2018-12-27 nap bejegyzései

(2713) Adakozás

Tibor bá’ online

 

Kábé egy hete olvastam az INDEX-ben, hogy bizonyos európai felmérés szerint a magyarok nagyon rossz adakozók. Mit nagyon rossz! Egyszerűen nem adakoznak. Harminc év kapitalizmus után még mindig azt hiszik, hogy igenis van ingyen vacsora. Ha pedig tényleg nincs, akkor ők kikövetelik maguknak.

A helyzet az, hogy ebben a témában jelentős tapasztalataim vannak, ami talán felér ismeretlen eredetű felmérésekkel, ráadásul kedvem is szottyant, hogy közzé tegyem őket. Nem utolsó sorban azért, mert biztos vannak olyanok, akik meg vannak róla győződve, hogy hülyére vagyok adakozva.

A VIP fordítások természetesen nem adakozás, hanem szolgáltatás ellenszolgáltatásért. Nagyon kevesen élnek a lehetőséggel. Éppen hogy elfogadható számomra. Majd, ha egyáltalán nem lesz elfogadható, akkor abbahagyom. Ez tiszta sor.

Mielőtt rátérnék a részletezésre megjegyzem, hogy a hozzászólók kb. fele Magyarországon él, a másik fele külföldön. Ez utóbbiaknak nyilván ez egy fajta kapcsolattartás. A csak olvasóknak hozzávetőlegesen 5 százaléka él külföldön, 95 százaléka nem. A külföldön élők fele él az elcsatolt területeken, főleg Erdélyben.

Aki hozzászól és adományoz is az olyan ritka, mint a fehér holló. Ez nagy vonalakban helyes is, hiszen hozzászólásaival hozzájárul a blog életben maradásához csakúgy mint én. Ezen csak az lép át, vagyis hozzá is szól és adakozik is, aki nagyon régen él külföldön. Na, itt van elásva a kutya.

Harminc év nem volt még elég annak megtanulására, hogy semmi sincs ingyen, még az se, ami annak látszik. Az „ingyenes” hírportálokat a hirdetők tartanak fenn, mi, olvasók azzal fizetünk, hogy elolvassuk, vagy kerülgetjük a hirdetéseket. És ne hidd, hogy rád nem hatnak a hirdetések. Viszont, ahol nincsenek ugráló, tolakodó, olvasást elálló hirdetések, ott a teljes teher a fenntartó vállait nyomja. Ezért van az, hogy ma már minden portál éjjel-nappal az adakozásra hívja fel a figyelmet. Vagy….. csak két bekezdést ad ingyen, a többiért, a folyamatos olvasásért fizetni kell. Nekem is! A taksa általában 10-15 $ Körül mozog.

Viszont, aki kimegy nyugatra, hamar megtanulja, hogy bizony nincs ingyen vacsora. Ennek jele, hogy a közelmúltban külföldre távozók közül ketten is adakoztak. Évekig lett volna rá módjuk, hogy idehaza adakozzanak, de csak külföldön döbbentek rá, hogy hát kellene.

Bizonyára érdekel az összeg is. Nos, 2018-ban nem érte el a 100 ezret se, ami lebontva hónapokra kb. 8000 Ft. Persze, ha egy fillért se kapnék, akkor is dolgoznék, legalább is így gondolom, de lázasan egészen biztos nem ülnék le a gép elé azon az alapon, hogy „elvárják tőlem”. Mert, aki nem adakozik annak nincs morális alapja az „elvárásra”. És itt jön a legérdekesebb észrevételem. Jócskán vannak olyanok, akik az ingyen olvasás, az ingyen művelődés biztosítását nekem kötelességként írják elő. Felróják, hogy megszabom ezt meg azt, mert nekem csak kutya kötelességem van, de feltételeket nem szabhatok. Pontosan úgy kell írom, és azt, amit az ő szája íze megkíván. Hadd idézzek egy levélből: „TUDOM, hogy ingyen járok ide, meg nekem kéne hálásnak lenni, és el is lehet menni, erre nem kell emlékeztetned Tiborbá , de engem nem fogsz elkergetni innen max letiltani hozzászólás szinten 🙂 „

Egy másik (volt) hozzászóló Barcelonából írta, hogy az Internet ingyenes, és ő akkor jön, és azt olvas, amit akar. Ezt én nem tudom megakadályozni. Ebben igaza van, megakadályozni nem tudom, nem is akarom. Legfeljebb megunhatom az állandó támadások kivédését, és beleunhatok abba, hogy ebben az országban mindenki azt várja, hogy a másik ember tegye meg helyette is azt, ami elvárható lenne. Ezért tartunk ott, ahol vagyunk.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(791) 70 felett legyen kötelező a halál?

