(2017) Hypnotismus

Tibor bá’ online

 

k001Kisiskolás koromban kicsit eltért az iskolarendszer a maitól. Hat éves korban mindenki belépett az elemi iskola első osztályába. Ahol az egyes volt a legjobb jegy, az ötös volt a bukás. Összesen hat elemi osztály volt, aminek elvégzése után több tanulás nem volt kötelező. Negyedik elemi után tovább lehetett tanulni egy további 4 évet a polgáriba, és annyi. Vagy lehetett menni gimnáziumba, ami további 8 évet jelentett, a végén érettségivel. Az elemi után az osztályzás megváltozott, csak négy fokozat volt, a négyes volt a bukás, a négyes érdemjegyet valami érthetetlen okból kifolyólag szekundának hívtak. Kétféle gimnázium volt: humán és reál. A humánban volt latin, meg görög, és célja volt az általános műveltség adása. Innen és csak gimnáziumi érettségi után lehetett menni egyetemre. Humán érettségi után az ifjak a jogot és az orvosit célozták meg. A reál gimnáziumokban a hangsúly a természettudományos tárgyakon volt, innen mentek a diákok mérnöknek. A hat elemi után, esetleg a 4 polgári után a gyerekek inasnak mehettek. A négy polgári után rendszerint a kereskedelemben, vagy valami hivatalban helyezkedtek el.

Én a negyedik polgárit 1947-ben fejeztem be, és egyáltalán nem voltam jó tanuló. A szerzetes tanárok jelentős megvesztegetése mellett is (egy demizson bor) a bizonyítványom teli volt elégségessel, amiből viccesen állt ki a matematika, természetesen jelessel. Apám, aki egész évben nem szólt hozzám, alaposan fel volt háborodva a sok elégséges láttán (hogy őt magát kirúgták az első gimnáziumból 12 éves korában, az már rég kiment a fejéből). Így eset, hogy a család, értsd alatta a nevelő anyám, húgom és én, az iskolaév befejezése után lementünk Félegyházára, ahol a családnak volt egy parasztháza, az apámnak pedig egy üzletfele, a kékfestőt gyártó Wellischek, akihez be lettem adva inasnak. Persze mindenki tudta, hogy ez egy kamuinaskodás, de mindenki játszotta a szerepét.

Az öreg Wellischeknek helyes kis manufaktúrája volt, néhány munkással és géppel, valamint 3 feleséggel. Illetve egy feleséggel és annak két hajadon húgával, nulla gyerekkel, 12 macskával, és egy elmeszesedett szívvel. Ez volt a felállás. Hogy a nőket ki elégítette ki, azt nem tudom, mert 14 évesen ez nem csak nem érdekelt, de nem is volt meg hozzá a megfelelő, észrevételező szemem. Egy dologra mérget lehet venni, az öreg Wellischek egészen biztos nem, mert egész nap ült a szaletli alatt és hörgött. A gépész se, de egészen más okból kifolyólag, erről azonban csak később. Engem minden esetre a gépész mellé osztottak be, mert a festődébe nem mertek. Ott ugyanis 2 méter mély, a földbe süllyesztett kádak voltak, teli indigókékkel, ahová igen könnyű volt beesni. A gépész a nyers kelmére nyomta szakaszosan a mintát, igen nagy szaktudással. Később kiderült, hogy valamikor a gép az övé volt, de kifizethetetlen tartozások miatt el kellett adnia a gépet. Apró probléma volt, hogy a vevő előre nem volt tudatában annak, hogy a gépet csak a tulajdonosa tudja kezelni. Így lett a tönkrement szegedi gépész alkalmazva.

A gépész munkája meglehetősen monoton volt, mert csak figyelni kellett a gépet, hogy pontosan nyomja-e a mintákat, mert a késfestőket megvásárló paraszt asszonyok erre nagyon kényesek voltak. Amint az egymás mellé illesztett mintatömbök kezdtek elcsúszni egymás mellől, a gépen állítani kellett, műszakonként egyszer, esetleg kétszer. A többi időben csak az állandó figyelés volt. Ide osztottak be, hogy figyeljek én is. Ne is mondjam, hogy az időt beszélgetéssel töltöttük el.

Laci bá’-nak, a gépésznek én megmentő angyalként érkeztem, mert hatalmasat enyhítettem legyőzhetetlen unalmán. Az overallban dolgozó, olajos kezű férfi végre bizonyíthatta, hogy nem tartozik a munkásosztályhoz, mindössze lecsúszott oda. Kezdetben az irodalomhoz nyúlt olyan leplezetlen lelkesedéssel, hogy lehetetlenség volt elmenni mellette. Az Ember tragédiáját kívülről fújta elejétől a végéig, és közben meg-megállt megmagyarázni ezt meg azt. Engem lenyűgözött Laci bá’, munkaidő után, délután alig vártam, hogy újra reggel legyen. Az „ember küzdj és bízva bízzál” után megkérdezte tőlem, hogy hallottam-e már a hipnotizálásról? Valami keveset igen, mert abban az időben cirkuszokban divat volt a tömeghipnózis, vagyis az egész közönséget megetették valami mutatvánnyal. Számomra egy ember akaratának egy másik emberre történő átvitele félelmetesnek tűnt, ki a fene akarja, hogy uralkodjanak felette? Laci bá’ azt mondta, hogy ez valahogy így van, de kivédeni egészen biztosan csak úgy lehet, ha az ember megismerkedik vele. Bizony-bizony. Aztán egy délután meghívott a lakására.

Kiderült, hogy albérletben lakik együtt egy 20 éves nővel, aki egész délelőtt otthon van, és csak rá vár, illetve arra, hogy legyen már délután kettő. Az igen szerényen berendezett szobában csak egy apró asztal és két szék volt, így az ifjú hölgy csak az ágyon ülhetett, ahonnan nem hiszem, hogy nagyon régen bújt volna ki. Laci bá’ azt mondta neki, hogy ő Erzsébet királynő és most érkezett a Nyugati pályaudvarra, ahol lelkes tömeg várja, akihez illik néhány szót szólni. A nő azonnal transzba esett, olyanná vált, mintha félig aludna. Szemeit félig becsukta és lassú monoton hangon megszólalt, ami német nyelvűnek tűnt. Ezt követve Laci bá’ a nőt mindenféle helyzetbe parancsolta. Például azt mondta neki, hogy találkozott velem, a vőlegényével, amire a nő odajött hozzám és arcon csókolt. Aztán a mester azt mondta neki, hogy tapsra felébred, és semmire se fog emlékezni, ami történt vele a transz alatt.

Másnap és harmadnap folytatódott a mutatvány, amik kizárólag az én számomra lettek megrendezve. Ami érdekes volt, hogy a nő éber állapotban is szinte leste Laci bá’ minden „parancsát”, mint egy jól beidomított kutya. Akkor ez nekem nem tűnt fel, de később rájöttem, hogy egy 50 feletti férfi és egy alig 20 éves nő együttélése nagyon nem szokványos, és a médium nagy valószínűséggel ezt is poszt hipnotikus parancsra teszi. A dolog jól bejáratottnak tűnt, mert a médium szinte egy csettintésre azonnal transzba esett.

Aztán elérkezett az idő, amikor én magam is ki akartam próbálni azt, amit napokon át láttam. Ekkor azt a tanácsot kaptam, hogy szerezzem be Dr Forel Ágost: Hypnotismus című művét, mert ő maga is onnan tanulta. Azt természetesen nem árulta el, hogy ha nem találok magamnak egy megfelelő médiumot, akkor teljesen mindegy hányszor olvasom el Dr Forel könyvét.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

10 gondolat erről: „(2017) Hypnotismus

  1. Leíratlan jelenségek mindig lesznek.Próbálkoznak most a kvantumelmélettel. Mihelyt megfigyelés tárgyává lesznek, onnan kezdve nem működnek. A megismerni akarás kényszerét kell feladjad, a tudás fája nem az életé.

  2. Örökléttel akarnál-e bármit is bizonyítani halandóknak?

  3. Ez a fajta hipnotizáció vagy transz, amit a Tibor bá leírt ez a valóságban létezik.

  4. 3:
    Gondolom, senki se kételkedett benne. A jelenség persze meglepő, de valós.

  5. 4.
    Csak azért említettem ezt meg mert rengeteg szkeptikus ember van, akik szerint ez a fajta „jelenség” nem létezik csak trükk az egész, amibe mindkét fél be van avatva.

  6. 1: „Próbálkoznak most a kvantumelmélettel.” – Azzal már próbálkoznak már vagy száz éve, egész szép sikerrel, de hogy jön ez ide?

  7. Sajnálom, hogy nem „beszélgetünk” tobbet erről az irásról.
    Ezt a tudatállapotot naponta többször mindenki átéli :
    Távolba révedő tekintettel nézünk ki az ablakon, és gondolataink egy bizonyos dolog körül forognak, vagy egy érdekes könyv olvasása közben megfeledkezünk arról, hogy hol vagyunk valójában.
    Önmagában a hipnózis állapota egy nagyon kellemes élmény.
    Számtalan helyen és formában alkalmazzák, alkamazzuk a hipnózist vagy az önhipnózist, ami mutatja, mennyire fontos a szerepe az ember életében. Ma már tudjuk, hogy a szuggesztiók igenis képesek agyi területeket be- ill. kikapcsolni, s ezzel módosítani a kül- és belvilág megélését.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük