(2096) Megetetés

Tibor bá’ online

 

Hogy az ember milliókkal mit meg lehet etetni, ez egészen elképesztő. A legutolsó történelmi múltban, mondjuk az elmúlt két év alatt. Muzulmán „menekültek” megerőszakoltak nőket, robbantottak, géppisztollyal lelőttek több tucat embert, kamionnal belehajtottak tömegekbe, videó üzenetben közölték a keresztény világgal, hogy ők hidegvérrel levágják bárkinek a fejét, amit diadal ittasan fel is emeltek a jól látható magasba, mármint a vért csöpögő levágott fejet. És akkor a neokon kézben lévő média néhány hét alatt eléri azt, hogy hatalmas tömegek tüntettek Trump, és Trump rendelete ellen, aki betiltotta a muszlimok beáramlását Amerikába. Ehhez természetesen a magyarországi szajha média is csatlakozott, miközben milliárdokat költ az ország arra, hogy ne tudjanak illegálisan átszökni a határainkon.

Gondolkozzunk! Mi lehet a tapasztalata a neokon, szajha, hazudós médiának, és a tüntetéseket finanszírozó Soros Györgynek, ha bele mernek fogni egy ilyen propaganda hadjáratba. A muszlimok rémtettei szinte tegnap voltak, nemrég még levágott európai emberfejeket láthattunk, de ma már a média teli van a muszlim papa és 4 éves kislányának örömteli találkozásával, valamelyik amerikai repülőtéren, amire szinte varázsütésre, hatalmas tömegek tüntetnek a muszlimok mellett. Ezek normálisak?

Semmi kétség, a tömegekkel bármit meg lehet csinálni. Bármit!

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

 

 

27 gondolat erről: „(2096) Megetetés

  1. Épp most olvasom Udo Ulfkotte, Menekültipar c. könyvét /hála a honlapodnek Tibor bá’/. Kötelező olvasmányként kellene elrendelni mindenkinek, Európa megmentése érdekében. Amíg ez nem történik meg, nincs mit csodálkozni azon, hogy megvezetik az embereket és azon sem hogy a könyv írója „szívinfarktusban elhunyt”.

  2. Az embereknek egy ideje már nincs saját véleményük….
    Ha a média szajha….akkor a nép is.

  3. Az az érdekes, hogy nem muzulmánok beutazását függesztették fel, hanem bizonyos államok polgáraiét (beleértve pl. a szíriai keresztényeket, vagy az iráni zoroaszter hitűeket). Tehát szó sincs vallási alapú diszkriminációról, egyszerűen a potenciális veszélyt jelentő államok polgárai ellen vezettek be biztonsági intézkedéseket. Mellesleg egy csomó muzulmán többségű országra nem vonatkozik a rendelet, azok a muszlimok szabadon járhatnak-kelhetnek.

  4. „betiltotta a muszlimok beáramlását Amerikába”

    Egyrészt nem tiltotta be, mert egy csomó muszlim országot nem érint a tilalom (azokat, ahol Trump-nak is van érdekeltségei),
    másrészt elég nagy különbségnek kellene lennie egy frissen bevándorolni szándékozó és egy évek óta legálisan az USA-ban élő elbírálása között. A felháborodás elsősorban amiatt volt, hogy ez utóbbiakat is egy kalap alá vették a többivel, komoly problémát okozva pl. az informatikai cégeknek, illetve negatívan érintett egy csomó, az USA-ban tanuló diákot is.

  5. 4:
    Egy szükségesnek vélt gyors intézkedésnél nincs lehetőség a finom részletek kidolgozására. A rendelkezés 90 napra szólt, ami alatt lehetett volna disztingválni.

  6. Tibor bá, mit értesz „neokon” alatt? Melyek a neokon médiák?

  7. Ennek ellenére nem hiszem el, hogy a népesség nagy része bedől ennek a propagandának.
    Szerintem arról van szó, hogy a média egyrészt felerősíti a népesség azon részének hangját, akik egyetértenek, másrészt a bizonytalanokat ebbe az irányba tereli, a többiek meg nem mernek a hangos kisebbséggel szemben megnyilvánulni, kivéve a szűk, legszélsőségesebb magot, akik viszont szinte törvényenkívülinek vannak nyilvánítva.
    A muszlim világ vezetői meg egyre nyilvánvalóbban látják a nyugat dekadens passzivitását az ügyben, és egyre tudatosabban gerjesztik a folyamatot.
    A napokban hallottam a TV-ben egy beszélgetést egy szakértővel, aki azt mondta, hogy a muszlim világban felismerték a potenciált az Európába történő behatolásban, és ezért egyfajta verseny kezd kialakulni köztük, hogy ki legyen ennek igazi haszonélvezője, és politikai nyertese a jövőben.
    Szaud-Arábia már jóideje hatalmas pénzeket fektet be Bosznia-Hercegovinába a muszlim vallás intézményrendszereinek megerősítésére, térnyerésére. Ezt a törökök is látják, ezért ők is fokozzák a maguk befolyását az európai muszlimokra, Németországba török imámokat küldenek török finanszírozással, akiknek feladata, hogy fékezzék a muszlimok asszimilációját.
    Nyilván mindegyik arra játszik, hogy Európában kialakuljon egy olyan bázis, akikre alapozni lehet, ha egyszer kialakul egy olyan helyzet, mikor komoly politikai tényezővé válik a helyi muszlim réteg.
    Egészen odáig ment a fejtegetésében, hogy Erdogan feladta a Kemal-i szekularizált állam elvét, és potenciált lát egy új oszmán birodalom létrehozására, vagyis arra, hogy újra behatolhasson Európa mélyére.

  8. 7: Milyen jó, hogy már csak 9 éve van az emberiségnek. 😀

    6:
    Mainstream = neokonzervatív. Magyarországon a szélsőjobb kivételével mind.

  9. 8: Ja hogy ez a te kategóriád. Ok, így értem.

  10. „Semmi kétség, a tömegekkel bármit meg lehet csinálni. Bármit!”

    Azért ez a tömeg egyre kisseb… Ennek jele, hogy Trump az elnök. Meg az európai jobbratolódás.
    A fősodratú média meg nem tud mást… nincs „B” terve, mert sokáig valóban jól működött, és ellustult. De úgy tűnik, az emberekben felébredt az önvédelmi ösztön.

    Nagyjából Observerrel értek egyet, Trump részéről nem általános tiltás, inkább provokáció, belecsapott a lecsóba, és kialakít egy nyílt vitát muszlim ügyben, ahol a fősodratnak már nincs monopóliuma…

  11. Nem csak a „Menekültipart” lehetne elolvasni, hanem az 1984-et Orwelltől és hosszú listát lehetne írni a szemfelnyitogató művekből, de ugyan már! Miért is olvasnának? Túl fárasztó. Egyszerűbb a holliwoody-i hülyítést és a tévét megnézni és ha már végképp a betűre fanyalodik, akkor ott a szajhasajtó.
    Arról nem is beszélve, hogy a mi kedves Sorosunk óránként 35 dollárt fizet a diákoknak és az utaztatott női tüntetők 2500 dollárt kaptak, amikor Trump ellen tüntettek. Igaza van Lovasnak, amikor azt írja, hogy már csak Nuland hiányzik a pogácsáival.

  12. A ma reggeli tv. dumamüsorban megemlitik, hogy Németországban 2015/2016 folyamán több mint 265000-kettöszázhatvanöt ezer- munkahely szünt meg.
    Kérdem én, most hol vannak azok a beetetett, magyarul elhülyitett akárkik, akik akkoriban még tele szájjal vitatkoztak velem, a szajhamédia által hiresztelt baromságot védve-hangoztatva,miszerint a német iparnak szüksége van a migráns munkaerőre!?
    Tovább: a szajhamédia ezt az adatot-a munkahelyek CSÖKKENÉSÉT – miért nem közölte a néppel?????????????

