2021-10-24 nap bejegyzései

(3680) Vakcina gondolatok

Tibor bá’ online

 

2021. A 89. év

Kevés a megbízható adat, de ami van, abból csak kevesen indulnak ki. Pedig ez egy járható út!

Amit, biztosra tudunk: 1) Az életkor növekedésével romlik a túlélés esélye. 2) Beoltás után legalább két hét kell a lehetséges immunitás eléréséhez. Mik következnek ebből? 3) Az oltás nem mindenkinél hatékony.

A beoltás tulajdonképpen egy mesterséges fertőzés a betegség kialakulása nélkül. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fertőzést követve a szervezetnek két hétre van szüksége ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű antitestet állítson elő. Ebből következik:

Ha, vírusos fertőzést kapsz, a szervezeted el kezd védekezni, de időbe telik (két hét) mire ezt elég hatékonyan tudná tenni, csakhogy addig a vírus piszkosul elszaporodik. Ez miatt vagy az immunrendszer győz és meggyógyulsz, vagy a vírus és akkor meghalsz.

Ha viszont be voltál oltva, és eltelt a két hét, már lesz elég antitested, ami azonnal felezi a harcot a csekély számú vírussal, és győz.

Ehhez a mechanizmushoz hozzá kell venni, hogy az életkor a vírusnak kedvez az öregedéssel járó immunrendszer romlás miatt. Itt megjegyzem, hogy állandóan hivatkoznak alapbetegségekre, amit általában magas vérnyomásnak, és cukorbetegségnek nevesítenek. Szerintem helytelenül. Arról van szó, hogy idős korban ezek a betegségek természetszerűen, majd általánosan előfordulnak. Mindkét betegség egyszerű gyógyszerekkel kezelhetők. Az egyének a pillanatnyi vérnyomása és vércukra általában normális, és a névleges betegségnek semmi tünete sincs. Persze, ha kórházba kerülés után ezeket nem adják be, akkor egészen más lesz a helyet.

Amikor azt írják, hogy a Pfizer vakcina 95 százalékosan hatékony. nos, ez nem azt jelenti, hogy a vakcina csak ennyire jó. Ez azt jelenti, hogy 20 beoltott közül egy nem reagál rá, de ez nem a vakcina hibája.

Egy másik jelenség, amit a számításoknál nem vesznek figyelembe, hogy a beoltottak általában könnyelműbbé válnak, tehát könnyen fertőződhetnek.

Szerintem az egyén akkor védekezik megfelelően, ha beadatja magának a harmadik oltást. Max fél évvel később megméreti a védettségét, és ha kell újabb oltásokat kér. Mindeközben arc maszkkal, és távolság tartással védekezik.

Túlzásnak tartod? Lehet, de akkor a biztonsági öv és a beépített légzsák is túlzás.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________