Vlagyimir Putyin orosz elnök szépen összefoglalta: „Ez egy terrortámadás, amelynek célja az Orosz Föderáció kritikus polgári infrastruktúrájának megsemmisítése.”

Alekszandr Basztrykin, az orosz nyomozóbizottság vezetője Putyinnal négyszemközt megerősítette, hogy a Terror a hídon az SBU (ukrán különleges szolgálatok) művelete volt.

Bastrykin azt mondta Putyinnak: „Már ismerjük a robbantásban részt vevő teherautó útvonalát: Bulgária, Grúzia, Örményország, Észak-Oszétia, Krasznodar. A szállítókat azonosították. Az FSZB munkatársainak segítségével sikerült azonosítani a gyanúsítottakat.”

Az orosz hírszerzés döntő fontosságú információkat szivárogtatott ki Alekszandr Kots katonai tudósítónak. A rakományt egy ukrán állampolgár rendelte: 22 raklapba, fóliatekercsbe csomagolt robbanóanyagot szállítottak Bulgáriából a grúz Poti kikötőbe. Ezt követően a rakományt felpakolták egy külföldi rendszámú teherautóra, és a szárazföldön Örményország felé haladtak.

Az örmény-orosz határon a vámkezelés zökkenőmentesen zajlott – az Eurázsiai Vámunió szabályai szerint (Oroszország és Örményország is tagja az Eurázsiai Gazdasági Uniónak, vagyis az EAEU-nak). A rakomány nyilvánvalóan elkerülte a röntgensugarak észlelését. Ez az útvonal szabványos az Oroszországba tartó kamionosok számára.

A teherautó ezután ismét belépett Grúziába, és ismét átlépte az oroszországi határt, de ezúttal a Felső Larsi ellenőrző ponton keresztül. Ez az amit oroszok ezrei használnak a részleges mozgósítás elől. A teherautó Armavirban kötött ki, ahol a rakományt átrakták egy másik teherautóba, arra, amelyik az orosz szárazföld felől érkezett a krími hídra.

Nagyon fontos: az Armavirból egy szimferopoli szállítási címre történő szállításnak október 7-én kellett volna megtörténnie, vagyis Putyin elnök születésnapjára, péntekre 7.-re időzítve. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból ezt egy nappal elhalasztották.

Az első kamion sofőrje már vallomást tesz. Jusubov, a hídon felrobbant második teherautó sofőrje „vak” volt: fogalma sem volt, mit cipel, meghalt.

Ebben a szakaszban két következtetés a legfontosabb.

Először is: ez nem egy szabványos ISIS-szerű kamionos öngyilkos merénylet volt. A vezetőnek fogalma se volt arról, hogy meg fog halni. Egyszerűen feláldozták.

Másodszor: A csomagolás minden bizonnyal Bulgáriában történt. Ez, ahogy az orosz hírszerzés rejtélyesen utalt rá, „külföldi különleges szolgálatok” részvételére utal.

Amit az orosz hírszerzés nyilvánosság elé tárt, az csak egy részét meséli el a történetnek. A The Cradle egy másik orosz hírszerzői forrástól kapott forró értékelése sokkal érdekesebb.

A robbanás során legalább 450 kg robbanóanyagot használtak fel. Nem a teherautóra, hanem magára a Krími híd nyílásába szerelve. A fehér teherautó csak a terroristák csalija volt, „hogy az ok-okozatiság délibábját alkossák”. Amikor a teherautó elérte a hídon azt a pontot, ahol a robbanóanyagot felszerelték, a robbanás távirányítással megtörtént.

A forrás szerint a vasúti alkalmazottak azt mondták a nyomozóknak, hogy létezik egyfajta elektronikus eltérítés; a terrorműködtetők átvették az irányítást a vasút felett, így az üzemanyagot szállító szerelvény megállási parancsot kapott, mert téves jelzést kaptak arról, hogy forgalmas az út.