  13. 7.Ne felejtsuk el hogy a Balkanon mar most ket muszlim tobbsegu allam van az albanok lakta maffia allam Kosovo es az anyaorszag.Valamint lesz muszlim tobbseg Macedoniaban,Boszniaban,tovabba jelentos muszlim lakossag van Bulgariaban.Nos ha ezeket radikalizaljak a muszlim migransok a terseg robbanhat plane ha kulfoldi muszlim allamok is rajatszanak erre…..Ezt a szajha media nem mondja de peldaul azt mar nem tudja elhallgatni hogy a VilàgBank elismeri hiba volt a gorog valsag kezeles soran megszoritasokat alkalmazni…..

  14. 13. Tom

    Szegény görögök, sokra mennek vele. A németeknek kellett volna a zsebükbe nyúlni, amire nem voltak hajlandók. Kellett a pénz a muzulmán munkaerőre.
    Persze a görögök is csak azt kapják, amit megérdemelnek, rabló banda globalista elit, amelyet a legkevésbé sem éredekel, hogy a mértéktelen gazdagodásuk miatt jutottak ebbe a helyzetbe. Nekik nem gond, legfeljebb odébbállnak, de a görög prolinak nincs hova menni, nem tud elbújni az adóhivatal elől.
    Most is ők árasztják el migránsokkal az országukat. Nekik megéri. A Németországtól vásárolt tengeralattjárók és a hajóflottájuk meg ott rohad a kikötőben. Jó üzlet volt a németeknek, mert tőlük vásárolták.

    Jó sok fluoriddal dúsított vizet ihatott a görög és a német, de az olasz nép is, hogy ennyire bamba birkák lettek. Valaha milyen harcias népek voltak.

  15. Pénzért mennek tüntizni a hülyék meg a xarevők akik eladják a saját véleményüket is átmásítva…

    Aztán: Merkel kihívója a kan cellárságért a pijás brüsszeli fax aki ugyan azt akarta/ja amit merkel. (a kisbetük direkt)

    Ha a németek e kettőből valamelyiket megválasztják? No comment.

  16. 12:

    „hogy Németországban 2015/2016 folyamán több mint 265000-kettöszázhatvanöt ezer- munkahely szünt meg.”

    Látod Bálint ez a baj a szajha médiával, mindent ugy csavarnak, hogy akarnak…
    Ezzel szemben az a valoság, hogy az ujraegyesités ota soha nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság mint most.
    A munkanélküliség pedig 25 éve nem látott mélységben van.
    Évi 3-400 ezer uj munkahellyel számolnak.
    Vagyis a német gazdaság TÉNYLEG dübörög, nem ugy mint ahogy azt Orbán Viktor a magyar gazdaságrol a magyarok pofájába hazudja.

    Csak hogy helyre tegyük a dolgokat. Azzal viszont én is egyetértek, hogy a menekültekre itt sincs szükség….

  17. 16.Curix
    „Ezzel szemben az a valoság, hogy az ujraegyesités ota soha nem volt ilyen magas a foglalkoztatottság mint most. A MENEKÜLTIPARBAN.
    A munkanélküliség pedig 25 éve nem látott mélységben van. Rengeteg német embert foglalkoztatnak A MENEKÜLTEK KÖRÜL.
    Évi 3-400 ezer uj munkahellyel számolnak.” A MENEKÜLTIPARBAN..
    Mindezt a nemrég elhunyt német iró tárta fel.
    Curix, most igazán: mit gyárt Németország??
    Hány irdatlan IPARI mammutvállat kell 300-400 ezer ipari munkás foglalkoztatásához?
    Mit gyártana Németország ama üzemekben, amit Kina ne csinálna meg húszezerszer olcsóbban??
    Hangsülyozom, IPARI MUNKAHELYEKKEL gyere, nem AKTATOLÓGATÓKKAL A MIGRÁNSOK KÖRÜL.