Tibor bá’ online

A ház harmadik emeletéről, ahol a 60-as években laktam egy idős nő levetette magát az udvarra, hagyott hátra egy cetlit az éjjeliszekrényén: „Nem éri meg tovább élnem.” Összeroncsolt teste nem volt egy szép látvány, létezik ennél szebb halál is, de mit érdekli ez őt, hiszen többé már nem nézhet a tükörbe. Különben intézhette volna szebben is. Mondjuk, vesz egy forró fürdőt, lenyel egy tubusnyi Xanas-ot, utána iszik egy habos kakaót egy szép fejlett sarokházzal, elvégre kit érdekel már a cukor, és másnap nem ébred fel. De a hölgyet nyilván nem érdekelte az a világ, amit maga mögött készült hagyni. Ezt csak azért írom, mert úgy tűnik, hogy aki meg akar halni, az talál rá módot, és nem kér hozzá engedélyt. Csak azért, mert mivel Hollandiát nem nagyon sújtja a gazdasági válság, találnak maguknak témát, legalább is erre utal ez a szalagcím:

Vagyis:

Hollandia javasolja, hogy legyen joga a 70 felettieknek meghalni, ha úgy érzik, hogy számukra az élet befejeződött.

Nem szeretném, ha félreértenétek ezt a bejegyzést, és nem akarok kapni olyan választ, hogy savanyú a szőlő, de gyerekkoromban minden vágyam az volt, hogy felnőtt lehessek. [a mai gyerekek nem akar felnőni, mert gyereknek lenni kurva jó] Ugyanis, nagyon jó dolog volt felnőttnek lenni. Tisztelni kellet őket, udvariasnak kellett lenni velük, át kellett nekik adni a helyet, nem lehetett belebeszélni a mondataikba, engedelmeskedni kellett nekik (még idegeneknek is), és akkor is igazuk volt, amikor nem volt igazuk. Édesanyámmal ültünk a villamoson, felszállt egy néni, amire az édesanyám szólt, hogy adjam át a helyem. Amikor leszálltunk a villamosról egy kicsit méltatlankodtam, de édesanyám azzal vigasztalt meg, hogy ha majd én is idős leszek, akkor milyen jól fog nekem esni mindaz a figyelmesség, amit most mi az idősek felé tanúsítunk. Aztán eltelt egy-két évtized és a dolgok kezdtek megváltozni, beindult a gyerekkultusz, persze csak akkor, amikor én már nem voltam gyerek. Engem a tanító bácsi még felpofozhatott, az én gyerekeimet már nem. Aztán jött a rendszerváltás, ami végleg betette az ajtót. 22-24 éveseket ültettek be a vezérigazgatói székbe [én például Vitézi Dávidtól kiborultam, csak a hülye nem látta, hogy háromig se tud számolni, legfeljebb 3 milliárdig 😀 ], a tapasztalt idősebbeket pedig kitették az utcára. Aki elmúlt 40, az már nem is számít. Feje tetejére állt a világ. Nem rég egy Mesterházy Attila nevű, tapasztalatlan ifjonccal akarják a „baloldalon” helyrepofozni 8 év hülyeségüket. De ez semmi, meg kell nézni az LMP és a jobbik sorait! Tombol az ifjúság kultusz, amihez az ifjak lelkesen tapsolnak. Szemlélem a TV riporternőit, milyen magabiztosan néznek velem szembe és nem veszik észre azt, amit én már tudok, hogy 10 évvel korábbi elődjeik már megindultak a kikopás lejtőjén, és nekik is ez lesz a sorsuk. Az emberi élet gyorsan múlik. A ma még ropogós pipiből néhány év alatt löttyedt „érett nő lesz”. Aki kitalálta a „fiatalság kultuszt” már maga se fiatal, és éppen ez benne a tragédia, de egyben az élet egyetlen igazságossága. Az évek mindenkinek a feje felett egyformán múlnak. És akkor most ebben a tudatba nyúlhatnátok az egér után egy-két klikkelés végett, de képzeljétek el, szombaton belefutottam egy posztba, ami szerint hetven felett mindenkinek joga van meghalni, ha úgy kívánja. Ez így nagyon demokratikusnak hangzik „ha úgy kívánja”, csak nekem erről eszembe jut egy vicces mondás. „Tőlem a buzik, azt csinálhatnak, amit akarnak, csak ne tegyék kötelezővé.” Valahol itt van elásva a kutya. Egy „megnevezni nem kívánom” levelezőlistán egy 30 körüli férfi a következő megjegyzést tette rám: „Most már csak azt kellene kitalálni, hogy a nagyjából teljesen szenilis, agy-halott, temetők-üresek, Tibi tatával mit kéne csinálni….”  Azt még elárulom, hogy az idézett pasinak bizonyítottan magas az IQ-ja. Nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy mi nyuggerek az utóbbi időben egy kicsit tovább élünk, mint kellene. Én például már minimum 10 évvel léptem túl az elvárhatóság határát. Először is már rég lehetett volna utánam örökölni, másodszor valakinek elveszem a helyét. Hol van az megírva, hogy 85 éves fejjel honlapot tartsak fenn. Már rég ki kellet volna tolni az Óbudai temetőbe egy kimustrált tolókocsin. A srác, mentségére legyen mondva, nézetével nincs egyedül. Hír: A világon elsőnek, Hollandia fontolóra veszi a 70 felettiek öngyilkosságba segítésének legális lehetőségét. Ugyanis a hollandok szerint, azon hetven felettieknek, akiknek egyszerűen elege van az életből, segíteni kell az öngyilkosság elkövetésében. A segítséget nem orvosok adnák (hipokráteszi eskü), hanem erre a célra kiképzett egészségügyi személyzet. A holland parlamentnek meg kell vitatni a témát, mert a „besegített öngyilkosság” hívei 112.500 aláírást gyűjtöttek össze egy hónap alatt (40.000 aláírás után kötelező a napirendre tűzés). Hollandiában az eutanázia 2002-óta meg van engedve a gyógyíthatatlan betegek esetében, amennyiben elviselhetetlen szenvedés áldozatai, amit két orvosnak is igazolni kell.

