Tibor bá (szatirikus) blogja (233-sz) Do you speak SzTK?
Publikálva 2010.júl.30. | Tibor bá blogja |
Beszélsz SzTK-úl? Ahá, azt se tudod, mit kérdezek. Állítom, hogy tudsz SzTK-úl, csak nem tudod, hogy tudsz. Próbáljuk ki! Szerinted mit jelent a következő mondat? „Ketteske, bevette a lázcsillapítót?” Na, látod, ez azt jelenti, hogy te Kovács Mihály, akinek a postás azt mondja, hogy „Kovács úr ajánlott levele van.” Szóval te Kovács Mihály korházban fekszel, egy nyolc ágyas korteremben és ágyad az ajtótól a második. Ezzel a geometriai elrendezéssel sikerült kivívnod, hogy ötven éve cipelt családi neved egy ültő helyben elveszítsd és felvedd a Ketteske ragadvány nevet, ilyen szép, becézgető formában. Elvégre egy beteg bármikor kilehelheti a lelkét, és leendő halottakról jót vagy semmit.
Úgy is mondhatnánk, hogy a kórház kapu átlépésével megszűnsz személy lenni, legjobb esetben is csak egy munkadarab vagy és buzgón fohászkodhatsz a jóistenhez, hogy ne váljék belőled elfuserált selejt, mert ez is benne van a kalapban. Viszont be kell látnunk, hogy ennek a komoly hagyományokkal rendelkező jelenségnek kimagasló előnyei vannak. Például a nővérnek nem kell emlékezni, hogy te tulajdonképpen Kovács Mihály vagy, mert amíg a fejfádra rá nem írják ezt a nevet, te bizony Ketteske maradsz, amiről az ágyad elhelyezése a napnál is világosabban árulkodik. Ez ugyan Nyugaton nincs így, de hát ebben-abban ők is tanulhatnak tőlünk. Az igaz, hogy Herr Schmidt a müncheni korházban is Herr Schmidt marad, ez ugyanígy elmondható Mr. Smithről is az East Londoni korházban, de hát ezekben az országokban még nem hallottak az orvosi tekintély mindent elsöprő fontosságáról, aminek a tűzön-vízen való magas szintű fenntartása elsőszámú egzisztenciális érdek.
Most vizsgáljuk meg azt, hogy a társadalombiztosításban kialakult dialektus milyen mértékben befolyásolja a mondatszerkezet! Példa: „Ketteske leveszi az ingét.” Első hallásra talán figyeljük meg a mondat praktikus tömörségét miután megszabadult olyan felesleges tölteték szavaktól mint: legyen szíves, kérem szépen, szíveskedjék. Az is figyelemreméltó, hogy kérésből állítás lett. A nővér ezzel a tőmondattal tulajdonképpen azt állítja, hogy Kovács Mihály leveszi az ingét. Valójában erről szó sincs. Kovács Mihály haptákban ül az ágyában és súlyos lélektani dilemmától szenved, amit esetünkben úgy hívnak, hogy kognitív disszonancia. Ő ugyanis arról tud, hogy ül, ám a nagytekintélyű nővér azt állítja, hogy leveszi az ingét. Mivel ezt a súlyos ellentmondást nem képes feldolgozni, ezért gyors ütemben kezdi magáról ledobálni az inget, hogy ezzel a kognitív disszonanciát feloldja.
Egészen más az eset, ha történetesen nem vagy kiszolgáltatott helyzetben. Ilyenkor az SzTK szublinguában kapsz egy jelzőt: „kebelbeli”, és mint ilyen nem lehetsz Ketteske, nem kell sorba állnod, kijön eléd a nővér és karon fog, valamint tízóraira a kockasajt mellé kapsz egy második kockasajtot is.
Az is megfigyelhető, hogy az SzTK szublingua egyes magyar kifejezéseket nagyon rosszul tűr. Különösen érzékeny a „hálapénz”, „csúszópénz”, „baksis”, stb. kifejezésekre, amik helyett a „paraszolvenciát” kedveli.
Külön ki kell emelni a nyelvhez szorosan hozzásimuló sajátos metakommunikációt. Legeklatánsabb megnyilvánulása a „szigorú arckifejezés”, „a fej feletti átnézés”, „a megszólaláskor felvett zord, esetleg csak tudálékos arc”, illetve a „rendkívüli elfoglaltság” látszatának fenntartása, valamint a pácienssel történő szóba állás, illetve beszélgetés céljából történő leereszkedés merev elkerülése.
Olyan esetben, amikor a fentiekben említett „elkerülés” technikai okokból kifolyólag nem megvalósítható. Az SzTK szublingua kiemelkedő szerephez jut. A kialakult eljárás figyelemreméltó. A magyar nyelvtani szabályok általában érvényben maradnak, csak úgy, mint a magyar ragok. Ezzel szemben a főnevek és az igék súlyos változáson esnek át, még abban az esetben is, amikor a magyar megfelelő rövidebb, könnyebben kiejthető és helyesírásához nem fér kétség. Lássunk néhány példát! Az „altatóorvos” prosztó kifejezés, és ezen az sem változtat, hogy közérthető, vagy talán éppen ezért a megbélyegzés. Az SzTK megfelelője, a magánhangzó torlódás miatt nehezen kiejthető „aneszteziológus” viszont roppant tetszetős, és egészen másként cseng, ha például műtét után a beteg elfelejt felébredni, mert ezt a nem elhanyagolható kellemetlenséget a család könnyebben nézni el egy aneszteziológusnak, mint egy altatóorvosnak, mert az „altatásban” valahol mélyen benne van, hogy esetleg „örök álomba merülésről” is szó lehet.
Amikor a nagymamát sok tízezer forintos, több lépcsőben átnyújtott hálapénz után átsegítik a másvilágra, a családdal lényegesen könnyebb közölni a tényt az „exitált” kifejezés segítségével, mint beismerni a brutális „halált”. Hasonló megfontolásokból lesz a közönségesnek hangzó “terhes” nőből „gravid”, főleg, ha nem várt elvetélésről van szó, amit a „gaviditás megszakadása” SzTK kifejezés jelez.
Amióta a zárójelentés átadása kötelezővé vált, a korábbi borítékba történő leragasztás helyett, a lingua SzTK újabb trükköket épített be sorai közé. A három betűs „máj” ötbetűs „hepar” lett, a négy betűs „tüdő” ugyancsak ötbetűs „pulmo”-vá változott. Nincs orvos széles e hazában, aki hajlandó lenne olyan egyértelmű szavak használatára, mint például „oldalsó”, „helyi” „elégtelen”, „kóros”, „sorvadás” ezek helyett sokkal jobban csengőnek találják a „laterális”, „lokális”, „insufficientia”, „pathologiás”, „atrophia” szavakat.
Az SzTK nyelv nem törekszik precizitásra, rendezettségre, célja az egészségügyi kaszt fennkölt fenntartása, és ezen törekvésének közepette a helyesírás másodlagos szempont. Így esik meg, hogy a „c” és „k” betűk csereszabatosak, csakúgy, mint az „y” és „i”. A „th”, „ph”, stb. betűpárosok helyett olykor a „t”, „p”, stb. betűket használják. Szóval össze-vissza, ráadásul a billentyűzethez nem szokott ujjaik sorozatosan követik el a melléütést.
Sajnos a lingua SzTK itt nem áll meg, azaz pusztán más szavak és kifejezések használata még nem jelenti az egészségügyi kaszt abszolút győzelmét. A végső cél az egyes fogalmak megváltozása, amint átlépünk az egészségügyi intézmény kapuján.
