(2074) Perpetuum mobile

Tibor bá’ online

 

Életem első találmányával hét és féléves koromban álltam elő. Lényegében a (gyerek) kerékpáromhoz kellett volna csatolni egy oldalkocsit, benne egy nagy akkumulátorral. A pedál meghajtásakor egy dinamó is forgott volna, ami töltötte volna az akkumulátort. Ez viszont meghajtott volna egy lánckerekes motort, ami aztán helyettem forgatta volna a hátsó kereket. Az egészet le is rajzoltam, majd apán gépészmérnök barátjának meg is mutattam. Sanyi bácsi elmondta nekem, hogy ez, amit csináltam egy perpetuum mobile, és hogy ez a gyakorlatban nem működik. Valószínűleg azt is elmondta, hogy miért nem, amire viszont nem voltam kíváncsi. Évekkel később az iskolában megismerkedtem az energia megmaradási elvével, ami eléggé világos. Energia nem vész el, és nem teremthető a semmiből, de átalakítható az egyikből a másikba. Aki eddig erről nem tudott (és vannak egy páran) olvassa el még egyszer, és próbálja megjegyezni: Energia nem vész el, és nem teremthető a semmiből, de átalakítható az egyikből a másikba. Ha ez nem így lenne, akkor most nem lenne szarban az Emberiség. És mivel szarban van, megindult a csodavárás, ami egyeseknek ragyogó lehetőséget ad egy kis szélhámoskodásra.

Az ember azt hinné, hogy azok, akik szorgalmasan látogatják az „értelmes emberek vitafórumát” egyszerű természeti törvénybe ütköző svindlinek nem dűlnek be. A kétségbeesett ember a szalmaszálba is belekapaszkodik. 24.000 professzor, akadémikus, klíma kutató már jó ideje egyetért abban, hogy a globális felmelegedés (klímaváltozás) hajtómotorja a CO2, de jön egy névtelen senki, kihasználja az Internethez férés könnyedségét, van pofája lefirkálni egy hülyeséget, és az „értelmes” jelzőre igényt tartók között máris akad, aki úgy érzi: „heuréka meg vagyunk mentve”. Ezeknek mentségéül szolgál, hogy a klímakutatás viszonylag új tudományág, a téma meglehetősen összetett és bonyolult, ami viszont nem mondható el az energia megmaradásának elvéről.

És mégis akad, aki egy ezzel kapcsolatos svindlit ide belinkel. Hé emberek, vegyetek egy ilyen kütyüt, ami megállás nélkül termeli a 6,5 kW-ot és nem kell bele üzemanyag. Én még nem voltam 8 éves, amikor megértettem, hogy ilyen nincs. Manapság viszont van, aki az iskolai tanulmányainak a befejezése után is elfogadja valóságnak. De ez nem elég, akad, aki annak ellenére kezd komolyan érdeklődni a blöff után, hogy világosan felhívtam a figyelmet a perpetuum mobilére. Mi volt a baj? Azt kellett volna írnom, hogy „Vigyázz ez örökmozgó, ilyen a valóságban nem létezik”? Van itt olyan, aki nem tudja mi az a perpetuum mobile (meg lehet nézni a szótárban)? Még sose hallotta a kifejezést, csak azt tudja, hogy Majka 50 milliót osztogat? Ha van ilyen, nagyon szépen kérem, tűnjön el a balfenéken.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!

45 gondolat erről: „(2074) Perpetuum mobile

  1. Tibor bá, attól, hogy a gyermekkori ötlete nem perpetuum mobile még müködhet, mármint tök jó ötlet volt szerintem, csak nem, mint örökmozgó. Egy csomó technikai újítás gyakorlatilag hasonló elven működik vagyis, hogy a mozgás által létrejött energiát átadják az akkumulátoroknak, amik így tudnak töltődni. Ez bizony nagy szó 7 és fél évesen.

  2. Ez most nem nevezem jól sikerült posztnak. 🙁

    Le vagy merevedve.
    Gyakran kéred a hozzászólóktól, hogy tegyék a mosoly jelet oda, ha nem komoly a gondolatuk.
    Szerintem nem kell mindig ezt tenni.
    Ha a kijelentés tartalma jelentősen eltér a rációtól, az nem lehet komoly.

    Itt nincs mosolyjel. Elhiszed?
    http://m.cdn.blog.hu/ku/kutyopressz/image/orokeletingyensor.jpg

    Ezt írtam “Legyen mindenkinek ingyen minden!”
    Elhitted.

    Lazíts!

    Az örökmozgót tanítják(tanították) az általános iskolában. Ennyi nekem is van, tudok róla.
    Ami rosszabb, az a határvonalnál van.
    A hozzászólók jelentős része álmodozik. Egyfajta öröklétben hisznek. Felkészülnek és akkor örökké élnek.
    Néhányan már belátják, hogy szerényebbre kell fogni a figurát, de a szerénység mértékét alacsonyra teszik.
    Bíznak istenben, háttérhatalomba, elitben, összeesküvés elméletekben.
    Ezek voltak mindig, lesznek is mindig, a világ pedig megy tovább úgy mint eddig.

    Frászt!

    Nincs háttérhatalom, nincs elit.
    Az események egyre gyorsabban történnek. Aki ezt látja, vagy legalább sejti, az igyekszik a leghasznosabban kihasználni az egyre kevesebb megmaradó időt.
    Képletesen: Menekülnek a patkányok a süllyedő hajóról.
    De nincs hova.
    Mások ezt a helyzetet tagadni próbálják, elutasítják még a gondolatot is.
    Vannak “tartalékoló” emberek is. Jó ha élelmiszert tartalékol. Igy 2 azaz kettő nappal tovább élhet. Mások aranyat spájzolnak. Az haszontalan fém, még szarnak sem jó.
    Én biztosan nem adok érte még egy kukacos almát sem.
    Városban él és reménykedik, hogy vész esetén a falusi rokonnál meghúzhatja magát.
    Szerencsés lehet ha akkor csak vasvillával elzavarják. Roszabb, ha azonnal agyonverik, hogy hírmondó ne maradjon.
    Barátságok kötéséről is van szó. Van ilyen persze, a MESÉBEN.

    Ez az igazi perpetuum mobile. Erről nem oktatnak az iskolában.

  3. 2:
    Ugyanazt nyüstölöd, amit én. Az emberek nem merik elfogadni a valóságot és csodákban hisznek. Ebben mélységesen egyetértünk. De ha valaki halál komolyan belinkel egy kurvára hamis állítást, amit én azonnal cáfolok, akkor ezzel kapcsolatban nem szabad félreérthető módon reagálni, ahogy te tetted. Miért? Mert van egy rakás ember, aki igen könnyen félrevezethető. Nézd meg, hányan vették át Mszilárd következetes optimizmusát, hogy hamarosan visszafordul a hamis adatokkal alátámasztott melegedés.

  4. Tibor bá’ !
    Bátor kijelentés ez amit írsz, mert a világunk bő 90%-ról halvány gőzünk sincs, leplezve a tudatlanságunkat az asztrofizikusok csak sötét energiának/anyagnak mondják.
    Ebbe a bő 90%-ba belefér minden, és annak az ellenkezője is.

    A ma ismert világképünk annyira szűk szeletét magyarázza meg a világnak, hogy botorság lenne kijelenteni, hogy megdönthetetlen energia/anyagmegmaradás. Helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy bizonyos határok között igaz ez az állítás, ezen túl nem, vagy nem úgy.
    Ma is létezik több paradoxon(tudományosan vizsgálva), amire csak tippelni tudnak:
    https://www.nasaspaceflight.com/2015/04/evaluating-nasas-futuristic-em-drive/
    A vákuum semmijéből előlépő/majd eltűnő részecskék tolják a hajtőművet egy kis mikrohullámú rásegítéssel. Aha, értem, ezzel meg is dőlt az anyagmegmaradás… 🙂

    Nem is beszélve olyan eszközökről, ami látszólag megsérti az energiamegmaradást is, de még is működik:
    https://www.youtube.com/watch?v=mHW6b1aFPfU
    https://www.youtube.com/watch?v=9aT18aDRJRM&spfreload=10

    Hozzáteszem csak látszólag sérti meg, de valójában nem, csak nem ismert a mögötte működő fizika.

  5. Megjegyzésként, hogy annyira fake az anyag nélkül hajtó hajtőmű, hogy a kínaiak jövőre űrszondát bocsátanak fel vele…

  6. 5-6:
    Ez a kulcsmondat: “defy classical physics’ expectations” Ezt te érted, én értem, de aki azt a bóvlit belinkelte nem érti. Csak annyit jegyez meg, hogy na lám van kivétel, akkor ez miért ne lehetne az?

  7. Rákerestem: van aki a szomjas kacsát (a bólogatót) nevezi és adja el örökmozgóként.

  8. Re:7

    Egyik hobbim, hogy “örökmozgókat” mérek, és “minősítek”. Vannak kapcsolataim, akik pénzzel rendelkeznek, és keresik a jó befektetéseket, de műszakilag nem túl képzettek(nem hülyék,sőt, de mindenhez ők se érthetnek). Eddig 3 örökmozgó bukott meg nálam, de nem azért, mert dogmatikusan direkt el akartam kaszálni őket. Rendszerint a nem megfelelő méréstechnika csapta be őket, vagy már az alapoknál bukott meg, mert nem ismerte elég jól az elektrokémiát. Egy dologban azonban soha se tágítottam, miszerint a legnagyobb baromságnak tűnő dolgot is végighallgattam/végiggondoltam, és mindennek/mindenkinek esélyt adtam. Nálam még egy ötlet se ment át a teszten, de kicsi volt a merítés, és mint az állandó mágneses forgógép is mutatja, lehet hogy valóban van működő megoldás. Nézd végig a youtube linkeket, pali szétszedi a gépet, csak állandó mágnesek vannak benne, látszólag semmi svindli nincs benne.

  9. 9. Én azért még kivárnám azt az űrben történő kipróbálást…
    Ha ugyanis valóban működik, akkor az letagadhatatlan, és nyilvánvaló lesz mindenkinek, és úgy el kell terjedjen, mint a villám az érintett területeken.
    Most ugyanis még vannak alternatív magyarázatok, amelyek a vákuumban már nem lennének érvényesek.
    Nekem ez az óvatosabb optimizmus jobban fekszik:
    “But is the first peer-reviewed research ever published on the EM Drive, which firmly takes it out of the realm of pseudoscience into a technology that’s worth taking skeptically, but seriously.
    The next step for the EM Drive is for it to be tested in space, which is scheduled to happen in the coming months, with plans to launch the first EM Drive having been made back in September.”
    http://www.sciencealert.com/it-s-official-nasa-s-peer-reviewed-em-drive-paper-has-finally-been-published
    Amíg egy ilyen eseményről nem lesz konkrét eredmény, addig én maradok a konzervatívabb állásponton.

  10. Egyébként az a véleményem, hogy az ingyen energia végképp betenne az emberiségnek.
    Így is hihetetlen intenzitással pusztítjuk a bolygónkat, mi lenne akkor, ha ezt még intenzívebben tennénk…

  11. 10:
    Az EM Drive (szerintem) akkor se mond ellent az energia megmaradásának elvével, ha történetesen működik, mert nem semmit használ fel. A műholdakban a napsugárzást használják áram termelésre. Ott sincs üzemanyag, de van bejövő energia.

  12. Re:11
    Régebben ezen a véleményen voltam én is, de kezd kicsit átalakulni a szemléletem. Pl ha “ingyen” lenne az energia, akkor a rezsi minimális költséggel bírna, élelmiszer sokkal olcsóbb, szállítás,közlekedés költsége minimális, mindent újra lehetne hasznosítani, mert energia van hozzá,stb,stb.
    Ennek egyenes következménye, hogy az emberek nagy része nem lenne fizikálisan és szellemileg lefogva, azt csinálna amit akarna/szeretne. Kb eljutnánk arra a pontra, mint az őserdei indiánok, hogy pár órát melóznak valami a kajáért, és a maradék idejüket szociális tevékenységekkel töltenék el. Lumpen rétegnek ez lenne maga a kánaán, de őket rövid úton kinyírná a pia/drog/akármi, és a tenni akaró aktív réteg azt csinálná, amihez kedve van. Nagyon más világ lenne, elsőnek kaotikus, de ezt követően szellemileg sokkal szabadabb lenne.

    Ezért van lenyomva a pályáról minden ilyen kezdeményezés, mert az elit rövid úton repülne/lámpavason végezné…
    Mellesleg ha van “végtelen” energiánk, akkor terraformálni is lehet, ami azzal járna, hogy Tibor bá’ végén még megélné a 120 évét is 😉

  13. Re:10
    Pontosan ezt kívánják a kínaiak is megcsinálni. Lehet hogy a Föld közelsége szól bele valamilyen módon(szerintem nem), amit csak úgy lehet kiküszöbölni, ha kipakoljuk a világűrbe… Tippem amúgy nekem is van arra, hogy hogyan működik, de a tippem még az egzotikus felbukkanó/eltűnő részecske magyarázatnál is cifrább.

  14. Nem értem mit kell bonyolítani sok mágnessel meg egyéb biz-basszal, mikor itt van ez a végletekig letisztult megoldás. Ha valakit ez nem győz meg arról, hogy egy videóval bármit be lehet etetni, akkor semmi sem. ( ja és ez ingyen ingyenenergia gép, szét is szedheted )

  15. 16:
    Hát ez kegyetlen jó!
    Én megpróbáltam itthon, és tényleg működik! 1200x kell kb. kapcsolgatni, és akkor beindul. Tuti jó! :-)))

    De sztem. a mágnesesség mentén érdemesebb Nikola Tesla tekercsei körül kutakodni, s akkor az alábbi videó egy kis kedvcsinálónak:

    :-)))

    Vagy itt van ez a példa az életből:

    :-)))
    A kommenteket olvassátok el! Meglehetősen hasonló néhány itteni hozzászóló “meggyőződéséhez”…

    S, ha valaki komolyan vette volna a szélhámosságot, olvassa el az alábbi áttekintőt, hogy hol tartunk a valóságban a témával kapcsolatban:
    http://index.hu/tudomany/2015/09/25/na_de_mi_az_hogy_kvantumteleportalas/

    Ha valakiben az első két videó láttán csak egy halovány kétely is felmerült a valódiságát illetően, mindenképpen tanulmányozza át a harmadik cikket is, mert így megértheti, miért veszélyes az, ha valaki félművelten, vagy megfelelő alapok nélkül bedől egy megtévesztésnek úgy, hogy egy tényleg létező tudományos jelenség alapján, s szintén a modern technika adta tökéletes bűvésztrükkel megtévesztve lesz gyanútlan áldozattá, csupán mert a fejében minden leegyszerűsödik.

    A mágnesmotor működését meg terhelés alatt kellene megnézni, vajon úgy mennyi ideig, mekkora teljesítményt fog produkálni? Két sima mágnessel is el lehet játszadozni, kellő kézügyesség mellett hasonló ideig lehet billegő mozgásra bírni a mágnest (mágneses mezeje) erejéből.
    A 8. szülinapomra kapott kisautó is kiválóan működött, amit hátsó kerekeinél egy lendkerékkel felpörgetve elengedtem, s láss csodát, a szoba túlsó végéig segítség nélkül elhaladt.
    A világűrben, ill. vákuummal működő technológiák valódiak, pl Casimir effektus elvén működő kavitációs készülék,
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Casimir-effektus
    vagy ionhajtómű
    https://hu.wikipedia.org/wiki/Ionhajt%C3%B3m%C5%B1, de ezek önmagukban nem hozzák el még jó ideig a Kánaánt!

  16. Tibor bá’ Bírod még?

    16, 17
    Ne ragadjatok le az elektromosságnál. Ennek a rendszernek az alapja az emberi jellemben található. Bármi működhet hasonlóképpen.

  17. Re:16,17
    Net hemzseg a szándékosan fake videóktól, nem véletlenül, mindent és mindenkit le kell mosni a pályáról(kellően nagy meddő zajban elveszik a érdemi információ). Pepitában ugyan ez van az UFO-s videókkal kapcsolatban, gagyibbnál gagyibb videókkal fárasztják a “nagyérdeműt”. Nagyon kevés a jó minőségű és valós videó, digitális techhel egyre nehezebb a nem fake videók kiszűrése.

    Lendkerekes verzió ott sántít, hogy nem túl nagy energia sűrűségű tároló, ergo terheléssel pár 10 másodperc alatt leállna.
    Ez bezzeg nem áll le: https://www.youtube.com/watch?v=Qrw6Xj5a0nM&spfreload=10
    Ez a videó már nagy valószínűséggel nem fake, ennél a gépnél az a minimum hogy hosszú távon terhelni kellene(min 24 óra), és megvizsgálni a mágneses szegmensek degradációját. Részemről venném a fáradtságot egy hosszabb mérésre, ki tudja mi sül ki alapon.

  18. Első ránézésre petróleum mobilnak olvastam.
    Vicces volt a történetből ahogyasn kikőrvonalazódott ,hogy örökmozgó!

  19. 19.

    “Ez bezzeg nem áll le”

    A videóban mindent lelkiismeretesen megemelnek, átmozgatnak látszólag. Az üvegketreces kocsi bal első kereke viszont nem mozdul. Ott simán feljöhet a betáp. Terheléskor nincs fordulatszám csökkenés. Nekem ez azt sugallja, hogy az energia forrása nem a forgó dob. Egyébként a dobban is simán elfér egy akku+inverter páros.

  20. A neobdínium mágnesekkel (kurva erős mágnesekkel) “csodákat lehet művelni”. Az abszolút nulla K fokos hőmérsékleten ráadásul átlagos anyagokkal is hasonló “szépségek” jönnek elő. Így működik a maglev mágnesvasút is, aminek építésében és üzemeltetésében Kína élen jár. Szóval nem mondom, hogy hülyék, és nem mondom, hogy a high-tech nem tartogat számunkra komoly meglepetéseket.
    DE: Tiborbá ismételt mondata (energiamegmaradás) csengjen a fülekben! A high-tech SEM oldja meg az alap-problémánkat. Akkor már inkább a sivatagok napelem-táblázása… Noha technikailag ez sem olyan egyszerű, sőt, talán már nem is kivitelezhető, épp a növekvő energiaéhség, és a még rendelkezésünkre álló erőforrások apadása miatt.
    Mennyibe is kerül a neobdínium mágnesek előállítása?
    Sok van belőle? Jut mindenkinek, vagy csak szemfényvesztésre jó ez is (már, ha van, ami használhatóan működni fog energia termelésére, természetesen max. kisegítő high-tech aggregátorként)?

  21. Ha az ember nemlenne ennyire megmergezve mentalisan a mai technologiak elegge hatekonyak mar ahhoz hogy fenntarthato eletet biztositsanak. (Pl:Jelenlegi csucs napelem 40%koruli (Boeing) hatasfoku. Energia tarolasra is vannak fejlett viszonylag kornyezetbarat es fenntarthatonak tuno rendszerek -eromu szinten pl so-olvadekos tarolok)
    De a kulcs a mertekletessegeben rejlik. Ettol meg a multban felhalmozott problemak megoldasra varnak ugyanugy.

    Egy tudomanyos erdeklodesu barati tarsasagban probaltuk levezetni az “ingyen energia” hatasait es arra jutottunk hogy ez konnyen az emberiseg pusztulasat okozna legalabis szabalyzas nelkul oriasi kaoszt (pl egy elszabadult talalmany). Nem nottunk fel kellokeppen a dolog kezelesehez (magas szintu kommunikacio, megertes, tarsadalmi es egyeni dolgaink szervezese, javak forrasok sokkal egyenletesebb elosztasa…) De ha tuleljuk onmagunkat talan eljohet az amirol Dajtas is irt.

  22. Bírom ezeket az egész emberiséget megmentő ingyen energia feltalálókat.
    Ha nem fizetnek nekik a találmányért, hát dögöljön meg az emberiség.
    Egyik sem tud felülemelkedni a pénzszerzési vágyán és közzétenni a neten a pontos műszaki leírást?
    Mobiusz.
    Nem ez lenne az első dolog, amit szabályoznának.

  23. Re:21
    Van másik videó is, ahol mozgatva van több szobán keresztül a gép: https://www.youtube.com/watch?v=x_n2iqI8hwo

    Nagy “dobban” rejlik a titok, erre való a 24 órás teszt teljes terhelésen. Nincs olyan energia sűrűségű akku ami kibírná, bele se férne, ergo ha akkor is működik, akkor a nagyon jó csalás átmegy lehet hogy működik státuszba.

    24: Ne lepődj meg, te nem kérnél érte pénzt? Emberi szeretetből senkinek sem adnak kenyeret a boltban, az egy másik világ amit pont az ilyen gépek kényszeríthetnének ki.

  24. Véleményem szerint nem túl távoli jövőben lesznek felettébb furcsa tudományos bejelentések, amik alapjaiban fogják a ma ismert világképünket megváltoztatni.

  25. Tévedtem, mégis jó ez a poszt.

    24 Károly
    Te bekaptad a horgot.
    “Egyik sem tud felülemelkedni a pénzszerzési vágyán és közzétenni a neten a pontos műszaki leírást?”
    A kérdésedben benne van az az állítás, hogy van pontos műszaki leírás.
    Ezt “Ők” mondták, vagy sejtették veled. Te elhitted és hited szerint hirdeted tovább.
    A következő lépés az, hogy fizetsz nekik, mert HISZED hogy van miért.
    26 dajtás
    Igen, XV. századira, őskorira,…, csiribú-csiribá.
    Nem fokozom. 🙁

  26. Abszolute Tibor bá álláspontján vagyok.Rengeteg a kokler.Egelyt is emlegették már itt,de én neki sem hiszek. Idegesito lehet egy tanult elme számára a sok hulyeség..

  27. És mi van ha valaki olyan energiára akad (pl. kozmikus háttér-valami) amit ő tud először felhasználni, és abból szedi a “végtelen” energiát (Tesla is ebben utazott állítólag)? Olyan lenne, mint mondjuk valaki a XVII. században a rádióhullámot használta volna (létező valóság, de az akkori többség számára hülyeség).
    Az egy másik dolog, hogy jelen állás szerint az “elit” – hatalmi pozíciójának megőrzése okán – nem engedné meg egy ilyen energiaforrás szabad felhasználását.

  28. 19.

    Faszság. Miután sorban rákapcsolta a fogyasztókat nagyon vártam ,hogy kihuzza az elosztó stekkerét a generátorból ,majd rögtön visszadugja- hadd lássa a paraszt hogy megjelenik némi áramingadozás a rendszerben ,ami pont a hitelességét támasztotta volna alá .
    Ezt szemlátomást nagyon kerülték.

    A románok sokkal elöbbre járnak ennél,flexeznek és hegesztenek a saját házi fejlesztési ingyenenergiagenerátorukkal.

    https://www.youtube.com/watch?v=Rd-8bT2jI7Q

    Itt pedig az angol narráció a tudományos oltyán áttörésről ,természetesen a kétkedök részére

    https://www.youtube.com/watch?v=XjC5_xtifro

    🙂

  29. 29:
    A poszt az energia megmaradásáról szól. Ha te valahol találsz bármilyen energiát az nem mond ennek ellent.

  30. 27 n/a
    Ennél azért bonyolultabban működök. Sokkal bonyolultabban.

  31. Veled értek egyet Nem hiszem, hogy a jelenlegi fizikai valóságban lenne örökmozgó. DE, lehet olyan energiaforrás, ami jelen idő szerint para-akárminek minősül.

  32. Re:34
    Itt van elásva a kutya. Ma működő “örökmozgók” definitíve nem azok, mert külső forrásból nyerik az energiát.

    Re:27
    Majd ha RTL-Klub élő adásban mutat be valamit(ugyebár ami a TV-ben van, csak az a valóság :), akkor el fogod hinni.
    Ma sarlatán “ezos marhaságok” aktívan kutatott tudomány területek lesznek. Kicsit úgy fogunk járni, mint a 19.század végén a fénytannal, nem volt mit kutatni rajta, mert mindent felfedeztek.

  33. 34 Sólyom Lóránt

    Tagadás, düh, alkudozás, összeomlás, elfogadás.
    Ez most alkudozás?
    Hét miliárd ember keresi ezt az energiát. Ha megtalálják, megosztják veled is, ahogy eddig is tették mindennel.
    Szénnel, kőolajjal, földgázzal,…

  34. Re:36
    Én már régen végig jártam(2006-2007) a teljes stációt, de valahogy csak nem döglöttünk meg tömegesen(peak oil).
    Egy dolgot tanultam ebből, még a kő kemény tényekkel alátámasztott prognózisok se mindig jósolják meg jól a jövőt(lásd palaolaj vs. peak oil).

    Ha már jósolgatunk: nem a klíma fogja hazavágni az emberiséget. Inkább az, mikor a 2. Napunk(fő keringési síkra merőleges egy barna törpe) betör a rendszerünkbe, és rendet tesz egy “picit”.
    Pedzegetik ezt a témát, magyarázatot fog adni a naprendszer gravitációs anomáliáira…

  35. dajtás

    “Majd ha RTL-Klub…”
    Tanultam filmesztétikát. Kb. tudom mit lehet csinálni a képpel, mozgó képpel is.
    Az én tudásom kismiska másokéhoz képest:
    http://www.vasarnapihirek.hu/fokusz/columbo_a_pillanat_heveben
    Eddig sem hittem, de “majd” akkor sem fogok. 🙂
    Nem csak a képpel, de a hanggal is lehet így “bűvészkedni”.
    Viszont nyitott vagyok az új dolgokra. Hozzanak ide egy “varázslatos” szerkezetet, letesztelem.

    “Ha már jósolgatunk: nem a klíma fogja hazavágni az emberiséget.”
    Nekem űgy tűnik, hogy a sarkon olyan erős melegedés van, amely megfutásnak is értelmezhető.
    http://web.nersc.no/WebData/arctic-roos.org/observation/ssmi1_ice_area.png
    Mekkora esély van ennek megállására és visszafordulására?

  36. 38:
    Nulla esély. Kérdés csak az, milyen gyorsan következik be a teljes olvadás. Emlékeztetnélek benneteket, hogy McPherson 10 évet adott, amit én nem tartok lehetetlennek.

  37. Re:39
    Nulla biztosan nem lehet, mert lehet egy Krakatau 2-is, vagy hirtelen bekövetkező Napaktivitás csökkenés,stb.
    Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha bőrre kezd menni a vásár, akkor van pár tippjük melyik alvó vulkánt robbantsák fel 1-2db Mt nagyságrendű hidrogén bombával(pl a yellowstone-i szuper vulkánon ki is próbálhatnák 🙂
    Marsot is atommal akarná Elon Musk geoformálni, bár nem tudom mit szólnak majd hozzá a helyi lakosok 🙂

  38. Re:38
    Nálam háromból három elbukott, igaz nem volt nagy a merítés.
    Minden esetre van D-Koreában ismerős, ráállítom a cégre, és legalább annyit kiszedünk belőlük, hogy mennyiért vesztegetik a világmegváltó gépüket/know-howjukat.

  39. 40:
    Bármit tesz az ember, vagy a természet, csak az időt lehet kitolni.

  40. 39 Tibor bá’
    “…McPherson 10 évet adott, amit én nem tartok lehetetlennek.
    De biztos sem vagy benne, hogy legalább annyi meglesz.
    (Hú de rossz humorom van) 🙁

  41. 40: “Marsot is atommal akarná Elon Musk geoformálni”
    Ez a legnagyobb bajom Muskkal, a földet is szétcsesszük, de majd a Marsot fogjuk lakhatóvá tenni? 😀 😀 😀 😀

    Bill Gates hasonló, van egy blogja, csak párat olvastam el, próbál okosan megvilágításba tenni olyan dolgokat amik rosszul működnek a világon jelenleg. Egyik ilyen volt a vízöblítéses wc, mert sok elmaradott országban drága vagy szinte elérhetetlen a víz, és valami pályázatot hirdetett, víz nélkül működő wc-re. A nyertes valami hi-tech szerintem 1 milla / egység árú műanyag bódé lett, ami mindenféle szárítást, meg ki tudja még mit alkalmaz a kakával…

    Holott a megoldás filléres, komposzt wc, nekem is van a telken (lesz a házban is, asszony már belement 🙂 ), kell egy dézsa, bele egy vödör, ülőke, faforgács, meg kevés víz (szórófejes ablakpucolóban pl.), szinte a vizelet is elég. 2 év komposztálás után tökéletes humuszt kapunk…

  42. Én az ingyen energiával kapcsolatban csak egyet nem értek.azok a kutatók akik,beharangozták,hogy sikerült 100%-nál nagyobb hatásfokot egy kísérleti berendezéssel elérni,miét nem csatlakoztak le eddig az energia szektorról??Ha nekem lenne ilyen ötletem-és ha a multik meg se engednék-akkor is megoldanám a saját energia ellátásomat.Sajnos inkább öngyilkosok lettek,a kísérleteik eredményét sírba vitték magukkal,de még véletlenül se adták át a tudást a szomszédnak.Úgy érzem a tudós is ember és igyekszik a tudását pénztárcájába gyömöszölni,vagy hírnevével kikövezni a saját terét,vagyis a tudás és az önzetlenség nem járnak egy cipőben.Az emberek hajlamosak túl értékelni vagy alul értékelni valamit,csak saját valódi értékét nem tudják megfogalmazni a dolgoknak.Vagyis a szó sok mindent elbír! Én úgy fogalmaznék: ingyen energia létezik és az a nap.Egyéb ingyen csoda szerkezet a jelen tudásunk alapján még nem született meg.Vannak elképzelések,kísérlettel igazolt tények,de még olyan berendezés,ami akár egy családi ház energiáját biztosítaná,szóval ilyen berendezés még csak a mesében létezik.Tudom most sokan felszisszennek a tudomány védelmében és az intelligenciájuk védelmében -mert minden kép jobban néz ki ha tudomány mellett állok ki,mert akkor én is műveltebbnek érezhetem magam stb,de akkor várom a gép bemutatását!!! Van ilyen,vagy csak a mesében ?!Szóval az energia megmaradás törvényét lehet,hogy fel lehet majd borítani,de egyenlőre szikla szilárd!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük