2022-02-04 nap bejegyzései

(3771) Kiértékelés

Tibor bá’ online

 

A szavazók kb. 70 százaléka úgy gondolja, hogy van lelke, 20 százaléka viszont ezzel ellentétes állásponton volt, míg 10 százalék nem tudott nyilatkozni. Az eredmény (számomra) megdöbbentő. Miért? Mert a magyar lakosságnak 70 százaléka nem vallásos. Az istentiszteleteken ennek a számnak csak apró töredéke vesz részt. Mi lehet az ok?

Dajtás már többször elsütötte, hogy zuhanó repülőn nincs ateista. Én ugyan voltam olyan gépen, amelyiknek leállt egy motorja és a Kárpátok felet viharban ide-oda dobálódott. A utaskísérők fehér arccal, remegve közlekedtek, de én nem tértem meg. De vissza a 70 %-hoz! Valószínűleg arról van szó, hogy a hozzászólók és a szavazok hatalmas hányada idős, élete vége felé lévő ember. Nyomtalanul eltűnni senki se szeret. Én meghalok, de a lelkem tovább él. Aztán meg, mit lehet tudni? Ha elhiszem a tanokat, azzal nem ártok senkinek, de ha elvetem, esetleg megbüntethetnek érte. Megyek tehát a biztosra.

Ez azonban egy vitafórum, ahol iparkodunk egymást meggyőzni az általunk vélt igazságról. Akkor szögezzük le, Isten és a lélek létezésére semmiféle bizonyíték a mai napig nincs. A hívők erre azt válaszolják, hogy mindenkinek magában kell megtalálni az „igazságot”. Ami egy totálisan elfogadhatatlan álláspont. Amióta a világ a világ, bárki előáll bármilyen állítással arról meg kell győződni, hogy igaz-e. Nem lehet össze-vissza nyomni a szöveget. Dajtás pedig pontosan ezt tette. Hatalmas lendülettel, megállíthatatlanul hivatkozott bármire. De ezt ismerjük. L.S. elképesztő marhaságokkal állt elő a COVIDdal kapcsolatban, és mindig hivatkozott valamire. Az se elfogadható vitamódszer, hogy „hamarosan bebizonyosodik”. Papok által kitalált mese soha nem lesz több mesénél. Nézzük csak!

Néhány száz éve az egyház máglyára akarta küldeni Galileo Galileit, mert felfedezése nem felelt meg az egyház tanításának. Aztán elfogadták. Darwin elméletét az egyház éppen úgy tiltotta, mint annak idején Galileo Galilei felfedezését. Nem olyan régen, kb 100 éve volt a híres „majom per”, mert az egyház még akkor is tagadta annak valódiságát. Amikor már végképp nem tudta tartani a tagadást, akkor az egyház elfogadta az evolúciót, de azt állította, hogy az isteni rendelkezés. Amikor kiderül, hogy  különböző földrajzi területeken az evolúció külön-külön folytatódik, de nem egyazon irányba, ami nem lehet isten műve. Mózes szerinti isteni teremtés egy mese, ezt Dajtás bőszen tagadja a saját, egyéni stílusában. Keressétek vissza. Hogy lehet igaz az, amit tudományos cáfolat hatására visszavonnak , de csakhamar újabb mesével támasztják alá?

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________