2018. július hónap bejegyzései

(2588) Sokat akar a szarka, nem fogja bírni a farka

Tibor bá’ online

A „vissza a múltba” sorozatban említettem, hogy 54-ben a laktanya síbajnokságon, kihasználva a helyismereteimet, lecsaltam vagy 500 métert, amivel megszereztem az első helyet, biztosítva így a hadsereg bajnokságon való részvételt. Ez a Mátrában lett megrendezve 10 napos edzőtáborozás után. Aki volt katona a pártállam alatt, az pontosan tudja mekkora értéke volt annak, ha a laktanyában rohadás helyett egy kopasz kiskatona a Mátrában síelgethetett. Akkoriban roppant büszke voltam a csalásomra, mert a cél a „túlélés” volt, meséltem is fűnek-fának. Viszont soha senkinek nem vágtam fel azzal, hogy laktanyabajnokságot nyertem. Mert nem nyertem, csaltam. Nem voltam gyors síelő, cseles kiskatona voltam.

Ez az oka annak, hogy tátott szájjal hallgatom, most már az ellenzéki újságírókat is, hogy Orbán Viktor háromszor nyert kétharmaddal, nem túlzás tehát, hogy már európai ambíciói vannak, Junker helyére pályázik. Az csak természetes, hogy a Fideszes megszólalók is a kétharmadra hivatkozva verik melleiket legitimációs témában. Rendben van, ügyesen csalnak, de ne legyenek büszkék a kétharmadra. Nézzük, mi van a kétharmad mögött:

A közmunkásokat megfenyegették, hogy nem kapnak több munkát, ha nem a Fidesz nyer.

Kárpátalján tömegesen jöttek át szavazni kettős állampolgárrá vált ukránok, természetesen a Fideszre.

Erdélyben a juttatásokkal, és román ellenes retorikával elérték, hogy a székelyek 98 százalékban Fidesz-barátok. Naná, hogy kurva könnyűvé tették a szavazhatóságukat.

A Nyugatra üldözött mintegy félmillió magyar természetesen Fidesz-ellenes, mert úgy érzik (és jól érzik), hogy a Fidesz miatt voltak kénytelenek elhagyni hazájukat. Kormány váltás esetén nagy részük visszajönne. Naná, hogy kurvára megnehezítették a szavazási lehetőségüket.

A szavazati körzeteket átalakították a Fidesz számára kedvezőbb módon.

Kamu-pártokat hoztak létre a szavazatok szétaprózása végett.

Az ellenzéki pártokkal anyagilag manipuláltak, aminek következtében az a párt járt jól, amelyik minél több helyen, minél több jelöltet indított. Ezzel jól járt a megélhetési politikus, de a Fidesz jelölt győzött.

Felvásárolták az összes hirdetési lehetőségeket (sajtó, TV, rádió, utcai lakát), így a hazug propagandára nem volt válasz.

A lehetőségeket nem merítettem ki. Természetesen hatalmasat győztek, na de erre büszkének lenni totális önámítás. Orbánnak tudnia kellene (tudja is), hogy önbizalma nem megalapozott. És az utolsó téma:

Orbán angolja nagyon gyenge, mondhatnám szégyellni valóan gyenge. Már pedig Brüsszelben a politika nyelve angol. Egész nap, különböző emberekkel angolul kell tárgyalni, amire Orbán nem képes. Ha erre nem gondolt, akkor elég felelőtlen.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2587) 25 Téma, amit feltétlen ismerned kell ahhoz, hogy túléld a közelgő lidércnyomást

 

A fordítás alapját képző cikk: 25 Must Know Skills For Surviving The Coming Nightmare)

Ma már egyre többen döbbennek rá arra, hogy a Világ a katasztrófa felé tart. Kisebb-nagyobb katasztrófák mindig voltak, de most magunk által kiváltott katasztrófákkal kell szembenéznünk. Ennyi embert soha nem hordott a Föld a hátán, mint most, és minél több ember van annál jobban meg kell osztoznunk a véges mennyiségű erőforrásokon. Egyre több ország iparkodik nukleáris fegyverekhez jutni, mert a műszaki feltételeket egyre könnyebb elsajátítani hozzá. Vegyi és biológiai fegyvereket is egyre könnyebb előállítani, mert a technológiai lehetőségek a számítógépek elterjedésével egyre jobbak. Kína és India hihetetlen felfutása miatt hamarosan jelentős nyersolajhiányra kell számítani. A világgazdaság helyzetét nem kell kihangsúlyozni, de azt talán igen, hogy a „régi szép idők” már sose fognak visszatérni. Röviden, az előttünk álló válságos idők valóban válságosak lesznek. Ha pedig te és a családod nem készül fel a lehető legrosszabbra, akkor nagyon könnyen a nagy többség sorsára juthattok.  – – – Napjainkban egyre több túlélési honlappal lehet találkozni, amelyekről hasznos tanácsokat lehet szerezni, de én még nem találkoztam olyannal, amelyik felvállalná a teljes spektrumot, se olyat, amely minden aspektusra felfigyelt volna, és hidd el a spektrum igen széles, hiszen nem csak az összeomlásra kell figyelni, de egy teljesen új világ kialakulására is. Egy olyan világra, amellyel kapcsolatban nem csak kellő tapasztalatunk nem lehet, de még csak el se tudjuk képzelni a maga teljességében. Most 25 olyan témán megyünk keresztül, amelyekre nagy valószínűséggel szükségünk lesz, miután a civilizációnk megszűnik megfelelően funkcionálni. Persze ezekről a témákról egy önálló cikket is ki lehetne alakítani, de egyelőre csak egy rövid áttekintést hozunk létre. A témákkal később lehet mélyebben foglalkozni, mert az egyes szituációkkal kapcsolatban megjelenő írások nagymértékben különbözhetnek egymástól. Ezek összeegyeztetése külön munkát igényel. Mindenesetre az összefoglaló fő célja, hogy az eseményekre való felkészülésedet megfelelő mederbe tud terelni. Íme:

 

  1. Készülj fel a legrosszabbra:

Az egyik univerzális emberi tulajdonság, hogy a legrosszabbat nem hajlandó elfogadni, mint bekövetkezhető eseményt. Éppen ezért a legfontosabb, hogy elfogad és meggyőzd családtagjaidat, hogy a legrosszabb bekövetkezhet, és arra kell felkészülni, mert ha nem következik be, hátrány nem ér. Fordított esetben a negatív meglepetés bénítóan hathat, és hátrányos helyzetbe hozhat azokkal szemben, akik felkészültek rá. Továbbá, aki nem fogadja el a legrosszabb bekövetkezhetőségét, az nem is készül fel rá. Már pedig összeomláskor a kormányra, a működő intézményekre számítani nem lehet.

 

  1. Győzd meg magad, hogy a lehető legváratlanabb dolog is bekövetkezhet:

Ha úgy éled napjaid, hogy „az teljesen kizárt” akkor egy totálisan váratlan eseménynél esélyed van arra, hogy nem a megfelelő magyarázatot fogod rá találni. Ez pedig katasztrofális is lehet. Győzd meg magad, hogy a lehető legváratlanabb dologra is sor kerülhet. Ezért, ha ilyennel találod magad szemben, akkor a csodálkozásra elvesztegetett idő helyett, azonnal tudsz érdemben dönteni.

 

  1. Tanulj meg takarékosan élni:

A fogyasztói társadalomban, kisebb-nagyobb mértékben mindenki megszokott bizonyos mennyiségű pazarlást. Ahhoz nem fér semmi kétség, hogy a társadalmi összeomlás után mindenkinek zuhanni fog az életszínvonala. Egy hirtelen változás jelentős sokkot eredményez. Éppen ezért, hasznosnak mutatkozik, ha már ma megtanulsz takarékosabban élni. Ha ez sikerül, akkor nem csak a jövőben fogod hasznát látni, de már a jelenben is. Gondolj bele! Teljesen természetesnek veszed, hogy bekapcsolod a Tévét, a számítógépet, a mobil telefont. Eszedbe se jut, hogy mindez egyetlen szempillanat alatt megszűnhet. Kinyitod a hűtőgéped, ételt találsz benne. Félkész ételt beteszel a mikroba és megmelegíted. Elmész a szupermarketbe és megveszed mindazt, amire szükséged van. Ha szórakozni akarsz, csak meg kell nyomnod egy kapcsolót. De mi van akkor, ha ez mind megszűnik? Mit fognak csinálni az emberek? Nyilvánvaló, hogy szoktatni kell magad, ha el akarsz kerülni egy jövőben bekövetkező sokkoló meglepetést.

 

  1. Találj magadnak személyre szabott motivációt!

Amikor bekövetkezik egy totális összeomlás, könnyen arra az álláspontra helyezkedhetsz, hogy a túlélésnek semmi értelme, és hajlamos leszel arra, hogy bedobd a törülközőt. Éppen ezért kell magadnak találni okot arra, hogy miért érdemes harcolnod a túlélésért. Nem adunk ötleteket, de biztosak vagyunk abban, hogy találsz magadnak okot arra, hogy folytasd a túlélésért vívott küzdelmedet.

 

 5. Ismerd meg a világot mozgató erőket, és bekövetkezhető veszélyeket:

Ha kellően vagy informálva a bekövetkezhető veszélyekkel kapcsolatban, akkor nem fognak meglepni a bekövetkező események. Az, aki számára előbb válik nyilvánvalóvá a másnapra várható esemény, jelentős előnyre tehet szert a tömegekkel szemben. A jövő megjósolása valószínűleg sikertelen kísérlet, de egy bizonyos helyzet kialakulásának észlelése és arra megfelelő reagálás életmentő lehet. A világhírek figyelésének bevett gyakorlatából következhet, hogy olyasmire figyelsz fel, amire mások nem. A régi mondás, hogy „a tudás hatalom” nagyon nagy igazságot rejt magában. Azonban a tudás nem csak hatalom, hanem lehetőség biztosítása a túlélésre.

 

  1. Készíts egy tervet és ragaszkodj a betartásához:

Katasztrofális esemény bekövetkezésekor az emberi agy úgy működik, mint egy lejtőn elszabadult gépkocsi. Éppen ezért jön jól, ha van egy előre elkészített terved, amiben össze vannak szedve a megfelelő teendők, amiknek segítségével nem fogsz lebukni a hullámok alá. Az előre elkészített terv természetesen alkalmazkodik a te személyes lehetőségeidhez, és céljaidhoz. Azonban ne feledkezz meg arról, hogy jöhetnek olyan események, amelyek miatt a terved nem tudod végrehajtani. Erre számítva feltétlenül legyen B terved, sőt C és D terved is. Arról nem beszélve, hogy a tapasztalatok szerint semmi se úgy szokott történni, ahogy eltervezzük. Előre leírt tervek nélkül katasztrófa esetén az emberek össze-vissza szoktak kapkodni, ami megengedhetetlen késésekkel jár.

 

  1. Ismerd fel magad:

Van, aki stressz alatt összeomlik, „lefagy”, bepánikol, és ez lebénítja őt. Vészhelyzetre az emberek nem egyformán reagálnak. Még a legnyugodtabbak is lebénulhatnak a félelemtől. Fontos, hogy ezzel tisztában legyél, és ne lepődj meg akkor, amikor szükség van arra, hogy „észnél légy”. Szükség esetén az emberek teherbíró képessége fantasztikus mértékben megnő és képessé tudnak válni a helyzet által meg kívánt cselekvések elkövetésére. A fóbiák is legyőzhetők, ha előre „megbeszéled” magaddal a probléma elkerülésének szükségességét. Sokat segít, ha van olyan személy, akivel ezeket a kérdéseket „kibeszélhetitek”.

 

  1. Ismerd meg a kétségbeesett emberek viselkedését:

Ez nem egy könnyű dolog. Vészhelyzetben az emberek simán meghülyülnek. A szomszédod, aki számtalan nehézséget simán átélt, lehet, hogy vérben forgó szemekkel, ököllel fogja verni az ajtódat, és követelni fog tőled olyat, ami neki nincs, neked viszont van. Nem kizárt, hogy saját csoportján vagy családján belül holdkórosként fog viselkedni. Vészhelyzet az emberekből kihozza a legrosszabbat, amire fel kell készülnöd, hogy ne érjen meglepetés. Tovább megyek, te magaddal is megtörténhet. Éppen ezért készülj fel rá. Reméljük, hogy társaidból a vészhelyzet a legjobbat hozza elő, de ne lepődj meg, ha nem ez következik be.

 

  1. Légy okos és találd fel magad:

Ezt könnyű mondani, de nem olyan könnyű megvalósítani. Amikor körülötted minden összeomlik, valószínűleg nem lesz senki, aki egy fontos használati tárgyat megjavítson, vagy adjon helyette egy újat. Tehát vagy nélkülöznöd kell a tárgyat, vagy magadnak kell megjavítani, esetleg fusizni, hogy valahogy használható legyen. Erre úgy készülhetsz fel, ha napjainkban a megszerelendő, megjavítandó tárgyakat kéziszerszámokkal végzed, mellőzve az elektromosan meghajtottakat. Fáradtságos, de előedzésnek kitűnő. A társadalom összeomlása után fel kell magad találnod barkácsolással, amire érdemes felkészülni.

 

10. Tanuld meg, és állj rá a túlélési mentalitásra:

A hajléktalanokban kialakul egy érzék, hogy amit mások eldobnak, abban meglássák a használhatóság lehetőségét. Egy lepusztult társadalomban egy ilyen képességre nagy szükségünk lesz. Ma egy kiürült műanyag vagy alumínium palackot eldobunk, mint felesleges szemetet, jóllehet szükség esetén számtalan dologra lehetne felhasználni. Meg kell tanulni úgy gondolkozni, hogy eldobás nélkül mit mire lehetne felhasználni, amikor arra sor kerül.

 

  1. Döntsd el, hol fogod átvészelni a kemény időket:

Teljesen mindegy hogyan döntesz, hol tervezed átvészelni a viharos időket, de az odajutást meg kell tervezned, mert a jelenlegi körülmények a kilométerek legyőzésére nem fognak a rendelkezésedre állni, vagy a megfelelő eszköz hiányában, vagy pedig biztonsági okok miatt. Gépjármű igénybevétel esetén ne feledkezz meg az üzemanyagkérdésről. A térképen való kiigazodás is fontos tényező, mert ugye a GPS rendszer nem fog a rendelkezésedre állni.

 

  1. Éjszakai világítás

Az egyik legkellemetlenebb élmény az este és éjszaka sötétben való töltése. Ezen kívül az éjszakai látáskorlátozás veszélyes is lehet. A gyertya vagy más világító eszköz készítése alapvető követelmény magunkkal szemben. [lásd: 1. függelék]. Megfontolhatod napfényelemek segítségével végzett akkumulátor töltés és a LED világító elemek rendszer beszerzését.

 

  1. Tanulj meg rejtőzködni:

Egészen biztos lesz olyan helyzet, hogy nem akarod felfedni holléted. Először is tanuld meg, miként tudsz elrejtőzni, olyanná változtatni lakhelyed, mintha ott nem élne senki. Létezésedről mások látással, hallással, illetve szaglással szerezhetnek tudomást. Ne feledd, hogy tevékenységed hangja a városi zajtól távol sokkal könnyebben hallható a megszokottnál. Az elrejtőzés különösen akkor fontos, amikor felfedezésünk esetén abból bajunk származhat. Ne feledkezz meg a szagokról se. Tiszta levegőben a szél messzire elhordhatja a füst, vagy akár meleg étel illatát is.

 

  1. Ügyelj a higiénia fenntartására

A megfelelő higiénia fenntartása a honvédségek első számú prioritása, mert a betegség a legerősebb, legjobban képzett katonát is leveheti a lábáról. Tudatosodni kell annak, hogy az összeomlás nem olyan, mint egy békeidőben végzett túrázás, ami után hazamegyünk, alá állunk a tusolónak és kellemesen letusolunk. Összeomlás után a meleg víz nem fog folyni a piros gombos csapból. Ennek ellenére szükség lesz arra, hogy legalább alkalmanként lefürödjünk annak érdekében, hogy különböző baktériumok ne hatalmaskodjanak el a bőrünkön, aminek hatását később gyógykezelni kell. Mindent összevetve, fel kell készülni az alapvető higiénia fenntartására, ha másképp nem lehet mosdószivacs segítségével.

 

  1. Az emberi ürülék okozta probléma kezelése:

A vízöblítéses vécé bevezetése előtt, vagy a harmadik világ országaiban a betegségek és a halál kiváltás első számú feltétele, az emberi széklet megfelelő kezelése. Amennyiben nincs víz a vécé leöblítésére, a legnagyobb túlélési problémával találjuk magunkat szemben. A nem megfelelően kezelt széklet betegséget okozhat. Éppen ezért a felkészülés egyik legfontosabb témája éppen ez. Szerencsére erre született magyar megoldás az alomszék formájában, amit részletezek a 2. Függelékben.

 

  1. Készülj fel a paraziták elleni védelemre:

Ez egy olyan probléma, amiből kifolyólag néhány száz éve fél Európa kihalt a fekete halál (pestis) terjedése miatt. Tetvek és bolhák szörnyű betegségeket terjesztenek. Ez még azoknak is problémát fog okozni, akik egyáltalán nem hagyják el az otthonaikat. A szabadban élő embereknek szembe kell nézni a tetvekkel, bolhákkal, legyekkel, szúnyogokkal, egerekkel, patkányokkal, stb. stb. A természetben számtalan dolgok van, amelyek elriasztják az élősködőket, például: citromfű. De a fokhagymának már a szaga is elriasztja az élősködök egy részét. Jó ötlet, ha a kereskedelemben kapható riasztókat, csapdákat beszerzed és elraktározod.

 

  1. Szerezz be ismereteket a radioaktív sugárzással kapcsolatban és tanuld meg, hogyan védekezz ellene. (bár kicsi a valószínűsége, hogy erre sor kerül. Ma legnagyobb valószínűsége a klímaváltozásnak van.)  

A túléléssel kapcsolatban ez a téma a legkevésbé ismert. A társadalmi összeomlás után sok száz atomerőmű mehet a lecsóba. Valamint, több tízezer termonukleáris robbanó fej van elraktározva. A radioaktív port észre se lehet venni, amíg a sugárfertőzés nem vesz le a lábadról. Egy sugárzásmérő beszerzése jó ötletnek tűnik. A radioaktív sugárzással, a sugárzási dózissal, és ellene való védekezéssel kapcsolatos ismeretek elsajátítása rendkívül nagy jelentőséggel bír.

 

  1. Tanuld meg az időjárás előrejelzését:

Az időjárás viszontagságai még napjainkban is sok balesetet, halált okoznak. Primitív körülmények között a kellemetlen időjárási fordulatokra való felkészülés még fontosabb, viszont abban biztosak lehetünk, hogy intézményezett előrejelzés nem lesz. Magunknak kell majd meghatározni, hogy milyen időjárás várható a közvetlen jövőben. Egyszerű barométer beszerzése és az alapismeretek elsajátítása nagyon fontos.

 

  1. Elsősegély nyújtási ismeretek elsajátítása:

Az egészségügyi ellátás minden bizonnyal minimálisan: bizonytalan lesz, maximálisan: nem lesz elérhető. Nyilvánvaló, hogy önmagunk és társaink ellátása ránk hárul. Elsősegélynyújtásra indulnak tanfolyamok, amiket érdemes kijárni és megtanulni az alapvető fogásokat. Valamint érdemes beszerezni egy elsősegély kézikönyvet és egy elsősegély készletet. Antibiotikumok felhalmozása nagyon jó ötlet, csak úgy, mint azok alkalmazásának a megismerése. Apró vágások, felhorzsolások egészen biztos mindennapiak lesznek, jó ötlet felkészülni rájuk.

 

  1. Ismerkedj meg a táplálkozás tudománnyal.

Ásványi anyagok, de különösen vitaminok hiánya nem vicc. Gondolj csak a C-vitamin hiányra, a skorbutra, ami a végén halálhoz vezet. Sokan elkövetik azt a hibát, hogy csak a kalóriákra gondolnak. Jó lehet az emberi szervezetnek számtalan vitaminra és ásványi anyagra is szüksége van. Ezeknek a beszerzése és elraktározása jó ötletnek bizonyul.

 

  1. Tartsd a tested hőmérsékletét az optimális szinten.

Az emberi test hőmérsékletét a lehető legpontosabb optimális szinten kell tartani. Túl hidegben, vagy túl melegben lenni nem csak kellemetlen, de erősen igénybe veszi a szervezetet, ami betegségek könnyebb megkapását jelenti. Az emberei testhűtéséhez sok víz szükséges, a melegen tartásához pedig sok kalória kell. Készülj fel megfelelő meleg öltözékkel, takarókkal. Találj hűvös helyet, ahová visszahúzódhatsz, meleg idő esetén. Alapkövetelmény, hogy lakóhelyedre ne tudjanak behatolni az időjárás elemei. A hőszigeteléssel kapcsolatos tudnivalókat el kell sajátítani, a leendő lakhelyedet fel kell készíteni. Ha szabadban vagy, egy alkalmas búvóhely kialakítása életmentő lehet.  

 

  1. Hogyan gyújtsunk és tartsunk életben tüzet:

Őseink túlélésének legfontosabb záloga a tűzgyújtás és a tűz égve tartásának képessége volt. Tűz kell a főzéshez, a vízmelegítéshez, fertőtlenítéshez és világításhoz. Öngyújtóval, gyufával meggyújtani a tűzet az egy dolog, de táplálni és életben tartani, az egy másik dolog. Sokan nem gondolják át, hogy a tűz a búvóhelyet, hajlékot fel is gyújthatja. Arra is emlékezni kell, hogy bizonyos, mérgező füstgázt termelő anyagokat nem szabad égetni. Aztán az is téma, hogy a tűznek olyannak kell lenni, amit messziről ne lehessen felfedezni, mert a tűz éhes embernek azt jelenti, hogy ott ÉTEL van. Legtöbben úgy gondolják, hogy a tűzzel kapcsolatban mindent tudnak, ami nem így van. Főzést, melegítést lehetőleg éjszaka végezz, amikor a ház füstje nem messziről, de még közelről se látszik. Asz éhes ember tudja, hogy a füstölő ház ételt jelent.

 

  1. Vízkinyerés és tisztítás:

Vízzel kapcsolatos ismeretek a túlélési lista első helyén szokott állni, mert a legfrontosabb. Élelem nélkül napokig, víz nélkül csak órákig lehet életben maradni. Az emberek nagy része úgy gondolja, hogy a csapból mindig fog folyni víz. A másik vízzel kapcsolatos hiba a szükséges mennyiségről és annak súlyáról való elfelejtkezés. Távolabbi helyről való vízcipelés nem csak fáradtságos, de adott esetben veszélyes is, ha akkor éppen tanácsos lenne házon belül maradni. Emlékezni kell arra, hogy hacsak nem egy forrásból szerezzük be a vizünket, a rendelkezésünkre álló vizet tisztítani kell. Ezért vagy megbízható szűrővel kell rendelkezni, vagy pedig fel kell forralni, amihez viszont tűzre van szükségünk. Ivás mellett szükség van még vízre dehidrált ételek felvizezéséhez (tojás és tejporok), valamint tisztálkodáshoz. Máskülönben az emberi test életben tartásához is kell egy bizonyos mennyiségű víz, ami 1-2 liter között van. A vízszükséglet terén gyakori hiba az alul kalkulálás.

 

  1. Tanuld meg az élelmiszer termelést vagy gyűjtést:

A felhalmozott élelmiszer egyszer el fog fogyni, ezért előbb vagy utóbb szükség lesz arra, hogy saját szükségletünket megtermeljük és/vagy megtaláljuk. Sokan már tesznek el magokat és készülnek az önellátásra tényleges kipróbálásokkal. Az élelmiszer termelés azonban nem egyszerű, szükség van szakismeretre és tapasztalatra. Éppen ezért jó ötlet előre kipróbálni a lehetőségeket. Figyelembe kell venni a termeléshez szükséges vízmennyiséget, a trágyázás lehetőségeit, valamint az élősködök, gombás fertőzések okozta károk elkerülését. Ne feledjük, hogy se műtrágyára, se peszticedekre, se fungicidekre nem lehet számítani. Ezen kívül éhes emberek, ha meglátják a termelést, meg fogják kísérelni a lopást. Éppen ezért a vadászó és gyűjtögető életmódot érdemes megfontolni, mert a termés 24 órás őrzésének a megszervezése nem könnyű dolog.

 

  1. Készülj fel az önvédelemre, és légy rá alkalmas:

Ehhez természetesen szükség van egy lőfegyverre, aminek meg kell tanulni a kezelését, és elszántnak kell lenni a használatára. Sokan úgy gondolják, hogy késsel, nyíllal és más eszközökkel eredményesen meg tudják magukat védeni, lőfegyverrel szemben. Ez természetesen nincs így. A lőfegyver gyors és nagy hatótávolságú. Még az igen szerény 0,22-es Flobert puska is képes megállítani egy betolakodót. Sokan úgy érzik, hogy nem képesek elsütni egy puskát élő emberre, de ez az érzés hamar elmúlik, amikor komoly fenyegetéssel áll szemben. SHTF után senki se érezheti magát biztonságban, éppen ezért, ha nem lőfegyver, akkor valamifajta önvédelmi eszközre feltétlenül szükség van: gázspray, gázpisztoly, gumibot, sokkoló. Ezekkel azonban gyakorlatozni kell, hogy amikor szükség lesz rá, idő vesztesség nélkül alkalmazni tud.

A függelékek közlésére a következő napokban kerül sor.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2586) Vasárnapi zenés ballada

 

JOHNNY GUITAR
(Victor Young / Peggy Lee, 1954)

GITÁROS DZSONI

Gitározz, Játssz újra a gitáron Dzsonim
Talán rideg vagy, de belül annyira meleg
Dzsonimért mindig megőrültem
Azért, akit gitáros Dzsoninak hívta.

Játssz újra gitáros Dzsoni

Ha elmész, ha maradsz, én szeretlek
Ha kegyetlen vagy, tudom, tudsz kedves is lenni
Sose volt olyan férfi, mint az én Dzsonim
Olyan, mint akit gitáros Dzsoninak hívtak.

 

Play the guitar, play it again, my Johnny
Maybe you’re cold, but you’re so warm inside
I was always a fool for my Johnny
For the one they call Johnny Guitar

Play it again, Johnny Guitar

What if you go, what if you stay, I love you
What if you’re cruel, you can be kind I know
There was never a man like my Johnny
Like the one they call Johnny Guitar

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2585) A föld alatti szén

Tibor bá’ online

 

Egyesek optimisták szerint az emberiség vészesen közeledik a katasztrofális klímaváltozás elkerülhetetlenségi billenő-pontjához . Szerintem, viszont már átléptük azt. Egyetlen reményük az lehetne, ha az üvegházhatású gázok (green house gases = GHG) kibocsátását, mint például, amilyen a széndioxid, drasztikusan lecsökkentenék.