A híd-fesztávokra szerelt bombák egy munkahipotézis volt, amit, valamint a víz alatti drón használatát a hétvégén vitattak az orosz katonai csatornákon.

A meglehetősen kifinomult terv végül nem tudta követni a feltétlenül merev időzítést. A felhelyezett robbanótölteteknél az elhaladó kamion és az üzemanyagot szállító szerelvény megállt. A kár korlátozott volt, és könnyen megfékezhető. A töltet/teherautó az út jobb külső sávjában robbant fel. A külső sávnak csak két szakaszán keletkezett kár, a vasúti hídon alig.

A Terror on the Bridge végül rövid, pirruszi PR-győzelmet hozott – amelyet a kollektív Nyugaton kellőképpen ünnepeltek – elhanyagolható gyakorlati sikerrel: nagyjából 14 óra múlva folytatódott az orosz katonai rakomány vasúti szállítása.

És ezzel el is jutunk az orosz hírforrás-értékelés legfontosabb információihoz: a whodunnit-hoz (ki tette).

Ez a brit MI6 terve volt, mondja ez a forrás, anélkül, hogy további részleteket közölt volna. Amit – fejt ki – az orosz hírszerzés több okból is „külföldi különleges szolgálatként” játssza az árnyjátékot.

Meglehetősen beszédes, hogy az amerikaiak siettek a valószínű tagadhatóság megállapítására. A közmondásos „ukrán kormánytisztviselő” azt mondta a CIA szócsövének, a The Washington Postnak, hogy az SBU tette ezt. Ez egyenesen megerősítette az Ukrainska Pravda egy „azonosítatlan bűnüldöző tisztviselőn” alapuló jelentését.

Már a hétvégén egyértelmű volt, hogy átlépték a végső piros vonalat. Az orosz közvélemény és a média dühös volt.

Ráadásul ez egy személyes terrortámadás volt Putyin és az egész orosz biztonsági apparátus ellen.

Tehát sorra ukrán terroristák robbantották fel Darja Dugina autóját Moszkva külvárosában (elismertek); Az Egyesült Államok/Egyesült Királyság különleges erői (részben) robbantották az Északi Áramlatot 1 és az Északi Áramlat 2-t (bevallották, majd visszavonták); és most a Krymsky elleni terrortámadás (még egyszer: elismerték, majd visszavonták).

Nem beszélve a belgorodi orosz falvak ágyúzásáról, a NATO nagy hatótávolságú fegyvereket szállításáról Kijevnek, és az orosz katonák rutinszerű kivégzéséről.

Darja Duginára, az Északi Áramlatokra és a Krím-hídra a válasz tehát ezúttal elkerülhetetlen volt. Meg sem várva az Orosz Biztonsági Tanács február 10-én délutánra tervezett első ülését.

Moszkva elindította az orosz Shock and Awe első hullámát anélkül, hogy a Különleges Katonai Művelet (SMO) státuszát Terrorellenes Műveletre (CTO) változtatta volna, annak minden súlyos katonai/jogi vonatkozásával együtt.

Hiszen az orosz közvélemény már az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése előtt is masszívan állt a kesztyű levétele mögött. Putyin még csak nem is tervezett kétoldalú találkozót egyik taggal sem. Diplomáciai források arra utalnak, hogy a döntés az erős kézről már a hétvégén megszületett.

A Shock and Awe nem várta meg az ukrajnai ultimátum bejelentését (ez néhány napon belül megérkezhet); hivatalos hadüzenet (nem szükséges); vagy akár bejelenti, hogy Ukrajnában mely „döntéshozó központokat” sújtják.

A villámcsapás de facto azt jelenti, hogy a kijevi rezsimet és az azt támogatókat immár legitim célpontnak tekintik, akárcsak az ISIS-t és a Dzsabhat al-Nuszrát a szíriai terrorellenes hadművelet idején.