Vegyük például a „felelősség” fogalmát. Nos, egy autóbuszvezető beül a volán mögé és végzi napi tevékenységét. Mindenki úgy gondolja, beleértve a büntetőjogot is, hogy munkájáért felelőséggel tartozik. Ha elüt egy gyalogost, nem mentheti ki magát azzal, hogy egész héten túlórázott. Ha egy felszállni készülő utas kezét becsípi a záródó ajtó és az utas testét néhány méteren át vonszolja magával a busz, nem mondhatja azt, hogy amikor az utas fel akar szállni egy autóbuszra, tudomásul kell vennie, hogy az néha kezének becsípésével jár. Ezt a rizikót fel kell vállalnia. Hasonló a helyzet minden más szakmában. Egy híd nem szakadhat le, mert a tervező nem mondhatja, hogy aki rálép egy hídra, annak számolni kell a híd esetleges, időnkénti leszakadásával. A tervező mérnők se bújhat ki a felelősség alól, és nem állíthatja, hogy aki kilép egy erkélyre annak számolnia kell az erkélyek időnkénti leszakadásával, és persze sorolhatnánk, de hiszen a magyar nyelv művelői valamennyien tisztában vagyunk a felelősség fogalmával. Van azonban egy ága a magyar nyelvnek, az SzTK szublingua. SzTK-ul a felelősség azt jelenti, hogy az operáló sebész minden következmény nélkül a felnyitott hasfal alá bevarrhat ollót, törlőkendőt, csipeszt, vagy akár a nagymama nachtkasztliját is (ha befér), mert minden betegnek (természetesen magyar betegről van szó), tehát minden egyes magyar betegnek tudomásul kell venni, hogy időnként a sebészek ezt-azt bent hagynak a felnyitott testébe, és ezt a kockázatot a betegnek vállalnia kell.
Aggodalomra azonban semmi ok, addig kell az orvosok fizetését a létminimumon tartani, amíg mind el nem megy Angliába. Nekünk majd jók lesznek a helyükre betelepülő ukrán orvosok. Arra felé az olló, meg a csipesz nagy érték, eszük ágában sincs bent felejteni a betegekben. 
2010.július.30th. at 11:26 de.
Csak ukrán orvost ne!
Nővéremék most költöznek haza Kijevből, míg ott éltek volt egy visszatérő nőgyógyászati problémája, aminek következtében azt javasolták az ottani orvosok,hogy nincs mese, ki kell venni a méhét. A műtétet már itthon hajtották volna végre,de szerencsére sikerült egy elismert nőgyógyász professzort találnia, aki nem bízva az ukrán kollégák diagnózisában felülvizsgálta a problémát. Mint kiderült, a hazai vizsgálat eredménye negatív,semmi problémát nem találtak a méhével. Ez egy részről szuper,mert szerettek volna még gyereket,másrészről elgondolkodtató,hogy akkor most ki tévedett. Jobb híján jelenleg bízunk a magyar dokinak.
Viszont rossz belegondolni mi mehet Ukrajnában (is), hány egészséges nőt fosztanak meg az anyaságtól a hozzá nem értés,hanyagság, meg ki tudja még mi okból kifolyólag.
2010.július.30th. at 11:37 de.
1: Nincs olyan orvos a világon, aki egy másik orvos diagnosztikája alapján nekilát egy műtétnek.
Az ukrán orvos nem feltétlenül volt kevésbé felkészült, de egy magyar nőtől egy mütét elvégzéséért szép summára tehetett volna szert. A következtetéseknél néha hatalmas hibát lehet véteni.
Végül az ukrán orvosok után raktam egy szmájlit.
2010.július.30th. at 12:37 du.
