2020-02-23 nap bejegyzései

(3107) Én hogy gondolom

Tibor bá’ online

Kína megerősítette, hogy 27 napos lappangás után találtak pozitív fertőzöttet. Ezt tehát ténynek tekinthetjük. Újra jelezték, hogy a gyógyulás (ellentétben a sok évtizedese gyakorlattal) nem jelent immunitást a fertőzéssel szemben. Az újrafertőzés lehetséges, ami a tapasztalatok szerint majd biztos halált jelent. Ezt a tényt nem cáfolja a gyakorlat, ami szerint kínai orvosok gyógyult betegek vérsavójából infúziót adnak betegeknek, feltételezve, hogy van benne antitest. Ez szerintem nem több mint egy kétségbeesett próbálkozás.

Különben is az információ áradásnál jelentkezik a jelenség, vagyis az emberek nagy része nem tudja elfogadni a kellemetlen valóságot és ott szépít, ahol tud. De a majd 4 hetes lappangás, és az újrafertőződés lehetősége ma már szilárd tény. Mit jelent ez?
A négy hetes lappangás a gyakorlatban azt jelenti, hogy vannak esetek, amikor egy leendő beteg hosszú napokon át fertőz anélkül, hogy bárki tudna róla. Ráadásul a megfertőzötteknél se jelentkezik azonnal a kór, tehát a fertőzés fennállása hosszú ideig nem detektálható. Mire észreveszik, már érdemben semmit se lehet tenni, mindenki fut az események után.
Pedig (mivel nincs vakcina) a járvány terjedését kizárólag izolációval lehetne megállítani, de mire valakit vagy valakiket izolálni lehetne, már rég megfertőztek másokat. Ebből következik, hogy a járványt megállítani nem lehet. Minden ezzel ellenkező vélemény semmi más mit wishfull thinking. Sajnos a helyzet még ennél is rosszabb (csak senki se meri megmondani, aki tud róla). Mivel a kigyógyultakban nem alakul ki immunitás, az emberek újra és újra megkaphatják. Ehhez még hozzájárul az a kellemetlenség, hogy a vírus mutál, ami sajnos nem azt jelenti, hogy kedvezőbb változat alakul ki, mert ami nekünk embereknek kedvezőbb, az a vírusnak előnytelenebb, tehát nem az fog elszaporodni, hanem az, amely nekünk előnytelenebb, a vírusnak pedig előnyösebb. Tehát a mutációtól nem várhatunk megkönnyebbülést. A végeredmény nem csupán egy világjárvány, de az emberiség közel kihalása.
Nincs értelme rámutatni influenza járványokra, a spanyol náthára, vagy a fekete himlőre, stb. mert a 4 hetes lappangási idő és az immunitás kialakulásának hiánya egy soha nem látott kombináció.
Nagyon örülnék, ha valaki meg tudná cáfolni az írásomat._________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________
Éljetek a lehetőségekkel!