltó, de például este 8-ra otthon kellett lennem. Új cipőt nem kaptam, apám elkopott cipőjét megtalpalták, majd megkaptam én. Amikor a felnőttek valami izgalmas témát beszéltek meg, nekem ki kellett mennem a szobából. Vasárnap csak akkor mehettem el moziba, ha előtte felástam a kertet. Hogy mit vihetek magammal tízóraira abba nem volt beleszólásom, kaptam, amit kaptam. Ha telefonáltam, öt perc után rám szóltak, hogy hagyjam már abba. És ezt sorolhatnám napestig. Az ok egyszerű volt, a gyermek egy nyűg volt, nem rendelkezett nagy értékkel. Volt belőle elég. Nem állítom, hogy a kialakult gyakorlat helyes volt, vagy követendő, csak megállapítom, hogy túl kellett rajta lenni valahogy. Ki kellett várni, amíg mi is keresőképessé váltunk, és meg tudtunk állni a saját lábainkon.

Ezzel szemben napjainkban a felnőtt kamaszoknak eszük ágában sincs felnőtté válni. Vég nélkül élik ifjú életüket, nem egyszer akár 40 éves korukig is. Ezt nem én állapítom meg. Susan Littwin már megírta 30 éve (igaz, Amerikában minden előbb van, mint itt) a „The Postponed Generation” amiben azt feszegeti, hogy az amerikai kölykök feje lágya miért nő be később. Pedig a választ meg lehet adni egyetlen tőmondattal: mert így kényelmesebb. Milyen jó buli eltartott gyermekként 15-20 évig lődörögni nappal az egyetem táján, éjjel a romkocsmákban.

Ezzel azonban a téma nincs lezárva. Az én időmben minden a „helyén” volt. Munkahely, jövedelem, család, gyerekek, szolid középkori évek, lassú megöregedés, nyugdíj. Semmi izgalom, rokonlátogatás, családi fényképezés, szolid szórakozás, alkalmi kirándulások. A politika ronda dolog, de nem kell odafigyelni. Az ideiglenesen Magyarországon tartózkodó szovjet csapatokon röhögtünk, mert ez az ideiglenesség minimum ezer évnek látszott. Na ez az, ami megváltozott. Most tényleg minden ideiglenes. Állandóan minden változik. Régen egy barkácsbolt 40 év után is ott volt, legfeljebb rádiócsövek helyett tranzisztorokat árult, de ott volt. Ma az üzlethelyiségek bérlői hathavonta váltják egymást. Azonban ez a kisebbik baj. A nagyobbik baj az, hogy az emberek egyszerűen nem hisznek a jövőben, saját jövőjükben, még azok sem, akik nem tudják megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mitől is félnek. A levegőben van a bizonytalanság. Teljesen természetes, hogy az emberek csodára várnak. Soha ennyi ember nem hitt az asztrológiában, a számisztikában, bármiben, ami ezoterika. Sok száz év tapasztalatára felépített tények nem számítanak. Kutatóintézetekben kidolgozott eljárásokra legyintenek. Orvosok helyett kuruzslókat látogatnak, hókusz-pókusz akupunktúrában bíznak. Felírt gyógyszerek helyett étrend kiegészítőket zabálnak. Keresgélik az alternatívákat. Megkeresztelt magyar emberek felveszik a muzulmán hitet. Bármilyen irracionális cselekedetre hajlandók, csak adjanak valami reményt. Mire? Azt nem tudják, keresgélnek. És a filmipar ezt kiszolgálja. Tisztességes tudományos-fantasztikus termékek helyett abszurd szörnyekkel manipulálnak a nevetségesség határáig, de a tömegek zabálják.

A mai gyerekek éppen úgy ki vannak zökkentve az elfogadható normából. Nagyon jól érzékelte ezt J.K. Rowling, aki multimilliomos lett Harry Potter kitalálásáért. Rowling csupa elképzelhetetlen, a fantázia világából is kicsúszó történeteket vetett papírra. Viszont éppen eleget tanított ahhoz, hogy megismerje e kor kamaszainak lelkületét. Ez kell nekik. Semmi valóság, csupa csoda. Nem ismerik a kitartó szorgos munka mérsékelt, de biztos sikerét. Nekik az elpazarolt éveket átugró csoda kell, amivel be lehet hozni egy elpocsékolt fél életet.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

37 gondolat erről: „(2132) Harry Potter

  1. Remekül leírta a lényeget Tibor bá. Habár én feleannyi idős vagyok, de kis túlzással elmondhatom, h nagyon hasonló volt még az én gyermekkoromban is. Annyival egészíteném ki, hogy az internet még rontott is a helyzeten illetve hogy a mai gyerekek nem tudnak örülni dolgoknak és értékelni dolgokat. Puhányok, de ellenben akkora egoval rendelkeznek, hogy sokszor elképedek. Azt meg már persze meg sem említem, h fingjuk sincs a jómodorrol.