  18. 17:

    Németország kvázi MINDENT gyárt. A semmitérö kütyüktöl a legbonyolultabb ürtechnologiáig bezárolag. Csak hirtelen 5-6 munkahelyet tudnék neked szerezni, ahol kinai munkás szerü dolgod lenne. NULLA szaktudás kell hozzá. Én sem gondoltam volna hogy Németország ilyeneket is gyárt. Hiszen ezt pl. Magyarországon is legyárthatná, de mégse. Pedig itt legalább 8,75-ös orabért ki kell fizetni….

  19. 18. Curix

    Azért nézz utána, hogy Németország miért vitt haza 3000 tonna aranyat az USA-ból…

    El tudom, képzelni, hogy a semmitérő kütyükkel inkább a népet akarja foglalkoztatni, mint gazdasági hasznot hajtani, hogy NE az utcán legyenek, ha a cica belekakil a ventillátorba…
    Lehet, hogy erre kell az arany is… (családi ezüst?)

  20. 17: A fejlett orszagokban a gdp tobb mint felet szolgaltatasok termelik. Ha tetszik neked, ha nem. Akkor is, ha szerinted csak a vas es acel szamit.

  21. 19:
    Legközelebb már 30.000 tonna lesz. Így terjed általad a rémhír. Alapos figyelmeztetés mennyire slampos vagy a tényekkel.

    20:
    Az akta tologatás nem szolgáltatás.

  22. 19:

    „El tudom, képzelni, hogy a semmitérő kütyükkel inkább a népet akarja foglalkoztatni, mint gazdasági hasznot hajtani”

    Jelen esetbe mind a kettö megtörténik.
    Még igy 2 év után is rá tudok csodálkozni, hogy micsoda kis szorgos hangya életet élnek ezek a németek. Mindent idöre…
    Ugy pörgetik a gazdaságot hogy brutál. Ez a környezetet kivéve mindenkinek jo itt.
    A környezet meg ugyan kit érdekel már…

    Németország azért nagy a többi között, mert a kütyüt itt nem csak legyártják, hanem minden azzal kapcsolatos munkahely itt van. Az ötlettöl a kész termékig. Persze a globalizácio itt is itt van böven, de Németek ebböl egyelöre hasznot huznak.

  23. 22. Curix

    „Németország azért nagy a többi között, mert a kütyüt itt nem csak legyártják, hanem minden azzal kapcsolatos munkahely itt van.”

    Európa több része meg ugyanezért szív.
    A 2008-as válság következtében Európaszerte tönkrementek a kissebb vállalatok, mert nem bírták ki a kereslet csökkenését, és amikor a kereslet megnőtt, Németország beizmozta magát minden piaci résbe, és már mindent ő gyárt. Saját szempontjából igaza van.
    De Európa bele fog rokkanni.
    Pontosan ebből látszik, hogy az EU eszméje egy humbug. Mindenki magának kapar.

  24. 23. Attila (PV)
    Néha a vitát be lehetne fejezni annak elismerésével, hogy tévedtél egy állításoddal, ahelyett, hogy újabb frontot nyitnál. Itt most kimondatlanul elismerted, hogy Németország gazdasága jól megy, de inkább rögtön azzal jössz, hogy ennek kik a kárvallottjai.

  25. 20.gmarko
    „17: A fejlett orszagokban a gdp tobb mint felet szolgaltatasok termelik. Ha tetszik neked, ha nem. Akkor is, ha szerinted csak a vas es acel szamit.”

    Ismét olyasmit tulajdonitsz nekem, amit én soha nem állitottam. Soha nem irtam, hogy nincs más az acélon és vason kivül, sőt. Legyen sok más is, feltéve ha ÉN gyártom, és nem Kina. Ennyi az egész.
    Nekem egészen más felfogásom van az iparral kapcsolatban, valahogy szélesebb kontextusban nézem a dolgokat, te ellenben mintha valamiféle csőlátásban leledzenél, mint ahogy valaki már megjegyezte volt.
    Szerintem nincs orvosipar, fodrászipar,szállitóipar, stb, ezek gazdasági SZEKTOROK, alegységek, vagy ahogy akarod, de nem iparok.
    Az ipar fogalma nálam-lehet, hogy rosszul értelmezem, -szóval az ipar minden olyan gazdasági tevékenység, amely valamiféle valós, kézzelfogható TERMÉKET állit elő.
    Egy árva szóval se keltem ki a szolgáltató szektor-szektor, kedves gmarko, szektor és nem iparág- létjogosultsága ellen, de hadd higyjem és hirdessem véleményemet, ami szerint jaj annak az országnak, ahol, mint kijelented, fele nemzetgazdasága a szolgáltatásokon alapul.
    Gondolkozz egy kissé, gmarko!

  26. (Visszatérnék a topikindító zárógondolatára)

    „… a tömegekkel bármit meg lehet csinálni. Bármit!”

    Igen, a tömegekből lehet csinálni csőcseléket, meg sok mást is – ha jó irányba vezetik csodákra, ha meg évszázadokon át csak agyilag kábítják, akkor lázálmokra hajlamos (plusz mellékhatások). Ha ritkán felébred, akkor az anasztezológusok csak növelik a dózist (lásd Gutenbergtől Zuckerbergig)

    Szvsz ez a gerjesztett népvándorlás nem muszlim-keresztény kérdés, csak elfedés, a globális vezetésképtelenség takarója, amibe jelen történelmünk szükségszerűen beletorkollott… Az erőszak történelme.

    Nincs élőlény a földön az emberen kívül, amelyik saját fajtája kiirtásával foglalkozna – csak agymosott embertömegek képesek erre. Ezért tartják készenlétben az erőszak urai minden korokban a janicsárképzést. Európában csak a XV. szd-tól tudomány a „másik” irtása (lásd Niccolo Machiavelli: A fejedelem). Ázsiában 1000 évvel korábban írásba fektették az „Átverés keleti művészetét”(*), de mára már ez sem elég a „nyugodalmas uralkodáshoz”.

    Ennek az uralkodó-fajtának (amelyik a másik legyőzésében, kiirtásában él) csak a természet erőforrásai szabhatnak határt (semmi mormogás vagy lázadás nem segít), ennek nyomai találjuk az Egyiptomi tíz csapásban, az Atlantisz legendákban, a puránákban…

    A kapitányi hídon megy is hirig, hogyan tovább? Pedig ma már látszik, hogy EGY hajóban utazunk – a kabinokban is rendet kéne tenni (összegyűlt társadalmi gondok), miközben a valódi tenger is háborog (nem csak a népek tengere). Ilyenkor a pénz kergetésének illúziója sem segít – sőt! Történelmi tapasztalat, hogy az elásott aranynak többnyire csak a régészek örülnek (meg a sírrablók)

    Közeleg egy jólirányzott „atyai” pofon. A maga idején. Merthogy a természet a legfőbb főnök. Lehet találgatni honnan jöhet az első csapás.. (önző gén, klíma és pólusváltás??) Tippem az, hogy meglepetés lesz mindenképp – mint a maláj erőművész esete a „Piszkos Fred a kapitány”-ban.

    EGY pozitívum azért van, a mostani végkifejletbe vezető folyamatokról rengeteg diverzifikált doksi is fennmarad majd – a kőtáblákon kívül.

    Kis türelem még, és azok akik túlélik megtanúlhatják már a leckét végre… vagy az örök világosság fényeskedik nekik (is) – bár ez utóbbiban nem hiszek 🙂

    (*) http://888.hu/article-egy-konyv-ami-a-legnagyobb-hatast-gyakorolta-donald-trumpra

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük