_________________________________________________________

A hivatalosan megszólalók előszeretettel szeretik megnyugtatni a társadalmat a védelmi rakétáinkkal kapcsolatban. A japán kormány szóvivője, Yoshihide Suga a múlt héten közölte a japánokkal az észak koreai rakétatesztelés után „Nem lőttük le, mert nem volt várható, hogy veszélyezteti országunkat”. Ez csak félig volt igaz. A rakéta nem jelentett komoly veszélyt. Átrepült Hokkaido sziget felett, majd becsapódott 3700 km-re a kilövés helyétől. A kulcs szó az „átrepülés”. Pontosan 770 km magasságban, ami a repülésének legmagasabb pontja volt. Se Japán, se az Egyesült Államok nem tudta volna megsemmisíteni a rakétát. A létező rakétaelhárító eszközök egyike se képes ilyen magasságra feljutni. Ez több száz kilométerrel magasabb, mint ahová a Japán környékén tartózkodó, hadihajókra telepített Aegis ellenrakéták fel tudnak jutni. A Dél Koreába, és Guam szigetre telepített THAAD rakétáknak még nagyobb falat. A Japánba telepített Patriot rendszer rakétái meg labdába se rúgnak.

Ezek a rendszerek akkor találják el a rakétákat, amikor azok a maximális magasságukat követő, utolsó fázisban vannak, amikor már lefelé, és többé-kevésbé egyenesen, vonalban haladnak. A Patriot elhárítás viszonylag kis területen érvényesül, mint például kikötők, repülőterek. A THAAD nagyobb területet véd, míg a fejlettebb Aegis rendszer elméletileg több ezer négyzetkilométert képes védeni.

Lelőhető-e a rakéta még mielőtt eléri ezt a magasságot? Gyakorlatilag semmi esély sincs arra, hogy el lehessen találni egy észak koreai rakétát felfelé haladása közben, hacsak az Aegis-sel felszerelt hajó nem közelíti meg az indítás helyét. Esetleg Észak Korea felségvizein. Még ebben az esetben is üldözni kellene a rakétát, amit nem sok eséllyel érne utol. Bármely rendszernek legfeljebb 2 perc ideje lenne a támadásra, ami a sikeres elhárítás lehetőségét közel nullára redukálja.

Jonathan McDowell asztronauta tweet üzenete szerint, a rakéta Japán felett túl magasan van: „az Aegist közvetlen Észak Korea tengerpartjára kellene telepíteni, hogy legyen némi esély a rakétájuk elfogására.”

„Gyakorlatilag lehetetlen lelőni egy rakétát, amikor felfelé megy, teszi hozzá Gerry Doyle a The New York Times munkatársa. „Csak a rakéta pálya közepén van esély arra, hogy le lehessen lőni.” Ez azt jelenti, hogy Guam felé kilőtt tesztrakéta lelövésére a THAAD rendszernek lenne esélye, bár ilyen pályán érkező rakéta elfogására mindössze egy kísérletet végeztek. A Japán felett átrepülő tesztrakéta esetében ez azt jelentené, hogy kizárólag Japántól keletre sikerülne a beavatkozás, amikor a rakéta lefelé zuhanna. Arra viszont semmi ok nincs, és hallatlan felkészülés kellene, hogy Aegis-sel felszerelt rombolók az óceán ezen területén ténferegjenek, várva egy esetleges rakétatesztelésre.

A THAAD, Patriot, de különösen az Aegis elhárítók a próbák alatt elég jól szerepeltek, de ezek a próbák úgy zajlottak, hogy sikert érjenek el. Egyszerű, pontosan beállított és főleg rövidtávú célpontokat alkalmaztak. Az Aegis rendszert csak egyszer tesztelték egy középtávú rakéta elfogására, állítja Reif az U.S. missile defense programs rangidős szakértője.

Mi a helyzet a hosszú távú védelmekkel, a Föld Bázisú Pálya közepi Védelemmel (Ground-Based Midcourse Defense, vagy GMD), amelyek Alaszkában és Kaliforniában vannak telepítve? Ezeknek a tesztelése még rosszabb eredményeket adtak. Ideális körülmények között, amikor a védők tudták a lelövendő rakéta érkezési idejét, irányát és röppályáját, valamint az összes többi részletet (pl. hőmérséklet) a rendszer csak minden második esetben volt hatásos. Állította Philip Coyle a Pentagon tesztelő részlegének korábbi vezetője.

Ezen tények ellenére az újságírók zavartalanul használják a „védőpajzs” „védősisak” kifejezéseket a feltételezett védelmünkkel kapcsolatban, ami hamis biztonságérzetet kölcsönöz. A helyzeten tovább rontanak a hivatalos, ám óvatosan összeállított kinyilatkozások: „Az Egyesült Államok hadserege védelmet tud biztosítani egy korlátozott Észak koreai támadással szemben, ami Szöul, Japán vagy akár az Egyesült Államok ellen irányulna”, mondotta Joseph Dunfold tábornok a Vezérkar elnöke, a júliusban megtartott biztonságpolitikai fórumon.

Igaz lenne ez? Az attól függ, mit értünk „korlátozott” alatt. Ha Észak Korea együttműködik velünk, és az új Interkontinentális ballisztikus rakétájukat, a Hwasong-14-et úgy lövi ki az Egyesült Államok felé, hogy időben értesít róla, hogy fel tudjunk rá készülni, és ha a robbanó fej úgy néz ki, amilyennek elképzeljük, és ha csak egy rakétát lőnek ki, és ha nem próbálják a védelmet robbanó fejeknek látszó csalikkal (decoy) becsapni, vagy leállítani a védelmet elektronikusan megzavarni. Esetleg nem rejtik el a robbanófejet radar védelem mögé, vagy kimegy a fejükből, hogy megtámadják a radarberendezéseket, na, akkor igaz lehet. Lehet 50 százalék esélyünk arra, hogy ilyen esetben lelőjünk egy ilyen rakétát. Ha lenne időnk négy-öt elhárító rakéta kilövésére, akkor az esélyünk növekedhetne.

De Észak Korea minden valószínűség szerint nem fog velünk együtt működni. Mindent meg fog tenni, hogy elhárítsa a védelmet. Az már rég megállapítást nyert, hogy bármely ország, amelyik hosszú távú ballisztikus rakétát elő tud állítani, hozzá fog nyúlni a rendelkezésre álló technológiákhoz. Úgy, mint: a hasznos teher több részre válása visszatérés alatt, radart elnyelő anyag alkalmazása, elektronikus zavarás, egyszerű csalik bevetése….

Végezetül, tudomásul kell vennünk, hogy az Észak koreai rakétafenyegetés létező valóság. Jó lenne tudni, hogy rakéta védelmünk valóság-e!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________