A 80 évvel ezelőtti Barbarossa-hadművelet óta először lépnek át német gyártmányú tankok a lengyel határon, hogy részt vegyenek az Oroszország elleni háborúban. Kétségtelenül ez az Egyesült Államok és a NATO eddigi legvakmerőbb intézkedése.

A tankok támadó, nem védekező fegyverek. Arra használják őket, hogy áttörjék az ellenséges sáncokat, terület elfoglalás céljából. Ukrán vezetők egyértelművé tették, hogy a nyugati harckocsik kulcsfontosságúak háborús céljaik eléréséhez, beleértve a 2014 óta Oroszország által birtokolt Krím-félsziget visszahódítását.

Az Egyesült Államok több száz ukrán katonát képez ki páncélos hadviselésre a németországi bázisán, ahol NATO páncélozott járművekkel gyakorlatokat hajtanak végre. A tankok és legénységeik elhagyják Németországot, és Lengyelországon keresztül lépnek be Ukrajnába, ahol az orosz front ellen vetik be őket.

A modern harckocsiknak hatalmas logisztikai szükségletük van, hogy felfegyverkezzék és támogassák őket. Egyetlen M1 Abrams tank 250 liter üzemanyagot fogyaszt óránként üzembe helyezés után. Ezekhez a harckocsikhoz nagy tömegű logisztikai személyzetre lesz szükség, sokuk valószínűleg a NATO-országok fegyveres erőiből érkezik.

Nemcsak a harckocsik, hanem a logisztikai és szállító vonataik is célponttá válnak. Egy Leopard 2 tank körülbelül 15 millió dollárba kerül. Ezeknek a fegyverrendszereknek a védelme, nem is beszélve az őket kiszolgáló és ellátó csapatokról, létfontosságú katonai szükségletté válik a NATO számára.

Az USA és a NATO szavahihetőségét tette kockára a háború kimenetelében, amelyet egyre határozottabban Oroszország katonai vereségeként és feldarabolásaként határoznak meg. A konfliktus logikája tehát egyre nagyobb eszkalációt követel meg.

Az orosz fegyverek és légierő által fenyegetett páncélozott oszlopaival és utánpótlási vonalaival akár Ukrajnán belül, akár a lengyel határon túl a „repülési tilalmi zóna” létrehozását az amerikai sajtó ismét létfontosságú elemként hozza fel az elkötelezett védelme érdekében. .

Ez azt jelentené, hogy katonai eszközei védelmében amerikai és NATO-pilóták és SAM-kezelők orosz harci gépek lelövésével kezdenének közvetlen  háborút.

Ez az a lehetőség, hogy az amerikai és az európai lakosság tudtukon kívül aláveti magát azoknak a kormányoknak, amelyek megígérték, hogy elkerülik a „harmadik világháborút” és a nukleáris „Armageddont”.

A NATO fellépéseinek meggondolatlan és provokatív jellegének kifejezésére a New York Times azt írta: „Az elmúlt néhány héten egyik gát a másik után omlott le”, mivel „az Egyesült Államok és szövetségesei több kockázatot vállalnak Ukrajna védelmében. ”

A The Economist a fő harckocsik Ukrajnába küldését szorgalmazó vezető szerkesztőségében ezt írta: „További aggodalomra ad okot, hogy ha Oroszországot túl messzire vagy túl gyorsan lökdösik, akkor annak elnöke, Vlagyimir Putyin eszkalálódhat, és a legrosszabb esetben akár nukleáris háborút is indíthat. Ezek nem alaptalan félelmek.”

A The Economist a veszély ellenére a harckocsik küldése mellett érvel. „Ha Putyin arra a következtetésre jutna, hogy nukleáris fenyegetéseivel nyerte meg ezt a győzelmet, az szörnyű precedenst teremtene.” Hozzáteszi: „Ha ma engedünk Putyin nukleáris fenyegetéseinek, az holnap veszedelmesebb ellentétekhez vezet.”

Az imperialista háborús tervezők azt feltételezik, hogy orosz válasz nélkül is fokozhatják a háborúban való részvételüket. De ha Washington nem fél az atomháború következményeitől, miért hiszik úgy a háborús tervezők, hogy a Kreml félni fog?

Valójában a The Economist érvelése nagyobb mértékben vonatkozik az orosz félre, mint a NATO-ra, mert a rendszerváltás lehetőségével a Kreml áll szemben, nem pedig Washington vagy Berlin.

Ha a The Economist szerkesztősége az orosz oldalon állna, mit mondanának? „Ha a NATO arra a következtetésre jut, hogy a katonai eszkaláció győzelmet arat, az szörnyű precedenst teremtene.” Végtére is, „ha ma engedünk a NATO eszkalációjának, holnap veszedelmesebb lehetőségek jönnek létre”.

Más szóval ez egy érv amellett, hogy Oroszország a NATO eszkalációjára a NATO elleni támadás vagy az ukrán erők elleni nukleáris támadás indításával válaszoljon. Minél jobban eszkalálódik az USA és a NATO, Oroszországnak annál kevésbé kell elkerülnie az eszkalációt.

A hidegháború alatt gyakorlatilag az egész amerikai politikai berendezkedés, a Republikánus Párt „őrült peremének” kivételével, elfogadta a „kölcsönösen biztosított pusztítás” doktrínáját. Ezen doktrína szerint bizonyos cselekedetek megengedhetetlenek az Egyesült Államok számára, mivel a Szovjetunió nukleáris válaszának kiváltásának kockázata elfogadhatatlan fenyegetés.

Most minden nagyobb újságban az a mantra, hogy a NATO-t és az Egyesült Államokat nem lehet „elrettenteni” attól, hogy olyan politikát hajtson végre, amely nukleáris háborúhoz vezethet. Ez olyan, mintha azt mondanánk, hogy az embert nem szabad elriasztani attól, hogy kiugorjon az épületből a földhöz csapódás okán.

Washington egész stratégiája irracionális, mint a múltban minden világhódítási terv. De ezt az irracionális politikát társadalmi és gazdasági érdekek vezérlik.

Minél tovább fejlődik a jelenlegi globális konfliktus, annál világosabb az a tény, hogy ez a háború a 20. század első két világháborújához hasonlóan nem az alapján érthető meg, hogy ki adta le az első lövést, hanem sokkal mélyebb társadalmi okok alapján.

Ukrajna reakciós orosz invázióját azzal a céllal váltották ki, hogy konfliktust szítsanak, amely Oroszország feldarabolásához vezet. Az egyszerű geopolitikai érdekeken túl az amerikai uralkodó osztály számos gazdasági, társadalmi és politikai válsággal szembesül, amelyekre nincs megoldás. Úgy vélik, hogy az Oroszország meghódítására irányuló kétségbeesett lépések révén valahogy elháríthatja az amerikai társadalmi és politikai életet sújtó válságot.

És még akkor is, ha eszkalálódik a háború Európában, az Egyesült Államok a Csendes-óceánt hadszíntérré változtathatja, támogatva Japán újrafegyverzését és Tajvan felfegyverzését a Kínával való konfliktus előkészítéseként.

Ennek a globális tűzvésznek a terveit az Egyesült Államok és az egész világ népességének a háta mögött szövik ki. Az USA és a NATO hazudik szándékairól, és eltitkolják tetteik következményeit. Ez az összeesküvés kiterjed az Egyesült Államok és Európa minden jelentősebb politikai pártjára, amelyek mindegyike felsorakozott a háborús erőfeszítések mögé. Egyikük sem mondja egyértelműen, hogy milyen következményekkel jár, és hány millió életet hajlandó feláldozni.

A folyamat eredménye egy olyan mértékű globális kataklizma lesz, amely mellett eltörpülnek a múlt erőszakai. Az ukrán háború kitörése óta a nukleáris fegyverek lehetséges alkalmazása normalizálódott a politikai diskurzusban.”

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________