De mi lenne, ha azt mondanánk, miközben azt gondoltad, hogy még mindig keresgélsz, az agyi tevékenysége már megjelölte azt a fejhallgatót, amelyet választani fogsz? Lehet, hogy ez az ötlet nem olyan valószínűtlen. Bár az ideggyógyászok valószínűleg nem tudták 100 százalékos pontossággal megjósolni a választását, a kutatások kimutatták, hogy bizonyos információk a közelgő cselekvésről már néhány másodperccel azelőtt jelen vannak az agyi tevékenységben, hogy arról már tudnánk.

Már az 1960-as években tanulmányok kimutatták, hogy amikor az emberek egyszerű, spontán mozgást végeznek, agyuk idegi aktivitást mutatnak, (amit az idegtudósok „készenléti potenciálnak” neveznek), mielőtt megmozdulnának. Az 1980-as években Benjamin Libet neurológus arról számolt be, hogy ez a készenléti potenciál még a személy bejelentett mozgási szándékát is megelőzte, nem csak a mozgását. 2008-ban kutatók egy csoportja azt találta, hogy egy közelgő döntéssel kapcsolatos információ akár 10 másodperccel korábban is jelen van az agyban, jóval azelőtt, hogy az emberek arról beszámoltak volna, hogy meghozták a döntést arról, mikor és hogyan cselekedjenek.

Ezek a tanulmányok kérdéseket és vitákat váltottak ki. Sok megfigyelő számára ezek a megállapítások megcáfolták a szabad akarat intuitív koncepcióját. Végül is, ha az neurológusok már jóval azelőtt következtethetnek mozdulatainak időzítésére vagy megválasztására, hogy tudatosan tudatában lett volna a döntésének, akkor az emberek talán csak bábok, akiket a tudatküszöb alatt kibontakozó idegi folyamatok lökdösnek.

De mint kutatók, akik neurológiai és filozófiai szempontból is tanulmányozzák az akaratot, úgy gondoljuk, hogy ebben a történetben még sokkal több van. Filozófusok és tudósok együttműködésével dolgozunk, hogy árnyaltabb értelmezéseket biztosítsunk, beleértve a készenléti potenciál jobb megértését, és gyümölcsözőbb elméleti keretet, amelybe elhelyezhetjük őket. A következtetések azt sugallják, hogy a „szabad akarat” továbbra is hasznos fogalom marad, bár lehet, hogy az embereknek újra meg kell vizsgálniuk, hogyan határozzák meg.

Kezdjük egy józan észrevételből: az emberek mindennapi tevékenységeinek nagy része önkényes. Egyik lábunkat a másik elé tesszük, amikor elindulunk. Legtöbbször nem mérlegeljük aktívan, hogy melyik lábunkat tegyük előre, nem számít. Ugyanez igaz sok más cselekvésre és választásra is. Nagyrészt értelmetlenek.

A legtöbb szabad akarat empirikus tanulmánya, köztük Libet is, az ilyen típusú önkényes cselekedetekre összpontosított. Az ilyen akciók során a kutatók valóban „kiolvashatják” agyi tevékenységünket, és nyomon követhetik a mozgásainkkal és döntéseinkkel kapcsolatos információkat, még mielőtt észrevennénk, hogy megtesszük azokat. De ha ezek a tettek nem számítanak nekünk, akkor annyira figyelemre méltó, hogy öntudatlanul kezdeményezték őket? A jelentősebb döntések, mint például, hogy munkát vállaljunk, férjhez menjünk vagy másik országba költözzünk sokkal érdekesebbek és összetettebbek, és egészen tudatosan hozzuk meg őket.

Ha a szabad akarat filozófiailag megalapozottabb megértésével kezdünk el dolgozni, rájövünk, hogy mindennapi cselekedeteinknek csak egy kis része elég fontos ahhoz, hogy aggódjunk. Azt akarjuk érezni, hogy uraljuk azokat a döntéseket, amelyek eredményei megváltoztatják az életünket, és amelyek felelősségét a vállunkon érezzük. Ebben az összefüggésben a döntések számítanak és ez a legtermészetesebb érvényesülése a szabad akaratnak.

2019-ben Uri Maoz, Liad Mudrik neurológusok és kollégáik vizsgálták a következőket: Két nonprofit szervezet közül választhattak a résztvevők, amelyeknek 1000 dollárt adományozhattak. Az emberek a bal vagy jobb gomb megnyomásával jelezhették melyik az előnyben részesített szervezet. Egyes esetekben a résztvevők tudták, hogy választásuk számít, mert a gomb határozza meg, hogy melyik szervezet kapja meg a teljes 1000 dollárt. Más esetekben az emberek tudatosan értelmetlen döntéseket hoztak, mert azt mondták nekik, hogy mindkét szervezet 500 dollárt kap, függetlenül attól, hogy választottak. Az eredmények kissé meglepőek voltak. Az értelmetlen választásokat – csakúgy, mint a korábbi kísérletekben – készenléti potenciál előzte meg. Az értelmes választások esetében ezek nem voltak. Vagyis amikor törődünk egy döntéssel és annak kimenetelével, agyunk másképp viselkedik, mint amikor egy döntés önkényes.

Még érdekesebb az a tény, hogy a hétköznapi emberek szabad akarattal és döntéshozatallal kapcsolatos megérzései nem tűnnek összhangban ezekkel a megállapításokkal. Néhány kollégánk, köztük Maoz és Jake Gavenas neurológusok nemrégiben egy nagy felmérés eredményeit tette közzé, több mint 600 válaszadó részvételével, amelyben arra kérték az embereket, hogy értékeljék, mennyire tűntek „szabadnak” mások különféle döntései. Értékeléseik azt sugallták, hogy az emberek nem ismerik fel, hogy az agy az értelmes döntéseket máshogy kezelheti, mint az önkényesebb vagy értelmetlenebb döntéseket. Más szavakkal, az emberek hajlamosak minden döntésüket – attól kezdve, hogy melyik zoknit vegyék fel először, hol töltsék a vakációt – ugyanúgy „ingyenesnek” képzelik el, még akkor is, ha az idegtudomány mást sugall.

Ez azt sugallja, hogy a szabad akarat létezhet, de nem úgy működik, ahogyan azt intuitíven elképzeljük. Ugyanebben a szellemben van egy második intuíció, amellyel foglalkozni kell az akarattal kapcsolatos tanulmányok megértéséhez. Amikor a kísérletek azt találták, hogy az agyi tevékenység, például a készenléti potenciál, megelőzi a tudatos cselekvési szándékot, néhány ember arra a következtetésre jutott, hogy „nem ők a felelősek”. Nincs szabad akaratuk, okoskodnak, mert valahogy ki vannak téve az agyi tevékenységüknek.

Ez a feltevés azonban figyelmen kívül hagyja a neurológia egy szélesebb leckéjét. A kombinált kutatás világossá teszi, hogy az embernek megvan a hatalma a tudatos döntések meghozatalára. De ez az önrendelkezés és az ezzel járó személyes felelősségtudat nem természetfeletti. Ezek az agyban történnek, függetlenül attól, hogy a tudósok olyan egyértelműen megfigyelik-e őket, mint a készenléti potenciált.

Tehát nincs „szellem” az agyi gépezetben. Kutatóként azonban azt állítjuk, hogy ez a gépezet annyira összetett, kifürkészhetetlen és titokzatos, hogy a „szabad akarat” vagy az „én” népszerű fogalmai hihetetlenül hasznosak maradnak. Segítenek átgondolni és elképzelni – bár tökéletlenül – az elme és az agy működését. Mint ilyenek, mélyreható módon irányíthatják és inspirálhatják vizsgálatainkat – feltéve, hogy az út során továbbra is megkérdőjelezzük és teszteljük ezeket a feltételezéseket.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________