2020-09-29 nap bejegyzései

(3324) Egy közgazdász szerint a dollár 2021-ben összeomlik, Amerikának számítani kell a dupla mélypontú recesszióra

Tibor bá’ fordítása online

Újra egy dollár téma. De ne feledjétek: “Nem zörög a haraszt, a a szél nem fújja.”

 

A Yale Egyetem öreg rókája, Steephen Roach szerint a jövő év az amerikai valutára nézve brutális lesz. Ehhez hozzátette, hogy ez a látszólag hülye ötlet, miszerint a dollár összeomlik, mára már egyáltalán nem látszik hülyének.

Olyan adatok kerültek a birtokunkba, amelyek igazolják, hogy a megtakarítási és folyószámla dinamikák sokkal drámaibb állapotban vannak, mint amilyen bármikor volt. – mondotta Roach a CNBC-nek. Szerinte „Az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi költségvetési hiánya, amely a nemzetközi egyensúlyunk legjobb mértékegysége, az év második negyedében, soha nem látott romlást mutatott.” Ehhez még hozzátette „Az úgynevezett nettó nemzeti megtakarítás ráta, ami az egyének, vállalkozások és a kormány értékének összesítéséből áll, szintén rekordhanyatlást mutatott a második negyedévben, és újra negatív tartományba ért, az eső alkalommal a globális financiális krízis óta.”

2018 júniusában a közgazdász az USA dollár összeomlását a következő egy-két évre tette, esetleg későbbre. Most viszont szerinte 2021 végén fog bekövetkezni.

Megtakarítások nélküli növekedéshez, a kölcsön felvételhez folyamodunk, ami a nemzeti valutát mindig lenyomja. – Állítja – a dollár se immunis, e rég érvényes megállapítással szemben.

Roach, aki korábban az Ázsiai Morgan Stanley igazgatói tanács elnöke volt, az amerikai dupla mélypontú recesszióra több mint 50 százalék esélyt ad.

Fejjel megyünk bele egy pandémiába, ahol a mortalitás elfogadhatatlanul nagy, tehát egy gazdasági utóhatás kockázatát nem lehet átlépni. – állítja – a történelem arra tanít bennünket, hogy most se lehet másképp.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!