Antalffy Éva vendégposztja
Nőnapi elmélkedés.
Évente, e jeles napon, a nők izgatottan várják a virágcsokrokat, a férfiak pedig nagy igyekezettel próbálják beszerezni, szívük hölgye kedvenc virágcsokrát. Felmerül bennem a kérdés, tényleg minden nő az érdemei alapján kapja?
Ismeretségi köreimből szerzett tapasztalataim szerint, nem. Nőnek születni egy dolog, de sokan ebből ki nem érdemelt előnyt próbálnak kovácsolni. Ez a nap nem az önmaguk által érvényesülni tudó, komoly területeken helytálló nőket ünnepli. Az ilyenek nem érdekesek, idejüket nem férfiak kihasználásával töltik. Örömmel elfogadják a csokrot, megköszönik, és fel sem merül bennük, a „mert megérdemlem” szlogen.
Ez a nap a barátnők, kolléganők napja. Jókat lehet rivalizálni, ki kapott több és nagyobb csokrot. Ez a nap azokról szól, akik szívesen lefekszenek a főnöknek egy kis fizetésemelés reményében, büszkén dicsekednek családos férfi elcsábításáról. Nők, kiknek a férj (elmondásuk szerint) egy szerencsétlen balfék, bár annak idején épp ez volt férjfogásuk alappillére. Nők, akik bármikor lelépnek (gyereket otthagyva), egy jobb lehetőség reményében. Nők, kik maradnak a lakásban, miután a férjet jól megkopasztották. Ők az igazi nők, mert tudnak női mivoltukkal élni.
Elnézést, nem akartam ünneprontó lenni, de nem vagyok benne biztos, hogy minden nő megérdemli azt a bizonyos nőnapi virágcsokrot.
PS: Szeretném megköszönni a férjemnek, Tibornak, hogy nekem az év 365 napján nőnap van.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________