(2062) Kiutasítás

Tibor bá’ online

 

Az utolsó napjait töltő béna kacsa, Barack Obama végső tehetetlenségében 35 orosz diplomatát kiutasított az országból, mert beavatkoztak (meghekkelték) az amerikai választásokba. Normál körülmények között ilyen esetben a másik fél kirúg az országból 35 amerikai diplomatát. Nagy feltűnést keltve Putyin ezt nem tette meg. Kurva jó taktikus. Sőt az Oroszországban élő amerikai diplomaták gyermekeit meghívta a Kremlbe egy kis Jézuskázásra. Mit lehet erről tudni?

Egy országba akkreditált diplomaták első számú feladata a kémkedés, illetve az információgyűjtés. Elsősorban ezért vannak ott. És ez természetesen kölcsönös. A kiutasítás mindössze annyit jelent, hogy látványosan közölni kell a társadalommal, hogy nagyon mérgesek vagyunk. A kiutasított diplomaták általában vissza szoktak szivárogni néhány hónapon belül. Vicces játék az egész, amit az érdekeltek egyáltalán nem vesznek komolyan. Ez esetben azért se, mert Obama tudja, hogy nem volt hekkelés. Sőt Putyin is tudja, hogy mindenki tudja, de az amerikai társadalom nem tudja, és mint általában hisznek a médiának.

Ennél azonban komolyabb dologról van szó. Bevett szokás, és persze logikus is, hogy a távozni készülő elnök nem tesz semmi olyat, amivel a megválasztott új elnök ne értene egyet. Miért? Azért mert az elnökválasztás szabályait akkor fektették le, amikor a lovas kocsin kívül más közlekedési eszköz nem létezett. Úgy gondolták, hogy bármily messze is éljen a következő elnök (akit november 8-án választottak meg) január 20-ig beér a Fehér Házba. Végül is az új elnök tehát november 8-óta elnök, csak éppen nincs a helyén, és amíg megérkezik, addig a régi elnök ellátja a teendőket. Közben feltalálták a gőzmozdonyt, a gépkocsit, a repülőgépet és a helikoptert is. Viszont némi szentimentalizmussal a hátuk mögött, a régi szabályokon nem változtattak, amiből semmi baj nem származott, mert a béna kacsának becézett régi elnök volt oly kedves és nem tett keresztbe a megválasztottnak.

De ennek most vége. Obama (mérgében, hogy a republikánusok nyertek) olyanokat lép, amiről biztos tudja, hogy keresztbe áll Trump elképzeléseinek. Ezek közül az orosz kapcsolat a legfontosabb, amibe most Obama bele akart rúgni. Nem sikerült, mert Putyin ennél okosabb. A tét óriási. Obama neki akar menni az oroszoknak, mely esetben Kína lenne a nevető harmadik. Trump pedig első lépésként Kínát akarja kinyírni, ami után aligha lesz kedve nekimenni az oroszoknak is. Ebből pedig világosan kitűnik, hogy Trump egy árnyalattal okosabb, mint Obama. Mi pedig örülhetünk, hogy ő nyerte a választásokat.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

29 gondolat erről: „(2062) Kiutasítás

  1. Tisztelt mindenki
    Szerény véleményem szerint Obamának,Putyinnak,vagy Orbán Viktornak kb ugyanannyi joga van beleszólni e bolygó meghatározó gazdasági és társadalmi rendeleteibe,mint önnek vagy nekem:azaz semmi.Meggyőződésem e világon sehol nincs demokrácia, se választás,,se jobb oldal,se bal,csupán ugyanannak az uralkodó kasztnak(nevezzük nagytőkének) a totális és kikristályosodott hatalma ezen egész bolygó felett.
    Valamennyi kormánynak,hadseregnek,rendőrnek,banknak,médiának,multinak, ők a főparancsnokai.Minden más csak e fő tény elleplezését szolgáló gondosan megtervezett színház-a bolygó lakosságának minimum 99.99%-át alkotó ily módon megosztott és egymással is szembeállított- rabszolgasereg részére.E színházba lazán beleférnek a történelmi nagy csaták.Végül is hogyan lehetett volna akkor is több százezer feleslegesé és veszélyessé vált rabszolgától megszabadulni……..Különböző zászlók alatt egymásnak vezényeljük őket és lekaszabolják egymást.Így megy ez ma is csak kifinomultabb eszközökkel.A lényeg minden rabszolga mindig létbizonytalanságban,félelemben,és függőségben legyen tartva.Nem kell félni,nem lesz itt se klímakatasztrófa,
    se atom háború .E globális rendszer globális terrorja,színháza és a globális gazdasági rabszolgaság viszont egy jó ideig egészen biztosan marad.BUÉK
    ,

  2. 1:
    Kissé vitatható, amit itt összeírtál, amire jó példa a Nürnbergi per, ahol néhány „elit” tagot felakasztottak. Aztán meg a klíma nem igazán függ az elittől. Tetszik neki vagy sem, bekövetkezik és őket épp olyan érzékenyen fogja érinteni, mint mindenki mást.

  3. 1
    Nem rabszolgaság van,hanem virágzó konzumidiótizmus és luxuskergetés,hitel hitel hátára és materialista versengés a többi félkegyelmüvel, majd depresszió,végül a lélegeztetőgép – háttérhatalmi konspiráciok szipkázása. 🙂
    Valójában nagyon jól élnek ma az emberek Europában,rengeteg a szabadidejük és messze a világátlag felett van az évi egy főre eső energia és nyersanyag fogyasztásuk.

  4. Sokszor nem tudjuk meg a politikusok döntése mögött húzódó valódi szándékot. Ők már csak ilyenek. A titkos szolgálatokat érintő, a nyilvánossággal megosztott hírekből szinte bizonyos, hogy nem lehet az igazságot kisakkozni.
    Mikor a kiutasításokról hallottam, az első gondolatom az volt, hogy az amerikaiaknak sikerült orosz titkosszolgát magukhoz csábítani és a tömeges kiutasítás csak fedő sztori. Vagy nem. De van rá esély.

  5. 1:

    Persze, hogy nem lesz semmi baj.
    Minden a legnagyobb rendben.
    Mind az élővilággal,
    mind az emberiség erkölcsi és szellemi szintjével is.

    Véletlenül sem elkerülhetetlen a globális katasztrófa.

    És akkor a szaros bilibe lógó kézzel ér az első atomvillanás…

  6. Hekkelés és adatlopás biztosan volt. Ez sajna mára mindennapos mindegyik ország, főleg az USA, Oroszország, Kína, Izrael, India, Irán, Észak-Korea részéről, de a többi nagyobb államot sem kell félteni. De mára a szervezett bűnözés is igen nagy bootnet hálózatokat üzemeltet, hol együttműködve bizonyos szolgálatokkal, hol saját zsebre tevékenykedve. Az már egy más kérdés, hogy az adott amerikai választási adatlopást és nem a választási eredmények közvetlen befolyásolását (azaz a manipulálását, meghamisítását) végző két hekker csoportosulás most épp az SZVR, FSZB, GRU megbízásából dolgozott, vagy saját zsebre, és eladták nekik az információt és az adatokat. A közvetett beavatkozás, azaz a szivárogtatás az megint egy másik kérdés, ezt mindig is csinálták a nagyhatalmak, aztán vagy bejött, vagy nem.

    Obama meg egy elszabadult hajóágyú, ez tény! Mivel nem a neokon hatalmi csoport embere, Clintonné nyert, így még gyorsan megtesz pár dolgot január 20-ig. Mert szerintem lesznek még lépések sebtében Obamától, amivel keresztbe tesz Trumpnak.
    Továbbá ott van McCain szenátor, és az általa képviselt neokon hatalmi elit. Ők sem akarnak nagyon nyugton maradni. Sőt, a szenátusban egyre nagyobb a neokon republikánus és a neokon demokrata frakciók közötti összhang.

    Szóval „érdekes” év lesz ez a 2017 -es esztendő!

    A témához kapcsolódóan, nekem ez a kedvencem:

    „San Francisco metróját üzemeltető cég gépeit úgynevezett ransomware-rel fertőzték meg, vagyis az összes adatot titkosították és csak váltságdíj fejében oldanák fel. Ez a Hálaadás előtt oda vezetett, hogy ingyen lehetett utazgatni, majd nagy nehezen visszaszerezték a hatalmat a hálózat fölött az üzemeltetők.”
    http://index.hu/velemeny/olvir/2017/01/02/kiberhaboru_ez_meg_csak_a_melegites/

  7. 4. Obama megbeszelte Putyinnal, hogy
    10 :nullnal ad meg egy magas labdat, amit persze az bevert.:-D
    Emlekezetes visszavonulas magasiskolaja…passzz.;-)

  8. Egy katonai forrás azt feltételezi, hogy Obama háborút indít, hogy elkerülhesse Trump beiktatását.

  9. 7.
    Milyen szert használsz? Válts dílert.
    Többször nekifutottam e három sornak, de nem igen értem még mindig miről szól..

  10. 7:
    Ne törődj vele! Vannak ilyenek. Ugord át a hozzászólását.

  11. Ha Obama valóban elhiszi, hogy az oroszok hekkelték meg a választást, akkor a CIA feje miért van még a helyén?

  12. 3. Kalotaszegi

    „Valójában nagyon jól élnek ma az emberek Europában…”

    A globális elit csinált egy „szerződést” a nyugati középosztállyal, miszerint engedi, hogy a világátlag feletti kényelmben éljen, cserébe az nem fitatja az elit erkölcsi módszereit a gigantikus vagyonok összeszedéséhez.
    Ez mostanáig működött, de már nincs szükség középosztályra, és érzi, hogy csúszik kifelé a lába alól a talaj. Az elit szépen elszedi a vagyonát a hitelekkel, és az alsóbb osztályokra se számíthat szövetségesként, akiknek a kizsigereléséhez hozzájárult.

    Szóval nehéz lesz elvárni tőlük, hogy a klíma miatt aggódjanak, amikor az „exisztenciájukért” küzdenek…

  13. 11: Mert CIA a hírszerzés. Az elhárítás az FBI, és a Belbiztonsági Minisztérium feladata. Sőt, a nagy átszervezések óta a kiberhadviselés elleni védekezési feladatokban az NSA is részt vesz, nem csak a lehalgatásban minden spektrumon. 😉 Meg aztán a kb. két tucat 3 és 4 betűs ügynökség feladatai között nehéz az eligazodás.

  14. 13. Piton

    Jó… végülis igazad van… (igaz, nem követem az USA titkosszolgálatainak struktúlális fejlődését… nekem a CIA lefed mindent)

    De akkor kit rúgtak ki hogy ez megtörténhetett? Az USA a a lehallgató és a hekkernagyhatalom most saját gyógyszeréből kapott egy kanállal.

    De nekem gyanús, hogy nem hullottak látványosan fejek.

  15. A fiam sok évet húzott le a hadsereg HIGH-TECh boszorkánykonyhájában.
    Amit az évek folyamán ott látott, tapasztalt és főleg, amit ott tanult, nos, annak az egy ezrelékétúl amit itt-ott, néha, amúgy jókedvében elpotyogtatott nekem,attól a kevéstől is az embernek lekonyul a füle és kihull a haja a csodálkozástól, mire képesek a számitógépek hozzáértő emberek kezében, és egy olyan közegben,-pl. hadsereg- ahol a kutatási pénzek ugyszólván korlátlanok.
    Az ő szavait idézem : „apus, ha van bármi takargatnivalód, kapcsold ki a mobilodat, és rakd a hűtőbe. A komputer képernyőjén a beépitett kamerát, valamint a hangszorókat ragaszd le szalaggal, de alaposan.A hatalmas lapostévédet meg egyenesen hajitsd ki a házból, mert egy az egyben Orwell 1984-es hangközvetitője a nagy testvérhez, aki jelenleg még nem született meg per lakások, de hidd el, dolgoznak rajta.
    Készen van és müködik a lehalggatószoftver, elhozhatnám a telefonomra telepitve, de nagyon leterheli a mobilt,és mig rajta van, majd semmire sem használható a telefon.De nekem elhiheted, apus, hogy nem kell más mint a tévéd gyártási szériaszáma, no meg a modellszám, és én hallhatom, amit ti anyával a nappaliban dumáltok, AKKOR IS HA A TÉVÉ BE SINCS KAPCSOLVA.”
    Ennyi. Ezt mondja a fiam, és én, tudva hol szolgált annyi ideig, minden szavát hiszem.
    Szép új világ.

  16. Meglepett a lehallgató szoftver, Shazam a neve.
    Anekdoták szerint a CIA 100 millió dollárral segítette Carlos Slimet a kidolgozásában. Akkor is ki/bekapcsolható távolról, ha a telefonod nem aktiv.
    Metaforákat és hangulatokat is megért, közvetít és figyelni képes. Lehet, hogy csak angolul.

  17. 15: „kapcsold ki a mobilodat, és rakd a hűtőbe”

    De ne felejtsd el kivenni az akksit belőle – nem ok nélkül gyártják a drága készülékeket beépített akku-val, akinek tellik 100-200 ezer forintos telefonra, ott sok hasznos információt lehet felcsipegetni a kikapcsolt telefonon keresztül is… 😉

    A Samsung TV-k – már bevallottan – kémkednek a gazdájuk után. Azt is továbbítják, hogy milyen filmet néztél pendrávjról vagy internetről, meg ki tudja, mit még. (Gondolom, a többi okosTV is dettó.)

  18. 15 balint

    A szavaid megtéveszthetnek másokat.

    „“apus, ha van bármi takargatnivalód, kapcsold ki a mobilodat, és rakd a hűtőbe…”
    A hűtő nem alkalmas rádióárnyékolásra.
    Próbáld ki: Tedd a hűtőbe a telefonodat. A szemléletesség kedvéért bekapcsolva. Csukd rá az ajtót és hívd fel egy másik telefonról. Kicsörög!
    A számítógép kamerájának és mikrofonjának leragasztása elégtelen!
    Akkor is lehallgathatnak, ha semmi elektronkus eszköz nincs a közeledben.
    Ezt már kidolgozták. Fontos volt, hogy le lehessen hallgatni valakit/bárkit úgy hogy nem telepítenek előzőleg poloskát a házába, irodájába.
    Mondjuk így azért nehezebb, de aki okos kütyüt hord magánál annak semmiképp se legyen takargatni valója!

  19. 17:
    Leszarom. Tőlem belenézhetnek a seggembe is. Majd ha ők kezdik el költeni az én pénzemet, akkor elkezdek kiabálni. De azért arra kíváncsi lennék, ha ki van húzva a falból a konnektor, hogy küld rólam bármit is a tévém? Mert azért az már telepátia. 😀

  20. 9,10. Dekod: Asztalitenisz !? Korabban 21 ig.
    😕

  21. 19: „ha ki van húzva a falból a konnektor”

    Miért kellene kihúzni a falból a konnektort??? 😀 Néha amúgy is kijön, ahogy rángatom ki belőle a villásdugót… 😉

    Nálam a TV kapcsológombos elosztón van – ha nem nézem, akkor egyből áramtalanítom is. A családdal háromezer forintos gagyitelefonon beszélek, abban csak nincs semmi „kényes” elektronika vagy szoftver.

    Különben én is leszarom, sokra nem megy senki azzal, amit rólam megtud (gondolom én, aztán lehet, hogy naiv vagyok…).

  22. Gondolom nem Tibor bá’ emésztőrendszerét akarják követni (bár amennyi közmunkást be szeretnének szervezni a nemzeti lehallgatásba a 888 egy hónappal ezelőtti értesülései szerint, már semmi sem lepne meg: ők pedig a hazájuk érdekében cselekednének).
    Bocs, hogy belinkelem: http://888.hu/article-titkos-ugynokoket-keres-a-kormany

    Lényeg, hogy egyikünknek sincsenek takargatnivalói.
    BTW Tibor bá’ már költik a pénzedet: deficit spending útján csak még nem tudatosul Benned az eredmény.

  23. 21. Observer

    „Különben én is leszarom, sokra nem megy senki azzal, amit rólam megtud (gondolom én, aztán lehet, hogy naiv vagyok…).”

    Nem igazán te vagy a céltábla, hanem a statisztika.

    A millióktól begyűjtött információt kiértékelik, és eldöndik, hogy mi az általános hangulat.
    Ki kire szavaz, részt venne-e egy fegyveres felkelésben, szervező-e, szervezhető-e, satöbbi… Aztán ha a cica belekakil a ventillátorba, akkor névreszólóan tudják, hogy kiket kell az első körben lekapcsolni, kiket a másodikban, és kik azok, akikre számítani lehet…

    Erre való a profilépítés, a kapcsolatrendszer térképezése meg hasonlók.

    Hozzászólásaid, kapcsolataid alapján benne vagy a kategóriádban, ami egyszer fontos lehet, hogy védelem alá kerülsz, vagy a beáldozhatók listájára.

  24. 19: Majd ha ők kezdik el költeni az én pénzemet, akkor elkezdek kiabálni.

    Kezdhetsz kiabálni, a lehallgatószoftvereket is a mi pénzünkből fejlesztgeti a szeretett állam bácsi 🙂

  25. Aki látta az Amerika Kapitány 2-t, abban szépen megjelenítették, hogy mi „Zola algoritmusa”….a jelen kor egy digitális alapú valóság, minden mozdulatunknak van digitális lenyomata, amely alapján profilt alakítanak ki rólunk….és rögtön meg is vannak a célpontok a Shieldnek…

  26. 25:
    Dögöljek meg, ha értem. Mi az én digitális lenyomatom?

  27. 26. Tibor bá’

    „Mi az én digitális lenyomatom? ”

    Az emailjeid, a Google kereséseid, a blogodon közölt véleményed, azok a barátaid, ismerőseid, akikkel az interneten tartasz kapcsolatot, az internetes vásárlásaid, ha van okostelefonod, akkor GPS-en regisztrált mozgásod, melyik reklámra kattintasz, melyikre nem, kedvenc oldalaid, stb…

    Ezekből egy algoritmus csinál egy profilt, és ez a te digitális lenyomatod…
    Ezzel be vagy sorolva politikailag, nemzetbiztonságilag, hogy egy konfliktus esetén hova állnál, a reklámok számára mint célközönség (ezért kapod a csöcsös csajokat, mert tudják, hogy szereted őket… Én most nyomtatókat kapok, mert azt kerestem pár hete…).

  28. http://24.hu/kulfold/2017/01/06/haborura-keszul-a-nato-2500-amerikai-tankot-kuldtek-europaba/

    „Frederick Ben Hodges, az amerikai hadsereg európai parancsnoka újságíróknak elmondta, … az intézkedések Oroszországnak szólnak Ukrajna megszállása és a Krím-félsziget bekebelezése miatt.
    Hodges azzal vádolta az oroszokat, hogy háború kirobbantásán ügyködnek.
    „Ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül háborúnak kell következnie, de nem zárható ki. Moszkvában már készülnek rá”
    – mondta.”

    Mondjuk az 1600 tank Hollandiában nettó hülyeség, meg a 2500 páncélozott jármű is valószínűleg nagyon erős túlzás.
    De nem is ez a lényeg – az USA masszívan háborút akar az oroszokkal, ezeket a szerencsétleneket használják majd csalinak. (Megfelelő légi fedezet nélkül ezeket a ruszkik úgy lövik majd ki, mintha kacsavadászaton lennének.)

    Különben meg felteszem a klasszikus kérdést – ki a fasz hívta ezeket Európába? Vagy csak úgy jönnek maguktól?
    /Bár az sem kizárt, hogy csak megmutatják Merkel muttinak, hogy nem kéne neki az oroszokkal haverkodni, meg rinyálni a szankciók miatt…, a többi meg a porhintés./

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük