(2016) Alzheimer kór

Tibor bá’ online

 

k001Az utóbbi 100 évben néhány betegség előfordulása nem egy esetben megszázszorozódott, és egyre fiatalabb korosztályokat is érint. Ilyen például a cukorbetegség, ami már az óvodásoknál is tapasztalható. Ez alakalommal az Alzheimer kórra szeretném felhívni a figyelmeteket, mint a sorra következő nagy mumusra. A figyelemfelkeltés azért is indokolt, mert sokan a közép generációból hátat fordítanak a témának arra hivatkozva, hogy ez csak az öregeket érinti, és ugye ők nem öregek. A helyzet az, hogy van, akinél a nyugdíjkor előtt jelentkezik, és a betegség kihat a hozzátartozókra is. Éppen ezért okosabb, ha felvetjük a témát.

Az tökéletesen normális, ha idősebb korban feledékennyé válunk. Hogy lehet tehát detektálni az Alzheimer kórt? 65 év felett a lakosság 12 százaléka dementiában szenved, azaz „elbutul”. Ennek vannak korai jelei a memóriával és a beszéddel kapcsolatban. Az Alzheimer kórban szenvedő hosszú távú memóriája általában változatlan, de a rövid távú memóriája hiányos [a két memóriának külön-külön van a központja]. A beteg elfelejt egy beszélgetést. Ugyanazt a kérdést többször felteszi, mert elfelejti, hogy erre már kapott választ. Beszélgetés közben nem jutnak eszébe közönséges szavak. Összezavarható, megváltozik a viselkedése. Ismerős helyeken eltévedhet. Hangulata össze-vissza változhat. Tisztaság igénye megszűnhet.

k122A betegség lényege az agyban lévő idegsejtek halála. A betegség előrehaladtával az agy zsugorodik. Ez okozza a memóriavesztést, hibás beszédet és felfogóképesség csökkenést. De a kór lefolyása betegenként más és más. Van, amikor a tünetek felgyorsulnak, ami néhány év alatt vezet memóriavesztéshez, és konfúzióhoz. Máskor a romlás csak fokozatos, és 20 év is eltelik a vég bekövetkezéséig. A legtöbb esetben a beteg a diagnosztizálást követően 3-9 évet él.

Mi várható? A kór kihat a koncentrálóképességre is, ezért a beteg egyszerű dolgok elvégzésére se képes, mint például tea készítés vagy egy számla kiegyenlítése. Előrehaladottabb állapotban a beteg nem ismeri meg a közeli hozzátartozókat se, ismerős területen is könnyen elvész, nem rendeltetésszerűen használ eszközöket, például villával próbál fésülködni. Előrehaladott állapotban nem tudja tartani a vizeletét, székletét, egyensúlyát és elveszítheti beszédkészségét. A végső fázisban a beteg alapvető funkcióit se tudja ellátni, mint például nyelés.

Az Alzheimer kór nem gyógyítható és a folyamat nem lassítható. A beteg a kezdeti fázisban megérti, mi történik vele, ami rendszerint mély depresszióba eséssel jár.

A betegség elviselése a környezetének a legnehezebb. Bizonyos fázisban a beteg saját családtagjait se ismeri meg. Éppen ezért a betegség diagnosztizálásakor a betegnek tanácsos olyan dolgokat elrendezni, amire később képtelen lenne, a hozzátartozóknak pedig fel kell készülni a hosszan tartó kellemetlenségekre.

_________________________________________________________
_________________________________________________________
_________________________________________________________

10 gondolat erről: „(2016) Alzheimer kór

  1. A paleolit táplálkozásról sokat hallani.
    Sajnos arról is, hogy betartása súlyos D vitamin hiányt okoz.
    Mi lehet az alzheimer oka? Táplálkozás? Elektrszmog? Környezetszennyezés? Gének? Vagy nem tudják

  2. Az okokról nem szeretnék találgatásokba bocsátkozni.
    Ezt a szomorú leépülést környezetemben (hál’ jóistennek nem közvetlenben) volt alkalmam megfigyelni.
    Soha nem olyanok voltak érintettek, akik aktív szellemi életet éltek idősebb korban is. Csak olyan esetről van tudomásom, ahol a beteg a tünetek megjelenése előtt önkéntes szellemi passzivitásba vonult, illetve soha nem is volt nagy gondolkodó. Persze ez egyáltalán nem reprezentatív, kíváncsi vagyok van-e más tapasztalat.

  3. 2. „Sajnos arról is, hogy betartása súlyos D vitamin hiányt okoz.”

    Ezt miből gondolod? Olvass egy kicsit utána, és látni fogod, hogy a tejtermékek mellőzésével nemhogy kisebb, hanem nagyobb lesz a D-vitamin szinted. Másfelől pedig a szervezet leginkább a napfényből szintetizálja a D-vitamint.

    Az Alzheimer-kórt egyébként a 3. típusú cukorbetegségnek is hívják, utalva arra, hogy a táplálkozással van kapcsolatban.

  4. Tyihák Ernő professzor Úr sokat foglalkozott az Alzheimer kutatással és kialakulásának okaival, de főleg a megelőzéssel és kezeléssel.
    Sajnos az új könyve még nem jelent meg a Rétegkromatográfia eredményeiről és felhasználásáról, de minden óráján elmondta, hogy az agyban felhalmozódó amiloid fehérje az egyik igazolt oka a betegség kialakulásának.
    Elmondása szerint, egyik rokona Alzheimer-ben szenved, már időnként demenciába fordulva. Azonban tanácsára ősszel annyi vörös szőlőt kellett ennie ennek a rokonnak, amennyit csak tudott, valamint egész évben magvakat főleg mogyorót.
    A mogyoróban és a vörös szőlőben (és vörösborban) lévő transz-rezveratrol egy formaldehid transzmitter anyag, amely eljutva az angyba a fehérje lerakódáshoz, azt felbontja és átjárhatóvá teszi az elzáródott részeket.
    Elmondása szerint az Alzheimeres rokona, emiatt a „kezelés” miatt, évek óta tünetmentes, tiszta tudatú.
    Erről cikket is írt és több kutatás is folyik ezzel kapcsolatban.

    Tehát Alzheimer megelőzése: Esténként 1 pohár vörösbor (szigorúan vörös) sok vörös szőlő és mogyoró. (egyik sem árt)

    Megjegyzem, Tyihák professzor Úr nem fiatal (83 éves) de meglehetősen aktív kutatásban és oktatásban is. Teste már nem bírja úgy, de az agya az jár 🙂

  5. A szulo elbutulasat a kornyzetenek kell idoben eszrevenni, mert a kor akkor lassithato…..
    Maga az alany tobbnyire, azt hiszi minden oke, pedig nem.B-) >:)
    Ezt tudatisitittuk a lanyainkkal…
    Sajnos anyamnal nem ismertem fel. Illetve nem is tudtam errrol..a korrol..(nem is velunk lakott sajnos)
    Borzaszto volt az utolso par eve…..
    Alzheimer=amortizacio…….
    Tessek tobbet adni a szervezetnek…., mint az oreg verdanak..!<3 vitamin, tejsavo, mozgas, sex….

  6. 3.szilvas: a szellemi aktivitás segíthet a megelőzésben?

  7. Az Alzheimer kór nem gyógyítható. Tudom vannak más vélemények, de azok lobbi érdekek mentén mennek.

  8. 5: ezt egészítsük ki zöld teával, nagyon jól védi az idegsejteket. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük