2019-12-23 nap bejegyzései

(3048) Jézus születése – fordítás

Tibor bá’ online

 

Bizonyára ti is tisztában vagytok a karácsonyi történettel, de azért felelevenítem, ha megengeditek. Egy Mária nevű 14 éves bakfis a szent lélek jóvoltából teherbe esett. Egy József nevű férfi úgy gondolta, hogy a rosszindulatú szomszédok miatt jól teszi, ha ezt a bakfist felvállalja az apasággal együtt. Közben a rómaiak eldöntötték, hogy népszámlálást tartanak, ezért át kellett menniük egy másik városba, ahová olyan sokan mentek, hogy nem volt már szabad szállás, így kénytelenek voltak meghúzni magukat egy istállóban, ahol pásztorok, meg mindenféle állatok is voltak. Közben egy csillag kiszúrta a dolgot és odairányított 3 királyt. Hamarosan kiderült, hogy a két év alattiakra halál vár, ezért a szülők úgy döntöttek, hogy az újszülött Jézussal átmenekülnek Egyiptomba.

Nem túl érdekes történet, de a szaftos részletek kimaradtak. Mária és József viszonyához tudni kellene a kor zsidó szokásait, ami történetet sokkal színesebbé teszi. Ha egy zsidó azt akarja, hogy házasságát elfogadja a rabiátus tradíció (mishnah kiddushin) bizonyos szabályokat be kell tartania. A zsidó házasságnak két része van: kiddushin (eljegyzés) és anisuin (házassági ceremónia). Eljegyzés alatt még nincs összeköltözés, és semmi esetre se lehet szexelni. Manapság az eljegyzést és a házasságot összevonják, mert olcsóbb, meg minek annyit várni, de Mária idejében az eljegyzés egy egész évet vett igénybe, ami alatt Józsefnek szent könyveket kellett olvasnia, ami felkészülés volt a férj-i szerepre. Képzeld el közben Mária ott tesz-vesz terhes hassal.

Abban az időben a szüzességnek jelentős értéke volt, mert ha biztos akartál lenni abban, hogy a gyerek a tiéd, ragaszkodni kellett a szüzességhez. Ezt a nőknek figyelembe kellett venni. A Bibliában számtalan utalás van arra, hogy a terhes nő és a menstruáló nő „tisztátalan”.

Képzeljünk el egy kislányt, aki növekvő hassal jön vissza egy rokoni látogatásból. Abban az időben, szent lélek ide vagy oda, selejtnek tekintették volna, a szent lelket pedig olcsó kifogásnak.

Máté 1:19 József megpróbálta elkerülni Mária megkövezését, mert a szabály szerint szüleivel élő hajadon nem lehetett terhes, ami szégyen volt az egész családra. József ezt mindenképpen el akarta kerülni, részben azért mert álmában megjelent neki Gábriel és biztosította arról, hogy a fogantatás szeplőtlen volt, a szent lélek jóvoltából. Aztán jött egy másik angyal és közölte Józseffel, hogy azonnal szedjék össze magukat és meneküljenek, mert Heródes nem akar magának riválist, ezért minden 2 évnél fiatalabb gyereket megölet. Ugyanis, valahogy neszét vette a messiás megszületésének.

József viselkedését 2003-ban II. János Pál méltatta, aki az istentől érkező üzenetet elhitte, de szolid marad annak ellenére, hogy istennek volt a nevelő apja.

A Biblia kifejezetten közli, hogy József és Mária Jézus születéséig nem használták ki a házasságban rejlő lehetőségeket (magyarul nem dugtak). Ami abszolút logikusnak tűnik, mivel Mária végig terhes volt. Mellesleg az se kizárt, hogy a csajt megkövezhették. Tehát jobb óvatosnak lenni. Azonban nagy rakás hívő, többnyire katolikusok úgy gondolják, hogy Mária sose szexszelt, egész életében szűz maradt. Ugyanis az isten anyjához ez illik. Hogy József miért maradt benn a házasságban, azt nehéz elképzelni.

Itt azért van egy kis gubanc, mert a Biblia több esetben is Jézus testvérének illett személyeket, amit a hívők azzal intéznek el, hogy ezt nem kell szó szerint venni. Ezen kívül a Bibliában több Mária is jelen van, ami össze – vissza zavarhatja a családi kötelékeket.

Nagy kérdés, hogy az atya úristen miért választott ki egy eljegyzett tizenéves lányt a fiúisten kihordására, egy érett, szingli nő helyett.

Azon is el lehet gondolkodni, hogy Mária 14 évesnél fiatalabb volt, valószínűleg az első menstruációja után fogant szeplőtlenül. Nem lehetett könnyű szülése. Az is tény, hogy nem fehér volt, hanem színes bőrű, hiába festették fehérre az elmúlt 2000 év festményein. Ráadásul nem lehetett különlegesen szép, mert a Bibliában jelzik, ha egy nő kivételesen szép (mint Daniel vagy Vashti királynő).

Maga a szülés se lehetett könnyű. Tapasztalt bába nem volt a közelben. Feltételezhetően József segített neki, amire szüksége is lehetett, hiszen családjától távolt, egy büdös istállóban, állatok között kellett világra hoznia gyermekét.

A Korán szerint Mária szülés közben egy pálmafa törzsének támaszkodva azt kiáltja: „Bár csak meghalhattam volna ez előtt, és elfelejtettem volna az egészet.” Nem ez nem kitalálás. Ezt a Korán teszi közzé, és tudni kell, hogy a muszlimok között Máriának nagy tekintélye van, és az egyetlen nő, akit nevén neveznek, állítja a BBC. Megtoldva azzal a történettel, hogy amikor emberek Mária szüzességét vonták kétségbe, Jézus anyja segítségére sietett.

Ha akarsz még hallani szokatlan dolgot, akkor hadd folytassam azzal, hogy Józsefnek volt már egy felesége, akiktől 6 gyereke maradt hátra, amikor kérték, hogy vegye feleségül a nála sokkal fiatalabb Máriát. Ez is lehet oka annak, hogy Jézusnak bátyjai és nővérei voltak.

A mese szerint az istállóban állatok voltak Jézus születésekor. Nos, az istálló minden bizonnyal nem felel meg a valóságnak. A bibliai időkben az épületek emeletén laktak és aludtak. A földszinten munkálatokat végeztek és éjszakára beterelték az állatokat. Valószínűleg ilyen helyen születhetett Jézus, nem pedig egy különálló istálló épületben.

További dolgok olvashatók: https://www.grunge.com/177483/the-untold-truth-of-mary-and-joseph/sl/jesus-was-born-in-a-basement-not-a-stable?utm_campaign=clip

__________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________