Különböző országok felelős vezetői összedugják a fejüket, hogy mit és hogyan kellene csinálni, sőt egyre-másra hozzák meg a törvényeket, előírásokat azzal a céllal, hogy a csökkentsék a GHG kibocsátást. A kisemberek iparkodnak csökkenteti az energiafogyasztást, újabb és újabb technológiákat eszelnek ki alternatív energiaforrás létrehozására. Miközben az Amerikai Egyesült Államok az ellenkező irányba lép. Ebben a pillanatban körülbelül 150 új széntüzelésű erőmű tervei készülnek. Amikor ezek üzembe állnak, az általuk kibocsátott széndioxid évi 0,6 usque 1,1 milliárd tonnát fog kitenni megállás nélkül a következő 50 év folyamán. Ez pedig a jelenleg tervezett CO2 ellenes lépések eredményének a lenullázását jelenti.

A globális felmelegedéssel kapcsolatos, a nagyközönségnek szánt első könyvet 30 évvel ezelőtt Bill McKibber > http://www.billmckibben.com < publikálta, de az azóta eltelt idő alatt jóformán semmi se változott. Illetve ma már a klímakutatók tisztában vannak azzal, hogy a probléma sokkal nagyobb, mint eleinte gondolták és a krízispont jóval gyorsabban közelít, ha ugyan nem léptünk már át rajta, mint azt korábban jelezték.

McKibben szerint a végső kérdés az, hogy a föld alatt rejtőző szenet otthagyja-e az emberiség vagy sem. Azt már pontosan tudjuk – állítja – hogy az összes nyersolajat el fogjuk égetni, aminek a felszínre hozása még hátra van. Az igazi nagy kérdés a szén.

Becslések szerint szénből 500 évre van tartalék a föld alatt. Ha viszont azt a bizonyos 150 széntüzelésű erőművet megépítik, akkor nincs értelme arról beszélni, hogy izzólámpák helyett LED lámpákkal kell világítani és személyautók helyett a tömegközlekedésre kell átállni. Ja, és akkor még említést se tettünk arról, hogy pillanatnyilag Kínában jelenleg is gőzerővel állítják üzembe a széntüzelésű erőműveket. Hogy ott mi mehet, azt el lehet képzelni, ha megfontoljuk, hogy évente kb. 1200 kínai szénbányász veszti az életét sújtólég miatt.

Röviden, semmi esélyünk arra, hogy a katasztrófa méretű klímaváltozást elkerüljük. Miért? Mert a plutokraták pénzéhsége ellen az emberiség nem tehet semmit. Születhetnek mozgalmak, állhatnak elő jobbnál jobb ötletekkel, akik tehetnék, nem fogják leállítani a kibányászható szén felszínre hozását. Persze csak akkor, ha lesz hozzá idejük. Megjósolom, nem lesz. Röhögnöm kell, 500 évre szóló tartalék! Hol lesz már akkor az emberiség!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2584) A kapca elkezdett szorítani

Tibor bá’ online

 

Szerencsénkre a mi nyarunk teljesen normális, amit nyugodtan veszünk tudomásul, de ez nem globális. Pont az ellenkezője. Európa nem ismer magára. Ilyen meleg nyár Angliában még nem volt, az 1976-os nyárra emlékeztet, amit volt alkalmam nekem is élvezni potom 30 napon keresztül. A skandináv államokban is szokatlan meleg van. A görögöknél a szokatlan időjárást hatalmas erdőtüzek tarkítják. Észak Afrika se kivétel (új rekord: 51°C ), az Atlanti-óceántól a Vörös-tengerig. Erre már nehezen lehet azt mondani, hogy nem a globális melegedés az oka, hanem csak egy természetes kilengés, ahonnan az időjárás simán vissza fog lengeni a normálisra. Nem fog! Mert ez a „természetes” szélsőség Észak Amerikában is megjelent (Halál-völgy 52 °C, új rekord). Az északi sark körön túl is, aztán Japánban. Ők aztán cudarul jártak. Japán előfutárként kapott egy vízözönt, majd egy hetekig tartó kánikulát, 41 fokos csúcshőmérséklet rekorddal. De nem ez szedte a halálos áldozatokat, hanem a 80 százalékos relatív légnedvesség, amiről már posztoltam.

Szépen kérem, aki nem tudja, mi az a relatív légnedvesség, és az egész hogy működik, az szíveskedjék megnézni, megtanulni a hőtan legalább a vízzel kapcsolatos részét, mielőtt elkezd marhaságokat hozzászólni. A 41 °C és 80 % relatív légnedvesség nagyon-nagyon közel van az elkerülhetetlen, mondom elkerülhetetlen hőhalálhoz. Természetesen a légkondicionálás kivételével, de ahhoz meg áram kell. Ha az áram egy rövid időre elmegy, a halál minden teketória nélkül megjelenik, mert az emberi szervezet nem tud 41 fokon működni.

Tehát bekövetkezett. Ne áltasd magad, ez csak egyre rosszabb lesz. Ha van egy kis eszed, felkészülsz rá. Ne bízz kizárólag egy légkondicionálóban, csak ha van saját, megbízható áramforrásod. Egy hűvös pince, egy kiásott verem sokkal biztosabb.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2583) A poliamori margójára

Tibor bá’ onlie

 

A (2581) alatti poszt vérszegény hozzászólásaiból ítélve fanyalogtok a témától. Rosszul teszitek! Az I. világháborúval sikerült Európának kiütni magát. Ott az egyedüli győztes Amerika volt. Onnantól kezdve szép lassan az USA vette át a vezető szerepet. A modern emberiség kultúrájának változásai kizárólag onnan indultak ki. Ady rosszul fogalmazott. Valójában azt kellett volna írnia, hogy „vigyázó szemetek USA-ra vessétek”.

Az első nyilvános csók amerikai filmen csattant el. Ott lett menő a nőknek adott esetben pantallóban megjelenni, cigarettát szívni, két részes fürdőruhát felvenni, a bikinit kitalálni. Amerikát először Ausztrália követi, majd Anglia, innen Nyugat Európa, aztán közép és kelet. Természetesen megérkezik hozzánk is. Így volt ez a feminizmussal, a női keblek egyre kihívóbb mutogatásával, a hónalj borotválással, amit a punci követett. Onnan indult el a „bársonyos forradalom” azaz a csoportos szex, meg a többiek. Miből gondoljátok, hogy a poliamori ide nem teszi be a lábát, és nem lesz egy idő után divatos? Akkor akarod elkezdeni a hüledezést, amikor a lányodnak két férje lesz, és nem fogod tudni, hogy az unokádnak melyik az apja? Nem lenne okosabb, ha most fejtenéd ki a véleményed, és kapnál tippeket, hogy kerülheted el, hogy a fiad ne legyen No 2. egy kínai feleség mellett? 😀 Mert onnan indult el a PC és egyéb „áldás” is.
_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2582) A Feltétel Nélküli Alapjövedelem

Tibor bá’ vitaindító online

 

2013 januárjában indult egy mozgalom a Feltétel Nélküli Alapjövedelem megvalósításának a céljával. Miről van szó? Azt akarják elérni, hogy az EU minden egyes állampolgára, mint egyén számára, feltétel nélküli jogként legyen biztosítva a méltóságteljes élethez elengedhetetlen alapvető anyagi szükségletek biztosítása.

A témával érintőlegesen már foglalkoztam, amikor ismertettem A Globalizáció Csapdája című könyvet, aminek egyik megállapítása:

A „Technológia és munka a globális gazdaságban” alcím világosan megmondja: A jövő egyértelmű, a technológia a foglalkoztatottság ellen hat. A fenntartható egyensúly akkor áll be, amikor 5 munkaerőből egyet alkalmaznak csak. Vagyis a munkaképes lakosság húsz százaléka elég lesz ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Ennél több munkaerőre nem lesz szükség. A munkát keresőknek mindössze egy ötöde fogja megtermelni mindazt az árut, illetve nyújtani mindazt a nagy értékű szolgáltatást, amelyet a világ társadalma megengedhet magának. Ez a húsz százalék lesz aztán az, amelyik majd aktívan vesz részt az életben, a jövedelem keresésben, és a fogyasztásban. És a többi? A munkavállalók 80 százaléka állástalan lesz.

A kérdés az, hogy mi legyen a 80 százalékkal? Éhen haljon? Menjen fel a Tajgetoszra? Zárják őket táborokba? Legyenek ágyútöltelékek? Nyilvánvaló, hogy NEM. Akkor pedig a legokosabb, ha alanyi jogon jár az „alapjövedelem”. Csakhogy vannak itt csapdák. Ha munka nélkül lehet alapjövedelemhez jutni, akkor minek dolgozni? Igaz, nincs is szükség a munkaerőre. De mi van, ha még 20 százalék se akar dolgozni? Szóval mi a ti véleményetek az alapjövedelemről, ami nagyon is reális propozíció.

Különben az említett könyvben „cirkuszt-kenyeret” megoldást javasolják. Üljön a 80 % a TV előtt, és kapjon valami alapjövedelmet, amiből telik TV és mobil előfizetésre, meg némi junck foodra.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2581) Itt a legújabb szex poszt :-)

Tibor bá’ online

 

~ab018Először is, jól nézzétek meg ezt a három amerikait, két férfi és egy nő. Nos, ez a társaság, plusz egy 9 éves kislány egy poliamorus házasságban él, ami azt jelenti, hogy a nőnek nem hivatalosan két férje van, hivatalosan pedig egy férj és egy szerető. Mivel érzéseim szerint ez a jövő zenéje (persze csak, ha van jövő), érdemes vele foglalkozni, legalább is azoknak, akik még messze vannak a nyolcvanhoz. A következőkben tehát az asszony „vallomását” közlöm némileg lerövidített fordításban.

Férjhez menésem után éveken át monogámiában éltünk, és úgy éreztem, hogy ez nem lesz egy rövid kaland, de valahogy sose voltam tökéletesen kielégítve. Nem tudtam megszabadulni az érzéstől, hogy valami bennem el van nyomva. Amikor először hallottam a poliamorus kapcsolatról, egyből tudtam, hogy ez az, amire vágyom, de a férjemnek más véleménye volt.

A húszas éveim végén, az egyetemen összefutottam egy férfivel, aki lelkes poliamory megszállott volt, és akivel hosszas beszélgetéseket folytattam. Aztán egy este leültem beszélgetni a férjemmel is. Közöltem vele, hogy én poliamoryra vagyok teremtve. Megkértem, hogy mielőtt teljes mértékben elvetné az ötletet, nézzen utána, ismerkedjen meg a részletekkel. Ő pedig rádöbbent, hogy ha ez nekem nem lenne fontos, akkor nem hoztam volna fel a témát. Ez a beszélgetés könnyen lehetett volna a házasságunk vége, de helyette elkezdődött a monogám életünk felszámolása.

A poligám viselkedés legnagyobb ellensége a féltékenység, a férjem pedig rettenetesen féltékeny volt, de kérésemre kezdet logikusan boncolgatni a féltékenységet, mi a féltékenység igazi oka, mit lehet vele elérni. Kiderült, hogy a féltékenység a partner elvesztésének a félelméből táplálkozik. De, ha elhiszed azt, hogy a szerelem megosztható és semmivel se rövidülsz meg azzal, hogy osztoznod kell, akkor a félelem elveszíti az értelmét. A beszélgetések hatására a férjem felszabadult a féltékenységből. Ezt követve szexuális kapcsolatba léptem a felvilágosítómmal. Persze a poilamory beindítása egycsapásra nem szünteti meg a féltékenységet, de arra jó volt, hogy rádöbbenjünk, miért van a kezdeti idegenkedés.

Az első házasságon kívüli kapcsolatom tíz hónapig tartott, ami után nem álltam neki új partnert keresni, elsősorban azért mert a szakítás fájdalmas volt, de legalább tudtam, hogy a megfelelő férfi feltűnésére hogyan fogok reagálni. Aztán belépett az életemben egy olyan férfi, aki az első perctől fogva állította, hogy nincs ellenvetése a poliamoryval szemben. Rövid időn belül eldöntöttük, hogy nem gyors kalandra gondolunk. Néhány hét alatt kiderült, hogy számomra ez pont akkora szerelem, mint amit a férjemmel éreztem még tinédzser korunkban. Ezt meg is mondtam a férjemnek, aki örömmel fogadta a bejelentést. Én pedig ügyeltem arra, hogy a férjem ne érezze magát mellőzöttnek. A hónapok múltával egyre inkább aggódtam, hogy a kapcsolatom el fog hagyni egy „normális” házasság miatt, de ez nem következett be, sőt folyamatosan állította, hogy velem látja a jövőjét hosszú távon is.

Egy éve annak, hogy a férjemmel vettünk egy új házat, ahová a kedvesem is beköltözött, bár mind a hárman féltünk kissé, hogy a közös élettér miként fog kihatni ránk, de minden a legnagyobb rendben zajlott. Mint minden kapcsolatban, ebben is voltak apró konfliktusok, de sohase a poliamory miatt. Ugyanazokkal az egyet nem értéssel találkoztunk, ami majd minden házasságban előfordulnak.

Amikor ismerősökkel a poliamory témára térünk a legérzékenyebb kérdés mindig a gyerekkel kapcsolatos. A tíz éves lányom amióta az eszét tudja tisztában van azzal, hogy nem élünk monogám házasságban. Viszont nincs kitéve több szexuál orientált viselkedésnek, mint bármely más gyerek. Lányom imádja a kedvesem, és úgy viselkedik vele, mintha a mostohaapja lenne.

Ennyi sok év után és a kedvesem jelenléte mellet, ma is izgatottan várom, hogy a férjem megjöjjön a munkából. Elképesztően kielégítő, hogy mennyire örülünk egymás társaságának és még mindig szerelmesek vagyunk egymásba.

