Ha Milley megjegyzései ellentmondásosak, akkor a teljes győzelem elérésével kapcsolatos nagyobb problémára mutattak rá. A teljes győzelemhez nagyon hosszú háborúra lehet szükség, és ez azt is jelentené, hogy annak végső időtartama a Nyugaton kívül álló politikai tényezőktől függ. Azoknak, akik teljes győzelmet követelnek, egyszerűen tovább kell szállítania Ukrajnának a harc folytatásához szükséges fegyvereket és erőforrásokat, és meg kell várnia, hogy Oroszország veszítsen, és ideális esetben Putyin távozzon.

Ám, az őrlődő koptatóháború máris óriási károkat okozott Ukrajnának és Nyugatnak, és persze Oroszországnak is. Több mint hatmillió ukrán kényszerült menekülésre, az ukrán gazdaság szabadesésben van, és az ország energetikai infrastruktúrájának kiterjedt megsemmisítése ezen a télen humanitárius katasztrófával fenyeget. Kijev még most is pénzügyi lélegeztető gépen van, és működését csak az Egyesült Államoktól és Európától érkező több milliárd dolláros segélyen tartja fenn. Az energiaköltségek Európában drámaian megemelkedtek a szokásos olaj- és gázáramlás megszakadása miatt. Eközben a jelentős visszaesések ellenére az orosz erők átcsoportosultak, és nem omlottak össze. Ukrajna számára a legmegfelelőbb eredmény az lenne, ha az orosz erők visszavonulnának a 2022. februári invázió előtt létező irányítási vonalakba. De, még ha az oroszokat vissza is sodorják a status quo ante állapotába, sok ukrán attól tart, hogy Moszkva egyszerűen visszahúzódik és újra csoportosul, várva a következő inváziós lehetőséget. Egyáltalán nem világos, hogy a katonai elrettentés elegendő lenne a létrejött béke biztosításához.

Hiányzik tehát egy koherens politikai terv, amely véget vet a szenvedésnek, és megnyugtatja az ukránokat, hogy Oroszország nem kezd új háborút a lehető leghamarabb, még akkor sem, ha Putyin hatalmon marad. Ehhez az oroszoknak el kell fogadniuk a vereséget, de az ukránoknak el kell fogadniuk, hogy a teljes győzelem elérhetetlen. De ha ezeket a célokat el akarjuk érni, a nyugati lakosságnak el kell fogadnia Oroszország pária státuszának megszűnését és „Európába való visszatérését”, miközben hiteles biztonsági garanciákat kell nyújtania Kijevnek. Más szóval, a Nyugatnak olyan átfogó politikai jövőképet kell megfogalmaznia, amely megtagadja Ukrajna és legkiválóbb támogatói azon vágyát, hogy Oroszországot szétzúzzák és semlegesítsék. Ha, az Egyesült Államok és partnerei nem dolgoznak ki ilyen tervet, megnőnek a Milley-féle forgatókönyvek esélyei: elhasználódási háború, eszkaláció és katasztrófa veszélye, valamint a háború feldúló következményei.

OROSZ RUGALMASSÁG

Bár hiányzik nála az a széles körű és jelentős támogatás, amelyet Ukrajna partnereitől és szövetségeseitől kapott, Oroszország erősebb, mint azt sokan előre jelezték volna. Hadserege, gazdasága és vezetője stabilnak tűnik. Bár az orosz hadsereget elkeserítették az ismétlődő vereségek, túlélte azokat. A közelgő tél döntő próbája lesz az orosz hadsereg kitartásnak, de katonai szakértők nem jósolják összeomlását. Még sok vereségre és visszavonulásra lenne szükség ahhoz, hogy ez az értékelés megváltozzon.

Ugyanez igaz az orosz gazdaságra is. Sokan magabiztosan jósolták, hogy az orosz kereskedelmet és ipart összeroppantja a nyugati kormányok által bevezetett szankciók súlya. Egy ilyen szélsőséges gazdasági nyomás a felvetések szerint elegendő lehet ahhoz, hogy Moszkva kivonuljon Ukrajnából. De a gazdasági nyomás ritkán elég ahhoz, hogy véget vessen egy háborúnak. Oroszország gazdasága 2022-ben zsugorodott, de mindössze három százalékkal, lényegesen kisebb mértékben, mint egyesek előre jelezték, és pénzügyi rendszere fenntarthatónak és makrogazdaságilag stabilnak bizonyult. Oroszország számos nyugati ellátási lánctól el van vágva, de rendkívül nagy folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik, ami lehetővé teszi az ország vállalatai és kormánya számára, hogy máshol találják meg azt, amire szükségük van. A hidegháború idején a szankciók nem kényszerítették Moszkvát arra, hogy kivonuljon Kelet-Európából, ma pedig aligha kényszerítik Oroszországot Ukrajnából való kivonulásra. A G7-ek által december elején meghatározott orosz olajárplafon sújthatja Oroszország importbevételeit, de még a nyugati optimisták is bizonytalanok, mennyire lesz hatékony. Ha a nyugati nyomás ellenére Oroszország hadigépezete továbbra is finanszírozott és felszerelt marad, az eredmény véres patthelyzet lesz.

A háború fő tervezőjeként Putyin tisztában van a vereség lehetséges következményeivel is. Ukrajna és Oroszország történelmének félreértelmezése arra késztette, hogy feltételezze, hogy inváziója gyors sikert fog elérni. De bár Putyin félreértheti az ukrán nemzet eredetét, az orosz és a szovjet állam ikerösszeomlásának fontos tanulságait ismeri. Az Orosz Birodalom 1917-ben bukott meg, amikor uralkodója, II. Miklós cár lemondott a trónról. A szovjet állam összeomlott, miután Mihail Gorbacsov elnököt katonai és biztonsági vezetői elárulták, és elvesztette az irányítást a főváros felett. Putyin gondoskodott arról, hogy továbbra is szilárdan irányítsa a hadsereget, a biztonsági szolgálatokat és az orosz lakosságot. A főváros nyugodt és jóllakott, a Kreml pedig gondoskodott arról, hogy a közelben ne állomásozzon boldogtalan sorkatonák serege, mint 1917 márciusában. Azok, akik esetleg forradalmat indíthatnának külföldre menekültek, míg Dagesztánban vagy távoli területeken kezelni lehetne.

Jelenleg az oroszok többsége továbbra is támogatja az orosz kormányt, és nem hajlandó elfogadni a vereséget. Sokan a Krím-félszigetet és fellegvárát, Szevasztopolt tartják harcra érdemesnek. És sokak számára Putyin továbbra is az orosz szuverenitás és stabilitás záloga. Az elit, sőt sok egyszerű orosz számára az ukránok és támogatóik álma az orosz hadsereg veresége és Putyin bukása, politikai rémálom, amely gazdasági káoszt és törvénytelenséget jelentene.

Tekintettel az Oroszországon belüli bonyolult dinamikára, nem valószínű, hogy a katonai vereségek elegendőek lehetnek ahhoz, hogy a Kreml lépéseket tegyen a békéért. De a Nyugat jelenlegi megközelítése, miszerint egyszerűen hagyja a háborút folytatódni, bár erkölcsileg kielégítő és politikailag népszerű, kockázatos. Az ukránokat a konfliktusok folytonos borzalmának teszi ki. A halálos áldozatok száma és a harcok pénzügyi költségei tovább emelkednek. Táplálja Putyin narratíváját, miszerint Oroszország egzisztenciális harcban áll a Nyugattal, és ösztönzi az orosz nacionalisták azon hitét, hogy Oroszországnak vagy győz, vagy elpusztul. Az orosz háborús bűnök nyugati feljelentése nem lesz elég ahhoz, hogy megváltozzon az oroszok véleménye. Bár egyre több orosz nem bízik már saját kormányában és médiájában, nem bízik nyugati társaikban sem.

Ma az orosz elit, aki nem bízik a Nyugat és Putyin szándékaiban, rosszabbnak tarthatja a béke kilátását, mint a háború folytatását. A hétköznapi oroszok talán egyetértenek: elfogadták kormányuk magyarázatát, miszerint a nyugati szankciókat az orosz nép szétzúzására vezették be. A nyugati kommentátorok olajat öntenek erre a nézetre azzal, hogy az oroszokat meg kell büntetni azért, amit országuk Ukrajnában elkövetett. Azok az oroszok, akik hozzáférnek a nyugati médiához az interneten, nem fogadják el, hogy Oroszország „terrorista állam” vagy „imperialista nemzet”. Az orosz elit és sok egyszerű orosz úgy gondolja, hogy az ő érdeke a zászló mögé állni.

Természetesen a politikai változás egy autokratikus rendszerben gyors és teljes lehet. Oroszország elöregedő diktátorának ereje a félelem, az apátia, a cinizmus és a bizalmatlanság elvetésén és fenntartásán nyugszik az ország elitjei között. Újabb orosz vereségekkel és további mozgósítással oroszok milliói kezdhetik Putyint hibáztatni, ahogy elődeik Miklós cárt és Gorbacsovot. A katonák közötti morális válsággal, apátiával és kimerültséggel kombinálva a közvélemény ilyen változása politikai válságot generálhat. Ez lenne az a pillanat, amikor az orosz politikai eliteknek el kellene dönteniük, hogy kompromisszumot kötnek-e a Nyugattal, vagy a végsőkig harcolnak.

TÉRKÉP ÉS JUTALOMFALAT

1918 novemberében Woodrow Wilson amerikai elnök tizennégy pontja meggyőzte a német vezetést arról, hogy tisztességesen fognak bánni velük, és ezzel rávette őket, hogy fogadják el a fegyverszünetet. Ez az ígéret véget vetett az első világháborúnak. A német hadsereg gyengesége és vezetőinek  felismerése, hogy Németország elvesztette a háborút, növelte Wilson javaslatainak vonzerejét. Ahelyett, hogy hagyták volna megsemmisíteni erőik maradványait és országukat megszállni, elfogadták Wilson feltételeit, amelyek megígérték, hogy nem fogják megbüntetni Németországot. Ezt a megközelítést kell követnie ma a Nyugatnak. A Nyugatnak fel kell készülnie arra, hogy egy térképet kínáljon az oroszoknak, amely felvázolja, hogyan szűnhet meg elszigeteltségük, szabadulhatnak meg a szankcióktól, és hogyan szüntethetik meg pária státuszukat.

Ennek a térképnek a háború folytatásának kockázatának magyarázatával kell kezdődnie. Világossá kell tenni, hogy Oroszország nem nyerhet. Ukrajna nyugat által szállított katonai felszerelése felülmúlja az orosz védelmet. Ha Moszkva folytatja a harcot, ezért egyre több vereséget és áldozatot fog elszenvedni, és egyre nagyobb esély lesz az erőszakos összeomlásra. Oroszország jövője – a tervnek finoman meg kell magyaráznia – a gazdasági összeomlás lesz, és azt kockáztatják, hogy Kínától függővé válik. Azzal, hogy elfogadja, hogy véget kell vetnie a háborúnak, az orosz kormány megkíméli magát egy felbomlás nagyobb megaláztatásától.

Ezután a térképnek fel kell vázolnia, hogy Oroszországnak milyen előnyökkel jár, ha a deeszkaláció útját választja. A konkrét tartalmat megbeszélés útján kell meghatározni, de néhány elem nyilvánvaló. Először is egy ígéret, hogy Oroszország szuverenitását és integritását tiszteletben tartják az Ukrajnával kötött békerendezést követően. Bármennyire is valószínűtlennek hangzik ma, a NATO-tól eltérő keretrendszert kellene összehívni, hogy biztosítsák Oroszország helyét az európai biztonsági architektúrában. Szükséges felülvizsgálni Gorbacsov elképzelését a „közös európai otthonról”, amelyet inkább a közeledés jellemez, mint az elrettentés, és amelyet ma mind a Nyugat, mind pedig Oroszország is elutasít. Másodszor, a térképnek meg kell erősítenie, hogy a nyugati kormányok elismerik és tiszteletben tartják Oroszország létezését, feltéve, hogy Moszkva szigorúan betartja az ENSZ Alapokmányát és a nemzetközi jogot, valamint tiszteletben tartja Oroszország nemzetközi szerződéseit, megállapodásait és kötelezettségvállalásait. Harmadszor, a Nyugatnak ütemtervet kell kidolgoznia Oroszország befagyasztott pénzügyi eszközeinek visszaszolgáltatására, miután a demilitarizálásra és a kivonulásra vonatkozó követelések teljesülnek. Végül a térképnek ki kell jelentenie, hogy a háború befejeztével minden nemzetközi gazdasági akadály elhárul.

