2021-10-25 nap bejegyzései

(3682) AKÁR IGAZ IS LEHETNE…  

Szerző: Anonymus

Egy szép és kellemes őszi délutánon elbóbiskoltam, s miközben testem akaratlanul is átadta magát a kikényszerített pihenésnek, a vér agyamba tódult, s elmém kéretlen zakatolásba kezdett. Rég nem látott barátom jelent meg álmomban, s mielőtt elárulta volna a következő hét lottónyertes számait, egy kis beszélgetés zajlott le köztünk, ami akár igaz is lehetne, íme „a képzelt riport”:

  • Szervusz Tanár Úr!

Szeretnélek meginterjúvolni, hogyan érzed magad, mi a helyzet a magyar közoktatásban a 2022-es év előestéjén?

  • Szervusz kedves Író Barátom!

Szívesen beszélgetek veled, de el kell keserítselek, névvel nem vállalhatom a riportot, mert ahhoz engedélyt kellene kérnem a Munkáltatómtól, s ismerve a közös érdeklődésünket és hozzáállásunkat a világ dolgaihoz, ez a riport aligha kapna jóváhagyást és engedélyt a nyilvános leközlésre, inkább tudatosítanám benned, hogy most éppen álmodsz.

Jó, jó, de kezdjünk már bele, mert nem szeretem az üres fecsegést! Fel is teszem az első kérdést:

  • Mióta és hol dolgozol pedagógusként?
  • Hát nem most kezdtem, s emlékszem, amikor pályakezdő voltam, még 80 főiskolás diák indult neki a szakma elkötelezettévé válni egy évfolyamban, de csak töredékéből lett tanár. Bizony, nem gyermeket kísérgető rabszolgának = paidagogosz, hanem tanárnak tartom magam! Lehet, hogy sokak szemében ma, a tanbák és tündérnénik világában nagyképűnek tűnök emiatt, de az ezredforduló küszöbén ez még megszokott volt, s egyáltalán nem tűnt kirívónak. Emlékszem, elképedve néztük a „Suli” című amerikai sorozatot, ahol szó szerint leköpték a diákok a tanáraikat, nagyobb és drágább autókkal érkeztek az iskolába, s bizton hittük, hogy ilyen nálunk biztosan nem fordulhat elő az életünk során. De az idő kegyetlen, mindenkit utolér, mára szinte minden pályán maradt tanárember elfogadta, hogy ez a valóság. Az iskolánk egy városi, de peremhelyzetű iskola, ahol nagyobb számban tanulnak halmozottan hátrányos helyzetű diákok. Ők szinte semmilyen használható segítséget nem kapnak hátránykompenzációként. Mi több, az intézmény fennmaradása is annak köszönhető, hogy sokuk nem kívánatos a többségi iskolákban, ahol valószínűleg nem is tudnának mit kezdeni velük azok a kollégák, akik az átlagos, sokkal jobb képességű és komolyabb hátránykompenzációt nem igénylő gyerekekhez, illetve családjaikhoz szoktak hozzá.

 

  • A mindenét, ez azért elég kemény felütés volt, pedig elnézve a munkahelyed online adatlapját, nyomát sem találni annak, hogy közlésednek a valósághoz bármi köze volna!
  • Persze papírforma szerint minden rendben van körülöttük, mert papíron egy fejlett EU régió, szegregációtól teljesen mentes, mondhatni átlagos magyarországi intézményében tanulhatnak az itt cseperedő tanulók. Mi több, sok pályázaton is részt vettünk, ahol a kirakott transzparensek alapján horribilis összegek lettek szétszórva a különféle oktatásban jelentkező problémák megoldására. Mindössze annyi gond van ezzel, hogy saját eszközfejlesztést, a létszámhoz arányosított felújításokat ezekből az összegekből valójában nem látott az iskola, mert olyan eszközök megvásárlására költhettek csak belőle egy előre meghatározott lista alapján, amelyek tartóssága 1-2 év. Nyilván mindenki ismeri azokat a kínai játékokat, amelyek 3-6.000 Ft-os vételáron kaphatóak, s még egy családon belül sem biztos, hogy segíteni tudják a csemeték kíváncsiságának kielégítését, nemhogy egy 20 fős osztályban. Biztosan mindenki tartott már a kezében olyan labdajátékot, amelyik a használatba vétel után 1 órával kilyukadt, használhatatlanná vált, mert például nem egy futballmérkőzésen történő felhasználásra tervezték, hiszen az annak megfelelő minőségű termék a tízszeresébe kerülne. Vagy ott van a rengeteg pedagógus továbbképzés, amelyeken 20-30 éve pályán lévő és helyt álló pedagógusokat próbálnak meggyőzni új módszerek kipróbálásáról, akár olyanokról is, amelyeket nevezett kollégák már évtizedek óta alkalmaznak, illetve alkalmaznának, ha a hozzájuk szükséges feltételek rendelkezésre állnának. De arra már nincs pénz és akarat, mert minden segítség kimerül a továbbképzés finanszírozásában, amelyért bizonyos cégek és azok tulajdonosai, számunkra felfoghatatlan összegű kifizetéseket kaptak és kaphatnak. Ami használható tudás és megfogható eszköz így visszamarad, az szinte konvergál a nullához. A tényleges fejlesztések inkább energetikai jellegűek voltak az elmúlt időszakban, de azok nem az oktatáshoz, hanem elsősorban a fenntartás költségeinek lefaragásához kapcsolhatók. Szerintem mindez jól példázza azt a helyzetet, ami nagyon sok, hasonló kvalitású magyarországi iskola léte és működése során kialakult mára.