A családi esték kellemesen telnek. Tévézünk, el foglaljuk magunkat a számítógéppel, olvasunk vagy táblás játékot játszunk. Aztán leányom az apjával együtt lefekszik, vagy a kedvesem megy korábban az ágyba. Én pedig szerencsésnek érzem magam, hogy egy ilyen szeretetteljes közegben tölthetem a napjaimat.

Eddig a „vallomás”. Hogy a nőnek tetszik a dolog az természetes. Minden áldott este megdugja valaki. Kevés ilyen nő van a világon egy 9 éves kislánnyal. A pasik minden másnap naná, hogy potensek. Előző nap a párnájuk csücskét rágták, amíg nem borult tökéletes csend a lakásra. Engem inkább az érdekelne, hogy párna csücske rágás közben mire gondolnak. OK. Nem féltékenyek, de a házasélet nem arról szól, hogy az egyik fél kétszer annyit kapjon az élettől, mint a másik. Ráadásul évtizedeken keresztül. —– Ha már csinálta valaki,  közölje velünk.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2580) Kőműves Róbert

Tibor bá’ online

 

Ez az, ha egy melegnek megmutatod a kis ujjad, az egész karod akarja. Ne rekeszd ki, ő megmutatja az igazi művészetet. Alföldi Róbertet kispriccelték a Nemzeti Színházból, bosszúból megrendezte a Kőműves Kelement. Ő művész és formabontó, amihez szerinte semmi köze annak, hogy meleg. Nehéz elhinni.

A ballada, mint műfaj a sötét múltban fogant, gyakorlatilag mindig valami tragédia köré fonódnak a verssorok. Szerény véleményem szerint a balladák nem alkalmasak arra, hogy a mai ember számára képileg megelevenítsék őket. A mai ember „elvárja”, hogy egy baleset helyszíni riportjában a letakart hullát plusz még ki is homályosítsák, mert „megrázó jelenet”. Aki ezt az igényt tudatosan átlépi, az nem tévedésből ~at527teszi, annak ezzel szándéka van. Arany balladájában az elsőnek érkező asszonyt elégetik, és a hamvait belekeverik a malterba. Ennyi, de ez Alföldinek nem elég, aki még Heti Hetes korában hiper állatvédőnek adta ki magát, akinek könnybe lábadt a szeme, ha egy kutyának kifakadt a pattanása. Bezzeg itt Alföldi rendezésében Kőműves Kelemen asszonyát egy kicsit partiba dobva meg is erőszakolja minimum 11 kőműves, amitől Arany János némileg forgolódni kezdett a sírjában. Ez azonban Alföldit még nem elégítette ki, aki ezek szerint nem csak homoszexuális, de szerintem szadó-mazó is. Kitalálta, hogy Kőműves Kelemen a feleségének nyakát saját kezűleg nyiszálja el, jó sok vér kiömlése mellet. Ugyanis, ha ez kell ahhoz, hogy a nézőtéren néhány sorstárs orgazmust éljen át, akkor legyen nekik ez ünnepnap a borsos belépti díjért. Mellesleg egy heteró rendezőnek eszébe se jut, hogy egy jó éles késsel egy férj a felesége nyaki verőerét, a bal oldalt látható Stohl grimasszal, átvágja. Igazán kár, hogy hazatérése után a gyerekét nem darabolta fel egy láncfűrésszel. Térdig tocsoghattak volna a vérben.

Ezzel azonban nincs vége. Alföldi rendezte István a király is. Vér persze volt, de a rendező úr visszafogta magát. Talán valaki figyelmeztette, hogy a magyarok egy kicsit érzékenyek. Meg kell neki köszönni, hogy szadó-mazó ámokfutásában István egy kicsit nem ödipuszizott Sarolttal, amit még Gézától tanult. Rékát nem hágják meg a lovagok, aki a harmadik dugás után nem kiált fel: „jobbak vagytok, mint a papa”. Koppány, közvetlenül a felnégyelés előtt, büntiből nem kúrja seggbe a táltost, mert rosszul szólt az istenekhez. Végül Bródy letolt gatyával, rúzzsal kikent seggel nem ment át a színpadon, akit Alföldi lihegve követhetett volna. Hát nem, ez a mi kedvünkért kimaradt.

Aztán most, hogy Alföldi rádöbbent, Orbán az ő teljes életében már marad, A My Fair Lady-ben, egy eléggé konzervatív musical-ben fordul nem kevesebbet,  mint 180 fokot. Ha Saul-nak szabad volt, ő miért ne lehetne Péter? Tényleg, miért ne?  Ja, hogy Szegednek MSZPss a polgármestere! Értem én, de akkor mikért hívják ezt művészetnek?

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2579) Hozzászóló

Tibor bá’ online

A „hozzászóló” niknév alatt bejegyzett  hozzászólás olyan hosszú, és (feltehetően) annyi választ fog kapni, hogy okosabb volt önálló posztot képezni belőle, ami nem jelenti azt, hogy szóról szóra egyetértek vele.

 

Igyekeztem  választás idején türtőztetnem magam idáig; de ezt az égbekiáltó elfogultságnak nevezett ostobaságot már nehéz megállni.

Először egy  apróbb észrevételt szeretnék tenni:

„……, de egyiket se tartotta be. Ezzel szemben Orbán az utolsó betűig betartja az Alkotmányt –amit ő írt át ízlésének megfelelően – valamint a törvényeket, amiket eleve úgy hoz meg, ahogy érdeke megkívánja, vagy megváltoztatja ennek megfelelően.”

Sajnos nem teljesen, mert rengeteg törvényüket ők személyes maguk , vagy az általuk  felügyelt szervezetek nem tartják be, pl. 2016-öo földprivatizációban az erdőt kivették az értékesítési körből, mégis vertek dobra erdőt!

Egy „nagy ember”  valami olyasmit mondott, hogy nem az a lényeg, kire mennyien szavaznak, hanem hogy ki számolja meg a szavazatokat. (Lehet ezen örök érvényű kijelentésen a fanoknak vitatkozniuk).

Churchill is tett olyan megjegyzést: Csak annak a statisztikának hiszek, amit magam hamisítottam.

A bevándorlással kapcsolatban: a bulgároknál, a románoknál nem volt akkoriban kerítés és van jelentős muzulmán kisebbségük, mégsem mentek oda a migránsok. Mint ma sem, sőt amelyik oda keveredett, gyorsan tovább áll. A szlovéneknél, horvátoknál sem állnak sorba a menekültek, pedig ott van Bosznia, meg egy barátságosan átjárható tengerpart akár mellúszásban, akár egy úszógumival.

Mo csing: Van Magyarországon is sok no go zóna, ahova a rendőrök is csak egy csapat  kommandóssal mernek kimenni….. nem a friss, hanem a „régi  migrácsaink”  miatt.

A gazdaságról: Nem sikerült a nemzetközi kedvező környezetet, kamatkörnyezetet pénzáramot kihasználni, —–a gazdasági növekedés sokkal kisebb, mint amilyen arányú külső forrás áramlik a magyar GDP-be, kb.  több mint 6-8%, míg a GDP növekedés kb 4%, magyarul az önálló  magyar gazdaság évek óta folyamatosan zsugorodó!

—–a termelékenység romlik, a kereskedelmi szaldó drasztikusan romlik, —–az államadósság folyamatosan növekszik—– ……. https://www.nationaldebtclocks.org/debtclock/hungary

—–a gazdasági  amortizációs érték alatt áll a beruházási szint!

—–Ahol dolgozó százezrek adójövedelme idegen államot gazdagít.

—–Ahol a GDP-ből 26,4% az ipar részesedése , míg a szolgáltatásé 65% benne a bújtatott kiszervezésekkel, állami megrendelésekkel.

Milyen országépítő vezető az: Ahol a nemzeti gazdaság leépül, ahol elfogy és menekül a lakosság, ahol a fehér bőr helyett a setét bőr az egyre gyakoribb, az állami látható és látványberuházás  az állami korrupció szinonimája?

Ahol az erkölcstelenség az úr, ahol a románok felé is már irigykedő tisztelettel figyelhetünk fel?

Ahol a törvények személyes ambíciókat , hatalomépítést szolgálnak, de sokszor még azokat sem sikerül betartaniuk.

Miért is nevezzük demokratikusnak  azt a rendszert, ahol nem a többség, hanem a kisebbség uralkodik?

lehettem volna valaki más: „Gyurcsány hibája az, hogy HAZUDOTT a gazdaságot illetően”

mert mintha most nem ugyanaz folyna? Azzal a különbséggel, hogy most már törvény született arról, hogy a költségvetési részletező tételeket a parlament, és bizottságok sem ismerhetik meg (főleg az ellenzékiek) most már nem csak meghamisítják, hanem el is dugják.

És a Vajna és haverjai?

„És ő volt az aki leginkább tudta, hogy ez hazugság, mert ő hamisította a számokat a magyaroknak is meg Brüsszelnek is…” olyannyira, hogy a brüsszeli kritikákra egy részét belátva módosították is.

Az államnak az állampolgárai személyes, vagyoni , nemzeti vagyon-érték védelme az egyik feladata. Hol van az államvagyon védelem, hol a devizahitelesek védelme, hol van az egészségvédelem, hol a  közbiztonság?

És most se a belgákhoz, se a Fülöp szigetiekhez, se a nigériaiakhoz, stb. ne hasonlítgassunk, mert nem relatíve, nem akarok megdögleni, hanem abszolúte…..

Az emberiség nem azért lépett a fajfejlődés útjára, mert azt mondta a jelenleginél éppen nem tudok jobbat, ezért elégedett vagyok vele, hanem  azért, mert azt mondta, hogy  nem tökéletes a mostani, próbáljunk ki valami újat, valami mást…… ezalatt a meglévő pártokat értem; de mivel törvényerővel sorvasztják el a pártformációkat , valami új realitása egyre kisebb lett mára!

Hajrá sötét fideszes középkor!

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2578) A burgonya (promótálása)

Tibor bá’ online

 

Aki azt hiszi, hogy most fog olvasni néhány sikeres konyhareceptet a krumpli elkészítésével kapcsolatban, az icike-picikét csalódni fog. A magyar konyha a burgonyát valóban száz meg száz változatban képes feltálalni, de én most a joggal népszerű burgonyát túlélési oldalról kívánom megvilágítani. Mindjárt az elején be kell vallanom, hogy fényes mondataimat nem a saját kútfőmből veszem csupán, hanem egy amerikai burgonyaszakértő – Istenem, hát ilyen is  van –  izgalmas soraiból is. Az úr különben Chris Voigt, a Washington Állam Burgonya Bizottságának az alelnöke, aki két hónapon keresztül semmi mást nem evett, mint burgonyát, hogy ezzel is bizonyítsa az általa képviselt tápanyag kiválóságát. 😀

A krumpli a maga nemében, mint gumós növény, egy unikum, mert termése a szénhidráton kívül fehérjét is tartalmaz, nem is keveset. Most persze leesett az állad, de ez még nem minden. Száraz anyagra vonatkoztatva a burgonya protein tartalma nem csak magas, 10 % körüli, de esszenciális, azaz teljes értékű. Ezzel azonban a sor nem záródik le, mert van még egy-két érdeme a krumplinak. Nézzük a benne található vitaminokat 100 g burgonyára vonatkoztatva: B1(tiamin) = 0,08 mg, B2(riboflavin) = 0,03 mg, B3(niacin) = 1,1 mg, B6 = 0,25 mg, C = 20 mg. Majd az ásványi anyagokat: kalcium = 12 mg, vas = 1,8 mg, magnézium = 23 mg, foszfor = 57 mg, kálium = 421 mg. Viszont nátriumból szerencsére csak 6 mg. A sok jó mellett sajnos van egy rossz tulajdonsága is, amit kevesen tudnak. A burgonya egy kissé mérgező. Hoppá! A háziasszonyok (istenem, van még ilyen) nagy része tud arról, hogy a gumó zöld része – ami ritkán előfordul – mérgező, ezt ki kell vágni. A valóság azonban az, hogy nem csak a zöld része mérgező (rendszerint a földből kiemelkedő gumó része), legfeljebb ez sokkal nagyobb mértékben. Mi ez a méreg? Úgy hívják, hogy Szolónin. A megengedett (USA) Szolónin tartalom 200 mg/kg, de a kereskedelemben forgalmazott burgonyában 8-180 mg/kg található. Ami érdekes, hogy ez általában nem téma, mert burgonyamérgezésben még senki nem halt meg, de a mértéktelen fogyasztásnál bizonyos enyhe mérgezési tünettel számolni kell (hányinger, fejfájás, stb.).

Ami A burgonyát vonzóvá teszi a túlélők számára, hogy termesztése viszonylag egyszerű. Egyetlen követelmény, hogy a talajt fel kell lazítani (ásás, szántás). Ezt követve a talajba vályút vagy lyukakat kell kialakítani, amiben el kell helyezni a vetőburgonyát (Apró, de egészséges krumpli megteszi. Azért apró, mert a növény mérete és hozama teljesen független az elültetett burgonya méretétől). A gumók akkor fejlődnek ki, amikor a növény virágzik (általában). Virágzást követve lehet szüretelni, és néha érdemes is. Ugyanis amikor a talaj hőmérséklete eléri a 23 °C-t a gumók növekedése leáll. Ebből az is következi, hogy a burgonyát érdemes közvetlenül a fagy felengedése után elültetni, hogy a 23 °C-ig több idő teljesen el. A burgonya szüretelése után még van idő őszig valami mást ültetni a helyére.

A burgonya egyetlen hátránya – mert sajnos az is van – hogy tárolása problematikus, amit különben minden háziasszony tud. És most megyek és készítek egy kis rakott krumplit vacsorára. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

 

 

(2577) Szexuális fantáziák, és miért jók nekünk

Tibor bá’ online

 

Ha egy baráti vacsora közben bedobod a kérdést, hogy kinek milyen szexuális fantáziái szoktak lenni, akkor nem csak az állak fognak leesni az elcsodálkozástól, de még a villák is a tányérba. Ennek oka, hogy a vacsorán részvevők vagy megijednek saját fantáziájuktól, vagy azt akarják elhitetni a többiekkel, hogy nekik ilyenek nincsenek. Ezzel szemben óriási esélye van annak, hogy minden résztvevőnek van erotikus és egy kicsit illojális fantáziája a partnerével szemben. Azonban erről senki se akar beszélni. Illetve csak nagyon ritkán és esetleg a legjobb barátok között. Ennek oka, hogy legmélyebben bujkáló szexuális gondolataink többnyire nem szalonképesek, mondhatnám perverzek és nem illenek a mindennapi beszélgetési témák közé. Arról már nem is beszélve, hogy az általános felfogás szerint arról árulkodik, hogy valami nincs teljesen rendben a szexuális életünkkel. Ezzel szemben a kutatások azt mutatják, hogy a szexuális fantáziálás nem csak tökéletesen normális, de talán még szükséges is. Úgy tűnik, csak az aberráltaknak nincs. 😀

Brett Kahr angol pszichológus anyagot gyűjtött könyvéhez (Who’s Been Sleeping in Your sex fantáziákHead: The Secret World of Sexual Fantasies = Ki szunnyad a fejedben: a szexuális fantáziák titkos világa), aminek során 18.000 személyt interjúvolt meg anonim módon. A kérdések között szerepelt, hogy vannak-e szexuális fantáziájuk és mi a témájuk? A megkérdezettek 90 százaléka igennel válaszolt, de a pszichológus úgy gondolja, hogy a másik 10 százaléknak is volt, csak nem vallotta be. Még érdekesebb adat, hogy 95 százaléka azoknak, akik bevallották a fantáziájukat, senkivel se osztották meg. Annak bevallását természetesen nem lehet elvárni, hogy szeretkezés közben az előző partneremre gondolok, de ennél sokkal „ártatlanabb” fantáziánkat is megtartunk magunknak. A téma egyszerűen tabu.

Az emberek nagy része bűnösnek érzi magát és szégyelli, ha perverz fantáziái vannak, annak ellenére, hogy amiről azt tartjuk, hogy „perverz” valójában nagyon gyakori gondolatvilágunkban. A saját partnerrel kapcsolatos fantáziák mindennaposak, de Kahr találkozott lekötözéssel, vérfertőzéssel, szadómacsóval, kukkólással, amik mind a „normális” fantáziák közé tartoznak. Az emberek szégyenérzete onnan származhat, hogy a 1900-as években egyes pszichoanalizátorok a „rendhagyó” szexuális fantáziák eredetét a „rendhagyó” vágyak és kívánságokhoz vezették vissza. A „rendhagyó” fantáziákat betegesnek tartották és megkísérelték a gyógyításukat. Ma azonban tisztában vagyunk azzal, hogy a fantáziák semmivel se betegesebbek, mint a maszturbálás. A fantázia lehetővé teszi, hogy olyasmire gondoljunk, amit különben sohase tennénk meg, vagy pedig olyasmire, amit korábban már megtettünk és újra szeretnénk átélni. A fantáziák lehetővé teszik, hogy celebekkel szeretkezzünk. ráadásul a fantáziák segíthetnek minket  vágyaink felfokozásában. A tapasztalat azt mutatja, hogy akik sokat fantáziálnak, azok gyakrabban szeretkeznek.

Ezeken túlmenően Kahr azt találta, hogy a fantáziák a negatív gyermekkori élményeket pozitívvé változtathatják. Példának okáért ismerteti egy idősebb hölgy esetét, akinek gyerekkorában el kellett viselnie bátyja abúzusát és az ezzel kapcsolatos rossz emlékeket fantáziák segítségével sikerült semlegesíteni. Viszont abúzusos fantáziák nem jelentik azt, hogy az illető ilyet a valóságban átélt és újra át szeretné élni. Nőknek lehet olyan szexuális fantáziájuk, hogy egy idegen uralkodik rajtuk, de képes az illető tevékenységét megfelelő szabályozás alatt tartani. Ebből következik, hogy agyunk egy biztonságos hely, ahol kockázatos dolgokat kipróbálhatunk az abból származó baj legkisebb esélye nélkül.

Michal Bader könyvében, „Arousal: The Secret Logic of Sexual Fantasies” = Felfűtődés: A szexuális fantáziák titkos logikája: A fantáziák lényege a biztonság. Egy basáskodó partner által végrehajtott lekötözés a valóságban nem egészen biztonságos, bár valahol a lelkünk mélyén vágyunk rá. Áthidaló megoldás a fantázia. Ezek ismerete mindenesetre megnyugtató. Főleg ha meggondoljuk, hogy hűtlenség helyett szeretkezés közben valaki másra gondolni, kifejezetten jó megoldásnak tűnik. Persze csak akkor, ha nem áruljuk el a partnerünknek. 😀 Ja, becsületszóra az egészet nem én találtam ki.  – Különben nekem sose volt fantáziálásom. Amihez kedvem volt, azt megvalósítottam.

____________________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________
____________________________________________________________________________________________

(2576) Sleeper kihívása

Tibor bá’ online

 

Tekintve, hogy sleeper nézetéből visszaköszön az értelmesebb Orbán hívők okfejtése, érdemes ezzel a témával részletesen foglalkozni. Kezdem sleeper hozzászólásával, amit részletesen ígértem megválaszolni:

Nem hiszem el, hogy nekem kell hogy elmagyarázzam a játékszabályokat:

1) “demokráciában” élünk

2) választások voltak

3) akit megválasztanak, az lesz a góré

4) a választhatók halmaza véges elemet tartalmaz

5) a választások után VALAKI BIZTOSAN GÓRÉ LESZ !!!!

és most kérlek mondd meg, te kit választanál? vagy inkább talán mondd meg, hogy kire szavaztál, és indokold meg. Ez az értelmes emberek fóruma, itt megteheted.

Fogd már végre fel, hogy aki a mostani kormányra szavazott, az nem “…egy gyilkos mindennapi gyakorlatát…” helyesli, ha pedig azt mondod, hogy ” …10 milliónak a pofájába röhögni, na ilyen még nem volt a világtörténelemben..” akkor az úgy hangzik, mintha a korod ellenére még keveset láttál volna. Bizony volt már ilyen a történelemben, sőt rosszabb is.

Kérlek mondd meg, miben hiszel? Mit látsz reális jövőnek? Ki az, akibe a bizalmadat helyezed, és elhiszed neki azt is, hogy végig tudja csinálni? Abból a véges halmazból, akikre szavazni lehetett a legutóbbi szavazáskor. Mert más nincs. Ennyi.

Ha úgy döntesz, nem szavazol, akkor automatikusan az ellentábort erősíted, bárki legyen is az.

De úgy mondd meg ezt kérlek, hogy közben nem találsz ki légből kapott elméleteket, személyeket, sem pedig pártokat. Mert mi itt mindnyájan egy valós világban élünk, ahol a tetteknek, de a tettek hiányának is következményei vannak. Ha szavazol valakire, vállalod a következményeket, ha nem szavazol, akkor is vannak következmények. Persze nem szabad választás, mert a képedbe tolják a választási lehetőségeket, de ez van. Változtass rajta ha tudsz. Most szemét leszek, és azt mondom: volt rá nyolc évtizeded.
Vagy pedig ismerd be, hogy korlátozottak a lehetőségeink, és abból a kevésből kell kihoznunk a maximumot, ami a rendelkezésre áll. Még ha fogcsikorgatva is.

Ja, és még valami: ha valaki most felfegyverezné az országot, szerinted mennyi ideig tartana beszervezni tíz embert, akik pár embert csak úgy lelődöznének provokációképp, és utána meddig tartana, míg “valakik” úgy nem döntenének, hogy itt az ideje elhozni a “demokráciát” Magyarországra? Kijev, Majdan – mond ez neked valamit? Ezt szeretnéd Magyarországon? Vagy nézz ki az ablakodon délre, a jugoszláv utódállamokra. És ez mind itt történt és történik a szomszédban, a huszadik század végén, a huszonegyedik század elején. Úgy látszik a legkegyetlenebb gyilkosságokat és vérengzéseket is le lehet söpörni az asztalról, ha az nem a saját udvarodon, hanem a szomszéd háza táján történik.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy a NATO-nak vannak titkos, a belső ellenséggel való leszámolásra létrehozott egységei…
Fű alatt egyébként már valami elkezdődött, próbálják visszahozni az oktatásba a honvédelmet, lövészetet akarnak oktatni, stb.

Azt írtad változtassam meg a nickem “sleeping”-re, de talán neked kellene elgondolkodnod nem álomvilágban élsz-e …

A válasz:

Mindig, mindennek vannak előzményei, amit a könnyebb érthetőség kedvéért érdemes figyelembe venni.

A hatalmon lévő politikusok mindig, mindenütt loptak, mert elsősorban ezért mentek politikusnak.

Már Antall József is lopott, illetve „kistafírozta” híveit. Az MSZP/SZDSZ koalíció is lopott, a hagyományos mértékben, vagyis viszonylag mérsékelten. A koalíciónak meg volt a kétharmada, de erről egy szó se esett, és eszükbe se jutott visszaélni vele. Céljuk volt bennmaradni a nyugat európai demokráciák kereteiben, amit Orbán Viktor eszeveszetten támadott. Elő lehetne hozni olyan Orbán idézeteket, amelyeket tömegesen lehetnek most rá mondani. A nép hitt neki, beszavazták a hatalomba. Én is rájuk szavaztam, amit néhány héten belül megbántam, mert rádöbbentem Orbán Viktor igazi énjére, amikor háromhetente elég lett volna egy-egy összeülés az Országházban, valamint Járai Zsigmond hazaárulással felérő MNB pénzügyi politikája, ami rossz volt az országnak, de jó volt Orbánnak.

A nép hülye, és megint beszavazta a hatalomban Orbánt, de most kétharmaddal. Orbán és csapata ezt arra használta fel, hogy nehogy még egyszer kiadja a kezéből a hatalmat. Bedarálta az Alkotmány Bíróságot, az ügyészséget, számvevőszéket, stb. Megváltoztatta az alkotmányt. Ekkor írtam posztot „Rákosi kontra Orbán” alaptételből. Rákosi gyönyörű alkotmányt írt, törvényeket hozott, de egyiket se tartotta be. Ezzel szemben Orbán az utolsó betűig betartja az Alkotmányt –amit ő írt át ízlésének megfelelően – valamint a törvényeket, amiket eleve úgy hoz meg, ahogy érdeke megkívánja, vagy megváltoztatja ennek megfelelően.

Ahogy már írtam a kétharmad segítségével teljesítette legfontosabb célját, legalább 20 éven át biztosítani a hatalmat, sőt azon túl is oligarchikus berendezkedése által. Ezzel nyilvánvalóan együtt járt az ellenzék tönkrezúzása, amit pénzügyi alapon, javadalmazással segített.

Azt egy percig se vitatom, hogy Orbán hihetetlenül jó politikus, aki tökéletesen tisztában van az emberi természettel és persze alaposan kihasználja azt. Híveinek toborzása a „hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” szlogennel kezdődött, és olyanokkal folytatódott, mint „a haza nem lehet ellenzékben”. Ügyes! Amikor aztán a „haza” arra lett csak jó, hogy kiszívják a vérét, de soha nem látott mértékben (pl. a világon sehol sincs 27 % ÁFA) akkor a Fidesz fanok új magyarázata az volt, amivel te magad is éltél. Nincs alternatíva. Nincs kire szavazni. Hát igen, már nincs.

És akkor nézzük a te téziseidet!

 

“demokráciában” élünk, választások voltak”

A demokrácia az egész világon egy illúzió. Az nem választás, ahol a népesség egy ötödének a szavazata 67%-os többséget jelent a képviselők soraiban.

„te kit választanál? vagy inkább talán mondd meg, hogy kire szavaztál, és indokold meg”

A Jobbikra szavaztam és reméltem a legjobbakat, de Vona Gábor az egészet elbaszta.

„Fogd már végre fel, hogy aki a mostani kormányra szavazott, az nem “…egy gyilkos mindennapi gyakorlatát…” helyesli, ha pedig azt mondod, hogy ” …10 milliónak a pofájába röhögni, na ilyen még nem volt a világtörténelemben..” akkor az úgy hangzik, mintha a korod ellenére még keveset láttál volna. Bizony volt már ilyen a történelemben, sőt rosszabb is.”

De bizony arra szavazott. Ezen nincs mit szépíteni. Ha minden Fidesz szavazó a Jobbikra szavazott volna, akkor most látnánk valami újat. Megérte volna.

Nem, ilyen még nem volt. Sok elvetemült ember volt és van a világon, de azért adnak a látszatra. Lázár János halálra lopja magát, majd azt mondja „mindenki annyit ér, amennyije van” Mondja ezt több millió szegény embernek.

„Kérlek mondd meg, miben hiszel? Mit látsz reális jövőnek? Ki az, akibe a bizalmadat helyezed, és elhiszed neki azt is, hogy végig tudja csinálni? Abból a véges halmazból, akikre szavazni lehetett a legutóbbi szavazáskor. Mert más nincs. Ennyi.”

Én semmiben se hiszek. Nincs jövő. Nincs bizalom, Vonának adtam volt egy esélyt, ennél nem lett volna rosszabb.

„Mert mi itt mindnyájan egy valós világban élünk, ahol a tetteknek, de a tettek hiányának is következményei vannak.”

Egyetértek, nagyon is egyetértek, és éppen erre hívtam fel a figyelmet. Orbánnak is lesznek következményei, szörnyű következményei, amit te is fizetni fogsz.

„Most szemét leszek, és azt mondom: volt rá nyolc évtizeded.”

Nem szemét voltál, hanem hülye. Azt mindenki tudja, hogy az egyén semmit se tehet. Az még viccnek is gyenge, hogy volt rá 80 évem.

„Kijev, Majdan”

Na igen, az a CIA-nek 5.000.000.000 dollárjába került. Annak a CIA-ek, amely szervezet e téren messze a legjobb a világon. Nincs spontán forradalom, 56 se volt spontán forradalom. Nincs veled semmi baj, csak nem látsz bele elég mélyen a dolgokba.

„talán neked kellene elgondolkodnod nem álomvilágban élsz-e …”

Ne légy olyan nagyon magabiztos. Tolod a szekerét egy bűnös bandának és azt hiszed hozzá, hogy jót teszel, pedig te magad írtad, mindennek van következménye. Ezt kellene végiggondolnod. Mert az is következmény, hogy mibe lép bele a következő generáció és mit talál elfogadhatónak az érvényesüléshez. Ha a bűnözéssel való büszkélkedés a módi, akkor isten óvja az utókort.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2575) A muzulmán hit igazi arca

Tibor bá online

Az alant látható Mourtala Madou, a 33 éves muzulmán „agysebész” április 12.-én a Jungfernstieg HÉV állomáson, a szemtanuk előtt levágta az egyéves leányának a fejét. (ha jól tudom, magyar média nem közölte a hírt) A lágy részekkel viszonylag könnyen boldogult, a csigolyával volt neki egy kis macera. Amikor ezzel végzett ráadásként a gyermek német anyját szúrta le, az utasok legnagyobb rémületére.

A szemtanuk vallomása szerint (már aki végig tudta nézni a mészárlást) A gyermek a babakocsiban ült, Madou hátulról szúrt bele, még mielőtt a fejét levágta volna. Ezt követve késelte meg élettársát, a gyermek anyját, akinek otthon volt még 4 másik gyermeke. A nő a kórházba szállítás után belehal sérülésébe. A gyilkos a kést bedobta egy szemetes kosárba, majd elmenekült a helyszínről. Később letartóztatták.

Egy másik migráns telefonjával felvette a jelenetet, közben ezt kiabálta: „Úr isten. Ez hihetetlen. Úr isten. Ezt nem lehet elhinni. Istenem, Oh istenem, oh istenem. Ez levágja a csecsemő fejét. Levágta a csecsemő fejét. Istenem, oh istenem.”

Angela Merkel (lásd alant a képet) megtiltotta a német médiának az esemény jelentését, de olyan sok szemtanú volt, hogy július 6-án napvilágot látott  a barbár eset.

 

Merkel muszlim „agysebésze” és maga Angela Merkel az elhülyült német nép kancellárja.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2574) Balfasz patkányok?

Tibor bá’ online

 

Az angol egy maritim (tengeri) nemzet, merthogy szigetország, meg világkereskedelmi nagyhatalom volt vagy 500 éven át. Egyszóval értenek a hajózáshoz, és a hajózási tapasztalataik felülmúlhatatlanok. Az egyik ilyen – szinte megfejthetetlen – tapasztalatuk szerint a süllyedő hajót a patkányok hagyják el legelőször. Ez persze magyarázatot igényel. A régi, faépítésű vitorlás hajókat patkány mentesíteni lehetetlenség volt, mert a kikötőkből a rögzítő köteleken átmásztak a hajókra (még akkor is, ha volt patkánygallér). Valamint, olyan hajó építése, amibe nem szivárgott be a víz, egyszerűen lehetetlenség volt. Az egész út alatt a beszivárgott vizet folyamatosan ki kellett szivattyúzni, ami szorosan hozzátartozott a hajózáshoz. Amikor a hajó zátonyra futott, a viharban megroppant, vagy éppen egy ágyúgolyó ütött rajta sebet, ez a szivárgás felgyorsult. Akkor volt gáz, amikor több víz hatolt be a hajótérbe, mint amennyit ki tudtak szivattyúzni. Ebben az esetben a hajó órái vagy percei meg voltak számlálva. Ezt a legénység úgy érzékelte, hogy a heves, szinte erőn felüli szivattyúzás ellenére a hajó legmélyebb részén a beömlött víz szintje folyamatosan emelkedett. Ezt azonban nem volt könnyű megállapítani, ha a ki-be jutó víz mennyisége közel volt egymáshoz. Például, ha percenként 100 litert tudtak kiszivattyúzni, de percenként 102 liter ömlött be. Egy ilyen 100:102 helyzetnél elég sok idő kellett a vízszint emelkedésének az észlelésére. És most jön a félreérthetetlen tapasztalat. A patkányok mind addig nyugodtan folytatták a csendes szaporodásukat, amíg ez az arány nem érte el a 100:100 értéket, amint ezt túllépte (példánkban 100:102), megindult a patkányok menekülése a hajóról. Csak azt nem lehetett megtudni, és máig homály borítja a dolgot, hogy a patkányok ezt honnan tudják. Egy biztos, ha a patkányok menekülnek, a legénység nyugodtan abbahagyhatja a szivattyúzást, a hajó menthetetlenül el fog süllyedni, csak idő kérdése. Ebből a tényből született meg a már említett mondás: a süllyedő hajót először a patkányok hagyják el (utoljára pedig a kapitány 😀 ).

Na vajon miért álltam elő ezzel a patkány sztorival? Azért, mert Orbán hajója, lassan ugyan, de vitathatatlanul süllyed, viszont a patkányai csendben (de igen aktívan) tovább csücsülnek a fenekükön. Ezek a patkányok balfaszok, eszük ágában sincs menekülni. – Ja, hogy nem süllyed a hajó? Nanemá! Orbán egy elképesztően jó stratéga, hihetetlenül jól tud bánni a tömegekkel, fantasztikus érzékkel tudja, mivel lehet zabáltatni őket (pl. rezsicsökkentés), de ő se omnipotens. Gyermekded álmaitól 50 éves korára se tudott megszabadulni. Totálisan rossz elképzeléseire senki se meri felhívni a figyelmét, mert az felérne egy öngyilkossággal, így a kiválasztott gárda minden rémálmát iparkodik szolgai módon megvalósítani. Az unortodox névre elkeresztelt gazdaságpolitika (amiben Orbán őszintén hisz, hiszen nyugati vezetőknek dicsekedett róla). Az Orbán rezsimnek viszont hallatlan szerencséje volt, ami most szép lassan visszájára fog fordulni. A „Magyarország jobban teljesít” szlogen társadalmi értékelése kábé azonos a régen volt „békeharcéval” vagy a „népünk nem rés, hanem erős bástya” szlogenekkel. Magyarul már a kutya se hiszi el, de szólni nem mer senki. Pedig a maroknyi sleppen kívül már mindenkinek keresztbe tett. A rokkant nyugdíjasok, a magánpénztár betétesei, a pedagógusok, a „fiatalon” nyugdíjazott karhatalmisták, a felsőoktatás diákjai, az egészségügy dolgozói, a gyógyszer fogyasztó nyugdíjasok, a volt dohányárusok, a bölcsődei dolgozok, az iskolás gyerekek szülei, most pedig nagy hirtelen az akadémikusok. Ezek mind Orbán kárvallottjai. De a 27 százalékos ÁFA, a fuvaradó, az átutalási adó, stb. mind a 10 milliót (mínusz kivándorlók) sújtja. A rezsicsökkentés egy aprócska szépségtapasz. Akkor ki a fene szavazta meg a kétharmadot? Korunk legnagyobb talánya.

Hajdanában, Dávid Ibolya fénykorában kiderült, hogy a zsákmányon a kormány és az ellenzék 70:30-hoz arányban osztozott. Régi szép idők! Ma ez az arány 100:00-hoz. Illetve, közelebb vagyunk az igazsághoz, ha azt írom, hogy 500:00-hoz 😀 . A mai ellenzéknek semmi lehetősége, esélye nincs a zsákmányolásra. Igen, össze fognak állni, és mindenbe bele fognak menni, mert a kormányra kerülésnek most van igazán nagy tétje. De még mindig nem tudjuk mi az oka a patkányok szemmel látható, önbizalomtól duzzadó, nyugalmának. Valami olyat tudnak, amit mi nem tudunk. Orbánnak már megvan a titkos fegyvere, hogy lehet megnyerni egy negyedik választást, ha az ország lakosságának 80 százaléka ellene szavaz? Lázár és a többiek nem hülyék, legfeljebb gazemberek, ezek a patkányok fosztogatják a rakományt, dőzsölnek, és 100 évre rendezkednek be. Valamelyik oldal nagyon pofára fog esni.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2573) A pávatánc vége?

Tibor bá’ online

 

A magyar miniszterelnök pávatánca a nyugati politikusoknál elképesztően volt sikeres. Mit volt! Még ma is az. Orbán azt mond, amit akar a magyar füleknek, ha ez nem tetszik a brüsszeli füleknek, akkor egy kicsit visszatáncol, és azok tovább öntik a pénzt Mészáros Lőrincen keresztül a kielégíthetetlen étvágyú Orbán Viktornak. A nemzet(tévútra)vezető Orbán önbizalma ezért a fellegekig nőtt. A NATO értekezleten állandóan Trump mögött lihegett, hogy észrevetesse magát. Merkel és Macron  magánbeszélgetésébe is be akart kapcsolódni, de azok otthagyták. Végül, hogy ne lehessen elhallgattatni kijelentette, hogy Európára két veszély fenyeget. A délen bevándorlók, keleten pedig Oroszország. Ez a nyugati füleknek muzsika, de Putyin történetesen nem egy hülye nyugati politikus, mára (2018.07.15.) Orbánt soron kívül és azonnal Moszkvába rendelte.

Felteszem Orbán arra fog hivatkozni, hogy ez csak része egy pávatáncnak, és különben is nem azt kell hallgatni, amit mond, hanem azt kell nézni, amit tesz. És ugye, ő Putyinéktöl veszi a gázt, a nyersolajt, és az atomreaktort, politikailag pedig támadja Putyin legnagyobb ellenségét az ukrán fasisztákat. A nagy kérdés, megbocsát-e neki Putyin és elfogadja-e a pávatáncot.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2572) Döbbenet

 

Kennedy halála után 54 évvel bukkan elő olyan dokumentum, ami teljes mértékben bizonyossá teszik azt a tényt, hogy Amerikában néhány héttel az elnök meggyilkolása előtt több tízezer felső vezető tudhatott a tervről, és senki nem tett ellene semmit. Ez egy olyan politikai rendszer létezéséről tesz bizonyosságot, amelyről már elég rég suttogunk, sokan  emiatt összeesküvésekben hisznek, mások ezt elvetik. Szóval, valóban lehetne kicserélni ezzel kapcsolatban gondolatokat. Ha ilyenek lennének. De ehelyett a „értelmes” emberek itt a blog hozzászólásában a növények szenvedéseiről és beszélgetéseiről értekeznek. Döbbenetes! Ezek a primitív hozzászólások űzik el a valóban értelmes embereket.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2571) JFK

Tibor bá’ online

 

54 évvel halála után még mindig tudja az egész világ, mit jelent ez a három betű. Igen, John Fitzgerald Kennedy, az Egyesült Államok 35. Elnöke, akit 1963 november 22-én meggyilkoltak. A felállított Warren bizottság hosszas nyomozás után megállapította, hogy egy magányos pszichopata, Lee Harvey Oswald lőtte le, összeesküvésről szó se lehet. Még mielőtt Oswaldot bíróság elé tudták volna állítani, illetve ki tudták volna hallgatni, egy Jack Ruby nevű alak, a rendőrök szeme láttára lelőtte Oswaldot, akit így már nem lehetett kihallgatni. Ruby-t letartoztatták, majd pedig a börtönorvos rákos sejteket injekciózott a vénájába, hogy ki volt a megbízója, sose derült ki. A bizottság által összegyűjtött, és feldolgozott anyagot pedig titkosították. Az ügyről azóta is írogatnak történészek, írok, publicisták, oknyomozó újságírók, és akinek még eszébe jut. Most viszont Trump elnök a titkosítást a múlt évben feloldotta, illetve abból 35000 dokumentumot, egy további 18000 dokumentumot a CIA könyörgésére csak az idén, április 26-án.

Prof. Jerry Kroth-nak (Sanat Clara Egyetem, Kalifornia) számos műve jelent meg JFK-vel kapcsolatban. Nem csoda, hogy a titkosítás alól feloldott dokumentumokba bele vetette magát. És ez a mai poszt témája. Az, hogy Kennedyt megölte a CIA, az nem egy meglepetés. Tulajdonképpen a professzort semmi se lepte meg, egy illetve két dolog kivételével. Ez a két dolog pedig két, egymást nem ismerő, és az amerikaiak előtt is totálisan ismeretlen amerikai katona neve. Kik ezek?

Az egyik Eugene V. Dinkin, aki a franciaországi Metz-ben szolgált, mint őrvezető. Dinkin 1963 novemberében az amerikai hadseregben rejtjelkulcs kezelő volt. Három héttel a gyilkosság előtt dekódolt egy üzenetet, így jutott tudomására, hogy összeesküvés jött létre az elnök meggyilkolására. Dinkin azonnal írt egy levelet Robert Kennedy-nek, jelezve, hogy az elnököt meg akarják ölni Texas-ban kábé november 28-án. A gyilkosságért vagy a kommunistákat vagy a négereket fogják vádolni.

A másik katona David Christensen őrmester volt Skóciában, Kirknewton-ban szolgált, ő is elkapott egy levelet 1963. november elején ami szerint Kennedy-t megpróbálják meggyilkolni. Összesen annyit lehet ma tudni, hogy Kirknewton egy RAF (angol királyi légierő) bázis volt erős CIA kapcsolattal, akik egy lehallgató állomást üzemeltettek ott. Chistensen olyasmit hallott, amit nem lett volna szabad meghallania egy titkos CIA lehallgató állomáson. Nyilván kitaláljátok, hogy Chistensen pontosan úgy járt, mint Dinkin, bolondokházába került.

A kérdés az, hogy ezt a két eset miért nem került közlésre, miért hallgatták el a kutatók elől is 50 éven át? Jerry Kroth professzornak ez ragadta meg a figyelmét. Ugyanis két, nyilvánvalóan átvilágított rejtjelkulcs kezelő, titkos amerikai bázisban, egymástól teljesen függetlenül, titkos üzenetváltásból kideríti, hogy az Egyesült Államok elnökét meg akarják ölni, az azt jelenti, hogy olyan összeesküvésről van szó, amit magas rangú állami tisztségviselők, és magas rangú katonai vezetők szőnek, nem pedig a Lee Harvey névre hallgató senki, aki a Texas Tankönyv Raktárban óránként 1,25 $-ért rakosgatja a könyveket. Kennedy meggyilkolásáról igen sokan tudhattak, akik nyilvánvalóan egyetértettek vele, mert az elnök nagyon sokuk érdekét sértette azzal, hogy elsősorban az ország érdekére összpontosított.

A Warren bizottság dajkameséjét a magányos gyilkosról fenn kellett tartani, a széles tömegek nem tudhatták meg az igazságot, mert ez az igazság szövi át az egész nemzetet. Tulajdonképpen az a csoda, hogy ez a két dokumentum egyáltalán megmaradt.

Eugene és David esete ad némi reményt arra, hogy az egész emberiség nem rohadt még el teljesen.

Jerry Kroth, PhD könyve hamarosan kiadásra kerül a következő címen: Coup d’etat: the assassination of President John F. Kennedy.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2570) Michael Jackson

VIP. 349

 

Orvosa szerint az énekes apja gyerekkorában hormonálisan kasztráltatta fiát, hogy annak magas hangját fenn tudja tartani.

A teljes cikk fordítását a VIP előfizetőknek elküldtem.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2569) Fanszőrzet

Tibor bá’ online

 

~ab009Tudom nagyon jól, hogy most már szomjúhoztok egy kis szexre, mert már hosszú napok óta nem volt. Akkor most beszéljünk a fanszőrzetről, ami már a múlté, na jó, majdnem a múlté. A helyzet az, hogy a szexszel kapcsolatos mindennemű dolog Amerikából indul el, és előbb vagy utóbb elérkezik meg ide is, legyen az monokini vagy dildó, teljesen mindegy. Nem csoda tehát, hogy egy ideje mi is metéljük a szőrünket a genitália környékén, amit ugye fanszőrzetnek neveznek. Felmerül a kérdés, hogy minek? Persze attól kellene megkérdezni, aki borotválja, vagy egyéb módon mond neki búcsút, persze csak ideiglenesen, mert újra kinő, és akkor szúr, tehát jön megint a borotválás. Szóval miért? Tekintve, hogy én csak az arcomat borotválom, egy ideje már ott se, a kérdésre nem tudok válaszolni, arra viszont igen, hogy miért ne, ugyanis megszólaltak az illetékesek, íme:

A fanszőrzet eltávolításának öt káros következménye

Hitted volna? Pedig igaz, legalább is az Amerikai Szexuális Problémák Központja szerint. (1) A francia nemi beteg gondozók nemrég észlelték, hogy feltűnően sok MCV fertőzött (Molluscum Contagious Virus) betegnek nincs fanszőrzete. Ebből arra következtettek, hogy a betegség jobban terjed a leborotváltak körében, mert a borotvával fertőzik önmagukat. Nincs ebben semmi új, mert a sebészek már tapasztalták, hogy a beavatkozás helyének leborotválása nem csökkenti, hanem növeli a fertőzés veszélyét. (2) Nemrég jelezte a The Journal Urology, hogy az elmúlt 10 év alatt a fanszőrzet eltávolításával kapcsolatos balesetek száma megötszöröződött. Úgy tűnik, hogy az ollókkal, borotvákkal való bűvészkedés a genitáliák környékén kifejezetten veszélyes. A szakfolyóirat szerint a leggyakoribb (83%) sebesülés a borotválás esetén lép fel, mert legtöbben nincsenek tisztában a veszélyekkel. Még az is előfordul, hogy a találkozásra igyekező nő az utolsó pillanatban VEZETÉS KÖZBEN borotvál, lásd ezt. 3) A szőrtelenítés segédeszközei, többnyire drága kozmetikumok illetve speciális gyanták komoly lyukat üthetnek a bankszámlán. Szóval, miért költenénk olyasmire, aminek alig van köze a „főmenühöz”. (4) A fanszőrzet eltávolítása közben elszenvedett balesetek 30 százaléka, 18 év alatti lányok (USA statisztika). Nyugodtan nevezhetjük ezt szőrhisztériának, mivel meg akarnak felelni a trendi megjelenésnek. És a lányok természetesen meg akarnak felelni a korosztály elvárásának, mert a nem megfelelés büntetése a kiközösítés. Ebből következik, hogy már 8 (nyolc!) éves lányok is gyantáznak. [csak tudnám, hogy mit?]. És megy az agymosás. Az egyik szépségszalon 50 százalék árcsökkentést ajánl minden 15 év alatti lánynak, akinek ez lenne az első gyantázása. Ez persze elsősorban az Internetes pornográfia szüleménye, ahol fanszőrzetes nőt mérföldeken át nem lehet látni. Mi, akik szőrrel szeretjük a pinát, kimentünk a divatból. L  (5) Sose volt hasznos, ha az evolúciót nem vettük komolyan. Az a kis pamacs nem hiába maradt meg a teljes bundázatból. Először is feronmon csapda, ami elősegíti a „beleegyezést”. Ezt követve, ha elkezdődik a locomotion (sorry Kylie Minoque) a szőrzet pufferként funkcionál, megakadályozva a kényes bőr feldörzsölését.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2568) Drónok

VIP. 348

Drón fegyver! Halálos autonóm (önálló) fegyverek.

Ez lenne az a világ, amit a gyermekeinkre akarunk hagyni?

Az emberek tapsoltak olyan fegyver bemutatásán, ami mellett a termonukleáris töltetek elavultnak számítanak.

 

A világ vezető AI kutatójának nagy része, valamint humanitárius szervezet aggódik a potenciálisan katasztrofális következmények miatt, amennyiben hagyják, hogy halálos autonóm fegyvereket kifejlesszenek. – Nézd meg a videót.

A VIP előfizetőknek elküldöm a videó szövegének a fordítását.

 

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2567) Mikor?

Tibor bá’ online

A valóban értelmes emberek mára már belátták, hogy az emberiségnek annyi, csak azt lenne jó tudni, hogy „mikor?” Nagyon nem mindegy, mert ettől függ, hogy az egyén halála előtt, vagy halála után lesz az a bizonyos mikor. Akinek utódai vannak, annak a kérdés megválaszolása még fontosabb. Nem csoda tehát, ha itt a blogon újra és újra felteszik a kérdést a hozzászólások alatt. Nem tudom (de mások se tudják). A kutatók nagy része, maga is ember lévén, szintén reménykedik és elkerüli a választ. Ez alól kivétel a már-már sztár kutatóvá avanzsáló Guy McPherson és Sam Carana. Ők már két éve, vállalva a nyilvánosságot, 10 évet adtak, ami 2026-ban járna le. Ezek szerint lenne még 8 évünk. Ez annyira közel van, hogy alig hihető. Erre Sam Caranának az Artic News honlapjában megjelenő közlésével! az idén, azaz 2018. május 13.-án, How Much and How Fast címen már 2021-re 10 °C emelkedést jósolt. Amit Guy McPherson néhány héttel később előbbre hozta 2019-re!

A polinominális növekedés a NASA 2012 január és 2017 február közötti anomáliára épül az 1951 és 1980 közötti értékhez viszonyítva. Ehhez hozzájön a +0,59°C növekedés, ami 1750 és 1980 között következett be. A függvény szerinti növekedés 3°C értéket ad 2018-ig, de itt nem áll meg, így 2021-ig már ~10°C mutat. Ezt a 10,02 fokos növekedést, illetve a visszacsatolásokat a görbe alatti sokszínű szalag mutatja be. Konkrétan az van, hogy Sam Carana 2018. május 13.-án kijelenti, hogy 2018-ig 3°C növekedés várható, miközben a saját függvény görbéje szerint 2017-ben éppen hogy 1,5 °C növekedés lehetett. Hmmmm! Most vagyunk a 2018 közepénél, és ez a roppant gyors növekedés valahogy nem értelmezhető. Különösen, hogy a NASA néhány napja hozta nyilvánosságra, hogy az idei április minden idők 4. legmelegebb áprilisa volt. A 4. legmelegebb cím nem lebecsülendő, de a 3°C növekedéshez édeskevés.

Ezzel a dolognak még nincs vége. McPherson ez év június 25-én ezt üzente twitteren: Mivel a hagyományos biológiával eléggé tisztában vagyok, komolyan feltételezem, hogy nekem 18 hónapnál kevesebb van hátra, a Föld korábbi felmelegedése és a hamarosan bekövetkező jég nélküli sarkvidék következtében. Az se lehetetlen, hogy 18 hónap helyett mindössze 4 hónapról lehet szó. Esetleg van még néhány évem (bár ez eléggé valószínűtlen), de tök mindegy, a hátralévő időm igen rövidke, ahogy a tiéd is.

McPherson tehát júniusban azt jósolja, hogy a sarki jég szeptemberre eltűnhet, de ha nem, akkor jövő szeptemberben majdnem biztos. Csakhogy ebben a pillanatban a sarki jég semmivel se viselkedik másképp, mint az előző években. Nézzük csak:

Itt az elmúlt évek jég fogyás/növekedés képét láthatjuk napról-napra az év folyamán. A különböző színű vonalak az elmúlt néhány évet reprezentálják. A piros színű vonal a 2018. A nagy piros nyíl mutatja a piros vonal mai állását (július 4.). A 2018-as piros vonal teljesen benne van az előző éveket jelző vonalak tömegébe. Vajon minek kell bekövetkezni 2-3 hónap alatt, hogy a 2018 élesen elváljon az előző évektől? Teljes képtelenség.

De menjünk vissza az előző ábrához! Itt az látható, hogy 2019-re, vagyis mához egy évre a várható felmelegedés meghaladja a 4°C fokot. (A piros vonal nem éri el 2019-et, de látatlanba meghosszabbíthatjuk az exponenciális görbét). Szerintem ez teljes képtelenség, de majd meglátjuk. Pontosan erről írok már hónapok óta. Jövő szeptemberben majd a vak is láthatja, hogy McPherson komolyan lehet-e venni, vagy mondanivalója mindössze egy hoax (hogy modern szóval éljek).

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

 

(2566) Litvániában választás lesz októberben

Tibor bá’ (szamizdat) on line

A LSDSP (vagyis a Litván Szociáldemokrata Munkáspárt) megszondázta a közvéleményt azzal, hogy facebookján feltüntetett egy EU útlevél tulajdonos fekete férfit és a férfi gyermekét hordozó litván fehér nőt. A képet egy bizonyos Herbert Smagon alkotta, akiről semmit se tudni. A csatlakozó felírat szerint, ha nem szavazol a LSDSP-re a képen látható helyzet vár Litvániára.

Ahogy az várható volt Hitler, nácik, rasszisták, stb. emlegetéssel azonnal neki estek a figyelem felkeltésnek. Az ellenzők különösen bosszantónak találták az eredeti festmény címét: „A modern család”, talán azért mert rendkívül találó. Különben a festő képei megtalálhatóak Az Észak Koreai szépművészeti múzeumban. Érdemes őket megtekinteni

A festményt természetesen menten levették a facebookról, és azt állították, hogy azt, aki feltette azonnal kirúgták a pártból. Majd a párt pedig elnézést kért azoktól, aki sértőnek találták a bejegyzést, és tagadták, hogy rasszizmusról lenne szó.

A párt 1918 óta létezett, de soha nem került be a parlamentbe, kivéve azt, hogy 1998-ban 14 képviselője lett a 100 tagú parlamentben. Most fog kiderülni, hogy a széles tömegek hang nélkül egyetértenek-e a figyelmeztetéssel, amennyiben 14-nél számosabb tagja lesz a frakcióban.

_________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________

(2565) You have won…..

Tibor bá’ szatirikus online 

 

Már sokszor sérelmeztem, de hiába. Mindig más nyer, sose én. Hetente, csak az ötös lottón akad négy-öt darab négytalálatos szelvény, és egyik se az enyém. Háromtalálatosból sok száz fut be, de még ezek között se vagyok. Néha arra gondolok, hogy mindez csak kamu, senki se nyer, csak a szöveg megy, mert különben én miért nem nyerek?