Tegnap egy kicsit gyakoroltam SZTK-ul. 17:30 kaptam időpontot CT-re egy “fölös óvatosságból” elvégzendő vizsgálatra, mikor megérkeztem kiderült, hogy nem oda kell mennem ahova mentem, hanem egy másik helyre a II. számú telep Idegklinikára, (nem a fejemmel van a probléma) miután hat perccel hamarabb érkeztem az előírtnál még éppen időben át tudtam futni a másik helyre. Ahol a portás mélyálmát aludt egy egy díványon, - fel sem ébredt érkezésemre - mivel tudok olvasni ezt az akdályt könnyen vettem és megtaláltam a csapóajtót amin áthaladva elértem az illetékes kft. recepciójára, a fotocellás ajtó magától tárult fel előttem, de ahol pont nem volt senki, kb. tíz perc várakozás után megjött az írnok hölgy, akinek sikerült átadnom a szükséges papírokat. Már az gyanús volt, hogy azt mondta üljek le és nézzem a tévét, nemcsak azért mert nem szeretem a brazil szappanoperákat, hanem inkább azt tűnt fel, hogy milyen furcsa pozicióban ülnek az emberek a székeken, valósággal elterültek. Aki állóhelyzetben volt az meg rohangált fel-alá, megszámoltam az egyik fiatal ember 15 perc alatt pont 88 alkalommal tette meg a két fal közötti távolságot. Én nem szeretek leülni az ilyen közintézményekben, (úgyis ülök eleget a Tibor bá blogja előtt napközben) így jót állok magamért, gondoltam magamban. Aztán egy óra múlva mégicsak jobbnak láttam leülni, egy idős hölgy mögé ültem, aki egyből beszélgetésbe elegyedett velem. Tőle tudtam meg, hogy a bácsi akit 14:00-re hívtak érkezésem előtt öt perccel fellázadt az egészségügyi terror ellen és igen cifrákat mondott és az ő fia szaladgál le és fel, mint pók a falon, mert eszi a fene a parkolási díj miatt, ugyanis az első félóra ingyenes, a második 370, azután minden megkezdett félóra 470 forintba kerül… Az idős hölgy 16:00-ra volt hivatalos, mondta csak azt sajnálja, hogy nem hozott egy könyvet magával, meg azt hogy nem evett reggel óta a CT miatt. Én is osztottam a véleményét, de már nem tudtam változtatni a dolgon, annak örültem csak, hogy egy külső parkolóban álltam le a kocsival az egyetlen szabad helyre és ott ilyenkor már nem kell fizetni, legfeljebb téglákkal lesz felbakolva a kocsi és nem lesznek kerekei mire innen szabadulok.
Minden rosszban van valami jó is…
Aztán egyszercsak felgyorsultak az események behívták a 14:00 órára hívott bácsit 18:45-kor, azután nem sokkal a nénit aki 16:00-ra jött, 19:15-kor én is sorra kerültem.
Végülis hepienddel ért véget a dolog két óra alatt letudtam, a kocsinak is meg volt még a négy kereke és nem utolsó sorban parkolási díjat sem kellett fizetnem.
A tanulság amiért mindezt leírtam csak annyi, hogy ez a CT vizsgáló létesítmény hiába készült EU-s támogatással nagy pénzből, hiába csilli-villi az egész, ha a szolgáltatást végző eü-s személyzet mentalitása marad a régi és nem tudnak mást adni, mint mi lényegük, SZTK-ás önmagukat…
2010.július.30th. at 4:19 du.
3: Pistusz, benned egy Tibor bá veszett el!
2010.július.30th. at 4:34 du.
3: Pistusz, ha Marcsinál be akarsz vágódni, akkor családdal együtt menj el egy (ukrán, kínai, stb.) természetgyógyászhoz, aki gondolatátvitellel gyógyít. El se kell menned, majd telefonon keresztül elmondja mit kell tenned, kezdve a tiszteletdíj átutalással.
2010.július.30th. at 5:42 du.
5: Tibor bá, a kínai “kezelés” pedig pofon egyszerű: ripsz-ropsz kinyújtja az ember a nyelvét, és kész! Szerintük rosszmájú vagyok.
2010.július.30th. at 7:28 du.
