2018-12-30 nap bejegyzései

(2716) Delila

Tibor bá’ online

 

A közelmúltban háromszor is eltávoztunk egy színházi előadás szünetében. Klasszikusokhoz szokott gyomrom nem veszi be a sok hülyeséget, amiket formabontásnak szánnak. Hol vannak ma már a G.B.Shaw-k, Molnár Ferencek? Hoppá ez utóbbiból itt-ott akad. Így esett, hogy rácsaptunk a Centrál Színházban műsorra tűzött Delilára, amit december 29-én láthattunk.

A történések a következők. Egy kerthelyiséget bérlő házaspár férfi tagja sorsjeggyel 38.000 Pengőt nyer (ami akkor hatalmas összeg volt). Azonnal ellepik az ügynökök, kínálnak neki gépkocsit, ingatlant, hiszen ennyi pénzből bármit megvehet. Virág úr (Stohl Adrás), azonban nem nyúl a pénzhez, semmibe se fektet be. Viszont Ilonka, a kenyeres lány (Trokán Nóra), ráveti magát a főnökére, aki azonnal beleesik a nőbe. Ilonkának azonban van egy vőlegénye, akit szeret is, de ugye az élet…. A színdarab 1938-ban játszódik, amikor teljesen normális, hogy a kenyereslány szűz, és a főnöke hiába akarja szeretővé tenni, Ilonka nem áll kötélnek.

Sok nyavalygás után Virág úr végre rááll, elválik a feleségétől és elveszi Ilonkát. A feleség (Balsai Móni) viszont mindenről tud, mert a Csapos (Magyar Attila) az ő pártján áll, és mindenről beszámol neki. Végén Marianne, a feleség, előáll a témával és ahelyett, hogy rámutatna a kis kurva pénzéhségére, nagyon bölcsen biztosítja férjét, hogy nem áll boldogságának az útjába. A férj halál boldog, de a régi szerelem emlékére a feleséget úgy elégíti ki, hogy átadja neki a 38.000 Pengőről szóló betétkönyvet.

Ekkor már mindenki sejti, hogy Ilonkának a főnök így már nem kell. Férjhez fog menni a vőlegényéhez és addig élnek, amíg meg nem halnak. Igen ám, de 1938-ban még a világháború előtt vagyunk, és a társadalom naiv, valamint romantikus. Molnár Ferenc így nem fejezheti be a darabot. Helyette Marianne a 38.000 Pengőt a vőlegénynek (Ódor Kristóf) ajándékozza, hogy vegye el a kenyereslányt és vegye meg neki mindazt, amit a férje beígért.

Nem csoda, hogy a férj dührohamot kap (amire Stohl András abszolút alkalmas). Nem érti, hogy miért kellett átadni a pénzt, miután ő már nem kell a kenyereslánynak. Nem érti, mert lélekben ő már a távoli jövőben él, vagyis napjainkban, ahol mindenki a pénzt kergeti. Hogy a feleség kihasználva a kapuzárási szindrómáját megkaparintotta a pénzt, az OK, de elajándékozni?

Talán azt is meg kellene indokolni, hogy miért Delila a darab címe. Csevegés közben a feleség a kenyereslánynak Sámson és Delilát emlegeti, amiről Ilonka természetesen sose hallott. Na és ti? A Biblia arra tanítja a hívőket, hogy a legerősebb embert is leteperheti egy törékeny nő, ha tudja a férfi gyengéjét.

Az érdekesség az, hogy ezt a bájos, de nem a földön mászkáló történetet pont 80 éve mutatták be, és ráadásul ugyanabban a színházban, ahol most előadták (csak a neve változott). Olyan színész órásokkal, mint Somlay Artúr, Darvas Lili, Muráti Lili és Mály Gerő.

Szünetben természetesen nem távoztunk, nem azért mert a 100 perces darabot szünet nélkül játszották le. 😀

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________