(2058) Tu-154

Tibor bá’ online

 

A Fekete-tengerbe zuhant orosz TU-154 lezuhanását követő első jelentésre automatikusan rávágtam, hogy elhelyeztek egy bombát a gépen a terroristák. Ezt fenntartom annak ellenére, hogy azóta már a terrorcselekményt hivatalosan kizárták. Akkor menjünk végig a lehetőségeken.

Géphiba: Nem lehetetlen, sőt, (egy új keletű verzió szerint az üzemanyag adagoló volt a ludas) de a pilótának bőven van ideje jelezni az esetet. Vagyis a katasztrófa egy pillanat alatt jöhetett létre. Különben is, mi már utaztunk TU-154-el Korfura. Közvetlenül a leszállás előtt az egyik motor leállt. Leszállás helyett (mert ott a javítás túl drága lett volna) a pilóta visszafordult, és vállalta, hogy átrepül a Kárpátok felett egy leállt motorral (mellesleg viharban, amit nem tudhatott előre). Ha a gép nem lett volna biztonságos két motorral, akkor ekkora utat a pilóta egészen biztos nem vállalt volna fel. A most lezuhant gép már kellő magasságban volt, de viszonylag közel a felszállóhelyhez ahhoz, hogy könnyedén visszaforduljon. Különben is a TU-154 tudomásom szerint hajtóerő nélkül is képes landolni. A géphiba tehát kizárt.

Pilóta hiba: A gépet tapasztalt pilóták vezették, persze a legtapasztaltabb ember is követhet el végzetes hibát. Nade nem minden nyom, jelzés nélkül.

Madárraj: Nem lehetetlen, de egyszerre mind a három motornál. Különben is a gép siklani is tud. Persze vízre sikeresen letenni egy gépet nagyon nehéz, de bőven marad idő a visszajelzésre.

Rakéta támadás: Az ország határainál a radar hálózat tökéletes, lehetetlenség rakétatámadást végrehajtani észlelés, és elhárítás nélkül. Vállról indítható kisebb rakéta pedig a gépet nem tudja tökéletesen megsemmisíteni.

Némi gondolkodás után közzétették, hogy a fekete doboz hangfelvétele szerint: „bassza meg, a fékszárny (flap)” vagyis a szárnyak végén elhelyezett, állítható lemez, amivel felszállásnál, leszállásnál manipulálni lehet a légáramlást. Egyes verzió szerint a pilóták megfeledkeztek róla, más verzió szerint meghibásodott. Nem hiszem el, hogy egy ilyen fontos eszköz helyes működése a pilóták feledékenységén múlna. Nagyon jól tudjuk, hogy minden hibára automatikus vészjelzés figyelmeztet: piros fény kezd villogni, és ezzel egy időbe hangos vijjogást hallani. És megint ott van a siklási lehetőség. Ami ennél fontosabb, miért nem közölték az irányító toronnyal, ami a fekete doboz szerint a pilótafülkében elhangzott, „zuhanunk”?

A másik új bejelentés szerint, már több mint 1500 roncs darabot hoztak fel a tengerfenékről. Vízbezuhanás esetén a gép nem esik szét darabokra, az csak belső robbanás hatásár történhet. Egyetlen egy dolog van, ami beillik a képbe. A gépbe elhelyezett időzített, vagy távirányítású bomba.

A gép nem civil volt, hanem katonai. Arab terrorista igen valószínűtlen, mert az arabok nem beszélnek oroszul, vagy ha igen, akkor akcentussal. A bombát tehát a legnagyobb valószínűséggel anyanyelvű orosz helyezhette el. A közeli Ukrajnában sok ilyen ember található. Ráadásul volt már rá példa, hogy politikai indítékból az ukránok zokszó nélkül lelőttek egy maláj utasszállítót.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

23 gondolat erről: „(2058) Tu-154

  1. A katonai TU-154 es gépen kellett lennie katapultnak, azt csak a polgári használatban lévő gépekből szerelték ki. Viszont a vízbe zuhanáskor nem meglepő, ha egy gép darabjaira esik szét, mert olyan mintha egy betonplaccra esne pár száz méteres magasságból, és nem igazán vannak arra utaló jelek, hogy a gép becsapódás előtt esett darabjaira. A pilóták megpróbálták vízre siklatni a gépet, de valószínűleg túl gyors volt a magasságvesztés és telibe kaphatott orral egy hullámot is, ami meg túl hirtelen sebességvesztést eredményez.

  2. 1: Nem, nincs rajta katapult.

    Az intenzív keresést felfüggesztették, nagyon úgy néz ki, hogy a fékszárny meghibásodása okozta a katasztrófát. Ha ez igaz, akkor menthető lett volna a dolog, de a személyzet bepánikolhatott a fekete doboz adatai alapján.

    „A szakértők szerint a gép személyzete a meghibásodást valamilyen okból nem tudta kezelni, sőt saját cselekedeteikkel súlyosbították az önmagában véve nem végzetes problémát. A szakértők feltételezik, hogy a katonai pilóták kompenzálni próbálták a zuhanórepülést, és túlságosan erősen húzták maguk felé a kormányt, növelve ugyanakkor a hajtóművek teljesítményét. Emiatt kerülhetett a gép a kritikus állásszögbe, veszített a sebességéből és felemelkedés helyett a tengerbe zuhant.” – Magyarul átesett a Tu-154B2 -es gép, ami ugyan katonai lajstromban volt az Orosz Légierőnél, de teljesen megegyeznek a már nem repülő civil változatokkal.
    Egy a talajba, vagy vízbe nem kényszerleszálló, hanem az átesés után becsapódó repülőgép sajnos nem marad egyben, hanem darabjaira törik.

    Az Alekszandrov kórus kvázi teljes elvesztése pedig tragédia a tragédiában! RIP az áldozatoknak!

  3. -Nem akarok kifogásokat, ez parancs, értette!? Oldja meg! Az eredeti parancs van életben!

    Mintha a lengyel gép lezuhanásának is oka lett volna a magasról beledumálás a pilóta munkájába. A megoldható kis hibából végzetes lesz. Az infók alapján azt feltételezem, belebeszéltek a pilóta dolgába.

  4. 2:
    A gép orrának a felhúzása bizonyos szög után a felhajtó erő gyors elvesztéséhez vezet, és akkor a gép farral visszasüllyed, de ez ellen kell lenni védőkorlátozásnak, ami ilyen hiba előfordulását nem engedi meg. Szerintem a gépet felrobbantották, de ez óriási presztízs vesztességet jelent, tehát kitalálnak valami mást. Jól néznénk ki, ha a flap lent felejtése után minden gép lezuhanna. Én nem veszem be, hogy egy katonai pilóta ekkora fasz lenne. A fekete doboz szövegének a moszkvai meghamisítása nem nagy ügy.

  5. Az egyik kedves ismerősünk anno repülőgépszerelőként dolgozott Ferihegyen. Ez az embert én végtelenül nyugodtnak és kiegyensúlyozottnak ismertem meg, később mesélték csak el nekem, hogy úgy lépett ki a munkahelyéről, hogy egy redőnylehúzóval verte el a főnökét. Mint kiderült, egy rakat gépen nem végezték el a kötelező szervízt, csak simán meghamisították a jegyzőkönyvet, méghozzá az ismerős nevét feltüntetve, aki felelős az egészért.

    Gondolom a katonaságnál más a helyzet, és ez a gép is inkább robbanás miatt zuhanhatott le, de sajnos a legtöbb légitársaság úgy gondolkodik, hogy olcsóbb néha kifizetni a katasztrófa áldozatainak hozzátartozóit, mint rendesen szervízelni a gépeket.

  6. 5:
    Főleg, mert a biztosító társaság fizet, nem a cég.

  7. 4: Írtam is, hogy ha ez igaz, mármint a fékszárnyas teória. 😉
    Az igazat, a teljes igazságot valószínű nem fogjuk megtudni soha sem! No igen, pont az utoljára megtalált, a beszélgetéseket rögzítő „fekete doboz” sérült részlegesen, a másik kettő, korábban megtaláltnak meg semmi baja nincs. 😛

    De az tény, hogy a Tu-154 -es flotta még repülő egyre kisebb méretű része nincs valami fényes műszaki állapotban. A civil légi utasszállításból már az oroszoknál is szinte teljesen kikopik a típus, drága az üzemeltetése, stb.!

  8. Egyenlőre rejtvényfejtés.
    Az első tájékoztatásra nem érdemes figyelni.
    A lényeges dolgok ez után jönnek elő.
    Oroszok rajta vannak az ügyön,de nem nyilvános.
    Úgy gondolom ez nem egy sima lezuhanás.
    (fékszárny, cukor a kerozinba,fém fáradtság v.túlkoros repülő,pilótahiba stb) ezeket kizárnám.
    a következőkkel lehet matekozni
    Adler repülőtér kettős felhasználású, ahol a védelem szintje magasabb, mint más repülőtereken.
    Szocsi Adleren az utasok a repülőgépet
    2 órán keresztül nem hagyhatták el. Senki sem szállt a gépre, és a repülőgépbe semmi sem volt betöltve. A gép csak kerozint vett fel.
    Az utasokon mentő mellényeket találtak.
    A pilótáknak arra is volt idejük,hogy ezt a parancsot kiadják.
    Ez ellenére komunikációs hiba miatt nem érkezett vészjelzés a gépről.Arra utal,hogy a transponder és az összes elektronikus berendezés a repülőgép fedélzetén blokkolva volt.
    A lezuhanás idején a Fekete tengeren az eset közelében haladt a
    Dupuy de Lome nevű kisebb hadihajó.
    Szemtanúk robbanást észleltek a levegőben.
    Két videóról beszélnek. Az egyik egy épp az irányba haladó autó úti-kamerája, és egy másik videó szerint is a levegőben fény villanás figyelhető meg.
    Egy jól megszervezett, és végrehajtott szabotázs szagát érzem. Nem lehet megtudni mivel szedték le a gépet, új, nehezen megfigyelhető eszközre gondolok.
    Ezek az emberek a felszabadult város ünnepi fényét kívánták szebbét tenni hangszereikkel, művészi teljesítménnyel.
    Nagy veszteség mindenképp.
    Hogy ki állhat a háttérben
    /watch?v=qy616_cfqdc&ab_channel=NewsBeatSocial

  9. Finomodik az Orosz Védelmi Minisztérium álláspontja:

    Maxim Szokolov elmondta, hogy mostanra teljes egészében átvizsgálták a tragédia színhelyét. A tengerből eddig 19 holttestet, 230 emberi testrészt, 13 nagy és legalább 2000 kisebb roncsdarabot hoztak fel a búvárok. A hatóságok szerint legalább harminc napra lesz szükségük ahhoz, hogy kiderítsék, miért zuhant le a Tu-154-es. A védelmi minisztérium annyit hozott nyilvánosságra, hogy a vészhelyzet 10 percig tarthatott a gép fedélzetén. A roncsokon robbanásnak vagy tűznek nincs nyoma, de azt, hogy merénylet történt – a korábbi nyilatkozatokkal ellentétben – nem zárták ki.

  10. Szabotázs vagy terrorcselekmény.
    Titkolni meg azért titkolják, mert
    1. saját belső munka, a célpont(ok) rendezve
    2. külső munka, tudják, dolgoznak rajta, de per pillanat nem időszerű a nyilvánosság

  11. Meg kell várni az FSB mit talál egyszer.
    Addig csak találgatások

    ez lenne az ojjektum

    https://rusreinfo.ru/fr/wp-content/uploads/DupuyDeLome.jpg

    http://www.meretmarine.com/objets/1767.jpg
    NATO válasz az oroszok ilyen készségeire

    Fedélzetén elektronikus megfigyelésre és zavarásra fejlesztett eszközökkel
    blokkolja a rendszer egy közelben elhaladó repülőgép érzékeny elektronikai részeit.
    Nem az első alkalom hogy támadó fegyverként lehet használni a rádió-elektronikus sugárzást, mert ilyenre volt már eset.

  12. Obama megígérte az oroszoknak, hogy nagy veszteségek érik Oroszországot. Ez úgy látszik sikerült neki.
    Azért is titkolhatják, mert így senki sem merne Tu-154-essel utazni.
    Egykoron sokszor utaztam MALÉV Tu-154esen és Tu-134esen is.
    Szerintem elsősorban titkosszolgálatok munkájának eredményét látjuk (legalább egy anyanyelvi orosz taggal vagy megbízottal).

  13. -újabb lépés, usa 35 orosz diplomatát utasított ki az országból. a fő „csatornákban”, néhány mondatos cikk…

  14. Ha valóban nem baleset volt, akkor az biztos, hogy nem terrorszervezet akciója, mert akkor már tele szájjal harsognák, hiszen ilyen akcióknak éppen a nyilvánosság a lényege.
    Egy Iszlám Állam jellegű szervezetnek akkor hozza a legtöbb hasznot, ha mindenkiben tudatosul, hogy számukra nincs akadály, bárkit képesek megtámadni, elérni.
    Az oroszok, mint katonailag legsikeresebb ellenfelük esetében még nagyobb propagandaértéke lenne egy ilyen akció sikerének, szerintem már rég teleharsogták volna a világot, hiszen rendszeresen felvállalnak mindent, amiből hasznot húzhatnak.
    Így ha tényleg szándékos volt, akkor az elkövető nem érdekelt abban, hogy a világ előtt lelepleződjön, nyíltan elvállalja az erkölcsileg elvállalhatatlant, viszont az oroszok nyilván tudni fogják bennfentes információik alapján, hogy valaki orrba törölte őket.
    Ha ez a helyzet, akkor soha nem fogjuk megtudni az igazat, mert a támadó nem vállalja be a világ előtt, hogy nemzetközi mérce szerint bűnt követett el, az áldozat meg azért nem, mert ezzel beismerné, hogy nem tud hatékonyan védekezni ellene.
    De azért én nem zárnám ki a hivatalos verziót sem, hiszen repülőgép balesetek történnek a világban, miért ne történhetett volna most is.
    Habár a repülőgép uticélja, az utasok feladata mind azt sugallhatja, hogy ez nagyon nem tetszhetett a szíriai vesztes félnek, az érdekeltség nagyon ott van az elkövetésre, reflexszerűen ők az első számú gyanúsítottak a közvélemény előtt.

  15. 16:
    Ez nagyon szép, csak nem vonatkozik az ukrán fasisztákra. A maláj gépet se vallották be. Mások a játékszabályok.

  16. 17.
    Ebben egyetértünk, ez nem vonatkozik az ukránokra, amerikaiakra, szóval azokra, akik nem vállalhatják be hivatalosan nagy erkölcsi veszteség nélkül, hogy polgári célpontok ellen merényletet követnek el.
    De mondjuk Iszlám Államnak, csecsen terroristáknak ez nem szempont, büszkén bevállalják Allah dicsőségére…

  17. Látom a repülés nem erős oldala sok hozzászólónak. A Korfu repülőtér közeléből egy meghibásodott és két működő hajtóművel visszaforduló pilótát azonnal ki kellett volna rúgni. Ilyen elnézett brahik vezetnek aztán balesetekhez, amikor a felbátorodott pilótáknak nem jön össze a mutatvány. Személyesen átéltem, hogy a leszállópálya végén meredek szűkített fordulót hajtott végre a Malév pilóta, forduló végén azonnal érintették a betont a kerekek, mert pilóta bácsi nem kívánt még öt kilométert repülni, szabályos siklópálya behelyezkedéshez és sietett haza. Ha egy kicsit megcsúszott volna a gép, bal szárnnyal fúródtunk volna a földbe 150 tuti halott. Persze lehet agyalni a bombákról.

  18. 19:
    Az a MALÉV gép, amivel mi utaztunk, Budapestről kapta a parancsot, hogy forduljon vissza. Gondolom a pilóta megtagadhatta volna, de akkor kirúgják. A légi kísérő fal fehér volt, onnan jöttünk rá, hogy nagy a baj. A Kárpátok felett 500 métereket zuhantunk. A legtöbb utas hangosan imádkozott. Azóta nem ülök repülőre, mert megtanultam, hogy az utas nem érték, csak a pénz.

  19. Repülőn rettegek hajón hányok
    űrrakétán még nem ültem
    ami marad az autó és motor.

  20. 21. En a csattogo lepket nem szerettem, mert csak tolni lehet.
    😛
    B U É K !

  21. Állítólag arab olajországokban dívik a példabeszéd, miszerint a nagyapám tevével járt, az apám motorral, én autóval, a fiam helikopterrel, az unokámnak meg újra csak a teve marad.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük