Numerus Clausust 1920-ban, az akkor éppen vallás és közoktatási miniszter, Haller István terjesztett elő, aki Mihály (apai) nagyapámnak volt a legjobb barátja. Nem tisztem megvédeni ezt az embert, akivel magam 1956-ban találkoztam utoljára (és aki az október végi nagy eufória közepette legnagyobb megdöbbenésemre „megjósolta”, hogy az USA, ha szükség adódik, nem fog segítségünkre sietni), de a valóság meg­is­mer­tetését feladatomnak tekintem.

Nos, Haller István, Nagy Károlyban született, és iskoláit részben Szatmárnémetiben járva évfolyamtársa volt nagyapámnak. Ha van kedved, nézd meg a térképet. A két magyar város Satu Mare és Carei néven Romániához tartozik és a határtól mindössze 6-8 km-re vannak. Próbáljuk most beleélni magunkat a viszonylag fiatal (politikusnak mindenképpen az) Haller István helyébe!

Mint magyar értelmiség először is ki van borulva a trianoni sokk miatt. Másodszor ki van borulva, mert mindkét szülővárosa odaveszett. Harmadszor ki van borulva, mert az odaveszés mindössze 6 km-en múlott. Átkozottul szerencsétlennek érzi magát, és átkozottul tehetetlennek. Úgy érzi (helyesen vagy helytelenül, teljesen mindegy), hogy a nagy-magyarországi nemzetiségek hálátlanul hátba támadták a nemzetet. Azon töri a fejét, hogyan lehetne őket „megbüntetni”. Ebben a zaklatott lelki állapotban születik meg a Numerus clausus ötlete, aminek rendelkező főtétele a következő volt: “A magyar felsőoktatásban a nemzetiségi diákok csak olyan százalékarányban vehetők fel, amilyen arányban megtalálhatók az összlakosságban.” Az a furcsa helyzet állt elő, hogy az antiszemitának kikiáltott törvényben a „zsidó” szó, vagy annak bármilyen szinonimája egyetlen egyszer sem szerepel.

Aki ezt a törvényt kirekesztőnek találja, annak elárulom, hogy Rákosi ugyanezt tette, csak ő az “osztály idegeneket” szorította ki. De ezt csinálják majdnem minden egyetemen, legfeljebb finomabb eszközökkel. Lásd megjegyzésben: http://hu.wikipedia.org/wiki/Numerus_clausus

Mi az „eszme” a numerus clausus mögött? Semmiképpen nem az, hogy a zsidók ne kerüljenek be az egyetemekre (a zsidók, ennek pont az ellenkezőjét állítják). Haller Istvánnak a zsidók eszébe se jutottak. A kultuszminiszter arra gondolt, hogy ez a hálátlan balkáni csőcselék (mondanom se kell, hogy mérge elsősorban és legfőképpen az „oláhok” felé irányult) ne élvezhesse a kulturáltabb, ám megcsonkított magyar hon előnyeit. Maradjanak csak olyan bugrisak, amilyenek.

A törvény nem elegáns, nem méltányos, nem keresztény és nem európai. Minden bizonnyal maga Haller is tudta és a törvényt megszavazó képviselőházi többség is. De hát Franciaország, a főkolompos, európai és keresztény, (Romániában a hivatalos vallás a pravoszláv) elegáns volt és méltányos? Fenébe az álfinomkodással! Haller és a képviselőház úgy érezte tettek valamit, egy kicsit visszarúgtak Trianonért.

Hogy jönnek a képbe a zsidók? A magyarországi zsidóság önmagát hol egy adott vallás követőinek kívánta tekintetni, hol meg nemzetiségnek. Akkor éppen nemzetiség volt, és így a törvény hatálya alá estek, de mert se születés helyük, sem pedig anyanyelvük szerint nem voltak valódi nemzetiségiek, kezdetben a törvényt nem is alkalmazták rájuk. Persze a két világháború közötti német események hatására egyre nagyobb teret nyerő magyar antiszemitizmusnak kapóra jött a törvény. Ki is használták alaposan. Csak annyi zsidót engedtek felvenni a magyar egyetemekre, amennyi őket arányaikban a törvény szerint megillette. Igen ám, de a magyar zsidók legnagyobb része akkorra már harmadik generációs bevándorló lévén többnyire vagyonos volt. Gyermekeiket a zsidó orvosok, ügyvédek, kereskedők, stb. tömegesen akarták egyetemre küldeni, és mert ez Magyarországon nem volt lehetséges, küldték őket Bécsbe, Párizsba, Berlinbe. Így a zsidó ifjak a diplomák mellé megtanultak egy világnyelvet is. Összességében a zsidók a Numerus Clausus-szal kifejezetten jól jártak. Persze panaszkodni azért lehet.

A történelmi hűség kedvéért tegyük mindjárt hozzá, hogy a Világ Zsidó Kongresszusának nyomására a magyar zsidóság elérte, hogy nem nemzetiségnek, hanem vallásnak minősüljenek, de akkora már késő volt. Hitler hatalomra jutását követően az európai zsidók sorsa meg volt pecsételve, beteljesülése már csak idő kérdése volt. Különben a történelmi hűséghez tartozik talán még az is, hogy az 1989-es rendszerváltást követően percek alatt megszületett a döntés, a zsidók egy tömegben se nem tekinthetők nemzetiségnek, se nem vallásnak, minden zsidó egyedileg döntheti el, hogy ő maga a kettő közül melyiket tartja önmagára nézve érvényesnek.

Haller István nem volt se antiszemita, se pedig filoszemita, keresztény neveltetése túl erős volt benne ahhoz, hogy a kettő közül bármelyik lehessen. Minden esetre, ha ezt az agyon manipulált törvényt nem nyújtja be a Trianoni békediktátum évében, ma már az országban senki se tudná ki is volt ő tulajdonképpen. (így se tudja, az ATV Egyenes beszédében a Numerus Clausus okán Klebelsberg Kunó kultuszminiszterre hivatkoznak, Hellert meg se említik)

Ezzel azonban Haller István története nem ért végett. Mihály nagyapám gyanúja, miszerint Tibor nevű fiának esetleg ő lenne az apja, nem volt teljesen alaptalan. Előttem ma már a napnál is világosabb, hogy apámat Mihály nagyapám nemzette, ő a biológiai apja, de akkor valami nincs a helyére rakva. Mihály társadalmilag lesüllyed, Hallerből miniszter lett, útjaik természetszerűen elváltak. Azonban két esetről is tudok, amikor Róza nagyanyám felkereste Hallert protekció kérés szándékával. Először, amikor a 11 éves apámat ki akarták rúgni a Szent István gimnáziumból, másodszor pedig, amikor a gazdasági világválság közepén, apám számára protezsálást kért állás ügyben. Szorult helyzetükre való tekintettel ez a lépés érthető lenne, elvégre ifjúkorukban Rózának Haller is udvarolt, de volt ott más is. Apám visszaemlékezései szerint, kamaszkorában ő és édesanyja, de csak ők, havonta egyszer meg voltak hívva a Haller villába vasárnap délutáni uzsonnára. Ezek az uzsonnák csendes beszélgetést jelentettek a világ dolgairól, de valójában apám bemutatása lehetett, mert egyikük se tartotta lehetetlennek Haller apaságát. Más szavakkal Róza és Haller között kellett lenni szexuális kapcsolatnak.

Tizenöt évvel később, az idősödő Haller hébe-hóba meglátogatta apámat – nem az otthonában – hanem az üzletében, ám hajdani barátjával, Mihállyal, semmilyen kapcsolatot nem tartott fenn. Ilyenkor apámmal meg hányták-vetették a politikai helyzetet, és számon tartották egymás létezését. Utoljára 1956-ban találkoztak a Kossuth Lajos utcában, ahol én is jelen voltam. Haller István 13 évvel élte túl nagyapámat, 1964-ben, 84 éves korában hunyt el.

___________________________________________________________________________

Ezek után számomra érthetetlen, hogy a fenébe lehet éjjel-nappal a Numerus claususra hivatkozni, mint szélsőséges antiszemita törvény.

Viszont személy szerint ismertem olyan fiatal zsidó férfit, aki a Numerus Clausus miatt Párizsban volt kénytelen tanulni, ahonnan 1945-ben mint kommunista jött vissza.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________