Tibor bá’ online
Kábé egy hete olvastam az INDEX-ben, hogy bizonyos európai felmérés szerint a magyarok nagyon rossz adakozók. Mit nagyon rossz! Egyszerűen nem adakoznak. Harminc év kapitalizmus után még mindig azt hiszik, hogy igenis van ingyen vacsora. Ha pedig tényleg nincs, akkor ők kikövetelik maguknak.
A helyzet az, hogy ebben a témában jelentős tapasztalataim vannak, ami talán felér ismeretlen eredetű felmérésekkel, ráadásul kedvem is szottyant, hogy közzé tegyem őket. Nem utolsó sorban azért, mert biztos vannak olyanok, akik meg vannak róla győződve, hogy hülyére vagyok adakozva.
A VIP fordítások természetesen nem adakozás, hanem szolgáltatás ellenszolgáltatásért. Nagyon kevesen élnek a lehetőséggel. Éppen hogy elfogadható számomra. Majd, ha egyáltalán nem lesz elfogadható, akkor abbahagyom. Ez tiszta sor.
Mielőtt rátérnék a részletezésre megjegyzem, hogy a hozzászólók kb. fele Magyarországon él, a másik fele külföldön. Ez utóbbiaknak nyilván ez egy fajta kapcsolattartás. A csak olvasóknak hozzávetőlegesen 5 százaléka él külföldön, 95 százaléka nem. A külföldön élők fele él az elcsatolt területeken, főleg Erdélyben.
Aki hozzászól és adományoz is az olyan ritka, mint a fehér holló. Ez nagy vonalakban helyes is, hiszen hozzászólásaival hozzájárul a blog életben maradásához csakúgy mint én. Ezen csak az lép át, vagyis hozzá is szól és adakozik is, aki nagyon régen él külföldön. Na, itt van elásva a kutya.
Harminc év nem volt még elég annak megtanulására, hogy semmi sincs ingyen, még az se, ami annak látszik. Az „ingyenes” hírportálokat a hirdetők tartanak fenn, mi, olvasók azzal fizetünk, hogy elolvassuk, vagy kerülgetjük a hirdetéseket. És ne hidd, hogy rád nem hatnak a hirdetések. Viszont, ahol nincsenek ugráló, tolakodó, olvasást elálló hirdetések, ott a teljes teher a fenntartó vállait nyomja. Ezért van az, hogy ma már minden portál éjjel-nappal az adakozásra hívja fel a figyelmet. Vagy….. csak két bekezdést ad ingyen, a többiért, a folyamatos olvasásért fizetni kell. Nekem is! A taksa általában 10-15 $ Körül mozog.
Viszont, aki kimegy nyugatra, hamar megtanulja, hogy bizony nincs ingyen vacsora. Ennek jele, hogy a közelmúltban külföldre távozók közül ketten is adakoztak. Évekig lett volna rá módjuk, hogy idehaza adakozzanak, de csak külföldön döbbentek rá, hogy hát kellene.
Bizonyára érdekel az összeg is. Nos, 2018-ban nem érte el a 100 ezret se, ami lebontva hónapokra kb. 8000 Ft. Persze, ha egy fillért se kapnék, akkor is dolgoznék, legalább is így gondolom, de lázasan egészen biztos nem ülnék le a gép elé azon az alapon, hogy „elvárják tőlem”. Mert, aki nem adakozik annak nincs morális alapja az „elvárásra”. És itt jön a legérdekesebb észrevételem. Jócskán vannak olyanok, akik az ingyen olvasás, az ingyen művelődés biztosítását nekem kötelességként írják elő. Felróják, hogy megszabom ezt meg azt, mert nekem csak kutya kötelességem van, de feltételeket nem szabhatok. Pontosan úgy kell írom, és azt, amit az ő szája íze megkíván. Hadd idézzek egy levélből: „TUDOM, hogy ingyen járok ide, meg nekem kéne hálásnak lenni, és el is lehet menni, erre nem kell emlékeztetned Tiborbá , de engem nem fogsz elkergetni innen max letiltani hozzászólás szinten 🙂 „
Egy másik (volt) hozzászóló Barcelonából írta, hogy az Internet ingyenes, és ő akkor jön, és azt olvas, amit akar. Ezt én nem tudom megakadályozni. Ebben igaza van, megakadályozni nem tudom, nem is akarom. Legfeljebb megunhatom az állandó támadások kivédését, és beleunhatok abba, hogy ebben az országban mindenki azt várja, hogy a másik ember tegye meg helyette is azt, ami elvárható lenne. Ezért tartunk ott, ahol vagyunk.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________