Azt tudtam, hogy volt egy felesége, akitől született egy lánya, de ezzel kapcsolatban semmit se mesélt, és ha én kezdeményeztem, kerülte a témát. Az alacsony, jelentéktelen, de gazdaságilag igen sikeres embereket körülnyüzsgik a csinos nők, akiket természetesen kizárólag a pénz vonz, amit ezek a nyeszlett férfiak nem akarnak, nem tudnak tudomásul venni. A játék vége rendszerint válás, jelentős vagyonvesztés kíséretében. Ezt legjobb elfelejteni, erről témázni természetesen tapintatlanság.

Imre a 60 év nyugati emigráció és rengeteg pénze ellenére nem tudott kocsit vezetni. Mindenhova taxival ment, de mindig egy másik sofőr nem túl barátságos, aztán meg a sok órás várakozás elég sután jött ki. Így aztán a fontosabb esetekben én voltam a taxi. Ilyen fontos esetnek mutatkozott, amikor kurvához akart menni. Elvittem as Mátyás térre, ahol azt mondta, hogy rögtön végez. Én meg figyeltem a kocsiból, na most itt mi fog történni. Imre odament egy lődörgő nőhöz és leállt vele beszélgetni. Ez eddig teljesen normálisnak tűnt, de az már fura fejleménynek tűnt, hogy Imre egyedül ment be a következő házba. Aztán sokáig semmi, majd visszajött. Persze megkérdeztem, hogy mi történt? Kiderült, hogy neki van egy bejáratott prostija, amit itt mindenki tud és tiszteletben tart. A nő, akit leállított, azt tudatta vele, hogy a Magdikája pillanatnyilag foglalt, de csak menjen be, majd jelentkezni fog. Aztán Magdika megjelent, és vidám fecsegés mellett szolgáltatott. A pontos részletekre nem kérdeztem rá, nem akartam, hogy hazudni legyen kénytelen. Viszont eszembe jutott, hogy ha egy pénzes, de különben meglehetősen magatehetetlen pasas sokat jár ide, könnyen válhat áldozattá. Kellene hát neki egy állandó partner, aki nem kifejezetten prosti.

Eszembe jutott, hogy van nekem egy nőbarátom, akit én hoztam át Erdélyből névházasság útján, és akinek eddig semmi se jött össze. A hölgy Veszprémben élt, oda kellett tehát kirándulni. El is mentünk mind a hárman, bár Évának nem nagyon tetszett az ötlet. Mivel előre minden le volt pacsizva Hedvig kivett egy nap szabit a kórházból, ahol nővér volt a kardiológián. Mivel nyár volt, lementünk a Balatonhoz és úgy telt az idő, ahogy ilyen esetben szokott. Hedvig meglehetősen hűvös volt, amit annak lehetett betudni, hogy Imre egy fejjel volt nála alacsonyabb. Istenem, soha semmi se tökéletes. Aztán Füreden láttunk egy szobrot egy olyan emelvényen, amihez 5 vagy 6 lépcsőfok vezetett. Ide felkapaszkodva elolvastuk a talpazaton található feliratot. A lépcsők tetején Imre tüdeje sípolni kezdett. Erre Hedvig engem hátrahúzott és azt kérdezte suttogó hangon – Imre végstádiumú szívbeteg, ezt miért nem mondtátok?

A világ egy csapásra megváltozott. Az addig fanyalgó Hedvig elképesztő nyájassá vált. Elkezdte fogdosni Imre kezét, és közölte, hogy nem kell neki velünk visszautazni, mert nála van bőven hely, ott is aludhat (gondolom apró termete ellenére). Imre közölte, hogy nincs szándékában maradni, és állandóan Éva és én közém állt, nehogy Hedvig közel tudjon hozzá kerülni. Mivel a helyzet kezdett kissé kellemetlen lenni, hamarosan visszaindultunk Budapestre.

Két nappal később Imre rosszul érezte magát, telefonált a mentőknek. A mentők meg is érkeztek, akiket Imre a 10 emeleti ablakból instruált, hogy tudnak feljutni. Mire felértek, Imre már halott volt, és hiába próbálták, nem lehetett újjáéleszteni. Hedvig előérzete kitűnőnek volt mondható.

Néhány nappal később felhívott egy nő, aki tökéletes magyarsággal, de elképesztő rossz kiejtéssel bemutatkozott, hogy ő Imre egyetlen lánya, és azt kérdezte, tudom-e melyik banknál van Imre pénze?  Tudtam. Azóta egy árva szót se hallottam róluk.

Soós Imre I. és II. történése szóról szóra megtörtént, igaz. Sok tanulság van benne, csak észre kell venni.

______________________________________________________
______________________________________________________
______________________________________________________