5: Én már láttam olyat is aki átutalással gyógyított, a következő módon: felhívta beteg a gyógyószt a panasszal, ő megmondta a számlaszámát és hozzátette, hogy amint megérkezik a pénz, már meg is gyógyult. Micsoda üzleti érzék!
2010.július.30th. at 10:21 du.
4: Köszönöm Marcsi, de még olyan friss volt az élmény és úgy éreztem kapcsolódik a témához. Természetesen máskor majd nem elemzem ki ennyire a dolgokat, inkább olvasni szeretek, mint írni.
5: Szerintem már lehet, hogy be is vágódtam… ;D
Komolyra forditva a szót: Hála Istennek nem kell semmilyen gyógyászhoz mennünk, ma átvettem a leletet és azt leszámítva, hogy tegnap a feleségem a hosszúra nyúlt várakozás miatt nem tudott elmenni a barátnőivel kávézni a Kalikóba és ezért morcos, minden rendben van. Tehát negativ lett a lelet.
Majd egyszer - természetesen nem a szatirikus blogban - hanem, ha lesz az általatok felvetett természetgyógyászattal kapcsolatban Tibor bának írása nekem is lesz néhány gondolatom és szívesen megosztom tapasztalataimat is veletek.
2010.július.30th. at 10:36 du.
Talán még annyit ehhez a tragikomikus “SZTKás” tapasztalathoz, hogy májusban kaptam az időpontot és így megvárakoztattak majd három hónap várakozás után még két és fél órát és ugye nekem kutyabajom, könnyen röhögök az egészen, de akik ott voltak többségük igen súlyos beteg ember, akik szószerint a létükért küzdenek. Miért nem tisztelik őket annyira a fehérköpenyesek kasztjának tagjai, hogy legalább emberként kezelnék őket, ha már gyógyítani úgysem igazán tudnak?
2010.július.31st. at 7:45 de.
Pistusz !
”Miért nem tisztelik őket annyira a fehérköpenyesek kasztjának tagjai, hogy legalább emberként kezelnék őket, ha már gyógyítani úgysem igazán tudnak”
Mert a kapitalista rendszerben az elhivatottság eszméje nem létezik,minden a karrierért,a lehető leggyorsabb felfutásért történik. A Hipokratészi eskű pedig szocialista-kommunista mende-monda,amolyan önhülyités az orvostan hallgatói számára az egyyetem első évei alatt,amely azomban hamar kifakul és eltünik egy -két szerencsétlenül végzödött operáció után,miután az orvost beperelik és pénzbirságolják, netalán felfüggesztik,rosszabb esetben bezárják.
A beteg nem személy ,hanem egyed. Csak a pénznyereség ösztökölése álltal lehet hatékony és emberbarát az orvostudomány - a legbiztosabb befektetés- a kevésbé megfizetett és gyengébb felkészültségű orvosok az állami szegényes intézményekben kezelik halálra a betegeket,mig a magánklinikákon a legjobb professzorok szép összegekért meggyogyitják ,ha lehetséges -és annyira tisztelik ,hogy még ki is nyalják a páciens seggét.
Hol itt a nemtörödömség?!
Amit te érzékelsz ,az csak a volt komcsi világokban érzékelhető,már ahol túlélte a kapitalista forradalmat és torzszűlöttként leledzik a letisztúlni akaró kapitalista egészségügyben.
Amilyenek az emberek,olyan az ország,amilyen az ország olyan a gazdasága,amilyen a gazdasága olyan az egészségügye …stb…
2010.július.31st. at 8:50 de.
10: Köszönjük nézeted ismertetését. Természetesen a leírtakkal tisztában vagyunk, legalább is a nagy többség. Pistusz kérdése költői volt. Ő is tudja a valóságot és csak a jogos felháborodásának adott hangot. Tudod, ha tehetetlen vagy, jól esik leereszteni valahol a gőzt.