Most azonban a „besegített öngyilkosság” hívei egy méltóságteljes távozást kínálnak fel az élők sorából azoknak, akik elmúltak 70 évesek és egyszerűen nem kívánnak tovább élni. Ilyenek lehetnek például a megözvegyültek, vagy akik nem hajlandóak szembenézni az aggastyánkor kellemetlenségeivel, vagy akik maguk akarják megválasztani haláluk okát. A „besegítés” a halálos koktél kikeverését jelenti. Aki akar még olvasni a témáról: A licence to kill? Assisted suicide case relatives won’t be charged if they act out of compassion

Természetesen a tervek szerint gondoskodnának arról, hogy hirtelen felindulásból senki ne dönthessen a halál mellett, ami isten bizony csudára megnyugtató. De azért vannak józanabb hangok is, akik felvetik, mi van, ha a család lélektani nyomást gyakorol, például finom kis apró megjegyzésekkel. Az idősek különben is hajlamosak arra, hogy feleslegesnek érezzék magukat. Aztán hogyan akarják kiszűrni a lehetőség alapos kihasználását? – Teszik fel a kérdést a kritikusok?

Nekem viszont lenne még két ellenvetésem. 1) A közvetlen szomszédom 20 hónappal ezelőtt távozott az élők sorából. A feleségét rendkívüli módon megviselte. Nem találta a helyét, állandóan sírt, nekünk panaszkodott, magába roskadt, elment az életkedve. Nem csoda, 50 év példás házasság állt a hátuk mögött. Alig lehetett tartani benne a lelket. Éva megpróbálta megmagyarázni neki, hogy az erős kötődés elviselhető fellazulásához körülbelül 2 év kell, annyit valahogy bírjon ki. Kibírta. Átszervezte az életét és ahogy látjuk korához képest élvezi azt. Hangosan dicsekszik, hogy milyen jól érzi magát, és még sokáig akar élni (1932-es). Ha neki lett volna lehetősége, akkor 2 évvel ezelőtt felhörpintette volna azt a bizonyos koktélt. 2) Nagyon kevés az a 70 feletti nő vagy férfi, aki nincs beágyazódva egy családba. Önkéntes halála kifejezetten önző cselekedett lenne. Mi lesz azokkal, akiket maga mögött hagy? Azoknak a lelkiismeretével? Esetlegesen kialakult bűntudatukkal? Szükségletükkel? Én például hetente boldogan mente fel a 95 éves apámhoz beszélgetni, panaszkodni és közösen emlékezni a múltra. Ha nekem életet adott, milyen morális alapon fosztott volna meg engem jelenlététől az utolsó 25 év alatt?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________