2022-09-03 nap bejegyzései

(3953) Nukleáris megsemmisítés

Tibor bá’ szerkesztett fordítása online

Orosz-ukrán háború: A nukleáris megsemmisítés nyugati veszélye

Az Egyesült Államok és az imperialista Nyugat, nem pedig Irán vagy Oroszország az, amely a lehető legnagyobb veszélyt jelenti az emberiségnek a túlélésre.

Írta: Joseph Massad

89. útban a 90. felé

A múlt héten a brit Tory vezetés éllovasa, Liz Truss azt mondta, hajlandó lenne nukleáris háborút kirobbantani, amikor miniszterelnök lesz.

Nincs egyedül a nyugati imperialista államok politikai vezetői közül, akik az elmúlt néhány hónapban nukleáris megsemmisítéssel fenyegetőztek, ha hegemóniájukat és birodalmi profitjukat a földgolyó kizsákmányolásával és ellenőrzésével szembeni ellenállás fenyegeti.

Még februárban történt, hogy a Nyugat nukleáris háborúval fenyegette Oroszországot, Vlagyimir Putyin elnök nyilatkozatára válaszul.

Az 1991 óta tartó, de 2014 óta jelentősen megnövekedett nyugati fenyegetésre válaszul Putyin kijelentette: „Aki megpróbál minket korlátozni, sőt fenyegetni országunkat, népünket, tudnia kell, hogy Oroszország azonnal válaszol, ami olyan következményekhez vezet, amelyekkel még soha nem találkoztak a történelem folyamán.”

Putyin kijelentéseit megtoldotta ezzel: „a Szovjetunió felbomlása és képességei jelentős részének elvesztése után a mai Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris állam”.

A francia külügyminiszter ezt követően megfenyegette Putyint, aki védelmi intézkedésként beszélt Oroszország nukleáris képességeiről, és kijelentette, hogy a NATO is „nukleáris szövetség maradt.”.

„Elképzelhető” nukleáris háború

Márciusra a The New York Times csatlakozott, és közzétett egy cikket arról a lehetőségről, hogy az oroszok nukleáris fegyvereket vethetnek be, ha Nyugat fenyegeti őket. A cikk szerint a legnehezebb kérdés, hogy vannak-e megbízható módszerek a konfliktus eszkalálódásának megelőzésére.”

Meg kell jegyezni, hogy a „korlátozott” atomháború ötlete nem új keletű. Ez egy régóta fennálló amerikai fantázia – amelyet különösen Ronald Reagan ápolt.

Áprilisban, a The New York Times cikkének megjelenése után Szergej Lavrov orosz külügyminiszter aggodalmának adott hangot az atomháború következményei miatt, hangsúlyozva, hogy bár Oroszország nem akar atomháborút, „a veszély komoly”. Joe Biden amerikai elnök válaszában Lavrovnak azzal vádolta, hogy az oroszok nukleáris háborúval fenyegetőznek, ahelyett, hogy aggodalmának adott volna hangot amiatt, hogy az Egyesült Államok és a NATO elindíthat egy atomháborút.

Izraeli fenyegetések

Áprilisban a CNN arról számolt be, hogy az Egyesült Államok nem látott „semmiféle jelet arra, hogy Oroszország bármilyen lépést tett volna nukleáris fegyverek előkészítésére az [ukrajnai] háború alatti használatra”. Júniusra azonban az NBC News csatlakozott az amerikai nukleáris fegyverek Oroszország elleni lehetséges bevetését fontolgató mainstream csatornák kórusához.

A hónap elején Putyin nyilatkozatot adott ki egy ENSZ-konferencián, amelyet a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés felülvizsgálatára hívott össze, és megerősítette, hogy „egy nukleáris háborúnak nem lehetnek nyertesei, és soha nem szabad elrendelni, és mi kiállunk az egyenlő és oszthatatlan biztonság mellett a világközösség minden tagja számára”.

Mégis ugyanazon a napon Izrael új miniszterelnöke, Yair Lapid, azzal fenyegetőzött, hogy Izrael a nukleáris fegyvereit veti be Irán ellen.

A konzervatív Jerusalem Post azt feltételezte, hogy Lapid nem túl burkolt fenyegetése Irán atomfegyverének megsemmisítésére hasonlít a mondandójához: „Mit gondoltok ti ajatollahok, mit fogtok elérni azzal, ha megpróbáltok megsemmisíteni egy vagy két fegyvert, ami arra késztethet bennünket, hogy országotok nagy részét elégessük?”

Nem ez az első alkalom, hogy Izrael nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik szomszédai ellen. Valójában korábban kétszer is készült atomfegyverek bevetésére, 1967-ben és 1973-ban, amikor előkészítette akkori 13 atombombáját, Kairóra és Damaszkuszra.

Valós, vagy képzelt

Természetesen, az egyetlen ország a földön, aki szándékosan alkalmazott nukleáris bombákat civilek ellen. Ez nem más, mint az Egyesült Államok, amely 77 évvel ezelőtt, ebben a hónapban, ledobta azokat Hirosimára és Nagaszakira, egy népirtó cselekmény keretében, amit az Egyesült Államok továbbra is védelmez. Szerintük, a bombák ledobása megakadályozta, hogy több áldozat legyen, ha az atomfegyvereket nem dobják le, és a háború folytatódik.

Lényegében, az Egyesült Államok azzal érvel, hogy a civilek bombázása magas erkölcsi cselekedet volt, mert jóval több civilt megmentett a haláltól. Elképesztő és borzasztó ugyanaz a logika, amelyet az Egyesült Államok ma alkalmaz a nukleáris fegyverek jövőbeni használatának igazolására.

Míg Hirosima és Nagaszaki a világ nagy részét ráébresztette a nukleáris fegyverek rémületére, addig ez, csak felkeltette az amerikaiak étvágyát a fegyverek további használatára.

A közelmúltban napvilágot látott dokumentumok azt mutatják, hogy az Egyesült Államok komolyan fontolgatta és tervet készített nukleáris fegyverek bevetésére Kína ellen 1958-ban, az úgynevezett Tajvani-szoros válsága idején.

Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok nukleáris fegyvert használt, és a Nyugat, ha profitja és „biztonsági” érdekei veszélybe kerülnek, az egész emberiséget folyamatosan fenyegeti. Közben évek óta azt állítja, hogy Irán, amely nem rendelkezik atomfegyverrel, fenyegeti az emberiséget.

Amikor, néhány héttel ezelőtt Izrael, amelynek valószínűleg több mint 200 nukleáris robbanófeje van (és amely még mindig nem hajlandó aláírni az atomsorompó-szerződést), Irán atomfegyverének bombázásával fenyegetőzött. A nyugati sajtó túlságosan elfoglalt, és továbbra is azzal próbálkozik, hogy megszüntesse azt a fantasztikus nukleáris fenyegetést, amit Irán jelent Izrael számára. Ez az oka, ami az Egyesült Államok és Irán közötti nukleáris szerződés folyamatban lévő újratárgyalását a végtelenségig elhúzza.

Az Egyesült Államok és az imperialista Nyugat, nem pedig Irán vagy Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt az emberiségre. Ami viszont igazán ironikus, az, hogy a nyugati vezetők és a nyugati sajtó könnyen el tudják képzelni a világvégét, de a Nyugat birodalmi hegemóniájának végét nem.

______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________