2016-01-13 nap bejegyzései

A közelgő atomháború III.

VIP. (free)

 

Víz alól indított rakéták, űrből indított rakéták, számítógéppel indított rakéták: egy új hidegháború veszélyei.

 

Technikai oldalról nézve meg tudjuk mondani, mit jelentene egy új Hidegháború – még több helyi háborút, még több tömegpusztító fegyvert, és egy újra felállított vasfüggönyt. Ez viszont növelné a kockázatot, mert Oroszország részéről nagyfokú nukleáris felkészülést jelentene. Cinikusan fogalmazva még több vörös gombot, amit azonnal meg kellene nyomni, ahogy megszólal a vészjelzés, mivel az amerikai rakéták nem az óceán másik oldalán vannak telepítve, hanem közvetlenül az orosz határ mellé.

Az ok roppant egyszerű. Putyin nem szűkölködik olyan szakértőkben, akiknek a véleménye szerint, Oroszország önként és egyoldalúan hiába csökkentette atomtölteteinek a számát, ez nem győzte meg az USA/NATO vezetőit, hogy hasonló lépésekre szánják el magukat. Ezért Moszkvának vissza kell térni oda, ahol korábban volt, mert az hatékony volt. Szó szerint, kényszert-helyzetet kell fenntartani. És mivel hagyományos fegyverekkel az USA haderejének a nyomába se lehet lépni, Moszkvának újjá kell építeni a Kölcsönösen Biztosított megsemmisítés (MED) doktrínáját. Az oroszok ezt már építik. Mivel Washington 2002-ben egyoldalúan felmondta az ABM szerződést, az oroszok kénytelenek voltak kiépíteni a nukleáris rakéták automatikus indítását is.

A szakértők egy részének az a véleménye, hogy ez nem csak egy ügyes geopolitikai lépés, de szükséges elrendezés a túlélés érdekében. Kizárólag az újrafegyverkezés az egyetlen módja annak, hogy egy gyors nukleáris csapással ne lehessen Oroszországot térdre kényszeríteni, és ez a feltételezés nem alaptalan.

A IV. rész témája: Ebből az átfogó analízisből egyetlen egy dolog hiányzik, annak az embernek a mentalitása, ha úgy tetszik, a gondolkodási módja, akinek a keze rajta van a piros gombon.

___________________________________________________________
___________________________________________________________
___________________________________________________________

(1795) 25 év jégalakulás az Északi-sarkon

Tibor bá’ online

 

Azt még ki lehet találni, hogy ezt a videó felvétel egy épületes csalás, de ha nem csalás (és miért lenne az) akkor egyértelműen választ ad néhány vitára. A videó 25 év jégmozgást mutat be az Északi-sarkon. Ahol van friss jég, és van öreg jég. Ez utóbbit fehér színnel jeleznek.

Az első 10-15 évben gyakorlatilag ugyanazt láthatjuk, de aztán az idősebb jég kezd erősen zsugorodni. Most csak az a kérdés, hogy ki, miként értékeli a látottakat.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________