  2. 1.
    A jómodor hiánya a szülök felelötlensége .A szőlök felelötlensége pedig a nagyszülök felelötlensége .Nehogy már a gyereket hibáztassuk a magaviseletéért,amikor a szülei behajitották a bölcsödébe,napközibe ,ahol nem érezte álandó jelleggel az anyai szeretetet , apai védelmet,az otthon melegségét,a nagyszülök óvó és intő tanácsait.Kivétel ez alol háború,pestisjárvány , szörnyű természeti katasztrofa.
    Nehogy már az állam,a világtrend , a tv ,az internet, a gazdasági hullámvölgyek lennének a felelösek a csapnivaló mai fiatalság mentalitásáért .
    Ti vagytok azok kedves konzumidióta és amerikai álmokat kergető embertársaim,akik esténként a stiluspárbajt bambuljátok a bajuszos buzi műsorában,nem pedig a gyereketek nevelésével törödtök.
    Ne csodálkozzatok ,ha leköpnek és köpni fognak sirjaitokra .

  3. én 84-es vagyok, de gyerekként teljesen ugyanezt tapasztaltam :/ hogy semmibe vesznek. leginkább a szüleim idiotizmusa, életképtelensége miatt ( ?)
    saját gyerekem nem lesz, az a baj hogy én is csak nyűgnek érezném. meg persze látva a jövőtlenséget, jobb is!

    a saját korosztályomban is volt/van már elég sok egoista f.sz, aki pl örök egyetemista.. jóval a HP előtt kezdődött a gond.

  4. Azért erről a szülők is tehetnek, elég vaskosan.
    Elég sok helyen észrevettem, és a férjem családjával is úgy volt, hogy ahol lehetett visszahúztak minket. Ne költözzünk albérletbe, éljünk külön odahaza, hiába van mindkettőnknek munkahelye, nem kötelező összeházasodni, ha lehet ne vállaljunk gyereket 30 alatt, nehogy kertes házat vegyünk, csak a lakás jó a városban stb.

    Egyébként a Harry Pottert olvastam és láttam is, nem értem mi a probléma vele, nem hinném, hogy káros. Ami káros az a tv, az abban lévő reklámok, és a műsorok többsége. Amilyen mesék mennek ott, attól hidegrázást kapok, ilyenkor mindig örülök, hogy nincs tévénk, csak számítógépünk.

  5. A hosszútávú rossz tendenciával egyetértek, de a környezetemben én látok pozitív változásokat a válság óta. Kevésbé menő már a pazarlás, a rózsaszín szemüveg is fakul. Több a gyereket vállaló fiatal, és egyre többen próbálják a modern idők káros hatásait kiküszöbölni a gyereknevelésből, például nincs otthon tévé, és laptopon is csak néha néz a gyerek válogatott meséket reklám nélkül, és időt töltenek a gyerekkel. A legújabb felmérések szerint a fiatalok egyre kevésbé várnak el irreális dolgokat az élettől, reális fizetési elképzeléseik vannak. A pénzügyi válság beütése után sokáig nehéz volt pályakezdőként elhelyezkedni, és a fizetés sem volt kecsegtető. Az újra keményedő versenybe szocializálódott fiataloknak most felüdülés, hogy megint egyre több munkalehetőség van (részben, mert sokan nyugaton dolgoznak). Egy szűk elittől eltekintve a középosztály kevésbé lapostévén töri a fejét, mint 10 éve, inkább értelmes befektetésen, a gyerekeik jövőjén.

  6. 2.

    Általános tendencia, az amerikai álom európai módra.

    Egyébként a munka nemesít… ezt már valaki megfogalmazta, sőt …….

    Tibor’bá szerint a gyerekkorban végeztette munka – igaz – nehéznek érezték az akkoriak, de becsületre, tisztességre, rendszerességre és egy igazabb értékrendre nevelt, természetesen a felnőttek közreműködésével, azaz nem iskolában, de felkészítettek az ÉLETRE.
    Ehhez viszont kellett a társadalom is.

  7. 4 – chani:
    Nem káros Harry Potter, bárgyú hülyeség és eltereli a figyelmet a tényekről. Nekem is volt „Oz a csodák csodája” de tudtam, hogy mese, és otthon elolvastam Sztrokay Károly egyik természettudományos ismertetőjét, Oz a csodák csodája helyett.

    1 – kalotaszegi:
    Persze, hogy elsősorban a szülők tehetnek róla, de már ők is el lettek baszva.

  8. 4.
    Két féle gyerek létezik.Az egyiket valódi szülök nevelik és őrá nem hat semmiféle nagyvilági vagy idegen szellemi kisértés és befolyásolás ,mert állandó megfigyelés és törödés alatt áll, igy idejében korrigálva van ha felmerül a kicsapongásnak még csak a lehetősége is a szülökben élő és érző továbböröklött tradicionális értékrendtől.Ezek számára a HarryP csak süket mese. És a másik féle ,ahol a szülök valójában csak gyerekek,akik nagyon rosz minőségű törödést és nevelést kaptak a saját szüleiktől ,igy még a saját életcéljukat sem ismerik,nem tudják mit akarnak ,mit keresenk ezen a világon, ezért életük zilált,rendezetlen,az anyagiak felhalmozásában látják csak az értéket és életcélt , az ilyenek vállalnak még több munkát,vesznek fel hitelt ,az ilyenekre hatnak a reklámok ,az ilyenek gyerekei hiszik ,hogy Harry P maga a valóság.
    Az ezelötti generáció a bibis. Ez annak a gyümölcse. 🙂

  9. Az embereket egyre inkább érdekli, hogy mi történik világszerte, mert nyilvánvalóvá vált, hogy hatással van az életünkre, hogy mi történik máshol. Kíváncsiak, hogy működik a világ, mert kicsúszott a talaj a lábuk alól. Az internet elég hatékony eszköz a megismerésre, ha már a tudásszomj megvan, még ha meg is kell tanulni kiválogatni a számunkra hiteles információkat.

    A Harry Potter gyerekek tömegeit rávette arra, hogy könyveket olvassanak, így mindenképp összességében pozitívnak tartom. Még ha először filmben nézte is meg, sok gyerek kíváncsivá vált, hogy mi a teljes sztori, és elolvasta a könyvet. Olyan könyv, ami a gyerek saját képzelőerejét használva versenyezni tud az állandó akcióval, hanggal és fénnyel, ami előkészítve a tévéből jön, és csak be kell fogadni minden mentális erőfeszítés nélkül.

    8. kalotaszegi
    Elég fekete-fehérben látod a világot. Az a két féle, amit felsoroltál, az a két véglet. A kettő között számtalan átmenet van.

  10. Nekem leginkább a most 18-25 közötti generáció memoria csökkenése és koncentrációs késég hiánya az amit aggasztónak látok. 10-15 ével vagy gyerekkoromban természetes volt hogy a közértben vagy vendégláto helyen öt hat tételböl álló rendelést csak egyszer kell elmondani és hozzák. Manapság aranyhal memóriájú fiatalok szolgálnak fel akiknek 2-3 szor el kell mondani egy rendelést, ja és utána vagy elfelejtik -elrontják vagy a lelki ismeretesebbje még vissza jön és 4 x is megkérdezi ugyan azt. Eleinte magamban kerestem a hibát ( biztosan én vagyok a türelmetlen) de sajnos nem :(. És ez egyre rosszabb

  11. Azért ez a poszt másról is szól. A felnőttek viselkedése se kutya. Tudás helyett a babonák felé fordulnak.

  12. 10: „aranyhal memóriájú fiatalok” 😀

    Nem tanulnak meg figyelni – megszokták, hogy az információ bármikor kéznél van az okostelefonon. Akkor van baj, ha nincs…

    11: „A felnőttek viselkedése se kutya.”

    Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a társadalom eredő intelligenciája, tudása, kulturális szintje folyamatosan csökken.

  13. „Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a társadalom eredő intelligenciája, tudása, kulturális szintje folyamatosan csökken.”

    Ezt ne jelentsük ki ennyire nyugodtan.

    Amikor az emberiség 500millió főből állt akkor az emberiség össz tudása ebben az 500millió főben volt megtalálható.

    Ma amikor 7-8 milliárdnyian vagyunk, az össz tudás ebben a 7-8 milliárdban van.
    Ráadásul az információ tárolásunk révén sok van a könyvekben (bár általában azt valaki élő is tudja).

    Ez nem mond ellent annak hogy egyes emberek tudása egyre kevesebb is lehet.

