2021-11-10 nap bejegyzései

(3692) Alkohol

Tibor bá’ fordítása online

 

Nemrég tudtam meg, hogy iszákos nemzet vagyunk. Az egy emberre eső (csecsemőt a haláltusát vívó aggastyánig) éves magyar fogyasztás 14 liter 96 %-os alkoholnak felel meg. Nem tudom, személy szerint te mennyit iszol, de egy angol egészségügyi portáltól a következők tudhatók meg:

30 másodperccel az első korty alkohol tartalmú ital után az alkohol megérkezik az agyba. Az agy által végzett vezérlés (utasítások az egyes testrészekhez) lelassul. Ezért romlik a reflex, a logikus gondolkodás, kihagy a memóriaképzés (Ezért nem emlékszel másnap semmire).

Az alkohol folyamatosan gyilkolja a sejteket. Romlik a gondolkodás, a tanulás, és az emlékezés. Ugyancsak romlik a test hőmérséklet szabályozása, valamint a mozgás koordinálása (ezért tántorognak a részegek).

Az agy munkájában az alkohol által okozott lelassulás álmossá tesz, tehát könnyen elbóbiskolsz, de az alvásod nyugtalan. Az alkohol lebontása után reggelre a szervezet hánykódik, forgolódik. A kialvást biztosító REM (gyors szemmozgás) alvás nem áll be. Ilyenkor jönnek a rémálmok és a gyakori fürdőszoba látogatás.

Az alkohol izgatja a gyomor nyálkahártyáját, ami beindítja a gyomornedv képződést. Egy idő után ez émelygést okoz, illetve hányást válthat ki. Több éves ivás után fájdalmas sebek keletkeznek a gyomorban, amit gyomorfekélynek nevezünk. Az állandóan jelenlévő gyomornedv étvágytalanságot okoz. Ebből következik a szükséges tápanyagok felvételének hiánya, mert a részeges ember nem eszik rendesen.

Az alkohol irritálja a vékony- és a vastagbelet. Ez folyamatos hasmenést okozhat. A folyamatos irritáció nem akadályozza meg, hogy sav jusson a nyelőcsőbe.

Az agy olyan hormont nyom a véráramba, ami megakadályozza, hogy a vese túl sok vizeletet válasszon ki. Alkohol hatására ez a szabályozás megszűnik, ami állandó vizeléshez és dehidráláshoz vezethet. Több éves ivás után a vesére háruló nagyobb munkavégzés tönkre teheti a vesét.

A máj bontja le a szervezetbe kerülő alkoholt. Közben rengeteg méreganyaggal találkozik. Egy idő után a máj nem győzi a munkát, elzsírosodik. A felesleges zsír miatt csökken a vérátfolyása, ami kevesebb vért jelent, elhalnak a májsejtek. Beáll a Cirrozis, aminek a vége a halál.

Közben, az alkohol megtámadja a hasnyálmirigyet is. Csökken az inzulintermelés. Ez eredményezhet cukorbetegséget, illetve hasnyálmirigy rákot.

Alkohol hatására kitágulnak az erek, ezáltal több vért kap a bőr. Ebből következik a kipirulás, és ezért érzi az ittas ember, hogy melege van, de csak rövid ideig. A nagyobb véráramlás lehűti a testet, esik a test belső hőmérséklete. Hosszútávon az iszákosság megemelik a vérnyomást. Ez stressz hormon kibocsátásával jár, amelyek összehúzzák az ereket, ami arra készteti a szívet, hogy erősebben nyomja a vért. Állandó jellegű magas vérnyomást okozva.

Senki se gondolja, hogy a megfázás összefügg az alkohollal, pedig ez nem lehetetlen. Az alkohol csökkenti az immunrendszer működését. A test nem állít elő annyi fehér vérsejtet, amennyire szükség van. Ebből következik, hogy 24 órával a lerészegedés után könnyebben betegszel. Hosszútávon a rendszeres alkohol fogyasztók könnyebben kapnak TBC-t, mellhártya gyulladást.

A hormonok irányítják a test működését, beleértve a szex gyakoriságát, vagy hogy milyen gyorsan emésztjük meg az ételeket. A zavartalan működéshez a hormonoknak megfelelő arányban kell termelődni, de az alkohol ebbe belezavar. Nők esetében rendszertelenné teheti a menstruációt, megakadályozhatja a teherbe esést. Férfiak esetében beleszólhat az erekcióba, csökkentheti a spermaszámot, zsugoríthatja a heréket, növelheti az emlő kezdeményt.

Az alkohol ronthat a halláson, bár senki se tudja hogyan. Lehetséges, hogy a fültől származó jelek feldolgozását akadályozza meg. Vagy, lehet hogy a belsőfül szőröcskéit károsítja. Iszákos embereknek rossz a hallása.

Nagyivók kalcium szintje alacsonnyá válik, ami az összezavart hormonháztartással elősegíti a csontritkulást. A ritka csont (oszteoporozis) könnyen törik. Az alkohol összezavarja az izmokat. Idővel a részegesnek kevesebb izomtömege, és kisebb ereje lesz.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________