A státuszváltás pedig – ez most egy igazi terrorellenes háború – azt jelenti, hogy a terrorizmus minden szálának – fizikai, kulturális, ideológiai – megszüntetése abszolút prioritást élvez, nem pedig az ukrán civilek biztonsága. Korábban a civilek biztonsága volt a legfontosabb. Még az ENSZ is kénytelen volt elismerni, hogy több mint hét hónapja alatt a civil áldozatok száma viszonylag alacsony volt Ukrajnában.

Az orosz Shock and Awe arca az Aerospace Forces orosz parancsnoka, Sergey Surovikin hadseregtábornok, mára teljesen központosított új főparancsnok.

Megállás nélkül feltették a kérdéseket: Moszkva miért nem hozta meg ezt a döntést még februárban? Nos, jobb későn, mint soha. Kijev most megtudja, hogy rossz sráccal kavartak. Surovikint széles körben tisztelik. A beceneve „Armageddon tábornok”. Mások Kannibálnak hívják. A legendás csecsen elnök, Ramzan Kadirov az orosz hadsereg vezérezredese is dicséri Surovikint, mint „igazi tábornokot és harcost, tapasztalt, erős akaratú és előrelátó parancsnokot”.

Surovikin 2017 óta az orosz légierő parancsnoka; elnyerte az Oroszország hőse címet a szíriai hadművelet vezetéséért.Az 1990-es években csecsenföldi gyakorlatot szerzett.

Az MI6-nak van néhány jól elhelyezett vakondja Moszkvában. A britek figyelmeztették Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és a vezérkarát, hogy az oroszok „figyelmeztető csapást” indítanak ezen a hétfőn.

Nem „figyelmeztető csapás” történt, hanem egy több mint 100 cirkálórakétából álló hatalmas offenzíva, amelyet „levegőből, tengerről és szárazföldről indítottak”, ahogy Putyin megjegyezte, az ukrán „energia-, katonai vezetési és kommunikációs létesítmények” ellen.

Az MI6 azt is megjegyezte, hogy „a következő lépés” Ukrajna energetikai infrastruktúrájának teljes megsemmisítése lesz. Ez nem egy „következő lépés:” már megtörténik. Öt régióban, köztük Lvivben és Harkovban teljesen megszűnt az áramszolgáltatás, másik ötben pedig komoly fennakadások vannak, köztük Kijevben is.

Az ukrán elektromos hálózatok több mint 60 százaléka már ki van iktatva. Az internetes forgalom több mint 75 százaléka eltűnt. Elon Musk Starlink netcentrikus hadviselését „lekapcsolta” a védelmi minisztérium.

A Shock and Awe valószínűleg három szakaszban halad tovább.

Először is: Az ukrán légvédelmi rendszer túlterhelése (már bekapcsolva).

Másodszor: Ukrajna a sötét középkorba süllyesztése (már folyamatban van).

Harmadik: Az összes jelentős katonai létesítmény megsemmisítése (a következő hullám).

Ukrajna a következő napokban szinte teljes sötétségbe borul. Politikailag ez egy teljesen új játékot nyit meg. Figyelembe véve Moszkva védjegyének számító „stratégiai kétértelműséget”, ez egyfajta sivatagi vihar remixe lehet (tömeges légicsapások, amelyek szárazföldi offenzívát készítenek elő); vagy, ami valószínűbb, „ösztönzés” a NATO tárgyalásra kényszerítésére; vagy csak egy könyörtelen, szisztematikus rakétaoffenzíva az Elektronikus hadviseléssel (EW) keverve, hogy összetörje Kijev hadviselési képességét.

Vagy a fentiek mindegyike lehet.

Továbbra is kulcskérdés, hogy egy megalázott nyugati birodalom hogyan emelheti fel a tétet most, az atomerőművön kívül. Moszkva túl sokáig tanúsított csodálatra méltó visszafogottságot. Senkinek sem szabad elfelejtenie, hogy az igazi Nagy Játékban – hogyan kell koordinálni a többpólusú világ kialakulását – Ukrajna csupán egy mellékszereplő. De most jobb, ha az oldalsó futók fedezékért futnak, mert Armageddon tábornok szabad kezet kapott.