  14. Én az 50-es évek közepén voltam gyerek.Hamar megtanultam,hogy ha fagyit ,játékot,mozijegyet szeretnék azért tenni kell. Szomszédoknak jégért sorba állni,szenet hozni a Tüker pincéből,konyit,Mátra cigit a Bözsi néninek stb.A vidéki élet se volt más, a falusi gyerekek tehén ,liba,stb legeltetéssel töltötték szabadidejüket.És kaptak a pofájukra ha elbitangolt a jószág vagy ha a tehén oldala horpaszos volt.-Minek vagy ha nincs hasznom belőled- volt a sablon szöveg.Nővérem unokái 11-12 évesek. Kizárt dolog ,hogy egyedül lemenjenek a boltba 2 zsemléért.Nem ismerik a pénz értékét az árú értékét és azt se ,hogy mit és mennyit kell érte dolgozni.Feltételezik ,hogy az csak úgy van és kiapadhatatlan a forrás.

  15. 11. Tibor bá’

    „A felnőttek viselkedése se kutya. Tudás helyett a babonák felé fordulnak. ”

    Szerinted miért?
    A „tudás” az a többség számára elérhetetlen… ugyanis az, amit ma tudásnak hívunk, az erősen intelligencia függő. A pénzügyek, a politika, a technika „mai állása” 120-as IQ alatt követhetetlen.
    Ráadásul azzal együtt hogy az elviselhetetlenségig túlbonyolította az „egyszerűbb” tömegek életét, és globálisan is több problémát okozott, mint amennyit meg tud oldani.

    A babonában az a vonzó, hogy NEM VÁLTOZIK és ugyanazok a törvényszerűségek hatnak bennük, mint nagyanyáink idejében. És a modern tudomány áldásaitól megcsömörlott tömegek egyszerűbb világmagyarázatokat szeretnének mint a bigbang meg a húrelmélet.

    Te is írod, hogy teljesen természetes, hogy az emberek csodára várnak.
    Miért?
    Mert a rideg valóság a klímakatasztrófa, atomháború, éhínség, összeomlás, satöbbi.
    Miért járnak kuruzslóhoz?
    Mert az orvosról kiderült hogy a gyógyszergyárak ügynökei, és nem gyógyítanak, hanem kezelnek… A kuruzsló legalább elbeszélget a pácienssel, mielőtt beadja a placebót… Sokszor az is hatékonyabb mint a modern gyógyászat.
    Nem arról van szó, hogy a modern gyógyászat ne tudna gyógyítani, ha akarna…
    De ugyan akar-e?

    A Harry Potter „jelenség” meg a hollywoodi filmek pedig nem más, mint hogy megakadályozzák hogy a fiatalság a létező hagyományokhoz nyúljon vissza, és a régihez külsőségeiben hasonló, de spirituálisan teljesen hatástalan mitológiát építsen magának.

    Ezért vagyok egyre inkább meggyőződve arról, hogy ebből a válságból a kiút leginkább a hagyományaink megismerésén és azoknak az értékeknek felfedezésén keresztül vezet, ami még egy élhetőbb világot nyújtott az emberiségnek, és nem az egye bonyolultabb, egyre többek által érthetetlenebb, és egyre veszélyesebb irányokba vezet.

  16. 13: „Ezt ne jelentsük ki ennyire nyugodtan.”

    Én a magyar társadalomra gondoltam, és továbbra is fenntartom, amit írtam. Nem az információhordozókon levő tudásról stb. van szó, hanem ami Átlagjóska fejében van. ‘Egy millió’ példával alá is tudnám támasztani, de aki nyitott szemmel jár és nem az alsó quadránsban van az IQ-ja, maga is észreveszi.

  17. 2.
    Senki sem hibáztatott senkit se, én egy jelenségről beszéltem.

  18. Megint a ló túlsó oldaláról írok, de fontosnak tartom, hogy egy másik oldalról is megfigyeljük a problémát, amit Tibor bá’ megemlített.
    Én nem tartom helyesnek, hogy a gyermek viselkedéséért a szülő a felelős, és annak a szülei, és annak a szülei … Az én viselkedésemért én vagyok a felelős, a gyerekem viselkedéséért a gyerekem felelős.
    Nem léphetünk ki a társadalmi kötelékekből. Ha a fiatal lakást akar szerezni, akkor kihasználja, hogy gyes mellett dolgozik, akkor pedig bölcsibe jár a gyerek. Ez pedig társadalmi probléma, mert ha csak gyest vagy csak munkabért kapna, akkor nem biztos, hogy elmenne dolgozni.
    Régen is voltak rossz gyerekek, de nagyobb volt a gyerek szabadsága, ezért nem volt olyan kellemetlen a velük (más gyerekével – mert gondolom az itt kommentelők gyerekei mind angyalok, amiből az következik, hogy a szüleik pedig a legnagyszerűbb emberek ) töltött idő – arra gondolok, hogy nem kellett a városba buszozniuk az iskolában, hanem játszhattak a téren, vagy a mezőn.
    A civilizált világunk a felelős azért, hogy egyre bezártabban élünk. Dolgozunk 355 napot(irodában, műhelyben, lakásban), hogy elmehessünk 10 napra világot látni. Igen, a civilizált világért pedig mi vagyunk a felelősek, aminek az árnyoldalai ezek a dolgok, amiket feszegetünk. De szerintem nem az a megoldás, hogy a másik emberre mutogassunk, hogy ő a hibás, hanem vegyük észre, hogy hosszútávon mely szabályozások nem előnyösek, és ahol csak tehetjük említsük meg. Ez lehet a vita alapja, és nem a másik ember magánélete.
    Figyelem az embereket, beszélgetek, érdekelnek a hozzászólások, és azt figyeltem meg, hogy mindenki szeretné a változást, de senki nem akar változni. Ez sem véletlen! Azért van így, mert ha kedves vagy és előzékeny, akkor hülyét csinálnak belőled, lenéznek, eltaposnak. Manapság a jó tulajdonságok nem kedvezőek, de nagyon nagy szükségünk van rá, ezért kellenek a csodák. A csodás Harry Potter, a sorozatok a TV-ben, az internetes játékok, a cigaretta, a drog, stb. … Akinek ez is kevés és nem tud megbirkózni a problémáival az produkál magának valamilyen betegséget, és miután a modern orvostudomány nem tudja meggyógyítani, ezért felkeresi a kuruzslót, a jósnőt, fénylényeket stb. …
    Már nem is az a kérdés, hogy mi magunk az emberek vagyunk a felelősek, hanem az, hogy nem tudjuk, hogy hogyan lehetne javítani a helyzetünkön.
    Kedves kalotaszegi! Abban egészen biztos vagyok, hogy nem úgy tudunk javítani a helyzetünkön, hogy nem a bűnös magatartást bíráljuk, hanem a bűnös magatartású csemetének a jó édesanyját. 🙂

  19. Kalotaszegi:
    Teljes mértékben megfeledkezel arról, hogy egy gyereket nem csak a szülei nevelnek, hanem a rokonai, a tanítói, a szomszédok, az osztálytársai, a barátai és annak szülei, az emberek az utcán, a TV, stb.

  20. Az emberiség összes tudása 7-8 milliárd emberben található?! Valóban.
    At már más kérdés milyen eloszlásban. A fele analfabéta, ettől még empirikus tudása bizonyos témákban magas lehet. A másik fele a konzumidióta társadalom tagja magasra fejlesztett résztudással. A „fejlett” emberiség nagy részének tagjai hülyék, nem bántásból, de tényleg

    A polihisztorok világa oda. Tibor bátyám is egy ilyen polihisztor féle, tud hegeszteni, barkácsolni, fordít , kertészkedik stb. ezenkívül sok témában elég jó alapja van, néhányban kiemelkedő.
    Apám egymaga végigvisz úgy egy lakásfelújítást, hogy a „mesteremberek” becsókolhatnak. Az alapoktól a gépészetig.

    Az a korosztály már lecsó és a következők is azok lesznek, ha nem figyelnek az előző korosztályok hibákon átevickélő fejlődésére, felhasználható tapasztalatára. A tendencia nyilvánvaló, specifikusság ami nagyobb tudást eredményez, de egyben sokkal sérülékenyebbé teszi a társadalmat. Ráadásul csak az eszközök(tárgyi alapú tudás) fejlettségét örökli a következő generáció, de szellemi szinten egyre szegényebb az átadandó. Bár már törik a jég, a sötétség oszlani látszik. Nyilván ehhez katasztrófa kell, hogy feltekinthessünk a telefonokból(amin a legtöbb esetben idióta facebookozás megy, valódi tartalom nélkül). Egyre fejlettebb eszközökkel hülyültünk le idáig, most vagyunk az alján.

    Az, hogy a szülök szülőjének a szülőjének a hibája szintén nyilvánvaló. Generációkon átívelő degeneráció.
    A megfelelői szülői magatartás az egyének elképzeléseiből fakad. Az oktatás az oktatási „szakemberek” néha valóságtól teljesen elrugaszkodott elképzeléseiből épül fel. 6 éves és iskolaérett, tudásalapon tanítunk, hűha! Tényleg? Ócska szocialista szarság.
    Steiner, erdei iskolák, együttműködésre nevelés stb. ez ma már kínai. Szinte meg se valósítható.
    Szabad gyermekeket nem lehet zárt elmével nevelni. Ma hülye gyerekek vállalnak gyerekeket.(15-25 éves fiatalok, romák és nem romák).
    A kicsit értelmesebb (kor)osztály beleesett az egzisztencialitás csapdájába, szintén „helyes” szülői mentalitás nélkül. Későn vállalnak gyereket, azt túl féltően, elkényeztetve nevelik. Biztosítani szeretnék gyermekeik jövőjét, anyagi értelemben mindenképpen. A valódi egyensúlyról nincs fogalom, csak az egyszerű mintakövetés zajlik.

    A munka valóban nemesít, azonban a túl sok munka elfásít, a túlzott jólét dekadensé tesz, a szegénység bekorlátoz stb.
    Nem fekete vagy fehér a világ, úgy ahogy nincs egyedüli üdvözítő gyereknevelési mód sem
    A jó módszerek alapja nem a módszerekben keresendők, nem az átadott általad helyesnek vélt ideológia fogja a gyereket „jó felnőtté” nevelni. Innen a sok csalódás és a mai világunk, az a világ amelyet mindannyian építettünk. Meg lehet nézni!

    Ahol keresik ott nincs, nem lehet kapaszkodó, így csak a tévelygést lehet folytatni.

  21. 20.
    Tibor bá, gondolom ezt nem vette figyelembe a fenti hozzászólásomban ,vagy nem tartja reálisnak ,de még szerencsére léteznek ilyen családok: ,,Az egyiket valódi szülök nevelik és őrá nem hat semmiféle nagyvilági vagy idegen szellemi kisértés és befolyásolás ,mert állandó megfigyelés és törödés alatt áll, igy idejében korrigálva van ha felmerül a kicsapongásnak még csak a lehetősége is a szülökben élő és érző továbböröklött tradicionális értékrendtől.,,Nem a tv nevel,a szomszéd,vagy az iskola ha van a gyermek mellett egy normális szűlő,aki fáradság nélkül útbaigazitja.
    Az iskola,tanár megválasztása is a szülöt minősití.Vannak léha iskolák, léha tanárokkal ,és vannak jó iskolák elhivatott pedagogusokkal.
    És természetesen vissza kellene álliani a kötelező sorkatonaságot, hadd törjenek a szarvak és javuljon a memoria.

  22. 19.Látom magadra ismertél a hozzászólásomban. 🙂
    Várd ki a végét,majd emlékezni fogsz.

  23. 22 – kalotaszegi:
    Én neveltem néhány gyereket, tapasztalatból tudom mi újság van. Nálunk nem volt TV készülék a lakásban (1970-es évek). Az osztályban már rég minden gyerek otthoni TV-t nézett. Az én gyerekeimet kiröhögték, mert nem volt tévénk, illetve másnap nem tudtak hozzászólni az előző esti témához. Be kellett adom a derekam, ha nem akartam gyermekeim kiközösítését. Ugyanez volt a kalkulátorral, és minden mással. Lehet széllel szembe pisálni, de csak egy bizonyos mértékben.

  24. Tibor bá,én egyetlen szóval sem mondtam,hogy tv és internet nélkül kell ámisnak nevelni a gyereket,hanem ,hogy megfelelő szülői odafigyeléssel egy nagyon egészséges erkölcsi szinten lehet tartani a mai hazug és kisértéssel teli világban is ,mert nincs nagyobb nevelő erő az ódaadó és önfeláldozó szülői szeretetnél és törödésnél .Ahol ez nem következik be ,ott a gyerek fogyatékos ,vagy a szülök és gyereknevelési csődről beszélhetünk.
    Olyasmi nincs ,hogy a külvilág neveli a gyereket ha elhivatott a szülöi gondviselés, de sajnos sokan pontosan erre kenik,mert nehéz beismerni ,hogy alkalmatlanok a szülői szerep betöltésére és a társadalmat okolják,pedig pont a hozzájuk hasonlók alkotják egyre többen erre hivatkozva a társadalom többségét.Vessen egy pillantást Miértke felhozatalára.

  25. 25: Neked hány gyereked van, hogy ilyen bölcseket írsz?

  26. 25 – kalotaszegi:
    Olyan vagy mint Attila (PV) te nyaltad meg a bölcsek kövét, mások nem is látták.
    Koedukált középiskolába jártam, és persze vágtam a matekot és a fizikát, a csajok természetesen nem. Kurva nagy fej voltam, arattam a csajok között. Egy emberöltővel később az elsőszülött fiam helyezést ért el az országos matematikai versenyen. Ennek ellenére „nő gondjai” voltak. Nem értettem, miért olyan magányos. Kiderült, az a fej az osztályban, aki megkapja szombat este a papa zsiguliját, amivel elmentek sörözni két csaj kíséretében. — Meg tudnád nekem mondani, mit kellett volna tennem?

  27. 27.
    Régen egyenlően mindenkinek rossz volt, illetve nem voltak ekkora különbségek vagyonilag. Nálunk még mindenki ovis, de már itt is komoly különbségek vannak. Látszik a ruházaton, van aki nem tudja megfizetni a drágább kirándulásokat, nem tudja beiratni különórákra a gyerekét stb. Később ez még jobban szét fog válni, és ez bizony valószínűleg a gyerek beilleszkedését is befolyásolni fogja, és a viselkedését is.

  28. Tibor bá, közöltem volna vele ,hogy ezek a lányok nem érdemlik meg,mert csak a pénzre hajtanak.Bizonyára felfogta volna a dolog lényegét és olyan csajt keres ,aki azért szereti ami,és nem azért amije van .

  29. 29.

    Valaminek csak kell lennie, amiért szereti? Bizonyos testalkata, esze, udvariassága, megnyerő ereje, stb.
    De ha a nagy átlagot nézzük, a legvonzóbb egy fiuban, az az egzisztencia azaz a család vaskos pénztárcája nem?

    És valahol ez manapság az emberi egyed-fajfentartás, túlélés egyik záloga is.
    Mint a madaraknál, amelyik kevés zsákmányt szerez, vagy szétesik a fészke, annak megdöglik a fiókája. Ezért keresnek a tojók, egy általuk életre való kakast.

  30. 29 – kalotaszegi:
    Nem, azok a lányok nem a pénzre hajtottak. Először is mi igen csak jómódúak voltunk. Másodszor a fiúk körében is menő volt a srác. Harmadszor az összes lánynál menő volt a srác, azaz nem volt olyan lány, akit te javasolnál. Egyszerűen az a korosztály akkor a tudásnál többre becsülte az anyagiakat. Nincs mit megmagyarázni a gyereknek. Saját tapasztalata az, hogy a tudás szart se ér. Az anyagiak visznek fel az égbe. Mondhatsz amit akarsz. A társadalom preferenciája még a hülyének is nyilvánvaló, hát még egy értelmes fiatalembernek. Nyugodj meg, a történet hőse ma már milliárdos. Nem csak Budán van villája, de London környékén is. Hogy boldog-e, hát azt nem tudom, de elérte azt, amit akart, amire 18 éves korában megtanította a társadalom, nem én, a társadalom.

  31. Tibor bá’ hétfőn reggel hallottam a Kossuth rádión, hogy a Harry Potter kötelező olvasmány lesz a következő tanévtől, mert annyira nem akarnak olvasni a gyerekek, hogy ezt kell beemelni a kötelezők közé, hogy esetleg rákapjanak.

    Azzal kapcsolatban meg amit írtál, hogy „az emberek egyszerűen nem hisznek a jövőben, saját jövőjükben, még azok sem, akik nem tudják megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mitől is félnek”, ez az egész honlap erről szól, hogy nincs jövőnk, végünk van, egyszer se írtad még, hogy biztató a jövő és reményteli. Az emberek nem olyan hülyék, amilyennek látszanak, tudják ők is, hogy nem lehet nagy várakozással tekinteni a jövőbe, sőt a zsigereikben van a félelem, amire a média rá is játszik rendesen. A félelemérzet szerintem mára eluralkodott a társadalmakon, sajnos nem alaptalanul és nem véletlenül. Úgy élni, hogy tudjuk hogy „a fejsze már a fa gyökerére vettetett” nagyon nehéz. A félelemben tartott embert könnyebb irányítani, József Attila jól fogalmazta meg: „fortélyos félelem igazgat minket s nem csalóka remény”.

  32. 23. kalotaszegi
    Igen, magamra ismertem, de Te tudod a legjobban, hogy én nem tehetek erről, mert a szüleim és a többi ősöm a hibás!

  33. A cikk következtetésével még egyet is lehetne érteni, csak teljesen felesleges benne a Harry Potterezés. Ugyanis semmi köze hozzá és semmiféle példával nem szolgál arra, amiről a cikk szól.

    A HP védelmében: ez a könyv, ha valaki elfogadja a benne felépített világot, zseniális. Harry személye konkrétan pont ellenkezője annak, mint akikről a cikk szól: olyan ember aki mindig a saját kezébe veszi a sorsát, nem vár arra, hogy a sült galamb elé pottyanjon. Nem spórolja meg sem a az élettapasztalatot, sem a munkát, sem a szenvedést. Tud és mer tenni magáért, és főleg másokért vagy a közösségéért. Elfogadja a sorsát, nem várja, hogy mások tegyenek érte, és az adott körülményekből a legjobbat próbálja kihozni. 38 évesen már van 2 tíz év feletti gyereke (ami a maiak között már ritka), és felnevelte a keresztfiát.
    A könyv ráadásul az életre is nevel: az első kötet a kicsik nyelvezetén szól hozzájuk, az utolsó a tinédzsereként, akik szép fokozatosan szembesülnek vele, hogy a példaképek sem mindig tiszták, és a valóság nem tündérmese. Ugyanakkor minden ellenkező híresztelés, és azóta cáfolt állásfoglalás dacára kimondottan keresztényi az üzenete.

    A cikk másik állítása, hogy a mai fiatalok miért nem olyanok mint régen: hát kérem azért mert nem voltak kellően ránevelve, és az életkörülmények sem kényszerítették ezt ki. Minden generáció lazított a korábbi követelményrendszeren (a legtöbbet egyébként a 30-as, az 50-es és a 70-es években született, majd szülővé vált generáció, de ezt csak én gondolom).

    Nemrég apósom panaszkodott, hogy „bezzeg az ő idejében”: a nagyszülők még magázták egymást, a templomban a nők és a férfiak szigorúan külön ültek, a gyereknek nem féltek a seggét nadrágszíjjal verni, stb-stb. Kérdeztem tőle: de Papa, Te is így nevelted a gyerekeidet?
    Mert ezek a dolgok a Te generációd alatt változtak meg!! Ha valaki hibás ezeknek az értékeknek, szokásoknak az elvesztéséért, az általában nem más, mint az, aki a legjobban sír utánuk.

    Na de ennek aztán végképp semmi köze Harry Potterhez!

  34. Am it otthon lát a gyerek 1x. Ha azt látja hogy a szülő tudatosan ugy dolgozik hogy nagyjából!!! -(nem minden de ami kell és pár ez azis) meglegyen neki akkor valahogy beleég és nem harry potteresfax lesz.

    Látom a 84 évjáratút háát csodálkozom mert a 80 évjáratú ismerősőm bizony szorgalmas és még támogatja a szüléjét is a 70 valahány évjáratunál meg a gyerek 1hó szünidő után dolgozni ment ahogy végzett!

    Vagy csak genetika lenne? – vagy belső igény az önállóságra?

  35. Egyetértek heizer-rel. A Harry Potter alapvetően a barátság fontosságáról, összetartásról, közösségről és a szülői szeretetről szól. Áthelyezve egy olyan világba, ami nem létezik, de emberi kapcsolatok szempontjából semmi különbség nincs.

  36. 7. Tibor bá: Az „Óz, a csodák csodája” azon túl, hogy mese, teli van szimbólummal, hiszen közgazdasági vonatkozásokkal van teli. Igazából felnőtteknek szól. Az arany alapú fizetőeszköz hitelpénzre való cseréje a történet magja. (Ez volna a „sárga út”. A szalmaember a farmer, a bádogember az iparos stb.) Harry Potter esetében semmilyen szimbólumról nem lehet beszélni. A története sem igazán egyedi, de a legnagyobb baj vele, hogy a nyelvezete kimondottan csapnivaló. A latinból kölcsönvett varázsmondatok megmosolyogtatók. Sosem értettem, hogy értelmes felnőtt emberek miért nem tudják a dolgokat a helyükön kezelni és mindenféle marketing maszlagnak bedőlnek. A felnőttek is igen keveset olvasnak, így természetes velejárója, hogy a gyerekek sem fognak izgalmas könyveket olvasni, amiből tanulni is lehet.
    A poszt ismét újabb megvilágításba helyezett társadalmi eseményeket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük