(2065) Felkészülés

Tibor bá’ online

 

Nem tudom mi lesz előbb, atomháború, gazdasági összeomlás, klíma katasztrófa…. Ami ezekben közös, hogy összeomlik a társadalom. Mi az, hogy összeomlik a társadalom? Nem csak te nem mész dolgozni, hanem senki. Nem lesz közbiztonság, egészségügyi ellátás, gáz, víz, áram, élelmiszer boltok, benzin, szóval semmi. Hogy fog erre reagálni a társadalom, mármint akik még élnek? Egy darabig mindenki él abból, ami otthon van, és aztán?Senki se tudja, de vannak leírva tapasztalatok a megtörtént esetek tapasztalatai. Szemezgessünk ebből!

A katasztrófák anatómiája

A közelmúlt eseményeit szemlélve világosan kitűnik, hogy (elsősorban) az amerikai kormány nem volt tisztában azzal, hogy a lakosság milyen nagymértékben függ a hatóságok intézkedéseitől. Itt most elsősorban a 2010-es Haiti földrengésre, a Japán atomreaktor leolvadásra, a 2005-ös Katrína hurrikánra (Nem Orleans), a Sandy hurrikánra (New York) gondolok.  Ennek pedig katasztrofális következményei vannak. Amikor bizonyos türelmi idő eltelte után az emberek rádöbbennek, hogy magukra vannak hagyva, és ész nélkül kezdenek el érzelmi alapon cselekedni, ami káoszhoz vezet, azaz a társadalmi rend teljes összeomlásához.  Erre pedig csak úgy tudunk felkészülni, ha megértjük a katasztrófa következményeinek a kialakulását. Vizsgáljuk tehát meg a katasztrófa anatómiáját! {De figyelem! A társadalom összeomlásának áttekintéséhez csak térben lehatárolt eseményeket vizsgálhatunk, aminek eredményeit nem lehet kivetíteni egy világméretű eseményre, ahol százmilliók kaotikus viselkedésével kell számolni}

Első fázis: A figyelmeztetés

A hatóságok általában mindent megtesznek, hogy a lehetőségükhöz képest időben figyelmeztessék a lakosságot.  Ennek ellenére mindig van egy bizonyos csoport, amelyik „jobban tudja”, és a hatósági figyelmeztetést nem veszi komolyan egyéni megfontolásokból kiindulva (például: félti a hátrahagyott vagyontárgyait). Ezek lesznek azok, akik az adott pillanatban el fognak rohanni a hipermarketekbe, hogy lepucolják a polcokat, mert a kereslet nagymértékben túl fogja szárnyalni a kereskedelmi raktárak készleteit. Akár sikerül készlethez jutni, akár nem, az összeomlás rövidesen elkezdődik.

Második fázis: A sokk és a félelem (az első két nap)

Amint a katasztrófa okozta sokkból felébrednek az emberek, a legnagyobb részük nem lesz képes adaptálni magát az eseményekhez, hiába próbálják felmérni helyzetüket, a vesztességeiket, és a jövőbéli kilátásaikat, miközben a hatóságok kétségbeesetten iparkodnak felmérni a helyzetet. Eközben a fel nem készültek elvárnák, hogy a hatóságok tegyenek is valamit az érdekükben. A valóság teljes súlyával akkor fog a vállaikra szállni, amikor rájönnek, hogy az elektromos hálózat összeomlása, a közlekedési utak romokkal való elzáródása megakadályozzák, hogy a készültségi anyagok (étel, víz, üzemanyag, higiéniai eszközök, tb.) elérjék a rászorultakat. Amint a tömegek rádöbbennek, hogy segítség nem érkezik, kétségbeesetten öntevékenységbe kezdenek, és ezzel beindul az összeomlás.

Harmadik fázis: Az összeomlás (3-7 nap)

Egy katasztrófa bekövetkezése után mindössze 3 nap kell ahhoz, hogy szabad rablás és totális káosz uralkodjon a közterületeken.  Sandy hurrikánt követve a State Island lakói könyörögtek segítségért a megválasztott önkormányzati tisztségviselőkhöz. Benzint, élelmiszert és meleg ruházatot kértek. „Meg fogunk halni, megfagyunk. Sok öreg van közöttünk. Értsétek meg! A segélyt hozó teherautóknak már rég itt kellene lenni. Már három nap is elmúlt.”

Bármi legyen is az ok, a katasztrófa bekövetkezésétől számított 3-5 napon belül a tömegek rádöbbennek, hogy maguknak kell megoldani a problémákat úgy, ahogy tudják. Jó példa erre az, ami New Orleans-ban történt. Az emberek rá voltak kényszerítve, hogy kezükbe vegyék a sorsukat, mert sem a helyi, sem a szövetségi hatóságoktól nem kaptak segítséget. A harmadik nap után bekövetkezett a tökéletes anarchia, ami fosztogatást és gyilkosságot jelentett. És mintha ez nem lenne elég, ebben az idő intervallumban üti fel fejét különböző betegség az összezsúfoltság következményeként. A Haiti földrengés után az elégtelen higiénia miatt kolera járvány indult el a hatalmas nemzetközi összefogás ellenére. A Sandy hurrikán nyomán, a menedékhelyeken vírusos fertőzés lépett fel, ami miatt ezeket be kellett zárni, hogy fertőtleníteni lehessen.

Negyedik fázis – konszolidáció (8…30 nap) amennyiben nem világ méretű a katasztrófa

Vágyaink ellenére a károk helyreállítása egy lassú és bonyolult feladat, amihez komoly tervezés is szükséges. Általánosságban egy katasztrófa sújtotta városnak 1-2 hétre van szüksége ahhoz, hogy a helyreállítás elkezdődjön. Minden katasztrófa más és más, ezért jellegétől függően, egy-két hétre lenne szükség a normalizálás beindulásához, de nem ez a tipikus.

A Katrina hurrikán rombolása után 10 évvel, amely Louisiana egy részét letarolta, az állam még mindig a helyreállítás fázisában van, és a szakértők szerint, könnyen lehet, hogy további 10 évre lesz szükség ahhoz, hogy mindent helyre állítsanak.

Nem szabad elfelejteni, hogy a konszolidáció alatt alapvető fontosságú cikkekből, és erőforrásokból lehetnek még hiányok, akár több hónapon keresztül. (lásd: Sandy hurrikán okozta károkat helyre állítását.

A fentiek fényében világossá válik, hogy mivel kell szembenéznünk. Nyilvánvaló, hogy hasonló esetre számítva az ivóvízen és élelmiszeren kívül, kellő üzemanyag tartalékra is szert kell tenni, mert katasztrófa esetén kizárólag csak magunkra számíthatunk, a hatóságok segítésére nem. Amennyiben sűrűn lakott területen élsz, tudnod kell, hogy a szabadon vásárolható cikkek hamar el fognak tűnni a polcokról. Minden egyes alkalommal, amikor egy katasztrófa bekövetkezik, a forgatókönyv ugyanaz:

Figyelmeztetés,

Megdöbbenés,

Lerobbanás,

Konszolidáció.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

 

 

Éljetek a lehetőségekkel!

159 gondolat erről: „(2065) Felkészülés

  1. Már csak azt nem tudja senki, hogy mindez mikor következik be…Vagyis már nem merik leírni,mert kezdődött minden azzal, hogy 2000-be mindennek vége, aztán jött 9/11 és utána kb. minden év az utolsó volt a hivatásos rettegők szerint.Ezután nagyon rámentek a 2012 dec. 26.-os dátumra, majd miután az sem következett be, már nem mernek időpontot írni, mert lassan mindenki hülyének nézi őket…Nem véletlenül.

  2. Nagyon jó írás! Mindenki vésse a fejébe, és készüljön fel.
    Ebben a témában van két nagyon jó, tanulságos regény amit érdemes elolvasni:
    https://www.libri.hu/konyv/elsberg_marc.blackout-holnap-mar-tul-keso-1.html
    És ezt is: https://www.libri.hu/konyv/william_r_forstchen.egy-masodperccel-kesobb.html?gclid=CKfzidvsqdECFRCeGwodAIcF1w
    A második része:https://www.libri.hu/konyv/william_r_forstchen.egy-evvel-kesobb.html?gclid=CIbQw5_tqdECFYMK0wodxPsM6Q
    És a befejező rész:https://www.libri.hu/konyv/william_r_forstchen.egy-evvel-kesobb.html?gclid=CIbQw5_tqdECFYMK0wodxPsM6Q
    Letehetetlen könyvek, amiből az ember sokat tanulhat! Ajánlom mindenkinek. Hátborzongatóan mutatja be a társadalom összeomlását, és annak következményeit. Nagyon reális forgatókönyvek egy ilyen esetre!
    Amíg a BlackOut olvasása közben érződött, hogy jó eséllyel azért HapyEnd lesz a történet vége. Addig az Egy másodperccel később esetében ennek pont az ellenkezője látszott, már a történet elején.
    Igazi apokalipszis… Pedig csak “lekapcsolták” a villanyt! Nagyon megrázó, drámai olvasmány! Lányos apuka ként azért párszor összeszorult a szívem, és meg könnyeztem az olvasása alatt, így férfi létemre is.

  3. 1: “mindez mikor következik be”

    Mármint melyik? A Katrina hurrikán? 🙂 Nem kell feltétlenül ‘nagy’ dolgokra (pl. atomháborúra) gondolni…

    A dolog szépsége, hogy bármelyik pillanatban bekövetkezhet valamilyen lokális katasztrófa, ami kiterjedésétől függően elég sok elemét produkálhatja a Tibor bá’ által leírtaknak.

    Nálunk a faluban nemrég volt egy cirka másfél órás áramszünet. Ez kapásból annyit jelent, hogy leáll a keringető szivattyú és nincs fűtés. Az már csak hab a tortán, hogy vaksötét volt.
    Persze nálam van alternatív fűtés, beüzemeltük a petróleum lámpákat stb. De mondjuk egy több napos áramszünet már azért nem lenne olyan vicces – miközben bármikor bekövetkezhet. (Pár éve volt valahol az országban olyan terület, hogy napokig nem volt áram.)

    Hurrikán nálunk nem jellemző, de pl. földrengést nem lehet kizárni – azzal pedig kapásból elmegy a víz-, a gáz-, és az elektromos hálózat, és nem lehet normálisan közlekedni sem. “Jó” példa volt az olasz földrengés nemrég. Az ország nagy része nem volt benne érintett, mégis mekkora problémát jelentett a mentés megszervezése.

  4. 5:
    Amikor ezekről a dolgokról elmélkedünk, mindig víz/gáz/áram hármas közüzemről van szó. A szennyvíz elvezetés, illetve a vécé öblítés kimarad. Miközben a gázhiány viszonylag könnyen megoldható, ivóvíz tartalékolása nem gond, az áramhiány keservesen de átléphető. Az összegyűlt szarral, szennyvízzel viszont komoly probléma van, elsősorban városi lakóházakban.

  5. Köszönöm a posztot, ezeknek a tényeknek az ismerete mindenki számára lényeges.
    2:
    A BlackOut nagyon jó könyv, elég reálisan mutatja be a helyzetet egy összeomlás esetén. Külön érdekes azt látni, hogy egy “egyszerű” áramkimaradás egy ilyen rövid időtávon is milyen szerteágazó, borzasztó következményekkel jár.Jól alátámasztja a mai posztot, az időtagok hasonlóak. Mellbevágó élmény rájönni, hogy a villamos energia mennyire behálózza életünk minden területét, és hogy mennyire képtelen létezni nélküle a ma általunk megszokott modern életmód. Érdemes elolvasni, már csak emiatt is.
    A másik könyvet nem ismertem, köszönöm az infót.

  6. 2:
    Rákerestem az eredetire. Az egész könyv összefoglalható egyetlen mondatban: “21st century people are not at all equipped to live under 19th century conditions. The survivors have the technology of the early 16th century.” Fordítás: a XXI. század emberei egyáltalán nem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a XIX. század körülményei közötti életet. Az események túlélőinek a korai XVI. század technológiái állnak majd a rendelkezésükre.

    Ezt kell megérteni. Alkalmatlanok vagyunk arra az életre, ami ránk vár. És ezt nem lehet kidumálni. A regény főhősének 12 éves leánya inzulin függő cukorbeteg. Inzulint hűtőgépben kell tartani. A kislány inzulin nélkül meghal. A hűtőgép működéséhez elektromos áramra van szükség. És ha ezt összebarkácsolod, akkor honnan veszel inzulint?

  7. 6: “szennyvízzel viszont komoly probléma van”

    Ott a budi. 🙂 De az igaz, hogy lakótelepen (városban) necces lehet a helyzet. Bár manapság is szokás a lépcsőfordulóban szarni. 😉

  8. OFF
    A budaörsi Tesco-ban még mindig van egy csomó Mikulás-csoki. 40 grammos, 42 Ft, min. 41% kakaó-szárazanyag-tartalom. Én már vettem egy csomót. Kicsit geddongyakorlatként fogtam fel a karácsonyi vásárt. Egy hónapig minden nap 8.30-20.00 kint voltam. Ezalatt azon kevés kaják közé tartozott, ami akkor is gusztusos, ha átfagyott, és nem törik bele az ember foga.

  9. 10: “akkor is gusztusos, ha átfagyott”

    Jégkrémet nem próbáltad? 😀

  10. üdv.
    5. hozzászólásra:”(Pár éve volt valahol az országban olyan terület, hogy napokig nem volt áram.)”- Zala megyében volt 2009 jan-febr körül, talán 2-3 nap áramkimaradás.
    A gond azzal volt, hogy áram nélkül a gázkazán nem működik, szerencsére meleg víz megoldható volt a tűzhelyen való vízmelegítéssel, fűtést pedig meg lehetett oldani cserépkályhával, mert volt tartalék tüzifánk hál istennek.
    De azért mindent összevetve ez még igen távoli egy valódi szerencsétlenségtől, mégis kellemetlen volt.
    Tanulság: tüzifa mindig legyen otthon…

  11. Szabolcsban is volt pár éve, hogy nem volt áram néhány napig. Nagybátyáméknak az volt a szerencséjük, hogy jól szigetelt a ház, mert alternatív fűtésük nem volt.
    Szennyvízre ott a “Humanure Handbook” című alapmű, neten fent van

  12. Időben és jól megírt ismertető.
    Nem lepne meg ha a majom o’bimbo még Trump beiktatása előtt hadat üzenne Oroszországnak vagy Kínának.
    Akkor pedig jó előtte kivásárolni a boltokat 🙂 nempedig egy hét múlva nézni ahogy a szomszéd elkezdi enni faforgáccsal a vakolatot

  13. 14:

    Ne nézd túl közelről, mert a hamar kedvet kap a combodra.

  14. Az első fázis figyelmeztetéstől ne várjunk sokat.

    Annak elsősorban a pánik megelőzése a célja, tehát nem azt fogják mondani ami neked jó hanem azt hogy maradj nyugodtan majd mindent megoldunk mi.

    Többnyire a mindenki maradjon otthon és zárkózzon be című duma lesz a tipikus.

  15. Egyszer olvastam egy jelentést, ami azt taglalta, hogy a városi népesség csak és kizárólag abba is beledöglene, ha nem szállítanák el a szemetét.

    Én áram nélkül élek, csakis saját napelemes áramból. Télre van agreggátorom, nyáron nincs gond. De az aksik időtartama is kb. 10 év.
    Víz saját forrás, kút. Qrva szar így élni. Nagyon nehéz- Mindenre nagyon kell figyelni, pedig elég jól kitaláltuk.

    Tibor bá’-nak van igaza abban, hogy a mai emberek képtelenek lennének így élni.

    Jövőnk írta valamelyik nap, hogy nekem a gyors összeomlás kedvezőbb lenne, mert nem tudnának felszaporodni a rabló bandák és szeparáltságom némi védelmet nyújt stb. Így is van, már számtalanszor végig gondoltam. Mostanra eljutottam oda, hogy a faxom sem kíváncsi az összeomlásra. Az is nehezemre esik ha le kell bicikliznem a faluba, inkább kocsival megyek:-)
    olyan idegesítőek ezek a dolgok, hogy el sem tudom mondani. A qrva állatok mindig csak a maguk kis dolgaikat erőltetik, már annyi kerítést és villanypásztort építettem, hogy csak na. A vidékiek primitívek(tisztelet a kivételnek), isznak és csak néznek a bamba arcukkal a presszó előtt. persze van egy jó pár haverom, de azok meg csak traktoroznak vagy kutatók:-)
    Az is igaz, hogy vidéken sokkal, de sokkal realistábbak, gyakorlatiasabbak az emberek. Rá vannak, voltak mindig is kényszerítve, hogy megoldják a dolgokat. Van kitartásuk a fizikai munkához stb. Viszont intelligencia nincs olyan jelentősen jelen, ezért kéne egy jó kis kombó.

    A fotelforradalmárok el se tudják majd kezdeni, abba belehülyülnek(jogosan) ha 1 hétig a saját piszkukban kell lenniük, mert nem tudnak mosni meg zuhanyozni. Ha így megy tovább 10 év múlva szarni se lesz erőm a nagy felkészülésben:-)

  16. Azt gondolom a fosztogatás lassú és gyors összeomláskor is hasonlóan hamar (2-3 napon belül) elkezdődne, mert éhesek lesznek a szomszédok. A combomra pedig vigyázok, tudom zsíros falat lennék számukra.
    Még elcsapják a gyomrukat velem.

  17. Köszönöm a mai posztot! 🙂
    Ebben benne van minden: A XXI. század emberei egyáltalán nem rendelkeznek olyan eszközökkel, amelyek lehetővé teszik a XIX. század körülményei közötti életet. Az események túlélőinek a korai XVI. század technológiái állnak majd a rendelkezésükre.

    És közben tényleg…!!! Érts bele mindent: agrárium, ipar, háztartás, higiénia, hulladék, szennyvíz, víz, fűtés, világítás, stb.!

  18. Jó kis poszt.

    Hát igen minden év az utólsó aztán mégsem.Kb. 2010 óta van tömeges net az országban/világban.2012-re már gombamód szaporodtak a különböző honlapok és a videók is megtekinthetőek lettek a netem,mert már olyan gyors lett.Ezáltal 2012 óta minden évben mondják hogy majd most.(Előtte nem igazán mondták mert még nem volt tömeges net. Már én sem hiszek totális összeomlásban kivéve atom esetén de arra meg kevés esély van.

    Atom: mit csinál az elit ha szétbombáz mindent, mivel törli a seggét ha az összeomló logisztika miatt a wc papírgyár is bezár?Csak a wc papír legyártásához óriási géppark, logisztika, további gyáregységek kellenek…. HEMP esetén megszűnik a bank.Az elit soha nem csinálna ilyet hogy kitörölje a saját pénzét.Még ha odakinn 60 fok lesz neki akkor is lesz klíma meg élelem, mintsem egy atombunkerban üljön.

    Atomon kívül nem látok okot a globális összeomlásra, illetve valóban csak kevesen vannak felkészülve erre.Talán 200 ember ha van az országban akkor sokat mondtam.Ha omlik is akkor lassan.

    Ennek ellenére szeretek olvasni róla, minden nap olvasom Tiborbá blogját és néha jovonk oldalára is ráfrissítek hogy van e új tartalom.
    Nem vagyok hurráoptimista mint az idióta munkatársaim akik még a végtelen növekedésben hisznek , és azt hiszik hogy örökké ilyen életszínvonal lesz a világon.Bajok lesznek de még nem feltétlenül pár éven belül.
    40 év múlva lehet nem merünk elmenni Berlinbe.20 év múlva nyáron 50-55°C meleg lehet , de szerintem totális összeomlás még nem lesz.

    Sőt lehet még felmegy a föld létszáma 9mrd-ra és csak utána csökken majd. Apropó most láttam h Róma lakossága 600 körül 1 millió volt és ha jól emlékszem az összeomlás után pár évtized alatt lement azthiszem 30 ezerre.

    Viszont lesz drágulás.Év végéig felmehet az olaj 100-120$-ra ,2020-ig 200$-ra ami tovább fokozza a szegénységet.2020 után pedig az olaj miatt lehetnek lokális háborúk(és árháború) ,de nem feltétlen globális.
    Gazdasági crach lehet,de ez is bonyolult, nem biztos hogy ma érdek pl. egy hiperinfláció, mert a banknak a kiadott hiteleit elinflálná amin bukna a bank, régen más volt mert nem volt ennyi hitel kiadva.Most inkább a hitelesek kopasztása jobb üzlet mint csinálni egy nagy gazdasági összeomlást ahol senkinek nem lenne pénze köztük a banknak sem…..Bár sokszor a bank is csak egy piaci szereplő aki elszenvedhet ezt azt…

  19. 20:
    Nem fogod elhinni az én gyerekkoromban nem volt vécépapír az átlag háztartásban. Újságpapírt használtak a fővárosban, kukorica csutkát vidéken.

  20. 21. Tibor bá’

    “Újságpapírt használtak a fővárosban…”

    Ki vesz manapság újságot az okoscuccok korában ????
    Meglehet, eljön az idő, amikor az ember szó szerint kitörölheti a seggét a mobiltelefonjával ha elolvasta a WC-n a híreket, és lemerült az aksi, és nincs min feltölteni ! 🙂

  21. Komcsi idők szlogenje:

    Mert ellenséggel paktál aki papírvattát használ!
    Nem paktálok ellenséggel seggem törlöm szabadnéppel!

    (az ójság névben nem vagyok biztos, de apám sokat emlegette ezt a rigmust)

  22. 22:
    Neked elsőnek az ellenkezés ugrik be. Aztán meg nem nézed, hogy van-e értelme az ellenkezésednek. Figyelj faszkalap! Írtam én azt, hogy töröld ki a segged újságpapírral? Akkor miért kérded azt, hogy ki vesz ma újságot? Nagy ívben leszarom. Andrew 20. alatt aggódva érdeklődött mit csinál az elit, ha nem lesz vécé papír? Lesz ennél jóval nagyobb gondja is. Pl. Honnan szerezzen be gén módosított kukorica csutkát. 😀

  23. 24. Tibor bá’

    “Neked elsőnek az ellenkezés ugrik be.”

    Bal lábbal keltél fel?
    Egyszerűen viccnek szántam, ott van a szmájli is…

    Tudom, hogy arra céloztál, hogy low-tech cuccokkel is meg lehet oldani a dolgok egy részét… De az is macerás, mert már az se nagyin van…

  24. 25:
    Nem Attila. Arra gondoltam, hogy a legfiatalabb generáció azt tarja kétségbeesett helyzetnek, ha nincs több puha, selymes, segg lyukat simogató vécé papír. Mit fognak ezek szólni ahhoz, hogy a vécében nem fog égni a villany, nem lehet lehúzni a szart, és az egész lakást át fogja járni az elviselhetetlen bűz. Ha meg kilép az ajtón, hogy kihordja a család összegyűjtött szarát, lőni fognak. Erre gondoltam, és ilyen gondolatok mellett a szmájlid érvényét veszíti, mert én már átéltem ilyen helyzetet.

    26:
    Van azért ezzel némi gond (azon kívül, hogy sok-sok éves). A kínlódva összeszedett 14 pont súlyukat tekintve igen eltérőek. Nagyobb gond, hogy össze vannak keverve. Van, amelyik az összeomlás kezdeti része, van, amelyik mindössze korunk velejárója.

  25. https://scontent.xx.fbcdn.net/v/t1.0-9/10906132_392244797604865_4408498560634573051_n.jpg?oh=7cb6e69a941083eddc87c023f1c6c8a6&oe=58E42739
    Forrás:Mellékhelyiség -20 fokban, méteres hóban, kalandvágyóknak 🙂
    Fotó: Dénes Artúr – – itt: Madarasi Hargita
    Aki ehhez szokott, annak nem annyira probléma. Az újságot viszont aligha fogja végigolvasni most a használat előtt. Ha jár még neki újság? A reklámújság azért nem nagyon alkalmas erre a célra. Ha egyáltalán oda kiviszik. A kukoricacsutka sem a fenyő alatt terem.
    Akkor még ott sem egyszerű átállni? 🙂

  26. 28 kakukk
    Hóval is kitörölheted 🙂

    Valamelyik évben egy zempléni kulcsosházban szilvesztereztünk -20 C körüli esti hőmérséklettel, és pottyantósra kellett kijárni. Újságot nem olvastam, de elviselhető volt, felülre felöltöztem előtte:)

  27. Olyan feltételezésem is van, hogy a hitelpénz (papírpénz) korszaka lejártát érezheti a nemzeti bankunk is.
    Táncsak nem az euró lecserélését fülelték meg?

    Madarasi hargitai wc képhez: kiviszik oda is a Lidl és más boltok fényes-meszes hirdetéseit is. Nem szívesen törölném ki azzal 🙂

  28. Miért olyan nagy ügy megmosakodni szarás után?

    A szennyvíz kérdés meg a legmélyebben fekvő részeken lesz gond, mert ott fog kiönteni.

    Tehát a földszinti lakásokban, a város legmélyebb pontjain, stb.

    A csatorna hálózatba kevesebb víz fog jutni a folyó víz hiánya miatt, ezért könnyebben el fog dugulni a sok víz folyamatos mosó hatása nélkül. Utána ez a lehetőség megszűnik, de ez hetek hónapok kérdése lesz, nem ez lesz a legnagyobb gond.
    Viszont az tény hogy az első hetek túlélői utána megküzdhetnek a következő problémával a járványos megbetegedésekkel.

  29. 32:
    Szerinted, ha én a 3. emeleten lakom, és az 1. emeleti lakást elönti az a szar, akkor az nekem és a többi lakónak nem jelent komoly problémát? Biztos vagyok benne, hogy téged még nem öntött el szar. Engem már igen.

  30. 33:

    Az oroszok amikor bekvártélyozták magukat akkor az egyik kastélyt kinevezték laktanyának és maguk rendje szerint megszervezték a működést.

    Megoldották a szar kérdését is a következőképpen:

    A földszinti aulát minden oldalról befalazták, és az emeleten az egyik szobában áttörték a födémet több helyen. Ott lehetett szarni hugyozni…

    Szerinted lett valami bajuk? 🙂

  31. 33:
    Juteszembe ha társasházban laksz és pont nálad folyik vissza a trutyesz akkor tudod mit kell csinálni?

    Lemész a pincébe és valahol szétvered a csövet, (ahol tudod, ha szabadon fut akkor érdemes a plafonon, ha nem akkor meg kell keresni a falban és térd felett szétverni) onnantól oda fog kifolyni és nem nálad vissza.

  32. Szar ügy- Ha már senki sem képes felfogni, hogy egy angol W.C. képes működni gyűjtött esővízzel is, a mai 22.században, sőt attól még nem is lesz vízköves a csésze, sőt még tovább megyek, mosni is lehet esővízzel. Gépészetileg megoldható mindkettő, de amíg minden vízkánaánban élő nyugati bunkó ezt szó szerint leszarja, nincs miről beszélni.

  33. Hargi, én Pádis-fensíkon nyáron voltam. Max hőmérséklet plusz 23° minimum plusz 6°. Két hét alatt ötször fürödtem a négy fokos patakban pucéran, tizenhat évesen. Ez lassan 21 éve volt.

  34. 36:

    Elmondod hogy egy tizemeletes panelban hogy működteted az esővizes renceredet?

    Vidéki parasztházban esővíz sem kell hozzá ha van kút…

  35. 36: “senki sem képes felfogni, hogy egy angol W.C. képes működni gyűjtött esővízzel is”

    De képesek vagyunk felfogni. Nem is a szar leöblítése a gond, hanem a csatornarendszer többi eleme. Terepviszonyok függvényében /sík területen/ sok helyen van szivattyús átemelő – ha ezek nem működnek, akkor előbb-utóbb feltör a szennyvíz mindenhol.
    Meg aztán azt is megnézem, ahogy a tizedikre felcipelnek egy vödör vizet, csak azért, hogy leöntsék a WC-t – tutira mindenki a legminimálisabb vízmennyiséget fogja használni – garantáltan eltömődik a rendszer rövid idő alatt.
    Persze mindez nagyban függ attól, hogy hány felhasználós a játék… 😉

  36. Azon nem kell gondolkodni, hogy a tízemeletesben, hogy élsz túl 2-3 hónapot. Legalább vidéki rokonod vagy barátod legyen, és legyen csere árúd, pl gyógyszer, arany.

  37. 36:
    Áruld el nekem, hogy kell esővizet gyűjteni a József Attila lakónegyedben annak, aki a 10. emeleten lakik?

  38. 41. Egyszerű, gyorsba lekátrányozza a ház lapostetejét. A perem meg jó pár m3 -nyi esővizet képes megfogni. Kérdés elbírja e a födém? Ha nem hát az 10-?. emeletig lakó palacsintaembereknek már nem kell foglalkozniuk a felkészüléssel:-), elég ha megtöltik őket lekvárral.

  39. 40:

    Most komolyan tanácsot adsz?

    Keress rá az irónia szóra és próbáld adaptálni a jelen helyzetre 🙂

  40. 42-re Nem sokat tévedtél, a kátrányozás helyett PVC szigetelést írtam volna, és egy átlag monolit födémnek négyzetméterenként ki kell bírnia másfél tonnát, ha nem bírja ki fel kell akasztani a statikust az első lámpavasra. És még mielőtt előjönnétek a kookler statikusokkal, ők a börtönt kockáztatják, ha elcsesznek valamit. Egyébként meg gondok vannak a szövegértéssel, idézem: de amíg minden vízkánaánban élő nyugati bunkó ezt szó szerint leszarja….Tehát a jelenlegi hozzáállásról írtam. Ha jelenleg nem menne a pazarlás orrba-szájba, talán nem olyan hirtelen fogynának el a vízkészleteink.

  41. 42:
    Ez a legjobb recept a kölcsönös öldöklés beindítására. Kisajátítod a közös tulajdon jelentős részét, és várod, hogy a többiek helyeslően bólogassanak, és megdícsérjék a találékonyságodat. Majd nézd meg, mi fog történni.

    44:
    Szívesen megnézném, hogy összeomlás után mi történik a statikussal, azon kívül, hogy éhen hal. 😀

  42. 45: “összeomlás után mi történik a statikussal”

    Mármint, amikor a ház összeomlik? 🙂
    —-
    Amúgy meg az is érdekel, hogy pl. a fentebb szólók hol vesznek kátrányt, meg pvc szigetelést stb., hogy leszigeteljék a tetőt víztározónak – mikor éppen összeomlott a társadalom és az ellátórendszerek.
    Különben meg mindig a legegyszerűbb megoldás a legjobb – én, ha a tizediken laknék, beleszarnék-hugyoznék egy vödörbe, aztán kiönteném az ablakon, az eső meg majd elmossa. 😉 /Cigók a szeméttel már most ezt csinálják./
    Sokkal fontosabb az a kérdés, hogy mit lehet majd inni.

  43. Gondolkodtatok már azon, hogy vajon a Magyarországon városban élő családok hány százalékának nincs vidéki rokona vagy jó ismerőse, akihez egy városi katasztrófa után le tudnának szállingózni?

    Szerintem jobban felszívná a vidék a városiakat, mint azt elsőre gondolnánk.

    Más kérdés, hogy vidéken mit kezdenének ezek után, de szerintem nagy vérengzés csak akkor lenne a városokban, ha gyalog sem lehetne onnan kijutni, amire azért elég kicsi az esély.

  44. “hogy élsz túl 2-3 hónapot” – lényegtelen ki írta. De sokan ebben a tévhitben vannak. Szó sincs itt 2-3 hónapról. Bár csak erről lenne szó. Nem, ha… akkor ennek a mai világnak végleg vége és ami utána jön, az nagyon más lesz – főleg az elején, amikor 6-6,5 milliárd ember leadja a kanalat – és nagyon sokáig tart majd.

    Ceterum censeo… az összeomlás végleges és végzetes lesz, ha ezt valaki értelmezni tudja, van esélye felkészülni, de nem egyedül, nem családi körben és nem néhány haver+család körében. Az kevés. A falu se fog összetartani, ha nincs egy “kemény mag”, amely előre felkészült, és egyben bebiztosította a falu lakosságának is a dolgokat. Állami “felhatalmazású” személy vagy szervezet előny, különben a renegát státusz okozhat gondot.

    Most készült el két írásom a nukleáris télről, nevezetesen hogy az csak ősz lesz és milyen nagy tévedésben vannak a szakik, mert az alap input rossz és így minden, amit hablatyolnak konklúzióként; ennyit a szinergiáról. Valamint egy írás a sugárszennyező izotópokról és azok elleni védekezésről; nem mintha oly nagy sugárzásra számítanék felénk. Az amerikai prepper meg hidegen hagy.

  45. Jövőnk,
    szerintem először a közúti közlekedést kell túlélni, meg azt, hogy ne érjen baleset, áramütés, agyhártyagyulladás, stb. Aztán érdemes felkészülni a pár hónapos munkanélküliségre, majd a pár éves, betegség miatti munkanélküliségre. Aztán arra, hogy 50 évesen jön a pár évtizedes munkanélküliség…

    Arról nem is írnék, hogy érdemes elkerülni a civilizációs betegségeket, a megromló emberi kapcsolatokat, a gyerekek tévútra tévedését.

    Ha ez megvan, belegondolsz, hogy egy csoffadt természeti katasztrófa is hazavághat, így felkészülsz egy-két hétre.

    Majd felkészülsz pár hónapra, hogy túlélj egy nagyobb társadalmi összeomlást, esetleg felkészülsz egy-két évre, hogy túlélj egy kisebb háborút.

    Itt már jön egy határvonal, mégpedig az, hogy egy szervezett hadsereg ellen nincs megfelelő védelem még ország szinten sem – max Svájcban, de nézegettél már svájci ingatlan árakat?

    Ezek után van csak értelme arra felkészülni, amiről Te írsz. Nagyon jó, hogy Te már itt tartasz (sokat tanultam Tőled) de el tudod képzelni, hogy a fenti folyamatban az átlag prepperek hol tartanak…

    Az átlagemberekről meg ne is beszéljünk.

    Szóval nagyon hasznosak az írásaid, de ne csodálkozz, ha nem értjük őket, mert mi még nem tartunk ott.

  46. 49 Kálmánka, Svájcban nem kapsz állampolgárságot, ergo értelmetlen oda menni, hacsak nem megfelelő a szakmája valakinek. Uruguayt néztem – lényegében startra kész volt minden -, de a nejem nem volt hajlandó kivándorolni, így helyben készülünk fel (nem kevesen), és nem konvencionális háborúra, mert olyan nem lesz. Én teljesen nyugodt vagyok a jövőnket illetően. És örülök, ha segíthettem ebben-abban.

    Értem, amit írtál és elszomorít.

  47. 48 Jövőnk

    Ezek az írások elérhetőek lesznek?

    49 Kálmánka
    +1 like
    Nagyon eltaláltad.

  48. A tanulmány szerint egy egy megatonnás bomba nagyjából négy kilométeres körben pusztítana el nagyjából minden életet, de a robbanás szele által felkapott törmelék és üvegdarabok még a robbanás epicentrumától 18 kilométerre is komoly sérüléseket okozhatnának.
    A tanulmány fennmaradó része azzal foglalkozik, mi történik azokkal, akik esetleg túlélik a robbanásokat, és pár mondat után kiderül, hogy könnyen lehet, egy világméretű konfliktusban ők járnak rosszabbul. A robbanásokban keletkező, elképesztő mennyiségű korom (az elégett emberekből, épületekből, növényekből és egyéb anyagokból) egy része olyan vastagságú felhőréteget hozna létre a felsőbb, lassabban öntisztuló légrétegekben, melyek kitakarnák a napsütés legnagyobb részét, ezzel akár 20-40 Celsius-fokos átlaghőmérséklet-csökkenést okozva világszerte egy héten belül. A hőmérséklet-különbség miatt óriási szelek támadnának, komolyan felerősítve az időjárási anomália mellékhatásait, melyeket összefoglaló néven csak nukleáris télként emlegetnek a kutatók.
    http://index.hu/tudomany/til/2017/01/07/az_atomhaboru_nagyon_egeszsegtelen_lenne/

  49. 52:
    Az egyértelmű, hogy atomháborút nekünk nem érdemes túlélni, legfeljebb rövid ideig, hogy megtapasztaljuk, ennyi! Már, aki kíváncsi rá.

  50. 52:

    Ugye ha légköri robbantás történik akkor nincs elégett cucc, ergo nincs korom sem és nincs ezért semmi következménye sem a nemlétező koromnak.

  51. 50. Ez van. Ahogy Egy komoly ember mondta:”Érdemes legalább a rajtvonalhoz felállni”. Az emberek 99%-a még az eljövendő versenyhelyzetbe sem mer belegondolni, nemhogy futócipőt venne.

    Magam részéről én elégedett vagyok. Ahányan mi vagyunk és amennyire felkészülhetünk az a szint elég. Ha ez nem elég(könnyen lehet)akkor ott én már nem is szeretnék tovább létezni. Az már olyan szintű élet amit és akik esetleg túlélnek, most még csak nem is sejtenek. Idővel rá fognak jönni, hogy nem a legrosszabb opció a halál, hanem a folyamatos szenvedés.
    Ellenben minden tiszteletem a tied Jövőnk mert te is tényleg mindent megteszel, mint ahogy jómagamról is ezt szeretném gondolni.

    Nyilván a lehetőségek,kondíciók nem egyformák, így nincs egy követhető út.
    Arról nem beszélve, hogy az emberek még nem emberek teljesen. Így könnyen bekövetkezhet az, hogy a legteljesebb tervezés mellett is 2-3 éven belül egy sikeres túlélő csoport “megeszi” saját magát, holott lesz kajájuk.
    Ha a csoport vezetője nem elég fejlett szellemi értelemben, akkor szinte borítékolható a csoport magába dőlése. Sőt valamelyest a tagoknak is azoknak kell lenniük, hogy egyáltalán kövessék. Én nem tartom magam vezetőnek.
    A szabályokat amiket hoznak(akármilyen retorziók is vannak) külső kényszerítő ereje nem elég önmagában, oda egy kicsit több kell.
    Ha nincs több, akkor a csoport sem lesz más, mint egy halálfélelemtől(főleg abban a környezetben) átitatott emberszerű majomhorda. Valószínűleg nem egymás feleségét fogják megdugni, mint ahogy ma teszik a közösségekben(békeidőben) ami egy lehetséges konfliktusforrás, mert a félelem nagyobb úr lesz ennél. De millió és egy módja van, hogy a millió és egy kialakulható konfliktusnak milyen véget vessenek. Ebből csak az egyik az, hogy a legerősebben alvás közbeni gégemetszést hajtsanak végre.

    Vajon a csoportok mi alapján állnak össze? Mert mint tudjuk a demokrácia nem működhet, pusztán funkcionális alapon sem.
    Egy ideig(amíg) a külső fenyegetettség réme nagy, majd el szavazgatnak és be is tartják, de ebből tartós felvirágzás nem lesz.

    Azon kívül egy bolygón lakunk, a mi kis társadalmunkat megismerhetjük a jelenlegi ismereteink fényében. Sőt állítom, hogy le is modellezték az összeomlás várható folyamatát mindenféle értelemben, ami eléggé tökéletes lehet.
    De magát a bolygót is érheti kívülről olyan hatás ami mindent keresztülhúzhat. Nyilván erre nem lehet felkészülni, pontosabban némelyikre igen. Eleve az a képzet, hogy bárhol biztonságban vagyunk nagy tévedés, tévképzet. Azt megvizsgálni, hogy miből fakad az állandó biztonság utáni vágyunk, már sokkal érdekesebb.
    Ennek nem pusztán filozófiai haszna van. mert egy túlélő csoportban ugyanez a mechanizmus fog végbemenni öntudatlanul, ami végeredményben ugyanolyan jövőt fog hozni mint amilyen a jelenünk.

  52. 52 Éppen erről írtam két tanulmányt, a másodikat kb. 2 órával az indexes cikk előtt fejeztem be; micsoda véletlen btw.

    Az 1983-as, 1986-os és a 2008-as tanulmányok téves konklúziókat vonnak le, előbbi kettő még csak-csak stimmel az adott időszakra vonatkozóan, bár a tűzvihar elmélet nem, de a 2008-as teljesen rossz, mert a bemenő input (megatonnás töltetek) ma már nincsenek. A lehűlés nem lesz annyi, globális sugárszennyzés se lesz (akkora).

    55 Balázs, 🙂 mindketten tudjuk, hogy értem, amit írsz és egyetértek azzal, amit írsz.

  53. @42,44: Azért látszik mekkora gyakorlati érzéke van itt az átlag népnek, a lapostetőt nem kell szigetelni, mer már le van! Az esővíz csöveken van levezetve a tetőről amit akár egy pet palack is el tud tömíteni (gyakorlati tapasztalat). Minden más szempontból a Balázzsal egyet kell értenem, s kíváncsi is lennék az általa létesített elektromos rendszer paramétereire úgymint napelem max. teljesítmény,töltésvezérlő, akku kapacitás, inverter típus, teljesítmény, stb. (én is ilyent építettem, illetve folyamatban van), ha nem titkos.

  54. Balázs,
    “2-3 éven belül egy sikeres túlélő csoport “megeszi” saját magát, holott lesz kajájuk.”
    “Azt megvizsgálni, hogy miből fakad az állandó biztonság utáni vágyunk, már sokkal érdekesebb.”
    Egyetértek.

    Mikor behozták azt a jogszabályt, hogy vendéglátó helyeken tilos a dohányzás, viszont a szabályszegők bírságolását egy időre felfüggesztették, én nem találkoztam olyan dohányossal, aki ne gyújtott volna rá, ha épp ingere támadt cigarettázni. Mondván, nincs fenyegetettség, akkor nyugodtan cigizhet.

    A “horda” tagjai meg csak cigiztek egészen addig míg a hatalom meg nem fenyegette őket.
    A kérdés jogos. Vajon kikből fog állni a túlélő csoport? Azokból, akiket, ha nem fenyegetnek meg, magasról tesznek a közösen hozott szabályokra?

  55. Üdvözlet mindenkinek.
    Gyakorlatilag amióta az oldal létezik, azóta rendszeres olvasója vagyok. (A domaint még 2007-ben vásárolta meg Tibor bácsi, és, ha jól emlékszem, 2008 óta létezik maga a weboldal. Lassan 10 éves lesz.)
    Ez idő alatt talán kétszer, ha hozzászóltam a bejegyzésekhez, mindig “passzív” látogató voltam. (Ennek okait ki tudnám fejteni, de most ez teljesen lényegtelen.)
    A témához.
    Vízi közmű tervezéssel foglalkozom több, mint 8 éve. Végzettségem csak középfokú, de szintén ebben a témában (is) van.
    A bátyámnál dolgozok, aki szintén vízi közmű tervező, de ő már 20 éve ezzel foglalkozik. (Többszörös felsőfokú végzettséggel.)
    A következő sorokat nem kötekedésnek, és nem okoskodásnak szánom, csupán úgy vélem a cikk és az eddigi bejegyzések elolvasása után, hogy érdemes leírnom néhány mondatban, hogy mégis hogyan működik a jelenlegi ivóvíz ellátó és szennyvíz elvezető rendszerünk.
    Kezdjük először azzal, hogy hogyan kerül ivóvíz a csapba. Többször felmerült, hogy pl. egy 10 emeletes lakóházban nem lesz víz. Miért? Az ivóvíz rendszerben a víz nyomás alatt van. Mitől lesz benne nyomás? Hát attól, hogy VÍZTORONY van mindenhol. A 10 emeletesekben úgy van víz, hogy a 10 emeletesnél egy magasabb hidroglóbuszba (víztoronyba) felnyomják a vizet, onnan pedig “legravitál”, pontosabban a közlekedő edények törvénye alapján “magától” felmegy a 10. emeletre a víz. Természetesen jöhet a kérdés (jogosan), hogy akkor, ha nem lesz áram, akkor hogy megy fel a hidroglóbuszban a víz, és az is honnan jön? A víznyerő kutak fix telepítésűek az országban már a 60-as évek óta. Megvan, hogy melyik víznyerő hely mennyi vizet tud “adni” óránként vagy naponként. Ezeken a helyeken van egy úgynevezett “feladó szivattyú”. Ez a szivattyú van közveztlen kapcsolatban a környékbeli hidroglóbuszokkal, ezek nyomják oda fel a vizet. Természetesen elég nagy teljesítményűek ezek a szivattyúk. Áramkimaradás esetén (pl. 2-3 nap) sem az történik az, hogy totálisan eltűnik a víz a csapból, mert – részben a hidroglóbuszok kialatíása miatt – van egy puffertározó kapacitás. Ezen kívül, ha nem lesz áram, akkor természetesen a feladó szivattnyúk sem mennek, de (nem megnyugtatás képpen, csak információ) erre az esetre van szinte mindenhol dízel aggregátor telepítve. Általában úgy vannak méretezve, hogy nagyjából 1 hét folyamatos üzemet elműködjenek a feladó szivattyúk az aggregátorról. (Ennél valójában valamivel több ideig működnek, mert pl. az éjjeli időszakban nem kell folyamatos ellátást biztosítani, a felhasználás minimális. Nappal is azért mennek, hogy a hidroglóbuszokban lévő vízmennyiséget fixen tartsák.) A lényeg, hogy, ha beindulnak az események, nem azonnal fog eltűnni a víz a csapból. Az aggregátorok leállása esetén (elfogy az üzemanyag) is szerintem megpróbálják kitolni az üzemidőt a lehető leg hoszabbra. (Jelenleg is vannak a vízműveknél vész forgatókönyvek, van, ahol ezeket el is próbálják.) Tudom, egyszerű, hogy csak tankolni kell az aggregátorba, és már megy is minden, de amúgy tényleg így van. Egyedül a kérdés az, hogy lesz-e valaki, aki ezt megteszi. (Elsősorban a vízműnél fog ez eldőlni, hogy ki hogyan cselekszik, üzemanyag lesz, a letárolása folyamatos náluk, persze azért ott sem korlátlan mennyiségben.) Budapest. Nem sokan tudják, de Budapest egyik legnagyobb víznyerő helye a Gellért-hegy alatt lévő nyersvíz lelő hely. (Jelenleg is fegyveres őrök őrzik.) Nagyon leegyszerűsítve, ami annál lejjebb van, ott lesz víz. Mivel a város egyik legmagasabb pontja, így oda nem kell felnyomni a vizet. Egy éredekes közbevetés, hogy pl. nem mindegy, hogy mikor kezdőnek el az események (“geddon”), az év melyik szakaszában. Télen jóval kisebb a lakossági vízfelhasználás, mint nyáron. Télen nem öntözik a kerteket, nem locsolják a hőség miatt az utakat, nem mossák az autókat, sőt, még otthon is van, hogy ritkábban tisztálkodnak az emberek. Ha az össz fogyasztás kisebb, akkor a meglévő puffer kapacitás is hoszabb ideig elég.
    Szennyvíz elvezetés.
    Alapvetően a szennvíz elvezetése gravitációsan történik. Természetesen előbb-utóbb nem lehet jobban egyre csak mélyebbre menni a vezékkel, így szennyvíz átemelőkre van szükség. Ezek az átemelők hasonlóan az ivóvíz feladó szivattyúkhoz, aggregátorral vannak ellátva (azért nem mindegyik). Ezek az átemelők vagy közvetlenül már egy tisztitó telepre, vagy esetleg egy másik átemelőbe nyomják a vizet. Felmerült többször, hogy mi lesz, ha feljön (visszajön) a szennyvíz. Először is, magas lakóházakban ez nem tud előfordulni. A 10 emeletes lakóházakban lévő lakásokból a szennyvíz biztos, hogy el fog menni, de gondolom ez nem újdonság, hogy a tök függőleges csövön a szennyvíz “leesik”. Nyílván, ez akkor fog menni, ha lesz víz, amivel lehúzzák a WC-t. Innen a szennyvíz az utcákban lévő gyűjtő aknákba vándorol, ez már egy szennyvíz elvezető gerinc vezeték, ez az esetek nagy részében még mindig gravitációs. Eleve, ennek a csővezetéknek is van már egy tározó kapacitása. Innen (az utca alatti vezetékből) fog tovább gravitálni egy másik gerinc vezetékbe, vagy egy átemelőbe. Ha lehet biztosítani az átemelő működését, akkor a szennyvíz előbb-utóbb be fog kerülni egy tisztító telepre. A nagyobb gond itt lehet természetesen, mert azért egy ilyen üzemet már nem lehet hoszabb ideig üzemeltetni aggregátorról. (illetve lehet, de akkor ott több ember lelkiismeretes munkájára van szükség, mind azelőtt) Valaki megjegyezte, hogy nem lesz elég víz, hogy a csőben elvigye a szennyvizet. Nagyon jó meglátás, a jelenséget úgy hívják, hogy “körülfolyás”. Alap esetben ez akkor szokott előfordulni, amikor vagy túl nagy a lejtése egy vezetéknek, vagy amikor egy relatvíe nagy átmérőjű vezeéktbe csekély mennyiségű szennyvíz kerül. Pl. egy 100 méter hosszú szakaszba egy “adag” nagy WC utáni vízmennyiség kerül. A fekáliás víz biztos, hogy nem fog végig menni a 100 méteren. (cső ellenállás, viszkozitás.) Tehát ez nem csak geddon esetén probléma, hanem már 60 éve az. Erre megoldást az jelenthet, hogy még több vizet kell(ene) a vezetékbe engedni. Éppen ezért, annak idején, amikor a városok mai utcáit megtervezték, akkor ezzel számoltak is, és azt a megoldást választották, hogy úgymond “egyesített” rendszert építettek. Mivel egyesítettek mit? A szennyvizet a csapadék vízzel. A nagyvárosok jelentős részén, (a belvárosi részeken elsősorban) az út menti víznyelők egyenesen a szennyvíz elvezető rendszerbe vezetnek. (nincsen külön csapadékvíz elvezető rendszer, de egyre több helyen van) Ezek úgymond rásegítenek a szennyvíz folyamatos “távozására”, persze ennek megvannak a maga hátrányai is, ezt most nem részletezem. Nagyvárosokban, magasházaknál, ahol nagy a népsűrűség, ott geddon esetén, ha normálisak lennének az emberek, akkor szimplán a házak közötti területeken nagyméretű ülepítő medencét ásnának, és komplett lépcsőházakat lehetne oda rákötni. Kapásból egy csomó probléma megszűnne, a mai napig van olyan település Magyaroszágon, ahol nincsen közterületi szennyvíz elvezetés, ott megy minden úgy, ahogy az elmúlt 100 évben.
    Felmerült a 10 emeletes épületek tetején összegyűlő csapadék vizek gyűjtése. Készítettünk erre konkrét számításokat, hogy mekkora a tetőfelület, hány ember él az adott tetőfelület alatt, és mennyi a teljes vízigényük kizárólag a wc ölbítésére. Nem elég a tetőfelület. (Nyílván azért nem mindegy, hogy mennyi csapdék hull, egy éves átlaggal lehet ilyenkor számolni.) A gyűjtése jelenleg is megoldott, az itt keletkező csapadék vizeket egyeneses beleveztik a szennyvíz rendszerbe. A panel lakások szinte mindegyikében vagy egy (gyárilag) fával leválasztott része, kb. egy 30×50 cm-es rész. Valahol a bejárati ajtó mellett, valahol egy másik ajtó mellet van ez a rész. Ebben egy zöld, kb 160 mm átmérőjű cső van függőlegesen, na ez az esővíz a tetőről. Nem akarok tippeket adni, de, ha ezt valaki megbontja, akkor ott a lezúduló esővízből meríthet magának. 🙂 Alap esetben (ezt is valaki felvetette, hogy gyakorlatiasság hiánya) minden tető le van kátrány réteggel burkolva. Kétévente cserélik őket, de újabban egyre jobb minőségű anyaggal oldják meg, így a csere is egyre ritkább. A lényeg, hogy, ha egy 10 emeletesben csak az esővízből akarják megoldani az öblítést, akkor az nem fog menni mindenkinek, ahhoz mindenképp pótlni kell más forrából a vizet. 4-5 emeltes ház esetében már határeset a dolog. Ezzel itt megint az a probléma, hogy a rendelkezésre álló víz hogyan oszlik el a lakások között ugye…
    Jövőnk nevű felhasználót sajnos nem ismerem személyesen, (annyit kiderítettem, hogy Hetesi Zsoltot személyesen ismeri, ennyit árult el róla Zsolt egy tavaly februári előadáson, amikor megkérdeztem, hogy ismeri-e:) ) de a leges leg fontosabbnak azt tartom tőle, hogy az embereknek valamilyen szinten össze kell fogniuk.
    Hozzá első sorban az lenne a kérdésem hogy a weboldalát miért helyezte off állapotba, (nagyon szívesen adok neki ingyen tárhelyet, ahol bármilyen tartalmat elhelyezhet, bár a mostaniáért fizetni így is kell érte neki, én még a domaint is szívesen kifizetném neki, csak legyen tartalom) Továbbá még, hogy szélsőséges esetben Győr és Pápa miért kapna stratégiai nukit? Győrben a 12. Arrabona Légvédelmi Ezrednél semmi, de tényleg semmi nincsen, ami indokolná az atomfegyver alkalmazását. A 30+ éves KUB légvédelmi rakéta nem hinném, hogy olyan nagy veszélyet jelente az Oroszoknak, Pápán meg van 3 db. C-17-es csapat/teherszállító gépünk, oké, most nagy fejlesztések vannak folyamatban ott, de első sorban infrastruktúrára mennek azok is. Kecskeméten még érthető lenne talán a Gripenek miatt, Tatán a páncéltörőknél megint csak nem tudom, hogy a még pár üzemképes T-72 megér-e egy nukleáris robbanófejet. Vagy csak tutira akarnak menni?:D Ha nem indok a katonai eszközök és infrastruktúra kiiktatására, akkor a civil lakosság megtizedelése lenne a cél végső soron? Közben míg írom ezeket a sorokat, hallom a rádióban, hogy Lengyelorszába megérkezett az első 350 fős amerikai katonai csapat az Orosz “aggresszió” és az elmúlt hadgyakorlatok ellesúlyozására. Összesen 3500 fő érkezik. (Bocsánat az off topikért.)
    Szóval részemről ennyit a vízről, nagyon remélem, hogy nem érti senki félre, és nem “okításnak” fogják fel a hozzászólást. Főleg nem Jövőnk, én laikus vagyok, de nagyon érdekel a téma, a létező összes hozzászólást elolvasva nagyon sok hasznos infót megtudam már, csak párszor olyan érdekesen felkapta a VIZET! 😀

  56. 59:
    Köszönet Ászi! Jól összefoglaltad. Személyes élmény. 1945 januárjában egy 6 emeletes ház (ma: Bajcsy Zs. 19/c) 3. emeletén laktunk. Víz csak a földszinten volt, onnan hordtuk fel a lakásba. Áram egyáltalán nem volt. A szennyvíz elvezetéssel nem volt probléma.

  57. 59 Én is köszönöm az infókat!

    Győrt nem emlékszem, hogy említettem volna. NATO-tagként a C4I-elv alapján, azaz röviden kat.-pol. vezetés, és NATO magasabb egységek miatt potenciális célpontok: főváros, Fehérvár (katonai vezetés + NATO gyorsreagálású erők), Pápa (NATO str. légi szállító ezred). Az oké, ha valami nincs feltöltve, de mind a gyors.reag. mind a str.lé.száll.ezred éppen azt jelenti, hogy gyorsan feltölthető.

    Weboldal? Fizetem, inaktív mert semmi értelme az egésznek. Szűk körben adok infót dögivel, és ennyi. 🙂

    Hetesi Zsoltal jó szakmai kapcsolatunk van; és emberi.

  58. 61. Hosszú idő után visszanéztem az oldaladra. Nagyon ütős lett a videó a Végrehajtó zenéjével. 🙂 Ajánlottam több ismerősnek is, de homokba dugják a fejüket. Garantáltan lelombozza még a legoptimistább embert is, bár én már edzett vagyok az ilyenekre. Az érv mindig az, hogy ők akkor már nem akarnának élni, meg egyébként is, ki akarhat atomháborút.
    Nem nagyon lehet vele vitatkozni emésztgetve a grafikonokat, talán csak annyit, hogy egy élő rendszer más, váratlan reakciókat is adhat, mint egy élettelen, zárt rendszer, persze az számunkra lehet még a negatívnál is negatívabb.

  59. 59 egy észrevételem lenne 🙂 – amiért Tibor bá’ amúgy indokolatlanul keresztre fog feszíteni megint – nevezetesen, hogy egy Európa elleni EMP (HEMP) csapás – ami protokoll az atomháborúban – esetén a dízel aggregátor nem fog működni.

    “OFF”

    (Lásd orosz K-sorozatú HEMP kísérleti robbantások: föld alatti telefon kábelek, felső vezetékek, radarok és dízel aggregátorok “égtek” szarrá, olvadtak meg. Egy 570km hosszú tel.vezetékben 2500A keletkezett és egy erőmű is bekrepált Kazahsztánban.
    Pedig azok csak kis EMP pukkanások voltak csupán, az 1961-es “127”-es 1,2kt 150km magasan, a “128”-as 1,2kt 300km magasan, az 1962-es “184 K3” 300kt 290km magasan, a “187 K4” 300kt 150km magasan és a “195 K5” 300kt 59km magasan, itt még csak nem is volt E3A, csak dipol E3A, aminek nincs hatása. Hol van ennek az ereje egy 400-500km magasságú 20 megáshoz képest, amikor az E3A geomágnesesen indukált árama (GIC) egyenesen arányos a hatóerővel, míg kis részben az E1 is.)

    ON

    Nem véletlenül tudja három éves kora óta a nagyobbik fiam, hogy mikor kell a kádat teleereszteni vízzel. 😀

    Amúgy pedig mindegy hol, ha feljönne a szar – nem fog, de más okból – akkor gebasz van; fertőzésveszély. Nyilván nem jön fel a 10-en (ezt valaki komolyan gondolja?!), de bőven elég lenne, ha a földszinti lakásban feljönne, onnantól az egész épület kampec.

    A fő probléma a kaja lesz. Az meg nem lesz, de nagyon nem.

  60. 62 Ha a sugárszennyezésre gondolsz, akkor szólok, hogy NAGY tévhitek uralják ám a “szakmát”.

    Ja, most értettem meg… a klímára célzol. Az nem az én szakterületem. 🙂

  61. 64. Igen, a klímára gondoltam. Nem esküdnék meg rá, hogy élő rendszernél is úgy működnek a dolgok, ahogy élettelennél. Ugyanakkor látom, hogy nagy a baj. Élő rendszer, de végstádiumú rákos betegként, semmi jóval nem kecsegtet.
    Amúgy jelenleg egy tízemeletes panel első emeletén lakom egy nagyvárosban, ami ott van a fő célpontok listáján. 😀 A szennyvíz már most is gondokat szokott okozni, mert sokan kukának használják a vécét. Mivel a szennyvízcső a tömb hosszában a földszintig függőlegesen fut, ezért a dugulás alattunk a legvalószínűbb, a kanyarban(pl. pelenka), így minket önt el először a szar. Az utóbbi egy hónapban háromszor voltak már itt a csőgörényesek. Legutóbb valami marhalábszár csontot dobtak bele, ami magasról zuhanva áttörte alul a csőfalat és a szennyvíz a földszinten ömlött ki a lépcsőházban. De ismerek olyan embert(szintén az első emeletről), akinek a lakását nyaraláskor elöntötte a fekália, a szobák is felteltek. A panelélet szépségei. 😀 Ez az infrastruktúra is rendszeres karbantartás nélkül szart sem, szó szerint.

  62. 66. Én is ezt fontolgatom, mert ez szerencsére csak albérlet. Mivel már az elmúlt években beleültetted a bogarat a fülembe 😀 , ezért valami optimális helyen gondolkozom. Csak hát én nem vagyok nyugdíjas, egy kis faluban meg is kell valamiből élni. A trend viszont az, hogy onnan menekül mindenki külföldre, esetleg nagyvárosba.
    Egyébként szerinted melyik az ország azon régiója, ahol kedvező áron vannak kertes házak(nem kell nagy, akár lehet nyaraló is, telekkel), C kategóriás emberek sincsenek és távol van a fő célpontoktól? Ilyet nem könnyen találok. Még Székelyföld is megfordult a fejemben, de ott már a család hülyének nézne.

  63. 67 Nehéz kérdést teszel fel nekem, északi részek, dél-nyugati részek. De ezzel most nem mondtam semmit, mert az adott település konkrét paraméterei a fontosak, és persze az, hogy felkészül-e vagy sem.

    Azért azt szögezzük le 😀 , hogy az én szakterületem a nukleáris hadviselés & fegyverkezés (hadtudományok különböző ágai), valamint geopolitika és konyítok az összeomlás utáni folyamatokhoz. A bejövő input a klíma és az energia, ami nem az én szakterületem. Ha a klíma téved, akkor mindjárt más a konklúzióm. Bár jelzem, a geopolitikai feszültség indokolatlanul magas és önmagában okozhat atomháborút, de csak nagyon extrém esetben. A klíma más tészta, ha az olyan szar, amilyennek itt és máshol nekem jelzik, akkor az atomháború több mint valószínű. Azaz miattam ne légy remete. 😀 😀 😀 Én sem vagyok az, bár gondolom, sokan azt feltételezik. Más kérdés, hogy szervezett felkészülés részese vagyok, de ettől még normális életet élek.

  64. 68. Volt itt egy hölgy fórumozó(már nem rémlik a neve), aki mások tanácsára beleugrott a kútba és utólag nagyon megbánta. A halkonzervei is lejártak, mert nem jött el a várva várt összeomlás. 😀
    Tőlem azért távol áll, hogy hibáztassak bárkit is egy ilyen döntés meghozatala után, mert szerintem hajlam is kell az efajta gondolkodásmódhoz. Vannak emberek, akik akkor sem ismerik fel a fenyegető veszélyt, ha az orruk előtt van, de ők nem is járnak ilyen fórumokra.

  65. 69:
    Az a hölgy (Kyra) úgy költözött egy kis falúba, hogy egyáltalán nem volt tisztában a körülményekkel. Legjobban az borította ki, hogy ugattak a kutyák, és túl hangos volt a templom harangja. — Ha alkalmas falut keresel, akkor vedd fel a kapcsolatot Janival.

  66. Mindenki éli a kis kényelmes megszokott életét.
    Ha lenne olyan
    aki, akár külföldről is megneszel valamit
    tudatná ha valami nem szokványos dolog történik
    mindenképp hasznos lehetne.
    Nem riogatásként,…
    de legalább tudnánk róla.
    Egy két hét, hónap is sokat jelentene.
    Olyan mondta aki ott lakik.
    Erdélyben…
    van egy hegy a nevét nem tudom, Bereck mellett
    Az egy természettől védett helyen lévő hadi raktár a hegyben.
    Vonat szerelvények járnak benne szóval nagynak mondható.
    Az a személy ott lakik és elmondta,
    ha felmegy egy helyre amit ő tud,rálátni a bejáratra.
    Amint elmondta, az addig egy kihaltnak volt mondható,
    de hónapok óta csak hordják és hordják a hegybe.
    Azt látja hogy hosszú teli szerelvények bemennek
    és üresen jönnek ki.
    A rakomány az zöld ponyvás vagy konténeres.

  67. 70. Tibor bá’
    Az a hölgy Tara volt, nem Kyra. Szívesen segítek, ha valaki házat venne Jásdon. Szerintem sok szempontból jó hely, bár Jövőnk szerint nem jól védhető.

    A Poós vízimalom eladó. Húzósabb tétel, 60 millió az irányár. Van egy viszonylag könnyen működésképessé tehető vízimalom, mellette egy családi ház, melléképületek, füstölő, stb. Hozzá tartozik 1 hektár föld. Azt nem tudom, hogy a kecskék, szamár, egyéb állatok járnak-e az ingatlanhoz. A látogatók miatt megélhetést biztosít, de árulnak ott kecskesajtot, lekvárokat, miegymást kiegészítőként. Egy éve halt meg a családfő, addig lovagoltattak, kocsikáztattak… Az anyuka a cukorbeteg kisfiával már nem tudja mindezt megcsinálni, így inkább eladnák.
    https://dh.hu/ingatlan/HZ378821/elado-haz-veszprem-megye-jasd-vizimalom-1-hektaron-csaladi-hazzal

  68. 72:
    Kyrától elnézést kérek. Remélhetően Pugacsov tud mit kezdeni ezzel az infóval.

  69. Van több eladó ingatlan Jásdon, de több évesek az infóim. Ha érdeklődik valaki, akkor megint feltérképezem, hogy mi a mostani kínálat.

    Elavult infóim alapján közös udvaros, elhanyagolt vályogházak már 2 millió körül is vannak, jó állapotúak 4 millió körül kezdődnek. Szőlőhegyen 150-200.000-ért lehet 1 hold földet venni, 900.000 körül masszív présházzal, közművek nélkül.

  70. Néhányan tényleg csak a mondatok első szavait olvassák el? Összeomlás előtt mi az akadálya hogy esővízzel öblítse le a W.C-t az ember? Nem összeomláskort írtam, vagy az utánt az előző hozzászólásaimban, hanem a jelen helyzetet.

  71. 75. Tibor bá’
    Rendben, de időt kérek hozzá. (legalább 1 hónapot) Ha valaki szeretne minél előbb infókat, az jelezze, hogy kapjam össze magam.

  72. 72:
    Szerintem sokakat az érdekelne, hogy hol van Jövőnk települése, és hogy miképpen lehet csatlakozni 🙂

    78:
    Tudom nem hiszel az ezoterikus marhaságokban, de egy családban történt jósálom szerint 3 hónapon belül történni fog valami nagyon nagy horderejű dolog. 🙂

  73. 79:
    Ha úgy adódik, mindenre rá lehet fogni, hogy nagy horderejű.

  74. Jani, köszönöm az információkat. Nézegettem a mapson Jásdot, jó kis falunak tűnik, az elszigeteltsége előny az összeomlás szempontjából és egyben hátrány is, ha városba kell bejárni dolgozni. Ezért vagyok nagy dilemmában, mert le lehet ugyan költözni falura, de egy konyhakertből nem igazán lehet megélni a mai világban. Engem a 10 millió alatti, jó állapotú családi házak érdekelnének nagy kerttel. De igazából én se tudom, hogy mit akarok, ez a legnagyobb baj. 😀

    79. Ez engem is érdekelne, de egy ilyen sűrűn látogatott, nyilvános fórumon nem lenne okos tőle megosztani a nagyérdeművel. 🙂

  75. Az összeomlás, valamiféle túlcsordulást jelez, de az vissza szokott állni alapszintre, tehát korrigál.
    Akár tetszik, akár nem az ember sem több a piaci árunál.
    Korrigál, értékben, mennyiségben a piachoz, jelen estben az életfeltételeihez.
    Hogy miképp, mikor, milyen volumenben ezt páran már tudhatják, persze találgatni lehet. Bár sokak szerint 10X vagyunk többen a kelleténél, mármint nem a magyarság, hanem a faj.
    Nincs konkrét infó és nem is lesz kihirdetve az tuti.

  76. 71. Xander

    “A rakomány az zöld ponyvás vagy konténeres.”

    Az USA hordja oda a hadianyagot, Oroszország megtámadásához…

  77. Kishantoson zajlik egy beszélgetéssorozat a jövőről. Szombaton lesz a következő rész, amire péntek délig lehet jelentkezni a kishantos#datatrans.hu címen. Érdeklődőknek szívesen átküldöm a meghívót, telefonszámokat.

    „A jövő a gyermekeké!
    De hogy milyen lesz az a jövő, az rajtunk felnőtteken múlik. Mindannyiunkon!
    Ennek a gondolatnak a jegyében indítottuk el
    “Azonnal hagyjuk abba!” címmel sorozatunkat Kishantoson,
    hogy számba vegyük, hogy mik is azok a dolgok, amelyeket AZONNAL abba kéne hagyni, és mik azok, amelyeket
    AZONNAL el kellene kezdeni ahhoz, hogy legyen élhető, biztonságos jövője gyermekeinknek.
    A sorozat 4. programja Kishantoson 2017. január 14-én 11.00-től 17.00-ig kerül megrendezésre.
    Ezúttal olyan témák kerülnek sorra, melyben meghatározzuk, hogy mit kellene azonnal elkezdeni az alábbi területeken:

    Ertsey Attila öko-építész – Fenntartható építés, települési stratégiák és energiarendszerek

    Ács Sándorné agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök – A fenntartható földhasználati rendszer alapelvei
    Szeretettel várjuk rendezvényünkön, és arra kérjük, hogy küldje tovább rendezvényünk meghívóját ismerőseinek barátainak.”

  78. 67.
    Délalföldön, Baja és Szeged környékén még nagyon olcsón találni kertes házakat.A Jófogáson megnézhetitek.

  79. 87.
    Az ország mely részei azok amik kerülendők, és melyik az ami ajánlott szerinted?
    Illetve milyen környezeti szempontokat érdemes figyelembe venni?

  80. 88 Chani, már tegnap is írtam valakinek, hogy nehéz kérdés – nem igazán a szakterületem a mezőgazdaság, pláne nem a víz kérdéskör – nekem szakember mondta, hogy Délalföldet felejtsem el, és hogy északi és dél-nyugati részek jók.

    Az adott település földrajzi fekvésén (ebbe beletartozik a mezőgazdasági és ahhoz szorosan kapcsolódó paraméterek) túl, számos tényező fontos, így egy-egy konkrét települést elemzés után lehet ilyennek vagy olyannak minősíteni.

    Fontos: ne legyen a főváros közelében, se egyszámjegyű főút vagy autópálya közelében, se nagyváros közvetlen közelében… amolyan eldugott helyen legyen, de ne a “világvégén”, hogy élni tudj, amíg a világ még világ. Védhetőség fontos szempont, meg értelemszerűen a kaja előállítási képesség (mezőgazdaság és állattenyésztés), ahogy a víz is. Nehéz erre konkrétan és röviden válaszolni. Egy ideális település attól lesz ideális, amit fentebb röviden írtam + tudatosan, szervezetten és szakszerűen készülő csoport él ott vagy költözik oda. A kettő együtt, önmagában az egyik megléte esetén nem megfelelő a település. (Gebasz utáni önszervezés, alá Jericho sorozat nem fog működni.)

  81. Csak úgy kíváncsiságból megnéztem a neten ezeket az úgynevezett élőfalvakat. Többnek van saját honlapja is(pl. Visnyeszéplak, Gyűrűfű). Az első furcsaság, ami feltűnik, hogy a norvég civil alap bábáskodik felettük(sorosék egyik polipkarja), meg ilyen egyéb libsi civil szervezetek. Lehet tudni, hogy mi ennek az oka, hogy pont azon szervezetek támogatják ezeket az ökofalvakat, amely mentalitás az évszázadok alatt a magyar vidéket kivéreztette? Ez valami perverz élvezkedés a háttérhatalom részéről?

  82. 90. Pugacsov elvtárs
    Szerintem egy oka lehet, hogy a kormány inkább ellenséges az ilyen kezdeményezésekkel szemben, nem annyira támogató. Kishantos is „gyanús” ebből a szempontból a részben dán háttérrel.

    Egy másik ok lehet, hogy lekötelezetté tenni a potenciális túlélőket, hátha könnyebben elfogadják, hogy az összeomlás utáni világot is a Soros-félék irányítsák. Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy eleve úgy szelektálnak, hogy liberális értékrendű prepperközösségek szerveződjenek.

    Ha elhúzódó hanyatlás lesz, és szaporodnak majd a hasonló közösségek, akkor az elsők lehetnek hangadók, irányadók. Ha mindenképp mozgalom szerveződik, akkor már (azt is) az ő strómanjaik vezessék. Ha legyőzni nem tudod, állj az élére elv mintájára.

    Ez persze csak ötletelés, nem szeretnék senkit megbántani, vagy meggyanúsítani, aki élőfaluban tevékenykedik.

  83. …Nyugat ­Kínát 17 évvel ezelőtt egy hatalmas földrengés rázta meg, és egy bánya beomlott. 118 bányász meghalt, csak néhányukat sikerült kimenteni. Az 59 éves Cheung Wai­t csak most találták meg a bánya újranyitásakor, nagyon rossz fizikai és mentális állapotban, de élve. Szerencséjére egy olyan helyen rekedt bent, ahova nemcsak friss levegő jutott, de a hasonló szerencsétlenségek esetére több száz ember számára bekészített nagymennyiségű rizshez és vízhez is hozzáfért. Ezeken felül patkányokat evett és mohát…

  84. …Svájcban ~306.200 atombunker van! Ezek kapacitás 114%, azaz több, mint az ország lakossága, befogadóképességük ~8 millió fő. Mindegyiket ellenőrzik, felújítják pár éve. Építési engedélyt ma már csak úgy adnak, ha a delikvens óvóhelyet is épít. Mindezt törvény írja elő, illtve szabályozza. (Jövőnk 2015/03/01)

    …néhány statisztika megemlíti, hogy 420 000 gépkarabélyt tárolnak magán otthonokban, nagyrészt SIG SG 550 típusút.
    Ezen felül körülbelül 320.000 nem katonai szolgálatban lévő gépkarabély és pisztoly van privát tulajdonban, minden automata, változtatható üzemmódú fegyver át van alakítva félautomata üzemmódra. Ezen felül, magánkézben van több százezer félautomata kisfegyver. A magánotthonokban található lőfegyverek becsült száma 1,2 millió és 3 millió között van.

  85. 88 Chani
    Össze-vissza beszél mindenki.
    Nincs időm/erőm/kedvem mindenhez hozzászólni.

    A lakhely kiválasztásánál azokat a szempontokat !kell! figylembe venned, amelyek a képességeid szerint legjobban megfelelnek a terveidnek.
    A képességeidet CSAK te ismered igazán, és remélem vannak terveid is. (Ne mond el!) Vagyis a döntést neked kell meghoznod.
    Ha jól döntesz az neked lesz öröm, vagy fordítva.

    Sokat beszéltem.

  86. 91. Igen, ez a másik furcsaság, hogy a magát nemzetinek mondó kormány zsigerből gyűlöli az ilyen kezdeményezéseket. 🙂 Nekem nem tűnik úgy egyelőre, hogy ezek különösebben sikeresek lennének, kívülről vegetálásnak látszik. Somogyvámos körül túl sok a hókuszpókusz, egy másik részük inkább hippikommúna(attól is mentsen meg az isten), aztán mutatóban vannak a régi magyar hagyományokon alapulók, de azokat meg sorosék pénzelik. Feje tetejére állt világ.

  87. 90 Nem írom le, melyik szervezet kezdett először felkészülni a gebaszra kishazánkban. Naná, hogy az “elit” bábáskodik egy néhány felkészülő helyen. Van egy-két érdekes építmény; szintén nem írom le hol. (Ahogy Dél-Amerika déli részét is békén fogják hagyni.)

  88. 94.
    Mi már döntöttünk, csak kíváncsi voltam egy hozzáértőbb véleményére is. Köszönöm a bátorítást. 🙂

  89. Gyűrűfűről közeli ismerőstől tudom, hogy nem igazán működik.
    Ami kicsit döcögve megy, az Magfalva, meg még pár család önszerveződése. Mindegyik kicsit másképp csinálja.

  90. 98. És még ez a döcögés is kívülről behozott energiával működik. Túl sok az oktatás, nyaraltatás, idegenforgalom. Ha valami működik, azt nem oktatni kell, hanem csinálni. Ez az, amit nem igazán látok sehol.

  91. 95., 96.
    És közben senkinek nem tűnik fel, hogy az elit egyik tagja, Károly angol herceg járja a Székelyföldet, vásárolja az ingatlanokat (nem is olyan jó minőségű földeket) és dicséri a helyieket, milyen jó a természettel való szerves együttélésük, a földművelési módszerük (két koszos tehén+ eke:-)). És – nyilatkozgatja, hogy ez a jövő. Vajon mit akarhat ott és miről beszél? Plusz egy csomó mezőgazdasági kisvállalkozásba résztulajdont is szerzett.
    Egyébként – és megint csak nem hazabeszélek – de már írtam, hogy Erdélyben (akár román, akár magyar vidéken) még megvannak a Falvak (még ha nem is a XX. század eleji szinten). Tudás, közösség, szolidaritás mind egyben van, nem kell kívülről szerezni (szervezni) idegenektől (-ből)!. Hála Istennek nem sikerült teljesen tönkretenni a falút nem tudták a komenisták. A falun belüli kapcsolatok erős rokonsági köteléken alapulnak, így nem valószínű, hogy geddon esetén egymást rabolnák. Inkább éhhalálig megosztanák egymással amijük van (tudom, mert ismerem őket).
    Aki erős közösségre vágyik, az oda menjen, ne az itteni romfalvakban keressen menedéket. Igaz csak a fiának lesz szava a falugyűlésen, de ha megbecsüli magát, befogadják és megvédik.
    Ha valami lesz, elhúzom a csíkot családostól innen Erdélybe. És Máramaros felé megyek, Beszterce vidékén keresztül. Mert igaz, hogy román vidék, de kemény becsületes és dolgos emberek lakják. Nem lehet akkor baj, hogy úton lévő embert ne segítsenek ki.

  92. 100 Sokszor mondom, amihez nem értek, arról nem pofázok, hanem figyelek és tanulok. Abszolúte igazad van. Én csak azért nem említem soha Erdélyt, Székelyföldet, mert nem ismerem, soha nem jártam ott. Tökéletesen látod, ha van még igavonó állat és igavonó állat által húzott eke stb., akkor ők igen jó eséllyel vágnak majd neki, főleg ha még olyan gabonát (és mást) vetnek, amit a következő évben is el lehet vetni és nem kell megvenni. Ehhez sem értek, de valaki úgy tájékoztatott, hogy a mai búzához kell vmi vegyszer, különben akár mérgezővé is válhat, szemben a “régi” búzval, ami újra és újra elvethető, csak a kisebb terméshozama miatt veszteséges és senki nem veti. (HA TÉVEDNÉK, kéretik kijavítani, vagy töröltetni Tibor bá’-val!)

  93. 101.
    Pedig bár mire meg mertem volna esküdni, hogy jártas vagy azon a vidéken.
    Egyébként semmi különös nincs bennük (mint itt a 40-50-es évek faluvilága). Csak a jövőbeli előnyük az a mostani a hátrányuk, nevezetesen, hogy el vannak maradva egy két dologban az itteni viszonyokhoz képest. De ne aggódj, keményen dolgoznak rajta, hogy elérjék a nyugati szintet. Remélem hamarabb bejön a gebasz, mint leépülnek a médiának köszönhetően.
    Megérné elmenned oda, mert ha nem is lenne mit már tanulj tőlük, de megismernéd milyen melegszívű népek. Soha nem lehet tudni, hogy – ne adj Isten – nem kell-e egyszer feladnod az itteni védvonalat, és akkor jól jön egy keleti kapcsolat (mert gondolom abba az irányba vonulnál vissza és nem a szivárványos mecsetes nyugatra :-)).
    A vetőmagokról annyit, hogy a nagygazdákat leszámítva, sokan a régi anyagból fognak magot és ha már “öreg”, cserélnek más vidékkel. És tényleg még vannak akik állattal dolgozzák meg a földet. Na meg van még kijáró csorda, birkanyáj, háztáji és a “haladók” által gúnyolt gatyaszíj parcella és az ezzel járó vetésforgó. Nekem is van vagy három hektár szántom vagy hét helyen:-).

  94. Az önfenntartáshoz még ezt a honlapot ajánlanám:
    http://nabukodonozor.webnode.hu
    Elég jól csinálja a pasas, kint laknak egy Isten háta mögötti tanyán. Kútvízet isznak, napelem és aggregátor az áramforrás, kézi mosógéppel mosnak, tartanak lovat, tehenet, birkát, kecskét, nyulat, tyúkokat. Ők már majdnem élesben csinálják.

  95. 102.
    Valóban más még ott a szemlélet. Ott van például nagyapám szülőfaluja. Ha odamegyek, úgy érzem, mintha mindig is ott éltem volna.
    De menekülési lehetőségként sajnos nem jön szóba. Más-más okból, de korábban és most sem sem tudnék odaköltözni. Meg a távolság is hatalmas a hirtelen odameneküléshez.
    https://www.youtube.com/watch?v=rwGaLtOg_S4
    Irány Árkos!

  96. 57.
    Gartai

    Utánanézek a rendszer paramétereinek. Egyben vettem mindent egy villamosmérnök srác állította össze, de az invertert le kellett cserélnem, mert a védelem elég szar volt benne. Az egy 5.5 kw-os masszív tekercselésű darabra. Azt apám intézte valahonnan külföldről mert ő is elektromos szaki, én nem vagyok az. Az előző invertert a segítségem vágta haza, hogy bedugott állapotban kapcsolta be, de előbb megnyitotta a vízcsapot, hogy menjen a szivattyú, de lehet, hogy mást is bénázott pomt nem voltam itt. Így egyből leterhelte és kámpóra vágta. Mind a 6 bizti egyből durrant.

    A legnagyobb gondom, hogy ha túltölt akkor is kikapcsol. És hogy kevés a napelem meg az aksi is:-)
    Majd leírom !

  97. 68.
    Északi részt említettél…
    Ott alig van élhető,összetartó falu.
    Mátra mindenütt sanyaruság,és szegénység.
    Jobbára csak a nyugdíjból élő öregek maradtak.
    Zemplénbe nincs ismeretem.
    Voltam SzentKúton az ami régebben nagyon jó falu volt és ma is lenne, jelenleg siralmas lepusztított állapotban.
    Egész Nógrád és BAZ el van norvégosodva olyan szinten hogy mesterséges szaporításnak tűnik.
    Ha egy magánházikó pár hétre nem lakott, a vízvezetéket is kitépik a falból,mindent tulajdonba vesznek.
    Talán Diósgyőr ami szép,rendezett
    és Abasár az fejlődő.
    Jobbágyi. -itt van a földbe ásva egy kormányzati menedék ilyen időkre,de nem hihető hogy a kedves vezető ide vágyna.

    Ha van egy ilyen jó lapod, az átlag halandó számára is érthetően össze kellene foglalni mindazt amit itt-ott nagyon szakszerűen tudatsz.
    Nyilván nem a feladatod lenne az alap dolgokat elmagyarázni,de néha nehéz követni a repkedő kilotonnákat és HEMPeket.
    Van aki azt se tudja ki fog ide akármit lehajítani,
    és miért épp a magyarokra haragszik,de nem a svájciakra,vagy épp a tiroliakra.
    Ahogyan a hírek jönnek a Trump biztosan elnök lesz.
    Egyre inkább észreveszi a lehetőségei behatároltak.
    Jó viszonyra kíván váltani az oroszokkal,Kínával.
    Sörös búsulja hogy HC.-t pénzelte, mert ez se jött be.
    de majd az euró bukására fogad és azon nyerni fog.

    US mint a NATO legerősebb állama, talán lesz beleszólása a jelenlegi arcoskodás leállítására.
    Ha nem a politika befolyásolja a dolgokat rossz irányba,
    az éghajlati anomáliák,vagy népesedés hogyan tudja indokolni az európai lakosság gyérítését,vagy kiirtását.
    Az a másik,hogy itt nincs lakosság expanzió hanem inkább egy fogyó és elöregedő tendencia.
    Én inkább a napi munkával vagyok elfoglalva,
    mint ez olvasható is,
    keveset értek a hadmérnöki kérdésekhez.
    Ezek a tűlélő kérdések többeket foglalkoztatnak,
    mert a mstm kerüli mint ha nem létezne.

  98. 106 Xander

    Északi részek kapcsán: konkrét település függő, mivel én nem Heves vagy Borsodba megyek, így konkrétan nem elemeztem nagyon a településeket, párat igen, azok alkalmasak, de CSAK ha rátelepül egy felkészülő kemény mag ( a kemény mag szakszerű csoportot jelent; legálisat!). Mondjuk ismerek egy komoly 10-30 családos prepper közösséget – nagyon komoly! -, amely a Zemplénbe ment szőröstül-bőröstül, cégekestül, mindenestül. A határidő 2016. december 31. volt. Konkrétan az egész települést “felvásárolták” és velük nem szeretnék összetűzésbe keveredni, ismerve a képzettségüket és tűzerejüket. Pici hiba volt a programjukban, de elbeszélgettem az egyik – szerintem vezető – taggal és adtam pár impulzust, aminek nagyon örült és beépítették azt.

    Ami a weboldalamat illeti. NEM szeretnék Tibor bá’ oldalával konkurálni, az oldaláról átcsábítani senkit, mert mára elvesztettem az olvasókat és Tibor bá’ oldala egyedi, rendkívüli, hiánypótló és hasznos. (Én amúgy zárttá tenném, ha Tibor bá’ rákérdeznél, miért, megválaszolom, nem bonyolult az okfejtés.)

    Amúgy pedig – SAJNOS – most már olyan anyagokat készítek, amiket NEM LEHET nagy nyilvánosság előtt publikálni. Olvassák azt sokan a tudtomon kívül, felhasználják, nem érdekli őket, ha pár emberrel megosztom, de azt nem szeressék, ha nagy nyilvánosságot kap; és megyjegyzem igazuk van és jogos. Sajnos annak az ideje elmúlt, amikor aktív volt a weboldal és ment az infóadás. Mára más fázisban van már a világ alakulása… kezdünk elcsendesedni, 😀 mégha most ellentmondásba is keveredek, hiszen pár napja szómenésem van itt.

  99. 107:
    Én senkivel se konkurálok, mindenkit megtűrök, teszem a dolgom, ahogy már 10 éve teszem. Nem teszem zárttá, aki nem ide való az vagy észreveszi és csendben távozik, vagy én kiirtom. 😀

  100. 107.
    Pedig jó lenne egy weboldal,még ha fizetős is. Pl. ha Tiborbá fizetőssé tenné a weboldalát (csak fizetés után lehet tartalmat nézni) én biztos előfizetnék.
    A te oldaladról az olaj nézőpont hiányzik, ami régen fenn volt,az nagyon jó volt a scenariókkal (izgalmasabb volt olvasni mint egy poszapokaliptikus regényt maer elvileg előbb utóbb igaz lesz).MEg ajánlott videók , meg havonta 1 geopolitikai összefoglaló röviden ami jó lenne.

    Sajnos nincs Mo-on olyan honlap Tiborbáén kívül ami színvonalas és az összeomlással foglalkozik , vagyis van 1-2 de az minden apró politikai eseménybe beleszövi hogy na majd most lesz emiatt III vh, ami egy idő után komolytalan, így már nem is olvasom ezeket.

    “Amúgy pedig – SAJNOS – most már olyan anyagokat készítek, amiket NEM LEHET nagy nyilvánosság előtt publikálni”

    Ehhez itteni blogolvasók sem juthatunk hozzá?Vagy legalábbis egy részünk? Említetted hogy regényt írsz? Ez megvásárolható lesz?
    Amúgy értem a nyilvánosság kerülést , mert ma már a TV is képes kimenni a legapróbb dolgokhoz nemhogy ahhoz ha csatlakoznának a honlapodhoz pl. 10ezren,lehet másik héten már a TV2-ben lennél mint prepperista, és ezt értem h kerülni kell.

  101. 108 Tibor bá’ 😀 igazad van és jól teszed. A nyitottság egyetlen hátránya, hogy így nem lehet sok információt megosztani pl. nekem. Egyszerűen nem javallott. Nem foglalkoznak azzal, ha szűk körben megteszem, de azért már fenéken billentenek, ha széles körben tenném.

    Weboldalam: marad inaktív, megvan az oka; több is.

  102. 109 & 110:
    És persze fontosnak tartom, hogy ne csak geddon legyen a téma, mert közben is élünk. És kell némi humor is, meg minden más, amivel érdemes foglalkozni.

  103. Andrew! és Akit ez érdekel…
    Ha van reggel időm gyorsan át lehet futni az eseményeken.
    Használjátok az RSS hírolvasást, idő megtakarítás.
    Van egy ilyen mappa a favoritok közt,benne kb80 hírcsatorna.
    Mi is történt,vagy történhet bizonyos eseményekből.
    Ez 15-20 perc amíg a kvmat kortyolgatom.
    Főként ngol és német nyelvű oldalak, de van pár svéd is.
    Tibor bá’ oldala is köztük van 🙂
    Lovas Pista blogja az utóbbi időkben egyre jobb lett.
    Magyar oldalak közül szinte más nincs is ami elfogadható.

  104. 84 facsiga, szerintem csak nukleárisan szennyezett anyagokkal lesz egy-két probléma valamelyik pénzügyi központban (NewYorkm Zürich Frankfurt London Szingapur vagy fene tudja még mik vannak).
    A magyar titkosszolgálat az megmondta, hogy a migrások egy német területen lefolyó polgárháborút készítenek elő. Ezért is ment oda az a rakás amerikau páncélos (ezt csak én írtam nem a titkosok).
    http://www.anonymousnews.ru/2017/01/09/ungarischer-geheimdienst-migranten-bereiten-buergerkrieg-in-deutschland-vor/

  105. 91 Jani: szerintem az összeomlás után nem a soros féléket fogja várni az ország, se pedig a világ hanem egy tisztességes abszolutisztikus uralkodót (király vagy fejedelem nem az elnevezés a lényeg).
    Szerény véleményemmel nem elhúzódó hanyatlásra számítok, hanem pár hónapon belül elzavarják az összes muszlimot (saját lábukon), a mostani politikai elit kollaboráns részét hazaárulásért kényszermunkára küldik és visszajön a tisztességesebb korrupció nélküli élet.
    Emlékeztetőnek:

  106. 111-“mert közben is élünk. És kell némi humor is, meg minden más,”
    Ez az Tibor bá!

    Ha szabad itt Osho-t idézni:
    “IGAZÁBÓL NINCS SZÜKSÉG A FILOZÓFIÁRA!
    CSAK ZENÉRE, DALRA, JÓKEDVRE ÉS TÁNCRA…
    NEM KELL AZ ÉLETET TÚLBONYOLÍTANI,
    MINDENT MEG LEHET „FÖLDANYÁNK”-TÓL KAPNI!
    IGAZÁBÓL NINCS SZÜKSÉG A FILOZÓFIÁRA!
    CSAK SZERELEMRE, ITALRA, ÉTELRE, ALVÁSRA…
    NEM KELL ÉLETÜNKET TÚLBONYOLÍTANI,
    MINDENT MEG LEHET „FÖLDANYÁNK”-TÓL KAPNI!
    IGAZÁBÓL NINCS SZÜKSÉG A FILOZÓFIÁRA,
    HOGY ELMERÜLJÜNK AZ ÉLET INTENZITÁSÁBA…
    A SZAVAK EBBEN ÚGYIS CSAK, AKADÁLYOZNAK!
    NEVEZZ TUDATLANNAK AKÁR, DE MINDIG: BOLDOGNAK!”

  107. 113 Bazs

    Azért ez a német cikk se túl objektív, nyilván egy szélsőséges szervezet orgánumától származik, akit nem nagyon zavar, ha a híreket a maga szájaíze szerint eltorzítja a német olvasók felé.
    A Földivel készült interjút a magyar titkosszolgálatnak tulajdonítja, holott Földi ma már rég nem tagja a szervezetnek, csak egy külső szakértő, akinek joga van saját véleményét megfogalmazni.
    Másrészt a feltételezett polgárháborús helyzetet nem kifejezetten Németországra vizionálta, hanem általában az európai no-go zónákra, amiben azért nem Németország jár az élen, habár ott is van ilyen.
    Tehát nyilván olyan retorikai eszközöket alkalmaznak, hogy a német olvasók érezzék magukat közvetlen célpontnak, és a hírt minél hitelesebb forrásból érkezőnek, míg utánanézve nem egészen ezt takarja az interjú, konkrétan Németország nincs is megemlítve.
    Mindez független attól, hogy a veszély valóban fennáll, csak éppen nem riad vissza a közlő kisebb csúsztatásoktól, amelyek viszont támadási felületet adhatnak a más véleményűeknek…
    Aki igazán hiteles akar maradni, annak nem szabad ilyen trükkökkel élni, mert még a végén az jöhet ki, hogy hamisítja a tényeket a saját véleménye alátámasztására.

  108. Jani,
    Jásdról szívesen fogadnék én is információkat, elhelyezkedés alapján szimpatikus helynek tőnik.

    Egyelőre annyit tudok, hogy a környékről Bakonycsernyéről és Tésről be lehet járni akár céges busszal is Székesfehérvárra, szóval nyújthat az a környék többféle munkalehetőséget békeidőben is.

  109. Ezt a drága energiát az “atomot”, ilyen marhaságra nem fogják elcseszni. Más, hatékonyabb téma lapít itt a háttérben.
    Akár az aktív ovarium is lehet célpont, de ki tudja.

  110. 119:
    Semmi bajom a linkekkel. De jobban szeretem, ha linkek helyett a belinkelő elmondaná saját szavaival mit tanult belőle. Elmondja a véleményét a témáról és a linkeléssel csak bizonyítja azt, amit közzé tett. Miért? Mert nem mindenki ért ilyen szinten angolul. Elfogadom, hogy érdekes a téma (bár a megállapítása messze van a biztostól) és megérne egy posztot, ha én fordítom le. De miért fordítanám. Az utolsó, decemberi felhívásra, hogy adakozzatok egy forint nem érkezett. Legfeljebb ötlet, hogy legyen fizetős a belépés.

  111. A lengyel elnök azzal indokolja a fegyvertartási jog alkotmányba emelését, mert a cseh népnek védekeznie kell tudni az iszlám “szuperholokauszt” ellen, így fogalmazott.

    más
    (Novemberben azért érkezhetett előfizetői adomány. Nem mindig olvasok el mindent én se, így késve jutott el a tudatomig, hogy itt az ideje az oldal támogatásának.)

  112. 121: Öntsünk tiszta vizet egy koszos pohárba. A VIP előfizetés nem adomány (csak a nevében adózás elkerülés végett) azért megdolgozok. Adomány az, ami nem előfizetés és a honlap fenntartását segíti. Ha több éves áttekintést végzek, akkor megállapítható, hogy a másfél milliós erdélyi magyarság több segítséget küld, mint a 10 milliós anyaország + Nyugatra távozottak. Az anyaországiak tipikus élősködök. Lelejmolják, ami ingyen van, mert ők a jéghátán is megélnek, és előtted jön ki a forgóajtóból. 😀

  113. 122: “Lelejmolják, ami ingyen van”

    Bizony, ilyenek vagyunk. Mások tudása, ismeretei, az (nekünk) ingyen van – legalábbis elvárjuk, hogy úgy legyen.

  114. 114. Bazs
    Amikor ezeket az élőfalvakat elkezdték, akkor még nem nem volt ilyen illiberális a közhangulat. Egy elhúzódó hanyatlás során is sokat változhat, főleg, ha Trump, Orbán és a Brexit sikertelenek lesznek a válságkezelésben.

    Az, hogy a nép mit szeretne, az elég másodlagos az uralkodó osztály gondolkodásában. Én olyan forgatókönyvet is elképzelhetőnek tartok, hogy egyesével hagynak összeomlani országokat, régiókat, miközben a világ nagy részén fenntartják a rendszert. Az összeomlott terület pedig akkor csatlakozhat be újra a civilizált világ vérkeringésébe, ha stabilizálódott egy alacsonyabb fogyasztási szinten, és megfelel az elvárásoknak. Az elvárások pedig sokmindentől függhetnek, de időnként az államformába, jogalkotásba is beleszólnak.

    117. Kálmánka
    Most épp Budaörsön vagyok, de szombaton lemegyek néhány napra tájékozódni Jásdra.

    Jásdról is mennek az általad említett céges buszok, többen járnak például a Denso-ba dolgozni Fehérvárra. A Várpalota-Szápár busz naponta hétszer megy Jásdra egy-egy irányban, az utolsó 23.00-kor indul Várpalotáról, de van Zircre is néhány közvetlen járat. Elég sok buszsofőr lakik Jásdon. Túl sok munkahely nincs a faluban, amióta a bányák nagy része és a TSZ-ek bezártak, de jobb a helyzet, mint Magyarország nagy részén. Van három bolt, két kocsma, vendégházak, néhány vállalkozó, néhány nagyobb gazda, akik azért adnak valamennyi munkát a többieknek, legalább a családnak. Önkormányzat, óvoda, iskola, templom, orvos, tájház. Közműveknél is dolgoznak jópáran, vagy azok jásdi képviseletét látják el. Többen városokba járnak dolgozni, vagy a havonta hazalátogató gyerekeik. Sok embernek vannak külföldi munkatapasztalatai, egyikük Németországba jár ki évtizedek óta, egy másik az USA-ban volt huszadmagával építkezésen nyelvtudás nélkül huszonöt éve, egy harmadik hasonlóképpen tavaly Chile-ben. Vannak közmunkások és nyugdíjasok is. Szerintem kiegyensúlyozottabb a korfa, mint vidéken jellemző. A megélhetéshez komoly kiegészítő a háztáji gazdálkodás. A legtöbb háznál van gyümölcsös, veteményes, kb. a felénél csirke, sok helyen disznó, jópár embernél ló, kecske, szamár, és néhány ember marhákat is tart.

    Kb. 800 fős zsákfalu, csak egy burkolt út megy be a faluba, így nincs átmenőforgalom. Félig sváb, félig tót római katolikus lakosság, meg a gyüttmentek. Én eddig azt tapasztaltam, hogy legtöbben örülnek az odaköltözőknek, főleg, ha próbálnak is beilleszkedni, tevékenykedni. Ha fiatalok, kisgyerekesek, akkor végképp, mert az óvoda és iskola utánpótlása jól jön.

  115. 120.
    a lényeg röviden
    7.While Item [2] talked about peak coal, there is a very significant chance that we will be hitting peak oil and peak natural gas in 2017 or 2018, as well.

    Peakon lesz az olaj,szén 2017,2018 táján. 6-os garfikon: olaj,szén, gáz ára az 1999-es évektől nézve piszok lent van,holott nemsokára elérjük a csúcsot, és a kereslet is nőni fog, tehát az ár robbanhat is nemsokára,mintahogy régebben is (szerintem új csúcsokra!)

    [8] Unless oil prices rise very substantially, oil exporters will find themselves exhausting their financial reserves in a very short time (perhaps a year or two). Unfortunately, oil importers cannot withstand higher prices, without going into recession.

    Ha marad vagy lemegy az olajár akkor az olajkitermelők nem fejlesztenek, abból lesz baj, ha felmegy akkor meg amiatt lesz recesszió.(valószínű 1-2 éven belül!!!)
    A dolgok 2017 körül kezdhetnek rosszra fordulni, de a fő problémák kitolódhatnak 2018,19 körülre.Nem feltétlenül totális összeomlás, de a drágulás miatt ahogy a cikk is írja az egy főre jutó javak csökkenni fognak 2017-2019 táján, azaz tovább süllyedünk(mértéke kérdéses)

    Röviden, időhiány miatt szerintem ez a lényeg.De nem vagyok szakértő.
    A neten egy oldal sincs akiezt ilyen jól leírná mint ourfinitewords…

    Jövőnk csapatától jó lenne egy konfirmáció a témában,de azt hiszem Jövőnk hogy te is ekörülre becsülted a gebasz kezdetét.

  116. 125:
    Olaj is, szén meg pláne van bőségesen. Legfeljebb nem gazdaságos as kitermelése. Ebből lehet hiány, ami miatt felmennek az árak. Ekkor azonban nyereségessé válnak a leállított kinyerők, amiket újra indítanak. Közben ezerrel nyomják a megújulókat. Egy jó darabig el fog ketyegni 2017 után is. – Ez az én tippem. Ezzel nem érdemes foglalkozni.

  117. Szabad energia készűlék amely mident megváltóztat a piacon.

    Az Innova Tehno horvát cég generátora, amely 220V-feszültségü és 7500W teljesítménnyel villamos energiát termel bármely üzemanyag használata nélkül.
    A készülék egy lezárt acéldobozban kaphato oly módon, hogy az minden zajt elszigetel és párhuzamosan védi a feltalálo cég szerzői jogait.
    Magánházak, nyaralók, vagy kis műhelyek igényeire tervezték és igazolást adnak arról, hogy az nem káros az egészségre és a környezetre.A felhasználónak alá kell írnia egy szerződést, hogy nem fogja felnyitni a készüléket egy 5 éves időtartamra, amely időtartamra vonatkozik a garancia.A cég azt mondja, hogy a készüléket a vásárlás előtt 30 napig ingyen ellenőrizni tudjátok és “ha nem tetszik”, akkor vissza lehet küldeni.A készülék nem melegszik fel és védelmi áramkörrel renelkezik a túlterheléssel szemben ..
    Kapcsolatfelvételi lehetőség a vállalattal:
    Innova Tehno 1943
    10000 Zagreb, Polijanice BB
    Croatia

  118. 127.
    Egy társaság holdi telkeket is eladott, amit szép számmal vettek, erre is biztos lesz vevő.

  119. Hetesi Zsolt

    A 125-ös témával kapcsolatban tudnál írni valami rövid helyzetjelentést.Régen egy csomó cikk jött ki, most pedig semmi :C

    126. Tiborbá
    “Olaj is, szén meg pláne van bőségesen. Legfeljebb nem gazdaságos as kitermelése. Ebből lehet hiány, ami miatt felmennek az árak. ”

    Lehet hogy van , de nehéz megbecsülni. Pl a szénbányászat is egy kemény munka ,nem egyszerű lesz majd az egyre nehezebben elérhető helyekről etetni a hetente pluszba bekepcsolódó erőműveket.Jól mondod az ár felmegy.Megint a mérték lesz a kérdés.
    Pl egy átlagmagyar fizet havi 15 ezer villanyszámlát, lehet pár év múlva 30ezret fog .És akkor a helyzet az idő múlásával csak romlik. Mi lesz 10-20 év távlatában? Mi lesz 30 év távlatában mikorra nyugdíjas leszek? Kína addig elégeti az összes olcsó szenet+növekvő kereslet.

    20 éve 1 IFA szenet hozattunk. Ma már szinte senki nem rendel ennyit az ár miatt. Újabban egy látkép fogadott:zsákban árulják a szenet mert az ár maitt nem hozat senki egy teherautóval.LEehet 10 év múlava ez annyit jelent hogy egy mázsa szén 25Ft lesz .Nem feltétlen lesz összeomlás emiatt hanem csak elképesztő drágaság.

  120. 127 Lambros S.
    Ez a készülék annyira igéretes, hogy viszonteladónak jelentkezek rá.
    Nagy az igény a szűkebb hazámban erre az ingyeneségre. Soknak kikapcsolták az áramot a házukban, az erdő is lassan kiürül, ahonnan a fát lopják a fűtéshez. Biztosan nagy sikere lenne itt.
    Össszehoznál a gyártóval?

  121. 127.
    Nagy esély van rá, hogy svindli az egész, mint a Rossi féle készülék.
    De ha mégsem ez a helyzet, arról hamar tudni fogunk, mert egy ilyen készülék, ha valóban tudni fogja azt ,amit ígérnek, az első próbák után robbanásszerűen elterjedne, kikerülhetetlenül bekerülne a médiába is.
    Én biztos kivárnám ezt az időt, mert azért több mint egy milliót nem adnék ki egy kísérletre, amíg nincsenek pozitív reakciók!
    De gyanítom, hogy ez is el fog halni, mint minden eddigi hasonló…

  122. 134 Lambros S.
    Köszönöm a segítséget!
    Felveszem a kapcsolatot a céggel, és majd beszámolok nektek is a fejleményekről.
    Legyen mindenkinek ingyen minden!

  123. Ha komoly embernek tartod magad,
    NE ÜLJ FEL az ilyen marhaságoknak.

    Ha valóban működne, rég elkobozták,kiirtották volna,
    a gyártót az összes irattal azonnal hidegre teszik.
    Ne alakuljon át ez a poszt ilyen ufós ingyenenergiás
    grófspanyol stb. trollkodássá.
    Tibor bá’.
    ha ennek teret engedsz,ezeket a h.szólásokat át kellene emelni egy ingyen-energiás posztba,mert off.

    Visszatérve az önszerveződő kisközösségekre
    ami sokkal fontosabb dolog lenne mindennél!
    -Az egyik mód a 107.Zemplén hsz.-ban pontosan le van írva,
    csak el kell olvasni.
    -A másik mód elhagyott, egykor működő falut újjáéleszteni.
    -A harmadik út az lenne, egy rendes magyar falu mellett
    élet lehetőséget,Tudatos Közösséget kialakítani.
    Véleményem szerint ha ez el tudna terjedni a gondolkodásban,
    a jó helyen lévő, és mára lepusztított
    a gyes és egyéb szaporítós támogatásokkal
    galádul elorzott falvakba újra élet költözne,
    melyhez sokan társulnának.

  124. 136 Tibor bá’
    Jól is teszed!

    137 Xander
    Tudom mit csinálok.
    Azt a grófot ismerem. Együtt ebédeltem vele.
    Az ingyen sör és örök élet, az szép gondolat.
    Csiga és giliszta tenyésztés technológiáját is ismerem.
    MLM, Amway-ról is halottam.
    Itt a piros, hol a piros? No ezt még nem játszottam.

    Értjük egymást?

  125. Világos, 🙂 )))
    polkorrekten küldted el a p.csába a dobozával együtt

  126. 137 Xander

    “…csak el kell olvasni.”
    Mindenki másképp olvas.

    A 8-as hsz-ben van egy mondat.
    “Az események túlélőinek a korai XVI. század technológiái állnak majd a rendelkezésükre.”

    Ez a mondat optimista!
    Ez a mondat tömören leírja a jelent és a jővőt. Ez a mondat annyira tömör, hogy kibírja a borotvapróbát is.
    A tömörség nem a szókincs hiánya miatt van. Aki ilyen tömören tud fogalmazni, az zseni.

    Érdemesnek tartom kibontani, így:

    “Az események…”
    Ezek történnek mostanában. Gyorsulva történnek, és a gyorsulás is gyorsul.

    “…túlélőinek…”
    Vagyis rossz dolgok történnek, a legrosszabbak. Sokan meg fognak halni.
    Nem ágyban, párnák között. A túlélő szó nem ezt jelenti.
    Nem balesetben 1-2 ember. Sokan.
    A mondat nem korlátozza térben az eseményeket. Ez világméretű lesz.
    Milyen arányú lesz az elhalálozás?
    Optimisták is 50%-al számolnak. A XV. században kb. 500 milió ember élt, az akkori a technológia ennyit engedett meg.
    Azóta tönkretettük a Földet, ezért én ennél kevesebbre gondolok.

    “…a korai XVI. század…”
    Ez erősen visszamegy az időben és alulról határozatlan. Inkább korábban mint később.

    “…technológiái…”
    Milyen technológia volt akkor? Pl. a mai elektronikával megspékelt védőgázas hegesztőgép helyett a kovácshegesztés lesz.
    Tudja valaki hogyan működik a “kovácshegesztőgép”?

    “…állnak…”
    Vagyis meglesznek, ha megvalósítják.
    Kovácstűz, fújtató van valakinél otthon?

    “…majd…”
    Ez jövő idő, az pedig bizonytalan.

    “…a rendelkezésükre.”
    De vajon az alkalmazásukhoz szükséges tudás meglesz?
    A mondat befejezetlen. Nem zár ki egyéb nehézségeket.

    Erre kell felkészülni!
    Céllövészet kováspuskával. Kenyérhez kasza, cséphadaró, malomkő, kemence.
    A tudást papír alapú könyvekkel lehet megmenteni, mert okostelefon nem lesz.

    Lefekvés előtt ennyi elég.

  127. 141:
    Én még tudom, hogyan kell összekovácsolni két izzó acéldarabot. És látod Kanadában alig várják, hogy “megdögöljek”. 🙁

  128. 142.
    Elmebetegek mindenhol vannak, a honlapnak nagy a látogatottsága, sajnos sanszos, hogy egy-két ilyen marha hozzá fog szólni valami elméset.

  129. 141 n/a +1

    “Céllövészet kováspuskával” ezzel tudnék vitatkozni, de nem áll szándékomban. Inkább úgy fogalmazok, az átmeneti időre ott lesz – akinek lesz – a modern fegyver, most had ne részletezzem sokadjára, melyik és miért a legalkalmasabb… aztán íj, tomahawk, kard stb. A képletben még nagy kérdőjel, hogy az elit utána mihez kezd, mert annak is van esélye, hogy “előmásznak” és szépen nagyon zölden szépen újra egyesítik a megmaradt – és erős – túlélőket, plusz a saját embereiket. Ez esetben nem lehet tudni, mi kerül ki a zsákból. Persze az is lehet, hogy leadják ők is a kanalat; nem túl logikus és pragmatikus forgatókönyv.

  130. 145.
    Jövőnk, majd amikor Rockefellerékkel veted a krumplit.Te hasítod a gödröt kapával , ő meg dobja bele a krumplit. 😀 😀
    Na csak vicc volt 😀

  131. Nem egészen a témához kapcsolódik, de van az a mondás, hogy háborúban mindig az nyer, aki kegyetlenebb tud lenni a másiknál.

    http://napimigrans.com/miert-nem-szoktak-az-iszlam-terroristak-oroszokat-elrabolni/

    Miért nem szoktak iszlám terroristák oroszokat elrabolni?

    A válasz egyszerű: azért, mert az orosz belügyi és katonai különleges műveleti erők az iszlám terrorizmus minden formájával szemben egy, a csecsenföldi harcokban kialakított sajátos orosz módszertan szerint járnak el. Ez az orosz terrorellenes fellépés azt jelenti, hogy a terroristák családtagjain azonnal és brutális kegyetlenséggel torolják meg a hatóságok a terrorcselekményeket.

  132. 152 n/a:

    Nem akarok elmenni a hozzászólásod lényege mellett, de engedd meg, hogy egy dolgot kiragadjak, hiszen a bejegyzés a felkészülésről szól:

    “Kenyérhez kasza, cséphadaró, malomkő, kemence.”

    Saját tapasztalat alapján nem olyan bonyolult kenyeret készíteni, mint elsőre hangzik, és erre az elmúlt fél évben jöttem rá. Bár a búzánkat (még) nem mi termeljük, de vettünk egy kézi malmot (keress rá a neten), és saját magunk készítjük a kenyerünket mindenféle különleges cécó nélkül.

    Békeidőben is hasznos, nagyon finom, tápláló, adalékanyag mentes és olcsó kenyeret lehet készíteni házilag.

    500 gramm tönkölybúzát egy ilyen malommal egy óra alatt meg lehet őrölni. Adsz hozzá fél liter vizet, élesztőt (vagy szódabikarbónát, ami könnyen tárolható) és beteszed a sütőbe (sparheltba).

    Mindenkinek ajánlom, aki még nem próbálta. SHTF esetén a malommal még szolgáltatást is tudsz nyújtani…

  133. 148 Kálmánka

    Értem miről beszélsz.
    Elmondom, hogy miről nem.

    A búzát el kell vetni. Előtte a földet elő kell készíteni.
    A növényt védeni kell a kártevőktől, le kell aratni, a kalászt kicsépelni, őrölni, gyúrni, dagasztani, sütni.
    Mindezt XV-ik századi technológiával.
    Állati erővel szántottak, mert ez embernek “embertelen”.
    A növény egy részét megették a vadak, a magot a madarak.
    Kézi kaszával aratták a gyenge termést, mert a mai nemesített fajták nem voltak. Nem is lesznek, mert vegyszer nélkül cak az ellenálló fajták maradnak meg. Pl. a tönköly.
    Kézzel csépeltek, alacsony termelékenységgel, magveszteséggel.
    Az őrlés nehéz munka. A kézi malmok valóban kézi malmok voltak, csak keveset lehetett megőrölni.
    Ahol lehetett, ott a természet erejét használták. Vízet, szelet.
    A dagasztás is kemény munka.

    “Békeidőben is hasznos, nagyon finom, tápláló, adalékanyag mentes és olcsó kenyeret lehet készíteni házilag.”
    Nem tetted oda a mosoly jelet. 🙂
    Tönköly búza ára 300/kg. A saját munkád ára min. 500 Ft/óra, ehhez a gép árát is hozzá kell számolni, amellyel a búzát megőrlöd, és “csak” liszted van. Ezután jön a kenyérsütés.
    A pékek sem ingyen dolgoznak.
    Az általad leírt kenyér ára ~2000 Ft/kg vagy több.
    Finom és ízletes az biztos. Tudom.

  134. 148 & 149:
    n/a valamit kifelejtettél. A sörélesztőt vagy szódabikarbónát honnan veszik? És hadd kérdezzem meg Kálmánka, hallottál már a kovászról?

  135. A kenyérsütéshez sok energia kell, és sok munka is. Ha vékony lepénykéket sütsz helyette, éppen olyan laktató.A kínaiak sem véletlen használják a vok-ot, és aprítják apróra a húst, zöldséget.A lehető legkevesebb energiával készítik el ételeiket.
    Ha a saját élelmünket kell megtermelni, egyik legjobb növény a bab.Akár lisztet is lehet készíteni belőle.

  136. 148.

    Bezony-bezony. Kálmánka jót mondott. Nekünk is van egy komoly kézimalmunk, kicsit nagyobb teljesítményű, így hamarabb megy az őrlés.

    Kenyeret sütöttünk, de nem rendszeresen, mert nincs rá időm, bár búzánk van. Kovász amit félretesznek a begyúrt kenyértésztából, lehetőleg hűvösebb(nem hideg) helyre. Aztán kenyérsütésnél előveszik, addigra jól elszaporodtak benne az élesztőgombák. Ezt használják fel az újabb kenyér sütéséhez. Ebből megint kicsippentenek egy darabot a következő kenyérhez. Idővel(hozzáértés és kovászkezelés függvényében) cserélni kell a kovászt. Vagyis újabb élesztőt kell megkezdeni.
    Kukoricából, élesztő nélkül is lehet lepényeket készíteni.
    A tésztákat sokféle képen lehet lazítani, térfogatát növelni és matériáját javítani, módosítani.
    Kelesztéssel, a levegő tészta szerkezetébe juttatással stb.
    Nincs is jobb kaja mint egy füstölt-, grillezett kecskesajtos kenyérlángos kemencében sütve, friss paradicsommal balzsamecettel és kertből szedett bazsalikommal meghintve.

    A felkészülésben miért kéne hinni? n/a teljesen röhejesnek tartja, valószínűleg személyes okai vannak. Én már nem cifrázom túl-és ebben egyetértünk, de azért a felelősség egyik megnyilvánulásának is fel lehet fogni. Nyilván mindenki a lehetőségeihez képest készülődik, de miért ne tegye ha ezzel senkinek sem árt? Sőt csak növeli tudását, bár a tudásnak sincs túl sok értelme ha velünk együtt azt is megeszik a kukacok.De abban az életfelfogásban semminek sincs túl sok értelme, csak az élvezetek és a megszerezhető javaknak amik az életünkben megszerezhetők ill. a rendelkezésünkre állnak.
    Akinek van gyermeke és felelősségérzete az a szintjéhez képest készülődik, persze ha nem hazudik saját magának (is).

  137. 152 Balázs
    Valszeg félreértettél.
    Ha úgy akarod, készíts lisztet, kenyeret magadnak, családodnak, bárkinek, fogyasszátok és váljék egészségetekre!
    148 Kálmánka azt mondta, hogy “…olcsó kenyeret lehet készíteni házilag.”
    Levezettem neki, hogy NEM olcsó. Finom és egészséges, de nem az.
    A felkészülésről pedig inkább azt akartam mondani, hogy a tudást kell spájzolni. Nem annyira fejben, mert elfelejtjük, hanem inkább papír alapú könyvekben.
    Nem ponyvát, hanem gyakorlatias szakirodalmat, szépirodalmat, elméleti tudományokat. Olyat, amit Te is tudsz majd használni.
    Nagy értéke lesz a könyvnek, és ehhez hasonlóknak.

    Az MNB ezt miért csinálja? Jobb mint az arany? http://www.mnb.hu/sajtoszoba/sajtokozlemenyek/2015-evi-sajtokozlemenyek/tortenelmi-lepteku-gyujtemenygyarapitas-az-mnb-ertektar-programjanak-koszonhetoen

  138. 153.n/a
    Igen ebben-szerintem- is igazad van.
    Egy fajta tudástárat létrehozni. Ez a későbbiekben is hasznos lehet.

    Valószínű, hogy az MNB-s fiúk is sejtenek valamit.:-)

  139. 137.Xander
    ,,Ha komoly embernek tartod magad,
    NE ÜLJ FEL az ilyen marhaságoknak.
    Ha valóban működne, rég elkobozták,kiirtották volna,
    a gyártót az összes irattal azonnal hidegre teszik.”

    Enigma 2012.01.17. Tiltott találmányok
    DR. EGELY GYÖRGY
    gépészmérnök-feltaláló

    Napjainkban is veszélyben vanak a feltalálok?
    Az Ausztráliában élő Horváth Istvánról tudok,ő valami viz-autót talált föl ,eladta és aztán furcsa módon kiesett az ablakon és meghalt és a találmánya elveszett: A 9-dik percen és 35-ik másodpercen…
    Az én egykori kollégám Bódai Árpi járt igy az édesapja föltalált egy mágneses energiatermelő készüléket.Aláirt Lichtesteinben egy szerzödést,főlszált a gépre,Lichtesteinben még egészséges volt mikor leszált a gépről már hordágyon vltték el :1O’:35″-11′-OO”
    Enigma 2012.01.17. Tiltott találmányok
    Xander!
    Mennyire igazad van!

  140. 139. Xander!
    Világos, �� )))
    polkorrekten küldted el a p.csába a dobozával együtt

    Az „értelmes emberek vitafórumát” -az ilyen hozzászolás senkit sem becsül.
    Hatékonyabb a vita, amikor a véleménycserére tényeket,érveket vagy tapasztalatokat cserélünk, kérdéseket vetünk föl magunknak és egymásnak.
    Xander:Én is szeretlek!?

  141. 138. n/a
    Itt a piros, hol a piros? No ezt még nem játszottam.
    Értjük egymást?

    Veszélyes játék…
    Az árulást midenki szivesen elfogadja, az árulókat és a kémeket soha, senki!!!

  142. Tisztelt LambroS,
    Nagy örömömmel tölt el,hogy a rendszerek rendezettségének tanulmányozása után meg van a közös nevező.
    Célzottan a nulladik főtétel postulátumainak,és az entrópiamaximum elve miatti spontán folymatok egyensúlyi állapotba
    kerülésére gondolok.
    A fekete lyukak szingularitása még hagy bennem bizonyos kételyeket,mivel azt nem szeretném,hogy a beáramló negatív energia csökkentse a fekete lyuk méretét.

    Tisztelettel, X

  143. 157 Lambros S.
    Igértem, hogy “Felveszem a kapcsolatot a céggel, és majd beszámolok nektek is a fejleményekről.”
    Megigértem, tartom.
    Írtam nekik, és a magyar nyelvű kérdésemre angol nyelvű választ kaptam.
    Ennyi a fejlemény, mert ezt komunikációs vészhibának tartom és behúztam a vészféket.
    Ebbe az írányba nem szabad haladni!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .