A fiat pénzzel nincs semmi baj, ha a központi bank mértékkel végzi pénzkibocsátó tevékenységét. És persze legyen az ország gazdasági elfogadható mértékben stabil. Ebben az esetben mindenki el fogja fogadni csereeszköznek a bankjegyet egészen a névértékéig. Az élet boldogan fog folytatódni a közel végtelenig.

Ha azonban egy ország kormánya folyamatosan többet költ, mint amennyi összeg a rendelkezésére áll, akkor egyre nagyobb adósságot halmoz fel, ami azért is kellemetlen, mert a hiányzó pénzt kölcsönből kell fedezni, arra pedig kamatot kell fizetni. A kamat fizetése miatt pedig egyre több a haszontalan kiadás. Nyilvánvaló, hogy az adósságtól meg kellene szabadulni, de ezt általában nem visszafizetéssel, hanem kinövéssel akarják elérni. Magyarul a leendő GDP növekedésből származó többlettel akarják fedezni a hiányt.

Ezt a gyakorlatot széles e világban mindenütt alkalmazzák, és naná, hogy Orbán se akar kimaradni belőle. Ez rendszerint eredményez egy 2-3 százalékos inflációt, amiről kitalálták, hogy „egészséges”.

De mitől marad meg a bankjegy értéke? Attól, hogy az állampolgár tapasztalja, hogy mindenütt elfogadják, és azt kap érte, amit akar. Az emberekben kialakul egy érzett, hogy 39 forintért kap egy kiló sertés combot, vagy egy színházjegyet. Érzi, hogy mit ér, ha a fizetését 50 forinttal megemelik. Azt is megérzi hogy jé, tavaly tavasszal az eper kilója 500 forint volt, most meg 800. El is határozza, hogy ősztől a matek korrepetálásért a tavalyi 600 helyett 700-et fog kérni. A kiskereskedő azt érzékeli, hogy 1200-ért a szőlőt úgy viszik, mint a cukrot. Fel is emeli a következő tétel árát 1300-ra. Ezért van inflációt gerjesztő hatása a 13. havi nyugdíjnak, a hirtelen kifizetett fegyverpénznek.

De van más is. Számtalan kormány (Orbán) döntésnek van gerjesztő hatása. Orbán azt hiszi mindenhez ért, és mindent lehet irányítani parancsszóval. Rossz külpolitikája miatt jelentős összegeket nem kap meg az Uniótól. Ez nem akadályozza meg abban, hogy ne folytassa kiskirályi magatartását. Nincs elég pénz, akkor kivet extra adókat. Akiket az extra adó súlyt, hogy továbbra is profit termelők legyenek, az elvonásokat beépítik az áraikba. Ha minden egy kicsit drágább, akkor infláció van. Ugyanez történik az ársapkák bevezetése után is. Kétszázért kell adnom a tejet, akkor 5000-et kérek a sajtért. Aztán megszűnik az ársapka. A tej felmegy 600-ra, de a sajt marad 5000-en. A társadalom éppen úgy megszokja az 5000-et, mint ahogy 39-et megszokta.

Végül is az inflációt a társdalom gerjeszti. Az eladó (bármi legyen a portékája használt kocsitól kezdve egy panellakáson át a polcon található mosószerig) a lehető legmagasabb árat akarja elérni. Ez ellen dolgozik a vevő, aki „érzi” a pénze értékét. Ha az árat túl magasnak tartja, nem vásárol. Az eladó kénytelen engedni (ha tud). Ha viszont az eladó költségei nőnek (pl. túladóztatás, energia számla növekedés) akkor nem engedhet az emelésből. Ha a vevő ezt nem méltányolja, akkor erős kereslet csökkenés következik be, amit becsődölések és áruhiány követ A hiány és kereslet növekedés végül megemeli az árat. Jelentkezik az infláció.

Az inflációt a társadalom gerjeszti, de nem alapok nélkül. Ha a valuta piacon a forint veszíti az értékét, a emberek elfogadják az árak emelkedését, elfogadják, hogy a zsebükben lévő forint egyre kevesebbet ér. Ha látják, hogy a magyarországi infláció duplája az európainak, nem ragaszkodnak a forint értékállóságához. Szó nélkül kifizetik az egyre emelkedő árakat, legfeljebb morognak egy kicsit, de cipelik hátukon az inflációt, amit ha a kormány egyszer beindít, nem könnyű leállítani. A leállításához a forint megerősítésére lenne szükség, amihez Orbánnak nem fűlik a foga.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________