2019-09-09 nap bejegyzései

(2947) Marx röhög a markába

Tibor bá’ online

 

A közhiedelem szerint egyes emberek forognak a sírjukban. Szép emberi szokás, de remélem, én nem fogom követni. Ismerek viszont egy Marx Károly nevű pasit, aki fittyet hányva a szokásnak forgolódás helyett hülyére röhögi magát, még a könnyei is kicsordulnak. Nem azért mert a Das Kapital című művével bizonyítottan antikapitalista volt, és ennek ellenére Londonban, a korai kapitalizmus fővárosában temették el. Hanem azért mert a világot egy Tőke nevű kísértet szelleme járja át. Átjárja? Hülyeség, uralja és irányítja.

Harminc éve még azt tanították, hogy „tőkésnek” lenni csúnya dolog, és mi meg voltunk győződve róla, hogy csúnya ide, csúnya oda, azért mégiscsak jó lenne tőkésnek lenni. Akkor még nem tudtuk, hogy az egész koncepció, úgy ahogy van, rossz. Mert mindenki, minden egyes ember tőkés, és ugye valamennyien nem lehetünk csúnyák. Ugyanis nem attól tőkés valaki, hogy milliárdjai vannak, hanem attól, hogy pénzre, egyre több pénzre iparkodik szert tenni. Márpedig ez alól nincs kivétel, mert mint írtam a Tőke nevű elvont fogalom irányítja az egész emberiséget. Egyszerűen uralkodik rajtunk. A célja pedig nem más, mint ami minden lénynek célja, a szaporodás. De a Tőke – vesszük észre, nem kis riadalommal – jobban szaporodik, mint bármely biológiai élőlény, és csupán egyetlen célja van, a proliferáció. Ha ezt a célt szabadság jogokkal éri el, akkor azt segíti elő, ha szólásszabadsággal, akkor azt vívja ki, ha cenzúrával, akkor betiltja a sajtószabadságot, ha népirtással, akkor anyagi juttatásban részesíti a kegyetlenkedőket, ha igazságszolgáltatással, akkor nemzetközi bíróságok finanszírozásával, ha diktatúrával, akkor demokratikus országok felforgatásával, ha menekült áradat befogadásával, akkor segélyek küldésével, ha a nyersolaj hiány megszüntetésével, akkor megszállással vagy atombomba bevetésének a kilátásba helyezésével, és így tovább.

A Tőke olyan, mint a vírus, addig szaporodik, amíg meg nem öli azt, akiben szaporodik. Pillanatnyilag a Tőke célja az emberiség kiirtásához vezető út megteremtése, mert ezen az úton haladva tud a Tőke a lehető legjobban szaporodni. Aztán velünk együtt majd a Tőke is kipusztul, mint az agyhártyagyulladás vírusa, amikor meghal a beteg, de addig Marx Károly csak röhög, csak röhög, csak röhög tovább.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________