Hétfőn beszélt az ENSZ-ben. Minden mondta előtt ránézet egy papírlapra, amin slágvortok voltak felírva. Nekem úgy tűnt, az egész beszéd otthon alaposan be volt gyakorolva. Hogy ki írhatta azt nem lehet tudni, de jól csinálta. Mondanivalójának „hivatalos” magyar fordítása így szól:

„Ez így teljesen rossz. Nekem nem kéne ma itt állnom. Az iskolapadban lenne a helyem, az óceán másik felén. És mégis mindannyian hozzám jöttök egy kis reményért? Hogy merészelitek? Elloptátok az álmaimat és a gyerekkoromat az üres szavaitokkal. És mégis, én még a szerencsések közé tartozom. Az emberek haldokolnak. Egész ökoszisztémák dőlnek össze. Egy tömeges kihalás szélén állunk. És mégis csak a pénzről meg a gazdasági növekedés meséiről tudtok beszélni.

És ti még mindig nem vagytok elég érettek ahhoz, hogy kimondjátok a valóságot. Elárultatok minket. De a fiatalok már kezdenek rájönni erre. A jövő generációinak szeme rajtatok van. És ha ti úgy döntötök, hogy cserben hagytok minket, soha nem fogunk megbocsátani. Nem engedjük, hogy ezt megússzátok. Itt és most mi meghúztuk a határt. A világ kezd felébredni. És jön a változás, ha tetszik nektek, ha nem.” (eddig a fordítás)

Érdemes megnézni a beszédet még annak is, aki egy szót se ért angolul. A magyar médiafordítás igen kegyes az ifjú hölgyhöz, mert a „How dare you” mondatrészt „hogy merészelitek”-nek fordították. Én szeretem fordításaimban visszaadni az eredeti ízt. Itt a „how dare you?” minimum azt jelenti, „hogy volt pofátok?” főleg ha hozzátesszük a metakommunikációt is. A helyzet az, hogy az ENSz meghallgatáson így nem szokás beszélni. Arról nem beszélve, hogy ilyen mimikával tálalni meg pláne kiveri a biztosítékot.

Ennek ellenére sokan tapsolnak neki, sőt Béke Nobel-díjat emlegetnek. Nem rossz befektetés a családnak. Tényleg nem rossz. Ha valaki össze akar ugratni két generációt, az valóban Békebajnok. Nosza dobjuk meg egy millió feletti dollárral.

De nézzük a szakmai részt. Az ifjú hölgy arról beszél, hogy az idősek nem tesznek semmit. Azt nem vizsgálta, és fogalma sincs arról, hogy az emberiség kollektív tevékenységének létrehozásához nem rendelkezünk a megfelelő intézménnyel. A Föld több mint 200 államát hogy kellene összehangolni, a teendőket igazságosan elosztani úgy, hogy azzal mindenki meg legyen elégedve. Ki vállalja fel és hogyan a költségeket? Arról nem beszélve, hogy tulajdonképpen mi lenne a közös teendő. Mit szólna időközben az Emberiség. Például: Amikor bezárják a szénbányákat, hogy fogadják az utcára kerülő bányászok a hirtelen jött munkanélküliséget. Ugyanez vonatkozik például az eléggé elkényeztetett légi pilótákra. Hogy fogadnák az ötletet a katonaságok?

A fő problémát azonban nem az okozná, hogy egyes csoportok hevesen tiltakoznának, sőt tömegeknek nem tetszene a hirtelen átalakult életkörülmény. A fő probléma az, hogy a keservesen eltűrt CO2 intézkedéseknek semmi hasznos következménye nem lenne. Már túl vagyunk a billenő ponton.

Valójában Gréta most arra kéri az idősebbeket, hogy hozzanak kellemetlen áldozatokat azért, hogy ők néhány évvel tovább élhessenek. Tovább drogozhassanak, tovább léháskodhassanak, tovább folytathassák azt az életstílust, amitől az időseket annak idején eltiltották, és ezért távol tartották magukat. Nos, én nem lennék rá hajlandó.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________