2022-02-24 nap bejegyzései

(3788) Hatékonyság

Tibor bá’ fordítása online

 


89. Útban a 90. felé

Többektől érkezett kritika, hogy csak a negatív híreket fordítom le, mert alig várom, hogy az emberiség kihaljon, ha már én nem élhetek tovább. Nos, ezekkel közlöm, hogy  meg vagyunk mentve, az emberiség nem hal ki. Heje-huja-haj, sose halunk meg. A kamuvírus hívő pedig, akitől naponta kapok Szegedről leveleket, nyalja ki a seggem.

A vakcinák hatékonyak

A jó hírekkel kezdjük. A legújabb tanulmányok áradatából kiderült, hogy a harmadik (megerősítő) oltás a legtöbb beoltottat megvédi a súlyos betegségtől és a haláltól  hónapokon, de talán akár éveken át is. Ez azt jelenti, hogy megéri sorba állni a harmadik oltásért.

Korábbi tanulmányok azt mutatták, hogy az antitestek, a szervezett első vonalbéli védekezése idővel gyengül. Sokan ezért aggódnak, hogy folyamatosan kell felvenni megerősítő oltásokat néhány hónaponként. Azonban kiderült, hogy az antitestek védelme csak egy része a helyzetnek.

Az emberek az antitest a rögeszméje. Főleg azért, mert az antitesteket könnyen és gyorsan lehet tanulmányozni. Az antitestek száma állandóan csökken, de ez nem azt jeleni, hogy az immunitás csökken.

A kutatók vizsgálták az immunrendszer többi részvevőit, a B-sejteket, és a T-sejteket. Ezek védik a szervezetet három oltás, de még két oltás után  is hónapokon, sőt éveken át.

Tegyük fel, hogy a véredben nagyon kevés antitest van, és a vírus bejut a szervezetedbe. Ebben az esetben előlép a második lépcsős védelem. A B-sejtek elkezdenek antitesteket gyártani. A T-sejtek pedig minden megfertőzött sejtet elpusztítanak. Vagyis, leállítják a fertőzést és megakadályozzák a betegség kialakulását.

Ez a mechanizmus megmagyarázza, két vagy három oltás után az egyén megfertőződhet Omikronnal, de csak nagyon kevesen lesznek súlyosan betegek. A legújabb tanulmányok közül kettő is azt mutatja, hogy az mRNS vakcinák különböző antitesteket váltanak ki, és több B-sejtet. Ez megmagyarázza, hogy az emlékeztető oltások miért okoznak nagyobb védelmet.

T-sejteket négy COVID vakcina: Pfizer, Moderna, Johnson & Johnson, valamint a Novavax vált ki, és kábé 80 százalékkal hatásos az Omikron ellen is. Mivel az Omikron variáns igen nagymértékben eltér a korábbiaktól, feltételezhető, hogy a T-setek hasonló támadást tudnak majd intézni későbbi variánsok ellen is.

A tudósok ezt találták SARS koronavírusok esetében, ami 2003-ban 800 ember ölt meg Ázsiában. Ezzel fertőzött emberek T-sejt védelme eddig 17 évig eltartott. Tehát a memória sejtek ellenállnak az időnek.

Vagyis az oltások nagyon jól állítanak elő hosszú távú memóriát. Röviden a oltások felvétele a lehető legjobb védekezés a pandémia ellen.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________