Ez mellet viszont a leánygyerek számára előírtan elvárható a gyengédség, az elnézés, sőt a pátyolgatás is. Saját visszaemlékezésem szerint a néhai Vasedény raktárában ki volt függesztve egy tábla a következő szöveggel: Férfiak számára 50 kg, nők számára 20 kg a maximális tehercipelés. Tehát a férfiak 2 és félszer (250 %) jobban leterhelhetők, mint a nők, miközben a sportteljesítményeknél a nők legfeljebb 10 százalékkal maradnak le a férfiaktól. Az átlag férfi nem erősebb két és félszer az átlag nőnél, de el van tőle várva ez az aránytalan teljesítmény. A kérdés, van-e ennek hátrányos következménye? Erről szól a lefordított cikk.

Joe Ehrmann, volt első osztályos focista és edző szerint, a négy legpusztítóbb szó, amit minden egye fiúgyereknek mondanak: milyen férfi lesz belőled? – Ha őszinték akarunk lenni magunkhoz, akkor bevalljuk, mindig is tudtuk, hogy a férfiasság megöli a férfiakat. A társadalmi elvárás szerint a nők legyenek karcsúak, szépek, alkalmazkodók, és egy elérhetetlen egyensúlyt mutassanak a szüzesség és a baszhatóság között. Ezzel szemben a férfiasságtól elvárják, hogy egy férfi bizonyítsa, sőt újra és újra bizonyítsa, hogy ő – na persze – egy férfi.

Mindkét elvárás mérgező és potenciálisan romboló, de statisztikailag az elvárásokat kielégítő, illetve azokra kényszerített férfiak és a viszonylag rövidebb élettartamuk bizonyítja, hogy a férfiasság egy igen hatásos gyilkos.

A férfiasság által kiváltott halál konkrét okai: alkoholizálás, agyonhajszolás, és erőszak. Ha ezek ténylegesen nem is gyilkolnak, ok lehet egy fajta spirituális halálra. Jelentős számú férfit traumatizál, disszociál és feltáratlanul depresszióba dönt. Ráadásul számtalan férfinél jóval a férfivé válás előtt bekövetkeznek ezek a rendellenességek.

Fiúknál az emocionálisan romboló maszkulinizáció jóval a kamaszkor előtt beindul, már csecsemőkorban. Terry Real pszichológus az 1998-ban megjelent könyvében [I Don’t Want to Talk About It: Overcoming the Secret Legacy of Male Depression = Nem akarok beszélni róla: A rejtett hím depresszió hagyatékának a legyűrése]. Több tanulmányt is ismertet, amelyek szerint igen gyakran a szülők tudatukon kívül „férfiasságot” sugallnak már csecsemőkorban is fiúgyerek esetében, aminek következménye a felé nyújtott kényelem, védelem, kényeztetés, és a szeretés igényének a csökkenése.

Újszülöttek esetében viselkedési különbség a fiúk és a lányok között nincs. Vagyis mindkét nemhez tartozó csecsemők azonos kifejező készséggel, ellátási függőséggel, és kényeztetési igénnyel bírnak. Ebben a korban mind a fiúk, mind pedig a lányok tipikusan „nők”. Ha mégis létezik némi különbség közöttük, akkor az mondható, hogy a fiúcsecsemők valamivel érzékenyebbek, mint a lánycsecsemők, könnyebben sírják el magukat, könnyebben frusztrálhatók, jobban kétségbeesnek, amikor a gondozó elhagyja a szobát.

Ennek ellenére a szülők tapasztalni vélnek a csecsemők nemével kapcsolatos különbségeket. Amikor a kutatók a csecsemők súlyáról, testhosszáról, figyelmességéről, és fizikai erejéről érdeklődtek, a válaszokból kitűnt, hogy a leánycsecsemők érzékenyebbek, „finomabbak” voltak, mint a fiúcsecsemők. Amikor 204 szülőnek videó felvételen ugyanazt a csecsemőt bemutatták, de hol fiúnak, hol pedig leánynak állították be, a szülők a csecsemő sírását a nemétől függően másképp ítélték meg. A feltételezett leánycsecsemő esetében a sírás okául a „félelmet” jelölték meg, míg a feltételezett fiúcsecsemő esetében a „mérgességét”.

Ezek a „különbségek” kihatnak a csecsemő fejlődésére. Az nyilvánvaló, hogy ha a szülő feltételezi a „félelmet” akkor arról a csecsemőről jobban fog gondoskodni. Real következetesen úgy találta, hogy fiúkhoz a születés pillanatától kezdve kevesebb beszélnek, kevesebb gondoskodást és figyelmet kapnak. Egyszerű szavakkal kifejezve. Születésétől kezdve a fiuk már az életük legsebezhetőbb szakaszában érzelmileg meg vannak rövidítve.

Ezt a hozzáállást a szülők a gyermekkor végéig mutatják. Egy másik kutatás szerint mind az anyák, mind pedig az apám fiaik részére kihangsúlyozzák az eredményesség és versenyképesség fontosságát, és arra tanítják őket, hogy fogják vissza érzelmeiket. Másképp megfogalmazva, a fiúkat arra utasítják, hogy érzelmi igényüket fogják vissza. Ugyancsak mindkét szülő esetében igaz, hogy fiúkat könnyebben büntetnek, minden valószínűség szerint azért, mert a fiúk „kibírják”.

A néhai Beverly I. Fagot a következő könyv szerzője:  The Influence of Sex of Child on Parental Reactions to Toddler Children, (A totyis gyerek neme miként befolyásolja a szülők hozzáállását) úgy találta, hogy a nemek egyenlőségében hívő szülők is pozitíven reagálnak kisfiúk építőkövekkel észlelt játékára, míg negatívan reagálta leányuk sportos játékára. Miközben úgy nyilatkoztak, hogy a nemek egyenlők, valójában tudat alatt gyermekeiket a nemekkel kapcsolatos elvárásoknak megfelelően szocializálták.

Real szerint már 5 éves fiúk is megtanulják érzelmeik eltitkolását, mert addigra számukra kiderült, hogy az érzelmek feltárása nem egy jó ötlet. Az általános társadalmi felfogás szerint a fiúból nem az évek múlásával lesz férfi, hanem a fentiekben vázol szocializáció sikeressége árán. Real szerint az lenne az egészséges, ha minden fiú tudatában lenne annak, hogy a férfiasságot nem kell kifejleszteni, az teljesen magától következik be.

Lehetetlenség túl becsülni a médiából kiáramló befolyás fontosságát, ami a férfiasságot illeti. A felkínált választékból kisüt a férfiasság igazi értéke: Erő, bátorság, függetlenség, képesség az eltartásra, a védelemnyújtásra. Ugyanakkor van árnyoldal is. Statisztikai adatok szerint, mire az amerikai fiú 18 éves lesz a televízió segítségével kb. 26.000 gyilkosságot látott, amelyek túlnyomó többségét férfi követte el.

A fiú gyerek eltitkolt érzelmének a következménye, valamint annak, hogy a társadalom ezt egy emberként elvárja azt eredményezi, hogy a serdülő fiú, később a felnőtt férfi nem tud mit kezdeni az érzelmeivel. Marvin Allen kijelenti a következő könyvében: Why Men Can’t Feel, (Miért nem érzelmesek a férfiak). Ez a felállás készteti a fiúkat a versengésre, a sikerességre való összpontosításra, a fizikai fájdalom tűrésére és sebezhető érzelmeinek az elfojtására. Amikor egy fiú megsérti ezeket az elvárásokat, általában kigúnyolják érte, nevetség tárgyává teszik őket. Miközben (Real szerint) a természetes emberi érzések szándékos elfojtása traumatizál.

Ez a trauma felszínre kerül, amint egy férfi emocionális szükségletét megpróbálja kiélni, de míg a nők a depressziójukat kifelé megmutatják, a férfiak iparkodnak elrejteni, ami így nem válik nyilvánvalóvá és nem kerül kezelés alá. Ez az önpusztító viselkedés olyan formákat ölthet, mint a munkába való temetkezés, vagy a BTK szerint büntethető drogozás és erőszak. És akkor a következmények.

A férfiak olyan mértékben hanyagolják el a testi gyengeséget és a fájdalmat, hogy az életük statisztikai rövidüléséhez vezet. A nők és férfiak átlagos élettartama közötti 10 év különbség a vizsgálatok szerint semmi esetre se vezethető vissza genetikai okokra. Sok férfi azért hal meg korábban, mint az szükséges lenne, mert nem törődik az egészségével. A férfiak betegségének észlelésére később kerül sor, később kapnak segítséget, és ha betegségük kezelésére kerül sor, rendszerint nem tartják be az orvosi utasításokat, a férfiasság oltárán.

Arról a férfiasságról van szó, amelyet nehéz elérni és lehetetlen fenntartani – Real véleménye szerint – a törékeny hím ego miatt. Ugyanis a férfi önbecsülés fenntartása önpusztító. A szégyen elkerülése egyes férfiakat veszélyes vizekre evezteti. Ez nem azt jelenti, hogy a férfiakat fel kell menteni a felelősségük alól, de tudomásul kell venni, hogy a tetteket nem lehet elbírálni a háttérben lapuló igazi okoktól függetlenül.

James Gilligan a Harvard Medical School-hoz tartozó Erőszakos Viselkedést Vizsgáló Központ korábbi igazgatójának 2013-ban megjelent könyvében Az élve maradt férfiak interjúja kijelentette: „Még nem láttam egyetlen egy olyan komoly erőszakos bűntényt sem, amelynek a hátterében ne a megszégyenítés, nevetségessé válás, megalázás, illetve ezek megelőzése vagy kiküszöbölése állt volna.”

Igen gyakran a férfiak egyedül szenvednek, miközben azt hiszik, hogy ha feltárják szenvedéseiket, akkor férfiasságuk szenved csorbát. A társadalom többre becsüli a rejtett sebesülését bátran viselőt, mint azt, aki feltárja fájdalma okát. pedig a társadalom részére sokkal drágább a férfi traumák elhallgatása, mint azok gyógyítása. Súlyos ára van annak, amit kisfiúkkal teszünk, mert a kifejlesztett férfiasság érzelmileg debilis férfiakat eredményez.

Ha a férfiasság lényege egy abszurd és félrevezető ötlet, aminek értelemében akkor férfi egy férfi, ha önmagát megtagadja, akkor a következmények elengedhetetlenül lélekrombolók. Az eredmény a szükséget szenvedő férfiak kiszolgáltatottsága és kihasználhatósága. Éppen ezért nagyon szem előtt kellene tartani a következőket. Míg a depresszióban vergődő nőt a fájdalma meggyengíti, és kommunikációs készségét lecsökkenti, addig a depresszióba süllyed férfi fájdalmának enyhítésére tett kísérlete pszichológiailag veszélyessé tehetik.

Végül is egy olyan méltánytalan és elérhetetlen sztenderdet állítottunk fel, aminek betartása azt eredményezi, hogy a férfiak nagy hányada lassan, de biztosan megöli magát. A férfiassággal kapcsolatos elképzelés messze idejét múlta. El kell kezdenünk úgy tekinteni a férfiakra, ahogy megszülettek, ne kelljen nekik önmaguk felé bizonygatni, hogy férfiak.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________