Néha-néha megjelent az égen egy-egy varrógépnek csúfolt apró orosz gép, nyilván csak a terepet mérte fel. A bekerítés után német repülő kötelék is jött, amikből emberek ugráltak ki és méltóságteljesen süllyedni kezdtek. Ahogy lejjebb értek kiderült nem emberek, hanem hatalmas bombák, amik leérkezés után nem robbantak, hanem kinyíltak és bennük lőszer és élelmiszer volt. Hogy ezeket kiknek szánták az nyilvánvaló volt, de az emberek természetesen ezeket kerek-perec kifosztották.

Különben az élet ment tovább.  Mindenütt tömegek vásároltak. Azt nem mondom, hogy mindent lehetett kapni, de jelei a nagy hiánynak nem volt. Például nem volt szaloncukor, illetve hamar elfogyott, ami volt. Anyámon ez nem fogott ki, nekiállt gyártani szaloncukrot. Igaz, csak két íz volt: citrom és kávé. Az előző alapját a citrompótló pirulák alkották, az utóbbinak pedig frank kávé, azaz pörkölt árpa.

Persze volt karácsonyfánk is, amit fogalmam sincs apám hogyan szerzett be, de volt. Fel is lett díszítve. Ünnepi vacsora, amire már nem emlékszem, de nagy valószínűséggel rántott hal lehetett, és persze borsodó. Az asztalnál öten ültünk, mert volt egy vendégünk is, akiről később kiderült, hogy apámnak ez zsidó barátja, aki nálunk „bujkált”.

A vacsora után elkezdtünk fényképezgetni magunkat, ami után nyilván lefeküdtünk volna, de akkor valami bomba igen közel robbanhatott, amire apám kiadta a parancsot, lemegyünk a pincébe! Így esett, hogy a házból legelsőknek mi fészkeltük be magunkat a légópincébe. Apám jól kinézte a helyet, legtávolabb az utcára néző faltól állította fel a kétszemélyes rekamiét. Ezen kívül birtokba vettük a légópince egyetlen emeletes ágyát. Én fenn, a család zsidó barátja lenn.

A lehurcolkodás természetesen lármával járt, amire a ház többi lakója felfigyelt, és elkezdtek ők is lehurcolkodni. Tíz óra környékén mindenki lenn volt. Micsoda szenteste! A pincében csak két lámpa égett, szóval elég sötét volt, és persze hideg. Lassan előkerültek a gyertyák, amiket meggyújtottak, és a lakók elkezdtek karácsonya dalokat dúdolni. Később a felnőttek összeültek römizni, aztán pedig megvitatni, hogy mikor érnek ide az oroszok, mi várható, és ilyesmi. Nekem persze fogalmam se volt, hogy 25 nap múlva édesanyám a háború áldozatává válik, egyedül ő az egész házból.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________