 

  • Miért nem próbáltok dolgos családokat, jó képességű diákokat bevonzani az iskolátokba?
  • Ugyan! Ezekkel a feltételekkel kellene szó szerint versenyeznünk olyan diákok és szüleik bizalmáért, akik cigány tanulókkal történő egy légtérben tartózkodásról hallani sem akarnak, akik születésüktől fogva olyan feltételrendszer mellett élhetnek, hogy az iskola által nyújtott lehetőségek megmosolyoghatók számunkra, s akik  háromféle több százezer forintot kóstáló Lego robot közül válogathatnak, s a kínai termékeket -úgy alapból- a kukába hajítanák. Ez ugye képtelenség, ez egyszerűen nem működik!

 

  • Gondolom, ha fizetésemelést kapnának a tanárok, ez a helyzet azért rögtön megváltozna…
  • A pedagógusok anyagi megbecsültségéről ódákat lehetne zengeni, de ezzel a problémával mindenki tisztában van, vagy lesz nemsokára, amikor az iskolák már gyermekmegőrző központként sem fogják betölteni funkciójukat, mert nemhogy megfelelő szakemberek nem lesznek, hanem egyszerűen nem lesznek emberek, akik működtethetnék őket. Ezt most tegyük is félre, mert nem szeretném sebnyalogatássá silányítani a riportot. Sokkal nagyobb probléma, hogy egy szakmailag komolynak ígérkező, de gyakorlatilag hasznot egyáltalán nem hozó projekt ma maximális támogatást kaphat, míg a valódi pedagógiai értékeket kínáló, saját kezdeményezésű szakmai próbálkozások rendre csalódással végződnek, elhalnak. Úgy is mondhatnám, hogy a kutyát nem érdekli a hozzáadott érték, mindenki csak a saját csemetéjén keresztül próbálja mérni az iskola hatékonyságát, a saját, sokszor nem is a valóságban gyökerező világképének megfelelő gondolatvilággal. Így egyik helyen az lesz a jó iskola, amelyik tényleg nem csinál semmit, másik helyen egy kegyetlen versenyistálló, s az ezzel járó rendkívül stresszes helytállási kényszer uralkodik el, míg valahol az egyház köntöse mögé menekülve próbálnak elitképzést megvalósítani több – kevesebb sikerrel, általában nagy fokú önámítás és a hitelesség elvesztése, de a hitelesség látszatának erőteljes megtartása mellett.

 

  • Túlságosan keserű vagy! Én életem során olyan sok szép és derűs tanárnőt ismertem, legalábbis, miután a meghallgatás mellett mélyebbre hatóan is próbáltam segíteni nekik a mindennapi feszültségek levezetésében…
  • Nem egy pedagógus, éves szinten milliós tétellel magasabb fizetést, avagy ennek megfelelő jelentős órakedvezményt tehet zsebre pusztán azért, mert kedve és ideje van arra, hogy valamilyen elméleti megoldás felkínálásával próbálkozzon, esetleg beáll egy csapatba, amelyik a napi szinten helyt állni próbáló pedagógusokat próbálja a papírforma betartására szakosodva, ellenőrzéseivel elrettenteni attól, hogy véleményt nyilvánítsanak, vagy bármilyen innovációt vigyenek a rendszerbe, amely nem szolgálja az aktuálpolitika, valamint az aktuális oktatási rendszer működését, működtetését. Legszebb példája ennek a kapható, lassan egyetlen tankönyvcsalád kritizálása, esetleg más, használhatóbb oktatási eszközök és segédanyagok felhasználása. S ebben egy egész hivatal segédkezik, amelynek kiürítésével szinte az összes hiányzó pedagógus állás betölthető lenne az országban, mert itt is pedagógus végzettségű emberek dolgoznak, akik valamiért a katedrától messze kerültek.

 

  • Na jó, akkor van az a mondás, hogy: „Fejétől bűzlik a hal!” Vajon az iskolát igazgató személyek mennyiben felelősek a kialakult helyzetért?
  • A regnáló rendszernek sikerült elérnie, hogy az iskolát vezető igazgatók és helyetteseik, bár az intézményben székelnek, valójában nem tartoznak a nevelőtestületekhez. Az ő fizetéseik egészen európaiak, ez sem egy elhanyagolható feszültségforrás, s elvárás feléjük, hogy a fentről jövő utasításokat ne csak egyszerűen betartassák, de el is fogadtassák.

 

  • Fenyegetnek, zsarolnak? Miért nem jelented fel ilyenért?!
  • Nincs fenyegetés, kényszerítés, egyszerűen tönkreteszik annak a mindennapjait, aki nem hajlandóak beállni a sorba. Olyan órarendet, tantárgyfelosztást adnak részére, olyan elvárásokat támasztanak és ahhoz olyan feltételeket teremtenek, hogy előbb – utóbb a számukra problémát jelentő ember magától feláll és továbbáll, hiszen elhelyezkedhet bárhova. Emiatt ez a fajta vezetői magatartás annak kedvez, hogy nincsenek már állandó tantestületek, bizonyos helyeken az emberanyag évente cserélődik. Természetesen nagy tisztelet a kivételeknek! Aztán amikor ők is felismerik, hogy ez a végtelenségig nem mehet tovább, akkor következik, hogy nem a munkaerőpiacról töltik már fel a megüresedő állásokat, hanem ők, vagy akikben megbízhatnak, saját rokonaikat, ismerőseiket hívják meg dolgozni. Így előfordulhat, hogy egy iskola egyben családi vállalkozásként, illetve baráti körként működik tovább, elveszítve már nem csak a függetlenségét, hanem szakmai bázisát és annak egészséges önellenőrzését is. De itt is gyorsan eljön az a pillanat, amikor az egyenlők között egyenlőbbek lehetnek egyesek, s akkor az ördögi kör kezdődik elölről.

 

  • Azért ez elég elkeserítő! Szerintem ebben te is hibás lehetsz, miért nem tettek semmit egy ilyen helyzet kialakulása ellen a tanárok?
  • A jelenlegi pedagógus társadalom szinte az egész szakmai életútját olyan feltételrendszer mellett élte végig, amelyben az elismerés helyett a támadás, a segítés – segítségadás helyett a felelősségre vonás, a megértés helyett az irigység, a társadalmi hozzáállásban a közöny domináltak. Ráadásul mindent egy állandóan változó környezetben kellett megvalósítani, mert 1990 óta csak jönnek és mennek a tantervek, az elmúlt egy évtizedben is két új tanterv született (2012, 2020), tehát lényegében egy mindössze 10 éve pályán lévő tanárnak is 3 féle tanterv szerint kellett dolgoznia és megfelelő minőségben tanítania. Próbáljuk meg ezt akár egy mérnöki munkára, akár egy szolgáltatói szektor elvárásai mögé igazítani, s figyelembe venni azt is, hogy a kifutás időszaka 8, középiskolában 4 év! Érdekes is lenne, ha megérkeznék a fodrászhoz és rövid, nyári frizurát szeretnék, majd távozás előtt az ajtó előtt köpnék egyet, mert ebben a szélben –miatta– meg fogok fázni… El lehet gondolkodni azon, hogy évtizedeket ilyen körülmények között töltő munkavállalók egyáltalán egészségesnek tekinthetők –e? Mert kötve hiszem, hogy a társadalom bármely szegmenséből ne válhatna ilyen körülmények között bárkiből testi – lelki roncs, akiket ráadásul még meg is félemlítenek, adott esetben kilátástalanságba taszítanak, s közösségében megosztanak különféle, az emberi méltóságban is megalázó körülményekkel.

 

  • Konkrétan mire gondolsz?
  • Például ingyenes rendelkezésre állással, ingyenes helyettesítésekkel, szerintem európai szinten is egyedülállóan nem fix, hanem 22–26 órában meghatározott munkaidőkerettel, önkényesen kikényszerített pedagógus életpálya modellel, és azzal, hogy szakmailag és országosan is egyedülállóan 4 ellenőrző szervet is beültetnek az egyén fölé (EMMI, Klebelsberg Központ, Tankerületek, Oktatási Hivatal + POK), egy amúgy nagy fokú szellemi önállóságot megkövetelő munkában, miközben az érdekképviseletét is egy lényegében munkaadó által fenntartott szervezetre (Nemzeti Pedagógus Kar) bízzák. Vajon ezen elgondolkodik a magyar társadalom? Hiszen a felhatalmazást ők, a többségi társadalom adják mindehhez, s ők fogadják el ezt a feltételrendszert, mondhatnám, hogy miattuk alkalmazzák ezt így, ebben a formában a végrehajtó hatalom emberei.

 

  • Hoppá! Éva kávéjának illatát érzem, azt hiszem be kell fejeznünk a riportot, mert erre biztosan fel fogok ébredni. Zárásul csak annyit, röviden, látsz ebből a kelepcéből egyáltalán kiutat?
  • Őszintén? Nem igazán… A ma még pályán maradt tanártársadalom gerincét nem a fiatalok és nem is a nyugdíjasok adják. Nyugdíjasként leginkább a jóval korábban nyugellátást szerzett, akár már a 70. életévet is meghaladt kollégák térnek vissza, akiknek megalázóan alacsony a nyugdíjuk, s élni kényszerülnek a lehetőséggel, hogy azt a gyalázatosan alacsony havi fix összeghez képest egészen jó,félállásos adómentes fizetésükkel kiegészítsék. Nekik ez létkérdés is, amíg a Kormány be nem vezeti a „katedráról a koporsóba” programot.

A fiatalok hamar feltérképezik a helyzetet, s a fentiekben részletesen ismertetett rendszerből igen gyorsan kiábrándulva, valamint a mai gyermekanyag valóságos, gyakorlóiskoláktól erőteljesen idegen magatartási világán megbotránkozva –legkésőbb a tanulmányi szerződésük lejártát követően– tovább állnak. A gyakorlóiskoláknak mindig lesz versenyképes pedagógus ellátottságuk, hiszen a kényelmes helyekről nyugdíjba elzavarni sem lehet az embereket, de hát nem az ilyen típusú álláshelyből van és lesz sok az országban.

Ma, az a középkorosztály, amelyik képes lenne a tudását átadni és egy új tanárgenerációt a valós gyakorlatban kiképezni egyszerűen hiányzik! Egy részük rég elhagyta a pályát, elment nyelvtudását hasznosítva külföldre dolgozni, vagy nagyobb tudását olyan cégeknél veszik igénybe, amelyekkel szemben a fizetés versenyképessége egy általános iskola esetében az elkövetkezendő 100 évre fel sem merülhet. A leggyatrább képességekkel rendelkezők természetesen maradtak, s zsíros pozícióikból kimozdíthatatlanul felügyelik, hogy ezt a status guot még sokáig ne lehessen a helyéről kimozdítani. S van még pár, de ma már tényleg csak néhány őskövület (mondjuk iskolánként 2–3 tanárember), akik teszik a dolgukat, s a mostoha körülmények ellenére a szarból is várat építenek, s ha kell, a széllel szemben pisálnak (már bocsánat a vulgáris megjegyzésekért!). Persze csak addig, amíg a sorozatos megaláztatásokkal, s rendszeres mellőzésükkel (mert ők valahogy mindig kimaradnak a pedagógusok körülményeinek javítását célzó programokból, tudniillik bizonyos idióta körök szerint csak a fiatalok munkakörülményeit, bérét és pályaelhagyását szükséges rendezni) ők is bele nem öregszenek ebbe a megfásult rendszerbe, amelyet a társadalom 30 éve nem képes, vagy nem hajlandó értelmesen megreformál-tat-ni, s végül nem lesz kitől megkérdezni, hogy egyáltalán mi fán terem az a bizonyos katedra?

A digitális oktatás nemrég mindenkinek megmutatta, hogy az online világ bár sokat segíthet, egyáltalán nem képes helyettesíteni a pedagógusok munkáját, s bár Magyarország a 10 millió focista, 10 millió virológus, s természetesen a 10 millió pedagógus hazája is egyben, mégis ezrek estek pánikba akkor, amikor rövid időre valóban át kellet venni a szerepet és tényleg tanárosdit kellett játszania a családoknak. S mindezt egyszerűen, például fizetésemeléssel, már egyáltalán nem lehet kivédeni!

Híííííííí, pszk, pszk, pszk…

Hmm. Lefőtt a kávé!

  • Jaj ne, még meg akartam kérdezni a jövő heti lottószámokat!
  • Nem is tudom, elmondjam –e, a végén még szerencsét hozó talizmánként tekintesz majd rám! Egye fene: 4,7,9,14,19. Ha nyersz, osztozunk! J

És felébredtem. Vége az október 23-ai bóbiskolásnak! Most aztán jöhetnek a hírek, ne csak a kávé legyen friss!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!