Tibor bá’ online
Vannak a világban látszólag érthetetlen dolgok, amelyek alig keltik fel az emberek figyelmét. Ezeknek egyike a kivizsgálás. Körülöttünk állandóan történnek események, amiket a média le is jelent, de pontos értesülést lehetetlen kapni, mert a dolog kivizsgálás alatt van, és ameddig a vizsgálat folyik, senki se nyilatkozik, illetve, aki tehetné, annak meg nem szabad. Ez úgy ahogy még érthető lenne, de ezek a vizsgálatok hónapokat vesznek igénybe, ami az én felfogásom szerint teljességgel érthetetlen. Vegyük a legutóbbi esetet Galambos Lajossal, aki az eddigi ismeretek szerint vizet, gázt és elektromos áramot vételezett illegálisan, köznapi nyelven lopott. A dolog azonban jogilag nem egészen azonos, mert szó sincs klasszikus lopásról. Lopás az, amikor valamit a tulajdonos tudta nélkül eltulajdonítok. Ebben az esetben a tulajdonos, vagyis a közművek tudnak arról, hogy a gyanúsított „vételez” csak azt nem tudja, hogy cseles módon többet, mint amennyiről a közmű tudomást szerez. De nem ez a lényeg.
A lényeg az, hogy a víz (Galambos szerint) be se volt kötve a hálózatról, mert a lakóparknak saját vízműve volt. Igaz vagy nem, felejtsük el. Marad a gáz és az áram. Az elmúlt években a média többször is foglalkozott az „áramlopással” és fel is tártak néhány ötletet, például az utcai távvezetékre való ideiglenes rácsatlakozást, ami különben elég látványos, de gyorsan meg lehet szüntetni. Ne foglalkozzunk ezzel se. Nade a gáz! A gáz leágazáshoz vascső kell, amit nem csak kiépíteni kell, de szigetelni a szivárgás ellen, és ha egy ilyet leágaznak a fővezetékről a mérőóra előtt, azt csak a hülye nem veszi észre, pontosan egy perc alatt. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni. És akkor nézzük, mi történt.
Valaki vagy észrevette az illegális vételezést, vagy eleve tudott róla és úgy döntött, hogy feljelentést tesz. Egy sima feljelentés alapján nem illik valakit vizsgálati fogságba vágni, ezért a rendőrségről valaki kiszállt és megnézte, jé tényleg itt egy colos cső, ami leágazik a mérőóra előtt, ezen történik az illegális vételezés. Na, akkor letartoztatjuk és börtönbe dugjuk a tulajdonost. Miért is? Hogy nem tudja megváltoztatni a nyomokat, hogy ne tudjon bűnt ismételni, azaz tovább lopni a gázt. Képtelenség. Mindössze el kell zárni a főcsapot. Ehelyett telnek a hónapok, egyik a másik után. Pedig csak le kellene fényképezni az illegális vételezést, kellene készíteni egy jegyzőkönyvet, Lajossal aláíratni és már ki is lehet tűzni a tárgyalást. De nem tűzik ki, hanem kivizsgálják. Hónapokon át vizsgálják azt, amihez mindössze 5 percre lenne szükség.
Lehet, hogy ezt egy elfogadott nemzetközi gyakorlat, vagy mit tudom én, de ez madártávlatból nagyon úgy néz kik, hogy egy nagykutya megharagudott Galambosra, vagy éppen keresztezte az üzleti érdekeit, és „el tudta intézni”, hogy Lajcsi 4 hónapon keresztül zavartalanul át tudja gondolni a dolgokat. Ez természetesen nem tény, csak spekulálás, de éppen azért, mert spekulációra ad okot, ezeket a kivizsgálásokat nem kellene természetellenes mértékben a végtelenségig elhúzni.
___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________