De most hirtelen megváltozott a trend. Kaptam egy E-mailt az összes címemre (biztosra akartak menni), amiből kiderült, hogy Londonban kihúzott a Google (onnan jött a levél), végre engem húztak ki. Hogy a Google húzogat, azt eddig nem tudtam, de miért ne húzogatna? Van ott elég zsozsó. Hogy mi lehet a célja a húzogatásnak arról fogalmam sincs, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy kihúzott és nyertem (you have won…) – hű az anyját – 12.000.000 fontot. Gyorsan szorzok, én még a 400 forintra emlékszem, szóval az annyi, mint …. majdnem 5 milliárd forint. Szerintem ezt elírták, ennyi pénz nincs is a világon. De már tudom is mit fogok vele csinálni. Az utcában megveszem az összes házat a mi oldalunkon. Az összes kerítést lebontatom, veszek még 97 darab kutyát – hadd legyen kerek száz. Nem, inkább 101, de nem kiskutya, hanem NAGY, – és az összes kutya szabadon mászkálhat az 1. házszámtól a 99.-ig, és annyit szarhat, amennyit csak akar, úgy vakarják ki a konyhakertet, ahogy nekik jólesik, és végül úgy állhatják el az utamat, ami a szőrös testükből kitelik. Akkor aztán annyi kutyaszőr mehet a számba, amennyi nem szégyelli, mert a maradék pénzemből az egész utcán lebitumentezem, és minden sarokra kiíratom, hogy Tibor bá’ utcája. És engem fog irigyelni minden olyan férj, akinek a felesége nem tart kutyát, de előbb meg kellene kaparintani ezt az 5 milliárdot!

Lássunk hozzá! Kérik, hogy töltsem ki a mellékelt űrlapot. Aprócska kérés ekkora összegért. Nevem, címem, bankszámlaszámom (oda utalják), telefonszámom, életkorom (ez minek, nyertem és kész), és még 20 kérdés. Az angolok alapos emberek, amit a németektől tanultak, még a háború alatt. Ugyanis a levél Londonból érkezett. Aztán kérték, hogy legyek türelemmel, mert ugye az adminisztráció, az adminisztráció. Ez például igaz, ezek ott a Google-nál ismerik a dörgést. Nekem egyre szimpatikusabbak. Aztán elnézést kérnek, de a nyereményemből le kell vonniuk különböző eljárási költségeket. Például a nyereményemet közzé kell tenni a THE TIME vasárnapi számában, mert a vállalati előírások ezt megkövetelik. Hát vonják le, 5 milliárdból nyugodtan vonhatnak. De nem úgy van az kérem. Addig nem lehet levonni, amíg jogilag nem az enyém. Jogilag pedig úgy lesz az enyém, ha a költségeket megelőlegezem. Hát persze, logikus. Mennyit kell előlegeznem? Nem sokat, egy teljesen reális 120 fontot. Vagyis, nem egész 50 ezer forintot, ami nekem nincs, mert az elsején kikézbesített nyugdíjam mára (04.) már elfogyott. Ötödikétől kutya kaját eszünk mi is.

Egyetlen megoldás mutatkozik, olvasóim közül valaki szálljon be a buliba, előlegezze nekem ezt a szaros 50 rongyot, amikor megkapom a nyereményem, a tízszeresét fizetem vissza. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

___________________________________________________________________________

(2564) Közszájon forgó elképzelések

Tibor bá’ online

Naná, hogy a szex-szel kapcsolatos elképzelésekről van szó. Guy McPherson megmondta, már semmit se tudunk csinálni, ami még hátra van, az alatt az idő alatt szeressük egymást, iparkodjunk kellemesen eltölteni a napjainkat. Szóval siránkozás helyett okosabb ha szexelünk, de legalábbis beszélünk róla. Különben Sam Carana két napja feltette a blogjára a legújabb posztját. http://arctic-news.blogspot.com/ A Föld átlag hőmérséklete 2014-ben belépett a „veszélyes zónába” (a Párizsi egyezmény szerint) ugyanis átlépte a kitűzött maximális 1,5 °C melegedési határt, sőt állítása szerint ez év vége felé elérheti a 2,0 °C értéket is. Szóval, irány a szex felé!

Sok dolog van a világon, amiről azt hisszük, hogy tisztában vagyunk velük. Ez különösen igaz a szexszel kapcsolatban, mert elképzelésünknek megfelelően iparkodunk felcsipegetni az itt-ott hallottakat. Nézzünk néhány közszájon forgó elképzelést mennyire állja meg a helyét.

Az évek múltával a nők elfordulnak a szextől. Az évek múltával mind a nők, mind a férfiak soraiban gyengül a szexuális vágy, de egy abszolút kikapcsolási pont nem létezik, függetlenül attól, hogy valaki hány éves.

Szívproblémák miatt fel kell adni a szexet. Betegeiknek a kardiológusok azt mondják, hogy nincs akadálya a szexelésnek, kivéve, ha közben szívtáji fájdalmak jönnek elő. Hosszútávon a szexuális vágy levezetése kevesebb megterheléssel jár, mint a csillapítatlan vágy folyamatos mellőzése. Különben is a „maximális terhelés” csak másodpercekig tart.

Közvetlen stimulálás nélkül is el lehet érni az orgazmust. Nem lehetetlen, de kell hozzá némi tréning. A különböző női magazinokban lehet találni kiváló tippeket, ha szükség lenne rá.

A pénisz mérete a tenyérből megállapítható. Ez az egyik legnépszerűbb tévhit, mármint, hogy egy férfi tenyere, lába, ujja, bármelyik más testrésze árulkodó lehet péniszének méretét illetően. Nonszensz. A méret különben se fontos, állítják azok a nők, akiknek pasija 170 alatti mert: Kis ember nagy bottal jár. 😀

A nőket nem érdeklik a pornó jelenetek. Egyes nők nem csak érdeklődnek a pornó után, de (akár betegesen) rá is szokhatnak. Sőt maguk kívánnak alanyai lenni egy-egy pornó jelenetnek, amit aztán ingyen felraknak az Internetre, ami teli van amatőr pornó filmekkel

Sportverseny előtti szex rontja a másnapi eredményt. Ez egy téves hiedelem. Igen eredményes sportedzők véleménye szerint pont az ellenkezője igaz. Verseny előtti szex megnyugtat, elvonja a figyelmet, csökkenti a testi és szellemi feszültséget. Persze, mennyivel előtte? Ha kevesebb, mint 5 perc, akkor a gatyáját se tudja felhúzni. 😀

A fogamzásgátlótól hízni lehet. Az ötlet abból adódik, hogy a 60-as években, amikor az első fogamzásgátlók kijöttek a piacra, a bennük lévő hormonmennyiség ezerszerese volt a maiaknak. A nagy mennyiségű ösztrogén visszatartotta a vizet és növelte az étvágyat. A mai fogamzásgátlók ebből a szempontból teljesen ártalmatlanok. Különben is az alternatíva a terhesség, na akkor aztán tényleg van súlygyarapodás.

A szüzesség elvesztése fájdalommal jár. Ez a szüzességüket elvesztett nők esetében nem képezi vita tárgyát. Szüzek, és férfiak természetesen meditálhatnak a témán napestig. Nos, nincs fájdalom, de ha lenne azt egy szexuálisan felfokozott izgalomban nem lehetne észlelni. Kivételt képez, ha valaki beszuggerálja magának. Ha véleményed ettől eltérő, a hozzászólás ingyenes. 😀

A szex boldoggá tesz. Statisztikailag egészen biztos. Felmérések szerint azok, akik hetente egyszer szexelnek sokkal boldogabbak, mint akik egyáltalán nem. Természetesen saját bevallás szerint. És akik naponta? Kicsattannak a boldogságtól? Jut eszembe a vicc. – Egy nagyvállalat vezetősége meghívott egy szexológust a fehér galléros férfi dolgozok felvilágosítására. Összegyűltek az ebédlőben, ahol a pasi elkezdte az előadását: Nos, kezdjük egy kis gyors felméréssel! Tegye fel a kezét az, aki minden nap szeretkezik. – néhányan jelentkeznek. – OK, most tegye fel a kezét az, aki egy héten egy nap szeretkezik. – Jó sokan jelentkeznek. – Rendben, most tegye fel a kezét, aki havonta egy nap szeretkezik. – Néhányan, kissé röstelkedve, feltették a kezüket. – Rendben van, esetleg lenne önök között olyan, aki évente egy nap szeretkezik. – Senki, illetve a hátsó sorban valaki vigyorogva nyújtogatja a kezét. – Ön uram, évente egy nap? – Igen – rendben van, de miért vigyorog hozzá? – Mert ma van az a nap.

A biztos fogamzáshoz a nőnek és a férfinek együtt kell eljutni a csúcsra. Biológiailag ez egy teljes nonszensz, de a nők bizonyos százaléka meg van győződve arról, hogy az állítás megállja a helyét. De nem csak meg vannak róla győződve, meg se lehet őket győzni az ellenkezőjéről.

Kis ember nagy bottal jár. Meglepő módon, robusztus férfiak néha kifejezetten apró pénisz gazdái, de az is előfordul, hogy alacsony férfi aránytalanul hosszú pénisszel rendelkezik, de ezek kivételek. A test általános felépítéséhez a pénisz mérete harmonikusan simul. Ilyen alapon válogatni a potenciális partnerek sorában hatalmas meglepetést hordozhat magában.

Melegebb klíma pozitíven hat a szexualitásra. Erre nem adok választ. 5 év múlva megtapasztalhatod, pupák. 😀

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________

(2563) Earth Overshoot Day

Tibor bá’ online

 

Fordításoknál az első probléma a frappáns angol kifejezés (mert ahhoz nagyon értenek) magyarítása. Ha az „Earth Overshoot Day”-t tükör fordítom, akkor… Na jó, tessék: „A Föld túllövés napja”. Magyarázat, az év azon napja, amitől kezdve „túllövünk”, ez esetben „hitelből” élünk. Még konkrétabban, a Föld újratermelő, regeneráló képességéből származó erőforrásokat feléljük, és attól a naptól fogva, egészen az év végéig már az alapok egy részét éljük fel. Akinek még mindig nem lenne világos, íme egy példa: Van 10 millió forintom a bankban, ahol erre kapok évi 700.000 forint kamatot. Egyéb jövedelmem nincs, a kamatból élek. Havi megélhetési költségem 100.000 forint. Ezek szerint e Július végéig elég. Az év hátralévő részében 500.000 forintot fordítok a megélhetésemre, de ezt már a tökéből kell kihasítanom. vagyis az év végére már csak 9.500.000 lesz a számlámon, aminek a következő évi kamata már csak 665.000 Ft. Ez pedig már csak a következő év július 22.-ig lesz elégséges. stb.

A forrásanyag alcíme már közérthető: Az emberiség a Föld éves hozamát 8 hónap alatt kimeríti. Magyarul a következő négy hónapban már nem a hozamot éli fel, hanem az alaptőkét, azaz a megújulást biztosító alapokat. Legeklatánsabb példák egyike a tengeri halászat. Ma már annyi halat fog ki az emberiség, amennyit a halállomány nem képes pótolni, ami egy negatív visszacsatolás.

Az EOD ebben az évben, tehát 2018-ban, augusztus 1 lesz.  Szomorú benne, hogy még sose volt ilyen korán. 1975-ben fordult elő először, hogy a „hozam” nem volt elég, hozzá kellett nyúlni a „tőkéhez”. 1993-ban az EOD Október 21. volt. 2003-ban ez már szeptember 22.-re csökkent. Látható, hogy minden évben néhány nappal korábban következik be. Eredetileg a kiértékelést a Global Footprint Network végezte, akiknek partnere new economics foundation,

A jelenlegi EOD azt jelenti, hogy az emberiség szükségletét pillanatnyilag másfél Föld tudná kielégíteni. lebontva a „bűnös” nemzetekre, ez így néz ki:

~ab028

Az adott ország ellátására hányszorosa kellene, hogy legyen:

Kína 2,5

Franciaország 1,6

India 1,8

USA 1,9

Egyiptom 2,4

Görögország 3,1

Egyesült Királyság 3,5

Olaszország 4,0

Svájc 4,2

Quatár 5,7

Japán 7,1

Az egész Föld 1,5

Vagy túl sokan vagyunk, vagy túl pazarlóan élünk, vagy mind a kettő. És akkor gondolkozzunk el rajta. Képes-e az emberiség visszafogni magát? Mondjuk, van rá pénzem, de nem veszek autót. Meg tudnám engedni magamnak a napi dáridót, de hetente csak egyszer eszek hús. Jól érezném magam Siófokon is, de mert van rá pénzem, elrepülök a Bermudákra. Megtenné nekem egy kis fogyasztású személygépkocsi, de nekem egy Hummer kell a seggem alá, mert csak. Lát valaki lehetőséget arra, hogy Kedves Loránd (ha emlékszel rá), vagy bárki sikeresen meggyőzi az emberiséget, éljen takarékosan, éljen ésszerűen, mert ez a hossztávú érdeke. Felejtse el, hogy csak egy élete van, és ha megengedheti magának, akkor se éljen vele, gondoljon állandóan a következményre, ne hajtson, hogy több legyen neki, ne használja fel a rendelkezésére álló javakat, osztja azt szét a szegények között. Mert, ha a rábeszélő sikeres lesz, akkor meg vagyunk mentve. Csakhát, máris másfél Föld kell a kiszolgálásunkra. Másfélszer akkora óceán, másfélszer annyi hallal, másfélszer akkor trópusi esőerdő, és így tovább. És…. akkor még nem szóltunk a meg nem újuló erőforrásokról, mint a réz, alumínium, ritkaföldfémek……

És akkor a globális felmelegedéstől függetlenül, az emberiség megmenekülésére én nem látok kiutat, de lehet, hogy én csak egy pesszimista, halált váró, hülye nyugger vagyok.

___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________
___________________________________________________________________________