2016-01-01 nap bejegyzései

(1784) Kényszervilágítás

Tibor bá’ online

~q191Printeld ki ezt a posztot, mert lehet, hogy már jövőre szükséged lehet rá. Nem kell hozzá háború. Elég, ha a meleg miatt túl terhelik a hálózatot.

Nincs annyi gyertya a világon, ami el ne fogyna, ha nincs áram. Akkor most átveszem a mécses gyártás történetét egy évekkel ezelőtt megírt visszaemlékezésemből Budapest ostromával kapcsolatban. „….Elfogyott a gyertya. Senki se számított több heti pincelakásra. Akkorra pedig már húsz napja éltünk lent. Az emberi találékonyságnak viszont nincs határa. Valaki kitalálta az étolaj mécsest. Ez a következőképpen néz ki. Fogtak egy közönséges parafa dugót és vágnak belőle három, kb. 1 centis szeletet. Kellett még hozzá egy lyukas húszfilléres, egy befőttes üveg és valami fonal vagy madzag darab, amiből majd kanóc lesz. A három dugószelet oldalát be kellett félig vágni, hogy betolható legyen a lyukas érme egy-egy harmada. Ezek után a lyukba be kellett fűzni egy darab kanócot, és kész lett az úszó. Most a befőttes üvegbe be kellett önteni 2-3 ujjnyi étolajat, majd annyi vizet, hogy az olaj szintje közel kerüljön az üveg felső pereméhez. Az olajra rá kellett helyezni az úszót és kellett várni néhány percet, hogy a kanóc megszívja magát olajjal, ezt követve a kiálló kanóc véget meg kellett gyújtani. Elkészült az olajmécses. Az olaj alatt a vízre takarékossági okból volt szükség. Ugyanis a láng nem nagyon kerülhet az üveg pereme alá, mert felforrósítja és eltörheti azt. Ezért újra és újra fel kell tölteni, ahogy égetés közben fogy az olaj. Tehát az alsó 15-20 centi folyadékra az égetés szempontjából nincs szükség, az csak az úszó megfelelő magasságát biztosítja. A dugó nem csak fenntartotta a kanóctalpat, de megakadályozta, hogy a láng túl közel kerüljön az üveg széléhez.” —- Ehhez most hozzáteszem, hogy lyukas húszfilléres helyet (ami manapság nyilván nincs) megfelelő lyukkal bíró (fakötéses) alátétet kell keríteni. Kanóc pedig bármilyen szálas anyagból készült fonadék lehet. Legrosszabb esetben cukorspárga, vagy több szálas varrócérna. Időnként a kanóc elöregszik, ekkor le kell csípni a végét és kijjebb kell húzni a lyukból. Ha már étolaj sincs az nagy gáz, de bármilyen állatzsír is megteszi, csak cseppfolyósítani kell. — Az alábbiakban nyomon követheted a mécses megteremtését az egymást követő fázisok fényképén:

Kanóctartó, ami bármilyen fémlemezből lehet, ha van rajta egy lyuk, pl: alátét.

fény 001

dugó:

fény 002

dugó szeletek:

fény 003

behasítjuk őket:

fény 004

Ráhúzzuk őket a kanóctartóra:

fény 005

befűzzük a kanócot:

fény 006

Behelyezzük az olaj tetejére:

fény 007

meggyújtjuk és kész:

fény 008

________________________________________________________
________________________________________________________
________________________________________________________

Éljetek a lehetőségekkel!