A Nyugat mindeddig csak fenyegetéssel kényszerítette Oroszországot a háború leállítására. A térképnek tartalmaznia kell néhány jutalomfalatot is. A békés rendezéshez vezető utat a szankciók fokozatos feloldásához kell kötni. De talán a legnagyobb jutalomfalat a nemzetközi legitimitás. A Nyugatnak nemzetközi elismerést kell adnia néhány olyan embernek és csoportnak, amelyek a mai rezsim részét képezik. Az orosz fél a jövőbeni béketárgyalásokon nem demokratákból, háborúellenes aktivistákból és száműzetésben élő vezetőkből fog állni. A katonaság és az orosz bürokrácia tagjai elkerülhetetlenül tárgyalóasztalhoz ülnek. Ha legalább néhány orosz vezetőnek, akik a békét választják, választási lehetőséget biztosítanának a hágai törvényszék és az új, békés Oroszország létrehozásában való részvétel lehetősége között, erőteljes ösztönzés lenne a békéhez és a háború befejezéséhez vezető úton. .

ELADÓ BÉKE

A háború utáni Oroszország vízióját össze kell hangolni a háború utáni Ukrajna nyugati víziójával, anélkül, hogy fellazítanánk az agresszor és az áldozat közötti határt. Bár a nyugati lakosságot meg kell győzni, sokkal nehezebb lesz rávenni Ukrajnát, hogy megegyezzen Oroszország térképéről és a jutalomfalatokról. Zelenszkij terve az ukrajnai igazságszolgáltatásra és megtorlásra összpontosít. Az egész arról szól, hogy rákényszerítsük Oroszországot a „megfelelésre”. Vagyis Oroszországot nem akasztják le a horogról, és elleneznek mindenféle biztonsági garanciát Moszkvának. Azt fogják követelni, hogy a békefeltételek kihirdetését csak Oroszország elfogadása után, és talán Putyin távozása után hirdessék ki. Az Egyesült Államok kormányának és más nyugati hatalmaknak el kell magyarázniuk, hogy egy ilyen abszolút megközelítés meghosszabbítja a harcokat és Ukrajna saját szenvedését. A tárgyalások térképének nyilvánosságra hozatala most szükséges, miközben Putyin folytatja barbár háborúját és ukránok milliói szenvednek, nem jelenti Oroszország megbékítését vagy Moszkva agressziójának elnézését. Éppen ellenkezőleg, megfontolt, stratégiai és realista politikai lépés lenne a Nyugat és Ukrajna részéről, ha megszólítaná a nagy és egyre növekvő számú oroszt, akik a békét preferálnák, és irtóznak a háború és a vereség közötti választástól.

A Krím-félszíget egy probléma. Az ukránok elhatározták, hogy visszafoglalják a félszigetet, amelyet indokoltan tekintenek ellopott ukrán területnek és az orosz agresszió egyik példájának. A Nyugatnak azonban komoly oka van attól tartani, hogy Putyin mindent megtesz, hogy megakadályozza a Krím elesését. A félsziget a Moszkva és Kijev közötti tárgyalások legnagyobb akadálya. Az a kifejezett nyugati követelés, hogy a béketárgyalások előfeltételeként visszaadják a Krím-félszigetet, még több oroszt vonz majd a háború oldalára. Néha bölcs stratégia egy megoldhatatlan témát hagyni a jövőbeli tárgyalásokra.

Minél tovább tart ez a háború, annál rosszabbak lesznek a következményei. Az első világháború nagy birodalmakat és dinasztiákat döntött meg Európában, elvetette a második világháború magvait, és közvetlenül Mussolini és Hitler felemelkedéséhez vezetett. A Németország és Franciaország közötti történelmi viszályok Elzász-Lotaringia, illetve Szerbia és Horvátország között Bosznia miatt mindkét fél számára halálos következményekkel jártak. E konfliktusok sebei nemzedékeken át tartottak, amíg begyógyultak.

Az ukrajnai háború hosszú távú hatásait nem lehet teljes bizonyossággal megjósolni. A hosszú és rendkívül pusztító háborúk destabilizáló hatásainak tudatában azonban egy átfogóbb stratégia szükségességére kell gondolni, amely képes Ukrajnának biztonságát, Oroszországnak pedig jövőt kínálni. Ahelyett, hogy megvárná, hogy reagáljon Moszkva és Kijev legújabb lépéseire, vagy Putyin küszöbön álló bukását remélje, a Nyugatnak végre magához kell ragadnia a kezdeményezést.

__________________________________________________________________

Vladislav Zubok a London School of Economics nemzetközi történelem professzora. Ő az Összeomlás: A Szovjetunió bukása című könyv szerzője.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________